Létezik egy még nem hivatalos ünnep: március 31 – e, a Nemek Közötti Szolidaritás Napja. Két éve indította el Szujó Flórián Zoltán, a Modern Férfipolitikáért Mozgalom alapítója. Azóta az ünneplésbe bekapcsolódott a Képmás.hu online magazin is, amely az idei bizalom témájában egy újságírónő cikkét közölte, amely arról szól, miképpen nyerte el egy nő bizalmát a párja. Most közöljük a kiegészítő cikket: mi kell, hogy A nő, vagy a nők általában elnyerjék a férfiak bizalmát.
Korunk közhelyesnek számító és egyben lehangoló jellemzője az elmagányosodás. Fájdalmas hiány, melytől férfiak és nők egyaránt szenvednek. Vannak férfiak, akik a pornóval próbálják kitölteni az űrt, de közülük is sokan bevallják: egy hideg, merev, kétdimenziós képernyő soha nem tudja pótolni egy lélegző, élő nő gyengédségét.
A Nemek Közötti Szolidaritás Napja alkalmából férfiakat kérdeztem meg arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy nő, általában leendő, vagy már meglévő párjuk elnyerje a bizalmukat.
Férfimozgalmi körökben tapogatózva szóba került, hogy mennyire rombolja sok férfi bizalmát a nők felé, hogy azok szó nélkül tűrik a radikális feminizmus nőket férfiakkal szembefordítani akaró kommunikációját. Nagy csalódás ez a férfiaknak, hogy alig – alig van olyan bátor nő, aki a feminizmus veszélyes szélsőségeire rámutatna. Örömteli kivétel ez alól a Talita keresztény női online újság, vagy Tamási Erzsébet, aki évek óta vívja magányos harcát a férfiak érdekében.
Aztán a következő tény, amibe belefutottam a kutatásom során: a férfiak nem kívánnak lelki dolgaikról beszélni. Olyan két férfi mesélte csak el a történetét, akik személyiségfejlesztéssel is foglalkoznak, vagy kifejezetten mentálhigiénés végzettségűek. A többiek inkább a hallgatás ködébe burkolóztak.
Van egy remek keresztény társkereső hétvége, a Single Cross és a szervezője, Bráz Szilvia mesélte, hogy a férfiakat úgy kell vadászni oda. Pedig ők is jól érzik magukat, ha már ott vannak. Intimitás, érzések, érzelmi bensőségesség magukkal, másokkal, akkora kihívás ez egy férfinak általában, hogy inkább elkerüli. Ha az előnyei nincsenek újra és újra a szemük elé téve, akkor teljesen elkerülőként viselkednek. Általában művészek, szellemi alkotók kivételek ez alól. Ők eleve bensőséges viszonyban vannak magukkal, munkájuk során saját lelkükbe ereszkednek újra és újra le, ők örömmel veszik, ha ezt a belső várkastélyt másoknak is megmutathatják, vagy vendégként mások hasonló belső szentélyébe beléphetnek.
Talán kimerítő tartósan megnyílni, és fogadni mások megnyílását a férfiaknak. Fárasztó olyan megfoghatatlan, illékony dolgokkal foglalkozni, mint: érzelmek. Persze amikor beindulnak az érzelmi „ágyuk” és árad a bensőségesség, akkor a férfiak is felengednek, élvezik, hogy önmaguk lehetnek és szívesen lubickolnak mások figyelmében, vagy fürösztenek másokat a sajátjukéban.
Érdekes megfigyelés, hogy férfias cselekvéseik közben, vagy arra készülve – sportöltöző, munkahelyi öltöző, ebédlő, ahol éppen a munka előtt, után vagy annak szünetében váltanak egymással pár szót, nos, ez az érzelmi életükről is szólhat. Itt kapcsolódnak bensőségesen egymással a férfiak. Ugratások és férfias dicsekvések között. Percekre.
Mégis a Nemek Közötti Szolidaritás Napján valljanak a mi férfiaink arról, hogy miképpen nyerte el egy nő a bizalmukat, amely bizalomból aztán szépen virágzó párkapcsolat fakadt!
