Az egyik ok, amiért úgy tűnik, hogy a mai párkapcsolatok nem sikeresek, a túlzott elvárásokból adódik. Mindkét nem illúziók tömegével a fejében vág bele újabb és újabb párkapcsolatokba, és mindkét nem szerint a másik nem elvárásai rugaszkodnak el egyre inkább a valóságtól.
A nők szerint minden férfi, még a legcsúnyább, legöregebb, legcsóróbb is modellcsajt szeretne, egy pornószínésznő szexuális technikájával, viszont lehetőleg csak Teréz anya partnerszámával. A férfiak szerint pedig egyszerre kellene gazdagnak, jóképűnek, érdekesnek és ráadásul feministának lenniük a nők aktuális igényei szerint. Ha mélyebben megvizsgáljuk ezeket az elvárásokat, akkor láthatjuk, hogy azok az eszményképek jelennek meg bennük alapvetően, amelyeket évszázadok érleltek ki. A férfiak a fiatalságot, a szépséget és a háziasságot keresik a nőkben, amíg a nők az eltartó képességet, a jó genetikát és az együttműködési képességet kutatják a férfiakban. Viszont mégis érezhetően van túlzások ezekben az igényekben, és így aztán mérsékelten nyernek csak kielégítést egy átlagos férfi és egy átlagos nő kapcsolatában. Nincs elég topmodell nő, és nincs elég milliárdos, sármos férfi ahhoz, hogy mindenkinek jusson.

Úgy gondolom, az elvárások terén mégis talán a nők igényei növekedtek nagyobbra, illetve ők hajlandóbbak egyre kevesebb kompromisszumra. Ennek legfőbb oka valószínűleg az, hogy egyszerűen megszűntek azok az együttműködési kényszerek és az azokban rejlő lehetőségek, amelyek miatt egy átlagos férfi mellett is jobb életkilátások vártak a nők többségére. Mivel korunkban a nők széles tömegei dolgoznak és – bárki bármit is mond -, keresnek annyit, mint az ugyanabban a pozícióban lévő férfiak, így csak akkor éri meg csatlakozniuk egy férfihoz, ha annak életszínvonala jóval magasabb, mint az övéké. A nővel egy szintén lévő férfi, hosszútávon nem perspektíva, ennek ellenére ideig-óráig elszórakoznak a nők velük, hiszen ha nem így lenne, magányos férfiak milliói tengetnék életüket az egész országban. Ma már a gyerekvállalás sem akkora ösztönző erő a nők többsége számára, hogy miatta „megalkudjanak” korunk Átlag Józsijával. Egyrészt minden nehézség ellenére a gyermekét egyedül nevelő anya státusza is kedvezőbbnek tűnik sokaknak, mint az alkalmazkodás egy férfihez, aki csak kevés pluszt képes hozzátenni a nő életéhez. Másrészt a gyermek kisajátítása az anya részéről – főleg ha eleve leginkább ilyen céllal jött létre a terhesség – csak egy válás után válhat teljessé. Mindehhez tegyük még hozzá azt is, hogy egyre többen vannak a gyermektelenséget tudatosan választó nők, akiknek aztán tényleg annyira van szükségük egy velük együtt élő férfira, “mint halnak a biciklire”. Mindez persze nem zárja ki a rövidebb-hosszabb viszonyokat.
Mi van a férfi elvárásokkal? A férfiak két dolgot szeretnének: gyakori és jó szexet, egy jó adottságú nővel, gondoskodó és házias társat, aki gondozza az utódokat. Milyen egyszerű! Csakhogy ez a két tulajdonság mintha nehezen lenne megtalálható egyetlen nőben, és főleg egy időben. A családot alapítani, gyermeket nevelni akaró férfiak többsége hajlamosabb engedni az előbbi elvárásaiból az utóbbi javára. A másik csoport pedig inkább cserélgeti a partnereket az első tulajdonság megtartása érdekében, a második rovására. Csakhogy egyik stratégia sem vezet boldog, kiegyensúlyozott, hosszútávú kapcsolatokhoz. Mivel a korábban bemutatott női illúziók amúgy is csökkentik a párkapcsolatra alkalmas nők számát, így a férfiaknak kevesebb lehetőségük van igényeiknek mindenben megfelelő partnert találni és hosszútávon megtartani. Ez magyarázza nagyobb kompromisszumképességüket. A változások és új kényszerek felismerése azonban egyáltalán nem oldja fel a férfiak egye inkább növekvő frusztrációját.
Kézenfekvő megoldásnak tűnhet, hogy mindkét nem váljon meg a másikkal szemben táplált illúzióitól és adjon lejjebb túlzó elvárásaiból. Azonban ez valószínűleg nem fog megtörténni, ha csak nem elkényelmesedett nyugati civilizációnk összeomlik illetve megváltozik olyan módon, hogy a túlélés záloga ismét kizárólag a szoros együttműködés lesz férfi és nő között. Mindaddig azonban a párkapcsolatok szerepe és fontossága egyre kisebb és kisebb lesz az egyén életében. Az eszmények helyét mindinkább a fogyasztás veszi át. Elkerülhetetlennek látszik, hogy a két nem csak mint egymást szórakoztató fogyasztási cikkek jelennek meg a jövőben.
“A nők szerint minden férfi, még a legcsúnyább, legöregebb, legcsóróbb is modellcsajt szeretne, egy pornószínésznő szexuális technikájával, viszont lehetőleg csak Teréz anya partnerszámával.” Ez a fajta női sirám természetesen csak a férfiak felső 20%-ára vonatkozik, akik éppen leszarják az aktuális panaszkodó fejét. Átlagos férfi átlagos nőt keres, a mai átlagos nő viszont átlag feletti férfit szeretne (hipergámia), ebből erednek a modern kori problémák. Nem olyan bonyolult ez.
A mai átlagos nő átlag felettiNEK LÁTSZÓ férfit szeretne, csak ennyit pontosítanék. :D
Szerintem sokuk meg is találja azt, kutya vagy macska formájában. Már kezdem érteni hogy miért számíthatott a macska szent állatnak már az ókori Egyiptomban is :D
Ennek arrafele meröben más oka volt : )
https://nagyutazas.hu/magazin/article.php?id=3884
Beteg állatok. Egy macska azért csak egy macska.
Beteg emberek. Egy ember azért csak egy ember.
Nem teljesen pontos tükrözés.
:D
Alaphelyzet, hogy a nő egy fantasztikus férfira vágyik, aki elfogadhatóan bánik vele, a férfi meg egy elfogadható nőre, amely fantasztikusan bánik vele.
A többi csak mese, habbal.
Ha egy férfi megadja a nőnek, amit írsz, akkor az a férfi nem “férfi” az adott nő szemében már… Próbálj meg úgy csajozni, hogy normális emberként mutatkozol. Családot szeretnél, van jó kereseted, szereted az életet, szeretsz élni, látod a pozitívumokat stb… Így te a kutyának sem fogsz kelleni. De ha úgy mész oda, hogy azonnal a seggére csapsz, mire kérdezne, már a nyelved a torkában van… Ha sír a szája, nem foglalkozol vele, stb… Nah így működik ez a mostaniaknál…
Én úgy látom, hogy bármely emberi társadalom addig működik jól, míg a társadalom alkotói, a benne élő emberek képesek reálisan felmérni helyüket, szerepüket és képességeiket. Ezt a népi bölcsesség régen úgy mondta, hogy a suszter maradjon a kaptafánál (a muszta pedig a Musztafánál). A régi idők homofób, klerikális, sötét, előítéletes, szexista, rasszista, fasiszta, focista embere ezt nemes egyszerűséggel úgy adta elő, hogy tudta a helyét. Ha nem tudta, akkor némi erőszakkal helyretették. Felületes szemlélő számára nagyon igazságtalannak tűnik egy merev társadalomkép, ahol csak az érdemekkel rendelkezők juthatnak előr, azok is csak akkor, ha ennek érdekében képesek sokat dolgozni és nagy kockázatot vállalni. Tökéletes civilizáció nincs, nyilván a születési előjogok rendszere kritizálható, ahogy a kasztgondolkodás is, de ha azt nézzük, hogy mi az, amit helyette “alkottak”, megállapíthatjuk, hogy az még sokkal defektesebb.
A XX-XXI. század szellemileg és mentálisan szomorú rab, magát szabadnak hirdető korszakában nemcsak a nemi szerepek és a párkapcsolatok szempontjából, hanem szinte minden téren igaz, hogy az emberek irreálisan túlértékelik saját személyiségüket, az alázat, az önkritika nem sajátjuk, alapelvük az “ez nekem jár” és az “én különleges vagyok”, és ez párosul a másik ember és a közösség mély megvetésével, lenézésével. Ebből származnak a konfliktusok, mert a másik is ugyanígy van vele, és az működik, hogy a büdös paraszt leborul őfelsége előtt, de két királylány már nem fog leborulni egymás előtt. Ennek következménye a tiszteletlenség, a másik emberrel szembeni pökhendi, durva viselkedés, a másik kizsákmányolása, az emberi méltóság lábal tiprása, és hogy a proli azt hiszi, neki mindent szabad. Ezt hitetik el vele a reklámok, de elvakult, seggnyaló , elkényeztető szülei is erre “nevelték”. Én azt is megbotránkoztatónak tartom, hogy manapság 12-14 éves gyerekeket a szüleik autóval hordanak iskolába, ide-oda. Nincs annak a gyereknek lába? Én és kortársaim 5-6 éves korunkban már magától értetődően önállóan közlekedtünk, azt az osztálytársamat, akit harmadikban az anyja hozott-vitt az iskolába, addig cinkeltük, míg maga követelte ki a mamikájától, hogy hagyja már békén. Generációk nőnek most már úgy fel, hogy mély meggyőződésük, hogy az egész világnak a lábaik előtt kellene hevernie, mert ők olyan csodálatosak. Munkaerőpiacra belépő 23-24 éveseknek mély meggyőződésük, hogy nekik azonnal minden legyen, hideg sör, meleg p.na, de azonnal, és hogy mit képzel az a munkáltató, aki szemforgatóan csak “junior”nak hívja azt, aki kb. egyébként …és nem csodálva az oktatás színvonalát…egy épületi alaprajzon nem igazodik el, és újdonságot jelent neki, hogy a bart számold át font per négyzethüvelykbe (Psi). Nagyjából nem tud semmit, nagyjából köszönni és megszólalni se, három szabatos mondatban elmondani, mit akar és miért, de azt tudja, hogy azonnal nyolcszáz nettót akar, de mán. És mikor rájön, hogy bocs, dolgozni is kéne, azonnal sarkon fordul. Nem úgy van, hogy itt egy kihívás, és lendülettel beleveti magát, hanem úgy, hogy az első nehézség, á, ez nem való nekem, mentem innen. Ja, azért nem való nekem, mert én túl jó vagyok ahhoz, hogy “ilyen hülyeségekkel” gürizzek, és véletlenül sem azért, mert szaktudásilag, fizikailag és legfőképpen mentálisan alkalmatlan vagyok. Ha megkérdeznék, hogy egyébként pajtás, mire fel, kb. azt válaszolná…ha megtanult volna fogalmazni…hogy bú… Nyelvtanár mondja: nem rossz eszűek a tanítványai, mégsem tudnak megszólalni. Mondom neki: és magyarul el tudják mondani, mit akarnak? Hát… Mondom, na itt a baj. Azt várod, hogy idegen nyelven kommunikáljon az, aki az anyanyelvén se tud? Továbbmegyek: megfogalmazza a gondolatait az, akinek nincsenek gondolatai?
