Az "Alerta Feminista" csoport húsz, arcát kendővel eltakaró feminista felforgatója hatolt be az osztrák oe24.at online újság szerkesztőségébe és zaklatták a lap dolgozóit.
A behatolásról a lap azt írta, hogy egy szeméttároló helységen keresztül jutottak be a feministák és a reklámértékesítési irodáig jutottak, ahol több dolgozót zaklattak, megtámadtak. A híradások szerint az anarchista feminista szervezet a közelmúltban 3 afgán migráns által megerőszakolt és meggyilkolt 13 éves lány történetével kapcsolatos tudósítás “rasszista jellege” miatt tiltakozott. A jóízlés határait, a kegyeletet, az épeszű gondolkodást egyáltalán nem ismerő feministák lényegében migráns gyilkosok “jogait” védelmezték a meggyilkolt kiskorú lánygyermek ellenében.

A rendőrség néhány percen belül kivonult a helyszínre. Ekkor a maszkos behatolók egy része elmenekült a rendőrség elől, amíg az ott maradók megpróbálták elfoglalni az épület többi részét, ami a rendőrség fellépésének és az oe24 alkalmazottainak ellenállása miatt nem valósulhatott meg.
Mélyen elgondolkodtató, hogy büntetlenül megúszható az efféle maszkos felforgatás, a rendőri fellépéssel szembeni ellenszegülés, szökdösés, ha valaki nő és ráadásul feminista hisztérika, aki felül terroristának, alul picsanadrágba öltözik. Ilyen engedékenység mellett nem csoda, ha a feminista felforgatók attól sem riadnak vissza, hogy garázda bűncselekményükről videófelvételt készítsenek és azt a Twitteren közre is adják. Elrendelt nyomozásról nem ismerünk híradásokat.
Ez az eset is jól mutatja, hogy korunk feminizmusa milyen módon ferdült el és távolodott el a női értékektől és az össztársadalmi érdekektől. Egyetlen épeszű nő sem vallhatja ma önmagát feministának, ha nem akarja, hogy társadalomellenes, lényegében nőellenes, elmeháborodott hordákkal azonosítsák őt magát is!
Az alábbiakban megtekinthető egy videó a sűrű káromkodásokkal tűzdelt, lökdösődésig fajuló szerkesztőségi perpatvarról, garázda rendbontásról:
Keine Profite mit unsensibler Femizidberichterstattung!#w0707 #defunoe24 pic.twitter.com/EyWxILqWwY
— WEFA (@femizidestoppen) July 7, 2021
Bocsánat, de a feminizmus nem “ferdült el”, és nem is “távolodott el” semmitől. Már eleve ilyen volt, sose képviselt sem társadalmi érdekeket, se a női értékeket. Mennyi bizonyíték kell még, hogy nyilvánvaló legyen a felülről támogatottság? Ezek pont ugyanazok, mint az NGO-k, meg a külföldön képzett hazaárulók.
A feminizmus az első hullámához képest minden bizonnyal eltávolodott a korábbi egészséges(ebb) értékszemlélettől.
Átlátom, hogy a legtöbb feminista hőbörgés esetében felbujtott, kiképzett, támogatott felforgatókról van szó, nem kell bizonygatnod. Viszont kommunikálni egy a szubkultúránknál szélesebb közönségfigyelemre is igényt tartó cikkben más érvrendszerrel kell. A lényeg ígyis-úgyis ugyanaz marad: kultúraidegen, nem a nőiségből fakadó gondolatokat propagálnak a “feminista” szervezetek; szerintem ezt érdemes elsősorban kiemelni, láttatni mindenkivel, mielőtt bárki is tévedésbe esne.
Csakhogy itt van a 22-es csapdája, ugyanis a feminizmus gyökere, alfája és omegája a “nőiség”, annak óvása, védelme, ösztönszintű, mindkét nem részéről, evolúciós örökség.
Ez tenyésztődik túl, ha lazulnak/megszűnnek a korlátok.
Úgy gondoljátok, hogy ha megértetitek a nőkkel, hogy ez “kéremszépen rossz és ilyent nem illik csinálni”, akkor ők a homlokukra csapnak, hogy “jé, tényleg” és holnaptól már nem az ösztöneik alapján fognak működni, hanem a “normális” józan ész alapján és önmagukat fogják korlátozni, felelősségteljesen fognak viselkedni, megelégszenek a kevésbé jóval, és hajlandóak lesznek a 70%-nyi páriának is szülni, ráadásul mindezt önként?
A klasszikus vicc szerint: “Hány éves vagy Királyfi? És még hiszel a mesékben?”
Mami, én már azt is nagyon nagy eredménynek tekinteném, ha te nem állnál elő a részigazságokkal kérkedő mantráddal legalább olyankor, amikor még a vak is látja, hogy ennek a “feminsta” akciónak éppen semmi köze a nőiség megóvásához.
Amúgy meg “pszichohistoriai kalkulációk” szerint (ha már szóba jött a napokban az “Alapítvány”) két út van a nők előtt: vagy eme naív igyekezet hatására vagy majd a “patriarchális reakció” hatására értik meg, hogy nem végtelen a visszaélés lehetősége. Bár tudom, Mami, hogy szerinted “a nő és a feminizmus legyőzhetetlen”, de azért én a helyedben nem vennék erre mérget! Főleg úgy, hogy maholnap már valódi szitokszó lesz a “feminizmus” és vele együtt a nőiségre való hivatkozás. :)
Te tűröd meg, hogy témától függetlenül nyomhassa itt a primitív mantráját…úgy, hogy te szavaztattad ki.
Mea culpa, mea maxima culpa! – De semmi sem tarthat örökké… :)
Ez egy nagyon konkrétan körülhatárolható fogalom, Mit jelent szerinted? Mit jelent szerinted szerintük?
Úgy hiszi, hogy ha a férfiak hajlandóak tisztelni, megkívánni egyes női értékeket, akkor máris mindenki feminista, és egyben bármely feminista szélsőség és női előny híve, és akkor bármit-bármeddig-mindörökké megtehetnek a nők… Ez az ő világnézete. – Szerintem inkább ne is firtassuk, hogy ki az, aki angyalian naív… :)
Egyébként pedig aki elolvasott a húszmillió kommetnjéből hármat, annak már a könyökén jöhet ez ki, hiszen nem egy nagy észlény az öreglány – és egyébként is ez a fétise -, ezért aztán ezt az egyetlen gondolatot iterálja így-úgy-múgy vég nélkül. :)
Az a legnagyobb probléma az egésszel, hogy már a feminizmus legelső hullámát is ugyanilyen, szervezett és felbujtott, kiképzett, támogatott felforgatók csinálták, lásd: a szüfrazsettek… Sosem volt valós társadalmi igény, az első hullámra se!!! Nem a nők szervezkedtek azért, mert már nem bírták tovább elviselni a szörnyű hímsoviniszta nőelnyomást. A nők mindössze elfogadták a nekik nyújtott ajándékot, mert úgy gondolták, hogy hülyék lennének nem elfogadni, különben is, úgyis csak a férfiaknak hátrányos az egész, az meg kit érdekel…
Meglehet, ki tud(hat)ja azt már…. Oly rég volt, hogy már firtatni sem érdemes, ha egyszer az van, ami van, és azt hiszik az emberek amit… Nem sokat változtat a lényegen a miértek ilyen-olyan értelmezése. Főzni mindenképpen ugyanabból az alapanyagból lehet.
Pedig nagyon is hogy fontos lenne tudni, mégpedig minél szélesebb körben, hogy pontosan mi hogyan volt régen, Alter Ego. Mert egyrészt a valós múlt ismeretében érthetjük meg jobban a jelent, másrészt annak segítségével tudjuk a legjobban megcáfolni a feministák gyártotta alternatív ál-történelmet.
Mondok egy példát. Tormay Cécile, az 1920-as évek elején megjelent híres Bujdosó könyvében szentel egy-két bekezdést a korabeli feminizmusnak is. Ami pedig bizony még jócskán az első hullám volt ám! (Szó szerint sajnos nem tudom őt idézni, mert kölcsönadtam valakinek a könyvet, és azóta sem kaptam vissza.)
De olyasmi volt a mondandója, hogy a – lényegében szinte kizárólag zsidó nőkből álló – korabeli feministák a keresztény magyar férfiak elleni gyűlöletre és minden ok nélküli lázadásra akarják uszítani a keresztény magyar asszonyokat… Akik szerencsére átlátnak a szitán, és nem állnak be mögéjük. Mert szeretik a magyar férfiakat, és tudják, hogy azok is szeretik őket. Mert a keresztény magyar nő a történelem során mindig is az asszonya volt a keresztény magyar férfinak, nem pedig valamiféle elnyomott, és az elnyomóját titokban gyűlölő rabszolga… Hogy a magyar nőnek nincs sem igénye, sem szüksége a feminizmusra ahhoz, hogy a magyar férfi úgy bánjon vele, ahogyan egy nővel bánni kell…
Sokat változott a világ azóta, no. Mai magyar nőtől még nem nagyon olvastam hasonló sorokat, pedig az írónő még csak nem is volt heteró… Ebbe belegondolva valami egészen elborzasztó, hogy hová süllyedt a magyar nők általános minősége…
Már későn olvastam a hozzászólásod, de erről írtam fentebb.
Ezzel nem értek egyet.
“Az van, ami van, oszt allesz, ami lesz… Ez van.”
Ez nagyjából az egybites Fröccsös Józsi szintje, akinek minden mindegy, csak legyen meg a napi 15 kisfröccs.
Nem érdekli semmi, mert nem akar változtatni semmit – de ha akarna sem tudna.
Sosem szerettem a történelmet, de kedves tanáromnak egy mondatát nagyon megjegyeztem:
“Aki ismeri a múltat, az érti a jelent és sejti a jövőt.”
A gyűröttebb fejűek még emlékezhetnek, amit minden állami ünnepen énekelni kellett: “…a múltat végképp eltörölni…”
Hát ez nem megy kérem. A megtörtént eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni. Nagymamám – nyugodjék – ezt úgy mondta, hogy azt nem nyalja le a kis boci.
Lehet tagadni, lehet ferdíteni, lehet elhallgatni, lehet magyarázni… de alapvetően ismerni kell az igazságot.
Az már más lapra tartozik, hogy arra lehetünk büszkék, de bizony lehet kínos is. Ez olyan, mint a tükörbe nézés.
Egy másik tanárom mondása: “Ne a tükröt átkozd, ha a pofád ferde.”
De volt, ugyanis egy addigra tömegével munkába állított nőnek jogosan nem fért fejébe, hogy adója fejében miért nem szavazhat (ahogy egy munkásférfinek is, ne feledkezzünk meg arról, hogy nekik sem volt)
Szóval hun, ezt, hogy képzeled el, hogy az összes férfinak van ilyen és egy nőnek sem. Mert jelzem, hogy ilyet a jogtörténet nem ismer és nem is igazságos. Szóval, ha vissza akarod tekerni az idő kerekét, azt ne kimazsolázva tedd..;)
Másfajta igazságérzettel, másfajta prioritásokkal rendelkezik… És meg is tudja érvelni… – Én inkább azt nem szoktam teljesen érteni, hogy miért gondolja, hogy az érvelése bármiben is előrébb viszi a világot… De nyilván azt gondolja, hogy akkor leszünk előrébb, ha mindenki meg lesz győződve a patriarchális szemléletmód szükségességéről. Pedig szerintem nem az első hullám jogi vívmányai teszik egyre élhetetlenebbé a világot… De ő nem képes elfogadni, hogy a patriarchátus hajója elment (vagy igaz sem volt), ezért nem is fogadja nagyon el, hogy más társadalmi stratégiára van szükség… Egyéni stratégia szintjén meg mindenki olyan patriarchátust épít ki a saját konyhájában és a saját hálószobájában, amilyet csak szeretne… és persze amilyet képes… Ha viszont éppen nem megy, akkor ő azt gondolja, hogy a társadalom miatt nem megy, és akkor jön az ötlete, hogy társadalmi erővel kellene… – No szóval, neki is van egy fétise… :) De persze nekem sokkal könnyebb ezt a fétist elviselnem férfiként, mint Mami nőfétisét…:)
Bizony bizony…., ennyit a “küzdelemről”.
Nyilván te ezt most úgy érted, hogy reménytelen a küzdelem. Csakhogy nagyon tévedsz, mert egyéni fronton hamarabb célt érnek a férfiak, mint te azt álmodni mernéd. Nyugodtan kérdezd meg asszonytársaidtól, hogy hányan vették tudomásul, hogy a konyhában a helyük, ha már egyszer eszük nincsen… :) Jó, mondjuk te olyan buta vagy, hogy mindenáron magadra húznád a nadrágot (ha hagyná valaki) és még véletlenül sem látnád be, hogy még a bugyogóhoz is kevés az eszed! :D Ezért is ilyen nyomorúságos a vénasszony életed…
Hajrá, én kifejezetten Hunn-nak drukkolok…….
Képzelem! Szemmel láthatóan kezed-lábad töröd bele! :D
Senkit nem lehet megmenteni akarata ellenére, de Béla meg Anton is keményen zárkózik föl mögéje, hátha egyik befut közülük.
Nem hát, téged se lehet már megmenti.
Nem is vinnyogok érte:)
“Senkit nem lehet megmenteni akarata ellenére”
Hát ezt nem tudom, hogy honnan szeded, már megint mindenki nevében írogatod a hótzihert, anélkül, hogy csöppet belegondoltál volna. Igen, tudom, sokan írják/írták, de attól, hogy egy birka béget, nem muszáj neked is, nem tudtad? Ezt valószínűleg azzal kevered, hogy senkit sem lehet megmenteni önmagától. Vesszőparipád ez a kijelentgetés, de a saját hidadat égeted fel ezzel, az ostobák elszántságával, gondolván, hogy minek az. Attól, hogy biztos vagy valamiben, nem jelenti azt, hogy az biztosan úgy is van. Ha kijelented, hogy senkit, akkor elég egy példa, ami romba dönti a mesédet, a haboddal meg az indifferens bölcsességeiddel együtt. Utána persze jön az általad elegánsnak gondolt “arányokra”, meg ritkaságra hivatkozásod, és nem veszed észre, hogy ezekről mondtál le, a biztos kijelentéseddel. Ez olyan, mint mikor benagydolgozol a kukoricásba, és az “elegáns” kihátrálásoddal egyet hátralépve belelépsz, aztán a hazafele úton pedig mindenki röhög rajtad, hogy sz*ros a lábad, még a nyomok is ott vannak, de te meg bölcsen visszaordítasz nekik, hogy milyen tiszta vagy, és ők a sz*rosak. Ez vagy te, de a kérdés, hogy valóban ez akarsz-e lenni?
Köszönjük Emese.
Pedig ez így van. Az tud változni, aki akar változni.
Azon lehet segíteni, aki elfogadja a segítséget.
Ha valaki függőségben él (alkohol, drog, szerencsejáték, nikotin…), és nem akar leszokni róla, nincs a világon az a toxikológos, addiktológus, lélekbúvár és pszichoterapeuta, aki le tudná szoktatni.
Ha valaki dagadt, de úgy jó neki, akkor lehet hozni az olimpikonok és világbajnokok legjobb edzőit, ő köszöni szépen, marad a fotelban és rendel még három pizzát. Csak ne kellene elmenni érte az ajtóig…
Édesapám ezt úgy mondja: hiába húzod a kutya fejét az asztalra, mert úgyis alá dugja.
De kérlek: mondj egyetlen példát, hogy valaki úgy szabadult meg függőségétől, hogy nem akart; úgy ért el sportsikereket, hogy nem akart; úgy változtatott az életén, hogy nem állt szándékában.
Az addig rendben van, Alter Ego. De, kérdem én: miért akarnának a feministák, vagy akár csak a mai nők úgy általában, kiegyezni veletek az első hullám eredményei alapján??? Mi okuk lenne rá??? Hiszen ma már annál jóval többet megkapnak a semmire!!! Az, hogy elmondjátok nekik, hogy ami ma van, az a férfiaknak ez így most rossz, hogy a férfiak ma már másodrendű állampolgárok, az nekik nem ok a változtatásra. Basznak rá magasról.
De, tegyük fel, mi lenne, ha mondjuk a talibán gördülne be Budapestre, légvédelmi géppuskákkal megerősített Toyota terepjárókon… Na, tőlük akkor már mindjárt máshogyan fogadnák a nők ugyanezt az ajánlatot, nem igaz? Hiszen azoktól a srácoktól ennél eleve csak rosszabbra számíthattak nőként. Úgyhogy a nők szépen megköszönnék nekik ezt a józan meggondolások alapján álló, nagylelkű lehetőséget, amit az első hullám “eredményeinek” a megőrzése jelentene…
Veletek ezzel szemben nem fognak kiegyezni, max. csakis és kizárólag akkor, ha ezzel egy – rájuk nézve – még sokkal rosszabb, és tényleg komoly fenyegetést jelentő másik opciót előznének meg vele. Úgyhogy már csak emiatt is, még ha az első hullám alapján akarnátok is kiegyezni velük, akkor is nyomatni kéne az elkerülhetetlenül eljövendő új patriarchátus propagandáját, ami a csövön kifér. (És ha végül úgy alakulna, hogy nem is kell kiegyezni, mert megnyerjük a politikai lottó ötöst és tényleg kikiáltjuk patriarchátust, akkor is csak beljebb lennétek ezzel az egésszel…)
Félelemből ki fognak egyezni veletek, a normális (vagy legalábbis a magukat annak mutató, lol) férfiakkal, pusztán jófejségből nem… De ehhez nem hogy nekem nem kéne olyanokat mondanom, amiket mondok, hanem konkrétan kellene országos szinten még legalább százezer ilyen csóka mint én, aki teli tüdőből folyamatosan és hangosan üvölti, hogy el kell venni a picsák összes jogait… Logikus, nem?
Hunn! Az a szép az egészben, hogy amint lehetőségük lesz a nőknek, mert a feminizmus rákfenéje akkorára nőtte ki magát, akkor a férfiak még szavazni se szavazhatnak majd. https://www.vox.com/xpress/2014/11/4/7154925/5-reasons-why-men-shouldnt-be-allowed-to-vote-from-1915
A szavazati jog olyan veszélyes fegyver, hogy amúgy is korlátozni kéne, jobban, mint ma, nem hogy még alapvető jogként kezelni! Nincs meg rengeteg embernek az alapvető képessége, fejlettségi szintje, hogy egy ilyen fegyverrel élhessen. Főleg ha a szavazati jog célja a nagyszájú, buta, reklámokkal és érzelmekkel végtelenül könnyen irányítható réteg (igen, ők…) felhatalmazása. Ezzel romba lehet akár rövid távon is dönteni fejlett kultúrákat, hogy az Istenbe lehet ez alapvető jogként számon tartva?
Mindig is patriarchátus lesz itt, csak az átlag és az alatti férfi lesz legalul, felette a nők, majd legfelül az elit, aki megszedi magát az elnyomó férfiakon, akiket irányítani lehet az elnyomott nőkkel. Ezek a férfiak röhögnek a markukba, hogy az emberek elhiszik ezt a sok sületlenséget. Hiába is, amíg ők ott vannak felül, és a nőket így tudják irányítani, addig a férfiak is a markukban lesznek, és garantált a hatalmuk, tán időtlen időkig. Szóval mennyiségben a férfiak jogai messze elmaradnak a nőkétől, de a szűk elit férfiait nézve, a minőség kenterbe veri ezt a hatalmas tömeget. És bizony ez így patriarchális világrend, mert végső soron az ő akaratuk érvényesül, az nevet, aki utoljára nevet. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Én nem tudom, Miklos1, hogy te hol látod a minőséget a mai elitben…
Magyarországon speciel nincs is ilyen. A kommunisták anno kiirtották a keresztény nemzeti magyar elitet, és még nem látok igazi törekvést egy új magyar elit kitermelésére.
Ahogy pedig a Nyugatot elnézem, az ottani elit csak egy rakat kis köcsög. Nem látok köztük alfahímeket, nem látok minőségi, elit férfiakat… Annyit látok, hogy ez a rakat köcsög a média segítségével kialakított egy olyan mesterséges konszenzust, aminek semmi köze a valósághoz, ami viszont lassan de biztosan elkezdett már kopogtatni az ablakon és előbb-utóbb a körmükre ég…
Nem fog ez örökké tartani, nagyon-nagyon nem. És nem patriarchátus ez. Nem elit férfiak ezek. A technológia és a megszokás lendülete tartja őket jelenleg csak hatalmon, nem a minőség.
Ami pedig a szavazati jogot illeti, azt kifejezetten szimbolikus politizálásnak tekintem. A demokrácia csak egy színház, amiben választásokkal látszatra legitimálják a hatalmat hogy kevesebb legyen a társadalomban a balhé, de ami természetesen nem jelent valódi beleszólást a szavazópolgárok számára dolgok menetébe. Könyörgöm, hát épp most csalta el a Demokrata Párt a választást az USA-ban, a világ legdemokratikusabb országában… A választás, a szavazati jog ennyit ér…
De a női választójog elvétele nagyon ütős szimbolikus lépés lenne, mégpedig ettől függetlenül.
Nézd, hunbagira, én nem valamiféle korábbi állapotot, nem a korábbi, úgynevezett patriarchátust akarom visszaállítani. Mert nézd meg mi lett abból végül: hát feminizmus. Az ilyen patriarchátus szart nem ér. Nem, hanem én egy új partiarchátust akarok, aminek mi határozzuk meg a kereteit. Mi, magunk. Nem a jogtörténet, nem az idő kereke, hanem MI.
Gyorskötöző. Maszkot le. Fénykép.
Leírom ide is akkor: az elkövetőket már hónapokkal korábban kiutasították Ausztriából. Az elkövetés időpontjában már nem tartózkodhattak volna Ausztria területén, hiába vergődnek a femcsik. A kiutasítás oka a feltárt drogkereskedelmi hálózat, aminek tagjaiként érkeztek. A 13 éves kislány túladagolásban halt meg, túlnyomták anyaggal mielőtt megerőszakolták. Miután az később nem tért magához levitték egy közeli parkba és otthagyták. Járókelők találtak rá, de addigra már nem volt életben. Ez a teljes sztori, nem “migránsokról” beszélünk, ezek egyszerű illegális bevándorlók voltak. Három hete hangos az esettől a média, a kiutasítások végrehajtására vonatkozó törvények módosításáig eszkalálódott a dolog. Tehát tipikusan olyan esemény következtében hepajkodtak a egyet femcsik ami a média kellős középpontjában áll hetek óta. Nekik ez volt a lényeg ebben az egészben.
Sajnos az ügy végeredménye szempontjából nincs jelentősége hol is kellett volna lenniük az elkövetőknek.
A lényeg az, hogy bűnt követtek el és a feministák ezeket védik.
A magam részéről nem vagyok nagy nőbarát sőt sok tekintetben nőgyülölönek számitok de egy 13 éves lány megerőszakolásától és megölésétől felfordúl a gyomrom.
Egy ilyen ügy kapcsán azzal foglalkozni, hogy a média rasszista volt e már túlmutat az elmebaj határain.
A jogrendszer eleve túl elnéző ez efféle gyerekbántalmazások kapcsán. Az ilyeneknek nem börtön vagy kitoloncolás kell hanem rohadt nehéz kényszermunka életfogytig. Viszont akik ezeket védik még nálluk is rosszabbak. Ezeket a feminácikat betenném az elkövetők mellé kényszermunkát végezni miközben hagynám, hogy naponta megerőszakolják őket, hogy ne csak prédikálják de éljék is át az együttérzésüket.
Ezt csak úgy ide:
Optimist: the glass is half full…
Pessimist: the glass is half empty..
FEMINIST: THE GLASS IS RAPING ME!!!
LOL LOL LOL
https://telex.hu/kulfold/2021/08/02/nok-perelik-a-nagymeno-amerikai-penzembert-mert-a-szadomazo-szexben-tullepte-azt-amiben-megallapodtak
Amúgy a feministák mindig azt mondják, hogy tisztelni kell a nőket. De arra már nem emlékszem, hogy ezt a merész kijelentést mivel is indokolják…
Itt az ár leginkább ami nem stimmel, “pénzember” aligha fog ilyesmit pár ezer dollárral megúszni. Pár tízezer dollár is kevés lesz. Én most arra vagyok kíváncsi mikor kezdődik majd meg a nagyvállalatoknál a transzgender vezetők kinevezése, illetőleg a transzkvóta bevezetése. A recept a femcsiknél már elérhető.
Off: nem tudom észrevettétek-e, de olimpián asszonyaink nem nagyon brillíroznak, sőt inkább leszerepelnek. (A Kozák-Csipes/ Kapás triótól mindenki aranyAKAt várt és még érmecske sem lett, de Hosszútól is elvárt volt legalább pár érmecske) Gondolom mindenkinek van/volt tapasztalata, hogy a nőstény/eunuch lapokban mi menne fordított helyzetben.
Jó Hosszút “betámadták” a kommancs/libsibolsi fórumokon, de ez a fideszségének és valóban meglévő önzöségének szólt.
A riói olimpián 8 aranyból hetet nők nyertek és nem emlékszem, hogy bárki támadta volna a férfiakat, miszerint nem voltak elég jók. Szerintem ebben nincs ilyen tendencia, lehet azért, mert a nőket ab ovo kevésbé érdekli az olimpia, de ilyesmit én soha nem olvastam, se pró se kontra …
(persze attól még a tény az tény , hogy a nők most gyengébbek)
Olvass vissza, nem véletlenül tettem be…ezt is megjegyeztük nektek..:P
Viszont most tényleg a fiúk nagyon ügyesek, gratula a mai aranyosoknak és ezüstösöknek és persze bronzosoknak is.
A nőket ugyan mi ösztönzi a sportra? 20 évesen fut heti háromszor félórát a futópadon maximum, aztán felvesz egy picsagatyát, aztán várja a következő milliomos bejelentkezését, aki átsegíti a problémáin (legalábbis egy ideig). Kitartás, meg bő tíz év edzés kell ahhoz hogy valamit elérj, amennyiben férfinak születtél, nyilvánvaló hogy ők teljesítenek jobban.
Voltak olyan olimpiák, amikor ők hozták az érmeket (igaz ilyen egyoldalú sosem volt)
Viszont ezt soha nem mulasztották el az orrunk alá dörgölni…én erre tértem ki. Ekkor ettől zengett a nők lapjától a kozmóig minden..
Igaz ez a 90 es évek, 2000 es évek elejémek a “magyar nők a legszebbek/tökéletesebbek” korszaka. :)))
Ez akkora hülyeség, hol egyik nem, hol másik nem teljesít jobban, ahelyett, hogy örülnének a sikereknek. Engem pl. tökre nem érdekel, hogy az illető sportolónak épp milyen a neme. (ezek a kozmós cikkek nekem kimaradtak). Most őszintén, ha van mondjuk 5-10 aranyunk, hasonló számban ezüstünk-bronzunk, nem tökmindegy hogy férfi, vagy nő szerezte ? Az olimpiai éremtáblázatban ez aztán végképp nem számít. Persze, mint mondtam, most a fiúknak jobban jött ki a lépés , de nem lesz semmivel sem kisebb az örömöm, hogy az érmek most a srácoktól jönnek.
Ennek viszont örülök:
https://magyarnemzet.hu/sport/a-transznemu-laurel-hubbard-kiesett_tokyo202010161134-10161134/
Ez is tükrözi beteg világunkat. El engedik indulni ezt a véglényt, majd gyáván mondvacsinált okkal kizárják.” Bírók úgy látták, hogy mindkét fogásnemben szabálytalan volt” :D Biztosan így történt…:D
A nők talán 10-15%-a rendelkezik versenyszellemmel és motiválja a kompetitív helyzet. Közülük kerülnek ki a versenysportolók. A húszéves picsagatyás milliomosváró nők rétegével még nem találkoztam. Alighanem más körökben mozgunk.
A női versenysportért nem vagyok oda igazán. A véleményem leírtam a riói cikkemben.
Nem kell ehhez semmilyen “körökben mozogni”, elég csak a városban. Főleg ha belehallgatsz egy ilyen picsagatyás társaság magasröptű beszélgetésébe, akkor minden világos lesz. Persze általában nem sok IQ, ellenben a kirívó öltözékhez hozzáillő nagy arc, az annál inkább megvan.
Te általánosságban fogalmaztál, minden húszas nőre vonatkozóan.
Hát, akkor megint én leszek a ferfihang a “feministája”. De én a kedvenc sportjaimban, leköt a női szakág is. Nemcsak az isteni seggek/testek miatt nézem.
Nah jó, a női röplabdát, rsg-t igen. :D
És innen gratulálok Totka Sándornak.
Ez a mai Kovács Saci bronz valóban egy arannyal felért ! Én még bronzérmest így örülni nem láttam , ennyi nehézség( mütét, trombózis stb) után …bravó !
Természetesen nagy bravó a meglepetés bronznak, Hárspatakinak is !
( és nem értem mit csesztetik az öttusát, szerintem tök izgalmas, meg látványos)
És ma hajnalban (7-én szerk) azért megmentette a kajak 4-es a nők ” becsületét” :)
Különösen nagy respect Kozák Danutának , aki komoly sérülések , szülés után lett minden idők legtöbb olimpiai aranyérmét nyerő női magyar sportolója. És itt nem az a lényeg, hogy nő , hanem hogy kiváló sportoló, aki többedszer hoz dicsőséget az országnak.
Kopasz Bálint interjút néztem, 24 éves , még nem volt ideje barátnőre. Én elhiszem,hogy nindent feltett a sportra, de az edzések, edzőráborok nem az aszkétizmusról híresek. Egy már “valaki” jól kinéző fiatal bnő nélkül, vannak itt bajok, érdekelne az edző anyuka hatása….
Hát -ha igaz a story- akkor tényleg nagy bajok vannak és én is innen “gratulálok” ez ügyben a kedves mamának.
Ugyanis, aki edzőtáborokban nem tud becsajozni, sportoló létére és 20as éveire még szűz, hát..
Egy esetleges társadalmi normalizálódáskor a fiúk nevelését, tényleg azonnal el kell venni a nőktől…de a kislányokét is.
Ugyanis a fiúkból buzit/balekot csinálnak (vagy épp bűnözőt nem csinálnak) a lányokból meg kurvát.
Pedig anyukának igen hálás…, úgy tünik edzö-anyu nagyban hozzájárult az aranyhoz.
Amúgy ez a barátnö dolog , nekem inkább állandó barátnönek tünik, akivel folyamatosan együtt van. Ez nem jelenti azt, hogy életében nem kefélt, vagy edzötáborokban nem szexel ( csak nincs állandó kapcsolata) .
https://nlc.hu/eletmod/20210803/tokioi-olimpia-kopasz-balint-maganelete/amp/
Azért fogalmaztam úgy, hogy “ez ügyben”…
Lehet csak simán MGTOW. Kicsit off, de már kézikönyv is van hozzá: https://books.google.hu/books?id=QnyGDwAAQBAJ&pg=PT6&lpg=PT6&dq=Mgtow&source=bl&ots=frs9_lTsef&sig=ACfU3U1sWESlMrskHfIvVDhQ82l5qR8bBg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiQx7yV45nyAhWx4YUKHf7dCwc4KBDoAXoECAYQAg#v=onepage&q=Mgtow&f=false
Persze nem igazán kell ehhez könyv, elég csak körülnézni a hétköznapi életben.
