Már korábban is közreadtuk Zsu gondolatait egy kommentben, (a kommentje kitűzve a cikk alá) most azonban (anonim módon) egy önálló cikket kaptak azok. Itt kiemelten a gondolataira adott válaszokra reagál szelíd határozottsággal.
“Sokfélék vagyunk, sokféle tapasztalattal, működéssel, hittel, filozófiával, IQ-val és EQ-val, tanulmányokkal, és egyébbel. Aki nyitott, és akar, az tud tanulni a másiktól. Én is egy vagyok a sokból, van, aki tőlem tanul, és van, akitől én tanulok. Azt, hogy a következő sorokból ki mit fogad be, vagy milyen gondolatokat indít el, nem tudom. Mivel hívő vagyok, Rábíztam a JóIstenre. Tisztelet mindenkinek.
Nem összefüggő szöveget írok, mint először terveztem, hanem egyenként válaszolgatok. Nem fontosság és egyéb szerint, hanem sorban.
Toplak Zoli, a Te mondatod volt az első, úgyhogy Veled kezdem: nem bizalmatlanságot váltott ki belőlem Dean cikke, hanem : 1. megtapasztaltam, hogy ez mennyire nem az a kör, amiben én dolgozom. Nem rosszabb, nem jobb, hanem „más”; 2. hálát adtam a Jó istennek, hogy eddig mennyi embernek tudtam segíteni és 3. ismételten nyugtáztam, hogy nem kell nekem megváltani a világot. Bőven elég feladatot kapok így is. Sokat is.
Balton: részemről semmiféle kapitány-és hősnő szaga, hangvétele és szándéka nem volt a levelemnek, ezt mások sem írták le. Sajnálom, hogy Önnek ez jött le…(Alapvetően szelíd, nyugodt és vidám ember vagyok, és a levél írásakor is az voltam.)
Bogomolov: köszönöm az intelligens hozzászólásokat, és örülök, ha valamit megértett a levelemből. Áldás, s békesség.
Alter Ego: mivel párkapcsolati terapeutaként (is) dolgozom, hála Istennek sok tartós és pozitív tapasztalásom van arról, hogy egy jól működő kapcsolatban a döntés többnyire közös, vagy többnyire megtalálják a win-win módszert, vagy arra figyelnek mindketten – mert kulturáltan és szeretettel „letisztázták” korábban, azaz ketten együtt lefektették a szabályokat -, hogy bizonyos területeken a férfi dönt, bizonyos területeken pedig a nő. Mert egyformán tiszteletben tartja egyik a másikat. A kérdés, hogy akarják-e. Ha igen, akkor ehhez elég részt venni egy konfliktuskezelő tréningen, vagy egy-két beszélgetésen szakemberrel, de bőven vannak más lehetőségek is. A szerep-viták pedig akkor relevánsak, ha Dean is sokat tapasztalt szakember. Reméljük az.
Toplak Zoli: hogy fogok-e vagy kell-e erősödnöm, azt csak a Jóisten tudja. Az irányom is Ő, aki szeretetre és tiszteletre tanít mindenkit – kivétel nélkül. Vagyis azt, aki szeretné. Aki nem, azt sem bántjuk, abszolút tiszteletben tartjuk, szabad akarat van.
Somogyi József: „Egoistákat termel ki a társadalom erre már külön egotrénerek is vannak. Ez már csak rosszabb lesz.” Egyetértek sajnos a mondatával, de dolgozom ez ellen (bár amennyiben ezt rám értette, sajnos tévedett.)
