Ma van a láthatatlan munka világnapja. Mivel az utóbbi évtizedekben ez a fogalom egy szexista tartalommal telítődött, és kizárólag a nők által végzett háztartási munkát érti alatta a társadalom, itt az ideje, hogy foglalkozzunk az érme másik oldalával, a férfiak által otthon elvégzett, de a társadalom által még annyira sem becsült munkákkal. A mai napon számos orgánum hirdeti, hogy a nők munkája nincs megbecsülve, és ez teszi egyben nyilvánvalóvá, hogy a láthatatlan munkáról szóló panaszaik túlságosan fel vannak értékelve. A férfiak esetében erről viszont szó sincsen; amit a férfiak esetében láthatatlannak nevezünk, az tényleg az, és ennél kevesebbre értékelve már aligha lehetne.
A mai napon a Patent egyesület írása is emlékeztetett minket arra, hogy milyen fontos a láthatatlan munka megbecsülése. Ha a feminista mozgalom egyenesen asszonylázadásra szólítaná a nőket, akkor talán a Férfihangon is szót ejthetünk valamilyen formában a láthatatlan munka természetrajzáról. Annyi különbség mindenképpen lesz az “ünneplés” kétféle módja között, hogy mi nem hergelünk a nők ellen és nem buzdítjuk a férfitársainkat egy napos sztrájkra a másik nemmel szemben, amíg a Patent a fent linkelt helyen lelkiismeret furdalás nélkül megteszi. Mi itt és most egyszerűen csak meglapogatjuk saját és férfitársaink vállát a sok-sok elvégzett láthatatlan munkáért, amiből az egész családunk profitált az elmúlt évben. Sőt, tudunk mi ennél többet is: megköszönjük a nőknek is azt a sok-sok munkát, amit önmagukért és családjukért elvégeztek. Csajok! (Patent) ti már megköszöntétek a férfiaknak ugyanezt? Ha nem, hajrá! Még tart az ünnep, van rá idő.
Idézzük most meg Warren Farrell-t – aki amerikai pszichológus, feministából lett férfimozgalmár – hogy megtudhassuk mi is a láthatatlan férfimunka?! A következőkben Dr. Warren Farrell: “Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?” című könyvének (Kossuth, 2012) ötödik fejezetét közvetítjük olvasóinknak. (109-152. old)
Ezt a sütemény valószínűleg nem férfi sütötte, de nézzük meg, ehelyett mi mással foglalatoskodtunk mi férfiak?
Ki dolgozik többet? A nő vagy a férfi? Van egy összehasonlítási lista, amely Amerikában futott nagyot. Arlie Hochschild írta a Második műszak című könyvet, melyben a következőt közölte: a férfiak csak a munkahelyükön dolgoznak, míg a nők otthon is. Azt ugyan kifelejtette, hogy a nők nem egyszer részmunkaidőben dolgoznak, vagy a teljes munkaidős foglalkoztatott férfiak és nők közül a férfiak több időt töltenek a pénzkeresettel, mint a nők. De fókuszáljunk az otthoni munkára. Hochshild az alábbi listát tette közzé, a második műszakról:
Nők által végzett házimunkák:
– elhozni a gyereket az iskolából
– porszívózás
– ágyazás
– fürdőszoba takarítás
– mosás
– rutinszerű ételkészítés
– takarítás
– napi bevásárlás
– varrás
– növények gondozása
– kisállatok gondozása
– pénzügyek a bankban
Szülői feladatok
– beteg gyerek ápolása
– gyerekek táplálása
– gyerekek fürdetése
– gyerekek szállítása (orvoshoz, óvodába, stb.)
– gyerekek nevelése
– gyerekek fegyelmezése
– olvasás a gyerekeknek
Otthoni élet szervezése
– kisebb feladatok és események fejbentartása
– ugyanezek megtervezése
– ugyanezek időzítése
– vásárlandók listájának összeállítása
– számlák befizetése
– üdvözlőkártyák küldése
– bébiszitter szervezése
– születésnapi parti megszervezése
Férfiak munkái:
– kivinni a szemetet
– autójavítás
– fűnyírás
– háztartási javítások
Hochschild szerint ez ennyi.
Felmerülhet a kérdés, miért fontos Magyarországon ilyen távoli, amerikai példával foglalkozni? Először is, a hazai feministák előbb-utóbb behozzák az ilyen felmérések eredményeit és következtetéseit hazánkba is. Már évekkel ezelőtt olvasni lehetett olyan dühödt férfi (!) feminista cikkét, aki követelte, hogy a férfiak végezzenek több házimunkát, mosogassanak és takarítsanak. Mind, kivétel nélkül, akárhány műszakot is nyom le a házon kívül a családjáért.
Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, miután influencer lett, egyik első videójában eljátszotta, hogy dolgos asszonykája csak füttyent, és ő hideg itallal kínálja, majd alázatosan takarítani kezd, kedvese lába alatt különös gonddal összeporszívózva a szemetet.
Szóval először is, pincsikutyába átmenni nem kell, másodszor a férfiak igenis segítenek otthon, maguktól is. A legtöbbje nem is tudja, hogy megteszi, mert ez olyan természetes neki.
Dr. Warren Farrell, amikor házi felméréseket készített, férfi ismerősei gyakran elakadtak, mikor sorolniuk kellett volna a házimunkához való hozzájárulásukat. Csak mikor Farrell elkezdte a saját kategóriáit sorolni, akkor csaptak a homlokukra, hogy persze! Ezeket ők mind végzik.
Mielőtt Farrell kategóriáit (több, mint ötvenet) felsorolnám, szeretném vele együtt megemlíteni, hogy ezek közül több is időszakos. Azonban ha ehhez hozzávesszük, hogy a pénzkereső munkával minden statisztika szerint a férfiak töltenek el több időt, akkor máris érezhetjük, hogy a helyünkön állunk, megtettük a magunkét. Ha a nők kellően odafigyelnek, akkor láthatják is, hogy párjuk minden otthonától távol (és otthon is) végzett munkájának áldozatával kifejezi figyelmét. A nők szeretve és értékelve vannak, nem pedig kihasználva.
Farrell listája a férfiak házimunkájáról:
Új magaslatokra csábítjuk a nőket.
1. Balesetveszélyes tevékenységek: létrákra mászni, padlásra felmenni, ablakokat kívülről megpucolni, stb.
2. Szívrohammal fenyegető tevékenységek: hólapátolás a járdáról, a kocsifelhajtóról, üres tankú kocsi eltolása a benzinkútig, alvó gyereket lehozása a kocsi hátsó ülésére, ugyancsak gyerekekkel kapcsolatos kötelező gyakorlat a birkózás, a foci, a kosarazás a nyári meleg kellős közepén, miközben mellékesen a partnerre figyelésre is próbáljuk megtanítani őket. (Fair play.)
3. Gerincproblémákkal és sérvműtéttel fenyegető tevékenységek: súlyos bútorok mozgatása, nehéz csomagok az autó hátsó ülésére való bepakolása. Hűtő, tévé, mosógép cipelése a lépcsőn.
4. Összeszerelés: bútorok, kerékpárok, ágyak, számítógépek, játéksátrak, gyerekmedencék.
5. Grillezés: Megvenni a húsokat, szószokat, faszenet, stb.-t, megtisztítani a rácsot és a fogókat, hamut kiönteni.
6. Testőri munka otthon: az éjszakai a gyanús zajokra ébredve ki megy ki körülnézni baseball ütőt ragadva? Ha a nappal gyönyörű parkok éjjel közveszélyes hellyé változnak és a kedves kis utcácskák sötét sikátorrá alakulnak, ki lesz a testőr? Bár nők kimentenek gyerekeket égő házakból, autókból, de felnőtt férfiakért nem szokták az életüket kockáztatni. Felnőtt férfiak szokták felnőtt nőkért megtenni ugyanezt.
7. Kemping: időjárás ellenőrzése, helyet lecsekkolni, odanavigálni, legnagyobb hátizsák cipelése, sátorállítás, vízelvezető árok ásása, tűzifa gyűjtése,
8. Autóvásárlás: áralku, rejtett hibák kiderítése, szervíz könyv kutatás.
9. Autófenntartás és javítás: csövek, kábelek, ékszíjak, folyadékszintek, guminyomás, porszívózás, lopásgátló bekapcsolása, kerékcsere.