Nagyon kemény dolog ez, hunbagira. A mai fiatal srácokat már annyira átitatta a feminista kondicionálás, hogy az szinte hihetetlen… Nekem volt olyan kis fiatal, huszonéves férfi, nos, fiú kollégám, egy kábé 180 centi magas, izmos, jóképű vizipólós gyerek, aki amúgy egyetemista tehát elvileg esze is van, és a személyisége is olyan, hogy nem lehet őt nem kedvelni… Olyan, amilyennek elképzeli az ember a mai nőknél sikeres fiatal “alfahímeket” (akik – mármint alfahímek, mint olyanok – viszont feminista világrendben szimplán nincsenek, mondom én már régóta)… És akinek adottságai alapján szerintem egyszerűen NINCS JOGA hozzá, hogy ne legyen önbizalma, hogy bátortalan legyen a csajokkal, hogy cölibátusban éljen… És magam láttam saját szememmel házibulin, ahogy egy jó csaj csillogó szemekkel berángatta őt az ágyba maga mellé a buli végén hajnalban, amikor lepihent a társaság, hogy együtt “aludjanak”… És végül tényleg csak aludtak. Meg beszélgettek. És ennyi. Na, én olyan csalódott pofájú csajt még életemben nem láttam, mint azt ott reggel… És a srácnak azóta sincs barátnője. Én meg csak a fejemet fogom, hogy ezmiez? És amikor hallom őt meg a többi kis huszonéves fiú kollégát a nőkről meg a párkapcsolatokról beszélgetni, akkor a Red Pill alapok dübörögnek a fejemben, és alig tudom visszafogni magamat, hogy ne álljak neki tanítani… Érted? Én, az incel, a jóképű fiatal srácokat, akik ráadásul egy jól fizető munkahelyen dolgoznak tehát még pénz is van a zsebükben, tanítanám a csajozásra… És csak azért nem teszem, mert nemzetközi a cég, a diverzitás az erősségünk, a női főnökökben hiszünk: parázok, nehogy esetleg eljusson olyan fülekbe is, ahova nem szántam, az, hogy miket is mondok már én a nőkről… És azt mondom: ez már olyan szint, hogy ez nem lehet a srácok egyedi hibája. Ez rendszerszintű dolog. A feminista rendszerből, a feminista nevelésből következik.
Én tényleg nem értem, ti miért vagytok így ezzel, én olyan nőbe bele nem tenném a lőcsömet, aki olcsó rüfke módjára szinte semmi ismeretség után felkínálkozna, vagy akár hosszabb idő után is, de alkalmi szexre adná a fejét. Nekem előnyöm érdmben nem származik belőle, neki pedig még kifejezetten ártalmas is (rombolja a kötődési képességét). Akinek nincs ennyi önbecsülése, arra csak az időtöket vesztegetitek.
Eddig arról szóltak itt többen,hogy a pasi dugjon minél több nőt attól lesz önbizalma, mostmeg ne dugjon elsőre mert nem lesz önbizalma….na itt elvesztettem a fonalat….
Ha van önbecsülésed, nem teszed bele mindenbe, amin lyuk van, legalábbis szerintem. Végtelenül hamis és káros sztereotípiának tartom, hogy valaki ettől lenne hű de nagy férfi.
“ Végtelenül hamis és káros sztereotípiának tartom, hogy valaki ettől lenne hű de nagy férfi.“
Ezzel maximálisan egyetértek nöként is. De ha nem csal a memóriám , te az átlagtól magasabb SMV-vel rendelkezel, szóval megteheted hogy válogatsz.
Átlagjózsi és lejjebb nem nagyon teheti meg, ha dugni akar, marhára örül , hogy akad olyan nö aki elsöre felkínálkozik ( ha elfogadható, megkívánható szintü persze.)
Szóval a válogatás az átlag felettiek kiváltsága. ( ez férfiakra különösen igaz, de a tévhitekkel ellentétben- igaz kisebb mértékben- de a nökre is)
Ha elvben több lehetőségem is van, az alkalmi kapcsolatokat olyan dolognak tartom, ami hosszabb távon több gondot okoz, mint ami jó származik belőle, mindenkinek. Igazából itt erről lenne szó, ezt más is alkalmazhatja magára, ahogy tudja.
Illetve a fő lényeg a tartás, az nem Brad Pitt külsővel is lehet bárkinek!
Ezzel így teljesen egyet is értek. Igazad van !
Csak felhívtam a figyelmet, hogy soha nem voltál más cipöjében- börében. Tehát a te szempontodból igaz igazán.
( a legyen tartás , szerintem is mindenkire igaznak kéne hogy legyen).
Kicsit off: elfogadták a francia sportolónő védekezését a dopping a partnere testnedveivel került a szervezetébe…a fő kérdés a tartás kérdése : lányoknál egzaktabb , nyilván bem jó ha az első randin szexel . Fiúknál mi legyen? Tartásom van ááá nem fekszem le vele majd máskor , a következő nőnél ugyanígy / nem értek a nőkhöz de 2x nem fog ajánlkozni senki kivétel az oldal alfája neki biztosan/. Ironikusra sikeredett de komolyan kérdezem s tomgallal értek egyet, hogy szerezzen tapasztalatot az ÁTLAGJÓZSI aki nem válogathat ? Mert én spec az oldal látogatása óta még a barátzónába sem jutok be de tartásom az van.
Miért, ha nem történik első alkalommal semmi, megöl egy aszteroida, mert nem tartottad be az univerzum törvényeit? Ismerkedni kell normálissal, normálisan, és akkor lesz idő mindenre. Ez rohadt nehéz dolog, főleg a mai felhozatalban (inkább lehetetlen), de még így is azt mondom, hogy ezt megspórolni nincs értelme. Én többen neked nem tudok segíteni, ha ez egyáltalán az, mert nem ismerlek, soha nem láttalak, és rólad sokat sem tudok. Mindenesetre az a női kategória, akit írsz, látatlanban is élből kerülendő, aki rohanni akar, álljon könnyűatlétának, abban talán a randipiaccal ellentétben lesz is sikere.
Szergej55, egy 22 éves srácról van szó, aki még nem feleséget keres, és még – szerintem legalábbis – nem volt nővel. Minden tiszteletem azoké a férfiaké, akiket nem a farkuk vezérel, de ide a rozsdás bökőt, hogy a te tartásod is tapasztalat útján alakult ki… Nem hiszem, hogy huszonévesen is nemet mondtál volna a kalandra minden olyan jó nővel, akiből hiányzott az önbecsülés. És itt most egy jó nőről beszélünk. A mostani elvárásaidba szerintem beépültek ezek az élmények is.
Mindig is irtóztam azoktól a nőktől, akikben már sokan megfordultak, legyen ez bármelyik tetszőleges 1 fölötti szám. Persze, fantáziában néha előjön, hogy mi lenne, ha, főleg egy jófajta milf esetében, de a valóságban biztos, hogy sosem lennék benne, egyszerűen nekem ez így nem megy, nem tartom normális dolognak. :D
Szerk: Persze, a leckék az én életemben is megvoltak, még ha igen kevéssé is vagyok átlagos, szent sosem voltam, nem is lennék az. De a szex szerintem erősen túldimenzionált nyugaton sok évtizede, miközben az eredeti funkciójáról való leválasztása csak bajt hozott ránk. Ugyanis szaporodásra, és a két ellenkező nemű egyén közötti kötődés erősítésére való, nem pusztán élvezeti cikk. Gondolom, részesülhetnék sokkal többen belőle, mint eddig (=0, egy kapcsolatom volt 5 éve, de rosszul választottam, és egy hónap után vége lett), de nem hiszem, hogy az jobbá tenné az életemet bármiben. Ha az ismerőseim, barátaim között nézek végig, szintén nem változik a véleményem. Ez a szexelj sokat férfi oldalról kb. olyan nekem, mint a barátnők tanácsa a csajoknak, hogyan tegye minél sz*rabbá a kapcsolatát a másikkal/ csak dobja ki: nagyon jól hangzik, de ha betartod, nem leszel előrébb semmiben. Lehet, hogy ez az felfogás másoknak nagyon puritán, de nekem nagy arcvesztéssel érne fel, ha a mai “gépezet” részéve kellene válnom.
Vállalom, hogy szerintem a szexuális forradalomnak mennie kell, mert mindenkiből a lehető legrosszabba hozza ki, stricik, k*rvák és rabszolgák társadalmát létrehozva. Ennél még a sharia is sokkal működőképesebb és helyesebb.
Szergejtől:
“Ha van önbecsülésed, nem teszed bele mindenbe, amin lyuk van, legalábbis szerintem”
“Mindig is irtóztam azoktól a nőktől, akikben már sokan megfordultak, legyen ez bármelyik tetszőleges 1 fölötti szám.’
Egy fölötti szám az világos.Egy alatti = szűz.Az egyeseket ,hogyan szűröd ki? Bemondásra?
Akit ismertem, arról tudtam, olyannal meg nem akartam összejönni. A netes társkereső nálam nuku, szerintem csak időpazarlásnak jó. Az egy fölöttiben az 1 is benne van, annyit még engedek. :D
Én igazán nem vagyok bajkeverő típus de akkor te szeded el a szegény Hunn elől a szűzlányokat?
Pssssszt! Erről ne szólj senkinek!
Én is a szexuális ellenforradalom híve vagyok, Szergej55!
És ha hiszed, ha nem: abszolút értelek és megértelek…
Én speciel asszonyomnak olyan nőt választanék, akinek én vagyok a legelső férfi az életében és a pinájában… Mert ha nem én vagyok az első, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy a második vagyok vagy a tízezredik…
Én ebből indulok ki, és minden egyéb ebből következik számomra. Ebből jön számomra az is, hogy ha nem én vagyok az első férfi benne, akkor nehogy már pont engem várasson meg a szexszel a kis ringyó…
Egy kapcsolatom már volt, így hiteltelennek tartanám, ha ennyit másnak sem engednék meg. Én hibáztam, mikor anno úgy döntöttem, abba belemegyek, ezzel más is lehetett így. Kettő még határeset, ott már egyértelműen húznám a számat, viszont e fölött már azt gondolom, olyan maladaptív mintázatok irányítják az illetőt, hogy abból nem lesz egyszerű tartós kapcsolatot összehozni, már ha ez egyáltalán cél. 3-5 még ilyen szempontból pengeél (bár számomra érdektelen, mivel 0-2-nél több), a fölött már egyértelműen károsodott a kötődés, feltéve, hogy egy pillanatig is egészséges volt.
Persze annyira vagyok idealista, hogy nem akarok a swinger mókuskerékbe beszállni, de még ha valamennyire naiv is vagyok, a mellett nem tudok röhögés nélkül elmenni, mikor valaki egymás után az ikszedik embernek játssza el, hogy mennyire szereti, és jajdejó, hogy vannak egymásnak. Ezt őszintén sokszor, vagy gyakran biztos vagyok benne, hogy nem lehet megélni. :D Amíg az oktatásból 12+ év kikerülni, és másfélszer annyi idő felnőtté válni, mint korábban, addig biztos, hogy kevés üdítő kivétellel fogunk találkozni, és rohadunk bőszen továbbfele.
Itt egy nagy különbséget látok én is a dolgokban ami azt illeti. Nem kell mindenképpen szűz lány, de ha valaki házasodni akar meg gyerek(ek)et akkor azt mindenképpen egy 30 alattival tegye. A harminc+-os Rostie Rozi odaszüli neked a Dawn szindrómás gyereket aztán baszhatod, csak mert az 50 új húsz, meg a faszomat. Se neked se annak a gyereknek nem lesz már normális élete sohasem. Kúrni meg bármelyik nő jó lehet amelyikre feláll, 50-esek is járnak swinger klubba, de az nem ugyanaz a téma mint a házasság
Én tudok olyan alkalmi kapcsolatnak indultról ami már több évtizede tart.
“A tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik”
Az arányok a kérdésesek, hány ilyen kapcsolatból lesz több évtizedes, és mennyi az olyan, amiben idővel az egyiknek több kellene, vagy eleve csak a társfüggősége kezelésére kellett stb. stb.
Én azt javaslom dugjál mindenkivel akivel kívánjátok egymást.(és utána nem szégyellnéd)
Na de ha az a férfi olyan jó pasi….
Igen, a multiknál ez van, én sem folyok bele ilyen témákba a munkahelyen. Bár nyilván azt én is érdekesnek találom, hogy a nagy libsi elfogadásban egy ellentétes álláspontot vagy véleményt éppúgy nem akaróznak elfogadni azok akik az elfogadást hirdetik egyfolytában :D Ezáltal pedig pont hogy érvényét veszti minden olyan libsi érvelés mely másokra egyébként diktatúrát kiált ki. Na de ide tartozik a feminizmus is persze, tehát meglepődni igazán nem szükséges.
Vicces volt, Horvath Anton, amikor egyszer ebédnél a mellettem lévő asztalnál ülő kollégák a politikára terelték a szót. Nem értették, hogy ki szavaz egyáltalán Donald Turmp-ra vagy Orbán Viktorra és miért, amikor személyesen senki olyat nem ismernek, akiről akár csak elképzelhető lenne, hogy ilyet tenne… Én meg csak csendben ettem a kajámat magamban mosolyogva, és azon gondolkoztam, hogy felvilágosítsam-e őket… De aztán hagytam a csudába. Majd rájönnek maguktól.
Hunn, te tényleg egy igazi “szabadságharcos” vagy..:D
hunbagira, ha te meg a többi – hozzám képest – igazi szabadságharcos vállaljátok, hogy összedobjátok a szent ügy érdekében azt a pénzt, amiből hátralévő életemben megélek legalább azon a színvonalon, ahogy most keresek, (természetesen figyelembe véve azt is, hogy a jövőben még jobban fogok keresni ha nem baszom el a karrierremet), akkor eskü odabaszok úgy az asztalra, hogy egész Budapest visszhangozni fog tőle. Hova küldhetem a banki adataimat amire utalni fogtok, ha emiatt kirúgnak engem a melóból?
Parancsolj, itt van egy “szabadságharcos”: https://m.hvg.hu/elet/20210807_Zavarta_a_boldog_nok_latvanya_ezert_kessel_tamadt_rajuk_egy_ferfi_Tokioban
Akit jó eséllyel ki is végeznek Japánban, ha az egyikük belehal a sérülésekbe.
Hát, mint láthatod ez a harcosdi sem megoldás semmire.
Mivel a feminizmus globális jelenség, ezért a következményei is azok, meg a reakciók is azok. Ebbe Japán is beletartozik. Miért pont a japán incelek ne futnának alkalomadtán ámokot?
A nőközpontú, feminista társadalomnak közvetlen, logikus, és elkerülhetetlen következménye – többek között – az incel-jelenség is, annak pedig közvetlen, logikus, és elkerülhetetlen következményei az időnkénti incel-ámokfutások, vagyis a nők elleni egyéni terror…
Amikor a nőközpontú, feminista társadalom a női hipergámia kiszolgálására épült fel, az azt jelenti, hogy a férfiak 80%-a alapból nem számít úgymond elég “jó pasinak” ahhoz, hogy szexuális élete lehessen, maximum csak ha fizet érte…
Ezzel gyakorlatilag a férfiak 80%-a számára automatikusan válik értelmetlenné a társadalom életében való részvétel (lásd: MGTOW), vagy egyáltalán a békének, mint olyannak a megtartása (lásd: incel-ámokfutások), nem marad motivációja sem a társadalom közös jövőjének, sem a saját egyéni jövőjének az építésében való részvételre (lásd: pl. tömeges drogfogyasztás és/vagy alkoholizmus a férfiak körében…)
Nem az ámokfutások a meglepőek, hanem az, hogy csak ilyen kevés van belőlük… Hogy miért nincs sokkal több? Azért, mert jelenleg még csak ott tartunk (hozzáteszem: a feminista nők nagy szerencséjére) hogy a férfiak 80%-nak még csak egy kis része ismerte fel mindezt.
A nem önkéntes cölibátusban élőknek is csak egy elenyésző kis százaléka kattan be és követ el nők ellen erőszakos cselekményeket, mert a többi még reménykedik… Idővel sokkal több ilyen lesz. Például a fiatal férfi-generációk tagjaiból, akik a náluk 10-15-20 évvel idősebb, mégis ugyanabban a cipőben járó férfiak példájából halál pontosan látni fogják, hogy nincs remény, hogy hiába várnának, mert nincs mire…
A jó dolog viszont az, hogy minél több férfi ébred fel, az egyéni terror helyét átveszi majd a szervezett és kontrollált agresszió, melyet uralni fog a normalitás és az értelem, ami az egyetlen elérhető és elérendő cél érdekében fogja felhasználni azt: a feminizmusnak és úgynevezett “eredményeinek” a teljes és mindenre kiterjedő felszámolására, az új patriarchátus bevezetésére.
Természetesen mindezt a nők akarata ellenére, a nőket, ha kell, erőszakkal rákényszerítve a férfiak ez irányú döntésének elfogadására, akár tetszik ez a nőknek, akár nem.
A japánban már a hipergámia a csúcson jár, ennek a másik következménye hogy egy halom 40+-os Rostie Rozi is egyedül él, mert hát ott sem jut mindenkinek olajmágnás tőkéssejkfaszomtudjami.
https://coub.com/view/1kjuik
-“I know the power of Patriarchy! I know what men can do when they’re angry!” (Wendy Walsh, whoever the fuck she is…)
Én a magam részéről szilárdan hiszek abban, hogy csakis és kizárólag onnantól kezdve számíthatunk majd bármiféle, a férfiakat érintő, pozitív társadalmi változásra, ha a feminista nők elkezdenek félni tőlünk. Aminek nagyon ideje lenne már…
A mostani rendszeren nincs is mit fenntartani, hegyekben állnak a szingli mutterek, meg hetente új változata jelenik meg a futószalagon legyártott homoleszbiknek. A döntéshozókat is ideje lenne számítógépekre cserélni, mivel az is eleve agy nélkül születnek: https://index.hu/kulfold/2021/08/08/egyesult-allamok-transznemu-torveny-noi-borton-nemi-eroszak-terhesseg/
Hunn! Ezt itt nem nagyon értem, olyan ez nekem, mint a nem annyira régen idekommentelő nő panasza, akit majdnem felszedtek, erre a férfi nem élt a lehetőséffel, semmi sem történt. Nem megy a fejembe, hogy ha valakinek megvan a lehetősége, akkor miért nem él vele férfiként. Én ilyet sose tettem, amikor volt alkalom, utána esemény is. A 20 éves srácnak nem lehet, hogy egyéb problémája volt? Szorong a nők közelében? Nem lehet, hogy olyan rejtegetnivalója van, ami akármilyen jó kinézete és stílusa ellenére is ellehetetleníti az együttlétét bárkivel is? Akár impotencia, vagy csekély méret? Ezek is benne lehetnek mögöttesként, függetlenül attól, hogy mennyire megy a feminista lotyogás a nők elvárásairól, meg tiszteletéről, meg minden egyéb marhaságról.
A segítő szándékod meg elég nagy erkölcsi dilemmát vet fel. Segítesz nekik, egy elnyomó kvótakörnyezetben, ahol nők a főmuftik (hogy süllyedt a világ idáig?), és kirúgnak, mert a női mindent átható empátia és tolerancia valahogy sosem volt kompatibilis a férfiakkal, csak leginkább önmagukkal, illetve nőtársaikkal szemben. Együtt meg a nők képtelenek dolgozni, mert amint lehetőségük lenne, kikaparnák egymás szemét, tehát elsősorban a tolerancia önmaguk személye felé irányul. Persze alkotóképességeiket mindig a férfi környezetre akarják ráerőltetni, és a férfiakat meg kitúrni onnan (https://hbr.org/2021/02/women-led-startups-received-just-2-3-of-vc-funding-in-2020)
“Startups with a female founder fill their staffs with 2.5 times more women, according to an analysis by Kauffman Fellows, a program designed to accelerate entrepreneurs’ success. Companies with a female founder and a female executive hire six times more women.”
Vagy, nem segítesz nekik, de akkor valamilyen szinten az ő szenvedésük a Te hibád is, mert aki tudna segíteni, de nem teszi, az is bűnös…
A nőkről pedig minden jelenlegi “igazság” fordítottja az igazság, amit nem szeretnek tudomásul venni, és a amint a fülükbe jut, hogy hogy vélekedsz róluk, ami messze nem olyan radikális, mint a nők férfiakról alkotott véleménye, akkor kiraknak a saját házadból. Pusztán mert a hazugságaikat lenyomod a torkukon az igazsággal. Ezért tartom továbbra is, hogy nőnek (nagy átlag/túlnyomó többség) nincs helye a családon kívüli környezet formálásában (ott is csak egészséges szinten), mert mindig önös érdekek szerint tesznek. Egyszerű is nekik, mert csak a követeléseiket kell hangoztatni, és meg is kapják, amit kérnek, tehát azzal sincsenek tisztába, hogy ez energia, amit a társadalmi működések fejlődési lehetőségétől fosztanak meg. De kit érdekel, nő, egyszer él, a jelenben, legyen jó sora, mert hercegnőnek született, kit érdekel a jövő nemzedéke, meg a tudomány, logika, racionalitás, amik mind férfiak hülye tulajdonságai? A különböző szociális problémákra is azért kapnak ennyire (klímakatasztrófa, éhezők, egyenlőség, satöbbi) mert ezzel is csak a saját értéküket, szépségüket tudják fokozni, sminkként, szimbolikusan arcra kenve. De ez nem több mint a milliárdos férj vagyonának szétosztogatása, mindenféle nemes célra, ami a legegyszerűbb, de részükről átlátszó és önző, gyerekes és kapzsi. Nincsenek tisztába a következmények súlyával, és hárítanak, ha baj van, mert a feléjük mutatott szimpátia kimossa mindig őket a bajból, amivel ők pontosan tisztában vannak.
Lehet hogy csak el akart kerülni egy mítú sztorit, pláne ha munkahelyi kolléganőről van szó. A kisembernek pont elég nyűg ha femondanak neki, nem csak milliók bevasalása céljából dobják be ezt a kártyát a nők. Igazából egyszerű a megoldás, vissza kell adni a fehér férfiaktól elvett jogokat, ennyi. Ezáltal lehet hogy megint valamivel kevesebb joguk lesz a nőknek, de hát az egyenlőségnek is ára van.
Köszönöm a választ, én speciel a 20 éves srácról érdeklődtem, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem csinált semmit akkor, amikor kellett volna. Hunn részéről pedig a felvázolt dilemmám érthető szerintem, ezért nem jó a diktatúra, főleg a női, ahol vagy rosszul csinálsz mindent, ami amúgy helyes egy normális kultúrában, vagy úgy, ahogy megszabják, ami szintén rossz. Tényleg oda kell figyelni, főleg az ilyen látszatkultúrabeli szupermodern szervezeteknel, hogy nőről semmi rosszat, meg olyan szinten sem, ahogy ők teszik, mert repülsz. Kuss vagy fuss, ez lesz, ha hatalma van annak, akinek sem kellő bölcsessége, tapasztalata, se alapvető esze nincs a dolgokhoz. A valamivel egy kicsit pontatlan megfogalmazás szerintem, mert azt sugallja, hogy ha az általunk adott jogokat vesszük vissza, akkor némileg kevesebb lesz, holott épp a fordítottja, azt kéne összeszámolgatni, hogy mi maradna. A jogokról pedig se papír, se megállapodás sincsen, főleg informális jellegű. Nem egy tárgy, amit átadtunk nekik. Akkor keletkezik, amikor igényük eseten érvényesíthetik, tehát a férfi úgy működik, ahogy a nő elvárja. Mindig aktuális pillanatban történik, ami abban a szent szúrásban szűnik meg, amikor nem teszed vagy teszik azt, ahogy nekik a jogaik alapján elvárt lenne. Nem kell tehát elvenni, mert nincs is mit, pont, hogy nem kell adni, és volt nincs.
Akár a #metoo általános légköre is belejátszhatott a dologba… Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy a csaj maga is kolléga volt, vagy csak az egyik kolléga ismerőseként vett részt a buliban. De véleményem szerint amúgy is nagyobb #metoo kockázatot jelent bebújni egy nő mellé az ágyba, és NEM megdugni annak ellenére, hogy a nő azt akarja…
Most spekulálhatnék azon, hogy talán kicsi a farka az amúgy nagyra nőtt srácnak és ezt szégyellte volna, de őszintén: nem hiszem. Én ugyanis ugyanazt a hozzáállást vélem felfedezni a kis kollégákban, amilyen anno én is voltam incelként. Én sem egy kisfarkú ronda gyerek voltam, aztán ugyanígy bénáztam. Ez a feminizmus és a blue pill hatásának következménye olyan férfiakra, akik még nem ismerik a red pillt.
Nekem hatalmas dilemma, hogy amikor hallom a feminista, blue pill baromságokat a munkahelyen a srácok szájából, hogy megszólaljak-e vagy sem… Irodában nem fogok. Hogy is szokták mondani: fiatal voltam, kellett a pénz? Nos, középkorú vagyok, kell a pénz. De olyankor, amikor nem hivatalos helyen vagyok kollégákkal, és csak kötetlenül dumálunk, már más a helyzet.
Vagy csak egyszerűen a multikhoz a kontraszelekciós hatás ilyen. A szója fiúkat választják illetve azok maradnak meg hosszabb távon.
Hát én nem vagyok éppen “szójafiú”, de a hosszú távon helyben maradás ezer más tényezőtől függ inkább. A multik például erőteljesen szeretik felvenni a pályakezdőket sokszor, nulla tapasztalattal, nem kell mondjam gondolom hogy abból sem lesz hosszú távú munkaerő. Én inkább azt látom amire Hunn is kitért fentebb, ha csak a médiából rájuk ömlő bluepill faszság az egyetlen infójuk, akkor a mostani fiatal srácokról elmondható hogy mindenben tájékozottak, csak a lényeget nem tudják. Persze ez jobb esetben később úgy is kialakul majd tapasztalás útján, de sokszor már túl későn, és semmiképpen sem 22 évesen.
Így sem tudom teljesen lezárni a dolgokat magamban. A metoo (whocares) kockázata valóban növekszik bizonyos közvetett tényezőktől, például magas státusz, vagyon, hírnév, de eddigi olvasatom alapján semmi összefüggésben nem áll azzal, hogy megtörtént-e a zaklatás, illetve a közösülés, vagy sem. Ez inkább ilyen női kény-kedv szerinti erőfitogtatás, amivel életeket tehetnek tönkre, és a saját szociális, valamint anyagi helyzetüket javíthatják. Kérdés, hogy melyik a fontosabb, az élet tönkretétele, vagy a helyzet javítása?
Ha minden férfi tisztába lenne ezzel, hogy mekkora a kockázata az akár meg sem történt közösülésnek is (nem hogy a megtörténtnek) akkor sokkal nagyobb tudatossággal lennének a feminizmus túlkapásaival szemben is, de nem azt veszem észre, hogy akár fogalmuk lenne bármiről is ezzel kapcsolatban, a kötelező tananyagon kívül: a feminizmus a nők egyenjogúságáért van, a nők jobbak, ezért segítsük őket, nekik minden sokkal nehezebb satöbbi. De aligha vannak tisztába a ténylegesen, napi szinten kinyilvánított női agresszióval, mert azt benyelik szórakozásként, meg nem lépi át az ingerküszöbüket (amibe benne lehet egyértelműen az általad sokat említett kondícionálás is). Szóval ha ennyire tudatosak lennének a férfiak, akkor érzékelnék az elnyomó “hatalmat” és a ki nem élt szexuális frusztráció miatt szerintem gyakoribb lenne a súlyos incel merényletek száma, valahol kb. az egekben mozogna. Inkább tényleg a tudatlanság és elfogultság ludas, a nők amúgy is szeretnek hamis lelkiismeretfurdalást és szégyenérzetet kelteni, és ettől az sem áll messze, mint a feminizmus alapvető fegyvere, a gyűlölet szítása a férfiak ellen, de aljas módon letagadni minden vádat, amit kapnak, illetve a sértett felé fordítani ugyanazt. Több olyan kollégám van, akik elismert szaktekintélyek, és a női ármánykodás rontotta meg a kapcsolatukat, pedig jó barátok voltak, de a főhősnőink unatkoztak, és így találtak értelmet unalmas óráik eltöltésének. Tipikus és átlátszó, hétköznapi húzások, csak már mozgalomba implementálva.
A nő a férfinak nem ellensége, de sajnos ezzel a nők nincsenek tisztában, míg a férfiak igen, ezért sem képesek érzékelni a támadásokat, amiknek töredékéért kiverték volna már rég bármely férfitársuk összes fogát. Ezért is mehet ez a nemek harca (egek).
Ugyanígy “bénáztál”, de volt, hogy lett volna ilyen egyértelmű lehetőséged, mint itt az ágybahúzás, és nem éltél vele? Mindenkinek vannak tévképzetei, de ha folyamatosan kapja az ember a saját meggyőződésével (csúnya vagyok, sz*r, senki se szeret…) ellentétes jelzéseket, abból okulnia kéne jó esetben, mert akkor a probléma tényleg mentálisan van.
“fiatal voltam, kellett a pénz? Nos, középkorú vagyok, kell a pénz.” Ezt úgy mondják igazából, hogy: vagyok, kell a pénz :D, erre nem kifogás a kor.
Még az is érdekelne, hogy ez a srác is, konkrétan beszél arról, hogy milyen jó lenne egy nő neki? Miket szokott mondani? Kérdezted tőle, hogy mi az istenért csak feküdt mellette, ahelyett, hogy a kötelességét tette volna? Nem lehet, hogy nagyon büdös volt a lány szája, és esetleg ez volt a gond? És ha nem, honnan tudod? :D Nekem ez annyira nem áll össze a fejemben, de muszáj rájönnöm, hogy mi van most itt?
Na de sokan mások vétenek ,vétettek akár hibákat is…Aztán van aki tanul a hibákból van aki nem.Én az általános iskola 7.osztályától pár évig elég sok” hibát” elkövettem.Aztán csak felnőttem valahogy.
(hehe már akár dédunokáim lehetnének..pedig nem is vagyok öreg)
Mítú történet n+1, luxusprostik hirtelen rájöttek, hogy ők zaklatva voltak bibsi kitartóik/stricieik által.
https://index.hu/fomo/2021/08/05/a-victoria-s-secret-tobb-mint-huszmillio-dollarral-vezekelne-a-zaklatasi-botranyokert/
Ehh egy szebb korban ezel fekete háromszöggel és/vagy sárga csillaggal mellükön törték a betont a lengyel polderen.
https://www.youtube.com/watch?v=0qukNm3Bhgg
Ezzel a címmel jelent meg: Natalie Portman’s Step-by-Step Guide to Toppling the Patriarchy
A feminizmus tényleg a szellemi fogyatékosok gyűjtőhelye, csak a rácsot hiányolom nagyon a széleiről. Nyílt támadás, ostoba hazudozás, tényleg ennyire ki akarják húzni a gyufát? Nem kívánom én se nekik azt, amit kapnak majd kollektíve, ha betelik a pohár. Amúgy meg, ki tudna egy ilyen “vezetőt” komolyan venni? Törékeny, vihorászó, hadonászó, gyerekes, nulla férfiassággal. Nem életszerű , nem komolyan vehető, inkább röhejes, mint követni való “vezér”.