Ez a fajta öncsodáló szellemiség és hibás önértekés ne mai keretű,a világ szellemi lerongyolódása régóta tart, 1939, pláne 1968 óta egyre fokozódó ütemben, már a ma 50-60 éves emberek sem munka és a tudás becsületén szocializálódtak, és manapság kb. senki sem érti Szent István hallhatatlan szavait, mi szerint semmi nem emel fel, csak az alázat, és semmi nem taszít le, csak a gőg. Nem az állja meg a helyét hogy “ezek a mai fiatalok”, mert az előző generáció “nevelte” őket, nem véletlenül így, az sem volt már nevelve. “Mindössze” lefelé megyünk egy spirálban, mert a nyugati civilizáció, nem véletlen, hogy Evola és Spengler erre már száz éve felfigyeltek, lefelé tart, és igen hamarosan padlót fog fogni. A párkapcsolati alkalmatlanság csak egy szegmense a mindenre alkalmatlanságnak, az az elképzelés, hogy neki joga van a legszebb, legokosabb, dúsgazdag és angyali partnerre, és neki a kisujját sem kell mozdítania ez ügyben, és az első nehézség láttán meg kell futamodnia. Azt hiszem, Benjamin Franklin mondotta, hogy mikor az ember feleséget választ, akkor mindkét szemét nagyon tartsa nyitva, és miután választott, azért egy kicsit már hunyja be. Egy olyan világban, ahol az elköteleződés többé már nem érték, és ahol az elvárások irreálisak, az lenne csodálható, ha működének azok a kapcsolatok, amelyek a legszorosabbak kellenének, hogy legyenek.
És akkor még nem beszéltünk a mentális éretlenség problémáiról, hogy a mamahotelben felnőttek 30-35 éves korukban is focimeccsnézős kamaszfiúk és barbibabás királylányok, és úgy gondolnánk, hogy ők fognak majd családot alapítani? Nem, kérem. Ez nem megy.
Ennek következménye ma már látszik, ez fogja okozni a nyugat azt a demográfiai összeomlását, amely már a III-IV. században is megtörtént egyszer, és annak a világnak a megsemmisülésével és meghaladásával járt. Sötét korszakok jönnek-mennek, de a jövő mindig azoké, akik hajlandóak áldozatot hozni. A többi meg kihal. Ezt fogalmazta meg az Úrjézus úgy, hogy boldogok a szelidek, mert ők öröklik a Földet.
Nagyon helytálló ez az összefoglalás !
Ezt különösen kiemelném belöle:
“A XX-XXI. század szellemileg és mentálisan szomorú rab, magát szabadnak hirdető korszakában nemcsak a nemi szerepek és a párkapcsolatok szempontjából, hanem szinte minden téren igaz, hogy az emberek irreálisan túlértékelik saját személyiségüket, az alázat, az önkritika nem sajátjuk, alapelvük az “ez nekem jár” és az “én különleges vagyok”, és ez párosul a másik ember és a közösség mély megvetésével, lenézésével. Ebből származnak a konfliktusok, mert a másik is ugyanígy van vele, és az működik, hogy a büdös paraszt leborul őfelsége előtt, de két királylány már nem fog leborulni egymás előtt. Ennek következménye a tiszteletlenség, a másik emberrel szembeni pökhendi, durva viselkedés, a másik kizsákmányolása, az emberi méltóság lábal tiprása, és hogy a proli azt hiszi, neki mindent szabad. “
“Ennek következménye a tiszteletlenség, a másik emberrel szembeni pökhendi, durva viselkedés, a másik kizsákmányolása, az emberi méltóság lábal tiprása, és hogy a proli azt hiszi, neki mindent szabad. “
Igen, és ennek már nyoma is van: a netes kommenteket mindenki láthatja… Nyilván korábban is okoskodtak a prolik, de a lépcsőház lakóin kívül senki sem tudta, hogy Kovács Béla mit “gondol” a politikáról, oktatásról, közlekedésről, vírusról, és bármiről is. Autósok vs. gyalogosok, oltottak vs. oltatlanok, Fidesz vs. komcsik, satöbbi, satöbbi. A folyamat öngerjesztő, a durva viselkedésre az is rászokik, aki eddig nem – de csak akkor, ha nincs elég esze… Ők lesznek azok, akik ráddudálnak, ha egy másodpercen belül nem indulsz el Schumacher féle gyorsulással, amikor zöldre vált a lámpa, vagy morognak, amikor a bótban fenntartod a sort.
És valóban, miért is várhatnánk bármi pozitív változást a párkapcsolatokat tekintve, ha az alapvető emberi viselkedésformákkal ilyen gondok vannak?
Megérne egy misét a különböző online platformok használatának hatása a pszichére, gondolkodásra, kapcsolatokra. Ha az ember minden egyes nap többször hazudik magáról magának (filterekkel mindenki tud jó nő lenni, vagy gazdag férfi), akkor vajon másnak nem fog?
A szüleiket kellene akkor nevelni.
A Földet meg azok öröklik, akikkel teleszülik.
Már akartam kérdezni korábban, de az ott a karodon egy dolmányos varjú a képen? :-O
Igen, én neveltem, elneveztem Jake-nek, a “remény rabjai” nevelt varjúja után. Jelenleg már önállóan él, de nem költözött messzire, úgy fél kilométerre lakik egy akácosban, családot alapított.
Ezt Tanár úrnak, úgy látszik az USA fegyveres erőinél, elkezdtek időt visszaforgatni?
https://index.hu/techtud/2021/05/17/egyesult-allamok-hadsereg-usarmy-gendersemleges-fizikai-felmeres-kovetkezmenyek/?fbclid=IwAR37M0vU0tnaixmYNwfVPtObh8QPG-qQBrKAR-P1Y4jkw-zH1crBBbaaMTg
A gendersemleges fagyi visszanyalt…
USA bmeg, már meglepődni is kár… Majd átveszik Európában is hogy így kell csinálni, mint ahogy az összes eddigi agyament baromságot. A balfasz európaiak meg eszik Biden papa (libsi cégek bábja) minden szavát ahogy kell.
Jókat röhögtem rajta. Azért az ellenérvek sem piskóták.
“De a biológiával még ők sem bírhatnak”
Ugye-ugye :-D :-D
Azt kellene végre felfogniuk az USA-ban is, hogy a sikeres honvédelem, mint olyan, egyáltalán NEM célja a kultúrmarxista szubverziónak!
https://www.youtube.com/watch?v=L8fWp-i-BGA
https://www.youtube.com/watch?v=2IQJY5SsJ64
Illetve annyit hozzátennék, hogy a kultúrmarxistáknak nem célja, hogy a “hasznos hülyék” hatékony önvédelemmel rendelkezzenek…
Köszönöm a linket, elkerülte a figyelmemet.
A hülyeség egy ponton már nem hihető, az embernek végig kell gondolnia, hogy ja, de mikor az ideológia jobbról előzi a józan észt, akkor az elemi józan észt és logikát félre kell tenni….
136 kilós súlyt 55 kg-os nőknek háromszor fel kell emelniük? Ha ugyanis ez igaz, akkor olimpiai bajnokként se tudna bejutni senki, mert lökésben az 55 kg-os nők olimpiai rekordja valahol 100 kg körül van. Ezt onnan tudom, mert gyakori szövegem, hogy az 55 kg-os női mezőnyben megnyerhetném a súlyemelést az olimpián. Tehát, nőnek kell érezni magamat, és ha jogomban áll nőnek gondolnom magamat, szerintem aligha nagyobb képtelenség vagy abszurd, hogy 55 kg-osnak is érezzem magamat. Igaz, negyedikben voltam annyi. Azt azonban nem értem, hogyha a liberális elvek szerint valaki kitalálhatja, hogy nő, és onnantól hivatalosan is nő, miért ne kelljen a liberális államnak elfogadni, hogy én egy GAZDAG nő vagyok?
Ha “nemváltó” műtétet államilag kell finanszírozni, miért nem finanszírozza az állam a társadalmi státuszváltó műtétet? Én szeretném magamat gazdaggá operáltatni! Az miért nem lehetséges?
…
Visszatérve a témára: az US haderő régóta fontosnak tartja a katonái fizikai teljesítőképességbeli szintjét, de azért ezek a normák nem teljesíthetetlenül magasak. Hagyományosan olyanok, amelyet egy elfogadható fizikai állapotban lévő átlagember simán teljesíteni tud, leginkább arról van szó, hogy nem szeretnének a volt varsói szerződésbeli Magyar Néphadseregben megszokott látványt nyújtó, guruló kisgömböc “hivatásos” tiszteket, tiszthelyetteseket. Pl. vagy húsz éve mondta nekem egy amerikai százados, hogy neki a normája valami 35 fekvőtámasz , meg 50 felülés….a rám vonatkozó a MH-ben ennél több volt. Logikus: nyilván a speciális alakulatokra magas követelményszint vonatkozik, de ott se mindenki Rambót reggeliző Chuck Norris,, ráadásul az amerikai társadalom egyébként is híresen elhízott és egészségtelen életvitelű. A cikk is leszögezi: a férfiak alig pár százalékának okoz gondot a normák teljesítése. Ha ezt az amerikaiak valóban bevezették, akkor …akkor, ismerve, hogy hol tart a világ, nem tudok rajta csodálkozni, hogy ennyire idióták!
Kicsit olyan, mint a klasszikus viccben, mikor a rabbi vígasztalja 1914-ben Kohnnét, akinek a fiát behívták katonának: -Eszter, gondold végig logikusan, baj itt nem lehet. Mert hát vagy alkalmasnak találják Izsákot, vagy nem. Ha nem, nincs baj. Ha igen, akkor is két lehetőség van: vagy kikerül a frontra, vagy nem. Ha nem, nincs baj. Ha igen, megint két lehetőség van: vagy elesik a harcban, vagy nem. Ha nem, nincs baj. Ha el találna esni, akkor is két lehetőség van: Vagy a mennybe jut, vagy a pokolba. Ha nem jut a pokolba, nincs baj. De ha a pokolra jut…hát ismerve a kölyködet, azon meg ne csodálkozz!!!!
Én eddig nem néztem közelebbről a képet, csak a komment alapján szúrtam ki, hogy miről is beszéltek.
Azt kell mondanom, hogy tényleg eszméletlenül vagány ez a varjú!
Nekem “csak” egy imádkozó sáskám volt, akit Higgins-nek hívtam… :D
Amúgy tök jó és menő, hogy ilyen jó barátságot alakítottál ki ezzel a madárral. Szerintem egyébként a varjak okosabbak, mint egyik másik ember…
Azt azért tegyük hozzá, hogy az itthoni munkáltatók jelentős többsége irtózatosan nagy görény, zsugori faszkalap, és azoknak se adják meg a havi nettó nyolcszázat, aki tényleg megdolgozik érte.