10. Asztalosmunkák: polcok felszerelése, kerítésjavítás, kutyaház építése.
11. Karácsony: fényfüzérek felszerelése, fa vásárlása és szállítása, díszek előkeresése a padlásról.
12. Férfias takarítás: autómosás, festőeszközök kimosása (gyakran vegyszerrel); pince- alagsor és padlástakarítás. Garázstakarítás. Tűzrakóhely és lefolyó tisztítása, légkondi és fűtőberendezés szűrőinek tisztítása, stb.
13. Edzés mint gyerekfelügyelet: foci, tollas, görkorcsolya, kerékpározás, kosárlabda, pingpong, stb.
14. Számítógép vásárlás: megkeresni a legjobb hardvert és szoftvert, használt vagy új gép vásárlása közötti döntés.
15. Konfrontálódás ismeretlenekkel és szomszédokkal, éjjeli pihenést ellehetetlenítő kutyaugatás vagy a feleség karambolja esetén oda kell menni a másik félhez.
16. Elhullott állatok elszállítása: halott hörcsög, kutya, macska, továbbá csapdával elejtett patkányt, egeret kivenni. Olykor a haldokló állatot is neki kell megölnie.
17. Terasz, kerti bútorok: építeni, tisztítani, lefesteni.
18. Pelenkázás férfi megfelelői: eldugult wc, autó takarítás, ha a gyerek összehányta, saját vagy szomszéd kutyája utáni takarítás.
19. Ásás: lyukak, árkok; kövek, gyökerek kiemelése.
20. Társasági ebéd: hússzelés, bornyitás, koktélkészítés, terítés, teríték leszedése.
21. Gyerekek fegyelmezése.
22. Sárkányölés – avagy manapság inkább pókok, legyek, svábbogarak agyoncsapása.
23. Vezetés: Különösen éjjel, mikor már mindenki alszik, veszélyes körülmények közepette (hóban, szélben, ködben, jeges úton stb.) Motorkerékpáron férfi kifejezetten nem szokott nő mögött ülni.
24. Váratlan helyzetek megelőzése: otthon – észrevenni és kijavítani a sérült csatlakozókat, konnektorokat, füstjelzőket. Autóban: hóláncot felrakni, fék- hűtő- stb. folyadékokat feltölteni, izzócsere, szerszámkészlet, elsősegély készlet ellenőrzése. Természetben: bedeszkázni az ablakokat, ügyelni, hogy a fák ne okozhassanak a viharban kárt másokban vagy mások tulajdonában. Városban: mindig legyen benzin az autóban, pénz a tárcában.
25. Vészhelyzet: éjjeli kerékcsere a hideg esőben, ötliteres kannával benzint hozni, betolni, bebikázni az autót.
26. Vészhelyzet elmúltával: tetőjavítás, kidőlt fák eltávolítása, helyreállítás, vagy ennek megszervezése.
27. Kerítés: drót, fa, vagy kőkerítés építése.
28. Begyújtás, favágás, fahordás; mindezt úgy, hogy a szőnyeg ne koszolódjon össze.
29. Szemét: ki kell vinni, nincs mese.
30. Gázzal és elektromossággal kapcsolatos hibák: biztosíték visszakapcsolása, gyújtóláng meggyújtása, hiba kiderítése.
31. Ajándékozás a románc fenntartása érdekében: virág, gyémánt, fülbevaló, gyűrű, helyfoglalás a romantikus vendéglőben, stb.
32. Puskák és fegyverek: megvenni, tisztítani, megfelelően tartani.
33. Fellógatás: nehéz képek, fali dísztárgyak, órák, telefonok rögzítése.
34. Beüzemelés: mosógép, szárító, számítógép, tévé, antennák.
35. Életbiztosítás: kiválasztás, összehasonlítás.
36. Kockázatos befektetések kezelése: részvények, üzletrész, bérbeadás.
37. Kinyitás: üvegek, ajtók, festékes kannák, beragadt ablakok.
Egyes nők úgy tartják, hogy férfiakra csak azért van szükségük, hogy legyen valaki, aki letekeri a konzerves üvegek fedelét.
38. Választási lehetőségek generálása: a férfi lehetőségeket ajánl, a nő választ (avagy visszautasít) éttermek, mozik, kirándulóhely, stb.
39. Festés: házon belül és kívül, plusz előkészület és visszarendezés.
40. Sétaudvar és járdajavítás: beton készítése, zsaluzás, vízszintezés, stb.
41. Ültetés: fák, bokrok, nagyobb növények.
42. Glettelés, paklizás, tömítés, vakolás: plusz az anyagok előállítása.
43. Mérgekkel való munka: hangya és csótányirtás, egér, patkánymérgezés, fák, virágok permetezése.
44. Programozás: videó, cd lejátszó, gyorstárcsázás a telefonon.
45. Tankolás, fizetés, olajcsere: ha férfi és nő is ül az autóban kb. 80%-ban a férfiak tankolnak.
46. Pénzügyi és üzleti információk olvasása: aki a kockázatos befektetéseket kezeli, annak fontos informáltnak lennie.
47. Átalakítás: falak bontása, ablakok berakása, pince és garázs befejezése, új szobák építése.
48. Javítások: vécé, csap, csőszerelés, elektromos szerelés, ablaktáblák, konyhaszekrény, szék, ágy, stb.
49. Élezés: kések, fűnyírók, ollók.
50. Bevásárlás: festék, vasáru, deszkák, spaklik, fűnyíró, szerszámok, nagyobb tömegű bevásárlások (Tesco, Metro.)
51. Sztereo és videó megvásárlása: bekötés, beállítás, javítás szervezése, felügyelete.
52. Kerékpár és játékkarbantartás: olajozás, festés, gyerekek biciklijének javítása, hinta, mászóka, körhinta, stb. karbantartása.
53. Időjárásőr: megvédeni a nőket az esőtől, ónos esőtől, havazástól, stb – pl. kabát átadása, vagy az autóból kiszállva a kaput kinyitni esőben, behozni az újságot havazásban, felsózni a járdát fagy esetén.
54. Udvari munkák: fűnyírás, trágyázás, gazolás, metszés, levélsöprés, stb.
Nos, miért is nem tudunk ezekről? Mert a férfiak panaszkodás helyett ezeket felajánlják, és természetes szerepükként szinte oda se figyelve elvégzik. A férfiak elismerésre és szeretetre vágynak… de társadalmunk ezt kidobta a kukába.
Mítosztalanítsunk!
Mítosz: A nők házimunkáját nem értékelik.
Tény: Tulajdonképpen mindkét nem házimunkáját alulértékelik, merthogy jobban látjuk azt, amit mi végzünk, mint azt, amit a partnerünk. Mivel minden lista, amely a nemek házimunkájával foglalkozik, a nőkét tartalmazza csak, ez mutatja, hogy a férfiaké különösen alulértékelt.
Tulajdonképpen az a gyakoriság, amellyel emlegetni szoktuk, hogy a nők házimunkája alulértékelt, mutatja, hogy éppen ezáltal, nagyon is értékeljük. Ha kimondjuk, hogy a férfiak házimunkája alulértékelt, a férfiak is érezni fogják a rejtett elismerést.
Mítosz: A nők házimunkáját nem fizetik meg.
Tény: A férfiak házimunkájának listája nyilvánvalóvá teszi, hogy a férfiak is végeznek ingyenes munkát, amit akkor ezek szerint a feleségüknek kellene megfizetni.
Mítosz: Az országok GDP- je a férfiak munkáját méri, nem a nőkét.
Tény: Az országok GDP – je egyik nem házimunkáját sem tartalmazza.
Vagyis nem szexista módon kell eljárni, és a nők házimunkáját bevonni a GDP – be, hanem mindkét nemét. Ráadásul a pénzügyi tanácsadás pl. többet ér a piacon, mint a takarítás. Vagy vegyük, amikor éjjel a gyanús zajra a férfi felkel és elindul körbenézni, miközben a felesége az ágyból nézi, vajon leszúrják-e a férjét. Ilyen szolgáltatás egyszerűen nincsen a szaknévsorban és a telefonkönyvben. Nehéz lenne ezt a szolgáltatást bárkinek is megvásárolnia magának.
Mítosz: A női munkák megkövetelik, hogy a nők mindig szolgálatban álljanak.
Tény: Mind a férfi, mind a nő szolgálatban áll a tradicionális felelősségi körében.
A férfiak is mindig készenlétben kell, hogy álljanak. Bútorokat mozgatni, váratlan helyzeteket elhárítani (“Drágám, beázott a tető!”), üvegeket kinyitni, testőrként szolgálni, ezeket gyakran nem lehet előre betervezni.