Zoltán: Elég rossz első házasságom volt, azt tanultam belőle, hogy én nem, csak az a fontos egy nőnek, amit adhatok neki. Talán ezért is tettem önkéntelenül próbára Mariannt. Sokat gondolkoztam, mielőtt megszólítottam, mert nem klasszikusan szép. Mégis éreztem, sokkal több van benne, mint amit a külső megmutat. Négy hónapig jártunk, azután úgy éreztem, hogy mégsem ő az igazi, nem vagyok belé szerelmes. Baleset érte, és segítségre volt szüksége, hozzám fordult. Nekem pedig kimondhatatlanul imponált, hogy egy nő rám van szorulva, hogy szerető hatalmamba foghatom. Ismét udvarolni kezdtem neki, és kiderült, mennyi közös van bennünk. Türelmével, hogy megvárt, míg felkészülök rá és a kapcsolatunkra teljesen elnyerte a bizalmam. Azóta csodálatos közös terveket szövünk és várjuk elhúzódó felépülését.
Márton: Elvált apaként kifejezetten fontosnak bizonyult számomra, hogy az új partnerem hogyan viszonyul a házasságomból levő lányomhoz. Ezt anno, tudatosan nem fogalmaztam meg, de ahogy visszagondolok, erősen ott volt. Emlékszem, hogy egy esetben, az ismerkedés korai fázisában a lányom is magammal vittem, s megkönnyebbítő volt, ahogy az új ismerősöm természetesen viszonyult gyermekemhez, megkínálta lekváros kenyérrel. Az a kapcsolat végül barátság lett. Aki párommá vált, a bizalmamat úgy erősítette meg – a gyermekemmel kapcsolatosan – hogy nem verseng a gyerekkel, partnerként kezeli, s diszkréten hátralépve, finoman átengedi nekem a nevelést, ami a szülői felelősségem. Azaz tiszteli, hogy a feladat és felelősség az enyém.
Köszönöm a szép cikket, a végén a beszámolókat még olvasgattam volna, kár, hogy csak kettő fért bele! :-]
Na ez a jövőben egyre nehezebb lesz. Ma ez így néz ki női oldalon ha ilyet mondasz “férfiak bizalmát elnyerni”: Mit? Kinek? Hogyan? Én? Minek? Miről beszélsz, ittál?
Van egy régi mondás: akkor higgyél nőnek, amikor ló legel a sírján… Én azt mondom: szeretni lehet a nőket, nagyon is, ebben nincs felső limit vagy határ… A bizalmat viszont sokkal szűkmarkúbban kell osztogatni nekik.
Bizalom?
Szerintem törvényt kéne hozni arról, hogy minden első randevún a nőnek kötelezően figyelmeztetnie kelljen a férfit, a Miranda-figyelmeztetés mintájára: “Bármi, amit mondasz, később felhasználható lesz ellened. És fel is lesz használva.”
Más.
Tartok tőle, hogy amikor azt vártuk és kértük, és őszintén arra számítottunk, hogy az ún. “normális nők” fogják majd vissza a szélsőséges feminista nővérkéiket és a túltolt, elmebeteg feminizmust, akkor teljes tévúton jártunk.
Mert amikor erre várunk, akkor azzal gyakorlatilag elfogadjuk azt, hogy ma a nők vannak hatalmon. Ezt, illetve hogy ez jól van-e így, azt meg sem kérdőjelezzük. Hiszen ilyenkor azt várjuk, hogy akik hatalmon vannak, és akiknek ebből kifolyólag kezükben van az intézkedés lehetősége, azok vegyék észre hogy nekünk rossz, szánjanak meg minket, és intézkedjenek már végre, nem igaz? Tehát ez mintegy azt jelenti, hogy beletörődtünk, hogy náluk van a hatalom, és csak annyit kérnénk könyörögve, hogy kicsit igazságosabban éljenek vele…
A “normális nők” valóban csalódást okoztak azzal, hogy ez nem történt meg. De ez is csak bizonyíték arra, hogy vagy mi magunk, a férfiak tesszük helyre a világot és benne a nőket, vagy ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk és értünk…
“Zoltán: Elég rossz első házasságom volt, azt tanultam belőle, hogy én nem, csak az a fontos egy nőnek, amit adhatok neki.”
Nagy red-pill igazság, jó itt leirva látni.
“Baleset érte, és segítségre volt szüksége, hozzám fordult. Nekem pedig kimondhatatlanul imponált, hogy egy nő rám van szorulva, hogy szerető hatalmamba foghatom.”
Igy működünk… :(
Aki nőben megbízik, az inkább akassza fel magát.