Nagy általánosságban úgy néz ki a magyar munkaerőpiaci helyzet, hogy a munkáltató ott rúg bele a munkavállalóba, ahol tud. A nyugati fizetés harmadát, ha hajlandó megadni, ha szabira megy vagy lebetegszik, már ki is van rúgva (ha a kormány vesztegzárat rendel el, és a munkavállaló emiatt nem mehet dolgozni, szintúgy), plusz még ott vannak az olyan apróságok, hogy évi 400 óra ingyen robot, clean desk policy, bottom 3 out, és hasonlók. És most teljesen mindegy, hogy multit vagy magyar munkáltatót veszünk, egyik kutya, másik eb.
Aztán megy a cirmogás, hogy mindenki esze nélkül menekül Németbe meg Ausztriába, ahol embernek tekintik őket, nem utolsó adósrabszolgának. A “haldokló” Nyugaton a munkáltatók képesek voltak már hosszú évtizedek óta arra, amire a hazai munkáltatók sohase lesznek képesek.
Na igen, mivel hogy a vadkapitalista nyugaton léteznek olyan földöntúli dolgok is mint például Gewerkschaft, Arbeiterkammer, és ezek hatékonysága messze túlnyúlik bármelyik magyar szakszervezetén.
A magyar munkáltatók többsége még mindig nem jött rá, hogy már nem a 90-es éveket írjuk… Ugyanúgy a fizetéseken próbálnak spórolni, mint anno. Ráadásul megpróbálnak ugyanúgy bánni a munkaerővel is, amit kurvára nem szabad hagyni. Én legalábbis nem hagytam és leléptem, amikor nálam bepróbálkozott ezzel a magyar cégtulaj, amikor egy röpke hónapig ilyen helyen dolgoztam. Nézett is nagyot… Nem csoda hogy munkaerőhiány van.
Hülyét kapok, amikor hallom a magyar vállalkozókat panaszkodni a munkaerőhiányra és a munkaerő minőségére… Talán emeljék fel a fizetéseket normális szintre. A magyar munkáltatók és vállalkozók adaptálódjanak a piaci helyzethez, vagy dögöljenek éhen.
A “bottom 3 out” az micsoda amúgy, Reactor? Hiába guglizok rá a kifejezésre, nem dobott fel semmi témába vágót a kereső.
Nekem az is tetszik, amikor sírnak a szakképzettség hiánya miatt, de tanulmányi szerződést, a saját dolgozói kinevelését már nem vállalják be. Legyen meg a megfelelő jogsid, PÁV, érvényes minősítésed, certifikációd, alkalmasságid, hatósági engedélyed stb. Nehogy már a szegény vállalkozó fizessen érte! Inkább te a saját zsebedből és akkor kegyet gyakorolva bejelent minimálra, a többit meg kapod a zsebedbe (persze túlórában nem fizet és egyéb pótlék sincsen). Na ez az a cigány mentalitás, ami miatt be is intenek a szakmunkások (is).
Zsidót nem mertél írni?
Az emberek a boldogságot eladták/elcserélték a pénzre. Így pedig csodálkoznak, ha nem jut belőle az úgynevezett “párkapcsolatukba”. Ha nem az számít, hogy jól érezzék magukat együtt, meg közös témáik legyenek, meg miegymás, hanem az, hogy mennyi van a bankban, meg mennyi a gatyában/blúzban, akkor megette a fene az egészet…
Az ilyen kapcsolatok jönnek és mennek. A depressziósok tábora meg nőttön nő és csodálkoznak, hogy miért. Ha nem bírják felfogni a lényeget, akkor minden marad is így. Tehát ez a csoport szép szóval kábé “kihalasztja” magát.
És ez így is van rendjén.
:-[
A nőkkel nem lehet úgy beszélgetni, mint a férfi a férfival, mert a nők valójában, egy bizonyos tekintetben örökké gyermekek.
Ha egy férfi úgy tekinti a nőt, mintha az is férfi aggyal rendelkezne, akkor ő maga is gyermeki színtre süllyed.
A férfinak meg kell tanulnia, hogy a nők a beszélgetés közben egészen másról gondolkodnak, mint a férfiak többsége.
Ezt mondják, de azt gondolják vagy azt mondják, de ezt gondolják.
A nő egy férfit olyannak lát, mint egy növényt vagy egy tárgyat vagy egy mozgó lényt. A két nem igazából nem tud együttműködni. A nők nem is akarnak. Az egész életük a színészkedés és a szórakozás, Ideiglenesen ugyan dolgoznak, de beletemetkezve egy teremtésbe soha nem fognak.
Ők azok, akik megszépítik a férfiak sivár világát.
Most csak tessék elképzelni, hogy folyamatosan, csak és kizárólag, a férfiak mindig egy csoportban lennének. Ettől unalmasabb valami nincs a világon, mert a nők úgy tesznek, hogy a még butább férfit is hajlandóak “megérteni” és igen, hazudni neki, hogy megnyugtassák kétkedő félelmét attól, hogy férfi esze bizony beszűkültebb a többi társától.
Az ilyen férfiak nem tehetnek mást, minthogy okoskodjon a feleségének és meg sem magyarázzák, hogy miért ilyen a határozata, mert maga sem tudja, hogy tényleg miért is ?
Sok férfitársam csőlátó és aztán meg ott a fal.
Na, az ilyeneket a pénzükért viselnek el a nők.
Ha egy ilyen hím példány egy makacs társra talál, akkor ők lesznek a nagybetűs házaspár, miközben mind a ketten rém sivár életet élnek a halálukig.
Mi ennek a gyógyszere ? A folymatos érdeklődés, a folyamatos tanulás, minden irányba való ismeretszerzés.
A vaskalaposság nem jó gyógyír semmire és még ezzel a megjelenéssel a többi férfit és nőt is folyamatosan keserítenek.
A két nem eltávolodott egymástól és ez a távolság egyre csak növekedni fog.
Mondhatjuk-e mi férfiak egy másik férfira, hogy szép ? Hogy formás testalkata van, hogy szép ajkainak a rajza, hogy szépek a szemei, kékek, szempillái nagyok, szemöldöke dús és határozott, hogy arcbőre hamvas, az orra szabályos, hogy szép a haja és így tovább ? Az ógörögök, a rómaiak szobrokat faragtak ilyen férfiakról.
Nem mondhatjuk !
Mert abban a pillanatban ránkmerednének a társaink szemei, megdöbbenve, rosszallólag, gúnyorosan és azonnyomban meg lenne rólunk a vélemény, hogy homoszexuálisok vagyunk, ne adja a jó Isten még pedofílok is.
A nőkre mondhatjuk, hogy egyes példányok szépek, sőt KÖTELEZŐ mondanunk és ezeknek a nőknek hatalmas melleük, hatalmas seggük van, kiló smink, műszempillák, kitépkedett szemöldök, agyonhidrogénezett hajzatuk van. Legújabban mindegyiknek a seggéig ér a hosszú haja, sokszor már nem is látnak tőle, mert folyton belelóg a szemükbe, a körmeikből karmok lettek. A szájukat meg lehet ugyan csókolni, de aki szereti hogy zsíros legyen a szája, hát tegye, meg ugye tennie is kell !
Mű mellek dagadoznak rajtuk, hogy alig tudják magukat egyensúlyozni és már a legtöbbtjük testhez símuló nadrágot hordanak.
Mit szólna, ha meglátná őket egy ufó ?
De van egy szervük, egy nyílásuk a testükön, ami miatt minden férfinak ILLIK rajongani, harcolni, veszekedni értük
Mi mentheti meg ezeket a nőinket ?
Egyedül csak az eszük.
Ha egy nő OKOS, akkor ő a nyerő a többi közül.
Mert az okos nő tudja élni az életét, ravaszul és ügyesen, még akkor is, ha már megöregedik.
De mi van akkor, ha egy férfi szép, okos, kedves, tiszta és jóindulatú is ?
Hát, kedves barátaim, az ilyen férfinak a szépségéről nem is tudnak a nők, észre sem veszik, hacsak nem erőltetik meg magukat, de nagyon. Hát mit vesznek észre ? A férfi pénzét, vagyonát, autóját, villáját, azt igen, azt nagyon is !
Én észreveszem egy férfi szépségét… És nem a pénzre hajtok. De sajnos sok nőtársam nem ilyen. Egy orángutánnal is összefeküdnének, ha pénze van… És ez olyan szánalmas…
https://nlc.hu/csalad/20180829/negyven-feletti-ferfiak-nem-vagytok-am-szepek/?fbclid=IwAR1Dp7_5nBGtqQ7PYpQdbl7EGzUPUFnM6HDXkqwzubv-YeMYUgkeUWyD8z8
nyígás, ám mindeközben olyan érzésem van, hogy összefut a szájában a nyál, hogy azért el lenne ő egy ilyen férfival…
Hát persze, hogy összefut, ezért született a cikk. Neki ugye nem jut, mert egy dagadt, paranoiás, antiszocialis, ostoba picsa.
35-40 között teljesen rendben voltam(szép).Nem tudom miről beszél ez a picsa.
Ez a cikkíró picsa is csak csodálkozna, ha levágnám a fejét és kitűzném karóra… Tuti úgy csinálna közben mintha nem értené miért kapja, sőt, valszeg a fejében még én lennék a hibás… -“Hogy tehet ilyet, hát nem érti hogy nem szép, és ezért már örökre becsicskulnia kellene a nőknek?”-ez lenne az utolsó gondolata miközben a machete nyaka felé lendül..
Szíve joga rajta, kit talál szépnek és miért. A saját belső világának a külsővel való összeütközése úgyis meghozza a megfelelő eredményt.
A cikk valójában nem a külsőről, nem a szépségről szól… A cikk valójában arról szól, hogy ezek a feminista a picsák pontosan tudják, hogy a férfiak 80%-ának a fiatalsága elmegy magányosan és szexuális nyomorban, a nagy semmire, mielőtt az ember fia beérik… És nekik ez kevés. El akarják venni az embertől teljes férfikorát is, úgy ahogy van. Azt akarják elérni, hogy ugyanolyan bizonytalan legyél, mint fiatalon voltál. Az önbizalmadat akarják elvenni, azt akarják, hogy ne merj kezdeményezni. Hogy szorongjál. Hogy nehogy már azt hidd, hogy most már férfinak látnak vagy hogy egyáltalán férfinak tartanak, hogy végre férfinak fognak kezelni. El akarnak bizonytalanítani. Fiatalon nem voltál elég jó, most sem vagy elég jó, és már nem is leszel soha, hahaha, ez az üzenetük…Csoda-e hát, hogy lassan már szívesebben látnám a vérüket mint a pinájukat?
Nem az az üzenete.Ha gyenge vagy bedőlsz ha erős lepereg rólad. Attól még ne remélje ,főleg ha tényleg olyan ocsmány ,hogy azért mert átmentem a hülye vizsgáján majd ő is kelleni fog nekem.
Pontosan, nem kell vele foglalkozni. Ki nem szarja le mit mond a hülye picsa ( szerintem léteznek nagyon jókinézetü 40-es pacákok)
Én pl. vele nem foglalkoztam amikor elolvastam (
https://444.hu/2019/01/07/botranyt-okozott-az-50-eves-francia-iro-aki-szerint-az-50-es-nok-mar-tul-oregek-a-szerelemhez
,csak röhögtem), kit érdekel, ha a páromnak elég szexi vagyok, hogy megdöngessen .