Mítosz: A felelősség a nőké, a férfiak csak besegítenek a házimunkában.
Tény: Mindkét nemnél ritka, hogy egyenlően osztják meg a pszichológiai felelősséget azoknál a házimunkáknál, amelyek hagyományosan az egyik nem hatókörébe tartoznak.
Egy férfi kicserélheti a pelenkát, de valószínűbb, hogy a nő alszik felszínesebben, és aggódik jobban a kicsi állapota miatt. Ha az apa többször is cserél pelenkát, mégis a nő az, aki többet aggódik a kicsiért. Ha viszont a pénz kevés, még ha a nő keres is többet, akkor is, a férfi alszik miatta rosszabbul. Az ivás, drogok és dührohamok gyakran azt jelzik, hogy nagyobb felelősséget érez, mint amekkorával el tud bánni.
Mítosz: “A férfi munkája lehet sok, de a nőé végtelen.”
Tény: Ha látjuk, hogy a férfiak is szolgálatban vannak a nap 24 órájában, és a pszichológiai terhekben is osztoznak, ami még álmukban is kísérti őket, akkor le kell rombolnunk a mítoszt, hogy csak a nők munkája végtelen. Örülhetünk, hogy a férfiak is vállalják a saját felelősségüket és jelen vannak a családjuk életében, mint szorgos, tevékeny férjek és apák.
Mítosz: A férfiak a házassággal egy rabszolgát is kaptak.
A női magazinok (Amerikában) tele vannak ilyen és ehhez hasonló kifakadásokkal: “nem értem, a férjem tudott magára mosni, mikor egyedül élt, de most leesne a karikagyűrű az ujjáról, ha bekapcsolná a mosógépet.”
Tény: Mindkét nem elvárja, hogy a másik megcsinálja azokat a házimunkákat, melyeket a házasság előtt maguk végeztek. A kérdés inkább az, hogy a házasság milyen munkamegosztásra csábítja a feleket.
Például a nők maguk viszik ki a szemetet, míg egyedül élnek, de egy házas nő, ha maga viszi ki a szemetet, az azt jelenti, hogy a férje elfelejtette, vagy nincsen otthon.
Egy férfi ezt nagyon találóan fogalmazta meg: “Míg a hagyományos női házimunkák átcsusszantak az én tevékenységi körömbe, az ellenkezője már nem igaz. Még mindig az én feladatom a duguláselhárítás, bár semmi varázslat sincsen benne, és különösebb testi erő sem szükségeltetik hozzá.”
Általános tendencia, hogy a férjek kevesebbet követelnek: a Megtennéd szívem? férfi megfelelője szinte nem is létezik. A dolgozó – akár részmunkaidőben is – feleséggel szemben az elvárások listája még enyhébb: “Ha főz, jó, ha rendel ételt, úgy is jó, de ha azt mondja, menjünk valahová vacsorázni, az is megfelel.”
Ha egy férfinak van mit ennie, innia, karjában tarthatja a szeretett nőt és kezében a távirányítót – egyszerűen nem készít Megtennéd szívem? listát.
Mítosz: Az egyedülálló anyák mindkét nem házimunkáját elvégzik.
Tény: A gyerekeküket egyedül nevelő szülők elvégzik a másik nem házimunkájának egy részét.
Míg az egyedülálló apák inkább gyorsételeket készítenek ilyenkor, az egyedülálló anyák a férfias munkákra gyakrabban kérnek meg másokat. San Diegó-ban van egy szolgáltató “Megcsinálnád drágám?” logóval, máshol “Béreljen egy férjet!” feliratot használnak.
Mítosz: Mindig is a férjek kell, hogy végezzék a nehezebb házimunkákat, mert ők az erősebbek.
Tény: Egy felmérés során kiderült, hogy átlagos önkéntes nők a 70%-át bírták felemelni annak, amit egy katona felemelt. Huszonnégy hetes edzésprogram után már a 91%-át fel bírták emelni.
Növelhetjük lányaink kompetenciáját, és csökkenthetjük elhárító mechanizmusaikat, ha erősítő edzésekre biztatjuk őket. Igenis ők is képesek csomagokat cipelni, bútorokat mozgatni, stb. Nincsen szükség melléjük feltétlenül egy jól üzemelő öszvérre – egy férfire.
Mítosz: A nők gondoskodnak a férfiakról – szinte az anyjukként. A férfiak nem gondoskodnak a nőkről.
Tény. A férfiak és a nők is gondoskodnak egymásról – más módokon. A nőkről tudjuk, hogy gondoskodnak, a férfiak ilyen jellegű munkája – láthatatlan.
Ha világossá tesszük a férfiak gondoskodásának valóságosságát, akkor egyértelművé tesszük, hogy a férfiak is szeretik a nőket, nem pedig csak kihasználják őket. Másrészt az anyáskodás érzésének előtörése megöli a női libidót – a legjobb ellenszer, ha a férfi gondoskodásra is felhívjuk a figyelmet.
Néha kifejezetten jó azt tenni a partnerünknek, amit ő szokott nekünk. Férfiak pl. mossák ki a ruhát, főzzenek, nők nyírják le a füvet, vagy hívják meg vacsorázni egy férfi ismerősüket (férjüket). Ha kis szerencsénk van felejthetetlen meglepetést okozhatunk a párunknak.
További tények:
1. A házimunka szó gyakorlatilag egy szexista szó.
Ha egy férfi ezt a szót hallja, nem fog előbukkanni az elméjében az edzéssel, a játékkal, a házalakítással vagy vezetéssel töltött idő.
A kategóriák sem elég konkrétak. A tisztítás szó például nem juttatja a férfi eszébe az ecsetek, vagy az eresz kitisztítását. A bevásárlás szó pedig a deszkák, gépek, számítógép vásárlását, vagy a nagy tömegű bevásárlást (amihez ő is kellett, mint öszvér és sofőr) nem hozza elő a férfi memóriájából.
A férfimunkák szezonálisak, ha a kérdező júliusban kérdez, a férfi esetleg nem gondol a hólapátolásra. Sőt, mivel projektről projektre változnak a férfiak házimunkái, könnyebb azokat évszaktól függetlenül is elfelejteni.
2. A tipikus nap csalása
A “Második műszakban” Hochschild azt kérdezte a férfiaktól és a nőktől, hogy: “vissza tud emlékezni egy tipikus napjára”? Mint láttuk, ez így nem korrekt a férfiakkal szemben, mert az ő munkáikat akkor kell elvégezni, amikor éppen szükség van rá. A tipikus nap-ba nem sorolhatók bele.
A wc-t akkor kell megjavítani, amikor rossz, nem naponta. A füvet akkor kell lenyírni, amikor nagy, nem naponta, stb.
3. A napló jóakaratú negligálása.
A napló módszert tartják az ilyen felmérések legjobbikának, mert ebben óráról órára le kell írni, mit végzett az alany. De gyakran a férfiaknál pl. ilyen bejegyzés olvasható: du 5 és 7 óra között a nagyszülőket látogattuk meg. Közben nem írja le, hogy ő vezetett, ő tankolt, és ő cserélt kereket esetleg. Három tevékenység elveszik a felmérésben. Ezért célszerű használni Farrell férfiházimunka listáját (ld. fent), hogy a férfiak tudattalan hozzájárulását segítsen tudatossá tenni.
4. Nők közötti interjúk
A legveszélyesebb hiba, ha csak nőket kérdeznek meg a felmérésekben. A Women’s Sport Foundation felmérésében pl. így történt. Mintha a kormánypártokat vagy kizárólag az ellenzéket kérdeznék meg, hogy ki dolgozik többet az országért.
Nézzük meg alaposabban Hochschild statisztikáját! Feminista statisztikákra sajnos jellemzőek az ilyen tulajdonságok.
Hochschild szerint a férfiak 17 perc házimunkát végeznek naponta. Valójában 1965 – ben másfél órát dolgoztak munkanapokon otthon a férfiak, hétvégén viszont már három órát. (Amerikai adat.) Azóta ez a munka csak több lett. (A női házimunkák jelentős része is férfikompetencia lett.)
A “semmittevés” tipikus férfi kellékei, melyeket a legtöbb nő nevén nevezni sem tudna.
A 17 perc úgy jött ki, hogy Hochschild nem vette figyelembe egyrészt a hétvégi munkákat, másrészt a javító, illetve számlabefizető, és egyéb adminisztratív munkáikat. Ezenkívül a gyerekgondozási munkákat sem vette figyelembe. (Így mondjuk nem nehéz a nőket a férfiak ellen hergelni.)
