Szujó Flórián
21 megosztás

Az Egyesült Államok és Izrael nyomást gyakorolt Dániára, hogy ne tiltsák be a fiúk nemi szerv csonkítását

Dániában tavaly egy állampolgári kezdeményezés nyomán a parlamentnek meg kellett vitatni egy törvényjavaslatot, amely a 18 év alatti fiúk nemi szerv csonkítását betiltotta volna. A törvényjavaslat végül elutasításra került. Most megjelent dán sajtóhírek szerint az Egyesült Államok és Izrael nyomást gyakoroltak a dán kormányra ennek érdekében. A dán parlament jobb és bal oldaláról és a közvélemény részéről egyaránt kemény kritika éri a kormányzatot a történtek miatt.

Egy közvélemény-kutatás szerint Dániában a lakosság 86%-a támogatja, hogy betiltsák a fiúk nemi szerv csonkítását. Mette Frederiksen jelenlegi dán kormányfő 2008-ban azt nyilatkozta, hogy maga is azt gondolja, hogy ezt a gyakorlatot be kellene tiltani. Ha ez megtörténne, Dánia lenne az első ország a világon, amely ilyen intézkedést hoz. Egy állampolgári kezdeményezés nyomán a parlamentnek tavaly már foglalkoznia kellett az üggyel, de később Mette Frederiksen teljes pálfordulással megváltoztatta álláspontját, és immár a tiltással szemben foglalt állást, majd pártjával egyhangúan ellene is szavazott, ezzel idézve elő, hogy a tiltás támogatói kisebbségbe kerültek a parlamentben.

Mette Frederiksen Dán kormányfő, aki a népakarattal és pártjának korábbi politikájával szemben meggátolta, hogy betiltsák a fiúgyermekek terhére elkövetett nemi szerv csonkításokat Dániában

 

Amerikai és izraeli nyomásgyakorlás

Az elmúlt napokban a dán sajtóban nyilvánosságra került információk szerint Izrael és az Egyesült Államok jelentős nyomást gyakoroltak a Dán kormányra a törvénytervezet megsemmisítése érdekében. A DR leleplező erejű cikkében így írnak erről:

Jelentős nemzetközi játszma zajlott a kulisszák mögött, amikor Mette Frederiksen szociáldemokrata miniszterelnöknő ősszel heves indulatok kiváltva bejelentette, hogy a kormány nem tudja támogatni a 18 év alatti fiúk körülmetélésének tilalmát. Döbbenetes hatású volta  bejelentés azért is, mert fiatal, előretörő parlamenti politikusként már tíz évvel korábban is a tiltást támogatta. De most, egy olyan kormány élén áll, amely “továbbra is lehetővé teszi a szülők számára, hogy körülmetéltessék gyermekeiket” – hangzott el tőle szeptember 10-én.

Egyébként a vita egy állampolgári népszavazási kezdeményezés nyomán került napirendre, amely elérte az 50 000 aláírást, így a parlamentnek szavaznia kellett róla. De a javaslat hatásai messze túlmutatottak Dánia határain. A DR Nyheder számos olyan dokumentumhoz jutott hozzá, amelyek fényt derítenek a Mette Frederiksen bejelentése körüli eseményekre. A dokumentumok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok, Izrael és a világ nagy zsidó érdekcsoportjai nyomást gyakoroltak Dániára, hogy ne fogadja el a tilalmat.

A DR birtokában van egy olyan üzeneteket tartalmazó dokumentum, amelyet Jeppe Kofod szociáldemokrata külügyminiszter tavaly november 16-án zárt konzultációra vitt a körülmetéléssel kapcsolatban. Itt válik egyértelművé, hogy az Egyesült Államok és Izrael a foga fehérjét is kimutatta az üggyel kapcsolatban.

“Az Egyesült Államok és Izrael egyaránt egyértelműen komoly aggodalmát fejezi ki a 18 év alatti fiúk körülmetélésének esetleges tilalma miatt. A washingtoni nagykövetség megkapta az üzenetet mind a kongresszustól, mind a nagy nemzetközi zsidó szervezetektől, és az Egyesült Államok nagykövete felvetette a kérdést a Külügyminisztériumban “- áll a dokumentumban. De számos más dokumentum is alátámasztja ezt a képet.