Ugyanúgy titeket sem kell, hogy érdekeljen ennek a nöszemélynek az agymenése , ez egy db konkrét személy , szerintem amolyan “ kénemégegycikkjucuskámtaláljkivalamitkérlek” szintü ellentmondásokkal teli hülyesége.
És ha akkor randevúznátok amikor menstruál? Káposzta kecske….
:)
Te nem vagy tiszta. De legalább sikerült egy szépet ideszarni.
“nem vagyok ám férfigyűlölő, és extra módon féltékeny sem” Na hát itt van :D Főleg hogy a nők lapját általában pont a negyvenes férfiak olvassák :D Na jó, most hogy belinkelted talán elolvassák páran.
Az örök klasszikus téma:
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/utcai-zaklatas-tapasztalatok-video/
Szia cica jó a hajad ha lesz kólázás csatlakozol hozzánk?
(egy 40+ os munkás külsejű)
A lényeg a “kéretlen férfiak” kefejezésen van természetesen. Nálam régóta ez az ukrán videó a favorit: https://youtu.be/8WHViVbh85o
Béta végkicsengéssel szintén ez a téma: https://www.youtube.com/watch?v=DxP1V5SNiVc
Aki nem lenne “ kéretlen”, annak nincs szüksége arra, hogy utcán szólítson le , inkább szóljon be csajoknak, szóval az ilyen utcai beszólások 99 %-a ezért zavaró. ( amelynek nagyobb részét lehet azért kezelni, a nagyon trágár, pláne utadat elálló , aládnyúló, belédmarkoló esetek kisebbségben vannak , de az tényleg kiakasztó , félelmet-dühöt ébresztö).
Az ukrán vidi tetszik :)
Kéretlen, mi? Egy férfi nem szólhat ám hozzá a nagyságos asszonyokhoz csak úgy, külön engedély nélkül, nem igaz?
Mondok én valamit: feminizmus van. Már nem a férfiak dolga az, hogy a nők biztonságban érezzék magukat.
Én speciel kulturált és jól nevelt ember vagyok, magamtól eszembe se jutna így viselkedni. De ahogy nézem ezeket a feminista videókat meg olvasom a cikkeket, szinte kedvet kapok hozzá…
Az ilyen nyígásoknak már aztán végképp nem kell felülni. A legtöbb mai nőnek nagy pofája van csak, mögötte semmi.
Én azt hiszem, ha jobban megnézzük a dolgot, akkor megtalálhatjuk benne a feminizmus és “eredményei” visszafordításának és felszámolásának a kulcsát!
A nők biztonságérzete! Ez lesz a kulcs hozzá!
Én biztosan nem szólogatok be nekik, de éppígy leszarom a biztonságérzetüket is. Se fütyürészést, se virágot, se vacsorameghívást nem kapnak tőlem, az ajtóban esetleg előre engedem némelyiket hogy megnézzem a seggét, de ezt meg úgyis tudják hogy csak erről szól.
A kéretlen szót nem én használtam, csak reflektáltam rá.
Ezeknek a beszólogatásoknak 99 %-ban ( most az igazán zavaró beszólogatásokról beszélek, nem olyanról, hogy füttyent egyet valaki, vagy ejha , nagyon csini vagy ! )részben a férfiak- fiúk egymás közötti felvágása az indítórugó és általában nem az IQ gazdag elemek teszik , hanem ahogy az -egyébként a vége felé kifejezetten normálisnak tünö és kinézö 3 lány egyike meg is jegyezte- az ilyesmit általában “ alulszocializált “ emberek teszik és ha kedvesebben, szépen szólnának hozzájuk “ akár még jól is esne – ergo a bunkó , trágár beszólások a kéretlenek.
A másik hányad, a nem csoportosan bunkó beszólogató meg az elutasítást nem tudja kezelni ezért ott üt minden nön, ahol lehet, “ szemét kis kurvák nem kellek nektek , akkor megpróbállak megalázni titeket” ( ez a kisebb hányad )
Itt az a lényeg, hogy a bunkó, trágár beszólogatás a “ kéretlen “, nem maga a férfi. Lehet, hogy a férfi sem jön be neki, de akkor egy kedves mosollyal elintézi. ( mindenki jól jár vele, csajt nem alázták meg, fiú kapott legalább egy mosolyt)
Kedves Anton!
Alapmű, bár megszivatásnak annyira nem nevezném, a barátunk egy havi ikás fizetését elköltötte egyetlen éjszakára arra a nőre, aki porszemként tekintett rá. Erkölcsileg prostituált szintjén lévő nő, nem is értem, ennek a 10-ed részéből pár perc alatt sokkal extrémebb aktusra lett volna lehetősége sokkal szebb prostituáltaknál. A nő, miután kiszimatolta a pénzt, utána érdeklődni kezdett főhősünk emberi személye iránt. Nagyon jól elvoltak, a nő megszerette a férfit, valós emberi jellemét. Biztosan felhívta a mosdóban a barátnőjét, és elmondta neki, hogy egy nagyon jólelkű, csodálatos emberrel találkozott, aki dúsgazdag, de nem egy tahó, csak mert pénze van. Végre egy normális férfi, aki hercegnőként kezeli, és nincs elszállva a pénze miatt. A végén pedig a csattanó, újra az ikeában, kantáros munkásnadrágban, jön is a meglepődés, hogy hé, hol a sok pénzed?? :O Sajnos a csodálatos emberi jellem a nő szemében azzal tűnt el, vagy talán soha nem is volt ott.
A kultúrának jellemeznie kell az azt építő egyedek kollektív elképzeléseit, vagy ha nem kollektíven, akkor a leginkább meghatározó, minőségből adódó értékrendet. Jelenleg, ebben a globális kultúrában, ahogy Tóth György Károly kifejtette, szerintem az mutatkozik meg, ami a nő fejében van. Megismertük őt, ez az értékrendje, és viszi magával a férfiakat is. Undorító.
Üdvözlettel, Miklós
Pont ez volt a lényeg, kedves Miklós, a pacák nem csak dugni akart egy szép növel, hanem móresre akarta tanítani, ezt az egyet , aki porszemként bánt vele, konkrétan ezt a nöt. Szembesíteni, hogy mennyire csak a külsöségek, anyagiak alapján ítél. Ez a dolog bármennyi pénzt megért neki, hogy látta a döbbenetet a csaj arcán.
Kedves Miklós,
épeszű ember nyilván nem ad ki ennyi pénzt egy ribancért sem, ezt inkább csak a kisfilm kedvéért tették az alkotók. Én se vadászok BMW-vel így szombat estefelé aranyásó kurvákat, hanem ehelyett inkább marhapörköltet főzök. (Egyébként a fekete hajú autókölcsönzős csaj szerintem sokkal dögösebb volt mint a főszereplő) Tehát nem teljesen igaz, hogy ez magával viszi a férfiakat is, de van benne igazság. A Greta Thunberg kislánynak is például még ezt nem sikerül megértenie, amikor a politikusok ellen beszél, hogy a klímacélokkal nem foglalkoznak. Amíg lesznek nők akik a drága autókra buknak, addig lesznek férfiak is akik megveszik azokat. Tehát a politikán túl a saját felnőtt nembeli társait kellene kritizálnia legalább ilyen élesen a klímacélok érdekében. Persze ez az amihez még ő tényleg kislány hogy megértse. Ettől függetlenül a nőknek ehhez szükséges lesz a lemaradt evolúciós fejlődésüket bepótolni. Nem lesznek örökké kőgazdag emberek, az örökös és folyamatos növekedés mely a kapitalizmus alapja csak egy illúzió.
Elhallgatva a lányokat van egy olyan benyomásom, hogy ilyenkor megreped az az illúzió, hogy nőként egyedül és védelem nélkül biztonságban van az utcán. A megoldás nyilván nem az lenne, hogy rendőri eszközökkel elérjék, ez az illúzió ne kérdőjeleződjön meg.
Ennek köszönhető, hogy amikor történik valami tényleges, valami berobban az életükbe a valóságból, akkor lefagynak, összeroppannak, képtelenek feldolgozni. Ilyen esetek persze nem csak nőkkel fordulnak elő. Jó példa, hogy manapság már szerencsétlenségek szemtanúit is ott helyben nekiállnak kezelni, meg hogy tízszer-ötvenszer annyi a mentálisan érintett, mint a fizikálisan megsérülő az ilyen eseteknél.
Agymenés egy a férfinemnek nyílt levélben üzenő, a Tinderen nem szexet kereső újabb futóbolondtól:
https://she.life.hu/herself/20210525-nyilt-level-a-ferfiaknak-akik-ujra-meg-ujra-beprobalkoznak-nalam.html
Nem tudom ki ez vagy hogy néz ki, de az irományát olvasva minimum belülről már erősen lelakott lehet.
Szóval férfiak most aztán kushadás, mert megmondták a tutit!
A tinderen üzenni is lehet csak úgy, a 7500 Ft kifizetése nélkül, úgy hogy a másik el is tudja olvasni azt? Nem lehet hogy az “újrapróbálkozók” mondjuk csak sima csetrobotok? Áhh, nőkkel nem fordulhat olyan elő, hogy kamuprofilokat lájkolnak (csak az esetek úgy 90%-ában :D)
A témában érdemes megnézni ezt is: https://www.youtube.com/watch?v=HoKODnN2kSw
Hogy mennyire nem értik a nők, hogyan működik a világ és hogy mi a probléma.
Ennek a nagy hülyének nézésnek kibaszott nagybetűs PASSZÍV ELLENÁLLÁS lesz az eredménye. Úgy tűnik, hogy te ellenség vagy.
Már megint csak arról van szó, amiről eddig is, hogy meg akarjátok magyarázni az ízléseteket. És erről havonta kiadtok egy (s)írást. Igazából tök mindegy csak én ne legyek.
Hülyeségeket írsz, nem tudtok szeretni és kész. Ennyi bazmeg.
Úristen ennyi faszságot.
Ha már illúziók, akkor romboljunk is:
https://she.life.hu/herself/20210831-barmennyire-is-szeretnem-nem-talalok-semmi-izgalmasat-a-jofiukban.html
Legalább egy őszinte. Mondjuk én is minden reggel ugyanakkor kelek aminek kurva egyszerű oka van: el kell menni dolgozni. Azt elismerem hogy unalmas, de nincs is idő ágyban zabálni, ezeknek viszont aligha lehetett ilyen problémájuk bmeg.
Na, ez is egyedül fog megöregedni és eljön majd az idő amikor nagyon szívesen lenne egy jófiúval. Én mondjuk pont azt nagyon szeretem a páromban, hogy kiszámítható és nagyon tudom értékelni, hogy boldoggá akar tenni. Én nem is öregszem meg egyedül.