Hochschild számos más dologban is képmutató volt, a legotrombábbak:
– soha nem mondta el, hogy az általa idézett tanulmány szerint is a nők összmunkaideje kevesebb volt, mint a férfiaké
– John Robinson tanulmányára hivatkozik, mely szerint a férfiak nem dolgoznak ma sem többet otthon, mint a hatvanas években. Farrell utána nézett, és pont az ellenkezőjét állítja ez a tanulmány. A nők ma sokkal kevesebb háztartási munkát végeznek, a férfiak viszont többet. Pl. 65′ és 85′ között a férfiak házimunkája 147% – kal növekedett.
A gond a “nő mint áldozat” (mármint a férfiak áldozata) hozzáállásban van. Ez az érzés hagy tartós nyomot bennünk, az ilyen egyébként hamis és hazug tanulmányok után. Farrell megmutatta több vezető feministának is az adatmanipulációt, erre azok nemhogy belátóbbak és megenyhültebbek lettek volna a férfiakkal szemben, hanem szemére vetették, hogy hogyan hihet a férfiaknak? Vagyis a “tohonya férfiak” gyalázása helyett átváltottak a “hazug férfiak” lemezre.
Farrell utánanézett annak, hogy igaz-e, hogy a férfiak hazugok, vagyis eltúlozzák a házimunkával töltött idejüket. Azt találta, hogy a nők háromszor annyi gyerekgondozási időt vallanak be, mint amennyit a naplóikba feljegyeznek aztán. A férfiak viszont feleannyi időt vallanak be a javításokra és a karbantartásokra, mint amit végül feljegyeznek a saját naplóikba.
A nők a munkahelyükön munkával töltött idő hosszát is heti hat órával értékelték felül, szemben a férfiakkal.
Egyébként a nők nem hazudtak – tévedtek csak. Egy óra sütés, mosás, gyerekgondozás és mosogatás ugyanis nem négy óra a valóságban, tekintve hogy a sütő, mosógép és mosogatógép önállóan is elvégzi a dolgát. (Mellesleg a férfiaknak köszönhetően.)
Amúgy a férfiak sem feltétlen szerények – egyszerűen másként ítélték meg magukat: akik heti 30 órát vagy annál kevesebbet dolgoztak, azok gyakran vallották magukat munkanélkülinek.
Állítólag a nők munkáját a társadalom nem becsüli meg. Nézzük ezt meg alaposabban:
Lássuk hat módját annak, ahogyan a nők háztartási munkáját megbecsüli a társadalom.
1. A férfiak fizetését a nők is élvezik.
Egy nős férfi jövedelme nem a sajátja, hanem a családjáé. A család közös jövedelméből hétszer annyi esetben költenek a feleség személyes szükségleteire (karkötők, pipere, cipők, ruhák és kozmetikumok), mint a férfiére. Ha egy nő mindennap főz és mos a férjére, akkor ez úgy lehetséges, hogy a férje megfizeti őt ezért. Ha egy férfi tartósan munkanélkülivé válik, akkor megnő az esélye a válásra, hisz nem tudja megfizetni a feleségét, aki már nem főz és mos rá többet.
A pénz hazalapátolása főállásban végzendő feladat, ezért a ráfordított többlet munkaóra nem minősül(?) láthatatlan munkának.
2. A nők várható átlagéletkora gyorsabban növekszik, mint a férfiaké
Nincs értékesebb fizetés, mint maga az élet. Ma egy nő átlagban hét évvel él tovább egy férfinél. A férfiak megnövelték a nők túlélési esélyét azzal, hogy jobb közegészségügyet hoztak létre, hogy új gyógymódokat találtak fel, háztartási gépekkel kímélték őket, fogamzásgátlást fejlesztettek ki, szülés közbeni érzéstelenítést, központi fűtést, számítógépeket…
3. A férfiak megadták a nőknek a szeretet szabadságát.
Mivel a gyermek születésétől kezdve akár három évig is otthon maradhat az anya, így gyakorlatilag a szeretetéért kap fizetést. Míg ő mindig ott van, amikor a pici megteszi az első lépéseit, az apák erről rendszerint csak másodkézből értesülnek. Váláskor a nők fizetése még ennél is több lesz, amikor a gyerekek hozzá kerülnek.
Minél inkább a szeretetért és gondoskodásért kapja a feleség a fizetését, a személyisége annál gondoskodóbb lesz. A férjén annál nagyobb a nyomás, hogy megtartsa állását, és tudja a meghitt otthon fedezetét biztosítani a családja számára. Akár rendszeresen kénytelen megalkudni a főnökével és negyvenöt évesen már nem ugyanaz a férfi néz szembe vele a tükörből.
4. A férfiak a nők kényelméért kockáztatják az életüket.
A férfiak házimunkájának listájából láthattuk, hogy gyakran kockáztatják az életüket azért, hogy a feleségüknek ne kelljen. Nagyon sok férfi nehéz bútorok mozgatása közben szerzi gerincproblémáit, miközben a szeretett feleség irányítja őket. Tetőjavítás és házfestés közben a nők valahol biztonságban ténykednek, miközben a férfiak dolgoznak veszélynek kitéve magukat.
5. A férfiak sokféle lehetőséget nyitnak meg a nők előtt.
A férfiak mélyebb elköteleződése a munkahelyük iránt oda vezet, hogy ők keresik meg a családi bevételek kb. kétharmadát. A nők ugyanis kevésbé veszélyes, közelebbi, kellemesebb és rugalmasabb időbeosztású munkahelyeket választanak, mint a férfiak. “Cserébe” több napi szintű házimunkát végeznek, hiszen a munkahelyük kevesebb áldozatot vár el tőlük.
Másrészt lehetőségük van arra is, hogy karriert építsenek, hogy jobban fizető munkákkal képesek legyenek eltartani a családjukat. Warren Farrell rádióműsorvezetőként sok férfit és nőt hallgatott meg arról, hogy tetszene – e nekik, ha a férfi maradna otthon, és a nők keresnének több pénzt. Több férfi válaszolt “igen”-nel, mint nő.
6. A nőket válás után jobban védik, mint a férfiakat.
Válás után a férfiak gyakran tovább fizetnek feleségüknek, de azok már nem gondoskodnak többé róluk. Övék a gyerekek, míg a férfiak a gyerektartást fizetik – sokszor annak ellenére, hogy nem is láthatják, vagy csak nagyon keveset gyermekeiket.
Mindezeken túl szociális juttatások, támogatások jó része a nőket célozza meg, ha már anyává váltak. A férfiak (akik a GDP java részét megtermelik) adózás útján még így is megfizetik a nők házimunkáját.
Munka – az, amiért fizetést, pénzt, ellenszolgáltatást adnak, vagy az, amit az ember jövedelemszerzési, jövedelem-teremtési célból végez. Amit az ember saját örömére, szórakoztatására, egészsége érdekében, nem megélhetési kényszerből végez, az egyébként NEM munka. A pornószínésznőnek a dugás munka, a barlangi túravezetőnek az erdőben és a barlangban sétálás munka, az úszómesternek a medence partján nyújtózkodás munka. EZ persze, nem jelenti azt, hogy az ember ne örülhessen a munkájának, és ne tudjon abban kiteljesedni, sőt, nagyon nem is érdemes azt se másképpen csinálni, de azért lássuk világosan a különbséget: a felfogás a lényeg. Ami kötelező (vagy alternatívája az éhhalál/bűnözés) , az munka. Ami nem kötelező, az nem az. annak, aki nem abból él, a kertásás nem munka, a favágás nem munka, a tüzijáték-keverés nem munka. Szabadidős tevékenység.
(Nyilván élesen a kettő nem választható el, hiszen egy jól megválaszott hobbinak is van haszna, a Saját kertnek különösen.)
Erre az egyszerű összefüggésre egyébként már Mark Twain is rájött, és a Tom Sawyerben ez megjelenik, mikor Polly néni Tomra rászabja, hogy szombaton egész nap kerítést kell festenie, ő pedig vidáman és vigyorogva csinálja, mire a falu összes kölke elkéri a kerítés egy darabját, hogy hagy fesse le ő, még fizetnek is érte.
Twain hozzáfűzi a véleményét: “vannak emberek, akik komoly összegeket fizetnek azért, hogy egy szakaszon ők hajthassák a postakocsit, míg ha ugyanezért bármiféle bért kínálnának nekik, nem vállalnák, mert úgy gondolnák,az ő társadalmi pozíciójukhoz ez a munka alantas”.