Szeptember 11-én a washingtoni dán nagykövetség jelentése érkezett a Miniszterelnöki Hivatalba. Itt látszik, hogy mind a demokrata többség vezetője, Steny Hoyer, mind a zsidó érdekcsoportok, az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) és az Amerikai Nagy Zsidó Szervezetek (CoP) elnökeinek konferenciája, amely 51 zsidó egyesületből áll, a nagykövetséghez fordultak.

A nagykövet többek között beszélt Arthur Stark-kal, a CoP elnökével. Stark azzal kezdte, hogy komoly aggodalmát fejezi ki a körülmetélés tilalmára vonatkozó javaslat miatt, és állásfoglalást kért. A nagykövet nyilatkozata után Stark megjegyezte, hogy megnyugtatónak találja a miniszterelnök álláspontját. Kérdezte a javaslat elfogadásának valószínűségét, a javaslat előrehaladását, valamint azt a kockázatot, hogy a betiltására irányuló erőfeszítések folytatódnak-e még akkor is, ha a jelenlegi javaslat elutasításra kerülne.

Néhány nappal döntése után Mette Frederiksen telefonos megbeszélést folytatott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel. A dokumentumok azt mutatják, hogy a találkozón a körülmetélésről beszéltek, Mette Frederiksen mesélt megváltoztatott véleményéről, döntéséről, amit megelégedéssel vett tudomásul Netanyahu.

Kritikák

A dán parlament jobb – és baloldaláról egyaránt kemény kritika érte az Egyesült Államok és Izrael beavatkozását.

Átléptek egy határt ahhoz képest, amit a jó szövetségi partnerek tesznek egymással. Egy országnak joga van eldönteni, hogy a határain belül mit lehet tenni a gyermekekkel és mit nem. Más országok nem avatkozhatnak be ilyen módon. Szó sincs arról, hogy Dániában csúnya dolgokat akarnak tenni a gyerekekkel – éppen ellenkezőleg, itt a gyermekek védelméről van szó, oltalomról egy felesleges műtéttel szemben.

– jelentette ki Ole Birk Olesen, a Liberális Szövetség csoportjának elnöke. A szocialista Egységlista álláspontja összhangban van a Liberális Szövetséggel: 

Úgy gondolom, hogy megengedhetetlen, hogy a külföldi nemzetek beavatkozzanak az egyértelműen dán belügyekbe, például abba, hogy elfogadják-e a fiúk körülmetélésének életkori határértékét. Ez egy dán belügy, más nem avatkozhat bele.

– mondta Peder Hvelplund, az Egységlista Csoport elnöke.

Ole Lund a jobboldali Dán Néppárt politikusa is felháborodásának adott hangot:

A nyilvánosság előtt kiderült, hogy mind az amerikai, mind az izraeli érdekcsoportok azzal fenyegették a dán kormányt, hogy a fiúgyerekek körülmetélésének tilalma következményekkel járhat Dánia együttműködésére az Egyesült Államokkal és Izraellel. Komolyan, ez a tisztességes viselkedés? Vallásszabadság van Dániában, de el kell fogadnunk, hogy a vallás felülírja a törvényeket, mégpedig azt, hogy bűncselekmény erőszakot elkövetni?

Hogyan tudjuk politikai hovatartozással rendelkező vagy anélkül élő polgárok a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség szempontjából egyáltalán elfogadni, hogy ilyen erőszakos támadásokat hajtanak végre fiúk ellen? Természetesen megvédjük a lányokat és a nőket a körülmetéléstől a Büntető Törvénykönyv 245a. szakaszának rendelkezései szerint, de a fiúkat nem? A fiúk kevésbé értékesek a jogbiztonság szempontjából, mint a lányok?