Béla: semmi bajom azzal, ha bírálat ér, a lelkiismeretem és a hitem szerint élek. Ha az rendben van, akkor semmi nem számít (a lelkiismeretem nem öncélú, hanem aszerint működik, hogy a mellettem lévő boldog-e attól, hogy mellette vagyok. Ha nem, akkor magamba nézek. Ha igen, akkor megnyugszom és igyekszem ezt megtartani vagy színesíteni.) És gyakran találkozom mélyen hívő – vagy inkább úgy fogalmazok, hitét komolyan vevő – közösségekkel és egyénekkel, vagyunk néhányan… (onnan lehet tudni, hogy valaki a hitét komolyan veszi-e, hogy nem ítéli el azokat, akik nem hisznek, és rá sem akar beszélni senkit semmire. Tisztel és szeret.) És gyakorlatilag mindennel egyetértek, amiről ír.
Dean: törvényszerű, hogy először mindig arra reagálunk, ami megérint bennünket. Másik: a „megmondom, mit csinálsz rosszul” még egy szülő-gyerek felállásban sem működik, kivéve életveszélyes helyzetben (sok gyerekem van, nagyok már, és működik a teóriám, sőt másoknál is, akiknek tanítom.) Megmondani pedig csak annak lehet, aki kérdez, de annak meg e nélkül a kommunikációs stílus nélkül is megy. Az „Én így tenném a helyedben” féle verzió jobban, hatékonyabban működik (ezt sem én találtam ki). Ha megfogadja, ok, ha nem, akkor elesik. Abból tanul a legtöbbet. (Vagy ha tudjuk a tutit és jól megmondjuk, attól többek leszünk?)
A traumás gyerekkor és a sérült belső gyermek (amiből a legtöbb van akkor is, ha nem hiszi el) nem ugyanaz, és bizony igencsak a témába vág. Minél sérültebb valaki, annál nagyobb szüksége van arra, hogy „valaki” legyen, esetleg egy megmondó, irányító,de mindenképp ő legyen fent az alá-fölé rendelt kapcsolatban. Mert kompenzálni kell. Mindenki kompenzál. Ki így, ki úgy. (Nyilván az sem véletlen, hogy az egyes közösségek (pl. ez is) azonos gondolkodásúakból tevődik össze, de ez már mélyebbre vinne.)
Az én Kedvesem a család fője, én meg a szíve. Máskor meg fordítva van, bár ritkábban. És csodálatosan működik, mert szeretettel és tisztelettel működtetjük. Mert így akarjuk. Ezért mondom ezt ennyiszer, mert ez a lényeg. Ha ezt mindkét nem megtartaná, sem Női hangra, sem Férfihangra, sem segítőkre, sem rám nem lenne szükség. Mehetnék festeni. (Ja, és amikor felnéz rám, kihúzom magam, mert látom a szemében, hogy rajongásig szeret. Tisztel. És amikor én nézek fel rá, akkor az Istent látom benne. És ő az életem.)
Hogy honnan veszem, hogy “alá – fölé rendeltség esetén, a penge másik oldalán a hatalom- és a dicsvágy van? Pszichológiából? Teológiából? Tapasztalatból? Valamelyikből? Nem tudom. De igaz. Csak picit kell belegondolni. Az érzést érdemes keresni, amit a „felül” ad.
A szex az izgalmas téma, van hozzá bőven szakirodalom. Bár mi itthon pl. nem használjuk a szex szót, én együtt vagyok és szerelmeskedem a kedvesemmel. Egyik percben ő szeret, a másikban meg én. Egyszer így, másszor meg úgy. Adunk egymásnak, kölcsönösen. Ez is tud szépen működni, de mi hívők vagyunk, hívőknél pedig nincs dominancia. Mert nem kell egyikünknek sem. Ez nekünk nagy ajándék. Hívő nőknek és hívő férfiaknak egyaránt. Ja, és szerintem a Szürke 50 árnyalata beteg film, nem is néztem végig. Drága az időm.
Bármilyen vészhelyzetben, a nők esetében, az anyává éréssel bekapcsol az anyatigris üzemmód, azaz kiválóan reagálnak vészhelyzetben. Gyermektelen nőknél viszont az gyakoribb, amit Ön ír. Statisztikailag viszont az elsőből van több.