Ma láttam egy kiváló példát arra, hogy mit is jelent az pontosan, amikor a feminista nők “harcolnak a jogaikért”…
A példa természetesen Afganisztán, helyi feminista női aktivista. (Kár, hogy nem tudom Twitter üzenetet hogyan kell linkelni.)
Korábban bátran kiállt az afgán médiában, ország-világ előtt a női emancipáçióért, a nők jogaiért, a női egyenjogúságért “harcolva”, és természetesen erre bíztatta nőtársait is. Most pedig már vagy hetedik napja nem mer kimenni az utcára… Hogy miért? Hát, mert ott tálib férfiak vannak. A patriarchák. És ezért most a Twitteren sír, hogy odavesztek az álmai…
(Ő és a hozzá hasonlóak lennének azok a bizonyos “hatásgyakorló nők”, akikről xcsakx beszélt a legutolsó kommentjében, akikből már elég sok van, és akik miatt a jelen valóságában már úgymond “tetszik, vagy sem, de a kiengedett szellemet már nem nagyon lehet visszagyömöszölni a palackba” lol lol lol)
Költői kérdés: ha korábban a feminista nők világszerte “kiharcolták maguknak az egyenjogúságot” a helyi férfiaktól, akkor vajon ezeket az afgán nőket mi tartja vissza ugyanettől? Nem is értem. :)
Lefordítom tehát a kifejezést: a feminista nők “harca a női egyenjogúságért” mindössze annyit jelent, hogy miután már megkapták ajándékba és garantálták nekik, utána nagy pofával kiállnak és a férfiak orra alá dörgölik, hogy ők mennyire kibaszottul emancipáltak, és gratulálnak saját maguknak… Ezt jelenti számukra a “harc”.
Ez pontosan addig tart, amíg a férfiak azt nem mondják, hogy: NEM! Hogy elég ebből, hogy a picsába az egésszel, hogy mindent vissza!
EZ Afganisztán tanulsága az anti-feminista férfimozgalom számára. Nem tárgyalni kell a feministákkal, és nem a kiegyezést kell keresni az úgynevezett “normális nőkkel”. Csak be kell vezetni a patriarchátust. Sokkal könnyebb lesz, mint azt akár a legmerészebb álmaitokban is remélni mertétek volna…
Nem Hunn, ez életösztön. Igen erős a szaporodási ösztön is, de a túlélési erősebb. Ha az életét félti valaki, ez teljesen érthető. ( jelen esetben az ottani “feminizmus “emberi alapjogokért harcol, emberszámba vevésért ,hogy kimehessen az utcára!” nem azért, hogy a parlament , vagy cégvezetés hány százaléka legyen KÖTELEZŐEN nő , meg 99%-ban hamis platformon alapuló a “nők kevesebbet keresnek ugyanazon munkáért”és hasonló baromságokért)
Ha téged elkapna egy fegyveres női csoport , a tarkódhoz fegyvert szorítanának és köteleznének, hogy éltesd a feminizmust, különben lelőnek ( akármit is állítasz majd) megtennèd. Azon örömködni , hogy életveszélyben lévő nők most nem merik a hangukat hallatni ( az amúgy teljesen alap és emberi ) jogaikért igen aljas, kárörömteljes dolog. Ez nem az a feminizmus szint , ami ellen harcolni kell, az a nyugati világban van, nem ott !
Magyarázzuk a bizonyítványt, kedves tomgal?
Ah, vagy úgy, szóval az életösztön… Hmmm… Érdekes gondolat.
IGEN! PON-TO-SAN!
Uraim, figyeltek? Hát nem pontosan erről beszélek én is, immár évek óta? Hogy milyen hozzáállás, milyen fellépés lenne az, ami 100%-ig, garantáltan működőképes a feminizmus ellen, amivel fel lehetne számolni az összes, eddig elért “eredményeit” és következményeit? Hogy miért volna szükség a feminista nők elleni erőszakra, de minimum annak nagyon hiteles fenyegetésére, valószínűleg eleinte egy-két példa statuálásával?
Mert ez MŰKÖDIK!
Itt van a tomgal, és feminista nő létére maga árulja el nektek, hogy tényleg működik. Hogy ha a “harcos” feminista pinák féltik az életüket, akkor befogják a pofájukat, és nem keménykednek, és nem feministáskodnak tovább, és pont, és ennyi. Nincs vita.
Ez pontosan úgy van, ahogy mondod, kedves tomgal. Életösztön. A sok “inspiring, stunning and brave” lyuk félti az életét, és már véget is ért a nagy feminizmusuk, meg a patriarchális elnyomás elleni, engesztelhetetlen és visszafordíthatatlan lázadásuk.
Ez már majdnem olyan, mintha… Mintha a nők csak ott mernének “harcolni” a “nőelnyomó patriarchátus” ellen, ahol NINCSEN? És majdnem olyan, mintha… Mintha csak olyan “nőelnyomó” férfiak ellen mernének “harcolni” a jogaikért, akik NEM nyomják el őket? És majdnem olyan, mintha… Mintha onnantól, hogy mi férfiak úgy döntenénk, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége van, és – hogy Marosánt indézzem: -“Holnaptól lövünk!”, akkor nem mernének csinálni semmit, és nem is csinálnának semmit?
Mert: életösztön… Hát, ha csak úgy nem, LOL
Hát nem ezt pofázom évek óta? Uraim, Afganisztán tanulságait az anti-feminista ügyre egyszerűen nem lehet túlbecsülni!
A helyzet az Hunn , hogy el kell ismernem , Anna ebben az esetben ( mert messze nem mindenben értek egyet vele), k.o.-zott veled kapcsolatban és tőlem sokkal jobban megfogalmazta azt az elképesztő , feministákat lepipáló kettős mércét, amit te folyamatosan szajkózol. Nem csak rosszindulatú vagy, de gyáva is. Álljál már ki ezzel a véleményeddel egy táblával bárhová Magyarországon! Hangoztasd eme véleményedet a munkahelyeden , vagy bárhol arcodat felvállalva. Ezerszer gyávább vagy, mint bármelyik házi fogságba kényszerített afgán nő! És nem csak gyáva, hanem folyamatosan önellentmondásos, te a jóindulatú -apáskododó patriarchátus támogatod, ugyanakkor állandóan a fegyveres , erőszakos fellépést hangoztatod és ki akarod “ taposni a belét” minden feministának. Te lennél az első, aki ha büntetlenül megtehetné halomra erőszakolná a nőket , minden sikertelenségedet , bajoda rájuk hárítva.
Elárulom , ezt a férfiak 99%-a nem támogatja.
Egy gyáva , az online anonimitás mögé bújt senki vagy. A maradék empátiámat is irányodba ( nem mintha szükséged lenne rá) ezzel a tálib kérdéssel eljátszottad.
És képes vagy a többi férfit ( akik nyilván nem lesznek hülyék ezt megtenni), olyasmire hergelni, aminek biztos börtön és büntetés a vége. Ritkán tapasztalni ekkora aljasságot, amit te napról napra előadsz !
Szarok az empátiádra, vén picsa! Előbb-utóbb úgyis lógni fognak a feministák! Afganisztánban is azt hitték a pinák, hogy örökké tart a buli, ti is azt hiszitek… Ők már tudják, hogy nem, ti meg még nem… Ennyi a különbség.
:)
És a feminista férfiak elleni erőszak, az smafu?:) a “feminista döntéshozók” (többségében férfiak:) ellen nem kéne szintén fellépni, élen O1G-vel a főfeminista gecivel, és zárni a sort a szintén feminista Torockaival, közben meg cakkumpakk kiiktatni a teljes baloldali összefosást?
Ki maradna így a színtéren?:)
A harcos feminista faszok már esment kimaradtak, Ájvé…..
Az én hibám, kedves xcsakx. Annyira internalizáltam már, hogy a férfiak élete nem számít, hogy fel sem merült bennem, hogy ez kérdéses lehet. Magától értetődőnek vettem, mint mindenki számára nyilvánvalót, hogy azokat a feminista férfiakat, akik már teljesen idióták, és emiatt képesek lennének fegyvert fogni a női emancipációért, azokat természetesen az utolsó szálig legyilkoljuk… Ez nyilvánvaló, szinte szóra sem érdemes, annyira egyértelmű. De igazad van, félreérthető voltam.
A Hunnci eddig csak SS szavajárása volt itt…
Egy feminista csapat ez, egy NGO, egy helyről jönnek. Ezért is szálltak ma rám, mert rájöttem, hogy az xcsakx nevet többen használják felváltva.
Persze, persze, rádszálltak:)
Igen.
Vannak itt nagy spílerek , könnyedén bemérhető, hogy ki honnan jelentkezik be , milyen IP címről stb. Én még az arcomat is adom véleményemhez , ha lesz szept-okt környékén ( úgy tudom lesz) kólázás.
Mérjétek be, aztán gyertek, bazmeg…
Én és a párom szeretettel várunk mindenkit ( van mivel:)), ja megint mérjétEK be …
Nyugalom Hunn! Vedd be a gyógyszered és nyugi.
Akkor sikerült bemérni, hogy Blackur-csakszi v csakszi Blackur? :) jópár évig itt is adtam az arcom a kommetekhez az fb s képem volt kinnt , csak amióta az alpári szenélyeskedés divat lett azóta vettem le. De aki rosszat akar álmodni emilben küldök neki :))
Emlékeim szerint egy íjas képed volt kinn és messze van az a rosszálmot keltőtől ( bár valóban volt egy időszakod amikor olyan szinten kommenteltél hogy…és nem én voltam az egyetlen akinek megfordult a fejében ami)
És ha holnaptól úgy döntene a társadalom, hogy akinek nincs gyereke, az ne szavazhasson, mert nem tekinthető felelősségteljes, felnőtt embernek, akkor sem mernének semmit tenni a jogfosztottak, ha fegyverrel kényszerítenék őket. Ha holnaptól azt mondanánk, hogy akinek nincs érettségije, ne szavazhasson, mert tájékozatlan, buta ember, nem mernének semmit csinálni a jogfosztottak, mert féltenék az életüket a fegyveresektől. Ha holnaptól kiadnák, hogy a 175 cm alatti férfiak kasztrációja kötelező, mert ilyen satnya ember ne adja tovább a génjeit, és erre fegyverrel kényszerítenék őket, bennük is dolgozna az életösztön, és engednék. Kedves Hunn! Ezen az alapon bármelyik társadalmi csoporttól el lehetne venni az alapvető emberi jogait, és bárkit bármire lehet kényszeríteni fegyverekkel. Volt is már hasonlóra példa a történelem folyamán rengeteg. Ezek az eshetőségek sem triviálisabbak, nem igazságtalanabbak, mint a nők jogfosztása lenne. De ha egyes társadalmi csoportok jogfosztásának szurkolsz, ne felejtsd el, hogy ezen az alapon te is bármikor jogfosztott lehetsz, ha a társadalom, a hatalom úgy dönt. Miből gondolod, hogy mindig csak más lehet a jogfosztott, te soha nem tartozhatsz abba a csoportba? Miért gondolod, ha teret adunk akkora társadalmi igazságtalanságnak, hogy az emberek felétől, történetesen a nőktől elvesszük a legalapvetőbb emberi jogait, akkor ennél a pontnál a dolog megáll, és más társadalmi csoportokat nem érhet jelentős hátrány?
Mellesleg lehet, hogy te nem élsz együtt nővel, nincs nő, akivel kölcsönösen szeretitek egymást. De a férfiak többségének azért igen. Tudod, hogy milyen élete lenne itt a családok többségének, és a férfiak többségének is egy ilyen “hatalomátvétel” után? Szerinted a nők, akik x generáció óta tanulnak, dolgoznak, önállóak, egy ilyen jogfosztott helyzetet úgy fogadnának, mint az afgán nők? Nem lehet minden férfi kezébe fegyvert adni, és ha lehetne is, milyen közös életük lenne ezután? Úgy akarnak a férfiak együtt élni a nőkkel, hogy fegyverrel kényszerítik rá az akaratukat? Veréssel? Hogy képzeled? Szerinted az önállósághoz szokott, tanult nők ebbe szó nélkül belenyugodnának hosszútávon, és boldogan főznék a húslevest? A férfiak értelmesebb része szó nélkül belenyugodna hosszú távon? :) Szerinted a férfiak úgy akarnak együtt élni a nőkkel, hogy fegyverrel, veréssel, erőszakkal kell a nőket megfegyelmezni?
A 175cm alatti “kasztrálás” már most is működik, csak szólok.
Meg a kis fizetésű, házú, autójúaké is, csak barátzóna a neve…
Így van, a nőknél nagyobb fasisztákra nincs is szükség, ezek csak az árjafajt veszik férfiszámba.
Szóval téged erőszakkal kiheréltek ?
MGTOW/”incel”, magának “levágja”/elsorvad………
Femcsi felségterületen már minden férfi “kiherélve” él, de 175 centi alatt többnyire egyedül is.
Kapásból 5 férfiról tudok a környezetemben akik 165-172 közöttiek kb és párkapcsolatban élnek. Jól…, az egyiknek egy fél fejjel nagyobb a felesége
Meg gazdagabb az átlagnál… :D
Egyik sem milliomos, ha arra gondolsz
Akkor mindegyik 26 cm+?
No ezt làtod nem tudom…,lehetséges :)
Tomgal Te ismersz olyan embereket akikről épp nem szól a fórum de mi meg ismerünk olyanokat akikről igen. Pl kollégám -becsületes munkásember ergo nőknél láthatatlan- volt oszt találkozón 18 ból 17 pasi egyedül él. Munkahelyemen kb 40 pasiból 2 él kapcsolatban, baráti körömben 1 házasságban élő pasi van, az íjásztársaim között 2, a tarokk klubban mindenki egyedülálló az odajáró 2 nő is. A népességfogyás, a válási statok, a kapcsolati erőszakok növekedése a fórumot igazolja,hogy vannak társadalmi gondok.
Blackur:
“A férfiak többségének van nője….aha”
Szerintem van! For the record, én nem tartozom közéjük, nem abból a perspektivából beszélek.
“Pl kollégám -becsületes munkásember ergo nőknél láthatatlan- volt oszt találkozón 18 ból 17 pasi egyedül él. Munkahelyemen kb 40 pasiból 2 él kapcsolatban”
Ez nagyon durva!
Én azt látom, hogy a többség párkapcsolatban él. Ismerősi kör, munkahely, de akár, most hülyeség, de ha a társasházban a lakásokat végiggondolom, a legtöbb helyen párok vannak.
Amúgy amit tomgal ir, hogy ” (már ezerszer linkelt statisztika ) , hogy a férfiak 80%-át egyszer legalább életük során választják…” – hááát, ez a 80% elég mellbevágó, mert ha jól logikázom, akkor a férfiak 20%-át _egyszer_sem_ választják életük során. :(((
Tudom, ez kicsit más nézőpont, hogy egyszer életében volt-e, akár egy pár hónapos, hetes kapcsolata, VS hogy per pill egyedül van.
Ez valóban mellbevágó és nyilván nem boldogítja azt a 20%-ot, hogy viszont más 80%-ba eső igen. De bizony nem sokkal marad el százalékban (15 körül, ha jól rémlik) a sosem választott nők száma. Persze ezen emberek azért nem szüzen halnak meg , csak házastársnak, élettársnak nem választják őket.
Pedig nekem, mint 155 centisnek, az jön be…
A férfiak többségének van nője….aha
Csak jelzem, hogy a számok azt mutatják , (már ezerszer linkelt statisztika ) , hogy a férfiak 80%-át egyszer legalább életük során választják… és 60 %-ban párkapcsolatban élnek ( 18 év feletti férfi lakosság). Szóval de , a férfiak többségének van nője.
Milyen nő az, aki leáll mással? Pfejj.
Persze hogy van, csak ő tényleg a “férfiak”-ra gondolt, arra a 20-30%!-ra, amit ő annak “lát”, te meg a hímnemű emberi egyedekre……..
Megható, de mivel a nő a társadalom speciális részét képezi, nincs benne a hatalmi harcokban, a férfiak nem tekintenek rájuk ellensegként, nekik meg nincs is semmiféle képességük, hogy akár érdemi ellenfélként funkcionálhasson. A női jogok átadott jellegűek, férfiaktól származnak, inkább születési jogon keletkeztek, mint ténylegesen kivívott/megteremtett jogok. Teljesen felesleges is ezen csámcsogni. Az, hogy a nők gyakorlatilag minden joguk mentén felülmúlják a férfiakat a társadalomban, ez azt jelenti, hogy sztornózni kell, átgondolni az egészet, mert nő mint a dudva, de nem kultúrnövény. És ha belegondolna, anna, hogy visszafelé hogy működik, akkor nem csak tartása lenne, de esze is. Hogy várhatják a nők, hogy a teljes mértékben csak férfiaktól kapott jogaikat a férfiak ellen használják, és az pedig egyszer nem fogja tovább tűrni? És nem fogja azt mondani a húslevesre, ami egyébként borzalmas, hogy finom? Ezért nem jó a rendszer kedvezményezettjének lenni, de bármiféle olyan képesség nélkül, ami a szimpátián kívül van. Így bizony, a nő csak hatásviselő, és aktívan sosem tud beavatkozni a férfitársadalomba, csak közvetve, engedéllyel.
“Szerinted az önállósághoz szokott”
Amikor a hazugság olyan idős, hogy igazzá válik… önállósághoz szokott? Mert beleszületett a készbe? Az nem neki jár, hanem megadják neki, de ne legyenek tévképzetei. Nem ugyan azok a feltételek, ezért nem is lehet ugyanazt ráhúzni a nőre, mint a férfira, de valahogy a nők ezt nem tudják megérteni. Nem tudnak különbséget tenni sajátjuk és a férfiaké között, sőt. De teljesen érthető, hisz teljesen a férfiakra “cuppanva” fejlődtek, a férfi gyengeségek kihasználására is. Semmi zsenialitás, tudatosság nincs a dologban, mindössze csak evolúciós kényszer, hogy megéljenek. Az, hogy ez ennyire jól működik, azt mutatja, hogy mennyire gyenge a kagylópáncél mélyén az élő szervezet.
A nők bőven benne vannak a hatalmi harcokban. Nézz körül, hány nő van, aki magasabb pozícióban van, mint te. De, van képességük hozzá. A jogok mindenki számára átadott jellegűek, a férfiak nagy részének sem volt a történelem folyamán hatalma, különösebb joga. A jogok nem a férfiaktól származnak, hanem, a társadalom által, amelyet a nők és a férfiak együtt alkotnak. A nőknek a munka mellett többletkötelességük a gyerekszülés,. a gyermek gondozása, a család menedzselése, az esetleges többletjogok oka a többletkötelesség. Drága Uraim! Tessék felvállalni, hogy évekre otthon maradtok a kicsi gyerekeitekkel, viselve ennek minden munkaerőpiaci, társadalmi hátrányát. Akkor mennek majd a többletjogok is. :)
A nő messze nemcsak hatásviselő, ez ostobaság. :) Te leragadtál a múltban, nem veszed észre, hogy társadalomban élünk, ahol nem annak van igaza, aki nagyobbat üt. Fel kellene nőni a 21. századig!
Az eddigi kommentjeiből az jött le, hogy ez lehet a fő problémája:)
“Nézz körül, hány nő van, aki magasabb pozícióban van, mint te.“
Ja, az állami “családtámogatásokat” is az apák kapják, meg váláskor is a feleséget szokták kisemmizni. Jah, ezek csak az apaság “társadalmi hátrányai”.
A családtámogatásokat a gyermeket nevelő családok kapják. Nyilván annak a háztartásnak jár a támogatás, ahol nevelik a gyereket. Mellesleg az adott szülőnek jóval több költsége merül fel a gyermekneveléssel kapcsolatban, mint amennyi a támogatás, tehát ha csupán az anyagiakat néznénk, nem érné meg gyereket nevelni. De nem azt nézzük. :) Váláskor a házasság alatt szerzett vagyon feleződik, senkit nem semmiznek ki. Az más kérdés, ha valaki kisemmizettnek érzi magát tévesen, ha csak a fele vagyon az övé. :)
Meg a lófaszt, egyedül az anya részesül bármiben is, az apák semmiben se (ahogy az a femcsi világrendben szokás). A válás ugyanez, úgyhogy házasodjon veletek akinek 3 anyja van, meg kettő tartalékban.
Az részesül belőle, aki a gyermeket neveli. Jó esetben az együtt élő teljes család, apa és anya is. Miért lenne ez csak az anyáé? Válás esetén a gyereket ahhoz a szülőhöz helyezik, aki többet gondozta, és nyilván az kapja a családtámogatást, akinek a háztartásában él a gyermek. Hogy ez általában az anya? Kedves apukák, több időt kellene tölteni a gyerekkel, néhány hónapot gyesre menni, stb. Ja, hogy ehhez nem fűlik a foga a férfiaknak.
Ha nem akarsz házasodni, hajrá! Kocsmázz, lógj a neten, töltsd az időt, majd csak eltelik az élet. Más meg addig átéli, milyen érzés, ha az embernek gyereke születik, aki aztán járni, beszélni tanul, átölel, és te ismerteted meg vele a világot, és a gyereked a világ legnagyobb kincse. De te legyél nyugodtan büszke rá, hogy bezzeg nem házasodsz, mint öntudatos férfi. :) Macskás szingliként is szép az életed, ugye?
A nyelvvizsga-, jogosítvány szerzés támogatásokat ki kapja? Diákhitel elengedését ki kapja? Életfogytig tartó SZJA mentességet ki kapja? Az apák mi? Az apáknak nem kell jogosítvány vagy nyelvvizsga, hiszen itt a patriarchátusban nekik az születéskor már alanyi jogon jár, mi? Ja csak ez Hungarisztán nem Afganisztán bassza meg, itt matriarchátus van, szóval nem pottyan a férfiak ölébe éppúgy semmi. Ez a “család” duma mindössze fidesz retorika, nekik az “egyszülős” család is család, a menekült=migráns, hasonlók. A tényeket kell nézni baszod, de rajtad is látszik hogy nektek nőknek úgysem elég semmi se, ezért is ablakon kidobott pénz az összes erre szánt adóforint.
És ki esik ki rövidebb-hosszabb időre a tanulásból/munkából, a karrierépítés lehetőségéből, a munkahelyi előmenetelből a gyerekvállalás miatt? Hány apa hajlandó otthon maradni csak néhány hónapra, évre a kicsi gyerekével, hány hajlandó a saját munkahelyét, egzisztenciáját, karrierjét veszélyeztetni ezzel? Hány férfi teljes értékű szülő abból a szempontból is, hogy időnként ő marad otthon a beteg gyerekkel, hogy ő is a gyerek igényeihez igazítja a munkarendjét, hogy ő megy négy órára az iskola elé a gyerekéért, és ő mondja azt a főnökének, most nem tudok túlórázni, nem tudom ezt a projektet elvállalni, nem tudok szakmai útra menni, mert családom van?
Gyakran előfordul hogy sikeres férfiakat megkérdeznek, mennyi idejük van a családjukra, mennyire vettek részt a gyerekeik nevelésében. És bizony sokan elismerik, hogy teljes mértékben a munkára koncentráltak, a családdal kapcsolatos feladatokat teljesen a feleségükre hagyták. Így azért könnyebb sikeresnek lenni!
Kedves Urak! Tessenek a család életében teljes értékű szülőként részt venni, és így a pluszkötelességhez majd a pluszjog is megérkezik.
Ha a férj több időt tölt otthon kevesebbet dolgozik kevesebbet keres lapátra kerül mert a lusta disznó még eltartani sem képes. Ezután még többet melózik hogy láthassa a gyerekeit a kakukkot meg felneveli az anya új karrierista szerelme amíg az is lapátra nem kerül. Istenem de szép ez…
“Kedves Urak! Tessenek a család életében teljes értékű szülőként részt venni, és így a pluszkötelességhez majd a pluszjog is megérkezik.”
Nah kisanyám kezded kapizsgálni, hogy a magamfajta antifeministának mi a baja, eme féloldalas női emancipációval. :D
Kedves Anna, az, hogy nőként a bárminek a kárát még csak meri is említeni, ami a gyereknevelést teszi felelőssé, értéktelenné teszi anyaként, nőként, emberként. Ez a dolga a nőnek, sosem volt számára elsődleges a munka, hisz előjogaiknak megszerzése nem a munka szempontjából díjazott hasznosságuk, hanem a szimpátiánk eredménye csupán. Ezt szomorú módon úgy hasznalják mo, hogy allandóan megy a hiszti, hogy szegeny nők hogy el vannak nyomva, hányszor bántják, zaklatják őket, sőt, gyakran akár megmikroagresszálhatják is őket. Hagy ne hívjam fel erre senkinek a figyelmét, hogy milyen röhejes mar csak magában is említeni a mikroagressziót, ha valaki erősebbnek titulálja magát. Mint ha én lennék a kemény, macsó, gépfegyverevő katona, és sírva mennék a századoshoz, hogy szálka ment az ujjamba. Az összes sületlenseg, amit összehord, az szánalmas feministákkal együtt, ezen az egy példányt keresztül is leírja, hogy jellemük legmélyén gyökeredzik az élősködés, hazudozás, ármánykodás, a hála bármiféle kinyilvánítása nélkül, de kerülésével annál inkább. Gyöngék, buták, semmirekellők. Szóval, nőként, ha a gyereknevelést károsításnak meri nevezni, ami nagyjából az egyetlen dolga, nem jogokat érdemelne, hanem jogfosztást, aztán mehetne a sóhivatalba. Az, hogy a mai világban ez nem így van, az ellen, hatásviselőként nem tehet, csak egy gyerek, akinek ingyen lett jó sorsa, és bele mer kotyogni a férfiak dolgába. A férfi dolga a család fenntartása, ellátása, a nőé pedig a hazavitt “vad” elkészítése, a gyerek gondozása, és táplálása. Ezek ősi szerepek, amik csak össze lettek kuszálva. Bibibízhet, meg úgyse-úgysézhet, mert jelenleg megteheti, nincs vesztenivalója, de mint már írtam, az égvilágon semmit se tudna tenni az ellen, ha meggondolnánk magunkat.
A férfi máshoz vesz részt a család életében, neki nem a gyerek kihordása és folyamatos nevelése a cél, mert nincs rá ideje, a nő van erre. A nő tanítja meg a gyereknek az apróbb dolgokat, folyamatos, nagy mennyiségű időn keresztül, míg a férfi tanítja meg a gyereknek a nagy dolgokat. Megint csak nem ugyanaz a minden feltétel, szokásos női ostobaság és szűklátókör éles példája ennek a sorozatos elfelejtése (felfogásra való képtelenség).
Nőként továbbá, ne rendelkezgessen a plusz jogokról, kevés ahhoz, hogy majd megmondja nekünk, hogy mi lesz a vacsora. Ez a nagypofájú, alaptalan gügyögés régen egyszerűen meg volt oldva, és tudta a legvéresebb szájú kisasszony is, hogy hol a helye. Ha emberként nem lehet tanítani, majd felfogja abból, amiből a kutya is tanul.
“Kedves Anna, az, hogy nőként a bárminek a kárát még csak meri is említeni, ami a gyereknevelést teszi felelőssé, értéktelenné teszi anyaként, nőként, emberként. Ez a dolga a nőnek, sosem volt számára elsődleges a munka, hisz előjogaiknak megszerzése nem a munka szempontjából díjazott hasznosságuk, hanem a szimpátiánk eredménye csupán.”
Kedves Miklós! Elég egyértelmű dolog, hogy az, aki a család, a gyermekek érdekében több időt tölt otthoni tevékenységgel, annak ez a dolog a munka, a pénzkereső tevékenység rovására megy. Próbáld meg, és meglátod, hogy így van. Nem véletlen, hogy sok férfi nem is meri/akarja vállalni, mert fontosabb számára a karriere, a munkahelyi előmenetele, a pénz. Őket ez nem teszi értéktelenné a szemedben? Apára nincs szüksége a gyereknek? Ennyire lenézed az apákat? Ne menj el pl. egy elvált apa ügyvédjének, aki épp a gyerek váltott elhelyezésért küzd, mert nem sok hasznodat fogja venni. Szépen elmagyarázod neki, hogy a gyerekneveléshez semmi köze, és a világ legtermészetesebb dolga , hogy az anyja mellett van csak a gyerek, és neki 2 hetente pár óra jut. Kedves Miklós! A férfiak képesek teljes értékű szülőnek lenni, épp úgy dolguk a gyermeknevelés, a közös otthonnal való foglakozás, mint a nőknek.
A nők pedig semmivel sem kevésbé hasznos munkaerők a munkaerőpiac nagyon sok színterén, mint a férfiak, bármennyire is fáj ez neked. Elhiszem, hogy savanyú a szőlő, és a valóság és az elképzeléseid közötti disszonanciát fel kell oldani valami tetszetős okfejtéssel. :) Ha gyűlölöd a nőket, sajnálatos, de ez egyéni szociális problémád. Az általad felsorolt negatív tulajdonságok semmivel nem jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra, ezek a tulajdonságok nem nemfüggők. :) Azért vicces dolog, hogy ha nem dolgozik munkahelyen egy nő, akkor élősködőnek tartod. Ha dolgozni mer, akkor meg pláne. :) Sok nő elvégzi ugyanazt a munkát, mint a férfi kollégái, sőt adott esetben tehetségesebben, ugyanakkor a saját családjában is több felelősség hárul rá. Mi alapján nevezed élősködőnek? Sok családban a nő éppúgy dolgozik, pénzt keres, mint a férfi, ráadásul még a gyerekkel, a háztartással kapcsolatban is rá hárul a teendők nagyobb része.
Társadalomban élünk, te sem bunkósbottal vered a mamutot, hanem kocsiban ülsz, és az irodában vered a klaviatúrát. Ami régen volt, az akkori társadalmi berendezkedésnek, technikai színvonalnak felelt meg, most már másképp élünk. Ha te nem akarsz foglalkozni a gyerekeddel, lelked rajta, de a normálisabb apáknak azért hagyd meg ezt a lehetőséget. De, van rá ideje az apának, ha van rá igénye, ha szeretné, hogy szoros kapcsolata legyen a gyerekével.
Gondolod, hogy te fogod megmondani, kinek mihez van joga? A te nagypofájú, alaptalan gügyögésedet is meg lehet oldani. Ha emberként nem tanulsz, majd úgy, ahogy a kutyákat szokás. (Ezekkel az ostoba szavakkal dobálózol, fenyegetőzöl? :) Nem érzed, milyen nevetséges erőlködés, amit írsz?)