A sajtóban is számos kritikus hangvételű véleménycikk látott napvilágot. Thomas Harder például az Ekstrabladetben megjelent “Dánok a nagy hatalmú zsidók ellen” című cikkében arról ír, hogy a körülmetélés egy visszafordíthatatlan nemi műtét, amely semmiképpen sem engedélyezhető kellő orvosi indokok hiányában a kiskorúaknál. Rámutat arra, hogy ez a lányok számára egy magától értetődő valóság bármely ilyen jellegű műtét tilalma, szükségszerű lenne, hogy a fiúk ugyanilyen védelemmel rendelkezzenek Dániában. Szerinte a kormányzó szociáldemokrata pártnak és a gyakorlat tiltását szintén ellenző konzervatív-liberális Venstre-nek (amely a legnagyobb ellenzéki párt) nem Izraelre és az Egyesült Államokra kellene hallgatnia, hanem a lakosság 87-89% – ra, amely támogatja a 18 éves minimális életkort. Felveti továbbá, hogy a kérdésről népszavazást kellene tartani.

A Berlingske-ben Bent Winther “A dán politika alapvető hazugsága – és a fiúk körülmetélése ennek része” című cikkében arról ír, hogy a fiúk körülmetélésének tiltását elutasító politikusok nem mondanak igazat, amikor a vallásszabadságra hivatkoznak. Szerinte a döntésük háttérben az áll, hogy attól tartanak, hogy egy új “Mohamed-válsághoz” vezethet a gyakorlat betiltása. A közvélemény felettébb elégedetlen a történtekkel, egy friss közvéleménykutatás szerint a dánok mindössze 10%-a ért egyet a kormányfő illetve a kormánypárt döntésével.

Post Author: Szujó Flórián

Szujó Flórián
Fontosnak tartom, hogy a nemi alapú igazságtalanságok megváltozzanak, és hogy legyenek erre adott válaszok a férfiak esetében, valamint létrejöjjenek olyan civil kezdeményezések, amelyek ezeket az ügyeket képviselik. Szeretném, hogy a nemekkel és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó a nők és a férfiak létező problémáira adjon megoldást, a férfiak és a nők egységét teremtse meg és igazságosabbá tegye a társadalmunkat. Ehhez azt gondolom, hogy feltétlenül szükséges az, hogy ennek kialakításában a nők és a férfiak is részt vegyenek és a gátlástalan érdekérvényesítés helyett legyen törekvés a másik megértésére is.
f Facebook
21 megosztás


35
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
30 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
HunncaudinoReszet Elekschwarzwaldtomgal Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
ulomenen
Olvasó

A körülmetélés elmulasztása vagy elhalasztása elég problematikus kérdés zsidó vallási szempontból.

Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való. Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken. A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, mert felbontotta az én szövetségemet. ”

1Móz17:9-14

A Tóra a zsidó vallásban kiemelt fontossággal van kezelve, így egy ilyen egyértelmű paranccsal semmit nem lehet szembeállítaniuk, sem nem lehet máshogyan magyarázni az írást, mint amit jelent.

Nekünk keresztényeknek pedig a következőt írja erre az Úszövetség:

“A kik testre szépek szeretnének lenni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre; csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldöztessenek. Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés”

Gal6:12-15

common man
Olvasó
common man

Komolyan szerintem a dánok sem gondolták ,hogy ezt véghez viszik -vihetik.Látszatmegoldásnak jó lehetne ,hogy vigyék ki a gyerekeket Izraelbe vagy Szaud-Arábiába ahol gondolom törvényesen engedélyezettek ezek a műtétek.Lehet ,hogy nálunk is.Fellendülne a turizmus.

Bela
Olvasó
Bela

Inkább ide ne jöjjenek, a végén még megtetszik nekik, és maradnak. Van belőlük elég.

hunbagira
Újságíró

Dániában is engedélyezett egészségügyi okból (ld fitymaszűkület) De ugye a zsidók (muszlimok) nem fognak gazsulálni holmi goj/kafír alsóbbrendűeknek. Tehát törvénynek kell kimondania az ő kivételezettségüket/kiválasztottságukat.
A női megfelelőjével mi a helyzet, vagy az “más”?!

tomgal
Olvasó
tomgal

Én senkinek semmilyen metélését nem támogatom, de valóban “más”.