A „ketten élnek szentségben és egységben” mondatom nagyon is keresztényi, Engels művét nem olvastam, nem is ismerem, úgyhogy biztosan nem onnan vettem.
A többi mondatra is tudnék reagálni, de sem magyarázkodni, sem győzködni nem szeretnék, a véleményem nem tudom, számít-e, így aztán minek.
Caudino: „BTW ennél a nőnél is gyanítom, addig van két kapitány, amíg minden oksa. Ha gebasz van, akkor jön a “te vagy a férfi, csinálj valamit!” :P” El kell keserítsem, ez a mondat szerintem még soha életemben nem hagyta el a számat…
Jinjangologus: mire utal a neve? Érdekelne… mert ebben benne van a Jing és a Jang is. Válaszaim: attól, hogy a férfi igenis mer sírni (nyilván nem állandóan, de amikor kell, akkor bátran ki kéne engedni), attól még lehet ő az ész és a párja a szív. És persze vannak helyzetek, amikor ez megfordulhat. A lényeg az egymásra figyelés, a tapintat, stb. A 2-tes pontban írottak nekem zavarosak, de simán lehet, hogy velem van a baj (ilyen egyszerű a beismerés:)) Marxról meg nem beszéltem.
És egy kis kiegészítés: Vannak személyiségtípusok, négyfélék. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak máshogy működnek. A négyféléből kizárólag egy típus igényli az alá-fölé rendeltséget, és kizárólag az az egy alkalmas arra, hogy ilyen felállásban tartósan élni tudjon. A másik három nem. Ez nemtől némileg független, azaz mindkét nemnél jelen van ez a négy típus. És nagyon nem mindegy, hogy ki kivel kapcsolódik össze. Gyakorlatilag nagyrészt ezen áll vagy bukik egy házasság/kapcsolat tartóssága és boldogsága. Érdemes ennek utána olvasni, mert rengeteg izgalmas tudnivaló van ezek működéseiről, összefüggéseiről, kapcsolati rendszereiről. Nagyon alap, tanítani kellene az iskolákban. Nagyobb lenne a béke és a Rend.
Sajnálom, hogy ebben a közösségben sok a bántott férfi.
Szeretettel és tisztelettel: Zsuzsanna”
Valami egészen hasonlóra gondoltam, amikor azt mondtam nemrég, hogy jó lenne minél több véleményt és reakciót (akár külső reakciót) is látni-olvasni itt. A kívánságom teljesült! :-]
Mindig jó értelmes párbeszédet lefolytatni a többiekkel, de most itt ez egészen új volt. Egy cikk, amiben reakciók vannak a reakciókra. Láncreakció…
Érdekes, de ugyanakkor jó is volt olvasni, hogy vannak még olyan kapcsolatok, amelyeken belül a vallás ennyire központi szerepet kap. Ha mind a két fél ebben él, ott valóban nincs szükség egymás ellensúlyozására, hiszen a kapcsolatuk onnantól nem a pár-dinamikán nyugszik, hanem a hitük szikláján. A kiegyensúlyozott hit egyébként ezt a dinamikát önmagában is hordozza. A baj ott szokott lenni, amikor ez a hit csak az egyik félben elég erős… Mivel a felek egy ilyen hívő kapcsolatban teljesen egyértelműen mindig mindenben közösen osztoznak, nem lesz hiányérzetük és nem is vágynak ki a kapcsolatból. Csak így tovább! :-]
Azt már én is észrevettem korábban, hogy soraink között vannak bántott és mélyen megsértett emberek. Azonban az alapján, hogy már hosszú évek óta olvasó vagyok itt, azt gondolom, hogy az oldalnak éppen az az egyik célja, hogy ezeknek a személyeknek nyújtson támogatást és útmutatást a problémák kezeléséhez. Ezért is közéleti- kulturális és életmód magazin ez! Mivel ez is egy nézőpont-csoport, nem lehetséges, hogy mindenki teljesen egyetértsen vele. Azonban elég sok szerző van, akik másként és másként közelítik meg a problémákat. Nem utolsó sorban azt is látom, hogy egy közösség is folyamatosan formálódik az itteni emberekből (nőkből és férfiakból egyaránt), ami mindenképpen előremutató. Olyan szempontból is jó ez, hogy a megbántott és vérig sértett emberek erőt tudnak meríteni a többiekből, akik pedig szintén tanulhatnak azoktól, akik a padlóra kerülve sem adták fel egy percre sem! Hogy ezt az erőt ki miből merítette, gondolom nem mellékes, de tény, hogy ezen a téren mindenki egyedi látásmóddal rendelkezik. Ez így van jól.