“Nem véletlen, hogy sok férfi nem is meri/akarja vállalni, mert fontosabb számára a karriere, a munkahelyi előmenetele, a pénz.”
Vállalja, dehogynem, de máshogy mint a nő. A férfi ugyanis csak a munkáját végzi, ami a nőnek csak segítseggel, közös, agyonforszírozott felzárkóztatással megy csak.
” Apára nincs szüksége a gyereknek? Ennyire lenézed az apákat? Ne menj el pl. egy elvált apa ügyvédjének, aki épp a gyerek váltott elhelyezésért küzd, mert nem sok hasznodat fogja venni.”
Én ilyet nem írtam, ami meg ide illik, olvasd el a korábbi válaszom, benne van. Ez a “kiforgatás” túl gagyi és nevetséges, ne haragudj.
“A férfiak képesek teljes értékű szülőnek lenni, épp úgy dolguk a gyermeknevelés, a közös otthonnal való foglakozás, mint a nőknek.”
Igen, de máshogy teljes értékűek, mint egy nő. Mi így fejlődtünk, a nő meg másképp, az, hogy belezavart ebbe az elmúlt pár évtized, az nem írja felül az ősi beidegződéseket, akármennyire is legyen hülye egy nő, de ezt nem tudja megváltoztatni, még ekkora hátszéllel se, mert tehetséget nem tudunk adni, csak annak látszatát.
“A nők pedig semmivel sem kevésbé hasznos munkaerők a munkaerőpiac nagyon sok színterén, mint a férfiak, bármennyire is fáj ez neked.”
Persze, így hirtelen bekapcsolódva a többezer éve épülő folyamatokba, amikor a modern környezet már majdnem elvégzi helyetted a munkát. Eddig volt nehéz, innen már csak az odapofátlankodás és büszkeség marad nektek. De hogy semmit se változott a nő az oktatás ellenére, az is biztos, ugyan olyan, mint mindig is volt. Az irodai munkáitokat pedig nem gondolom nehéznek, elmondják, hogy mit kell csinálni, megtanuljátok pár nap alatt (elég nőbarát a fejlett technológia, ugyanis egyszerű kezelni, a mögöttes a nehéz). Rendszeresen kifelejted a a nők felzárkóztatását, erőszakos betolását, ami bőven több, mint a valós képességeitek. És tőlünk jön, akarva/akaratlanul. Valakinek biztosan megéri, de hogy nem a tehetségetek a haladásotok oka, bőven 90% felett, az biztos. Önerő az valahol Afganisztán környékén látható. Okulj belőle, adj hálát, hogy neked nem az a sorsod.
” Sok nő elvégzi ugyanazt a munkát, mint a férfi kollégái, sőt adott esetben tehetségesebben, ugyanakkor a saját családjában is több felelősség hárul rá.”
Igen, ezért van tele minden egyetemi archivum, ami ide vonatkozik, a nők hátrányos megkülönböztetéseivel, elnyomásával, munkaerőpiaci nehézségeivel, ahol hisztizik mind, hogy miért nehéz, de egyszer nem írtak köszönetet a férfiaknak, akik lehetővé tették számukra, hogy a hatalmas könnyítések kialakításával egyáltalán labdába tudjon rúgni a nő. Csak a hiszti, meg az elnyomás, mert nem félnek, nem tudják, hogy annyi jár, amennyit kapnak. A szabadság, önállóság, oktatás, mind csak illúzió, nem pedig valódi részük.
“Sok családban a nő éppúgy dolgozik, pénzt keres, mint a férfi, ráadásul még a gyerekkel, a háztartással kapcsolatban is rá hárul a teendők nagyobb része.”
Igen, az irodában, a monitor előtt, semmi munkát végezve, amit egy gyerek is jobban meg tudna valószínűleg csinálni. De ez nem is a nő dolga. Elsődleges a gyereknevelés, és a háztartás.
““Kedves Anna, az, hogy nőként a bárminek a kárát még csak meri is említeni, ami a gyereknevelést teszi felelőssé, értéktelenné teszi anyaként, nőként, emberként.”
Azoknak a nőknek, akik a karrierjük károsulásának tekintik a gyereknevelést, önállósítanám. Ami azt jelenti, hogy mindenféle szimpátia alapú segítséget megvonnék tőle. Hisz ezzel hisztizhették ki a nők a “jogaikat”, gyerekre hivatkozva, vagy legalábbis erősen köthető a gyerekhez. Ez az ütőkártyájuk, ez pedig sok férfiban váltja ki a nősegítő ösztönt, meg szexet is remélnek a segítségért. Az a nő, aki ezt kihasználva halad a könnyebbik úton, felfelé, és nem tesz eleget a kötelességének, az nem lehet a rendszer eltartottja.
“Társadalomban élünk, te sem bunkósbottal vered a mamutot, hanem kocsiban ülsz, és az irodában vered a klaviatúrát. Ami régen volt, az akkori társadalmi berendezkedésnek, technikai színvonalnak felelt meg, most már másképp élünk. ”
Igen, hála a férfiaknak, mert felfedeztek, feltaláltak, állandóan alkottak, mindennemű halálbüntetés kockázata ellenére kutattak, vizsgáltak. És hála a nőknek, mert jobban nevelték a gyerekeket, mint ma, elvégezték a teendőiket, sütöttek, főztek, és megadták a családnak, amit meg kellett adniuk. Közös munka, de teljesen más érdemek. Mindkettő fontos, de a nő mond le közvetlenül a saját értékéről, elárulva önmagát. Nem végzi el a dolgát, és oda kotyog, ahol semmi keresnivalója, és esélye se lenne maradni, ha a férfiak úgy akarnák.
“Gondolod, hogy te fogod megmondani, kinek mihez van joga? A te nagypofájú, alaptalan gügyögésedet is meg lehet oldani. Ha emberként nem tanulsz, majd úgy, ahogy a kutyákat szokás. (Ezekkel az ostoba szavakkal dobálózol, fenyegetőzöl? :) Nem érzed, milyen nevetséges erőlködés, amit írsz?)”
Nem én mondom meg, mert ha egy velem egy teljesÍtményre képes férfi van még mellettem, akkor az érdekünk egymáshoz igazodik, hisz egyenló fél. De nem tudom, hány nő kellene, hogy jobban tudjanak rám hatni, mint én rájuk. 10?20? De egy férfi elég lenne még, hogy az én akaratomat akár felülírja, ha felülmúl engem. De, tőled nem félek, ugyanolyan feminista, nagypofájú gyerek vagy, mint a többi, hasonszőrű tyuk, akik lengetik az öklüket távolról, meg a biztonságból, de elszaladnak, ha nincs férfi a közelben, aki megvédi őket :)
Nőnek minek tanulni? Kapáláshoz nem kell. Nőnek minek karrier? Főzéshez nem kell. Nőnek minek előmenetel? Takarításhoz se kell.
Oszt mijen plusszjogra gondoszl:=?
Hány férfit, mai hajléktalant semmizett ki a nőnek nevezett parazitája? Vitte a házát, kocsiját, mindenét, a férfi meg belebetegedett, hogy egy útszéli elvette (segítséggel, persze, mert hát önerőből még a próbálkozásért is a fogait kéne összeszednie) mindenét. A válásipar létezik, a hárpiák meg minden mocskos módszert bevetnek, a jogrendszer meg örül ennek, mert van munka, van pénz.
A nőnek meg valahogy nem fűlik a foga sajátot építeni, vendégként kotkodál, meg hisztizik mindenbe, ami egészen addig a pontig működött jól, amíg szuperlimitált szinten lehetett csak ott. Rossz lehet ez a múltnélküliség, ezért kell a férfi hősöket lopkodni, ugye? Meg szajkózni a görlpówert, meg eszet. Pont azokat kell, amik nincsenek is? Aztán meg jön a tömény kuncsorgás, hogy ez bánt, meg az elnyomás. És a szánalmas férgek utána még telerakják az újragyártott filmeinket, amiken gyerekként nevelkedtünk, és meghatároztak minket, vagy a folytatást viszik el tipikus hülye nőöndicsőítő irányba (szellemirtók, karib tenger kalózai, star wars). Az irodalomról ne is beszéljünk… Ejj, ez a fránya péniszirigység (amit szintén lopott valami tyukeszű nő, és átnevezte vaginairigységnek, majd a férfiak felé fordította. Tipikus női viselkedés, lássátok ezt meg itt mindannyian.).
“és a gyereked a világ legnagyobb kincse.”
Aki meggátol abban, hogy azt csináld, amihez se tehetséged, képességed, meg bármiféle ottani keresnivalód, főleg nem múltbeli hoztátételed ( tanulás, munka, karrierépítés).
Ugyan olyan vagy, mint csakszi, kell, hogy legyen hozzá közöd, szerintem te vagy a felesége, aki jóval butább nála, neki legalább van valami alapja is annak, amit ír (ritkán, de van ). Az ilyen képmutató, saját magát leköpő, gátlástalan köpönyegforgató nőt bordélyházba kéne kényszeríteni, ott legalább olyan mocskosságokat tennének vele, mint amit ő maga a világgal, mint amilyen ő maga. Kotródj innen, hogy mered te a gyereket a legnagyobb kincsnek nevezni, mikor állítottad, hogy kiszakítja a nőt a tanulás/munka lehetőségéből? Undorító csúszómászó. Ez az ilyen nőről a véleményem, ami már bőven átlagosnak mondható, mennyiségi összetétel alapján, és egyre csak jöttök felfelé a pokolból.
Fentebb leírtad, hogy a nő ne dolgozzon, a családjával legyen. De ha így él, parazitának minősíted, aki a más vagyonára ácsingózik. És még csodálkozol, hogy a nők pénzt akarnak keresni, dolgozni akarnak, nem akarnak függeni anyagilag olyanoktól, akik parazitának minősítik? Nyugodtan megtarthatod a hatalmas vagyonodat, a nők megkeresik a magukét. Persze, te is legyél hajlandó időt áldozni a gyerekekre, a háztartásra. Ja, hogy ehhez nem fűlik a fogad….
A válás során fele-fele arányban osztják el a felhalmozott vagyon és adósságot. Ha a férfi utcára kerül, annak a saját életvitele az oka, nem a válás. És gyakran a válás oka is az illető férfi életvitele.
És még azt mondják, hogy a nők kommunikációja alapszik érzelmeken… Kedves Miklós, te hisztizel, képzelegsz. :)
Úgy ám meg a méteres lófaszt! Ha nem lenne az 50%-os törvény a mostani házasságok több mint a fele létre se jönne. Jah, az anyaság idejére se kapnak a nők nyilván semmit a kieső munkabér pótlására. Bla, bla, bla…
Igen, legyen a családjával, mert ez a dolga, a férfinak meg az, hogy védjen, előteremtse a megélhetéshez szükségest. Nem minősítettem parazitának, azokat minősítettem annak, aki kisemmizte a férjét, az meg hajléktalan lett, belebetegedett. Olvasd el figyelmesen, mielőtt habzó szájjal nekem esel, elvégre nem majom vagy, gondolom te is részesültél oktatásba?? (De ugyan minek?…)
Oké, ha valóban függetlenedni akarnak, akkor el lehet húzni, előbb keressenek sajátot, építsék fel maguk, ott dolgozhatnak, függetlenül. Így érted? Attól, hogy apuci házában kijelölsz magadnak egy jó nagy részt, még nem leszel független, semmit se tettél. Keressék, de ne itt emancipálóskodjanak, mondom, az ilyen értéktelen, önző parazita elhúzhat túrni a földet, csak nehogy a körme lepattanjon. Mert, Anna, nem olyan könnyű ám ez, hisz nektek csak itt megy, nélkülünk annyira már nem.
“Persze, te is legyél hajlandó időt áldozni a gyerekekre, a háztartásra. Ja, hogy ehhez nem fűlik a fogad….”
De, de a férfi máshogy nevel, mint az nő, ugyanis teljesen más szerepei vannak. Míg a nő az otthon biztonságába rendezkedett be (amivel tulajdonképpen semmi bajom), addig a férfi kívülről hozza be a dolgokat, ami veszélyes, nincs garancia a kimenetelre. Ne gondold már, hogy majd váltják egymást? Mikor egyik sem alkalmas a másik feladatának az ellátására. Most, hogy a nőknek büdös a gyereknevelés, szülés, meg minden kötelezettségük elvégzése, és a könnyített tilitoli pozíciókba beleerőltetik őket, az egy újkeletű zsákutca.
https://www.ferfihang.hu/2017/12/25/felorolve/
https://www.ferfihang.hu/2013/10/01/miert-bojkottaljak-a-ferfiak-a-hazassagot-es-az-apasagot/
https://www.youtube.com/watch?v=GjgBfklmYj8
És jöhet még ide a isztambuli, aminek elfogadása után nem lesz kegyelem a férfiaknak, ki lesznek szolgáltatva a nők hangulatváltozásainak.
Ez mind arról szól, hogy hogyan lehet kisemmizni a férfiakat. A gyerekek szájába adják, hogy mit kell mondani apa ellen, hogy mit csinált. Sok férfi belebetegszik a válási hercehurcába, elveszíti mindenét és mindenki ellene fordul, elkezd emiatt inni, a többi meg jön magától.
“És még azt mondják, hogy a nők kommunikációja alapszik érzelmeken… Kedves Miklós, te hisztizel, képzelegsz. :)”
Nem ezt mondják, ez így van. Nehezen kezelik a konfliktust (sehogy, ha nincs ott férfi, aki mögé beállhat izmoskodni a bátor, ha úgy adódik), állandó hangulatingadozásuk van, lelkileg törékenyek. De nem csak ezek miatt nem alkalmasak vezetőknek, ez csak a kis része.
—MODERÁLVA—
gumitapir felhasználó kitiltva az oldalról a felhasználói szabályok megsértése miatt
Akkor a zsidó médiának jár a támogatás?
Jár hát, a propagandát valahol terjeszteni kell (a heteroszexuális fehér férfiak elleni uszítást például).
Akkor mégsem a férfiak építik a világot, nem ők a hatásgyakorlók, ahogy Miklós úr írja? Vagy a fehér férfiak propagálnak a fehér férfiak ellen? :)
Hát, ha az egyszeri árja/szkíta gyűlölő zsidót fehérnek tartjuk gyuribá’val, rothschildokkal. Akkor igen. :D
Nem, nincsenek benne, rájuk érvényesek a férfiak közötti szabályok, a hierarchia is csak egy kezdetleges csonk. Ezért sem tud a ferfi nagy atlagban mit kezdeni a “törtető” nőkkel. Az ő hatalmi harcuk egymas között zajlik, jobb smink, ruhak, pasi, ki volt jobb helyen nyaralni, kinek szebb a körme. Ezek az ő státuszukat kifejező szimbólumok, amikkel ősidők óta tudatják egymással, sőt, egymást ekézik. Azt mutatják vele, hogy kinek mekkora hozzáférése van a sajat teste által a ferfi erőforrasokhoz. Ezen a férfi abszolút kívül van, de éppenséggel pont róla szól.
A jogok és szabályok pedig a csoport összetartására irányulnak, meghatarozzák a hím/férfi egyedeknek, a hierarchiában való pozíciójukhoz mérten, hogy mire van lehetősége, mit kell tennie, és mit nem tehet. A nőstények/nők más helyzetben vannak, nem kell a hím egyedekkel harcolniuk, alapból hasznos és értékes erőforrásai a csoportnak. Ezek ősi jellegű beidegződések, de mivel túlságosan az alapokra épül, amiben a létfenntartási ösztönnel fej-fej mellett halad a szaporodasi ösztön is, ezért itt mindenkeppen jó lenne mar egy módosítás, a szaporodással kapcsolatban legalábbis. A nőstények a csoportban előkelő helyet foglalnak el, védve vannak, innen származnak a többletjogaik is a modern világban.
A társadalmat pedig a férfiak építik aktívan, mint ahogy a korai csoportformálassal sem volt ez másképp, nem véletlen, hogy a matriarchális társadalmak bantu szintjén maradtak a mai napig is. A nyugat feminizációja meg épp ezért nem fejlődés, hanem romlás eredménye. A nők pedig a csoport kedvezményezettjei, vagy, Afgán példát látva, épp hogy “elnyomottjai”, de soha sem aktív formálói. A jogok pedig a férfiaktól erednek, csakszi is megtanulta már, de látom, hogy van itt keményebb kobak is. Azért adták ők, mert el tudnak venni (tálibok) de mégsem teszik. Ennyi, téma lezárva, a nő az nő, a péniszirigység meg gyerekes. A hisztizés meg főleg, de így szeretjük a nőket.
Otthon maradni a nő dolga, hat mi lenne, ha ezt az egyetlen kötelességét se tudja ellátni? Csodáljuk azért, mert van? Akkor mehet is az állatkertbe, ott van ennek haszna. A többletkötelességüket pedig, mint minden egyéb kötelességüket, láncnak tekintik, amitől szabadulnak/szabadulnának folyamatosan. Inkább a jogokat hajtják, de azt meg érdemtelenül kapják.
A nőnek nem a gyerekszülés hátráltatja a munkáját, hanem épp fordítva. Elsődleges dolga az utódok szülése, a túlfizetett papírtoligatasuk meg amúgy se számít annak, többnyire. Innen is látszik, hogy túl sok ez a jog.
A többletjogokról meg nőként ne rendelkezgessen, kevés ahhoz, hatásviselőként :) köhög a bolha.Attól, hogy a vilag változik, nem jelenti azt, hogy a nő az egyik legalapvetőbb ösztönkésztetésétől, a szaporodastól el tudott volna szakadni, olyannyira, hogy óvodásként kenik az arcukat mindenfélével, meg pózolgatnak, meg hisztiznek. És még megemlíted, hogy megy az idő, mint ha bármi közöd lenne hozzá, ráadásul nagy részetek, ahogy korábban soroltam, állat szintjén maradt, az alapvető igények kielégülése szintjén. Pedig a tálib példa, ami nem volt meglepő számunkra, még a nőknek is megmutatja, akármilyen szinten is vannak, hogy mennyi az annyi. És hát, valljuk be, nem sok.
Persze, Angela Merkel számára legfontosabb a körme! :) Megint csak azt mondom, nézz körül, hány nő van magasabb pozícióban, min te. Akár a gazdasági, akár a politikai szférában. A verseny az emberek között folyik, akár nő, akár férfi az illető. A nők többsége dolgozik, köszönik szépen, szereznek maguknak erőforrást. Szerinted a nők nem kapnak fizetést? Ha vállalkozó az illető, nincsenek bevételei? Te valahol leragadtál a középkor magasságában. :) Valamennyivel átlagosan kevesebb a statisztika szerint a nők fizetése, de nem annyival, hogy azt mondjuk, hogy ő annyira rászorul a férfi erőforrásaira. Mellesleg sok esetben kölcsönösen szükségük van egymás erőforrásaira manapság a pároknak, mert egyedül, egy fizetésből nem tudnak egzisztenciát teremteni belátható időn belül.
Komolyan feltűnt már neked, hogy az emberek nem úgy élnek, mint az állatok? Tudod, egy munkahelyen például vannak nők és vannak férfiak. És adott pozíciókért, projektekért, munkahelyi előmenetelért, fizetésemelésért stb. verseny folyik köztük, ami független attól, ki a férfi, ki a nő. Te ilyesmiről még nem hallottál? Vannak vállalkozók, akik adott munkáért versenyeznek, akár férfiak, akár nők. De komolyan, ezt ma magyarázni kell valakinek? :)
Drága Uram! A nők ugyanúgy jogászok, közgazdászok, orvosok, tanárok, mérnökök, kisiparosok, takarítók, stb. mint a férfiak. Dolgoznak ők is, meg akarnak élni ők is, egzisztenciát akarnak teremteni ők is, hivatástudatuk van nekik is, sikereket akarnak elérni ők is. És igen, ők tudnak gyereket szülni, ez az, ami plusz kötelességük, lehetőségük, szerencséjük életfeladatuk, ki minek érzi, nevezi. De a gyereknevelés, a gyerekkel kapcsolatos teendők ugyanúgy feladata a férfiaknak, mint a nőknek. Magyarázd meg egy gyerekéért küzdő elvált férfinak, hogy a gyereknevelés a nő dolga, neki semmi köze hozzá! :)
A nők munkája nélkül a modern gazdaság összeomlana, igencsak aktív formálói annak. A jogokat az adott hatalom adja, nem a férfiak. Hány olyan történelmi eseményt ismersz, amikor a férfiak nagy csoportjainak minden jogát elvette a hatalom, kvázi rabszolgasorba taszította? Ez nem férfi-női kérdés, a jogokat nem férfiak adják a nőknek, hanem az adott társadalmi berendezkedés, az adott hatalom adja a társadalom csoportjainak.
Te nem vagy hatásviselő? Miből gondolod, hogy én jobban ki vagyok szolgáltatva a társadalom hatásainak, mint te? Igen, a nők óvodásként is kennek az arcukra mindenfélét, de ez nem akadályozza meg őket, hogy két diplomával és nyelvvizsgával elhalásszák előled a jól fizető állást. Aztán pedig aktívan építsék a társadalmat, esetleg épp a te főnöködként. Ennyit az elméletedről, ki a hatásviselő. Figyelj, szerinted nem fordulhat úgy a társadalom, hogy te leszel jogfosztott, és te tanulod meg, hogy mennyi az annyi? Nem hallottál még olyanról, hogy voltak korok, mikor a férfiak nagy csoportjai lettek üldözöttek, rabszolgák, jogfosztottak? Miért gondolod, hogy ez csak nőkkel történhet meg? :)
Aktívan építik a társadalmat lefelé ja, erre a Merkel a legjobb példa tényleg.
Soroljak néhány tehetségtelen férfi politikust? Vagy te is tudsz néhányat? :)
Sorolhatsz, de a politika nem férfi-női versenyről kéne hogy szóljon, hanem hogy ne legyen jogfosztottság. Mint ahogy írtad, volt egy idő mikor a férfiak egy csoportja jogfosztott volt, hát ma az összes az az EU-n belül. Ez pont annak is köszönhető hogy a nők között is ugyanannyi a korrupt politikus mint a férfiak között, de a női politikust meg könnyebb eladni a nőknek, pláne ha még agyonra is támogatja őket, lásd Fidesz. Persze a családokért felelős miniszterasszony nélkül is meglennének ugyanezek a támogatások, mert ő saját maga semmiről sem dönt, hanem megszavazzák, de máris van egy femcsi arc amivel el lehet adnia népnek. Meg egy úttal egy remek női “karriert” bemutató arc is, aki valójában csak egy kibaszott báb, díszlet.
Nem is férfi-női versenyről szól a politika, hanem emberek közötti versenyről. A férfiak messze nem jogfosztottak az EU-ban, Az előnyök lefaragása nem jogfosztottság. Mondjak néhány fideszes politikus férfit, aki ugyanúgy díszlet.? Ha a családokért felelős miniszter történetesen férfi lenne, ő ugyanúgy díszlet lenne. De rengeteg nő van a politikában, a gazdaságban, a többi szférában, akik vezető pozícióban vannak és messze nem díszletek.
Az apasági teszt törvény általi betiltását minek hívod akkor? Más gyerekének felneveléséhez való jognak? A vezetői székekben is ugyanúgy bábok ülnek nemtől függetlenül, legfeljebb ha saját vállalkozásod van aki lehet mondani hogy nem báb vagy.
Én magam nagyon az apasági teszt híve vagyok, sőt igenis tárolják már születéstől mindenki DNS-ét ( csak annak lehet problémája ezzel aki valami rosszban töri a fejét), mert igencsak megkönnyítené mind a rendőségi, mind az orvosi melót is.
Valóban az apasági teszt törvény általi tiltása egy rohadtul igazságtalan dolog, de mindössze (ennek most idő hiányában nem néztem utána , hogy változott-e) egy országban, Franciaországban tiltják, ha jól tudom. Ettől még igazságtalan, az tény.
Több sebből is vérzik ez:
1. A “verseny” szó a női nem szempontjából a férfi-női felállást tekintve értelmezhetetlen, lásd azt az egyszerű példát, hogy a sportban a férfiból “nővé operált” hulladékok bármikor lenyomják a nőket, nem véletlenül van “kettéválasztva” nemekre, mert különben sok babér nőknek nem teremne.
(Az hogy a nők egymás közt milyen “csípésrangsort” alakítanak ki, az nem ennek a szösszenetnek a témája)
2. A bölcsész-büfé-kiseggelős, egyszóval “humán” szakok és munkakörök (bár azért itt is vannak kivételek) kivételével szinte mindig, férfiaktól elvárt teljesítménykövetelményeket nem lehet a nőkre alkalmazni, mert tetszik, vagy sem, de képtelenek teljesíteni, így “könnyített”, a “kevesebb is elég” szinteket kell csak teljesíteniük, ugyanazért vagy jobb végzettség/állás/feladat stb elvégzéséhez.
(Minél “férfiasabb”, értsd: kemény fizikai megterhelést igényel, esetleg folyamatosan és extrém tűréshatárokat feszeget, a “nehéz”, az “embertelen” vagy “piszkos” körülmények között végzendő, a fokozott életveszéllyel járó stb. tevékenységek -fizessenek érte bármilyen sokat, nemcsak nem népszerűek a nők körében , hanem nem is “alkalmasak ” azok elvégzésére”, mert ezekhez már “férfi kell”. Persze, PR szempontból, meg SJW, “egyenlő jogok” etc. etc. jegyében, “békeidőben” alkalmaznak (díszpicsa)nőket is pl. rendőrnek, katonának stb. de éles helyzetben a ritka, ezrelék arányú kivételektől eltekintve, kurvára elbuknak)
3. Az a bizonyos “verseny” nem fair, ha az objektív tényeket is figyelembe vesszük. Pl. a nők megengedhetik maguknak, hogy női “kifogásokra” (menstruálok, menstruálni fogok, most menstruáltam, rossz napom van, telehold van, újhold van, klimaxolok etc, etc ) fogjanak bármit, és ez el is van nézve nekik, mert “nők”, míg egy férfi számára ilyen – “érzelmi és teljesítménybeli hullámvasút”- nem értelmezhető.
4. Ha a csúcsszintet, a vezetői, “felső tízezer” kategóriát nézzük, akkor a “versenyhez” olyan skill-ek szükségesek, amelyekkel a nők min 90%-a nem hogy nem rendelkezik, de még a férfiak 70%-a sem.
Minimum 1:3-hoz a nők ez irányú “természetes” hátránya, ez az “elvi lehetőségek maximális határa”, de a valóságban ez sokkal jobban el van tolódva, inkább 1:10 vagy ennél is “kedvezőtlenebb” a nőkre nézve, és nem azért, mert a “geci férfiak nem engedik szegény elnyomott nőket” a “húsos-kondérhoz”.
Az előbbi pontokban még csak a “képességek” és lehetőségek “elvi alapjai lettek megpiszkálva”, de ehhez még hozzájönnek egyéb sajátosságok is.
A “kárrier”, “siker”, fény, csillogás, illetve a vezetés hatalma mind vonzó a nő számára (is:), viszont “ára van”, és ez sokszor nem is kevés:
– az egyik variáció, amikor a “női mivoltából” fakadó “előnyök” révén “felmászik” egy “sikeres férfi” hátán/farkán.
– vagy önállóan, “saját jogon” lesz “sikeres”/”vezető”, ehhez viszont fel kell adnia a nőiességét, vagy annak döntő részét, vagy alkalmatlan lesz. Nem lehet egyszerre “NŐ” is, meg “Vezető” is.
Pl. Merkelről sok minden eszébe jut az embernek, de az a legvégső esetben hogy ő “NŐ”, nem véletlenül.
A “női princípiumok feladásával” jár ez, de ha elég csúnya, vagy elég jól csinálja, akkor tényleg “megszűnik a neme” (a női mivolta) és marad valami amorf, mint egy “herélt”.
Persze, kivételek mindig vannak, csak ha jobban megpiszkáljuk, akkor kiderül, hogy ezek sem kivételek igazán , csak jó az álca és a korábban felsoroltaknál még nagyobb “árat” fizetett az illető érte.
Nem pontos, az “előnyök lefaragása” megtévesztő, mert a nők számára “kikönnyített” pálya az adott esetben alkalmasabb férfit foszt meg, a “szent kvóta” nevében.
Oldaltól függetlenül vannak férfi “díszletek”, és lehet, hogy darabszámra még meg is egyeznek, sőt, még azt is megengedhetőnek tartom, hogy több a férfi “díszlet”, mint a nő, viszont egyrészt a mögöttük álló “döntéshozók” , azok kivétel nélkül férfiak, másrészt az arányok nagyon mások, ha a két nemet összehasonlítjuk, és nem azért, mert a “geci férfiak nem engedik érvényesülni a tűsarkúban, hátrafele is legalább kétszer jobban teljesítő szegín elnyomott nőket”:)
Ez pontosan így van.
Igen, viszont ha megengedő is vagyok, akkor ezen nők 99%-nak ez egy “zéró összegű játszma”, jobb esetben, rosszabb esetben meg mínuszos( ahol a skála egyik végén a nőiességük az a minimum, amit “sikerért fizetnek”, ha akarják, ha nem).
Felszopták magukat.
De, az emberek úgy élnek, mint az állatok.
Egzisztenciabuzik.
Nők nélkül a gazdaság szárnyalna, zsidók nélkül meg pláne.
Persze, hogy vannak magasabb pozícióban nők, mint én, nem kell erölködni, ezt eddig it tudtam, minek erre ilyen büszkének lenni, Anna? Nyilván jobban tudnak feküdni, mint én, meg ha engem kellene választani valami nagykutyának, vagy egy szép nőt, akkor nem sértődök meg, ha nem engem választ, én is így tennék. Nálunk nem feküdni szokás, hanem tenni, ami messze nem annyit ér, mint passzív, hatasviselő nőként jól választani, aztán meg élvezni a napsugarat. De ez sem a nőn múlik, örök érvényű, mindent eláruló kérdés, hogy kinek a f*rkát tisztelhetem önben? Merkel meg csak egy báb, Németország meg erősebb vezetőt igényelne, nem egy ilyen divatból odatett nőt. De Beteg világ, beteg megoldások. A német precizitás kakukktojása. Strukturális hatalma van, de ha nem lenne ez a feminista hullám, lenne az ottani férfiakban tartás, ellenallás, rég sütné a weisswurstot.
Kapnak fizetest, ahogy a diákmunkasok is, a technológia fejlődik, így ők is “hasznos” munkát láthatnak el.
A sikerük akkor elkönyvelhető, ha egészséges utódnak adtak életét, máskülönben oda kotkodáltak, ahova csak ajándékként, múló szeszélyként lehet beleszólásuk, függetlenül, hogy mit gondolnak, vagy mit tesznek. Amit lehet, férfiak által megszabott keretek között, annyit szabad nekik, fillérrel se többet. Sajnálom, de ha valaki több akar lenni annál, ami, annak ez biztosan rosszul esik.