Más szavakkal: aki munkának tekinti azt, hogy gondoskodik a gyermekeiről, családjáról, házastársáról, hogy saját házát, lakását, kertjét kényszernek érzi, annak egyrészt még mindig adott a lehetőség, hogy költözzön a híd alá, másrészt, az ilyen ember jobban jár, ha nem vállal gyereket, és nem próbálja senkivel összekötni az életét, főleg azért, mert a semmit nem lehet megkötni.
Nagyanyám azt mondta: ő házimunkát akkor végzett, mikor 1938 előtt cselédlányként dolgozott egy gazdag zsidó családnál. Férjéről, saját és nevelt gyerekeiről, testvéreiről, családjáról, családjáért odahaza végzett valami, az nem munka, az egész egyszerűen az élet.
A “patent” nevű valaminek pedig egyetlen tagját ismertem, és bátran állíthatom, hogy nálánál szánalmasabb, nyomorultabb és mindenféle emberi kapcsolatra képtelen lényt soha életemben nem láttam.
György Károly Tóth
Láthatatlan munka mizéria egy felfújt áll probléma.
De nem értek veled egyet.
“Munka – az, amiért fizetést, pénzt, ellenszolgáltatást adnak, vagy az, amit az ember jövedelemszerzési, jövedelem-teremtési célból végez.”-a saját vagy családja megélhetéséért ebben egyet értünk.
Szerintem munka az is amit az ember saját maga és családja egészségért, biztonságáért, mentális és fizikai jólétért tesz.
Szabadidős tevékenység pedig az amit kizárólag a saját örömünkre teszünk
Pl: Felásom a kertet és borsót ültetek bele.Gondozom, gyomlálom, locsolom, stb. Betakarítom.
A. Eladom a termést-pénzt keresek- tehát munka
B.Ebédet főzők,tartósítom ,hogy mindig legyen vegyszer mentes friss borsóm a családom érdekében. -ez miért nem munkavégzés? Miért csak a pénzben számszerűsített tevékenység számít munkának.?
Szabadidős tevékenység :Virágokat ültetek a magam örömére vagy nem csinálok semmit és elmegyek olvasni.
Nézd, szombathk, ha úgy vesszük, minden olyan emberi tevékenység, ami az ember környezetének átalakítására irányul és energiát fektet bele, az munkavégzés…
De a munkát – ebben a konkrét témában – abban az általánosan elfogadott értelmében értjük, hogy munka az, amit pénzért csinál meg az ember más embernek/embereknek, a saját maga és családja megélhetésének a kedvéért, és amit ingyen nem tenne meg annak a másik embernek, mert semmi köze hozzá.
És a “láthatatlan munka” hazug fogalmával az a baj, hogy a feministák valami olyat akarnak forintosítani és kifizettetni, ami kurvára nem ebbe a kategóriába tartozik.
Véleményem szerint amelyik nő a “láthatatlan munkáért” pénzt akar kapni, az mind öregedjen meg magányosan és dögöljön meg egyedül… És kérjen saját magától pénzt a saját magáért elvégzett “láthatatlan munkáájáért”…
Hun
Amit ma a láthatatlan munka hiszivel csinálnak az semmi másra nem jó csak a nők és férfiak közötti árok ásása. Minden eszközzel irtandó irány.
De a a családért végzett munka, amiből férfiak -nők egyaránt kiveszik a részüket mert másképpen nem működik le minősíteni – nem jó irány.
Véleményem szerint ebbe a csabdába nem szabad belemenni Van fizetett munka amit a munkahelyeden végzel amiért fizetést kapsz. Van nem fizetett munka amit a családodért vagy egyedül álló ként önmagadért végzel.Mind a kettő fontos és elengedhetetlen.
Válasz erre az idiotizmusra pedig az általatok végzet munka megmutatása.
Nincs nem fizetett munka. Az a tevékenység, amit nem pénzért csinálok, az nem munka. Ennyi erővel a dugás is munka, mert van, aki fizet érte.
A “munka” szónak igen tág jelentésköre van. Az, hogy egy bizonyos személynek mi a szubjektív véleménye, az még nem írja felül a tágabb értelmezést. Ha a házimunka nem munka, akkor miért használjuk mégis ezt a szót rá? Rengeteg elvégzett munka van, amiért nem jár pénz, mégis csináljuk. Ilyen pl. a társadalmi munka, amikor egy közösség érdekében tevékenykedünk, de attól még erőfeszítés. (természetesen, mint ahogyan már rengetegszer írtam, a házi munka pénzre váltását én is hülyeségnek tartom és ellenzem)
A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásai:
1.Tág. ért. testi és szellemi erőkifejtést kívánó céltudatos, tervszerű, a társadalomra nézve hasznos emberi tevékenység.
(erről már volt szó korábban, az is hasznos a társadalomra, ha rendben tartod a lakásodat, házadat, nem folyik ki a szemét, nem költöznek be kártevők, a gyereked tiszta egészséges környezetben nő fel. Nyilván ez elemi saját érdeked is, de közvetve a társadalomnak is hasznos).
2.Fáradtságot okozó erőkifejtés, erőfeszítés vmely teendő végzésében; dolgozás.
3.Általában vmely elvégzendő tennivaló, feladat.
4.Vmely tervszerű tevékenység folyamán elvégzett feladat; teljesítmény.
5.(fizika) Az a hatás, amelyet vmely erő hoz létre, amikor saját irányában elmozdít vmely testet.
És meglepő, de az a közös bennük, hogy sehol nincs említve , hogy ezt pénzért kell csinálni.
Egyébként a pornósnak, a kurvának, a selyemfiúnak, bizony a dugás is csak munka ,semmi több (elenyésző kivétellel).
Bizony, bizony, munka, még pénz is jár érte.
Ellentétben ezzel, a mosogatásért, mosásért, gyermeknevelésért nem fogtok kapni – remélem – soha egy fillért sem.
És ezt mi a francért nekem mondod ?! Én sosem kértem, követeltem ilyesmit, sőt legalább már háromszor levezettem, hogy miért nem jár fizetés érte.De csak a te kedvedért akkor negyedszer:
Ha feltételezzük azt a femi alaptételt, hogy árazzuk, forintosítsuk az elvégzett munkát, egyértelműen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem jár érte senkitől és semmitől fizetés, mivel duplán miért járna ?! Miért pont ezt kéne kétszer megfizetni? Ha ezeket a tevékenységeket (házimunka: takarítás, mosogatás, mosás-teregetés, fűnyírás, bútorszerelés, kerítésfestés, főzés és egyéb ételkészítés, gyerekre vigyázás-tanulás vele stb) egy idegennel végeztetjük el ,akkor fizetnünk kell érte (nem is keveset). Ha ezt mi végezzük el, az érte a fizetés, hogy ezt a pénzt nem kell kiadnunk, azaz megspóroljuk. Milyen alapon várunk érte bárkitől-bármitől még újból pénzt ?
Ha másvalakinek végezzük, egyedül akkor kérhetünk érte jogosan pénzt. Ilyen egszerű ez.
A házimunka családon belüli megosztásáról is leírtam már többször a véleményemet. Úgy kell elosztani, hogy mindenkinek maradjon szabadidőre, pihenésre ideje. Ha valaki htb, nyilván ő csinál minden olyasmit, amire képes. Ha valaki részmunkaidős, akkor a házimunka nagyobb részét is ő végzi. Ha egyforma időt és energiát igénybevevő foglalkozásuk van, akkor az otthoni teendők is 50-50.
Oké, akkor félreértettem.
No problem :) (csak én ezt már annyiszor leírtam, de nyilván van, aki még így sem látta).
tomgal,
szómágiát az is okozhatja, hogy a „láthatatlan (házi) munkát” gyakran használják a “gondoskodás” szinonimájaként.
A gondoskodás sokkal kifejezőbb ebből a szempontból, a GOND szó eleve magától hozza az azzal járó erőfeszítést és törekvést, miközben a gondoskodó és gondoskodott javát egyaránt szolgálja.
GOND(oskodás):
” Felelősségteljes odaadás. A munkában, az élet dolgainak kezelésében megmutatkozó körültekintő alaposság; kitartó, gondos figyelem, törődés.
Sok vesződséggel járó dolog, ami sok üggyel-bajjal jár.”
stb.
GONDOSKODÁS:
GONDOSKODIK:
Valakinek vagy valaminek a gondját viseli.