Kívánom, hogy a továbbiakban is jöjjenek még olyan cikkek, amelyek elgondolkodtatnak bennünket, férfiakat, illetve felébresztik bennünk a gondolkodást! Legyünk (pontosabban maradjunk) kritikusak, de magunkkal szemben is, hogy mindig a helyes úton maradjunk, arról le ne térjünk! Véleményem szerint ezért van szükség arra, hogy néha más hangokat is halljunk a Férfihangon! :-D
Köszönöm!
B
“ A kiegyensúlyozott hit egyébként ezt a dinamikát önmagában is hordozza. A baj ott szokott lenni, amikor ez a hit csak az egyik félben elég erős…“
Nem is tudod ( vagy lehet mégis) milyen igazat szóltál. Én úgy álltam ott az oltár előtt 24 évesen , hogy teljesen komolyan gondoltam minden szépségével és nehézségével együtt. Álmomban sem gondoltam, hogy aki mellettem állt az nem. Vagy lehet, hogy abban a pillanatban úgy gondolta ő is így érzi, de ez az érzés tiszavirág életű volt.
Nagyon sajnálom, hogy “igazat szóltam”, bár ne lenne igazam ilyenekben… :-[
…
Zoltán, szeretném megkérdezni, hogy a visszacsatolt kommunikáció eme formája kifejezetten Zsuzsanna kérése volt?
Szó, mi szó, valóban nem néz ki túl jól… – Még a végén valakinek az a benyomása támadhat, hogy itt nőknek csak ilyen kerülőutakon szabad megnyilvánulniuk. – Vagy egyéb rosszmájú gondolatok. Szóval a magam részéről egyáltalán nem pártolom ezt az indirekt kommunikációt..
Igen, így van. Azt hiszem, féltette magát, új, idegen környezet, sok helyen szétcincálják az embert, ha őszintén elmondja a véleményét (nekem pl. a Patent Facebook oldalán miután leírtam azt a szót, hogy “antifeminista” sebzett, vérző tigrisként tört rám egy nő, pedig csak beszélgetni mentem.) Úgyhogy megkért, legyek a pajzsa, lökhárító az esetleges indulatokkal szemben.
Konkrétan ettől a válasz levéltől és a rá érkező válaszoktól várja, hogy el tudja dönteni, együttműködik – e a Férfihanggal vagy nem.
Személyes benyomásom az, hogy ő a maga emancipált világnézetét akarja terjeszteni, és a további együttműködés feltétele, hogy arra van-e itt nyitottság. Az a gyanúm, hogy ezt nem fogja itt megtalálni, úgyhogy ezentúl legfeljebb alkalmi vendégként számíthatunk rá, attól függetlenül, hogy igazán keményen senki sem ment neki, nem lett szétcincálva, legfeljebb pár csípést kapott néhány keményebben kommunikáló olvasótól.
A visszacsatolt kommunikációnak ezennel vége, akár megtalálja a helyét köztünk Zsuzsa (van önálló regisztrációja) akár nem.
Értem, Zoltán, köszönöm.
Fontosnak tartom minden nemű párbeszédben a mellérendelődést.
Ha egy cikkel kapcsolatban vélemény fogalmazódik meg, arra lehet nyugodtan reagálni, a beszélgetés (általában) a cikk témája köré fog rendeződni (vagy az indítja el egy másik irányba). Mindenki kifejtheti a gondolatait, és módjában áll aktívan meg is védeni azt.