Khm, de nem is a jelenlegi párod a gyerekek apja ha jól emlékszem…
Mindkettőnknek vannak gyerekei, abba most nem akarok (újból -tizedszer belemenni), hogy miért nem jött össze a közös gyerek, de egészségügyi okai voltak-nem részemről. És a férjemhez sem azért mentem hozzá, mert rossz fiú volt, mint már ezt is ezerszer leírtam, a szociopaták nagyon sokáig képesek megjátszani magukat. Pont azért váltam el, mert kiszámíthatatlanná, “lelki terroristává” vált. Így is pont a gyerekek miatt sokkal tovább húztam , mint kellett volna. Egyébként a tényen akkor sem változtat semmit, hogy nem öregszem meg egyedül és kifejezetten harmonikus, jó párkapcsolatban élek.
Ja hát te nő vagy egy nőközpontú társadalomban, te megengedheted magadnak hogy harmonikus kapcsolatban élj.
Tudod, hogy nagyon sok nő nem él harmonikus kapcsolatban, ti szajkózzátok mindig, hogy tele a net , meg a világ macskás szinglivel, meg “hol vannak az igazi férfiak-at” kiáltó nőkkel. Az engedheti meg magának, hogy harmonikus kapcsolatban éljen, aki tesz érte. A párom férfi és ő is abban él (legalábbis ezt állítja). Szóval egy harmonikus párkapcsolatban egy férfi és egy nő él.
Hát amikor egy nő a nőközpontú társadalomban nem tud érvényesülni aztán macskás szingli lesz, hát hogy is mondjam… Az inceleket szokás ugyebár lebalfaszozni, hát vajon akkor ki a balfasz? Oké ehhez kell a nőknek is a femcsi agymosás, aminek hatására elrugaszkodnak kellőképpen a valóságtól. Ezért kellene a nőknek is a RedPill tudás látod.
Én nem vagyok red pill ellenes, ugyan nem állítom, hogy mindig mindenben igaz és vakon követendő minden állítása, de tartalmaz valóban helyes megállapításokat és megfigyeléseket (a nagy általánosságban). Tőlem a nők is elsajátíthatják, de ha a férfiak sem ismerik túlnyomó többségében (pedig ugye nekik lenne nagyobb szükségük rá a nőközpontú társadalomban ), akkor a nőket még ennyire sem fogja érdekelni.
Na, ennek a cikkíró nőnek is legszívesebben ököllel vágnék a pofájába, miközben azt üvöltözöm közvetlen közelről az arcába úgy, hogy még a nyálam is ráfröccsen, hogy:
-“Nesze neked unaloműzés ellen egy úgynevezett “jófiútól”, te rühes picsa!”
Az ilyen nők úgy csinálnak, mintha az összes úgynevezett unalmas “jófiú”, meg “rendes srác”, meg “bétahím”, meg nőket piedesztálra emelő “simp”, meg az összes többi hasonló jelzőkkel illetett, a nők által lesajnált és kigúnyolt srác önmagától lenne ilyen, azért mert ilyennek született, mert ilyen a személyisége, és nem pedig a nőközpontú, feminista társadalom, és benne maguk a nők nevelték volna ki őket szándékosan ilyenné…
A nők úgy csinálnak, mintha nem tudnák pontosan, hogy a férfiakat mára már direkt úgy és arra nevelték, hogy igenis kötelezően el kell nyomniuk magukban a férfiasságot, és azt – elvileg – csak a nők engedélyével engedhetnék szabadon… A nők úgy csinálnak, mintha nem tudnák, hogy az összes ilyen srác a lelke mélyén csak ezt az engedélyt várja, hogy végre valóban emberhez méltó életet élhessen… Hogy gyakorlatilag valójában a nők kényszerítik bele ezeket a férfiakat ebbe a szerepbe azáltal, ahogyan viselkednek velük…
Mert az engedélyre, hogy végre férfiak lehessenek és férfiként viselkedhessenek, arra ugyan hiába várnak, azt nem kapják meg a nőktől soha… Mert a nők úgy tesznek, úgy viselkednek velük, mintha nem tudnák, hogy a férfiasság ott rejtőzik a lelkük mélyén, és csak az engedélyre vár… Arra, hogy végre szabad. Hogy szabad végre férfinak lennie, szabad végre férfiként viselkednie nekik is…
És amíg nem szabad, amíg nincs meg ez az engedély, addig csak gyűlik bennük a feszültség és a harag… Ami egyszer ki fog robbanni, mert ki kell robbannia, mert mi is emberi lények, férfiak vagyunk… Ezért azt mondom, hogy az úgynevezett “jófiú”, a “bétahím” a létező legveszélyesebb lény ezen a bolygón… Elsősorban önmagára, de másodsorban a nőközpontú, feminista társadalom pont emiatt van hosszú távon halálra ítélve. És emiatt mondom, hogy a bevezetett patriarchátus az elején tényleg nőelnyomó lesz. Mert mindezt először le kell verni a nőkön ahhoz, hogy mindenki lenyugodjon… A jóindulatúan szexista patriarchátus ezután jöhet csak.
A nőközpontú, feminista társadalom ezzel a pszichológiai trükkjével szándékai szerint örökké bezárta az úgynevezett “jófiúk” tömegeinek a férfiasságát a lelkük legmélyére, és eldobta a kulcsot… És a nők mindennek teljes tudatában viselkednek a férfiakkal, miközben úgy csinálnak, mintha nekik ehhez az egészhez semmi közük nem lenne, hanem ez tőlük függetlenül alakult volna így. Mert a férfiak “ilyenek”…. A nők szándékosan nem mondják ki a szükséges szavakat, szándékosan nem engedélyezik nekik, hogy férfiak legyenek… Mert a nőknek ez az érdekük: ebből van pénzük munka nélkül, meg roastie-ként balek férjük a faszkörhinta után, stb… Sorolhatnám napestig.
És ezek után van még pofájuk ilyen cikkeket is írni, mint ez is, arról, hogy milyen unalmasak a “jófiúk”…
Uraim, az a helyzet, hogy aki nem talál rá a Red Pill-re, de mindenesetre aki nem engedélyezi önmaga saját magának azt, hogy férfi legyen, az örökre a nők szolgája marad… De ha megadod saját magadnak az engedélyt, hogy végre férfi legyél, azzal még koránt sincs vége! Mert egyből jönnek is a nők, és kérdezgetik, hogy te mégis mit képzelsz már magadról, hát ki adott neked erre engedélyt, mert mi nők biztos nem? És mindent elkövetnek majd, hogy visszatuszkoljanak a korábbi állapotodba… Hogy ez az engedély bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötött, aminek – hogy-hogynem, de – sajnos te pont nem felelsz meg… Talán majd valamikor, addig várj szépen továbbra is türelemmel…
Igenis jogod van férfinak lenni, férfiként viselkedni, akárhova sorol is be a sok buta picsa a hipergámiája képzeletbeli férfi-hierarchiájában. Le kell ráznod az elmédről a feminista kondicionálást amely elhitette veled, hogy a nők engedélyére kell várnod ahhoz, hogy végre te is férfi lehessél és férfiként viselkedhessél, de ami csak a nők által kiválasztott keveseknek jár, amihez te nem vagy elég jó! Tulajdonképpen ez lenne a patriarchátus lényege: elismerni minden férfinak az Istentől adott jogát arra, hogy férfi lehessen, és férfiként viselkedhessen!
És amelyik nő megtagadja tőled ezt a jogot, azzal jogod van agresszívan viselkedni… És vegyük észre: a nőközpontú, feminista társadalom kollektíven megtagadja tőlünk ezt a jogot.
Incelek gyöngye, te soha nem voltál “jófiú” csak egy drogos, gyáva balfasz, így hát te nem vagy “érintett”, hiába hőbörögsz.
Attól, hogy csak pénzért kapsz pinát, közel sem jelenti azt, hogy te jófiú lennél
A nő csak épp ritka őszinte volt és leírta kendőzetlenül azt, hogy milyen ösztönkésztetései vannak és ezt ő büntetlenül kiélheti.
Nincs “ilyen nők”, ugyanis AWALT van.
Nem sajnált le és nem gúnyolt ki senkit, egyszerűen közölte, hogy a “normakövető 80%” neki nem pálya, ahogy neked sem a rusnya, félcsöcsű, dagadt etc
Annyi a különbség, hogy neki nagyobb a “merítési lehetősége”, míg neked konkrétan 0.
Ennek kurvára nincs köze a mantrádhoz a “feminista, nőközpontú” blabla-hoz
Ha lenne, akkor téged anyád nevelt ilyen nyomorult gyáva balfasszá, kopogtass nála, mert elsősorban a saját szüleid “neveltek” téged arra, “direkt úgy, hogy kötelezően el kell nyomnod magadban a férfiasságot”sic(!):), és anyuci nem adott neked engedélyt arra, hogy “szabadon engedhesd”.
Anyád “úgy csinált, mintha nem tudná, hogy a lelked mélyén csak az engedélyét várod, hogy végre valóban emberhez méltó életet élhess”.
Ugye de hülyén hangzik?
Hogy gyakorlatilag valójában anyád kényszerített bele téged ebbe a szerepbe azáltal, ahogyan viselkedett veled…
Mert az engedélyre, hogy végre férfi lehess és férfiként viselkedhess, arra ugyan hiába várnál, azt nem kapod meg anyádtól soha.
Mert anyád úgy tesz, úgy viselkedik veled, mintha nem tudná, hogy a férfiasság ott rejtőzik a lelked mélyén, és csak az engedélyre vár… Arra, hogy végre szabad. Hogy szabad végre férfinak lenned, szabad végre férfiként viselkedned neked is…
Azt már tisztáztuk, hogy te nem vagy “jófiú” , soha nem is voltál, még bétahímnek is gyáva vagy, szóval te valahol a legalja környékén mozogsz, és mivel kibaszott gyáva vagy, még a fogatlan kutyánál is veszélytelenebb vagy.
A “társadalom” minden rétege magas ívről leszar téged, hiába álmodozol légvárakat kergetve.
Mit szeretnél te leverni anyukádon? Mitől “nyugodnál” meg?
Minden rendszerben egy utolsó drogos szardarab lennél, mert saját erőből ennyire vagy képes, erre nevelt jó anyád, a szüleid.
A szüleid ezzel a pszichológiai trükkjével szándékaik szerint örökké bezárták férfiasságodat a lelked legmélyére, és eldobták a kulcsot…
És a szüleid(anyád) mindennek teljes tudatában viselkednek így veled, miközben úgy csinálnak, mintha nekik ehhez az egészhez semmi közük nem lenne, hanem ez tőlük függetlenül alakult volna így.
A szüleid szándékosan nem mondják ki a szükséges szavakat, szándékosan nem engedélyezik neked, hogy férfi legyél… Mert a szüleidnek ez az érdekük: ebből van pénzük munka nélkül, sorolhatnád napestig.
És ezek után van még pofájuk megtűrni téged otthon, pfej….
Jön anyuci és kérdezgeti, hogy te mégis mit képzelsz már magadról, hát ki adott neked erre engedélyt, mert ő biztos nem? És mindent elkövet majd, hogy visszatuszkoljon a korábbi állapotodba… Hogy ez az engedély bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötött, aminek – hogy-hogynem, de – sajnos te pont nem felelsz meg… Talán majd valamikor, addig várj szépen továbbra is türelemmel…
Igenis jogod van férfinak lenni, férfiként viselkedni, csak épp a töketlen gyávaságod ebben megakadályoz.