Az egyik esetben egy piciny bőrdarab kerül eltávolításra, ami semmiben nem gátolja a későbbi szexuális életben, élvezetben. (ettől még én 18 éves életkorhoz kötném, ha nem súlyosan orvosilag indokolt, majd ő eldönti)
A nők körülmetélésének esetében a külső nemi szervek részben, vagy egészében eltávolításra kerülnek :

” Azokban az országokban, ahonnan van elérhető adat, a legtöbb lányt ötéves kora előtt csonkítják meg.[4] Az eljárás országonként és etnikai csoportonként különböző. A körülmetélés magában foglalhatja a csikló, a kis és nagy szeméremajkak és a hüvelybemenet eltávolítását. Az utóbbi beavatkozás során (ennek a neve infibuláció) a menstruációs vér távozására egy kis rést hagynak. A hüvelyt később felnyitják közösüléskor, illetve gyermekszüléskor.[5] Egy ENSZ-felmérés szerint a körülmetélt nők 20 százaléka esett át infibuláción, amelynek gyakorlata Északkelet-Afrikában a legelterjedtebb.[6]”

Ők soha nem fogják élvezni a szexuális együttlétet és rengeteg fertőzés, betegség alapja.

Egyébként itt van egy orvosi összehasonlítást tartalmazó cikk, a két dolog nagyon nem ugyanaz, pláne az esemény utáni szövődményeket tekintve :

https://24.hu/kulfold/2014/06/16/a-klitoriszt-szinte-teljes-egeszeben-kivagjak/

” A férfiak körülmetélése igen elterjedt az egész világon. Az orvosok bármilyen, az előbőr körüli problémánál (például fitymaszűkület) javasolják, mert sokkal kevesebb fájdalommal jár az előbőr eltávolítása, mint a kezelése. Mind a zsidó, mind a muszlim vallásban előírás, hogy a férfiak körül legyenek metélve – de a nyilvánvaló higiéniai előnyök miatt a művelet már régen túllépet a vallásokon és általános eljárássá vált. Statisztikák szerint az Egyesült Államokban minden harmadik férfi körül van metélve.

A beavatkozás során, steril környezetben levágják a makkot takaró fitymát, innen az elnevezés. A lábadozás körülbelül két hét, a műtét pedig semmilyen végleges hatással nincs a páciens nemi életére.

A nőkön elvégzett csonkítás már a nevében (női körülmetélés) is félrevezető. Régiótól függően négy típusát különbözteti meg a WHO (Egészségügyi Világszervezet), attól függően, milyen mértékben csonkítják meg a női nemi szervet. A leggyakoribb eljárás, hogy éles eszközzel részben vagy teljesen kivágják a klitoriszt. Egészen extrém esetben, főleg Afrikában, ez a szeméremajkak eltávolításával és a hüvely összevarrásával is járhat.

Minden esetben a szexuális élet zavaraival, vizeletürítési problémákkal jár, az elszenvedőjét pedig komoly fertőzéseknek teszi ki és jelentős vérveszteségnek. A két beavatkozás köszönőviszonyban sincs egymással.”

hunbagira
Újságíró

De a férfinél is hatással van, ugyanis a makk kikerülésével nálunk is egyre érzéketlenebb lesz.
Illetve muszlimoknál kb 12 évesen csinálják (hiszen izmael annyi volt, amikor izsák 8 napos) akkor már műtőasztalon kellene, nem a medreszében…állva.
Ui: vicces netanyahu beavatkozása, ugyani a “tiltott gyümölcs mindig édesebb”szellemében izraelben a világi faszik, direkt nem metéltetik körül magukat. Szóval amíg a filoszemiták ezzel bizonyítják szolgalelkűségüket, addig a zsidó faszik meg leszokóban vannak róla.