Megértem, hogy nem mindig könnyű az embernek felvállalnia a véleményét, ám ez – főleg, ha a belsőt feszíti, nem hagy nyugodni- akkor meg kell tenni. (Később úgy is kiderül, mi volt ennek a belső feszültségnek a valódi oka – mely lehet nem is magánál az illetőnél, de bárkinél változást, megoldást, felismerést hozhat).
Szerintem érdemes vállalni a rizikót.
A cikkre írt véleményre adott reagálások véleményezésének megjelentetése egy újabb cikk formájában nem szerencsés.
Egyrészt túlontúl bonyolult és személyes (aki csak ezt a cikket olvassa és nem ismeri az előzményeket, annak szándéktól függetlenül “személyeskedésbe” fordul át a hangvétel. A „nevek” alatti személyek meg lettek szólítva, ki lettek emelve a hozzájárulásuk nélkül.)
A kommunikáció pozíciója nem mellérendelő, hanem alárendelő, minősítő (hangsúlyozom, minden jó szándékkal/szeretettel együtt.) A kommentelők nem tudnak rá egyenrangúan reagálni, mert Zsuzsanna nem kommentelő pozícióban tartja velük a párbeszédet.
A véleményemet így most én is kénytelen leszek „áthallatni”, nem tudván, hogy milyen választ kapok rá, kapok-e rá (ahhoz nem járulok hozzá, hogy a „nevem” bármilyen cikkben megemlítésre kerüljön).
Kedves Zsuzsanna, megértem és ismerem azt az érzést, amivel Ön a beszélgetés fonalát felvenni igyekezett.
Kifejezetten örülök annak, hogy jó szándékú, segítőkész emberek vannak a pályán (sok helyen szükség van rájuk, nem is kicsit). Amit fontosnak tartok (és én ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg) akár terapeutaként, akár civilként (még ha a helyzet úgy is kívánná) tudni kell a személyeset leválasztani a szakmaitól.
Most itt a kommunikáció során sem a szerep (személyes – szakmai), sem a helyzet nem tisztázódott. És ez zavarkeltő. Legalábbis számomra.
Ki mit vállal, azt mindenki maga dönti el.
Ám aki úgy dönt, hogy „úszni” fog, annak meg kell „barátkozni a vízzel”.
Aki pedig „mély vízbe” merészkedik, tudnia kell (együtt) „úszni” (is).
Szerintem “úszni” nem csak azért jó, mert “hasznos (tudás)”… hanem mert jó érzés, örömöt ad.
Megértését köszönöm.
Szeretettel és tisztelettel
Meske
Én még olyat itt nem nagyon láttam, Toplak Zoltan, hogy egy kommentelőt csak azért cincáltak volna szét úgymond, mert az illető nő, és véleménye volt…
Szerintem az itt kommentelő férfiak igenis halálpontosan megérzik azt, hogy egy-egy női kommentelő szereti-e a férfiakat, vagy pediglen férfigyűlölő feministáról van-e szó. És ennek megfelelően is reagálnak és döntenek ösztönösen is arról, hogy ellentámadás következik-e, vagy pedig normális párbeszéd.
Én speciel meghallgatom a nőket is. Annyi van csak viszont, hogy már nem hallgatok rájuk…
“Sajnálom, hogy ebben a közösségben sok a bántott férfi.” Egy férfi sem születik “bántottnak”. Tekintettel arra hogy itt most párkapcsolati témáról van szó, nem nehéz kitalálni kik által lesznek “bántottak”. Ezt olvastam már máshol is ilyen témában, hogy manapság sok a sérült férfi. Ha jól tévedek akkor pedig a nők miatt lesznek azok (kivétel persze amelyik homoszexuális, de a többi mind megtapasztalja a modern női hozzáállást).