Úgy cselekszik, hogy valami biztos legyen.
Saját, vagy más jövőjéről aggódik.
Úgy intézkedik, hogy minden olyan módon történjen, amint óhajtja.
Valakit a jövőre nézve jó állapotba tenni törekszik.
Ám míg a munka nem igazán tartalmaz érzelmi többletet, a gondoskodás (törődés), kifejezésként tartalmazza a belső indíttatást/motivációt is.
(Belső indíttatását (figyel rá, észben tartja, belsővé teszi a külső helyzetet, elmélkedik rajta, megoldást keres rá, amit tettbe fordít) szépen kifejezi, hogy a GOND szó a GONDolkodik=GONDoskodik szócsaládba tartozik.)
„Gondoskodó feleség/férj törődik a …”
Gyakran fűzik csokorba a „gondos, dolgos, törődő” jelzőket, ami mind a szűkebb-tágabb családi fészek fenntartásával és annak működtetésével/éltetésével hoznak összefüggésbe, kifejezve azt a szükséges magatartást/hozzáállást, hogy ezt szeretet nélkül nem lehet csinálni:
DOLGOS:
Munkaszerető, aki szívesen elvégzi a feladatokat; soha nem henyélő.
TÖRŐDŐ:
komoly odafigyelés; tekintet, figyelem vagy törődés, amit valaki kimutat valaki vagy valami iránt; gondoskodás.
Hasznos tevékenységgel teli; mozgalmas munkával jellemezhető, így eltöltött.
A házi munka – függetlenebb kontextus, “bárki” el tudja végezni.
A gondoskodás már nem ilyen, oda bensőséges/ és megismerést feltételező, elfogadó magatartás szükséges.
Pontosan, egy tevékenység, erőfeszítés akkor válik munkává, ha ellentételezik valamivel, és erre általában a pénz a legelfogadottabb ellenérték.
A házimunka annyira munka amennyire verés a faszverés.
Amikor valaki, vagy valami érdekében tevékenykedünk és elvárunk érte bármit, akár elismerést, vagy csak azt, hogy valaki tudomására jusson, az munka, aminek az ellenértéke az egónk hízása, hogy mi milyen jó emberek vagyunk.
A munka, mint fogalomról volt szó, de nyilván többet tudsz erről is csakszi, mint a Magyar Értelmező Kéziszótár. Amúgy nem érdekes, hogy szinte minden nagyobb nyelven tartalmazza a házimunka a MUNKA szót ?!
House/domestic WORK
HausARBEIT
LAVORI di casa
TRAVAUX ménagers
Az ellentmondásaid meg a szokásosak :
” …erőfeszítés akkor válik munkává, ha ellentételezik valamivel, és erre általában a pénz a legelfogadottabb ellenérték…Amikor valaki, vagy valami érdekében tevékenykedünk és elvárunk érte bármit, akár elismerést, vagy csak azt, hogy valaki tudomására jusson, az munka…”
Előtte meg :
” Az a tevékenység, amit nem pénzért csinálok, az nem munka.”
Szombathk, abbòl a szempontbòl, amit ìrsz igazad van, csalàdi viszonylatban nincs èrtelme firtatni a nők ès fèrfiak làthatatlan munkàjàt, tàrsadalmi szinten azonban igen. Mivel az egyèn tàrsadalmi hasznossàgàt, orszàgtòl függően a kèsőbbi nyugdìja, eü rendszerhez valò hozzàfèrèse a fizetett munkàjàtòl ès az ahhoz köthető jàrulèk befizetèsektől függ. Ha apa/anya mèrsèkli a hagyomànyos munkavègzèsèt tàrsadalmi ès közvetve egyèni szinten is rosszul jàr. Ez ott kezd èrdekes lenni, ha azèrt vègez kevesebb “fizetett munkàt”, mert x gyerekről gondoskodik, ami a tàrsadalom szàmàra hasznos. Na most, ha olyan tevèkenysèget vègez a szülő, ami a tàrsadalom szàmàra hasznos, akkor a jelenlegi rendszer mièrt bűnteti ezèrt?
Tudom, hogy nehèz levàlasztani a tèmàròl a ràcsimpaszkodott femi retorikàt, mert az alapbòl ellenszenvet vàlt ki ès semmi realitàs alapja. Azonban maga a gyereknevelèshez köthető fèrfi/női “làthatatlan munka” jelenleg a szülő felelōssège, ami önmagàban rendben lenne, ha ezèrt tàrsadalmi szinten nem èrnè a szülőt hàtràny egy gyerektelenekhez kèpest.
Delin, miért láthatatlan az a munka? Ki nem látja, akinek látni kellene?
Ìrtam kèt pèldàt: nyudìj ès eü rendszer. Azokban az orszàgokban problèmàs ez különösen, ahol magàn egèszsègbiztosìtàs ès magàn nyugdìjrendszer van. Pròbàlj meg elvonatkoztatni a femiktől, ès gondold àt mivel jàr, ha valaki (fèrfi ès nő is) ùgy dönt, hogy teljesen kivonja magàt a munkaerőpiacròl, mert gyerek, idős, beteg hozzàtartozòròl akar/kell gondoskodnia. Gyakorlatilag làthatatlannà vàlik szàmos hivatalos szerv/szolgàltatò szemèben, mivel nem fizet a munkàltatò utàna rendszeres jàrulèkot.
Persze nem kell làtnia ezt a rendszernek, csak akkor az àllam az individualizmust erősìti központilag, nem a csalàdot.
Ahha. Én arra gondoltam korábban, hogy a párunk az aki nem látja, ezért hívják így, de ez még jobb… Tehát, állam az aki, nem látja, de látnia kellene… Így azért – egy feministának – annyira nem is nehéz az önálló, független és erős nőt előadni, ha van egy apuka (állam) akinek mindenféle eltartó kötelessége és felelőssége van. Nem így van? :) Ez a fogalom (is) beárazza a feminizmus komolyan vehetőségét… Lehet inkább el kellene engedni, és úgy hívni, ahogy a normális emberek: házimunkának.
Másik dolog:
Delin, te miért képzeled azt, hogy az állam egy jótékonysági intézmény, aminek ki kellene szolgálnia a te szubjektív igazságérzeted? Ez főként valami női agybaj lehet, hogy úgy tekintitek az államot, mint valami mindenható atyaúristent, akitől csak ki kell hisztizni, ami kell, és akkor megadja, mert (szerintetek) ez valami emberi jogotok, vagy “mindenkinek ez lenne az érdeke”. És amely állam ezt bármikor megadhatná, de csak azért nem adja, mert még nincs kihisztizve… Az az érzésem, te is úgy látod az államot, mint 4 évesen az apukádat, mint ahogy az “erős és független” feministák. Megindokolhatod nagyon gyönyörűen, hogy miért lenne érdeke az államnak, hogy ilyen meg olyan bármit is adjon a láthatatlan munkákért cserébe és még akár igazad is lehet, de ez még nagyon kevés, mert nem ezen múlik. Mivel az állam nem egy kifogyhatatlan pénzeszsák, akitől csak eleget kell hisztizni és megadja, arra elő is kell teremteni valahonnan a pénzt. És Magyarországon például (tudom máshol laksz) úgy áll a helyzet, hogy a szociban felvett és hétvégi házakra kiosztogatott lóvékat (államadósságot) kell manapság törleszteni a magyar társadalomnak, ami miatt sok embernek arra sincs lehetősége, hogy egyáltalán gyereket vállaljon, nemhogy plusz kedvezmények után rimánkodjon (egyébként érdekes lenne kiszámolni, hogy hány gyereket lehetett volna felnevelni az államadósság törlesztőiből, ha azt a pénzt visszaosztják a népnek)… Szóval, lehet neked igazad (egyébként nincs), akkor sem ezen múlik, hanem főleg azon, hogy van-e rá keret – mert az államkassza sem végtelen. :)
Deadpool, most nem a nők költsègeiről van szò, hanem a gyerek utàni költsègekről. Bàr az is egy fajta szemlèlet, ha ùgy gondolod, hogy a gyerek kapcsàn felmerülő minden közvetlen/közvetett költsèg az anyàè. :)
Tudod, hogy nem vagyok az àllami beavatkozàs hìve, ùgy gondolom tartsuk minimàlis szinten. De! Ma az àllam elèggè belenyùl a dolgokba, pl a fizetendő adò kapcsàn, tehàt van egy alapja, amit visszaoszt. A kèrdès amiről beszèlünk most, hogy milyen èrtèkek ès prioritàsok mentèn törtènjen az ùjraelosztàs. Ha ez megvan, következhet az, hogy konkrètan kinek ès milyen formàban. Èn mèg az első pontnàl tartok, hogy mi az èrtèk az àllam szemèben. A csalàd, az egyèn, vagy esetleg màs?
ui: A làthatatlan munka eredetileg arra reflektàlt, hogy a munka nem fizetett. Nem arra vonatkozott, hogy a fèrj/partner nem vette èszre mivel foglalkozik az asszony egèsz nap. :)
És ki kap adókedvezményt? A szingli, vagy a családos ember? Aki vállal 3 gyereket, mennyi mindent kap?