Reszet Elek
Újságíró

A női körülmetélés első foka ugyanúgy csak a csiklófityma eltávolításával jár. Ennek a gyakorlatnak a megszüntetéséért is harcolnak a feministák.
Ráadásul az érv az, hogy ez helytelen közösségi gyakorlat mivel annak áldozata nem beleegyezési korú, saját teste védelmében nem tud felszólalni.
Nagykorúság elérésével lehetne engedélyezni vallási- vagy szokásjogon a körülmetélést bármilyen nemű is az illető.

hunbagira
Újságíró

Pontosan.

tomgal
Olvasó
tomgal

Igen, maga az iszlám mint vallás elméletileg nem engedné, hogy a csiklófityma eltávolításán kívül más is történjen, ezzel szemben a legtöbb esetben az egész klitorisznak pápá (mert ne maszturbáljon és ne élvezzen a nő). És akkor még a többi fokozatról nem is beszéltünk. Mert hogy a nőknél durva fokozatok vannak, lásd fentebb.

Ettől függetlenül, ha nem indokolt orvosi okok állnak mögötte , sem férfiaknál, sem nőknél nem engedélyezném , hogy nagykorúság előtt bárkivel ilyet tegyenek. Nyilván utána is csak ha a delikvens akarja.

Egyébként érdekes az iszlám hivatalos válasz, elméletileg semmi nem kötelez a muszlim vallásban arra, hogy bármilyen fokozatban nőket “metéljenek”. Ehhez képest a muszlim világban leggyakoribb a klitorisz eltávolítása. A teljes külső nemi szervek lemetszése a szép, felvilágosult Afrikára jellemző.

https://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/az-iszlam-az-elet-vallasa/item/521-noi-korulmeteles

Reszet Elek
Újságíró

Nem véletlen, hogy arrafelé vannak valódi feministák.

hunbagira
Újságíró

“Mást” arra értettem, hogy -gondolom- a női variáció be van tiltva, viszont ez ügyben nem zavarja a dánokat a muszlim országok tiltakozása.

common man
Olvasó
common man

de a nyilvánvaló higiéniai előnyök miatt a művelet már régen túllépet a vallásokon és általános eljárássá vált

Na most ezeket az előnyöket mikor és ki állapította meg?

tomgal
Olvasó
tomgal

A férfi lakosság 10-20 %-nak valóban javallott, kb ennyien vannak akiknek határozottan egészségügyi gondjuk származik a fityma meglététöl. Egészségügyileg erösen javasolt ( sokan nem jelentös probléma esetén is megcsináltatják- pl katonai egységeknél, túrázóknál, hegymászóknál, ahol esetleg napokig nincs lehetöség rendes fürdésre, tisztálkodásra), azokban az esetekben amikor bármi tünet van, mert a kezelések, kialakuló gyulladások, fertözések sokkal fájdalmasabbak, mint maga a beavatkozás és az utána jövö 1-2 hét.

Nyilván , akinek nincs semmi problémája , lehetösége van mindig rendesen tisztálkodni, annak teljesen felesleges.

https://fitymaszukulet.hu/2019/10/29/milyen-elonyei-lehetnek-a-fityma-eltavolitasanak/

Szóval konkrétan ebben a cikkben Dr Fekete Ferenc urológus állapította meg.

És ez is érdekes információ :

“A sivatagi népek speciális életkörülményei, a vízhiány és a vándorló életmód miatt a rendszeres tisztálkodás megoldatlansága lehetett az oka az újszülöttek körülmetélésének ezekben a kultúrákban. Ez aztán az évszázadok során szokássá, előírássá vált.

A megfigyelések szerint azoknál a népeknél, ahol a körülmetélés általános, sokkal ritkábbak a makk és a fityma idült gyulladásai, és közel tízszer ritkábban fordulnak elő az ezekből kialakuló rosszindulatú hímvessződaganatok. Mindezek miatt az USA-ban jelenleg az újszülöttek 60%-ánál végeznek körülmetélést.“

https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/fitymaszukulet/475

Szóval USA-ban valóban igen gyakori a nem kifejezetten vallási okokból történö, újszülötteket érintö fityma eltávolítás.