Le kell ráznod az elmédről anyád kondicionálását, amely elhitette veled, hogy az ő engedélyére kell várnod ahhoz, hogy végre te is férfi lehessél és férfiként viselkedhessél, de ami csak anyuci által kiválasztott keveseknek jár, amihez te nem vagy elég jó!
Isten oltári barma, te, saját magadon kívül ki a halál fasza akadályoz meg ebben téged?
Arról papolsz napestig, hogy te milyen kemény nőverő legény lennél, hogy tőled függ minden, erre egy nő “megtagadhat tőled jogot”?
:)
Egy haszna van ezeknek a baromságoknak a tenyésztésében: elvagy magaddal és ugathatsz kedvedre, addig sem okozol kárt…..
Értsd már meg, sosem leszel neki elég jó, szerelmes vagy belé, hogy állandóan a figyelmét akarod felhívni? Mint ha a hatsó fertályadat tartanád oda, csak legyen már kapás végre. Undorító, amit csinálsz, szégyelld magad, nem kellesz neki, kotródj hát.
Ráadásul Miklos1, ez a fenti xcsakx-féle komment tipikusan az, amire csak ránézek, belelapozok, végigpörgetem, és az egészet mint olyat már elvből el sem olvasom…
Az “xcsakx” nick-név alatt kommentelve egymást váltó feminista NGO-s személyek közül a vén alkesz kurva (aki a fenti választ is írta, a felismerhetően rá jellemző kisstílű, pitiáner, primitív stílus szinte kiböki az ember szemét) kommentjei tipikus példák arra, amit fentebb is írtam: arra, amikor egy férfi (jelen esetben szerény személyem) végül besokallt és úgy döntött, hogy engedélyezi saját magának, hogy férfi legyen, akkor azonnal jönnek is a nők (mint jelen esetben ő), és már kérdezi is, hogy mégis ki adott nekem engedélyt erre, hiszen a nők biztosan nem, mert ilyesmi csak kiválasztott keveseknek jár tőlük, ugyanis ez bizonyos hipergám elvárásokhoz kötött, amiknek hogy – hogynem én pont nem felelek meg, stb…, stb…, ahogy azt fentebb is kifejtettem… és mindent elkövet, hogy megpróbálja visszatuszkolni az embert a korábbi állapotába…
LOL
És ez nem véletlen. A nők, a feminista nők meg aztán pláne, ettől félnek, szó szerint ettől rettegnek a legjobban. Hogy az általuk lesajnált és palira vett 80%-hoz tartozó férfiak végül rádöbbennek, hogy pontosan milyen szerepet is szánnak (és szántak nekik mindig is) a nők ebben a feminista társadalomban, és hogy emiatt ezek a férfiak nem csupán bemutatják a nőknek a középső ujjukat, hanem akár erőszakot is alkalmazva fellépnek velük szemben… Mert azt azért ezek a nők is pontosan tudják, hogy ha ez megtörténik, ott nekik végük is van, meg az emancipációnak is ott van vége, és pont… És ha csak egyetlen ilyen példát látnak, mint pl. itt engem, akkor azonnal igyekeznek közbeavatkozni, megpróbálják visszagyömöszölni a szellemet a palackba, különféle pszichológiai manipulációkkal kísérletezve, nehogy már véletlenül elharapózzon ez a dolog….
Ennyire kell őt komolyan venni, az meg már mindenkinek a saját döntése, hogy hogyan áll hozzá. Ne várj tőle semmiféle megertést, ha valaki belebonyolódik a játszmájába, rég veszített. Ellene ugyanis nem lehet nyerni, mint ha egy keljfeljancsit akarnánk lökdöséssel felborítani. A sértések nem fogják, nem érző emberként reagál rájuk, semmi együttérzés, megbánás, vagy szégyenérzet nincs benne, ami akkor is megmutatkozik, ha saját magának ellentmondva írogat mindent. Mindent tud, de semmit sem ért.
El kell, hogy “keserítselek” továbbá, ugyanis hidd el, hogy a nők nem rettegnek a férfiaktól, arról, hogy bármiféle megtorlásuk lesz a férfiak révén. Mivel a nő a férfiakra cuppanva fejlődött, nem tud, képtelen különbséget tenni a férfié, és a sajátja között. Ilyen nincsen benne, mert mindig a ferfitól kapta meg a védelmet, nyugalmat, mindenféle erőforrást, nőstényként pedig jóval az ember előtt is. Ha kap tőled valamit, azt ő nem kiérdemelte, dolgozott meg érte, hanem az neki jár, mert van, mert létezik. És mint így, ez az ő jogos jussa, mert a férfira fejlődött. Persze sokszor lehet egy pufferzóna, ami az instant tulajdonjogot egy csöppet lelassítja, amikor is hálás a nő egy virágért, ajándekért, akarmiért, de ez a pufferzóna egyre csökken, hamar nem hogy nem vált ki hálát, vagy közönyösséget, épp ellenkezőleg, elvárást. Ez pedig azért van, hogy azok, akik nem az alfahím paramétereivel rendelkeznek, szintén legyen esélyük a szaporodásra, de csak korlátolt ideig. Hát nem csodálatos? Mert ennek az eredménye a fejlődés.
A nő mindig a saját eljárásai alapján ítéli meg a férfit, amit többször is hangsúlyoztam, hogy nem baj, végülis az egyszerű, ősi szerepeihez van kötve. A baj, ha ezt a latásmódot ráengedjük a társadalomra, és a férfiak is így ítelik meg magukat, vagy a másikat. Így lesz a férfiból nő, és a fejlett világból roncstelep.
De!! A nő az nő, mindig az marad, eddig is tökéletesen megvolt, neki mindegy a fejlettség. A lényeg, hogy ha csak homok létezik, neki minimum egy homokszrmmel több legyen a nőtársainál, amivel mutathatja a többi nőnek, hogy a háremben neki jobb helyzete van, több, mint a többi nő. A női hatalmi harc állandó es kegyetlen. Minden nő több, mint bármelyik nőtársa (na jó, 90%…..) komikus és szánalmas, hogy életük nem másról szól, mint ennek a konstans kinyilvánítása a többi nő felé. Hunn, ebben a harcban a férfi nincsen benne, mindössze csak homokszemként, tárgyként, amit a nő az arcára tud kenni, mint a sminket, vagy ruha, amit fel tud venni. Mint az oktatás, vezetői pozíciók, adakozás (férje vagyonának szétosztása) globális problémák megoldására való felhívás stb. Ezek mind és mind csak sminkként funkcionálnak.
A nők büntetése pedik, ezek tudatában értelmetlen. Ilyenek, így kell elfogadni őket. Semmit sem lehet azzal elérni, ha bárhogy árt nekik valaki, mert azért bünteti őt, mert olyan, amilyen. A nő az dorombol, mint egy macska, ha olyan keretek között kell lennie, ahol nincs módja ártani a rendszernek, azzal, hogy nincs megengedve neki, hogy önmagává züllhessen. A férfinak kell megadnia neki a tartást, egyenesen tartania őt, és megakadályozni, hogy szembesülhessen magával. Itt pedig a a nagytőkések a felelősek, akik ezt szították, meg azok a férfiak, akik mindössze csak szaporodni akarnak, és egymás ellen, sőt, önmagukkal szemben teremtenek lehetetlen helyzetet a kollektív női igény növelésével. Nőre haragudni, mert nőként viselkedik, olyan, mint a saját pénzünkre haragudni, mert túl kevés arra, hogy valamit megvegyünk rajta, ami drága. Vagy mint mikor Xerxész megkorbácsoltatta a tengert. Felesleges és értelmetlen, csak azt mutatja, hogy a haragunknak nem tudjuk, hogy mi a tárgya, csak a közvetett, megnyilvánulasnak a targyát büntetjük, lásd, a tenger, ami valóban lehetett volna kedvezőbb, de ugyan mit tehet az az egészről? A férfi nem monogám, hanem poligám, és ha egyenlő a a hímek száma egy csoportban a nőstényekével, akkor ez az ösztön ki akar elégülni, de nem tud, és így túl sok lesz a harc, ami miatt a csoport nem tartható fenn.
Szegény Hunnci, most meg fog hasonulni:)
Kis pontosítás, a “nem alfahím” az nem a teljes 80%
-nyi, hanem csak a 20% mellett max még 10%, amelyik képes és hajlandó volt “felküzdeni” magát.
Ne hülyítsd szegényt, ő még ennek “smink-szerepnek” a közelébe se jutott soha és nem is fog.
Mi lehet az oka, hogy egyszer csak hirtelen elborul az agyad és ilyen blőd faszságokkal még be is előzöd alulról az amúgy is meghülyült “incelek gyöngyét”?
Stimmt.
És ebben is egyetértünk.
Dehogynem, csak a hímek (mindenkori) “alsó 70-80%”-a kihal utódok nélkül és érdekes módon ez rendszer, kor és “keret”-független.
Erre is jó példa Hunnci, mert elmondása szerint “normális szülők” elbaszott gyereke. Az ő esetében is működik a szelekció, a gyáva balfasz (mindig?) kihull.
Köcsög, erre a 70-80%ra már párszor kértünk már forrásokat…valahogy mindig elmarad. Ahogy szösszeneteidben általában.
Ha elfogynak az amúgy sem masszív érvek akkor marad a személyeskedés. Femcsi logika.
Na gyerekek, ez van, ha anyu meg apu testvérek…
Az ilyen nők úgy csinálnak, mintha az összes (…) srác önmagától lenne ilyen, azért mert ilyennek született, mert ilyen a személyisége, és nem pedig a nőközpontú, feminista társadalom, és benne maguk a nők nevelték volna ki őket szándékosan ilyenné
Tévedésben vagy. Ez – még talán – meg is állná a helyét a nyugati világban, mondjuk Nagy-Britanniában, Svédországban, Németországban, ahol valóban erős a feminista lobbi, a pro-fem és politikailag korrekt nyelvezet állami szintre lett emelve, nemhogy jelen van, irányadó a köznyelvben, a médiában, az oktatási rendszerben. De a félperiférián, Mo-on, Lengyelországban nem ez a helyzet, jelentős részben még mindig a hagyományos nemi szerepek az irányadóak, koránt sincs meg az a feminista kondícionálás ami nyugaton. Ha pedig innen is keletebbre nézünk, pl. Oroszországban még annyira sincs jelen, mint itt, épp ellenkezőleg, az állami direktíva éppenhogy nemkívánatosnak tartja az ehhez hasonló liberális eszméket, már-már üldözi is azokat. Attól keletebbre pedig, pl. a muszlim országokat tekintve, nem kell különösebben ecsetelnünk a helyzetet.