Az általad kérdezett prioritásra ez a válasza az államnak.
Bela, az arànyok… a mai rendszerben ez csepp a tengerben. Abban igazad van, hogy a magyar kormàny egyèrtelmûen megnevezi a tàmogatandò èrtèkeket: csalàd & gyerek. Ìgy az adòkedvezmènnyel ès a többi csalàdtàmogatàssal pròbàlja mèrsèkelni a szülők gyerekkel jàrò költsègeit. A gyerekteleneket összessègèben itt milyen hàtràny is èri? A gyerekkel kapcsolatos nulla költsègükre kellene valami kompenzàciò?
Nem mondtam, és nem is utaltam rá, hogy hátrány éri, csak feltettem egy kérdést.
Arányok: ha a nettó helyett szinte a bruttódat kapod meg, az igenis számottevő. A többiről – csok, kedvezményes hitel, ingyen iskola, ingyen tankönyv – nem is szólva.
Meséld el, mégis mit vársz még az államtól?
Bela, az arànyokon a gyerek tènyleges költsègeit (közvetett materiàlis, közvetlen – szülők termelèkenysègère gyakorolt alyernatìv költsègek) vs. àllami kompenzàciòt èrtem. Màr kifejtettem ezt rèszletesen. Ìrtam, hogy a magyar kormàny közvetett költsègek terèn tesz csalàdbaràt lèpèseket, fōleg a nagycsalàdosok felè, egy ès kèt gyerek esetèn a juttatàsok többsège sokkal mèrsèkeltebb, ill. az alacsonyabb jövedelműek szàmàra is korlàtozottan igènybevehetőek a gyakorlatban. Az ingyen iskola, de különösen az ingyen ovi, bölcsi ès egèszsègügy màr komoly lèpès ès nem korlàtozòdik nagycsalàdosokra, vagy nem kötött bizonyos jövedelemhez. Erre ìrtam, hogy a magyar helyzet ebből a szempontbòl nem olyan vèszes, mint a külföldi kapitalista berendezkedèsű orszàgoknàl. (Pl ez az egyik fő oka, hogy nyugaton a jòlèt ellenère se születik sok gyerek.)
A közvetlen költsègek kèrdèsköre az èrdekesebb ebből a szempontbòl. Ez nem csak fix idejű költsègekkel jàr, amìg a gyerek ki nem repül, hanem gyakorlatilag a szülők èlete vègèig negatìv hatàsa van. Ennek megoldàsa elèg komplex kèrdèskör, lefed szàmos közgazdasàgi ès tàrsadalomtudomànyi területet. Erre a tèmàra cuppantak rà ùjonnan a femik, nem mintha ők talàltàk volna ki a “làthatatlan munka” fogalmàt, vagy az egèsz problèmakört. Sikerült az eredeti “invisible labor” kategòriàt “invisible work”- re degradàlni. A magyarban ez össze is mosòdott kicsit ès torzult a fogalom, ma màr minden “làthatatlan munka”, teljes kàosz.
Íme egy a nemlétező alfáitok közül, Isten nyugosztalja, csak 15 gyereket hagyott hátra:
https://index.hu/kultur/2021/04/09/dmx-halalhir-zeneipar/
A kormány Viktor értékei szerinti nagycsaládok is pont ehhez hasonló körökből származnak, csak a hazai árnyalatokban.
Legyen neki könnyű a föld, Horvath Anton…
De én azért azt javasolnám a biztonság kedvéért, hogy mielőtt egyszer s mindenkorra, visszavonhatatlanul “alfahímnek” hirdetnénk ki a srácot, először azért talán vessünk egy pillantást a gyászoló özvegy arcképes és teljes alakos, fotógaranciás fényképére is, és csak utána hozza meg a zsűri a végleges döntést…
Vessünk rá egy pillantást, valószínűleg tökéletesen ábrázolja majd amit a mostani kormányzat tulajdonképpen a “nagycsaládosok” alatt ért.
Amennyire én ezt meg tudom ítélni, Horvath Anton, a jelenlegi kormányzat kifejezetten magyar nagycsaládokat szeretne ösztönözni és támogatni. Nyíltan persze nincs kimondva az – hiszen ma Európában ilyet nem is lehet kimondani – hogy viszont a cigány nagycsaládokat nem akarják ösztönözni és támogatni, de a kommunikációból és a gazdasági ösztönzők összetételéből nekem ez jön le.
Mire alapozod, hogy a hasonlókon érti a nagycsaládot a kormány?
Drogos nigger.
A gyerektelent az a hátrány éri ,hogy nincs gyereke.Aztán még mindig nincs még mindig nincs és aztán nem is lehet..De ezt jelen példában ő választotta.
Delin, én amondó vagyok, haladjunk sorjában a problémák megoldásával. Előbb fizessük vissza az államadósságot, aztán térjünk vissza a te szociális problémáidhoz. ;)
Deadpool, arra vàrhatsz, hogy visszafizessük, szerintem mi azt nem èljük meg. :)
Làtom a kommentjeimből nem sok jött àt, ez nem (csak) szociàlis problèma, plàne nem az enyèm. Azonban, ha legközelebb az alacsony termèkenysègi ràtàròl elmèlkedsz, akkor jusson eszedbe ilyesmi is az elszàllt feminista emancipàlt boszorkàk mellett. ;)
Mit büntet a rendszer? Akinek 3 gyereke van, gyakorlatilag nem adózik. És nagyon helyesen, segély helyett adókedvezmény van . Ezen kívül sok más támogatás létezik, az ingyen ebédtől az ingyen tankönyvön keresztül az önkormányzati segítségig.
De dolgozhat is az anyuka, van bölcsőde, nem kötelező GYES-re menni.
Szomorúan látom, hogy átlagnál értelmesebb nők az évtizedes agymosásnak köszönhetően csakis a tárgyiasított világban tudnak gondolkodni, mindent a pénzhez kötnek. Vannak magasabb célok is az életben… más hozzászóló ezt már kifejtette.
Ha a gyereknevelést munkának fogjuk fel, akkor van igazán nagy baj, és ez esetben nem kellenek ide migránsok, lmbt, feminista, vagy bármilyen propaganda… maguk a nők és az őket vakon követő férfiak fognak úgy dönteni, hogy nem vállalnak gyereket – mint ahogy ezt látjuk is.
Reggel kiborítottam a kávémat, törölhettem fel a járólapot. Ki fizeti ezt meg?
Bela
Amikor egy család arról dönt ,hogy a következő gyerek is megszülethessen végig kell(kellene)gondolni, hogy mekkora életszínvonal csökkenést jelen a már megszületett gyerekek életében.
ghttps://megtakaritasgyerekeknek.hu/gyermekneveles-koltsegei
https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20170310/durva-annyiba-kerul-ma-egy-gyerek-mint-pesten-egy-lakas-1053
Na és akkor ki fogja kitermelni a nyugdíjukat? A 6 cigánypurgyé?
Nem fogja érdekelni a cigánypurdét a szülés mennyiség. Csak annyira, hogy sokall több embert kell kupán vágnia a nyugdíjáért.
Deportálni mindet izraelbe, ha nem tetszik nekik, akkor lebombázni intolerancia és antidemokratizmus miatt.
Delin
Amiről írsz az két probléma kör. Az első ez most tolt propaganda a”szegény nők milyen rabszolgák” blablab la…..
A második már társadalmi kérdés. Tény hogy az egy főre jutó jövedelem 3 vagy annál több gyerekes családoknál szignifikánsan csökken.Az egészségügyre, nyugdíj megtakarításokra fordítható ősszeg is. Vivi biztos tud erről statisztikai adatokat is mellékelni.Jogos kérdés miért azokat bünteti akik több gyereket nevelnek.