common man
Olvasó
common man

Ezeket már kb a hetvenes években nálunk kiadott amerikai szerző könyvében is olvastam.(dr Fekete meg maga is műt…persze ha nekem lenne olyan csúnya mint a képeken nyilván örülnék egy jó sebésznek) Arra akartam utalni,hogy vajon van-e új kutatás vagy egyszerűen átveszik a régi dogmákat.Mandula sem kell vakbél sem kell csecsemőmirigy sem meg ilyesmi aztán lehet,hogy mégis.Az egyik cikkben írják:
Ugyanakkor ez a kis bőrdarab körülbelül 3 millió sejtet, kiterített állapotban 4 méternyi ideget, 50 idegvégződést, 100 mirigyet és 1 méter hossznyi eret tartalmaz.
Valamiért csak ott van.
Mi van a csimpánzokkal? Azoknál több a gyulladás mint a bonobóknál?Vajon a sivatagi népeknél belekalkulálták a kecskéket,szamarakat? A városiaknál a túlzott tisztálkodásmániát egészségtelen öltözeteket?

Reszet Elek
Újságíró

Gyakran megesik, ha megkapargatunk egyes origónak használt tanulmányokat és kísérleteket, nagyon mást találunk.

tomgal
Olvasó
tomgal

Vannak új kutatások, ez pl jelentös:

https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/6181/a-hiv-fertozes-es-a-fityma

A helyzet az, hogy én nem támogatom, vagy ellenzem kategórikusan, úgy gondolom vannak olyanok, akiknél szükséges és olyanok, akiknél hasznos lehet és persze olyanok is nagyszámban, akiknél teljesen szükségtelen, felesleges. Szükséges ott, ahol fertözések, gombásodás, gyulladás alakul ki berepedezik a bör, fájdalmas a szexuális élet, stb.
Hasznos ott, ahol a nehezebb tisztálkodási körülmények miatt ( katonai alakulatok, orvosi és egyéb missziók- tisztavíz hiányos körülmények között élök, hegymászók, stb), nem megoldott a napi tisztálkodás, mivel ezzel sok betegség, kellemetlenség megelözhetö.

Semmikép nem tartom szükségesnek és elfogadhatónak az újszülött korban történö körülmetélést . ( vallási okokból majd döntse el 18 éves kora után), egészségügyi okokból pedig 3 éves kor körül derül ki ( ha nem késöbbi betegség, baleset, fertözés miatt alakul ki) hogy szükséges-e a beavatkozás. A kisfiúk túlnyomó többsége letapadt fitymával születik, ez teljesen normális , ez általában 3 éves korra jól látszik, hogy rendben lesz-e, vagy sem.

https://www.life.hu/egeszseg/20190719-huzzuk-vagy-ne-huzzuk-igy-kezeljuk-a-kisfiuk-fitymaszukuletet.html

Az mindenesetre leszögezhetö , hogy ameddig fiúk-férfiak esetében lehet hasznos , vagy szükséges a beavatkozás, lányoknál a körülmetélés semmilyen fokozata nem szükséges és pláne nem hasznos.
Az egyetlen érthetö metélés , ha a lányt nagyon zavarja ( a férfiakat általában nem szokta ), hogy a kisajkak nagyobbak, megnyúltak, de ez is esztétikai kérdés ( bár állítólag hajlamosabbá tesz a gombás fertözésekre.)De ezt mindig nöi kérésre plasztikázzák és köze nincs a kislányokon eröszakkal végrehajtott metélésekhez.

Reszet Elek
Újságíró

A zsidó isten és a keresztény Isten nem ugyanaz az entitás, lény, létező vagy ahogy tetszik. Elég összevetni az Ót az Újjal és egyértelművé válik hogy elütő a karakter.

hunbagira
Újságíró

Ajaj mindjárt durva hitvita fog kibontakozni. :D

common man
Olvasó
common man

Ne felejtsd ki a zsidókeresztényeket…

Reszet Elek
Újságíró

Nem vallásokban, hanem hitben gondolkodtam.

ulomenen
Olvasó

Az Ószövetségben javarészt a zsidó törzsi vallás szintjére próbálják lehúzni Istent, az Újszövetségben pedig Krisztus az embereket akarja felemelni Istenhez.