“… csodálatosan működik, mert szeretettel és tisztelettel működtetjük. Mert így akarjuk. Ezért mondom ezt ennyiszer, mert ez a lényeg …”
Minden irónia és trollkodás nélkül, szerintem is ez a lényeg.
“El kell keserítsem, ez a mondat szerintem még soha életemben nem hagyta el a számat…”
Örömmel hallom! :)
“Sajnálom, hogy ebben a közösségben sok a bántott férfi.”
Ez tényleg szomorú, de az viszont jó, hogy van egy ilyen közösség, weboldal.
Megjegyzem, máshol is sok a bántott férfi. Nyilván a magánéletben is lehet velük találkozni, de online is, ha megnézzük… Férfi-nő témájú cikkek alatti kommentekben, legyen az facebook komment vagy akármi.
ez jó
https://www.youtube.com/watch?v=th9uzsMeKIw
https://www.youtube.com/watch?v=rQFQy6AjqcQ
teljes
A weboldal tulajdonosaitól, a főnökségtől :) szeretném megkérdezni, remélem olvassák.
Nem tervezik külön fórum inditását? Szerintem (mint a viccben az antiszemtizmusra…) igény az lenne rá…! :)
Észrevettem, hogy az egyes cikkek alatt időnként új hozzászólások keletkeznek, mondván off topic, és teljesen másról van szó bennük, mint a cikkben. Erre jó lehetne egy fórum.
Továbbá, és elnézést, hogy pont egy ilyen “inkluziv” cikk alatt irom… A fórumban el tudnék képzelni valami dühöngő szerűséget, egy külön szekciót, ahol erősebb nyelvezet és massziv himsoviniszta attitűd megengedett. :) Nincs bajom azzal, hogy nők is vannak itt, Zsuzsanna irásával sincs, a személyével sincs. (Ezért elnézést, hogy itt irom ezt, csak az előző hozzászólásomat gondoltam tovább.)
Feltételezem, a feminista fórumokon is van női dühöngő – vagy ott az egész fórum az? :)
Böngészőbe beirva, hogy ferfihang.hu/forum – /forum-page -re irányitott át, netán ez már valami fórum kezdemény?
Köszönettel.
Az is lehet,hogy nem másról van szó csak nem mindenki fedezi fel a tágabb összefüggéseket…
Milyen az a massziv hímsoviniszta attitűd? Sőt, mi a lófasz az? De ha most azt hinnéd,hogy dühös vagyok hát kurvára nem vagyok az.
Zsuzsanna,
Az általános értelemben vett humánusság jó dolog, de önmagában nemcsak kevés a társadalmi problémák orvoslására, hanem rendkívűl korrupt végkifejletet is eredményez. Pont ezen a féligazságokon (ember = ember) alapuló talajon jött létre az unisex ideológia, a mai gender-feminizmus előfutára.
Az emberi minőségek, virtusok (de a hiányosságok is) nemspecifikusan vannak elosztva férfiak és nők között, ennek sok-sok évezredes fejlődéstörténeti háttere van. A férfiak vadásztak, a nők óvták a gyerekeket. Más alaptevékenységek, más életvitel. Ez nemcsak testfelépítésbeli (izomtömeg, csontozat), hanem pszichikai (fókusz, kitartás, koordináció) különbözőséget is igényelt. A vadász erős, fürge, leleményes, mai léptékben mérve egy színtiszta “adrenaline junkie” volt. A sírás sokat nem segített ha megharapott a farkas, na de ugye ma sem visz előbbre egy dolgos földművest vagy egy ambiciózus vállalkozót.
Ellenben a nőknek folyamatosan kellett figyelniük a kisgyerek verbális és nonverbális jelzéseire, így ráhangolódásuknak (avagy empátiájuknak) konkrét, gyakorlati jelentősége volt. Ez ma is szükséges lenne, a férfit meg kéne szépen hagyni érvényesülni a technológia által formailag átalakított, de játékszabályait tekintve változatlan vadászmezőkön.