Szombathk, pontosan. Ìgy lesz mindenki, aki làthatatlan munkàt emleget, mint megoldandò problèma automatikusan feminista sokak szemèben. A femik megint felkaptak egy alapproblèmàt, elferdìtik ès lejàratjàk a hozzà tartozò definìciòkat, hogy èrdemben ne lehessen beszèlni az alapproblèmàròl a tovàbbiakban. A “büntetès” màr egy gyereknèl is szàmottevő ès leginkàbb attòl függ a mèrtèke mennyire hat negatìvan a szülők termelèkenysègère, “làthatò munkavègzèsère”. Magyarorszàgon ennek a hatàsa nem annyira durva, mint nyugatabbra. US-ben nem vèletlenül kèt hònap (!) a fizetett gyes/gyed ès hatalmas kockàzatot fut minden csalàd, akinèl gyerek van (pl gyerek lebetegszik => nem fedezi a csalàd meglèvő eü biztosìtàsa a kòrhàzi költsègeket => oda a hàz, màr ha volt). Ugyanez persze igaz felnőttekre is ès mèg sok màs buktatòja van a csalàdnak egy olyan individualista tàrsadalom, mint az amerikai. (Ezt jò èszben tartani, mert ezeket a fogalmakat a magyarok onnan veszik àt, kicsit èrtelmèt vesztve, vagy eltorzultan lehet csak hasznàlni magyar vonatkozàsban.)
A màsik ehhez kapcsolòdò femik àltal lejàratott szòkapcsolat a “have it all” ès a “girl power”. Ennyire nem akarok elkanyarodni, de ezek eredete mind az individualista tàrsadalmi berendezkedès ès a csalàd összeegyeztethetlensègère vezethető vissza.
Ilyet találtam , az egy főre jutó netto jövedelem alakulása. ( ha gyerek van bármilyen változatban, egy, kettő, több), minden esetben elmarad az átlagtól :
(2017)
https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/ksh-haztartasok-jovedelmi-helyzet-szegenyseg-csalad.674281.html
Ez valamivel frissebb , de ugyanaz a helyzet, picit közelebb kerültek az átlaghoz tán (2019):
https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/2019/index.html
Mivel bünteti? Az adókedvezménnyel, meg a többi, költségvetésből adott támogatással?
Hát persze, hogy csökken az egy főre jutó jövedelem, ha gyermek születik.
Értelmesebb családok ilyenkor újragondolják az igényeiket és a kiadásaikat. Kevesebb új tatyó, a verdát sem kell lecserélni, Ikeába se megyünk havonta… hanem költjük a gyerekre, mert ez az élet rendje.
Aki az élet csodája helyett az egy főre eső jövedelem csökkenését hangsúlyozza a gyermekek kapcsán, azzal nincs mit tárgyalni.
És az egy főre jutó testvér az több vagy kevesebb?
Nem jó válasz versenyezni, hogy ki milyen “láthatatlan munkát” végez, ugyanis nem egyenlő esélyekkel indulunk.
Ha a férfi munkáról megjelenik 3 cikk, a nőiről pedig 128, akkor kinek lesz igaza?
Azt már sikerült elérni, hogy nők valóban beszopják, hogy nem keresnek annyit, mint a férfiak, hála a propagandának.
A cikk sajnálatos módon számos helyen kultbalos terminológiát használ, a “férfimunkák” felsorolásával pedig a feminista narratívát erősíti. A láthatatlan munka elképzelése alapban nonszensz. Régen rossz nekiállni magyarázkodni ezzel kapcsolatban. Ugyanaz az effektus, mint a politikai életben az általános balratolódás kapcsán.
A többi rendben van, a mítosztalanítás kifejezetten jó.
Amúgy rendszeresen takarítok, virágot locsolok, bevásárolok és főzök is, szóval gondolom fizetést húzhatok magamtól… Egy öntudatos feminista a seggét is pénzért cserébe törli ki?
Egyetértek, pár hete volt már itt erről vita férfiak s nők között,felsorolva, hogy ki mennyi mindent csinál.
Nekünk nem számolgatni és bizonygatni kell, mivel ezzel elfogadjuk azt, hogy erről vita kell folyjon.
Van egy gyanúm, hogy – hasonlóan a családon belüli erőszakhoz és a fizetésekhez – rövid időn belül ez a téma is a mainstream nap része lesz. Nyilván kizárólag női szemszögből.
A kínai eset már volt linkelve, itt egy újabb:
https://patria.rtvs.sk/clanky/reggeli-ranajky/249931/kina-utan-portugaliaban-is-bearaztak-a-lathatatlan-hazi-munkat
Nem hallgatom meg, CEU-s.
Nagyon remélem, hogy ez nem gyűrűzik be ide.
A hitnek-azt mondják-ereje van de te csak remélsz…
Biztos így van.
Nem akarlak elkeseriteni, Bela, de az tény, hogy a “nőelnyomó láthatatlan munka” témája, mint olyan, előjött a magyar médiában, az már önmagában azt bizonyítja, hogy a feministák be akarják vezetni a magyarországi feminista narratívába és a közbeszédbe…
Vagyis élőben és egyenesben láthatod és tanúja vagy annak, ahogy éppen begyűrűzik…
Teljesen világos…
Mindig mosolyognom kell amikor ez a téma szóba kerül. A cirka negyven X éve gépesített háztartásokban közel sem akkora a fizikai leterheltség, mint az automata mosógép előtti időkben. Az átlag 50-80 négyzetméteres lakásokban él. Ezeket egy délelőtt alatt csilli-villi ki lehet glancolni! Vagy az idő alatt, amíg a gép a függönyökkel végez. Ez nem napi feladat, hanem bőven alkalmi. Inkább arról van itt szó, hogy bizonyos nőknek fáj elviselni azt, hogy lánynak születtek és felcseperedve nőként, női életet kell éljenek. Szerintem vannak olyanok, akik ezen még meg is sértődnek a felismerés pillanatában. A mások (férfiak) által épített környezetben persze szívesen tetszelegnek és bitorolják azt, de hogy ők ahhoz hozzátegyenek, vagy néhanap kitakarítsák egy kicsit, az már derogál nekik. Hogy van ez!? Számomra, az aki a saját neméből adódó szerepet sem tudja, vagy főleg nem is akarja ellátni, az nem is az aminek látszik! Az ilyen nő a szememben nem nő! Az ilyen nálam 1gramm sót nem pusztíthat el, sem a lakásomban sem a nyaralómban de nyilvános helyeken is jobban teszi ha pusztul a közelemből, mert nem szoktam szó nélkül sokáig hallgatni az ilyen érvénytelen picsogásokat. A véleménye sem érdekel. Valamint semmilyen szinten sem képes érdemben figyelemre méltatni.
Ez az egész generált vita másra se jó, csak arra, hogy a sok ingyenélő élősdi hivatkozási pontokat találjon magának arra, hogy éppen miért is ne kelljen csinálnia semmit, az miért a másiknak a dolga….
Gyerekek, ha a férfi és a nő igaziból szeretik egymást, akkor az ilyen vitáknak eleve nincs talaja és soha nem zajlanak le…
Csak ott kerül ez elő témaként, ahol valaki elég önző ahhoz, hogy kihasználja azt, akit elvileg ehelyett szeretnie kellene…
Gyehennára velük!
:-]
Köszönöm a cikket, így szerda délután jól is esett!
“CÍMSZAVAKNAN”
Hiba.
Jó sokáig lappangott ez a hiba. Naooo, köszönet érte, hogy jelezted!
https://www.youtube.com/watch?v=GygJFgwe1QI
Azt hiszem a zenekar itt bomlott fel végleg.
https://www.youtube.com/watch?v=6FvXdsQarWY
Ezzel az egész témával foglalkozni sem kellene mert vicc az egész. Egy végletekig elkenyelmesedett társadalom műproblemaja. Rengeteg dolog van az életben amit meg kell csinálni és a jutalom nem fizeteskent érkezik. Ez mindig egyértelmű volt, eddig. Nem kell semmit megcsinalni. Mindenkinek megvan a joga hogy igénytelen legyen, következménye hogy nem lesz normális társa, mert azt még nem sikerült kínai gyartosoron elkesziteni. A rossz hír a feministaknak hogy a robotnőhöz közelebb állunk mint robotferfihez. Szülni nem fog tudni, nem mintha az egyre több emancipalt 30-as tudna. Természetesen csak őket váltja ki a nőrobot, a feminin, gondoskodó típust nem fogja, de azokért nagy a verseny, nem juthat minden férfinak.