Nos, ha a feltételezésed igaz lenne, miszerint, a bétákat, jófiúkat csak és kizárólag a nők és a feminista kondícionálás tette volna olyanná amilyenek és azokká akik, a férfiaknak pedig nincs saját felelősségük ebben, akkor azt látnánk, hogy itt a félperiférián alig lennének jófiúk, béták. Talán kicsit több lenne az „igazi férfi” és kicsivel kevesebb lenne a jófiúk aránya. Az ultrakonzervatív és állami eszközökkel is fellépő Oroszországban viszont min. 80%-nak kellene lennie az „igazi férfiak” arányának, a közel-keleten pedig ugyebár 100%-nak. Ez logikusan következik abból, amit állítasz. Komolyan azt gondolod, hogy a végtelenül macsó arab országokban nincsenek béta férfiak? Dehogynem, mint ahogy Oroszországban is tömegével vannak, hiába – nemi szerepeket tekintve – tradicionális társadalmi környezetben szocializálódnak. Egyszerűen azért, mert annak ellenkezője igaz amit állítasz, férfiak tömegei alapjáraton béták, ilyenek és kész. Persze, nyilván erre rádolgozhatnak, hatással lehetnek az egyéb szociális ingerek, ez is benne van (tisztelet, udvarlás, kivételezés stb.), de csak és kizárólag erre fogni béta férfiak jelenségét egyszerűen botorság.
Mert az engedélyre, hogy végre férfiak lehessenek és férfiként viselkedhessenek, arra ugyan hiába várnak, azt nem kapják meg a nőktől soha.
Mindenki tévedésben van, aki azt gondolja, hogy saját magán kívül, valaki vagy valami felszabadíthatja. Te és csak is te szabadíthatod fel a saját elmédet. Elég sok egyéni vagy akár kollektív, társadalmi történet bizonyította már, hogy amikor emberek megkapták a „szabadságot”, nem tudtak vele mit kezdeni. Ez pedig pontosan azért van, mert hiába ad neked engedélyt valaki, hiába nyitja ki az ajtót a világra, ha te ott bent kalitkába zárod az elméd, akkor baszhatod. Az eredmény pedig az lesz, amit ilyenkor látunk, hogy az „elnyomás” újratermeli önmagát. Nincs az a nő (családtag, pénz, politikus, ideológia, vallás, személyi edző, fogyasztási cikk) amely felszabadíthatja a férfit, ha az a férfi nem önmaga és nem a saját életét éli. Ezért gyűlik benne a feszültség és harag és nem azért, mert nem kapott engedélyt a nőktől. Ahhoz, hogy elkezd felfedezni, megismerni önmagad és végre a saját életed élni, nem kell senkinek az engedélye.
A nőközpontú, feminista társadalom ezzel a pszichológiai trükkjével szándékai szerint örökké bezárta az úgynevezett “jófiúk” tömegeinek a férfiasságát a lelkük legmélyére, és eldobta a kulcsot.
Te szoktál másokat vádolni azzal, hogy nincs konstruktív kritikájuk feléd, nem segítenek semmiben téged abban, hogy kigyere a gödörből és változtatni tudj. Amikor viszont ilyeneket írsz, mint a fentebbi idézet, azzal te is ugyanazt mondod, hogy nincs lehetősége egy férfinak arra, hogy változtasson az életén. A Red Pill sem működik, dobhatjuk a kukába, nincs remény. Most akkor ki is a felelős a saját nyomoráért, ha még magával is elhiteti, hogy nincs lehetőség a változásra? Ezzel szépen meg is ideologizáltuk, hogy nekünk miért nem kell lófaszt sem csinálnunk, csak az interneten panaszkodnunk, hogy szar a világ. Ez így a könnyebbik út. Nem gondolom, hogy ezt komolyan gondolod, csak arra próbálok rávilágítani, hogy puszta keserűségből mennyi faszságot írsz.
És ezek után van még pofájuk ilyen cikkeket is írni
Egyáltalán nem kell szidni a szerzőt ezért a cikkért, sőt elismerést érdemel az őszintesége. Én személy szerint nagyon örültem volna, ha a 20-as éveim elején olvastam volna egy (de inkább több) ilyen cikket, ami azt dolgozza fel, hogyan gondolkodnak a nők ebben a kérdésben. Igencsak hasznos lett volna anno ez a cikk számomra, ha még a végére oda lenne írva: így gondolkodik egy nő és ez nem a kivétel, hanem a szabály.
Uraim, az a helyzet, hogy aki nem talál rá a Red Pill-re, de mindenesetre aki nem engedélyezi önmaga saját magának azt, hogy férfi legyen, az örökre a nők szolgája marad.
Tévedés. Az saját maga lustasága, tehetetlensége, kishitűsége, élethazugsága, balfaszsága rabja marad és nem a nőké. A Red Pill nyilvánvalóan segíthet ezeknek leküzdésében, de nem feltétlenül szükséges hozzá. Látunk nem egy sztorit, amikor valaki a gettóból, a függőségből stb. felküzdi magát és nem ismerték a Red Pillt, csak képesek voltak meghaladni korábbi önmagukat.
Mert egyből jönnek is a nők, és kérdezgetik, hogy te mégis mit képzelsz már magadról
Ebben lehet valami, de az az igazság, ha férfi vagy az adott nő szemében – tehát nagyobb hatalmad van – akkor ezek a női praktikák, shit tesztek, bétásítási kísérletek egyszerűen kicsorbulnak egy ilyen férfi magabiztosságán. Amint ez megtörténik, akkor váltják fel az ugráltatást és az öntelt kioktatást a csillogó szemek. Nem hiába írta Captain Admin az általa itt letiltásra került bejegyzését arról, hogy a seggmarkolászás legitimációja csak is hatalom kérdése. Mert amíg az egyiknek havi egy szex jár, a másiknak az análszex sem probléma. És állításoddal ellentétben, hogy melyik férfi lesz melyik, az csak is a férfin múlik, nem a nő dönti el.
Köszönöm.
Te mit köszönsz, te köcsög?! Neked a világképed sem tiszta/vagy épp azt hazudod ami épp érdekedben/mondanivalódban áll.
Szerinted 70-80%nak ab ovo semmire sincs esélye, kivéve amikor hunnt bullyingezed..te nyomorék.
Persze, ilyen egyszerű, a hatalom nem bonyolult dolog. Felkeltheted úgyis annak a nőnek az érdeklődését hogy lebaszol neki kettőt ismerkedésképpen, engedékeny lesz az majd, nem probléma. Ja hogy azért be is zárhatnak? Annyit csak megér még a hülyének is, nem? Megint ott vagyunk akkor hogy egy másik rendszer kéne ahol emiatt mondjuk nem csuknak be, vagy ahol működne ez a két pofon nélkül is. Akkor ne legyen patriarchátus, de legalább a csakszi rendszert be kéne vezetni, aztán akkor örülhetne tényleg neki, hogy az egész idő alatt mennyire igaza volt.
És neked mikor esik le végre, hogy a végtelenített nyavalygásoddal csak pocsékolod az értékes és véges időd?
Mondjuk igazad van, van bőven fontosabb dolgom is a kommentelgetésen kívül is. Na szevasztok!
Látom nem vagy tisztában a „hatalom” fogalmával. Ez egy absztrakt fogalom, nem köznyelvi értelemben.
Szerencsére van erről korábbi anyag, bemásolom.
Egy ember hatalmát egy társadalomban elsősorban mások kizárásának a lehetősége adja. A főnök választhatja meg, hogy kit vegyen fel és kit ne, a menő srácok választhatják meg, hogy ki kerülhet a menő körbe és ki nem és a csinos csajok választhatják meg, hogy kivel dugjanak és kivel nem. Ebből kifolyólag a szexualitásban meglévő hatalmunk abból áll, hogy eldönthetjük kivel nem kívánunk testi kapcsolatot létesíteni. Ha rendelkezel a választásnak eme lehetőségével, akkor van „szexuális hatalmad” és erőd, ha nem, akkor nincs és gyenge vagy.
Egy jól öltözött, ápolt, jóképű, vonzó, sportos pasas, akiről sugárzik a siker és a jólét, akinek megnyerő mosolya van, bizalmat gerjesztő hangja és fellépése, elragadó személyisége, esze és széles érdeklődési köre, bizony nagy hatalommal bír. Miért? Mert Ő válogathat a nők közül. Eszébe sem kell jusson, hogy jobb híján egy csúnyácska, zsémbes, unalmas, buta, vagy nehezen kezelhető nővel kezdjen és ezzel az iránta érdeklődő nők tökéletesen tisztában is vannak, így aztán ha kell hétrét görnyedve is igyekeznek a kedvében járni, csakhogy megkaphassák. Ugyanis ha ő nem jön össze, akkor kénytelenek lesznek beérni egy kevésbé vonzó férfi-példánnyal.
A kevésbé vonzó férfi, átlagos kinézettel, átlagos sikerekkel, kedves, de kiszámítható, unalmas személyiséggel – nos, ő pont ezért nem rendelkezik túl sok hatalommal, hiszen neki nem adatik meg a válogatás lehetősége. Persze neki is jut némi szex, de egész élete során nagyon korlátozott mennyiségben és nem olyan nőkkel, akikkel szeretne. Mindegy is, hogy kedvesek, csinosak, avagy kibírhatatlan hárpiák, hiszen nincs más lehetősége, csak ez a néhány nő… avagy senki. Amikor össze is jön a siker, az is akkor és úgy, ahogy ezek a nők megszabják neki. Az ő feltételeikkel, az ő elvárásaik mentén, hiszen tudják, hogy ennek a férfinak nincsenek más lehetőségei. Egy olyan férfi, aki még ennyire sem vonzó, aki soha két szalmaszálat nem tett keresztbe saját magáért, ő aztán teljesen megfosztatott minden hatalomtól, hiszen nulla választási lehetőséggel rendelkezik. A nők nem érdeklődnek egy ilyen férfi iránt, nemet mondanak neki, így ők rendelkeznek a választás lehetősége által adott hatalommal.
Minden nő, aki nem katasztrofálisan csúnya, bír valamennyi hatalommal, mert a férfiakkal ellentétben még annak a nőnek is van bizonyos mértékű válogatási lehetősége, aki a kisujját sem mozdítja meg önmagáért. A legtöbb nőnek azonban számos és számtalan válogatási lehetősége van és boldogan élnek is avval, hogy megválaszthatják kivel dugnak és kivel nem. A férfiakkal ellentétben egy nőnek megvan az a lehetősége, hogy beül egy bárba és várja a sültgalambot, az éjszaka végeztével pedig hazamehet a számos jelentkező legjobbikával. Ha pedig nincs kedve vagy csak nem volt ínyére való jelölt, akkor jövő héten újra lejöhet, tudva, hogy újra lesznek jelentkezők.
Látható, hogy nőben is az bír igazi hatalommal, aki bármelyik férfit visszautasíthatja, ha úgy támad kedve. Nem véletlen hát, hogy mindenkoron a szexuális szabadság a legfontosabb célkitűzése a női mozgalmaknak. Minden, amiért harcolnak arról szólt, hogy megválaszthassák kivel fekszenek le és kivel nem. A Piros Pirula a férfi világ egyik reakciója. Nagyon kevés férfinak van lehetősége megérezni ennek a hatalomnak az ízét, mert csak nagyon kevés férfinak adott a lehetőség, hogy korlátlanul válogathasson. A férfiválasz erre a jelenségre nagyon egyszerű: légy nagyobb, erősebb, legyél tagja ennek a kis csoportnak! Az egyetlen más választásod az, hogy nem játszol.
Running Man, ez úgy állna meg, ha nem tudnánk, hogy a világ leggyilkosabb ragadozóiból is tudnak engedelmes házicicákat, show állatokat nevelni. (Kolostori tigrisek stb, cirkuszi kardszárnyú delfinek) Sőt még amely állatokat simán csak álltatkertinek nevelik azokat is majdnem lehetetlen vissza szoktatni a vadonba.