Magyarázd meg te a gyerekért küzdő, kisemmizett felérfinak, hogy még mindig el vannak nyomva a nők, és a tolásuk, az utolsó sepregető férfi adóján is múlik. Mert tudtommal, a feministák, a te nagy erős, csúszómászó “hőseid” meg mindig a mi segítségünkre kuncsorognak, meg hisztiznek. Sajnalom, hogy igazira nem futja, ezért lopjátok a hőseinket, a férfiak által alkotott irodalmi remekműveket, filmeket, és minden egyebet, mert nem megy magatoktól. Másolásnak se nevezhető, de tán már mismásolásnak igen. Ezek a tieitek, ha tetszik, ha nem, a nagy szád pedig csak a hamis biztonságérzeted eredménye. Pont, mint az összes többi, semmirekellő, nagyszájú, védett állat feministáé. De egyedül nem megy, kell a férfi környezet, hogy “kiteljesedhessetek”. Szánalmas.
A jogokat a férfi adja, mert ha akarná, egy perc alatt elvehetné, de hát a vagina kívánatos, meggazdagszik rajta pár férfi, kiárulja a modern nőket, kilóra. Ezt a táliboknak is mondd már el, de nem mered, mert ugye ott olyat kapnál, amiből a kutya is tanulna. Biztonságból bömbölsz ki, mert gyáva vagy, és gyönge.
Összeomlana? Hirtelen, 60 év alatt így kinőttétek magatokat? Biztos… A múlt nélküli embernek kell ez a kapaszkodó, hogy úgy se mehet nelkülünk. Pedig mindannyian tudjuk, hogy de, régen sem volt a nőnek beleszólása, hogy kihez megy férjhez. Most sem lett a nő okosabb, erősebb, és ügyesebb. Tanultabb igen, de feleslegesen, ugyebár. A hatalma még mindig csak átruházott.
De, hatáviselő vagyok, de ne hasonlítgassuk össze férfit a nővel. Nem tudom, hany nő kéne, ha csak én lennék, és ők, hogy engem befolyásoljanak. 10? Vagy 100? De két velem egy szellemi/fizikai erejű férfi elég lenne, hogy eltegyenek engem máshova. Mások a szorzók, de egymással nem felcserélgethetők. Vajon miért volt a férfiaknak (ott, ahol…)háreme, és nem fordítva? Mert a férfi született az irányításra, nőben felesleges, hogy meglegyenek a képességek, mert valahogy csak ebben a beteg, modern világban fordulhat elő ilyen röhejesen életképtelen, tömegesen felbukkanó torz képzödmeny, mint női “vezető”. Éljen a menstruáció istene, vagy mit is vezetnek? Szomorú is vagyok, de a végletekig nevetségesnek gondolom, hogy ilyen előfordulhat. És minden csak politikai, gazdasági érdekek miatt, ahol a nő bizonyul a legjobb birkának, hogy ész nélkül (meg a történelem során egyetlen létrehozott ország nélkül) szavazhat. Engedéllyel, semmi mással. Amíg a politikai/gazdasági érdekek úgy kívánják, szemhélypúdernyi vastagságnál tovább sem.
De, hallottam, de olyanról sosem, hogy nők nyomták volna el őket. Ez csak most van, az is csak a nagytőkés férfiak miatt. A nő ártalmatlan, semmi veszélyt se jelent, és sose fog, mert gyönge, és nem kepes irtó nagy átlagban a stratégia kialakítására, tervezésre, végrehajtására. Ez is csak a szintjén megy neki, apuci segítségével (miatt). Amúgy afgán szinten se tudnának ellenállni, azok is keményebbek, mint az elfajzott nyugati, emancipált nőink, akiknek a körmük hossza, az előjogaik kihisztizése, és a tespedés a tehetségük elsőszámú mutatója.
Nem büszkélkedek ezekkel a nőkkel, csak megemlítettem, mert te feledkeztél el róluk. :) Megbocsáss, de megmosolyogtató, hogy úgy próbálod az elméleted és a valóság közötti disszonanciát feloldani, hogy elintézed azzal, hogy ezek a nők biztosan lefeküdtek a pozícióért. Mert az egész világképed összeomlana, ha be kellene ismerned, hogy ezek a nők tehetségesek, rátermettek, sokat tanultak/dolgoztak az adott munkáért és jól is csinálják. Jobban, mint adott esetben te csinálnád. Ezen az alapon mondhatnánk, hogy a férfiak csak ismeretség, sógorság/komaság útján jutnak vezető pozícióba, de igazából tehetségtelen balfék valamennyi.
A jogokat nem a férfi adja. A jogokat az adott hatalom, társadalmi berendezkedés adja. Hatalma sokszor csak egy kis csoportnak volt a történelem folyamán, és a férfiak tömegeinek nem voltak jogai.
A vezetői tehetség nem nemfüggő, van aki tehetséges vezető, van aki nem. Ennek semmi köze ahhoz, hogy az illető férfi vagy nő. Igen sok férfinek van női vezetője. Akkor pedig elég az az egy nő, hogy az illetőt befolyásolja. Birka férfiben sincs kevesebb, mint nőben, ez megint csak nem nemfüggő. A birkaszellem nem akkor jelent meg, amikor a nők is tanulhattak, és vezető szerephez juthattak. Megint magyarázatot gyártasz a kiagyalt elméleted és a megtapasztalt valóság közötti disszonancia feloldására. Hisztizhetsz, ahogy akarsz, felteheted a szemellenzőt, hogy ne lásd a valóságot, de az a nagy helyzet, hogy a tehetség, a szorgalom, a talpraesett magatartás, stb. nem nemfüggő. Ennek megfelelően egyre kevésbé jelent előnyt a vezetői pozíciók elnyerésére az a puszta tény, hogy valaki férfi. Pedig milyen jó lenne ha az előítéletek miatt még mindig automatikusan a férfiaknak járna a vezető pozíció, függetlenül az egyéni kvalitásaitól! :) Sokszor ma is így van persze, de már nem mindig.!
Megint hazudva,relatívizálsz, kurvásan. Ugyanis, semmi “ugyanúgy” nincs. Ti a semmittevő, nektek kitalált “szektorokban” vagytok “túltöltve” míg az értéktermelőkben messze “alulreprezentáljátok” magatokat. Ellenben viszont élősködve részesülni akartok (és sajnos részesültök is) belőle a férfiak kárára. Plusz még köszönöm helyett, belemartok az adott kézbe, mint a neveletlen gyerek/ veszett kutya.
Történetesen te hazudsz kurvásan, hogy én hazudok. Te jogászként tényleg a semmittevő, élősködő szektorban dolgozol, aminek nem sok köze van az értéktermeléshez. Milyen nőknek kitalált szektorokról beszélsz? Oktatás, kereskedelem, egészségügy, könnyűipar, gazdaság, államigazgatás, mezőgazdaság, államigazgatás, stb? Ha ezek megszűnnének, mennyi idő alatt omolna össze a társadalom? Ha a férfi a közgazdász, orvos, jogász, stb., ő nem élősködő, de ha ugyanezt a munkát nő végzi, akkor meg igen? :)
Hát kinek van igaza? Aki nagyobbat hazudik?
Kedves 31 Anna, itt valami kurva nagy félreértés van…
Ami ott kezdődik, amikor azt kérdezed tőlem, hogy (idézem szó szerint):
-“Miből gondolod, hogy mindig csak más lehet a jogfosztott, te soha nem tartozhatsz abba a csoportba?”
Mondd, te figyelsz egyáltalán, hogy miről beszélünk mi itt már évek óta???
Én fehér férfi vagyok, bazmeg! A fajtám már régóta másodrendű állampolgárnak számít ebben a gyönyörű nőközpontú, Feminista társadalomban! Mi vagyunk az új kulákok, bazmeg, akik miatt – állítólag – minden rossz, akik állítólag “elnyomnak” mindenki mást! És akikkel erre hivatkozva természetesen bármit meg lehet tenni, mert ez így “igazságos”, mert ők nem számítanak! És akik ha észreveszik és szóvá teszik ezt, akkor lesajnálóan azt mondják róluk, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak csökkennek a “White Male privilégiumaik”! Akiket törvényesen ki lehet forgatni a vagyonából és akit ki lehet baszni a saját házából az utcára és akiktől el lehet venni a saját gyerekeit egy válással! Akiknek a véleménye nem számít, akik befoghatják a pofájukat és figyelhetnek szépen csöndben amikor egy feminista nő vagy egy színesbőrű beszél, színesbőrű nőről már nem is beszélve! Akiket egy nő egy hazug szavára “szexuális zaklatás” meg “nemi erőszak” vádjával ártatlanul börtönbe zárhatnak, meghurcolhatnak és tönkretehetnek, és a nőnek még csak bizonyítania se kell semmit, mert “Believe All Women!” meg “#MeToo”! És ez csak egy pár példa, amit hirtelen felindulásból kapásból idevágtam neked: könyveket meg lehetne tölteni ezzel!
Hogy van pofád egyáltalán ilyet kérdezni, miközben pontosan tudod, hogy a fehér férfiak csoportjába tartozom? A másodrendű állampolgárok közé, hiszen a feminista társadalom, a feminista hatalom már rég úgy döntött! Nem a jövőben, és nem esetleg, hanem MÁR RÉG!
Hát miért tartok ott szerinted, hogy akár már fegyvert is hajlandó lennék fogni a feminista világrend ellen? Szórakozásból?
Önsajnálat, nyafogás ezerrel. Másodrendű állampolgár? Ugyan! A válásnál fele-fele a vagyonmegosztás, de persze aki házasság alatt szerzett egész vagyont magának akarja, annak ez kevés.
Ha majd a férfiak hajlandók lesznek a gyerekeikkel többet foglalkozni, legalább annyit. mint a nők, akkor kesereghetnek, hogy ők másodrendű állampolgárok. Amíg ez alól a társadalom számára létfontosságú kötelesség alól kihátrálnak, kár sírdogálni.
Merthogy csak férfiakat hurcolnak meg. Hány nőt ért és ér szexuális zaklatás munkahelyen, ami oda vezetett, hogy ki kellett lépnie onnan, otthagyva az eddig felépített munkahelyi státuszát? És még őt hurcolták meg, tették tönkre, tették nevetségessé, veszített el az egzisztenciáját ? Te csak a férfiakra figyelsz, egyáltalán nem látod azt, hogy a nőket is rengeteg igazságtalan meghurcolás érte és éri manapság is. Nem kevésbé érezheti egy nő másodrendű állampolgárnak magát, sőt! Mert szerinted csak kitaláció, amit a nők leírtak/elmondtak a Me Too során? Valójában nem létezik a nők szexuális zaklatása? Vagy nem szabad beszélni róla, tudomásul kell venni, hogy a férfiaknak ehhez joguk van, a nőknek pedig tűrniük kell? És te mondod azt, hogy a férfiak másodrendű állampolgárok? :)
Te még egy sima aláírásgyűjtésbe sem mernél kezdeni, vagy elmenni egy tüntetésre és felszólalni, az arcodat adni a véleményedhez. Ezek azok a dolgok, amit most megtehetnél, de nem mersz. Ehelyett marad a gyerekes álmodozás a fegyverfogásról, hiszen ennek a realitása csekély. Nem mersz kockáztatni, cselekedni.
Még jó hogy az amúgy alaptalanul megvádolt férfiaknak soha nem kellett elhagyni a munkahelyet, meg az ilyen vádak után is könnyen találni másikat. Igyál még bmeg, nem vagy még eléggé hülye
“Nem kevésbé érezheti egy nő másodrendű állampolgárnak magát, sőt! Mert szerinted csak kitaláció, amit a nők leírtak/elmondtak a Me Too során?”
Igen, annyiban, hogy biztosan eléggé kiszínezik, ugyanis nagyon jellemző rájuk a hamis megvádolás. Aki pedig azért kellette magát, meg feküdt szépen, ösztönösen, teljesen magától értetődően egy magas pozícióért, filmszerepért, vagy szuperjó, limitált kiadású tamponért, hogy megkapja, mert esélye se lett volna amúgy, utána meg a tudat, hogy csak azért kapta meg… rosszul esik neki. Kell neki a dicsőség, hogy önerő, ami nagyban jellemző az emancipátumainkra, illetve a feminista idiótákra is. Letagadják, hogy nagyban benne voltak, csak így mégjobban felkapja őket a szél, mert sajnálják őket. A férfiaknál meg a szánalmas férfi az nem ezt váltja ki, mint a szánalmas nő, hanem undort.
Imádom, kedves 31Anna, a feministák lekezelő hozzáállását azzal kapcsoltban, amikor a férfiak elmondják a feminista rendszerrel kapcsolatban felmerült problémákat… Ez a viselkedésük eddig is már önmagában több férfit radikalizált, mint amire a legjobban kigondolt anti-feminista propaganda valaha is képes lehetett volna, lol
A másik, ami a legjobban radikalizálja a férfiakat a feminizmus ellen, az természetesen a #MeToo-mozgalom… Hiszen a férfiak pontosan tudják, hogy a többségük “approach anxiety”-vel küzd. Így annak a valószínűsége, hogy majd pont egy munkahelyen közelednek egy nőhöz, akivel onnantól a kínos találkozást a hét összes munkanapján nem tudják elkerülni ha nemet mond, az gyakorlatilag nulla…
Amit viszont észrevettem az az, hogy a nők általában felszopják magukat a karrier-létrán, nem kell hozzá “zaklatni” őket… Amit szintén észrevettem én is, meg az összes férfi is, hogy a #MeToo-vád mindig bizonyítékok nélkül, bemondásra megy, gyakran évtizedekkel később, és ártatlan férfiak életét teszi tönkre, és általában látványosan hamis a vád… Igen, a #MeToo kitaláció, igen, a nők hazudnak… És ami a legdurvább: arra akarnak kényszeríteni minket, hogy tegyünk úgy, mintha mindent elhinnénk csak azért, mert azt egy nő mondta…
És mivel látjuk, hogy mindez ártatlanokkal történik, ezért tudjuk, hogy velünk is bármikor megtörténhet ártatlanul. És ezért még sokkal jobban gyűlöljük a feministákat, és még jobban radikalizálódunk.
FEMINISTA VILÁGREND VAN. Milyen rengeteg “igazságtalan meghurcolás” éri benne a nőket??? Hát jelenleg ti, feminista nők, meg a szövetségeseitek vagytok hatalmon, baszd meg!
Aláírásgyűjtés, tüntetésen arccal felszólalni? Minek??? Az anti-feminista reakciót nem a te elképzeléseid szerint játsszuk, bocsika.
Nem értem, hogy a házasság alatt szerzett vagyont minek felezni, miért nem azé, aki szerezte? Ja, igen, a bíróság nőnyaló, illetve a női képességekhez mérten ítél.
“Ha majd a férfiak hajlandók lesznek a gyerekeikkel többet foglalkozni, legalább annyit. mint a nők, akkor kesereghetnek, hogy ők másodrendű állampolgárok. Amíg ez alól a társadalom számára létfontosságú kötelesség alól kihátrálnak, kár sírdogálni.”
Na, menjetek Afganisztánba, ott kotkodáljátok ezt, kíváncsi lennék, hogy vissza jösztök-e egyáltalán. De ugye, a biztonságból kiugatás, az megy. Szánalmas, elképzelem, ahogy valamelyik férfire rárontotok, a kis 45 kilós 150 centis magasságotokkal. Hát valami irtó vicces. Amúgy meg nem mondod meg se te, se bármelyik másik baromfi, hogy mit tegyünk. Mert semmi hatalmatok az égvilágon. Ti hátráltok ki folyamatosan a kötelezettségeitek alól. Ha szülni és nevelni nem tudtok/fogtok, és a munkahelyeken is több kárt okoztok, mint hasznot, akkor mire is vagytok? Amúgy túl nagy szavak, biztosan majd te mondod meg… :D
” Hány nőt ért és ér szexuális zaklatás munkahelyen, ami oda vezetett, hogy ki kellett lépnie onnan, otthagyva az eddig felépített munkahelyi státuszát?”
De hát, ha alkalmatlan egy környezetbe, akkor az kiveti magából :/ Ez az evolúció, drága, nem mindig volt ám állandó férfi segítségnyújtás. Hogy nevelt gyereket, szült, és látta el a háztartást? Home office-ról beszélünk? A férje zaklatta tán?
“Vagy nem szabad beszélni róla, tudomásul kell venni, hogy a férfiaknak ehhez joguk van, a nőknek pedig tűrniük kell?”
Nem, a nőnek azt kell tudomásul venniük, hogy a férfiaknak ehhez joguk van, de a nővel ellentétben itt már van morál, és nem élnek minden jogaikkal, sőt, nagy részét átadják a nőnek, műszárnyak formájában, amiről azt hiszi a nő, hogy: ő megérdemli, neki ez jár, illetve, hogy ezt mind magától érte el. Nem kell tűrniük a nőknek, de csak azért, mert biztosítjuk a lehetőséget, hogy csúszómászóként azokat mocskolhassák, és húzhassák le, akik védik őket.
Egy 170 centis férfi egyáltalán nem satnya…
Ja , és azok nem igazi fèrfiak, akik fegyveres, vagy testi erőszakkal képesek csak akaratukat rákényszeríteni a nőkre, pláne csak így nőt szerezni. Ezek sima agresszor selejtek és az első adandó alkalommal elhagyják őket, vagy ha lehetőség nyílik, bizony bosszút állnak rajtuk ( álmukban, méreggel, más férfiak segítségével stb ).
Ez nem volt szép tőled!
Most leromboltad Hunnci álmát, szégyelld magad…..
Miért lennének sima agresszor selejtek? Az agresszort megértem, valamilyen szinten, de hogy selejt, az miért? Megint itt van ez a szűklátókörű, ösztönszinten vezérelt értékmeghatarozás. Az emancipált (megzápított agyú) “nőknek” ez a maniája. tomgal, nem csak szaporodás létezik, és a szaporodás sikeressége /potenciális sikeressége alapján történik az érték meghatározása. Sajnálom, hogy nőkből még a relatíve okosabbaknak nevezhetők is többnyire ezen a szinten mozognak. Mennyi, mennyi leengedett pénz az oktatás üregében, pedig hasznosabbakra is költhetnénk, nem azokra, akik számára semmi értéket nem jelent. Nem is ad hozzájuk általánosságban, csak sminkként, kényelmesebb, pötyögős, légkondicionált irodákba bejutást jelent, jó fizetésért, plusz nagyobb az esélye a gazdag jóképű herceg felbukkanasának, és a herceg leláncolásának.
Női szempontból lehet, hogy ez határozza meg az értéket, de ez nem kéne, hogy bármit is számítson, de hát a gazdaság és a politika jól jár a nőkkel. Persze nem a kitalált kepességeik révén, mindössze csak a manipulálhatóságuk, fontoskodasuk, és szűklátókörűségük miatt. Meg persze, hogy a női igény kielégítése a lopást követően a legrövidebb út a férfi pénztárcához. És ez nem is ütközik jogszabályba. Ennyi.
De! A tudat kifejlődése már más értékrendet kellene, hogy képviseljen, aminek hasznossága megmutatkozik a vilagteremtő géniusz férfiak szintjén a legjobban. Biztos rosszul esik, hogy nem a vagina a vilagmindenség, elhiszem, hogy minden, amivel egy mai átlagos nő rendelkezik, tényleges hasznát tekintve nem sok, az azzal való rendelkezésük szabályozatlansága pedig teljes mértékben károsítja a férfiak társadalom fejleszteséhez szükséges képességek kifejlesztését. Ugyanis nem a nőjólét a fontos, hanem a férfi értékek, mégpedig az evolúciós kötelezettségeinknek eleget téve fejleszteni a technológiát. Mi ezért kaptunk eszet, a női érdek bár erős hajtóerő, láthatóan az egyik legerősebb, de züllöttséget hoz, erkölcsileg és mentálisan is. Tehát célzott, jól szabályozott környezetben hasznos is lehetne a szexuális juttatás (nem csak a gazdasági illetve politikai mocskosságnak) de társadalmi hasznosság szerint kijuttatva, mint a fizetség (bár a fizetség elvileg a hasznosságot kellene, hogy kifejezze, de ez nyilván nem így van. Itt belerondít a lopás, csalás, stb. Hatékonyságról azonban már beszélhetünk). És ez sarkallná a férfiakat a hasznos tevékenységre. Így nem a nők extra elvárásai lennének megfizetve, hanem a felesleges pazarlás felügyelet mellett tömény hasznot termelne. Szóval, tomgal, sajnálom, de az evolúció messze magasabbrendű értéket határozott meg a tudat kialakulása során, ami köszönőviszonyban sincs az állatias szex szex szex mindenek felett!!! -el. Így továbba, a selejtet ne az ösztönös szaporodási programja mentén határozza meg, mert a női világnál bőven másabb a férfi világ. Remélem érti, hogy mire gondolok.
“bizony bosszút állnak rajtuk ( álmukban, méreggel, más férfiak segítségével stb ).”
Itt nagyon nyomonkövethető az átlag női jellem. A sorrend is hasonló, bár utóbbi időkben a férfiak segítsége talan az első helyre ugrott. Álmukban, méreggel. Na, erre mondom, hogy nőként mindig van lejjebb. És azok a gyáva férgek, akik ilyet tesznek, még az áldozatnak a védekezés lehetőségét se adják meg. Amúgy tipikus női “bosszúállás”, ami sajnos rá lett engedve a világunkra, aztán csodálkozunk, hogy oda az erkölcs, meg az ész? Az álomban, méregre pedig a válasz az egy csákány valamelyik bányában, lánccal, de csak akkor, ha a delikvens nem szép. Mert ha az, akkor teljesen más lenne a megfelelő büntetés az aljasságára annak a felkapaszkodó, ingyen és feleslegesen kitanított, felnevelt pofátlan vendégnek.
Hiába magyarázza Hunnak a gyávaságát, a férfi a passzív ellenállásával is többet ront a feminizmusnak, mint a felkelő, fegyveres nők a patriarchális rendszernek, ahol nincs meg a nőnyaló férfi szimpátia :). De aki ezt itt meri tenni, harcolni a női jogokért, a fejlett, modern környezetben, ahol férfi jogok már nincsenek is, annak a büntetése súlyosabbnak kell legyen a legsúlyosabbnál is. Vissza kell küldeni a sátánt a pokolba.
“selejtek? Az agresszort megértem, valamilyen szinten, de hogy selejt, az miért? Megint itt van ez a szűklátókörű, ösztönszinten vezérelt értékmeghatarozás. Az emancipált (megzápított agyú) “nőknek” ez a maniája.”
Nem, a tisztességes, fehér keresztény nők mániája! Nem tartom magam valami top rasszistának, de itteni női szempontból egy arab-muszlim-zsidó- fekete stb selejt. És az a nő is aki a népét elárulva összeáll velük. Már ez is baj ?
Szerintem a megzápított agyú emancipált nők azok , akik nem hűségesek saját rasszukhoz. Ezt fontos volt leírnom, ezért megszegtem a “nem állok szóba Miklóssal fogadalmat” ( mivel úgyis csak kiforgatja a szavaidat, lásd most is),pedig csak az elejét olvastam.
Vivi, hát nem igazán rémlenek bosszúakciók az átvonuló 1.-2.-3 ukrán front katonáival szemben.:D
Kedves Hunn! Te mit csinálsz itthon a patriarchátus visszaállításáért? Beszélsz a a diverzitást hirdető munkahelyeden az elveidről? Kockáztatod a kényelmes megélhetésedet azzal, hogy otthagysz egy ilyen munkahelyet? Vállalod, hogy pl. vállalkozó leszel azért, hogy ne legyen női főnököd, ami téged ugyebár zavar? Vállalod, hogy a nőkről való gondolataidat őszintén megosztod a környezeteddel? Vennéd pl. a bátorságot, hogy személyesen találkozol az itt kommenetelő emberekkel, felvállalva ezzel az elveidet? Neked mi a vesztenivalód, és mi a vesztenivalója ezeknek a nőknek? Akik mellesleg nyíltan hangoztatták az elveiket korábban abban a környezetben, ahol sokan nem értettek velük egyet. De most életveszélyben vannak. Veled ellentétben. Úgy érzed, hogy te vagy a bátrabb, te vonhatod felelősségre őket?
Mellesleg a nyugati kultúra cseppet más, mint az ottani hagyományok. Megmosolyogtató a lelkesedésed, hogy azt hiszed, ez “forradalmi változás” a nők helyzete tekintetében itt menne. :) Az ottaninak meg várjuk ki a végét. Mellesleg gondolod, hogy keresztényként ott te l jobb helyzetben lennél, mint a nők? Ott fel mernéd vállalni, hogy keresztény vagy?
Nem a megfelelő kérdéseket teszed fel, kedves 31Anna…
A megfelelő kérdés ugyanis valahogy így hangzana:
– Kedves Hunn, hajlandó lennél-e fegyvert fogni, ha kell embert ölni, és meghalni ha muszály, azért a nemes célért, hogy a feminizmus őrületét egyszer s mindenkorra megállítsuk, annak összes úgynevezett “eredményét” megszüntessük és minden következményét visszafordítsuk, a női emacipációt végleg eltöröljük, a nemi egyenlőséget úgy ahogy van fölszámoljuk, és az ajándékba adott női jogokat kivétel nélkül visszavegyük?
A válaszom erre pedig egy egyértelmű, határozott, és lelkes:
– IGEN!!! Mégpedig akár most azonnal, akár ebben a kurva pillanatban!. És nem értem, hogy konkrétan még mire várunk??? CSINÁLJUK MÁR!!!
A többi férfitól pedig, javasolnám, a következőt kérdezd meg:
– Kedves, velem nemileg egyenjogú, modern férfi, te szemét nőelnyomó, hímsoviniszta állat, te ugye hajlandó lennél fegyvert fogni, ha kell embert ölni, és meghalni ha muszáj, a feminizmusért, a női emancipációért és a női jogokért?
Szerinted??? LOL
És a két kérdésben nem ott van elrejtve a kulcs, hogy az illető ember hajlandó lenne-e erőszakot alkalmazni a célért, a kutya nem ott van elásva. Hanem, hogy hajlandó-e meghalni érte? Mert onnantól gondolja igazán komolyan…
Ugyan vagy 100x leírtuk már neked , de mint általában semmiből, ebből sem tanulsz. MUSZÁJ ! Nem muszály!
De ez persze lényegtelen a témát tekintve. Anna pedig a leírtakkal tökéletesen fején találta a szöget! Bizony ez KO volt!
“Kedves Hunn, hajlandó lennél-e fegyvert fogni, ha kell embert ölni, és meghalni ha muszály, azért a nemes célért, hogy a feminizmus őrületét egyszer s mindenkorra megállítsuk, annak összes úgynevezett “eredményét” megszüntessük és minden következményét visszafordítsuk, a női emacipációt végleg eltöröljük, a nemi egyenlőséget úgy ahogy van fölszámoljuk, és az ajándékba adott női jogokat kivétel nélkül visszavegyük?…”
“IGEN!!! Mégpedig akár most azonnal, akár ebben a kurva pillanatban!. És nem értem, hogy konkrétan még mire várunk??? CSINÁLJUK MÁR!!!“
Ezzel pedig csak előző állításomat igazolod.
Szerinted hányan akarnak csatlakozni hozzád ebben ? Szerintem Miklós és Anton is eldobja a tollat, akármit és rohan hozzád csatlakozni!
Felhívom a figyelmedet , hogy fegyveres erőszakos cselekményre való felhívás , szervezkedés bűncselekmény! Majd gondolkozz el ezen .
“ Emberölés előkészületének minősül a gyilkossági szándék közzététele: akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható azokra, akik szöveges üzenettel és különféle rémisztő videofelvételekkel azt tudatják, hogy vérontást fognak elkövetni.“
( ebben az esetben szerintem a FH védelmében! úgy gondolom ez igencsak moderálandó )
Az ítélet is megvan már esetleg? :D
https://youtu.be/2N1gY5XqucM
Poénkodhatsz ezen Anton, de ez tényleg bűncselekmény…
Te sem véletlenül nem állsz ki Hunn fegyveres fenyegetései mellett , na ugye ?
Akkor sem ha titokban egyetértesz vele ( ezt te tudod) mert megvan a “ túlélési ösztönöd”, a magadhoz való eszed!
Majd este leugrok Kalasnyikovért a Nemzeti Dohányboltba. A realitás talaján vagytok ma megint, telihold jön?
Ki az a vagytok ? Mert hogy én senkit nem fenyegettem semmivel , sem fegyveres erőszakkal, sem emberöléssel. Szimplán leírtam, hogy ez bűncselekmény és még a Btk-át is idéztem. Ez a realitás, nem is hiszed mennyire….
Btk. 255.
Mondjuk ez kifejezetten érdekes benne, ezek szerint mindannyian, akik ezeket olvassuk ezt a bűncselekményt elkövetjük, ha nem jelentjük :
“263. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, kémkedés az Európai Unió intézményei ellen készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“
Maximum ebbe lehetne belekötni:
“Aki hitelt érdemlő tudomást szerez “
Hunn ezen agymenései vajon mennyire hitelesek, muszáJ nekem ezt tudnom, felismernem? ( hisz én csak egy vén picsa vagyok, akinek nem ez a szakmája, esetleg a család rendőr tagjainak kikérem a véleményét… )
Kedves Hunn! Nem mersz válaszolni az általam feltett kérdésekre. Te még az egzisztenciádat sem mered veszélyeztetni a patriarchátusért most a valóságban. A környezetedben sem mered felvállalni a saját gondolataidat a jelenben, nem mersz cselekedni. . A valós cselekvés helyett maradsz az álmodozásnál. Majd ha más kikaparja helyetted a gesztenyét, ha majd más áldozatokat hoz, ha majd más megteremti a megfelelő helyzetet, ha majd más kockáztat és előkészíti az általad vizionált “forradalmat”, akkor majd jön a hős Hunn a fegyverével, és bátran halromra öli a nőket. Ahhoz, hogy az általad vizionált “forradalom” bekövetkezzen, cselekedni kellene most, felvállalni a gondolataidat most. Szerinted hogy lesz forradalom, ha lapulsz, mint nyuszi a fűben? Miért azt várod, hogy majd más előkészíti a nagy hatalomátvételt? Miért nem cselekszel most? Miért nem állsz ellen? Mert az kényelmetlen?
A jelenbeli cselekvést az éretlen, gyerekes álmodozás nem pótolja. Majd egyszer űrhajós leszel meg katona. És te ekézed az afgán nőket…. :)
Jól értem, kedves 31Anna, hogy te tényleg azt próbálod nekem sugallani: tényleg menjek le az utcára, és öljek meg feminista nőket, mégpedig most azonnal? Mert különben nyuszi vagyok és nem gondolom komolyan azt, amit mondok? Pedig azt hittem, hogy nektek, feminista nőknek, nem szimpatikus viselkedés az, ha valaki ilyet tesz…
Nem illegális ez, amit itt csinálni próbáltok velem, ilyesmre biztatni valakit? Felbújtóként gondolom szó nélkül és ellenvetés nélkül jössz te is a sittre, ha megcsinálom?