Reszet Elek
Újságíró

Ez is egy verzió, de úgy gondolom a két istenkép más szinten is eltérő karakter. Ott ahol nincs jelentősége a kulturális fejlettségnek.

caudino
Olvasó
caudino

Akkor, logikailag, több Isten van, vagy legalább az egyik vallás isten-képe hibás, téves?

Reszet Elek
Újságíró

Egy Isten van ha rajta mindenható abszolút lényt értünk. A zsidó isten a zsidók istene (ne legyen más istened, azaz nem abszolút és nem mindenható), azaz nem Isten, hanem valami más.

caudino
Olvasó
caudino

Egyetértek.

Ha a régi görög vagy római mitológiára gondolunk, ahol több isten volt… Jó, asszem volt fő-Isten (Zeus / Jupiter), de voltak “alatta” mások is… Akkor úgy működhet ez, hogy tényleg van egy abszolút mindenható, kell lennie (már ha hiszünk az ilyesmiben, vagy legalábbis a bibliát akarjuk megérteni!), de az ószövetség istene, aki a világot teremtette, bizony nem ez a mindenható, hanem valaki alatta a ranglétrán.

Szerkesztés: mondjuk megmagyarázná azt, amit sosem értettem, hogy ti. miért van ennyi szörnyűség a világban, ha a teremtő egy abszolút jó és pozitiv.

Reszet Elek
Újságíró

“miért van ennyi szörnyűség a világban” – Ez inkább a szabad akarat miatt van. Illetve hogy korlátozott lények vagyunk és nem látjuk be a történések ok-okozati összefüggéseit.

caudino
Olvasó
caudino

Van egy gyakori érv, ebben a témában, amellyel egyetértek és most bevetem.

Mi a helyzet az állattokkal?
A természetben, a ragadozó széttépi a zsákmányt. Sokszor az áldozat még él, ahogy cincálják szét. Vagy amikor az orkák levadásszák a szerencsétlen, a kis jégtáblán csapdába esett fókát. Ésatöbbi. Nem valami felemelő.
Ez is teremtett világ, nem?

Hunn
Újságíró

Miért van ennyi szörnyűség a világban, ha Isten jó, caudino? Én inkább azt kérdezném, hogy mi köze Istennek az emberek okozta szörnyűségekhez?

Isten világosan megmondta, hogyan kell(ene) viselkedjünk. Először is lediktálta a Tízparancsolatot, bárki elolvashatja a Bibliában. Utána elküldte az egyszülött Fiát az emberek közé a Földre, hogy hirdesse az Igét…

Tehát nem lehet azt állítani, hogy nem szólt… Mégis, mit kellene még tennie, hogy ne legyen ennyi szörnyűség a világban? Csengessen be minden lakásba személyesen? Küldjön mindenkinek személyre szólóan egy SMS-t?

hunbagira
Újságíró

Amikor USA már nem is tagadja, hogy lényegében nem más, mint nagy-izrael.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Éljen a garbós farok!

Dánia ilyet merészel, hallatlan! Csoda-e ha a blankolt USA meg ráolvassa a biboldó átkot!?

Reszet Elek
Újságíró
hunbagira
Újságíró

Mondjuk ezt kicsiben eljátszották/tuk az állatvédelmi tv-el a zsidókra/muszlimokra nem vonatkozik, ld kóser/halal vágás. :)))

common man
Olvasó
common man

Viszont meghagyták(kegyesen) a házi disznó-és csirkevágás jogát.( ha sunyiban nem változott közben a jogszabály)

hunbagira
Újságíró

Mondjuk én nem mérek kettős/többesmércével. Az alkesz faszszopók által végrehajtott “falusi disznóvágást” is ugyanúgy elítelem. Jó normálisabb helyen fejbelövik mostanában azt a szerencsétlen állatot…

Reszet Elek
Újságíró

Nyakat vágni utána is lehet a vérért. Szóval semmi gáz. Lehet ezt csak akarni kell. A kósernél meg a halalnál viszont más a tészta, nincsen alternatíva.