Amúgy ebben soha nem fogunk egyetérteni veled és ezzel a kis nyomi, köcsög csakszikával.
Mert kb a tyúk vagy a tojás vita.
Amúgy az arabok/niggerek/cigányok bétaságára hozhatnál élőpéldákat!
Nem vagyok benne biztos, hogy jó példa a férfiasságot és a sikerességet a gyilkos ragadozókhoz hasonlítani, elég elvont hasonlat. Amit el tudok mondani ezzel kapcsolatban, hogy egy férfinak folyamatosan dolgoznia kell a státusza fenntartásán, nem úgy működik, hogy elértem ezt az állapotot és innentől kész vagyok. Ha a férfi elhagyja magát, akkor kiesik a státuszból, mivel beelőzik azok, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy a helyére lépjenek. Válhat-e egy 20-as éveiben nőcsábász férfi, a 30-as éveire babakocsi-tologató, havonta kétszer szexelő béta? Természetesen, ezek nem kőbe vésett dolgok, épp arról beszélünk, hogy az átjárás kemény munkával vagy az ambíció hiányával oda-vissza lehetséges.
Nem kell egyetérteni, ez teljesen rendben van. Mi csak annyit állítunk, hogy az, ahogyan gondolkodtok erről, újratermeli azokat a problémákat, amikről panaszkodtok – Hunn esetében merem ezt állítani. De mindenki magának teszi, szíve joga.
A példa arra volt, hogy a “tanult” viselkedésminták mennyire felülírhatják a természetes ösztönkésztetéseket. :P örülök, hogy segíthettem.
És igen, ha egy kőkemény ragadozóval ezt meg lehet tenni…akkor mennyivel könnyebb az emberrel.
Köszi, nagyvonalú vagy. Persze, felülírhatják, de ez esetben is érvényes, hogy az egyéni vagy nem szociális tanulás során megszerzett információt, tapasztalatot mindenki egyénileg dolgozza fel. Tehát a kulturális minta bár formál, egyéntől is függ az, hogy ezeket mennyire sajátítja el.
Ezen példák azt mutatják, hogy teljesen…
Csak az ember nem idomított állat.
Igen, ezért van nekem hatványozottan igazam. Ha egy ragadozó állatot lehet idomítani az embert sokszorosan könnyebb.
Ott és akkor ragadozó állatnak kell lenni.Ha hosszabb távra gondolkodsz megcsillanthatod jó igavonó tulajdonságaidat is.Erős mint a bivaly kitartó mint egy ökör szívós és igénytelen mint egy öszvér.A dal már volt de igaz:
https://www.youtube.com/watch?v=40reAwm-Fic
Azt elismerem, Running Man, hogy az én helyzetem speciális – lévén hogy én nagyon-nagyon sokáig, évtizedekig nem önkéntes cölibátusban, incelként éltem – ami szerencsére még nem a magyar férfiátlag általános életélménye… (Még nem. De sajnos egyre többen vagyunk…) Ez pedig, bevallom, torzíthatja a látásmódomat. Valószínűleg torzítja is.
A másik dolog az, hogy mivel én angolul tanultam, engem – a magyar mellett – elsősorban angolszász kulturális hatások értek. Én fiatal férfikoromtól kezdve mindig is abban a nemzetközi, angolszász közegben tanultam és dolgoztam és éltem, amelyben már régóta hétköznapi valóság mindaz az őrület, ami Magyarország számára még csak a jövő zenéje abban az esetben, ha továbbmegyünk a feminista úton… (Nem véletlenül agitálok ám habzó szájjal ez ellen az út ellen: látom és tapasztalom, hogy hova visz.) Ez pedig, bevallom, szintén torzíthatja a látásmódomat, és valószínűleg torzítja is.
A következtetésem viszont NEM tért el a tiédtől abban a kérdésben, hogy minden férfi saját magára van utalva, és nincs segítség… Sőt, többet mondok: ha vesztes vagy, ha sikertelen vagy, az mindenkinek egészen kiválóan megfelel! Mármint saját magadon kívül… Jelenleg férfiként az egyetlen esélyed némi korlátozott segítségre az, ha rátalálsz az interneten Red Pill dolgokra, és azokat olvasgatod… És ennyi, slussz-passz.
Mert azt természetesen felnőtt emberként nem mesélheted el senkinek, hogy milyen problémáid vannak a szex, a párkeresés, a nők terén… Például számomra is ez a fórum az az egyetlen hely széles e világon, ahol őszintén elmondhatom az ezzel kapcsolatos gondolataimat másoknak, ahol beszélhetek magamról és az ezzel kapcsolatos problémáimról, természetesen csakis és kizárólag anonim módon… És ennyi.
Én amúgy azt tapasztalom, hogy kizárólag a nő döntésén múlik, hogy hogyan viselkedik egy férfival… És az emancipáció és a szexuális forradalom azt tanítja nekik, hogy csak azt kell férfinak tekintsék, akire nedves a pinájuk, a többivel meg úgy viselkedhetnek, ahogy csak akarnak… A férfiaknak pedig azt tanítja az emancipáció és a szexuális forradalom, hogy ebbe szó nélkül bele kell törődniük, és nem követelhetik meg a nőktől, hogy férfiként bánjanak velük, és pont.
A férfiak 80%-a “béta”, ez tény. Viszont az, hogy egyáltalán felmerülhet olyasmi, hogy ez számukra bármiféle hátrányt is jelenthet a szexuális élet, a párválasztás terén, az azt mutatja, hogy milyen iszonyatosan természetellenes és elmebeteg az a nőközpontú, feminista rendszer, amiben jelenleg élünk… Ez is tény.
Úgyhogy el kellene már végre dönteni férfiként, egyszer s mindenkorra, hogy mi a fontosabb: az, hogy a női emancipáció – állítólag – mennyire kibaszottul helyes és tökre igazságos és roppant demokratikus, és mennyire kiválóan orvosolja a női nem állítólagos történelmi sérelmeit, és a női emancipációt emiatt bármi áron, erőszakkal, most és mindörökké fent kell tartani? Vagy az a fontosabb, hogy legyen nő a faszunkon, hogy legyen egyáltalán szexuális életünk, párkapcsolatunk, családunk és utódaink akkor is, ha a férfiak ezen úgynevezett “béta” 80%-hoz tartozunk? És én azt mondom erre, hogy ha az előbbi hátráltatja az utóbbit, akkor bizony meg kell szabadulnunk tőle, de kurvára már tegnaptól kezdve, és ha kell akkor akár erőszakkal is, és pont.
Mostanában kezdem néha azt gondolni, hogy nem is elsősorban a feminista nők azok, akik ellen ezt az erőszakot alkalmazni kellene, hiszen az csak egyfajta kicsinyes levezetése lenne a felgyűlt feszkónak… Hanem hogy azok a férfiak lennének az igazi ellenség, akik rákényszerítik más férfiakra azt, hogy azok is kötelezően emancipáltnak és egyenjogúnak kell tekintsék a nőket, és eszerint is kell viselkedniük velük… Ezek a férfiak a négy fal között tőlem azt csinálnak amit akarnak, és ha mindenáron egyenjogúnak és emancipáltnak akarják tekinteni az asszonyt odahaza, hát lelkük rajta… De azok a férfiak, akik ezt a fajta viselkedést más férfiakra is rá akarják kényszeríteni – illetve akik jelenleg ezt a szisztémát a megkérdezésünk nélkül ránk erőltetik – azok tényleg halált érdemelnek… .
Van türelmetek ezeket a női szarokat olvasgatni, én szököévente egyszer szoktam, alacsony vérnyomásra.
Amikor tort az önző, rátarti, nárcisztikus, primitívség egyszóval a “nőiesség”..:D
Mondjuk ennek van egy nagy előnye, hogy ezt a cikket egy she.hu-s leányzó írta. Ha én írtam volna akkor megint csak az lenne, hogy ez csak gy incelmgtowfasz irománya. Tovább gondolva rámutat arra is például, hogy miért hatalmas nagy femcsi átbaszás az a svéd családmodell, hogy a férfi maradjon otthon a gyerekkel, ha az asszony többet keres. Az ugyanis egy az egyben ugyanez a nice guy szindróma. Működhet egy darabig, max. két év míg a gyerek csak csecsemő tényleg, később mikor már van idő gondolkodni akkor már indul is a válóper. Ha az az asszony tényleg jól keres akkor legyen ott pénz babyszitterre, aztán menjen szépen mindenki a dolgára. (Persze itt a “jobban keres” alatt nem a hungarian viszonyokat kell érteni hogy az asszony 10-20 ezerrel többet kap havonta, hanem 500-1000 eurós különbségeket.)
“hatalmas nagy femcsi átbaszás az a svéd családmodell, hogy a férfi maradjon otthon a gyerekkel, ha az asszony többet keres. Az ugyanis egy az egyben ugyanez a nice guy szindróma”
Igen, de akkor nagyon hülyék a nők!?
Szerintem a nice guy alapvetően negativum minden nőnek – persze, van aki el van vele, de nem pozitiv.
Azt szoktam hallani, hogy az jó, ha a férfi kiszámithatatlan, mindig történik vele valami, pörgés van körülötte, nem unalmas. Tudom, ez nem ellentéte még a nice guy-nak, de talán elég más.
Akkor ha a feministák nice guy szerepbe kényszeritik a férjet, faszit,
– nevetnek a markukba, hogy kibasznak a férfival (vagy esetleg a nővel?),, mert a kapcsolat halálra van itélve hosszú távon
– vagy olyan hülyék, hogy csak az érzelmeikre hallgatnak, és a nice guy, vigyáz a gyerekre, feels good, jó érzéseket kelt
Ha utóbbi, ha ennyire érzelmi alapúak, akkor tényleg nem szabadna irányitást rájuk bizni, és akkor Miklos1-nek van némi igazsága; de nem hiszem. Valszeg az 1. a nyerő és tudatos család rombolás történik.
Nálunk is vannak ám ilyen különbségek… Én nem egyet ismerek. De az kisbabának az anyjára van szüksége, nem az apjára meg a babysitterre…
Kedves Tina! Eddig ugyan nem tudtam kisilabizálni,hogy tényleg Tina vagy vagy egy álnaiv troll de mindegy.Teljesen egyetértek veled.Itt egy csomóan teljes tudatlanságban és értéktévesztésben élik az életüket.(nők és férfiak egyaránt tisztelet a kivételeknek)
1. A gyerek az anya testében nő fel.
2. Miután megszületik még jó ideig azonosnak érzi,” gondolja”magát.
3. És a gyerek tudja érzi azt is ki a biológiai anyja.
Ezek tudatában karrierről pofázni, meg a férfi maradjon otthon ..a gyerek elleni bűntett.
Úgyhogy ezek a karrierharcos(nők)ok mind elmehetnek a picsába, a kurva annyukba az apjuk faszára..
Nem tudom mire a felhördülés, minden pontját a Red Pill egyértelműen már rég leírta és alátámasztja, sőt, ez még a jéghegy csúcsa csak.
Mi ez a férfi gyalázó cikk !?