Ja, hogy ma végre rájöttem, hogy többen is felváltva használják az NGO-nál az xcsakx felhasználónevet, riadóztattátok az egész hálózatotokat, hogy gyertek ide, most kell a Hunn-ra rászállni, mert rájött valamire, próbáljuk meg a mondanivalóját így vagy úgy, de hitelteleníteni, vagy mi van? lol
Nem tudom k kicsoda, nem is érdekel, de tényleg fura alkalmakkor kerül elő Anna meg Lierin
Egy csapat ez, egy NGO.
Mert szerinted te olyan fontos vagy. :D
Szerintem téged kifejezetten szeretnek a feministák, mert te vagy a férfimozgalom legnagyobb ellensége. Ha valaha tényleg nagy nyilvánosságot kapnak a férfimozgalom jogos követelései, elég lesz néhány elborult kommentedet idézni, hogy lejárassák az egész férfimozgalmat a társadalom előtt.
Kedves 31Anna, nem vagyok önkéntes tagja a ti feminista társadalmatoknak. Szóval arra, hogy a gondolataimat hogyan jelenítené meg a feminista mainstream a feminista társadalom számára, arra magasról szarok…
A férfimozgalmat és annak jogos követeléseit a feminista mainstream akkor is démonizálja, ha azt a lehető legnormálisabb emberek adják elő a létező legkulturáltabb és legvisszafogottabb megfogalmazásban. Számtalanszor megtörtént már.
Úgyhogy a radikálisok nem tudnak a férfimozgalomnak pluszban ártani még ha akarnának se (természetesen eszük ágában sincs ártani), tehát téged se aggasszon ez, LOL
Má megint beletrafáltál a közepibe, ezzel a sok ésszel csoda, hogy még nincs háremed…..
Tudom.
“ tényleg menjek le az utcára, és öljek meg feminista nőket, mégpedig most azonnal? Mert különben nyuszi vagyok és nem gondolom komolyan …”
Nem , ezt te írtad le, hogy ezt akarod csinálni :
“Kedves Hunn, hajlandó lennél-e fegyvert fogni, ha kell embert ölni, és meghalni ha muszály, azért a nemes célért, hogy a feminizmus őrületét egyszer s mindenkorra megállítsuk, annak összes úgynevezett “eredményét…( önmagadnak sajátmagad által feltett kérdés)
És a válaszod :
“IGEN!!! Mégpedig akár most azonnal, akár ebben a kurva pillanatban!. És nem értem, hogy konkrétan még mire várunk??? CSINÁLJUK MÁR!!!“
Anna tényeket állapít meg, kérdéseket vet fel.
Kedves Hunn! Mindössze jeleztem, hogy te magad a kisujjadat sem mered mozdítani, a véleményedet sem mered felvállalni a munkahelyeden, a környezetedben, nehogy kényelmetlenséged legyen. Nehogy anyagilag bajba kerülj. De azon szórakozol, hogy bezzeg az afgán nők nem meirk most kinyitni a szájukat, holott nekik az élete a tét.
Messze nem azt sugalltam, hogy menj az utcára és ölj. Attól nem lesz patriarchátus, hogy Hunn kivonul öldösni. Mindössze annyit, hogy az égvilágon semmit nem teszel a patriarchátusért, mert félsz a következményektől. Utálod a diverzitást hirdető munkahelyedet, megalázónak érzed a női főnököt? Miért támogatod őket azzal, hogy ott dolgozol? Miért csak az afgán nőktől vársz öntudatot? Miért nem vállalod ország-világ előtt a véleményedet, miért nem szervezel tüntetést, miért nem propagálod a gondolataidat, miért nem szervezkedsz, miért nem készíted elő azt a nagyszerű hatalomátvételt? Szerinted az általad elképzelt forradalom, patriarchális hatalomátvétel hogy fog kirobbanni? Honnan tudják meg azok a nagyszerű fegyveres férfiak, hogy pont ma lesz a forradalom, amiben részt akarsz venni? Ráadásul ha elég sok embert, a társadalom többségét magad mellé tudod állítani, öldösni se kéne. Meglenne a nagyszerű patriarchátus.
Nem álmodozni kéne, hanem cselekedni. Nem álmodozás közben kellene bátornak lenni, hanem megtenni, amit jelen helyzetben lehet a cél érdekében. Felvállalni, kockáztatni, bátornak lenni, kinyitni a szádat. Ha ezt sem mered, akkor mit vársz az életveszélyben lévő afgán nőktől?
Az afgán nők sokkal bátrabbak, az életükkel játszva kimentek tüntetni a tálib megszállás után! Ez valóban bátorság:
https://www.huffingtonpost.co.uk/entry/afghanistan-women-protest-taliban_uk_611cde52e4b0e5b5d8e4e198
És ha bárki azt gondolná , hogy nem voltak fegyveres tálibok a közelben az téved:
( másik video ugyanerről a csoportról, minden elismerésem )
https://www.india.com/viral/viral-video-brave-afghan-women-protest-for-rights-kabul-streets-armed-taliban-militants-twitter-hails-incredible-courage-watch-4896688/
Már akkor kockázatot vállaltak, mikor tanulni, dolgozni mertek, és ezzel kivívták a környezetükből sokak rosszallását. Ráadásul úgy, hogy a tálib hatalomátvétel lehetősége mindig ott lebegett a fejük felett.
Te azt honnan tudod, hogy én mit csinálok, és mit nem csinálok, kedves 31 Anna, te ostoba pina? Elmondom: sehonnan.
Mindegy, én megjósoltam már rég, hogy mi lesz. Ti meg álmodjátok azt, hogy biztonságban vagytok. Majd felébredtek.
Mert nem igaz, amit írtam? Mi nem igaz belőle? :)
Te meg álmodozz arról a patriarchális hatalomátvételről. Én megjósolom, hogy ebből semmi nem lesz. Álmodozzál csak! Majd felébredsz! :) Vénlegényként, macskás szingliként.
Jah, az úgyis pont a férfiakra jellemző, ja :D
Mert szerinted nincs egyedülálló vénlegény? Vagy még macskájuk sincs?
Én ismerek ( személyesen)egy olyan idősebb humoristát , aki sosem nősült meg, persze amúgy nőfaló volt , a saját fiát rejtegeti az egyik ilyen kapcsolatból és tizenévig egy macskával élt egy k. nagy házban. ( a cicus most távozott nemrég a boldog vadászmezőkre) .
Ja, hogy azt rovod fel nekem, hogy egyedül nem tudom megcsinálni, hiába is próbálkoznék, kedves 31 Anna? Nem mondod, baszod…
És valóban: a legfőbb vezető sem én leszek majd, akit a srácok követnek majd a barikádra, meg az sem én leszek, aki a bemegy a tévébe vitatkozni, a patriarchátus reklámarcaként.
Egy dologban valóban igazad van: én az a csávó vagyok, aki lehet, hogy pont melletted áll a buszon, vagy szemben ül veled a melóhelyen, és mindazt gondolja, amit a témáról eddig leírtam. Te pedig ezt álmodban sem gondolnád róla…
Tudod miért? Mert eddigi életem során ezt a megközelítést találtam a győzelemhez vezető legbiztosabb útnak. Mert ha mások egyáltalán nem is számítanak még a lehetőségre se annak, hogy odabaszol, mert fel sem merül bennük, mert nem olyannak ismernek, akkor az sokkal nagyobbat biztosabbat üt, ha eljön az ideje… És előbb-utóbb mindig eljön.
Egyben viszont biztos lehetsz: privátban, magánéletben, már rég elkezdtem törleszteni a nőknek. Nem, nem mondom be a tévében arccal és névvel. Nem, nem is számítanak rá, nincs előzetes figyelmeztetés. Visszakaptok mindent. Úgy baszok ki veletek ahogy csak tudok, ami csak belefér, ami a csövön kifér… És hogy ez így van, hogy ezt csinálom, arra viszont az életemre megesküszöm, ha kell… (És van egy olyan érzésem, hogy ezt viszont igenis bemondásra el fogod hinni nekem…)
Pontosan mire is gondolsz ezzel:
“Visszakaptok mindent. Úgy baszok ki veletek ahogy csak tudok, ami csak belefér, ami a csövön kifér… “
Pontosan miért is ? Ez a “ vissza” érdekelne igazán, miért is kell minden nőnek szenvednie ( és rettegnie) az egyelőre “ undercover” módban üzemelő Hunntól? Mert megszülettünk ? Mert ebbe az időszakba születtünk ? ( amikor vannak jogok és kb szinte mindenkinek kötelező a munka)?
Vagy az igazán “ véresszájú feministák” bűneiért , esetleg a veled szóba nem álló, téged észre nem vevő nők bűneiért , vagy a téged szemét módon kihasználó kurvák bűneiért? Ez ám az igazi kollektív bűnösség ! Pontosan úgy gondolkodsz mint egy szélsőséges feminista !
Mert hogy én soha az életben nem követtem el semmit egyetlen férfi ellen sem azért mert férfi, az biztos. Azért mert gennyláda ember ( vegyesen nő -férfi) , no arra nem vennék mérget. De szerintem több volt a nő és mindig reakció volt és nem akció.
Igen, kábé ez van, ahogy írod, kedves tomgal… Részemről már egy ideje vége van a ti feminista társadalmatokkal való együttműködésnek! Miért lennék továbbra is másodosztályú állampolgára egy nőközpontú, férfigyűlölő, feminista társadalomnak? Minek?
Helyette inkább a ti feminista társadalmatokon kívüliként határozom meg magamat. Sőt, annak kifejezett, halálos ellenségeként. És eszerint is állok hozzátok, mai emancipált, modern nőkhöz, vagyis az ellenséges feminista társadalom tagjaihoz…
Ami ellen egy szavatok se lehet, hiszen ti, feminista nők hirdettétek ki, hogy a fehér, heteroszexuális férfi az ellenség… Vagyis – többek között – én is. Úgyhogy a “kollektív bűnösség” miatti panaszodat nyugodtan viheted is vissza hozzájuk, és odahelyezheted a feminista nővérkéid lábacskái elé… Hát igen, ami engem illet, valóban eljött ez is. A végére tényleg az lettem. Igen. ÉN VAGYOK AZ ELLENSÉG!
Már egy jó ideje úgy vagyok vele, hogy konkrét, jelen idejű fizikai erőszakkal kell kényszerítsetek, hogy betartsam a ti feminista játékszabályaitokat, másképp erre magamtól már nem vagyok hajlandó… És amint a konkrét, jelen idejű fizikai erőszak megszűnik – mert nem lehet minden pillanatra egy feminista rendőrnőt mellém állítani – számomra újra “all bets are off”, ahogy azt az angolszászok mondják…
Ami ma már sokkal, de sokkal fontosabb számomra annál, hogy valaha is párt találjak, az az, hogy az eddigi megaláztatást visszaadjam a nőknek… Hogy lehetőleg minél több nőt, minél többször, minél jobban megalázzak. Szóban is, és viselkedésben is. Lehetőleg minél agresszívabban, minél szemetebb módon. Hiszen ha van rá mód, hogy félelmet is érezzenek, ne csak szimpla megaláztatást, az annál jobb…
Például: elmúlt 30? Feltétlenül tudatni fogom vele, hogy már nem tekintem nőnek… Az, hogy úgymond “nem vagyok jó pasi”, és “amúgy sem kellenék”, az csak hab a tortán: nem arra fog gondolni egyik roastie sem, hogy ha már egy ilyennek sem tetszik, mint én, akkor a nálam sokkal jobb pasiknak biztosan tetszeni fog, lol…
Bizonytalan a nő a saját testével kapcsolatban? Mondjuk egy fiatal lány, aki még tapasztalatlan, és nem szilárd az önbizalma? Tudatom vele, hogy az a baj, hogy túl kicsi a melle. Vagy túl nagy… Érezze csak magát mindegyik ugyanolyan rosszul a saját testében, a saját bőrében, mint ahogy ezt anno velem is elérték a nők a testemmel kapcsolatban, amikor még fiatal voltam…
-“Szerinted nem vagyok kövér?” -“De igen, dagadt vagy és csúnya”: ez a megfelelő válasz. Ha szex közben nem áll fel, az az ő hibája, mert szar az ágyban. És aki szex közben nem nedvesedik, az nő egyáltalán???
Ez van. És még rengeteg hasonló, kiváló ötletem van. Visszakaptok ti még tőlem mindent, amit eddig tőletek kaptam… És tudjátok mi az, ami ebben a legjobb? Az, hogy ehhez még a patriarchátus bevezetése sem alapfeltétel…
Tehát mikor a kommunisták reakciósoztak ezzel elismerték, hogy ők kezdték és minden válaszcsapás rájuk teljesen jogos volt?
Ja wohl, egyértelműen.
Nem hiszem el neked. :)
Teljesen mindegy, hogy mit hiszel, kedves 31 Anna. Tegnap például elmentem egy panelkupiba, és kedvemre pofoztam és szájba hugyoztam egy szutyok prostit… Ráadásul ebbe még a legszigorúbb #MeToo-s feminista se köthet bele: megvolt előre a “consent” is, és utána ki is lett fizetve az értéktelen riherongy. A feministák szerint a “szexmunka”, így ez is, amúgy is “empowering”, szóval egy feminista nőnek egy rossz szava se lehet rám… Azóta természetesen még sokkal jobban tisztelem a mai nőket, különösen a szexmunkásokat, mint ezt megelőzően, lol… És kifejezetten a mi tegnapi itteni kis csörténk motivált arra, hogy ne a normál opciót válasszam… Szóval, hogyha szexmunkás “nővérkétek” nem élvezte minden pillanatát, azt, ha úgy vesszük, nektek is köszönheti a “Sisterhood” nevében… Hát, valahogy így. Mondom én, hogy tőlem visszakaptok mindent…
Ugyanakkor férfi szempontból, mikor az átlagjulcsi is méteres elváráslistákat állít ki, nem logikus döntés? Dehogyisnem. Ha csak a pénzt akarják akkor legalább dolgozzanak meg érte. Üdv a kapitalizmusban, ami a picsalista rendszerrel szintúgy szemben áll, mint ami a “családtámogatásokat” illeti.
He-he, , te tényleg azt hiszed, hogy ebben az akcióban te voltál a győztes és jól odabasztál a feminizmusnak? Nem a feministák szokták ekézni a prostitúciót amúgy, meg ellenezni ? Ja, hogy ezzel “ csaptál oda“, hogy igénybevetted a szolgáltatását :) Ezzel aztán rohadt nagyot ütöttél “rajtunk”, kifejezetten bosszút álltál, hogy előre megbeszélten , jól megfizetve ( azt a pénzt milyen jó és értelmes netán hasznos dolgokra is el lehetne költeni- bár szíved joga) “ lealáztál egy prostit. Te tényleg azt hiszed, hogy érdekel speciel engem, pláne bánt,hogy egy utolsó kurva miket vállal be neked jópénzért? Teljesen megérdemlitek egymást , zsák a foltját.Nem gondoltam, hogy hajnalban ilyen jót fogok röhögni és ezt még büszkén le is írod…
Az eddigi csúcstartó szöveg nálam: “35 év és 180cm alatt ne, ha nem vagy független esélytelen vagy”. Mindezt egy 42 éves kétgyerekes nőtől. Mikor ilyet olvasok nekem is ez ugrik be, hogy az ilyet kb. le kéne hugyozni, de valamiképpen lealázni szex közben, kb. ugyanezt érdemelné, függetlenül attól hogy nem prosti. (bár nem lehet tudni hogy hányan mentek át rajta az elmúlt húsz évben)
http://kecskefeszek.net/egyperces/ferfiak-es-nok/egy-not-nem-nehez-boldogga-tenni.html
Jó esély van rá hogy élvezné is.
:)
Ebben teljesen igazad van, hogy megmosolyogtatóan elrugaszkodottak az elvárásai a hölgynek, biztosan tömegesen fognak a férfiak jelentkezni :) de ez legyen az ő baja…no de aki” le tudná hugyozni” és egyáltalán abba a pozícióba kerül , hogy ezt megtegye ,annak kéne hozni (legalább a külső) paramétereket. Az, meg aki csak egy jót akar dugni (mondjuk azt, hogy egy magát igen jól tartó nővel), meg esze ágában nem lesz lehugyozni, mert erre csak az vágyik,aki oda sem kerülhet. De amúgy teljesen igazad van abban, hogy az ilyen meg is érdemli a sorsát.
Merthogy sok férfi nem méteres elvárással fordul a nő felé, akit feleségül választ? Maradjon örökké fiatal, soha ne öregedjen meg, soha ne legyen több harmincnál! Szüljön 3-4 gyereket, de ez ne látsszon meg a testén, maradjon csinos, vékony derekú, szép mellű! Dolgozzon munkahelyen, de ugyanúgy szolgálja ki a férjét, lása el a gyerekeket, mintha egész nap otthon lenne. Adjon igazat mindenben a férjének, rendelje magát alá az akaratának, nehogy szegény egoja megsérüljön. Legyen szerény, alázatos, nézzen Istenként urára és parancsolójára, a nagybetűs férfira. Véletlenül se derüljön ki, hogy sok dologban okosabb tájékozottabb, ne merészeljen sikeres lenni a munkahelyén! :D
Tomgal nem értek egyet Hunn al de megértem. Ha valaki akár nő akár férfi szopóágon van x évig az valahogy ki fog törni. Itt az FH n is megénekelték jópáran már a kettős mércét ffi-nő között de ez a cikk is fedi a lényeget hoztátéve az itt a fórumban leírtakat az alsó 80% nak nem könnyű. Én is oda tartozom max annyi a különbség hogy amit más prostira költ én eltúrázom-íjászkodom.
https://she.life.hu/herself/20171010-ferfiak-nok-viselkedes-kulonbsegek-petras-lilla.html
Semmi bajom azzal, ha Hunn kurvázik, vagy akármit csinál szabadidejében,az ő dolga. Még azzal sincs bajom ,hogy dühös a nőkre,meg a kurvákra ,ameddig ezt nem kollektív bűnösség keretében teszi.(mindenért másokat hibáztatva). Itt az a gond és sajnos tényleg nevetséges, hogy azt hiszi, ezzel az akciójával bárkin bosszút állt, vagy a feminizmus kapott ezzel egy ütést.A nagy lótúrót, egy kurva megint gazdagabb lett, ő meg teletömködte egy olyan nő pénztárcáját,akinek a fajtáját utálja amúgy. A nőnek meg megalázó ? Ugyan már, nem először teljesít spéci kívánságokat az ilyen, neki ez üzlet és meg is kéri az árát amiért megéri. Közben Hunn ugyanúgy szop tovább , csak kevesebb maradt a pénztárcájában.
True..már,ha egyáltalán megtörtént a dolog és így.
Amúgy a She.hu cikket egyszer már én is linkeltem, ez valóban egy jó cikk ,pont amikor arról regéltem, hogy azért ott akadnak időnként férfipártoló és önkritikát gyakorló írások…
Nem tőlem származó alapötletekből kombinálva:
Ha valaki veled kitolt
hugyozzál le minden betont
ha megdobtak egy jó nagy kővel
légy gusztustlan minden nővel!
Ezzel azért, ne nevezz be a költészetnapi szavalóversenyre…:D
Kösz a dicséretet…Ha ezt valaki úgy elszavalja ,hogy jó lesz az megérdemli a különdíjat.
Hú, micsoda “bosszút” álltál…:D
Ha csak a frusztrációd csökkentése miatt csináltad és nem saját élvezetből, akkor eléggé elítélendő a dolog. Milyen néven fut a csaj? Vagy ez csak amolyan “példabeszéd”?
Utóbbira szavaznék.
Gondolom, az itt kommentelő férfiemberek szívesen vennék, ha az ő lányukat vennéd feleségül. :) Te semmivel sem vagy különb, mint akit szájba hugyoztál. Gondolod, hogy a tettedtől bárki jobban tiszteli a férfiakat? Ezzel nem a nők kaptak vissza bármit is, hanem saját magadat aláztad meg.
Mellesleg ennek semmi köze a feminizmus elleni harchoz.Szervezz tüntetést, gyűjts aláírást, szervezz kampányt! Amíg nincs fegyveres harc, ezek az eshetőségek. És így azt is felmérheted, hányan támogatják a gondolataidat. Mert enélkül csak szájtépés; idétlen, gyerekes álmodozás, amit írsz.
31Anna, ezt konkrétan nem hiszem el bazmeg!!!
Idejön a feminista picsa, és még azt is meg akarja mondani, hogy az anti-feminizmust hogyan csináljuk!!! És feladatot oszt!!
Ez még viccnek is durva…
Dehogy, álmodozzál inkább! :) Az a vicc, hogy a valóságban a legkisebb veszélyt, minimális felelősséget sem mersz felvállalni a céljaidért. Nem mered a valóságban kézzelfoghatóan kipróbálni, valójában hányan értenek egyet a céljaiddal, véleményeddel.
Ha most elhatároznád, hogy mához egy hónapra szervezel egy tüntetést a nők jogainak elvétele érdekében, hány embert sikerülne mozgósítanod szerinted? Ha ez sem megy, honnan veszed, hogy te majd fegyveres harcban veszel részt a nők jogai ellen?
Vénlegényként?
Kedves 31 Anna, én ezen már egy ideje túl vagyok. Ha soha nem lesz normális párkapcsolatom ebben az életben, engem ma már az sem érdekel különösebben… Korábban, fiatal férfiként csak erre vágytam, bármit megtettem volna érte, és nagyon szenvedtem a hiányától… De ma? Köpök rá. A pina az egyetlen, ami még kell a nőktől, semmi más.
Szerencsére pinát látni fogok akkor is, ha sosem lesz normális párkapcsolatom… Annyi van mindössze, hogy – ellentétben azzal, ahogy fiatal férfiként álltam ezekhez a dolgokhoz hozzá – ma már egyáltalán nem érdekel, hogy egy nő szexuálisan vonzónak találja-e a testemet vagy sem, hogy élvezi-e velem a szexet vagy sem, hogy van-e orgazmusa vagy sem… Ilyesmi engem ma már nem érdekel: nem csinálok ego-kérdést belőle, mint fiatalon. Mi több: kifejezetten az ellenkezője jön be!
És sokkal szivesebben elbaszok egy használt pinájú, fiatal “szexmunkás” prostira némi aprót, minthogy feminista alapú házasság 2.0-ban éljek egy – amúgy általában ugyanolyan használt pinájú – mai modern, emancipált, feminista nővel, különös tekintettel a “roastie” fajtára… És ha a fiatal “szexmunkás” nő undorodik tőlem, és attól amit csinálok vele, az az ő baja…. Hadd szenvedjen a ribanc: aki kurvának megy, az ne sírjon ha basszák… És – ha megérem azt a kort – még a 80 éves ráncos, aszott seggű, öreg testemet is fiatal “szexmunkás” lányok fogják kényeztetni nagy undorodva, és én röhögni fogok rajtuk magamban…
Álmodozás?
Ezek inkább afféle gondolatkísérletek… Például: ha az lenne az ára, hogy soha többé nem láthatok közelről pinát, viszont cserébe fegyveres erőszakkal be tudnánk vezetni egy nőelnyomó patriarchátust és vissza tudjuk venni a nők jogait… Nos, azonnal és gondolkodás nélkül igent mondanék erre az árra, és mosollyal az arcomon halnék meg…
De tőlem nevezhetjük mindezt akár álmodozásnak is. Mert tulajdonképpen az, hogy én miről álmodozok, az valóban lényegtelen… Ami viszont nagyon-nagyon fontos, az az, hogy milyen új társadalmi jelenségek vannak, milyen új tendenciák jelentek meg, és azok milyen irányba mutatnak… Ezek pedig szerencsére egyre inkább anti-feministák, és egyre inkább olyanok, melyek kiváló táptalajt biztosítanak az én álmodozásomhoz…
Hiszen miért is élünk ma feminista rendszerben? Nem, nem azért, mert az “inspiring”, “stunning” and “brave”, “elnyomott” nők mindent “kiharcoltak” maguknak a “gonosz, nőelnyomó patriarchátus” ellenében, kifejezetten a “nőelnyomó patriarcha férfiak” akarata ellenére… Hiszen Afganisztán példáján látjuk, hogy ilyesmi szimplán nem történik meg a valóságban. Ma sem, meg száz évvel ezelőtt sem. HA VALAMI ÁLMODOZÁS, AKKOR EZ A FEMINISTA TÖRTÉNELEM AZ, MÉGPEDIG A NŐK RÉSZÉRŐL!
Mi történt tehát valójában?
Az, hogy anno a férfiakkal elhitették: a feminista követelések teljesítésével a nők sokkal jobban szeretni fogják, sokkal jobban fogják tisztelni, és sokkal jobban megbecsülik majd a férfiakat, mint korábban… Elhitették velük, hogy a párkapcsolatokban és a szexben a nők majd önként és örömmel fognak többet nyújtani a férfiaknak, mint eddig.
Elhitették velük azt is, hogy ha a nők a “szexuális forradalom” során megkapott korlátlan szexuális autonómiájukkal szabadon rendelkezhetnek, úgy minden férfi sokkal könnyebben talál majd szerető párt magának… Hiszen akkor a nő önként és dalolva lesz hűséges ahhoz a párjához, akit ő maga választott, és részesíti korábban elképzelhetetlen szexuális örömökben… Hiszen a patriarchátus eltűnésével együtt eltűnik minden olyan kényszer, ami korábban árnyékot vetett a nő férfihoz való viszonyulására…
Aha…
A feminista nők az emancipációt és a női jogokat nem kiharcolták. Hanem hazudtak. Azt hazudták, hogy cserébe a férfiak is kapnak valamit. Nem is keveset. És ezekre az ígéretekre alapozva a férfiak tálcán átnyújtották a nőknek mindazt, amit a feministák követeltek…
Csakhogy a mai férfi-generációk már látják, hogy a férfiak részére megígért dolgoknak pont az ellenkezője történt… Hogy amit a feministák ígértek nekik, az mind hazugság. Hogy nincs értelme így folytatni tovább. Nincs rá motiváció. És ez a gondolat már megjelent a mainstream-ben is, pedig korábban ez elképzelhetetlen lett volna… Ezeknek a tendenciáknak része az is, ami a talibán afganisztáni győzelmére adott reakció a manoszférában…
De egy ilyen – elsőre látszólag akár nem is ideillőnek tűnő – tendencia az is, amit sokszor hallok a “lányoktól” mostanában. Hogy például a “szexmunkás” nőknél egyre több férfi nem a normál, “barátnőfeelinges” szexet keresi, a dominákra pedig – szemben a korábbi évtizedekkel – ma már szinte alig van igény… Hanem a nők szexuális megalázására, degradálására került a hangsúly, azért fizetnek… Ami egy nagyon komoly társadalmi mélylélektani jelzés szerintem, ami MÉG a feminista rendszer keretein belül zajlik, tekintve hogy (talán az “alfahímnek” tekintett 20% kivételével) mindenki kurvázik, kurvázott, vagy kurvázni fog…
Nem árulok zsákbamacskát: időbe telik minden új társadalmi jelenségnek az átfutása. Még rengeteget kell tenni ahhoz, hogy a feminizmus “eredményeit” felszámoljuk, és visszavegyünk mindent a nőktől, amit a korábbi, megtévesztett és hülyére vett férfi-generáció tálcán átnyújtott nekik… De a tendenciák bíztatóak, jó irányba tartunk: tény, hogy a mi ízlésünknek lassan… Viszont biztosan. És ez a magyarázat az optimizmusomra.
Álmodozás is pont a férfiakra jellemző, igen… A múlt héten is kifizetett egy 55+-os osztrák múmia egy neten megismert “amerikai veterán katonának” közel 100 ezer eurót összesen, repülőjegyekre, meg kórházi kezelésekre. Tehát azóta lett valahol Kongóban is egy Pénztáros Lőrinc :D Ősrégi társkeresős trükk ez már, többnyire afrikai bandák akciója. Hányszor kaptam már én is angolul, vagy tört magyarsággal megírt emailt ukrán vagy orosz “szépségektől”, jókat röhögök mindig ezeken a kitalált sztorikon. Igen, mert mi férfiak már tinédzser korban megtanuljuk, hogy nincsen olyan hogy “nekem jár”, ellenben a femcsi rendszerben felnőtt nők között bizony még 60 körül is marad ez a felfogás sokszor. Hát azt hitte a múmia is, hogy neki “jár” a veterán katona :D :D Egyébként ezek a bűnbandák gyakorlatilag a femcsi rendszert, és a RedPill tudást kihasználva kaszálnak ekkora lovét. Ha férfiakat találnak meg akkor 18-25 év közötti lányok fotóival próbálkoznak, ha nőket akkor 50-es katona vagy hasonló profilokkal igyekeznek behálózni. Tudják hogy a femcsi rendszerben a nők álomvilágban élnek, de ugyanakkor azt is hogy ebben a rendszerben egyre több a vagyonosabb nő. A RedPillből pedig lehet tudni, hogy 50 felett megcsappan a kereslet a nők irányába, ugyanakkor ez a korosztály lesz a vagyonosabb is (válás, öröklés, hasonlóak miatt), legalábbis a fiatalabbakhoz képest mindenképpen. Ennyi a recept, tehát nők és férfiak között is az idősebb korosztályt találják be ezek, a nőket az álomviláguknak megfelelő férfikorosztállyal, a férfiakat pedig mindenképpen fiatal, ropogós lányokkal, és láss csodát a recept a mai napig működik.
“Az, hogy anno a férfiakkal elhitették: a feminista követelések teljesítésével a nők sokkal jobban szeretni fogják, sokkal jobban fogják tisztelni, és sokkal jobban megbecsülik majd a férfiakat, mint korábban… Elhitették velük, hogy a párkapcsolatokban és a szexben a nők majd önként és örömmel fognak többet nyújtani a férfiaknak, mint eddig.”
Ezt honnan veszed? A feminizmushoz a társadalmi igazságosság vezetett. A te jogaidat épp úgy el lehetne venni, mint a nőkét. Semmi alapod nincs arra, hogy kétségbe vond a nők jogait. Te mennyivel többet tettél le az asztalra, mint egy nő? A te korodban egy nő dolgozik a munkahelyén, és jó eséllyel épp nevel 1.2-3 gyereket. Te mennyivel érsz többet, mint ő? Itt nem hülyére vették a férfiakat, csak igazságot szolgáltattak a nőknek. Én is simán ki tudnék találni pár indokot, hogy miért kellene elvenni a te jogaidat. Az más dolog, hogy én nem buzdítanék erre senkit.
Megint leírom, próbálj tüntetést szervezni, aláírást gyűjteni a női jogok ellen! Nézd meg, mekkora sikered lesz, hányan támogatnak! Idétlen álmodozással nem sokra mész!
Dehogy, elég lenne a déli kerítést elbontani, had szorítsa belétek az összes afrikai a faszát. Értetek nem kár, üríteni még jók vagytok, másra már amúgy sem. Írtam már hogy az ingyenes honvédelem ideje lejárt, kár pénzt pazarolni ilyesmire.
Ha déli kerítést elbontanák, a te házad, kocsid is az övék lenne, téged meg agyonvernének annyi eséllyel, minthogy nőket erőszakolnak.
Ha nem vagy képes a nőkre, mint emberekre nézni, akkor te ürítést sem érdemelsz, nemhogy családot. Ha körbenézel, láthatod, hogy sok-sok férfi él párkapcsolatban, és neveli a gyerekét “velünk” együtt.
“Ha déli kerítést elbontanák, a te házad, kocsid is az övék lenne, téged meg agyonvernének”
Szivem, ahhoz korábban kéne felkelni, neked is meg azoknak is
Szívem, elég korán felkelnek ők ehhez. Aztán futkosnál a rendőrségre védelemért. Már ha tudnál futni.
Én arra jutottam, kedves 31Anna, hogy első körben pont elég azokat a nőket beterrorizálni, akik személyesen is részei az életünknek. Példát kell mutatni, nem lehet olyat kívánni más férfiaktól, amit mi magunk nem csinálunk meg… Ez az út vezet el hosszú távon a feminizmus felszámolásához és a női jogok visszavételéhez.
Ti is csak messziről ugattok be férfiaknak, például nekem, mert nem vagytok részei az életemnek. Sebaj: leverem majd olyanon, aki igen. Ott az afgán példa: az helyi nő akinek egy talibán férfi része az életének és beveri a pofáját ha ugat, az kussba van. Csak a nyugati feminista nők ugatnak “bátran” a táliboknak, egy-két kontinensnyi távolságról.
Tehát először a privát szférát kell rendbe rakni, a társadalmi szint csak a második lépés. Valóban nem szabad fordítva ülni a lovon.
Magyarán nem mersz semmit tenni a patriarchátusért. Maximum egy kurvát megversz, megkínzol, mert fizettél érte. Nincs veszély, nem kell érte felelősséget vállalnod. Ez annak a beismerése, hogy közel sem bízol a gondolataid társadalmi támogatottságában. Jó hosszú lesz akkor ez a hosszútáv! :)
Mégis hogyan gondolod, hogy beterrorizálod a nőket a környezetedben? Nem engeded őket előre az ajtóban? Nem köszönsz nekik? Mit csinálsz? Amit írsz, az megint csak idétlen álmodozás, nem tettek. Megvered a szomszédnődet? Az ismeretlen nőt az utcán? És ettől fog megrendülni a feminizmus, tényleg azt hiszed? :)
A táliboknál te, mint keresztény, mennyire tudnál érvényesülni? A te szádat nem vernék be? :)
Idejön a buta feminista picsa, és számonkéri rajtam, hogy miért nem veszem át a hatalmat egy anti-feminista férfisereg élén, és csinálom meg a patriarchátust holnap… Ez lassan már kezd szürreális lenni.
Az egyéni terrornak nincs sok értelme, ezt már láttuk azoknak a srácoknak az esetében, akik nyugaton megpróbálták, és levontuk a megfelelő következtetéseket.
A politikai erőszakhoz, példának okáért mondjuk feminista női politikusok megtámadásához, stb… viszont már kicsit komolyabb szervezet kéne, ami jelenleg még nincs. Sebaj, előbb-utóbb lesz ilyen is.
És nem, nem feltétlenül én leszek az, aki majd ilyet csinálni fog, csak valószínű tendenciákat állapítok meg. Ahogy teszem azt a patriarchátusról szólván is. Ez az, amit mások tévesen “álmodozásként” dekódolnak.
Egyre viszont tényleg rávezettél, kedves 31Anna. Nem, természetesen nem az a feladatom, hogy tüntetést szervezzek, meg közvéleménykutatást, meg kiálljak a nép elé szónokolni… vagy hogy én szervezzem meg egyedül a patriarchátust.
Nem, az én személyes feladatom az, hogy azoknak a nőknek, köztük is elsősorban feminista nőknek (persze az összes többi is megérdemli), akiket személyesen is ismerek, az életét pokollá tegyem.
Ne aggódj, erre egészen kiváló ötleteim vannak. ;)
Figyelj, te buta antifeminista picsa!
Nem, nem ezeket kértem számon rajtad. Közel sem, hatalmasat csúsztatsz!
Azt kérdezem meg, miért nem élsz a demokratikus lehetőségekkel most, úgymint tüntetések, aláírásgyűjtés, kampányszervezés. Amit valóban meg lehetne tenni, ami valódi cselekvés lenne MOST, és nem idétlen, gyerekes ábrándozás, kérkedés a majdani hős Hunnról, aki fegyveresen fog harcolni a ifeminizmus ellen.
Hány embert tudnál mozgósítani pl. egy tüntetésre a női jogok ellen? Hányan értenek veled egyet? Ez miért nem a te feladatod? Mert ez nem ábrándozás, hanem valódi cselekvés? Tendenciákat állapítasz meg. Hát igen, ez aztán nem semmi! Nem, nem neked kellene egyedül megszervezni a patriarchátust, csak a harcról való álmodozás helyett a realitás talajára helyezkedni, és mondjuk társakat gyűjteni a céljaid eléréséhez, egyáltalán hozzákezdeni a majdani óriási hatalomátvétel előkészítéséhez. Ha egy pár száz fős demonstrációt sem tudsz összehozni, hogy lesz ebből forradalom?
Attól nem lesz patriarchátus, hogy te szemét leszel a nőkkel. Legfeljebb szánakoznak rajtad, hogy milyen kis bunkó seggdugasz vagy. Szerinted ki vagy te, hogy pokollá tudd tenni a környezetedben élő nők életét? Ők meg csak úgy hagyják? Ez megint az éretlen fenyegetőzés, gyerekes ábrándozás kategória.
Te buta feminista pina, nem vagy tisztában a “picsa” szó jelentésével, és hogy miért értelmetlen azt egy férfira alkalmazni? És még te akarod osztani itt az észt?
Valamit amúgy picit félreélrtettél. Nem úgy értettem a dolgot, hogy innentől fogom elkezdeni a körülöttem élő nők életének pokollá tevését. Úgy értettem a dolgot, hogy még az eddiginél is tudatosabban és szándékosabban fogom ezt folytatni.
Nem, olyan még nem volt köztük, aki szánakozott volna rajtam, hogy milyen bunkó seggdugasz vagyok… Volt, amelyik sírt, volt amelyiknek fájt, és volt, amelyik félt… Szánakozni még egyik sem szánakozott, LOL
Simán lehet a picsa szót férfira alkalmazni. Miért ne lehetne? Te bunkó, antifeminista picsa vagy, ez egyértelmű!
És persze szó nélkül hagyták a környezetedben élő nők, hogy gyötörd őket. Kik voltak? A szomszéd, a munkatársnő, anyukád? Idegen nők az utcán? Az álmodozol megint… :)
És annak mi köze van a feminista berendezkedés megdöntéséhez, hogy te bunkó vagy a nőkhöz? Ennyit tudsz a dologhoz hozzátenni? Meg írsz pár kommentet. Komoly férfimunka mindkettő.
A KOMMENTELŐK FIGYELMÉBE!
KIFEJEZETTEN A SZERKESZTŐSÉG AKARATA ELLENÉRE VAN, HOGY AZ IDEJÖVŐ ÚJ OLVASÓK AZT LÁSSÁK, ITT A KOMMENT SZEKCIÓBAN AZON MEGY A VITA, HOGY KI “PICSA” ÉS A “KURVA”. SZÁZ MEG SZÁZ ÉRTÉKES HOZZÁSZÓLÁST LEHET AGYONVERNI A NYILVÁNOSSÁG FELÉ EGYETLEN ILYEN MEGNYILVÁNULÁSSAL-ÉS IGENCSAK TÖBB VAN AZ ILYESMIBŐL EGYNÉL.
A CÉLTALAN SÉRTEGETÉST TEHÁT MOSTANTÓL MINDENKI HANYAGOLJA!
LEHET FOLYTATNI MÁS PLATFORMOKON, ÉLŐBEN, FÜSTJELEKKEL-DE ITT AZ EGYET NEM ÉRTÉST CSAK ÉRVEKKEL LEHET KIFEJEZNI, A VITAPARTNER ALPÁRI MINŐSÍTGETÉSE NÉLKÜL.
BÍZOM BENNE, HOGY MINDEN KEDVES KOMMENTELŐ MEGÉRTI ÉS BETARTJA EZT, ÖNKÉNT.
Tudom minden-mindennel összefügg. De megfigylésem szerint, akkor szokott eldurvulni a hangnem, amikor valaki nem igazolt állításokat kezd el puffogtatni azaz hazudozni, majd provokálva ismételgetni. Szóval elsődlegesen ezzel kellene kezdeni valamit.
Illetve vannak olyanok, aki eleve anyázni/bullyngozni járnak ide tokio/csakszi..
Bagira, akkor szokott eldurvulni a hangnem, amikor valaki nem képes uralkodni magán. Ne kend el.
Valóéletben is durva konfliktusba szokott végződni, ha valaki hülyének nézi a másikat és/vagy folyamatosan provokálja.
És? De ha provokátor, akkor éppen az a célja, hogy felbosszantson, és nem több, jól mondom? Azzal, hogy kikel magából, éppen az ő játékát játssza. Akkor most felteszem az 5 ft-os kérdést: mi értelme van megadni neki azt, amit akar?
De ez esetben, nem a provokátort kellene moderálni elsődlegesen?!
Miért akarod moderálni? Mert az ő saját ‘igazságát’ akarja mindenáron rád tukmálni? Ilyen alapon akkor itt kb. bárkit lehetne bármiért.
Tudod vannak objektív igazságok, amiket a karma/isteni igazság ellen elkövetett vétek nem védeni. Amúgy a moderálás alatt elsődlegesen azt értem, hogy bizonyítsa az igazát. Ha ezt nem tudja/és akarja, akkor jöhet a következmények foganatosítása.
Itt már a moderálással régen elkésett, akárki is csinálná akármilyen vonalvezető mentén.
Átment az FH kommentszekciója egy kvantum-faszság generátorba. Komolyan várom hogy mikor regel Gödény hogy itt népszerűsítse magát.
Amúgy nem ez a vérciki, hanem Annának vannak itt 100%-ban igaz gondolatai, különösen a nagy iszlamista kádijainkkal szemben. Azért ez a kemény, hogy egy közepes (bocs drága…) feminista trollal szemben csak a nyüszögés meg a k.anyázás megy egyeseknek…
Nem csak neki a másikaknak is olyan felépítésűek a kommentjei ,hogy egy-egy oltári nagy faszság után benyomnak általában több nyilvánvaló igazságot álcaként,puderként. De hát senki sem hülye itt szerintem mindenki látja ezt csak más reakciót vált ki mindenkiből.Van aki hallgat van aki elmegy van aki ugrik a ..(nevezhetjük nyugodtan) provokációra.Azért az nem az összeesküvés elméletem ellen szól ,hogy többnyire arctalanok űzik a sportot.
Pontosan, ha valaki akkora “ faszagyerek “ és olyannyira igaza van , akkor ehhez miért nem vállalja fel az arcát ( nevet nem kell mondani) élöben is lehet vitatkozni, eszmét cserélni, ha minden igaz októberben lesz kólázás , a “talibán kommandó” ( ez nagyon tetszik) bármely tagját szívesen meghívom egy sörre ( vagy akármire), üsse kavics még egy vacsira is! Miért nem lehet felvállalni az igazát valakinek, aki ennyire szentül hisz benne…, mert vállalhatatlan ?
“Komolyan várom hogy mikor regel Gödény hogy itt népszerűsítse magát.“
Na ezen felvisítottam :)
“Amúgy a moderálás alatt elsődlegesen azt értem, hogy bizonyítsa az igazát.”
De ehhez minek moderátor? Fel tudod szólítani te is, hogy bizonyítsa az igazát. Ha ez nem megy, akkor lehet levegőnek/fogyatékosnak nézni. Ha igazmondással kapcsolatban kezdenénk itt moderálni, akkor elég sokakat, de pl. a nagy dumás kamu keresztény, kamu hazafi Hunnt az elsők közt lehetne innen reptetni…
Kedves Deadpool, én meg azt nem szeretem, amikor a hozzád hasonló zsidógyerekek akarják nekünk megmondani, hogy hogyan kell kereszténynek vagy hazafinak lenni…
Deadpool, mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de ráerőltetni a másikra már nem. Ha pedig úgy akarja a másik jogait megtépázni, hogy nemrég még tőle kapta az extra jogokat, az azért már nem egy kategória. Komolyan ide kell jönnie egy nőnek provokálni, meg rázni a ketrecet, mert tudja, hogy kint úgy is mindent megkap, de még a dicsőség is kell neki? Itt, ahol a férfi problémákat beszéljük, és a nők még ennyit se hagynának? Akármennyi is van nekünk, azt mindig el akarják venni? Nagyon érdekel a véleményed!
Azt titulálod provokációnak, ha valaki vitatkozni mer? :)
Szerinted nem a nők provokálása történik sok itteni kommentben?
Fehér falat feketének nevezni, a zöld füvet kéknek az nem vita….
Mondjuk a férfiember tud ilyen paradox lenni, hogy az életét kevésbé félti, mint az egzisztenciáját (hunn papírtigriskedésétől függetlenül)
“Életünket és vérünket királynőért….de zabot/zsoldot nem adunk”
A nők sosem tudtak mit kezdeni a férfiak direkt fizikai erőszakjával szemben mivel gyöngébbek. Mindig a társadalom erejét használták fel védelemül. Amikor ez utóbbi csődöt mond, teljesen eszközök nélkül maradnak. Csőd lehet a társadalom felbomlása vagy egy olyan társadalom eluralkodása, mely a nőket másodrendű szerepben láttatja.
Most arra ne térjünk ki, milyen férfi az, aki csak fizikai erőszakkal képes egy számára megfelelő nőt megszerezni.
A pofám leszakad:
https://elle.hu/tarsadalom/meghokkento-uzenetet-kuldott-a-noknek-a-talib-szovivo-6946
“ Mudzsahid szerint a tálib katonák nincsenek kiképezve arra, hogy tisztességesen bánjanak a nőkkel, ezért arra kéri a nőket, hogy ne hagyják el az otthonaikat, és inkább ne menjenek be dolgozni, mert nem lennének biztonságban a hadsereg katonáinak a közelében. Állítása szerint továbbra is szívesen látják a nőket a munkahelyeiken, de a legfontosabb, hogy ne essen bántódásuk.”
Ezt most komolyan gondolják …?
Igen, ez is az iszlám “sajátja”, lásd a “Kölni bulit”, azért (is)van Hunnci ennyire belebuzulva, mert azt hiszi, hogy büntetlenül pinát szerezhet, a hős harcos….
Na mi van, kedves női xcsakx-néven kommentelő, felváltottad a srácot, elment dolgozni?
Igen, sőt a tegnapi hírekből. Kiderült, hogy vannak náluk jóval durvább “arcok” is. :D mondjuk ezen senki nem lepődött meg, akit érdekel a kül és biztonságpolitika. Csak azon, hogy ennyire erősek. Szóval úgy néz ki tényleg a talibánnak lehet szurkolni, mint “mérsékelt középnek” És ha valaki veszélyes a hatalmukre azok nem a felfegyverzett nők (LOL) hanem a “horaszán csoport”
A férfiak szintén a társadalom védelmét használják a direkt fizikai erőszakkal szemben. A törvények nemcsak a nőket védik. Mindenkinél van erősebb; vannak, akik többen vannak; vannak akik felfegyverzettek. Mindenkit érhet fizikai erőszak. De amit írtál, az válasz arra, miért külön tényállás a kapcsolati erőszak.
Menj oda nemhatasviselősködni Anna, a Tálibok szeretretettel várnak, rájuk is fér a szórakozás. Nálad fényévekkel erősebb, szebb, és okosabb nők pillanatok alatt “elestek”, akik még így sem egy kaliberek az eltunyult, emancipált, feleslegesen “kitanított”, jól fizetett forgószéksúlynak használt, beképzelt élősködő átlagnővel. A törvények a hímek által aktívan szabályozott csoportdinamika fenntartását szolgálják, mind egymással szemben, csoporton belül (hierarchia) mind pedig a külső támadásokkal szemben. A nőstény pedig csak erőforrás, mint a táplálék, ivóvíz, csak sajnos annál egy csöppnyivel több ésszel megáldva. A törvények (szabályok) tehát elsősorban a férfi/hím egyéneket/ egyedeket korlátozzák, hogy ne férgessenek hozzá a csoport erőforrásaihoz, csak a hierarchiában betöltött szintjükhöz mérten. A nőstény/nő erőforrásként nincs belekalkulalva, ha úgy tetszik, genetikailag a státuszért folytatott harcba, aktív félként
Ezért sem érzékelik a nyugati férfiak a veszélyt, amit a nőtolás generál. Mert nincs veszélyforrásként kódolva beléjük. Ezért írja csakszi, hogy bábról beszélünk. Tisztára mosom őt, mert bár fogalma sincs, hogy ez így van, és nem is így értette, nem azért igaz, amiért gondolja, de attól meg igaz. A gyerekünket se nyomjuk fel a rendőrségen, mert lopott a tárcánkból, vagy mert nem fizetett az ételért. Vagy az idősebb testvért, mert levert egy sallert, mert a kisöcsi bosszantotta. A szabalyok, törvények akkor hasznosak csak, ha élnek a büntetés lehetőségével, akinek meg kell, az meg betartatja, végrehajtja. Egyébként csak iránymutató. A nőnél pedig még rosszabb a helyzet ebből a szempontból ezért is lehet “bábnak” nevezni a feminizmust, női bűnöket, mert azok, akiknek be kéne tartatni, komolyan venni, az túlnyomó%-ban csak röhögne egyet. Lásd, a férfiak nem szaladnak a rendőrségre, ha veri az asszony, sőt, senkinek se beszél róla, mert közröhely tárgya lenne. Minimum töketlen csivavának bélyegezve, holott lehet, hogy nincs vele semmi baj (valószínű), hanem a nárcisztikus, gyönge jellemű, mentálisan a bedrogozott emberéhez hasonló kiszámíthatósággal rendelkező nőstény sorozatosan őt bünteti a saját jelentéktelenségének tudata (érzése) miatt. Pedig azt csinálhatna az ilyen nősténnyel, amit csak kedve kívánna, de az a fránya társadalmi elvárás erre nem tér ki. Mert ilyen nem is létezik, visszahozva az állítást, hogy a nő nem veszélyforrás, hanem erőforrás.
Az erőszakkal kapcsolatos hasmenése pedig lényegében igaz, mindenkinél van erősebb, de a nők ennek a ranglétrának a legalján állnak (hatásviselők), ha az utódokat nem számoljuk bele. A nő fegyverrel a kezében is nő marad, tanultan is, ezekkel nem lesz másra veszélyesebb, csak önmagára.
Kedves Miklós! Nálad sokkal erősebb, bátrabb, harcedzettebb férfiak is elmenekülnek onnan. Gyakran sorsára hagyva családjukat. te meg fotelforradalmárként osztod az észt az interneten. :) Te mit csinálsz annak érdekében, hogy patriarchátus legyen? Mit vállalsz ennek érdekében?
Az átlagnő munkahelyen dolgozik, a családban is gyakran többet feladat hárul rá, mint a férjére. A legkevésbé élősködő, semmivel sem értéktelenebb tagja a társadalomnak, mint te. Látom, nagyon a bögyödben vannak a nálad sikeresebb dolgozó nők, de ettől még gyerekes hiszti, amivel próbálod tagadni a nyilvánvalót: a munkarőpiac sok-kos területén pont úgy helytállnak a nők, mint a férfiak. Elbújhatsz kiagyalt elméleid mögé, de a kézzelfogható valóság a mindennapokban folyamatosan cáfolja a butaságaidat. :) A nők bizony egyetemeket végeznek, versenybe szállnak a státuszokért, és sokszor nyernek, még akkor is , ha nőként egyébként hátrányból indulnak, hiszen szülőkorúak, gyerekeik vannak.
A férfi azért nem fordul a rendőrséghez, ha az asszonya veri, mert ő férfiként az erősebb, simán meg tudná magát védeni, ha akarná. Kellene egy plusz rendőr mellé, hogy megvédje a 30 kilóval könnyebb feleségétől? Viszont ha a nő a beteg, öreg, mozgásképtelen, így az önmagát megvédeni nem tudó férjét veri, a társadalom ugyanúgy elítéli őt.
Nem, a ranglétra legalján nem a nők vannak, hanem a gyerekek, a betegek, az öregek. Te melyik lehetsz ezek közül? Nem lehet, hogy holnap téged fog ágytálazni egy “hatásviselő” nővér, téged fog műteni egy “hatásviselő” orvosnő? Te is voltál gyerek, ahol x számú “hatásviselő” nőnek köszönheted, hogy felnőttél, és ilyen szép nagydarab nőgyűlölő férfi lett belőled. Sőt, nagy valószínűséggel öregen is a nőkre számíthatsz. Mint naaaagy és erőőős férfi. Szeretnéd, ha a kórházban, az öregek otthonában naponta megvernének, megaláznának téged, mert te vagy a gyengébb,ehhez joguk lenne a nővérkéknek? Szeretnéd, ha feleséged megverne a betegséged idején, mert te vagy a gyengébb, és a társadalom erre jogot adna neki? Hiszen szerinted az verhet, aki erősebb, nem igaz? És azt hiszed, te soha nem lehetsz a másik oldalon, neked nincs szükséged a társadalom védelmére?
Lassan elkezdheted befogni a pofádat, kedves 31Anna.
Mi nem igaz abból, amit írtam? :)
Kábé semmi.
Szóval te nem voltál gyerek, nem leszel beteg és soha nem öregedsz meg? Szép teljesítmény!
—MODERÁLVA—
gumitapir felhasználó kitiltva az oldalról a felhasználói szabályok megsértése miatt
Kedves 31 Anna, a ti jelenlegi nőközpontú, férfigyűlölő, feminista rendszereteket is elsősorban az erőszak, illetve az erőszak fenyegetése tartja fent. Ugyanúgy, ahogy – átmenetileg – Afganisztánban is az tartotta fent…
Mert a nőközpontú, férfigyűlölő, feminista rendszer sehol sem demokratikusan lett bevezetve… Minket, férfiakat, senki sem kérdezett meg arról soha, hogy egyáltalán akarunk-e így élni? A feminizmust mindig is ránk kényszerítették, most is ránk kényszerítik, mindenhol. Nem konszenzus alapján, nem valós társadalmi igények alapján, hanem simán erőszakkal. És hogy miért lenne lehetetlen demokratikusan megszabadulni a feminizmustól? Hát azért, mert erről természetesen soha nem is lesz semmiféle szavazás…
Többek között azért is örülök ennyire a talibán győzelmének, mert az azt bizonyítja, hogy ugyanaz a feminista rendszer, ami nálunk is erőszakkal, illetve az erőszak fenyegetésével van fenntartva, nem legyőzhetetlen… És bár a globális erőkoncentrátum tartja fent, ezt lokális erőszakkal visszavonulásra lehet kényszeríteni. Mert hiába a totális túlerő, ha a férfi (zsoldos)katonák nem akarnak meghalni a női emancipáció nemes ügyéért… Ahogy az afgán kormánykatonák sem akartak.
Tudom, hogy sokan azt gondoljátok, hogy a patriarchátus erőszakos bevezetéséről szóló elképzeléseim irreálisak… Viszont én is kérdeznék valamit ezzel kapcsolatban. Vajon miért ragaszkodik hozzá egyre inkább a globális feminista hatalom nyugaton, hogy a női katonák is harci kiképzést kapjanak, éles bevetésekre a frontra mehessenek, sőt, bekerülhessenek akár a különleges erők közé is? Miért akarják ennyire, hogy katonanőik tapasztalatot szerezzenek a férfiak legyilkolásában, ha egyszer a haditechnika ezt ma már lehetővé teszi?
Szerintem azért, mert igenis számítanak az egyre erősödő és eszkalálódó patriarchális reakcióra… Mégpedig erőszakos reakcióra. Világszerte, de különösen a nyugati világban, lokális szinten. Nyilván nem holnap reggel, de az elkövetkező mondjuk 10-20 éves időszakban gondolkodva… És tudják, hogy úgy általában a férfiakra, ha ebben a kérdésben nyílt kenyértörésre kerülne a sor, nem igazán számíthatnának… A nyugati nőkre viszont annál inkább. (Az már más kérdés, hogy mind a női, mind a vegyes egységeket megeszik reggelire a csak férfiakból álló egységek…)
A jelenlegi társadalom nem nőközpontú, csak kevésbé férfiközpontú. És egyáltalán nem férfigyűlölő. :)
A feminzmust nem erőszakkal tartják fenn. Szervezz egy tüntetést a nők jogai ellen, és nézd meg, hányan mennek el! Többen elmennének, ha a békák jobb életminősége érdekében szerveznél tüntetést, mintha a nők jogai ellen. Ne “jeleket” fedezz fel, hanem kézzel foghatóan cselekedj, és akkor megláthatod, hogy az álmodozásodnak van-e realitása. Harcról álmodozol, mikor a saját környezetedben sem mered felvállalni a gondolataidat, és semmit nem mersz tenni a céljaid eléréséért.
Idejön a buta feminista kurvája, és elmagyarázza nekem, hogy amit látok az nincs is itt, és ami itt van, az nem az amit látok. Aztán elkezdi megmondani nekem, hogy mit hogyan kéne csináljak.
Ez már lassan vicc kategória.
Az álmodozásról pedig csak annyit, hogy ha holnap agyonlőnék egy feministát, akkor szerintem pont te lennél rajta a legjobban felháborodva.
Én megyek aludni, elfáradtam, ennyit írtam, de nem is nagyon tervezek tovább. Leírtam a fontosabb részeket, majd mikor észrevettem, hogy csak ismételgetni kell, mert a kisasszonynak semmi esze nincs, és ugyanazokat kell újra és újra beírni, akkor az én munkám véget is ért.
Megteheti, hogy ezeket írja, mert tudja, hogy semmi baja sem eshet, mert sajnos a modern országokban a nővédelem túl fontos. És mivel a nők majdnem mindannyian imádják a más munkáját a sajátjuknak tekinteni (lásd, a nő nem tud különbséget tenni a sajátja és a férfié között), és a dicsőséget is akarják, továbbá semmi erkölcs sem szorult beléjük, így fel sem tudják fogni, ahogy ez a buta Anna se, hogy semmi beleszólásuk sincs a jelenlegi állapotokba. De nem is kell ezt felismerniük, mert hát megtehetik, másrészt meg, így tudnak csak ilyen képességekkel életben maradni, ha lenne lelkiismeretük, belehalnának, mielőtt kiszipolyoznák a férfiakat.
Történetesen neked nincs semmi eszed, kisfiú!. :) Gondolkodás nélkül ismételgeted a butaságaidat. Te is megteheted, hogy leírd a nőgyűlölő, nyilvánvaló hazugságaidat, ezek szerint a férfivédelem is túl fontos. Mellesleg ha nem lenne nővédelem, megvernéd azt a nőt, aki vitatkozni mer veled? Ennyire nem vagy biztos az igazadban?
Ezt honnan veszed, hogy a nők imádják a más munkáját magukénak tekinteni? Hazugság.
Történetesen te vagy buta, ha azt hiszed, a nőknek nincs beleszólása a jelen állapotokba. De bizony van! Ostoba, önigazoló ostobaságokat írsz, aminek semmi köze a valósághoz.
Abban viszont igazad van, hogy a marhaságaidat kár ismételgetni.! :)
Figyelj, kis primitív provokátorom.Az, hogy ki hazudik, könnyen eldönthető, ki tud forrást hozni az állításaira. Ilyet tőled még nem láttunk.
Az, meg, hogy ezt művelheted ezen az oldalon a mi korrektségünk bizonyítéka. Hiszen bármelyik nőstény oldalon ezen töredékéért azonnali bannolás jár. Bár tudom ti kis prostik/ahogy a cigányok (ebben is hasonlóak vagytok :)))) ezt nem a korrektségnek, hanem a gyengeség jeleként fogjátok fel.
Hidd el, én is tudnék hozzád hasonlóan változatos sértegetéseket írni rólad, de ezt az alpári vitakultúrát meghagyom neked. :)
Az, hogy létezhet egy olyan oldal, ahol előfordulhatnak olyan kommentek, ahol nők lefejezését, megölését, felakasztását, megerőszakolást, jogfosztását helyezik kilátásba, kinek a korrektsége? Ráadásul úgy, hogy ezek nem kerülnek moderálásra, nem határolódik el tőle egyértelműen az oldal kommentszekciója. Ha valaha a férfimozgalom a nyilvánosság elé lép a valóban meggondolandó, a férfiak esetleges hátrányos megkülönböztetésének felszámolását célzó javaslataival, ezek a kommentek az egész férfimozgalmat fogják hitelteleníteni. Elég lesz a javaslat ellenzőinek azt mondani a nyilvánosság előtt, olvassátok el a Férfihangnak a linkelt kommentjeit, ez a férfimozgalom. Mit fog szólni ezekhez a kommentekhez a társadalom józanabb része, ha ezekkel azonosítják a férfimozgalmat? Na, ezt nem kéne engedni, és ezt tényleg kifejezetten jóindulattal mondom.
Nem gondolod, hogy épp ezek a kommentek ártanak nagyon sokat a férfimozgalomnak hosszú távon, ezek a valódi provokációk? Én nem provokálok, vitatkozom. A vita által pedig ti magatok kaptok lehetőséget, hogy meggyőzzétek az olvasókat az igazatokról. :) Vagy nem…
Érdekes, mástól nem követelsz forrást, csak tőlem. Te milyen forrásokat hozol, bizonyítandó az igazadat? Nem hozol, tehát hazudsz?
Írhatta azt a kommentet akárki ..Lehet ott ültök egymás mellett..
Jelentem én előre és utólag is elhatárolódok mindentől amit csak a háttérhatalom megparancsol.
Kezdve a végéről.Csaxi elvtársadtól is folyamatosan is ezt kérem!
2. A femkó/nőstény oldalakon ez megy tucatjával. De gondolom az nem probléma. Hiszen az “elnyomott” nő bármit tehet/mondhat.
Viszont, a legszelídebb ellenvéleményt azonnal bannoljátok. Nőies kettősmércével.
De ezzel már magamat ismétlem.
Hatalmas tévedésben vagy, kedves 31Anna!
Te valami olyan kiindulási pontból nézed ezt az egészet, mintha én szintén tagja lennék a ti szép, új, feminista társadalmatoknak, és emiatt minden más ebből következne… Tehát már a kiindulási pontban tévedsz.
Én ugyanis nem vagyok a ti feminista társadalmatok része, én a te feminista társadalmadnak nem vagyok a tagja, én a halálos ELLENSÉGETEK vagyok, és csak helyileg tartózkodom köztetek!
Tudod: a fehér férfi. Az ellenség.
És én az egyik legfontosabb üzenetemnek tartom azt, hogy kommunikáljam a ti szép, új, feminista társadalmatok felé azt a halálos gyűlöletet, azt a szinte már-már a robbanásig feszülő, gyilkos indulatot, ami egyre több férfiban felgyülemlik a feminizmus hatására, a feminizmus következményeképpen!
Igen, szándékosan és kifejezetten azt akarom, hogy ezt meghallja a ti feminista társadalmatok! Azon imádkozom hogy eljusson hozzátok az üzenet! Az, hogy bizony ez van, és hogy előbb-utóbb kurvára számolnotok kell vele, akár tetszik, akár nem, akár akarjátok, akár nem!
Én már rég nem meggyőzni akarom a ti feminista társadalmatok tagjait, nem kiegyezést akarok a ti feminista társadalmatokkal! Én azt akarom, hogy lángoljon, pusztuljon el az egész tetves, rühes, férfigyűlölő, nőközpontú feminista világrend!
A férfimozgalom, mint olyan, pedig egyáltalán NEM készül a mainstream médiába, mert kurvára nem azon keresztül próbálja meg elérni és befolyásolni a férfilakosságot, ha ezt eddig nem vetted volna észre…
Tehát senkitől nem kell úgymond elhatárolódnia sem. Arról nem is beszélve, hogy a férfimozgalom (illetve annak már akkor is élő) tagjai már anno az SZDSZ-féle morális pánikok idejében, rég megtanulták az akkori jobboldal példájából, hogy a liberál-bolsevikok felhívására bárkitől is elhatárolódni teljesen felesleges, mert az nem változtat a hivatalos megítélésükön semmi de semmit…
Szóval a férfimozgalom nyugodtan baszhat magasról arra, hogy abban a közegben mi hiteltelenítené, és mi nem. Mármint hogy mi hiteltelenítené abban az esetben, ha a férfimozgalom lenne olyan hülye, hogy önként megjelenjen abban a médiaközegben, tök feleslegesen. Úgyhogy ez szerintem téged se aggasszon különösebben, lol
Te is idejössz, mint antifeminista kurva! :)
Ha holnap agyonlőnél egy feministát, attól a feminizmus nem rendülne meg. Viszont vannak demokratikus lehetőségei a polgári kezdeményezésnek, amit más célok elérése érdekében is használnak a társadalmi szervezetek, magánemberek. Ezek a demokratikus lehetőségek a tüntetésszervezés, az aláírásgyűjtés, kampányok szervezése.
Ahelyett, hogy engem szidnál tehetetlenségedben, elgondolkodhatnál, hogy ezekkel a lehetőségekkel miért nem élsz? Mert ezeket a dolgokat valóban meg lehetne csinálni, ezeknek lenne realitása, ezek nem az álmodozás kategóriába tartoznak? Ez valós cselekvést jelentene MOST, és nem buta ábrándozás arról,, hogy majd valamikor te hogy fogsz harcolni! Vagy nincs annyi ember, akiket meg tudnál szólítani a női jogok ellen?
Én férfi vagyok, kedves 31Anna, te buta picsa. Nem vagy tisztában a “kurva” szó jelentésével, és azzal, hogy miért értelmetlen az, hogyha egy férfit annak szólítasz??? Te ostoba, buta feminista picsa. Értem én, hogy sértegetni akartál, de még egy sértésnek is kell, hogy legyen valami minimális értelme…
A feminizmus sem demokratikusan lett bevezetve, senki nem volt megkérdezve, senki sem szavazott róla. Úgyhogy ezért alapból nem látom, hogy nekünk miért feltétlenül és kizárólag demokratikusan kellene bevezetni a patriarchátust, és miért nem erőszakkal…
Ahogy a feminizmus jelenlegi állapotának, és a hozzá tartozó mesterséges konszenzus eléréséhez is legalább három generáció totális feminista agymosása kellett, ezt nem lehet visszacsinálni öt perc alatt… Ezért nincs értelme aláírást gyűjteni, meg tüntetni, meg közvéleményt kutatni… De hát ezt te is pontosan tudod, pont azért küldenél csinálni, lol
Valójában azt kell csinálni, amit most csinálok. A kultúrát, a gondolkodást kell megváltoztatni, apró lépésenként. Mindig egy újabb komment, bármelyik lehet mustármag… Hogy mire odáig jutunk, hogy demokratikusan megkérdezzük a férfiakat, hogy akarjátok-e a patriarchátust és a női elő- és többletjogok elvételét, az egyöntetű válasz az legyen, hogy lelkes és egyöntetű IGEN!
Te buta picsa, manapság bizony már a sűrűn partnert váltogató férfiakat is kurvázzák, nem tudtad? Pont annyi jogom van téged lekurvázni, mint neked engem. Mellesleg megmosolyogtató, hogy a vitában szükségét látod a lekurvázásnak, és azt hiszed, ettől igazad lesz. :)
A feminizmus térnyerése óta rengeteg szavazás volt rengeteg országban. Ha ennyire nem értettek vele egyet az emberek, miért nem volt olyan párt, akik a nők jogainak az elvételét tűzték volna zászlóra? Miért nem kezdeményeztek népszavazást?
A nagy forradalom előtt nem ártana megtudni, hogy ezt hányan akarják. Egy tüntetés, egy aláírásgyűjtés, a demonstráció célja a figyelemfelhívás, a közvélemény formálása. Valahol el kel,l kezdeni, nem? Hogy tudod előkészíteni az erőszakos hatalomátvételt, ha előtte nem szervezkedsz? Ha szerinted olyan sok ember ért egyet a nők jogfosztottságával, miért nem sikerül egy szerencsétlen tüntetést sem összehozni? Tehát te magad sem hiszel a dologban? Te is pontosan tudod, hogy az emberek többsége nem ért veled egyet. Akkor milyen alapon ábrándozol arról, hogy fogsz te majd harcolni?
A feminista agymosást több száz év patriarchális agymosás előzte meg, ezt azért ne felejtsük el. Tényleg, 3 generáció, és ez eltűnt! No, látod, így kell ezt csinálni!
Persze, kommentelni névtelenül, veszély nélkül, felelősségvállalás nélkül. Hogy majd valamikor, nagy sokára esetleg legyen pár férfi, aki el akarja venni a nők jogait. No, ennyi a te gondolkodásodnak a támogatottsága.
Segítek egy kicsit, kis provokátorom. Azért, mert az erről szóló népszavazás lehetőségét a globalista világrendszer kizárja, nemzetközi szerződésekben, amit az alkotmány részévé kell tenni. Szóval erről, nem lehet népszavazást kiírni, ahogy az adóról, háború és béke kérdéséről stb….Némely nemzetközi szerződések azok a háborúkat lezáró békeszerződések, amiket értelemszerűen, háborúval lehet(ne) megváltoztatni.
Egyébként itt neked és hunnak is közölném (újra) az alaptényt, hogy olyan soha/sehol nem volt a világtörténelemben, hogy egy közösségben minden férfinak voltak “politikai jogai” és egyetlen nőnek sem. Szóval, most sohaország, mindennapjairól veszekedtek.
Soha nem voltak a nők elnyomva sehol. Ma viszont a férfiak el vannak nyomva törvények által, hiába próbálja szándékosan elbagatelizálni ez a feminpicsa.
Segítek egy kicsit, kis provokátorom!
Ki kell lépni az adott nemzetközi szerződésből, ha valóban a többség ezt akarja. De te miből gondolod, hogy többség ezt akarja?
A világtörténelemben soha nem zártak ki férfit nemi alapon politikai jogokból, míg nőket kifejezetten a nemük miatt igen.
@Annánknak: Jaj már úgy hiányoztál de tényleg. Ha te most az FH talibán-kommandójával vitatkozol, akkor jelzem ők nincsenek többségben, remélem még ezen az oldalon sem. Viszont kétségtelenűl jó hangosak.
Tényszerűen:
– gondold már végig, a többség Magyarosrzágon nem ért egyet a párizsi (Trianon) békediktátumokkal, szerinted mire menne Mo. egy népszavazással, kiléphetnénk avagy nem?
– de kizárták a férfiakat is, csak mondjuk vagyonhoz kötötték pl.,
– még mindig benned ég ez a feminista vérigazság, hogy csak a nőket… nem szavazhattál, nem járhattál iskolába volna, jelzem szerintem nem is akartál volna… de ezzel ugyanígy volt a népesség további ca. 98%-a a férfiak is, akkor régen
– de ha Eleknek megkeresed egy korábbi, asszem szombati kommentjét, abban le lett írva hogy nem akarja a Ti szent jogaitokat visszavenni senki, a Talibánjaink kivételével
Máshova:
– nem a nőket provokálják „sok itteni kommentben”, hanem a józan eszet inkább. Úgyhogy ha kérlek ne tedd ezt fel a szent ügyed zászlajára.
Milyen talibán kommandóról is van itt szó? Az alaptétel az volt, hogy feminizmus térnyerése egyenes arányban van a férfi szimpátiával és megvalósítással. Ennyi volt, nem beigazolódott a talibán példán keresztül, mert akinek ez kellett, hogy beigazolódjon, az amúgy sem volt túlságosan éleslátó, de minimum durván agymosott. Akinek meg ez sem elég, vannak ilyenek, itt is, de a világban pedig milliárd számra. Azok a menthetetlenül elfogultak, ösztönlények.
Balton, csak jelezném, hogy amik itt elhangzanak, akár a legdurvább kommentekbe is, és mindenkit kiver tőle a víz, az maximum(!!) olyan szintű, mint amik rendszeresen hangzanak el a médiában, tömkelegével, és mindenféle retorzió nélkül. És az itteniek mellesleg ritkaszámba is mennek. Akkor milyen küzdelem is folyik itt? Ha csak a magyarországi legnagyobb és legszélsőségesebb antifeminista oldalát nézzük, a Férfihangot, aminek véleményformáló, rendszeres közössége túlságosan is, sőt elenyészően ritka egy ilyen szélsőséges, elnyomó rendszerben… És kikérik itt is, ha ritkaszám egy súlyazonos ellenvélemény érkezik, akkor milyen küzdelem is folyik? Mert így, ön, olyan, mint a feminizmus sonderkommando-jának tagja. Aki elítéli a rendszert, elvileg mélyen, de mint választáskor, kínosan odafigyelne arra, hogy a lehető legkevesebbet tegye meg, amit még éppen csak tettnek lehetne nevezni. Meg akarja dönteni a rendszert, ezért a másik pártra szavaz.
Én meg nem akarok semmiféle jogot sem visszavenni, pusztán csak nem fogom kiszolgálni az én és férfitársaim bedarálására szakosodott, ostoba csőcselék követeléseit, amiknek kiszolgálása jogként nyilvánul meg náluk. Nem vagyok rabszolga, ha adok, viszonzást várok, ha pedig szívesen adok, alapvető illem, hogy megköszöni, aki arra érdemes. Aki meg ezt elvárja, az nem érdemli, a segítségem. Ha egy feminista lenne, meg én, az ő jogai nagyrészben abban nyilvánulnának meg, amiről én lemondok, magam helyett érte teszem. Ha a világ férfiait nézzük, és nőit, ugyanez a helyzet. De aki ezt nem érti meg, az nem küzd semmi ellen. Az annyira nem feminista, hogy még éppenhogy nem patriárka. De itt még az éppenhogy is messze van.
Nagyon tetszik a sonderkommandos hasonlatod, na akkor te Hős, csak neked.
Szóval te a véleményed a „médiában tömkelegével elhangzott, retorzió nélkül” vélemények mentén/ellene definiálod? Kár, mert én a belső értékeim mentén, ami ciki vagy nem ciki, de a judeo-keresztény vallási alapokon nyugvó fehér heteroszexuális férfiak sajátja. Ennek a morális alapja az, hogy nem öldösöd halomra azt aki tanulni vagy más vallást gyakorolni szeretne vagy csak nőként kimenne az uccára. Továbbá nincsen semmilyen bibliaértelmezésem arról hogy 12 évesen a „nő” már simán férjezhető, vagy mondjuk a buddhista lányokat-fiúkat mivel nem az írás népei még csak emberszámba sem kell vennem meg is …szhatom, meg kecskéket is. Ellenben az általatok, annyira dicsőített „a nemzetközi feminizmusra döntő csapást mérő” talibánnál nincsen ilyen irányú megkötés. Nosza hajrá növessz szakállat és irány közelkelet. Addíg is kérlek alássan, ne sonderkomandózz engem te konzumidióta.
Ne szolgáld ki a rendszert, hajrá! ki tiltja ezen jogodat neked itt? Még a feminista se, sőt ő szólított fel hogy menjél tüntessél lázadj hajrá.
Csak egyet kérek, értelmezhetően írjál, mert a sehova nem vezető ömlengéseidből, csak következtetni lehet mit gondolsz.
Az alaptételedről meg annyit: hogy a modern feminizmus éppen hogy nem egyenes arányban van a féfi szimpátiával, hanem hogy éppen de semmi köze hozzá lassan neki. Elszakadt tőle, mint a nagyoktóberi meg a francia forradalmak esetében, nem tükrözi az már senki és semmi érdekeit, pláne nem a nőkét…
Bár ahogy olvasom, te magadat pátriárkaként definiálod, akkor hogyé lennék lófasz is hozzád képest…
Úgyhogy tudod ha valaki éppenhogy nem hülye, attól az még? Tik-tok profilod van e?
Mondjuk a hinduk között sincs jobb sora egy kasztonkívüli dalitnak, mint a delikvenseknek a muszlimok között.
Ennek köszönhetjük ómigránsainkat.
“Szóval te a véleményed a „médiában tömkelegével elhangzott, retorzió nélkül” vélemények mentén/ellene definiálod?”
Nem csak arra, a valós életbeni tapasztalataimat is bele szoktam venni. Ez a fórum is a média része, és én azt írtam, hogy ami ezen a fórumon elhangzik, olykor radikálisabb formában, az messze nem múlja felül azt, amit konkrétan akármelyik másik, korszellemhez igazodó platformon lehet hallani/látni. Itt pl. te leszólod ezeket, holott ha más gyereke nézi a férfigyűlölő tartalmat, azért nem hőbörögsz? A konzumidiotizmusnak meg pont ez a lényege, ami mástól belefér, nem jogosan, annak az ellentétje meg már kikérendő, attól függően, hogy mikor hoz nagyobb hasznot a birka, mit akarnak vele megetetni. Szóval felfogom, hogy ha a nők mindenhol panaszkodnak, hogy hogy el vannak nyomva, a segítésükre szólítják fel a férfiakat, de utána meg állandóan mocskolnak, és a sikereiket szajkózzák, meg a női felsőbbrendűséget, akkor elgondolkozok, hogy nem stimmel valami, és hogy lehetne megoldani.
“Kár, mert én a belső értékeim mentén, ami ciki vagy nem ciki, de a judeo-keresztény vallási alapokon nyugvó fehér heteroszexuális férfiak sajátja.”
Én sem vonatkoztatok el a belső értékeimtől, de veszem a fáradtságot, használom az eszem, és ha valami nem összeegyeztethető, akkor nem veszem be.
“Ennek a morális alapja az, hogy nem öldösöd halomra azt aki tanulni vagy más vallást gyakorolni szeretne vagy csak nőként kimenne az uccára. Továbbá nincsen semmilyen bibliaértelmezésem arról hogy 12 évesen a „nő” már simán férjezhető, vagy mondjuk a buddhista lányokat-fiúkat mivel nem az írás népei még csak emberszámba sem kell vennem meg is …szhatom, meg kecskéket is.”
Ezt nem tudom, minek hozod fel nekem, se nem kérdeztem, se nem releváns, a témához nem kapcsolódik. Én sem akarok öldökölni, nem is támogatom. Gyakorolja a vallását mindenki, engem hidegen hagy. De! Az nem jogosít fel senkit, hogy idegen honban rákényszerítse másra a nézeteit. A feminizmus meg ilyen, el kell fogadni a folyamatos sározást, dehumanizálást, segíteni kell őket, és állatként tekintenek a férfira. De még egy korántsem szélsőséges emancipátum sem tekinti egyenrangúnak magával a férfit. A nőnek lehet, a férfinak meg nem?
“Ellenben az általatok, annyira dicsőített „a nemzetközi feminizmusra döntő csapást mérő” talibánnál nincsen ilyen irányú megkötés.”
Semmivel sem különbek a feministák a talibánnál, akármennyire is szeretnéd ezt kihozni. Annyi azonban még is adódik, hogy a talibán ehhez önerőt használt, míg a femók a férfiakat. Ki tud jobban hatni akkor? Nem a talibánnak szurkoltunk, a lényeg annyi volt, hogy ennyi a feminizmus, csak a férfin múlik, jó lenne, ha megértenéd végre.
“Nosza hajrá növessz szakállat és irány közelkelet. Addíg is kérlek alássan, ne sonderkomandózz engem te konzumidióta.”
Látod, itt jön ki a talpnyalásod. Hogy jössz ahhoz, hogy engem küldözgess akárhova? Itt születtem, nekem ezért kell tenni. Miért nem a feministákat küldöd el innen, ha el vannak itt is nyomva, és állandóan zaklatjuk, meg erőszakolgatjuk a nőket? Meg hogy ne itt mocskolódjanak, hisz alapból veszélyes kötekedni azzal, aki folyamatosan elnyom minket, meg árt nekünk, nem? Vagy ha jobbak, mint a férfiak? Mindenben? Akkor miért nem küldöd őket? Vagy esetleg Afganisztánba, ahol szerinted még szükség is lenne a feministákra? Te konzumidióta. De inkább csak simán idióta… És az a lekezelő, dühöngő, ostoba stílus, ahogy előadod. Én nem így írtam neked.
“Még a feminista se, sőt ő szólított fel hogy menjél tüntessél lázadj hajrá.”
Könnyű más f*szával verni a csalánt. Minek menjek, hogy ne legyen munkahelyem? Hogy nyíltan összeverjenek? Hogy hülyét csináljak magamból a birkanép előtt? Itt is leszólsz, ha durvább véleményem van, amint látod, még itt, ez sem fér bele. Könnyű felszólítani a tettre, és aljas is, ha magatok is tudjátok, hogy semmi haszna se lenne. De a biztonságból kiugatni könnyű. Mint ha a tolvaj mondaná, hogy menjetek, ha nektek is kell, dolgozzatok meg érte. Ettől hányingerem van.
“Csak egyet kérek, értelmezhetően írjál, mert a sehova nem vezető ömlengéseidből, csak következtetni lehet mit gondolsz.”
Milyen ömlengés, és mit esett nehezedre felfogni? Ha segítség kell, tudjam legalább, hogy miben segíthetek. A következtetést meg felejtsd el, ha még értelmezni is nehezedre esik.
“Az alaptételedről meg annyit: hogy a modern feminizmus éppen hogy nem egyenes arányban van a féfi szimpátiával, hanem hogy éppen de semmi köze hozzá lassan neki. Elszakadt tőle, mint a nagyoktóberi meg a francia forradalmak esetében, nem tükrözi az már senki és semmi érdekeit, pláne nem a nőkét…”
A férfi szimpátia egyértelműen jelentős, hisz nem csak, hogy nem emelnek hangot többségben a feminizmus ellen, de egyenesen támogatják is, kedveznek a nőknek, helyeslik a női “kitartást”, törtetést. Hányszor de hányszor voltam már ilyennek szem és fültanúja. Ha nem is teljesen, csak nagy részben a férfiszimpátiával, a férfi közreműködéssel viszont teljes mértékben. Tanibán példa, mert valakinek ez nem egyértelmű. Ha a férfiak nem akarnák, nem így lenne. A dicsőségre váró söpredék meg csak azt tudja hajtani, hogy mit számít, mi lenne. Épp, hogy a dicsőséget is meg akarják tartani maguknak. Senki és semmi érdekeit?? Akkor ki tartja fenn? Egek, ekkora baromságot. És pláne nem a nőnek? Az igen, hát akkor kinek az érdeke? Nekem tán? Ha a nőknek sem érdekük (hosszútávon nyilván nem, mert maguk alatt vágják a fát) akkor át kellene gondolni ezt az érdekérvényesítési jogot, ha úgy döntenek magukért, hogy az leginkább rájuk káros?
“Bár ahogy olvasom, te magadat pátriárkaként definiálod, akkor hogyé lennék lófasz is hozzád képest…”
Férfiként, konzervatívként férfias értékeket vallok. Ez a kicsit ez is, meg kicsit az is olyan túlmodern, transzvesztita jellegű. Ne hozzám mérd magad, hisz nem olyan akarsz lenni, mint én. Mérd magad a tömeghez, az ő érdekeiket képviseled, azon az oldalon, ahol kikéred magadnak azokat a radikálisabb gondolatokat, amit az oldalnak tükröznie kéne. Egy olyan világban, ahol ellenpéldaként sokkal radikálisabbak gondolatok vannak érvényesítve. Mindenféle szankciók nélkül. Ez egy kicsit hosszabb mondat volt, remélem, hogy tudod majd értelmezni.
“Úgyhogy tudod ha valaki éppenhogy nem hülye, attól az még?”
Az attól még mi? Átlagos? Normális? Nem biztos, hogy valóban olyan magasröptű a kérdés, mint amilyennek gondolod.
Tik-tok profilod van e?”
Nincsen, miből gondolod ezt? Próbálom kerülni az összes platformot, tartalmat, ami úgy mosná ki az agyam, ahogy veled is történt. Ostoba kérdés volt.
— MODERÁLVA—
Okay, én vagyok az agymosott, ez teccik. Megbeszéljük, nem kell ömlengened tovább.
Én hozzád mérem magam??? hisz te elmebeteg vagy baszod…
Te nagy transzvesztita jellegű pátriarka, emlékeztetsz egy másik baromarcúra, aki hasonló stílusban írt, csak elhúzott innen, de lehet hogy benned újra retardálódott (itt segítek, irizáltam(itt is segítek, itt is irizáltam)) – hoppá végtelen ciklus… (és mégis rövidebb mint a tied).
A Tik-tok-os kérdés az meg szimpla beszólás volt, de lehet valamilyen életbölcsesség felett már nem megy értelmezni, (segítek: b..zi e vagy?).
Sajnos nem az összes platformot kerülöd, mert itt vagy és gagyogsz-ragyogsz.
Remélem iróniámmal kicsit sikerült némileg fingszínű lazúrfényed tompítani (segítek duplairónia).
Utolsó segítség: Irónia nem egy albán város Önszopódia tartományban… ezért kérlek ha válaszolsz (ne tedd, nem igénylem) pár sorban és anyázással töltsd fel a hasábjaidat. Maradok őszinte híved, és reménykedek Apostoli szeretetedben. Ölel! B
… LESZ LEGKÖZELEBB AZ ILYEN HOZZÁSZÓLÁS.
NEM FOGJUK PATIKAMÉRLEGEN MÉRICSKÉLNI, HOGY A KEDVES KOMMENTELŐ SÉRTEGETÉSBŐL, VAGY ELMÉNCKEDÉSBŐL RAKOTT- E TÖBBET A HOZZÁSZÓLÁSÁBA, TÖRÖLVE LESZ ÉS KÉSZ.
AKIT PEDIG KÉT- HÁROM ALKALOMMAL IS MODERÁLNI KELL- AZT UTÁNA TÖBBSZÖR BIZTOSAN NEM FOG KELLENI, MERT REPÜL INNEN.
TEHÁT MÉG EGYSZER:
KIFEJEZETTEN A SZERKESZTŐSÉG AKARATA ELLENÉRE VAN, HOGY AZ IDEJÖVŐ ÚJ OLVASÓK AZT LÁSSÁK, ITT A KOMMENT SZEKCIÓBAN AZON MEGY A VITA, HOGY KI “PICSA” ÉS A “KURVA”. SZÁZ MEG SZÁZ ÉRTÉKES HOZZÁSZÓLÁST LEHET AGYONVERNI A NYILVÁNOSSÁG FELÉ EGYETLEN ILYEN MEGNYILVÁNULÁSSAL-ÉS IGENCSAK TÖBB VAN AZ ILYESMIBŐL EGYNÉL.
A CÉLTALAN SÉRTEGETÉST TEHÁT MOSTANTÓL MINDENKI HANYAGOLJA!
LEHET FOLYTATNI MÁS PLATFORMOKON, ÉLŐBEN, FÜSTJELEKKEL-DE ITT AZ EGYET NEM ÉRTÉST CSAK ÉRVEKKEL LEHET KIFEJEZNI, A VITAPARTNER ALPÁRI MINŐSÍTGETÉSE NÉLKÜL.
BÍZOM BENNE, HOGY MINDEN KEDVES KOMMENTELŐ MEGÉRTI ÉS BETARTJA EZT, ÖNKÉNT.
—MODERÁLVA—
““Bár ahogy olvasom, te magadat pátriárkaként definiálod, akkor hogyé lennék lófasz is hozzád képest…””
Nem hozzám méregeted? Hiszen itt írtad le. A sajátod értelmezése is nehezen megy.
“hisz te elmebeteg vagy baszod…”
Tartsd meg ezt a stílusodat otthonra, nem szégyelled magad? Te tartod akármire is magadat, mikor úgy tudsz vergődni, meg olyan szellemi szinten, mint egy részeg hajléktalan a saját vizeletében. Az ilyen mocskos szájú taplókat sosem szívleltem.
” (itt segítek, irizáltam(itt is segítek, itt is irizáltam)) – hoppá végtelen ciklus… (és mégis rövidebb mint a tied).”
Agyonerőltetett, túl szánalmas, számomra legalábbis mindenképpen. Hány éves vagy? Tudod, a semmitmondó, újkeletű, lányoknak szóló tartalmakban nyomatják az ilyen gyöngeelméből kipattant “poénokat”.
“A Tik-tok-os kérdés az meg szimpla beszólás volt, de lehet valamilyen életbölcsesség felett már nem megy értelmezni, (segítek: b..zi e vagy?).”
Miért, csak annak lehet ilyen mosléka, aki b*zi? Hogy tudod ezeket összemosni, ne haragudj, de ezek szerint te vagy az elmebeteg, a büszkébbik fajta. Nem fáj a fejed, hogy ilyen távoli dolgokat kapcsolsz össze?
“Sajnos nem az összes platformot kerülöd, mert itt vagy és gagyogsz-ragyogsz.”
Ne olvasd akkor, felolvasásra állítottad a kommenteket, és nem tudod kikapcsolni? Vagy nem tudod lehalkítani? Muszáj elolvasnod? Ha eddig nem jutott volna eszedbe, át is lehet görgetni, és akkor nem bosszantod fel magad, és nem bömbölsz majd nekem az alpári szinteden, mint egy veszett majom.
“Remélem iróniámmal kicsit sikerült némileg fingszínű lazúrfényed tompítani (segítek duplairónia).”
Szánalmas, túlerőltetett, fárasztó, nekem kínos. Duplairónia… 5 éves….
“Utolsó segítség: Irónia nem egy albán város Önszopódia tartományban…”
Istenem, agyilag 5 éves szintjén. Tudom, hogy nem, Idiotisztán mellett van, ahonnan származol, és látszólag honvágyad is van. Bocs, de ki kellett próbálnom, így már biztos, hogy túlerőltetett, és szánalmas.
“pár sorban és anyázással töltsd fel a hasábjaidat.”
Nem süllyedek odáig, hogy elkezdjek valakit az anyjába küldözgetni, te bunkó, tahó majom. Elég szomorú ez így is neki, hogy ilyen gyereke lett. Hány éves is vagy? Csak hogy tudjam…
“Maradok őszinte híved, és reménykedek Apostoli szeretetedben”
Nem kellenek hívek, csak a gondolataimat jöttem megosztani, másét elolvasni, és átbeszélni mindezeket. Ha kellenének, akkor sem egy ilyen túlságosan is nagyot akarni mondó ostoba lenne a célom, mint amilyen te vagy.
… LESZ LEGKÖZELEBB AZ ILYEN HOZZÁSZÓLÁS.
NEM FOGJUK PATIKAMÉRLEGEN MÉRICSKÉLNI, HOGY A KEDVES KOMMENTELŐ SÉRTEGETÉSBŐL, VAGY ELMÉNCKEDÉSBŐL RAKOTT- E TÖBBET A HOZZÁSZÓLÁSÁBA, TÖRÖLVE LESZ ÉS KÉSZ.
AKIT PEDIG KÉT- HÁROM ALKALOMMAL IS MODERÁLNI KELL- AZT UTÁNA TÖBBSZÖR BIZTOSAN NEM FOG KELLENI, MERT REPÜL INNEN.
TEHÁT MÉG EGYSZER:
KIFEJEZETTEN A SZERKESZTŐSÉG AKARATA ELLENÉRE VAN, HOGY AZ IDEJÖVŐ ÚJ OLVASÓK AZT LÁSSÁK, ITT A KOMMENT SZEKCIÓBAN AZON MEGY A VITA, HOGY KI “PICSA” ÉS A “KURVA”. SZÁZ MEG SZÁZ ÉRTÉKES HOZZÁSZÓLÁST LEHET AGYONVERNI A NYILVÁNOSSÁG FELÉ EGYETLEN ILYEN MEGNYILVÁNULÁSSAL-ÉS IGENCSAK TÖBB VAN AZ ILYESMIBŐL EGYNÉL.
A CÉLTALAN SÉRTEGETÉST TEHÁT MOSTANTÓL MINDENKI HANYAGOLJA!
LEHET FOLYTATNI MÁS PLATFORMOKON, ÉLŐBEN, FÜSTJELEKKEL-DE ITT AZ EGYET NEM ÉRTÉST CSAK ÉRVEKKEL LEHET KIFEJEZNI, A VITAPARTNER ALPÁRI MINŐSÍTGETÉSE NÉLKÜL.
BÍZOM BENNE, HOGY MINDEN KEDVES KOMMENTELŐ MEGÉRTI ÉS BETARTJA EZT, ÖNKÉNT.
—MODERÁLVA—
IMÉNT SZÓLTAM. NE KELLJEN MEGMAGYARÁZNI, HOGY A VÉG NÉLKÜLI SZÓMENÉS, PROVOKÁLÁS ÉS OKTALAN ODA-VISSZA SEM KÍVÁNATOS. EGYÁLTALÁN NEM.
Mint mondtam, el vagytok ezzel már nagyon késve. De legyen így! Csak annyi kérésem van hogy az én mondanivalómba belevésett kilóméternyi kinyilatkoztatást, másoljuk má’ át Miklós úréba is.
Ne csak egy mondatot kérlek, légy elegáns.
Kb annyira ahogy a fent említett úriember is.
KELLŐEN “ELEGÁNS”, TOVÁBBÁ FINOM ÉS NŐIES VOLTAM AZZAL, HOGY NEM AZ EGÉSZ KOMMENT REPÜLT, CSAK FIGYELMEZTETŐ SZÖVEG LETT HOZZÁILLESZTVE.
VISZONT KIFEJEZETTEN ÖRÜLÖK, HOGY A FIGYELMEZTETŐ SZÖVEG ILYEN SIKERES, HOGY MÉG TÖBB HELYEN SZERETNÉD OLVASNI… BEMÁSOLOM TEHÁT A MÁSIK KOMMENTBE IS, HÁTHA VALÓBAN CSAK EZEN MÚLIK.
VISZONT EZÚTTAL JELZEM A T. KÖZÖNSÉGNEK, HOGY IGEN HAMAR VÉGE LESZ ENNEK A TÜRELMI IDŐSZAKNAK. MEGKÖZELÍTŐLEG MOST.
“De még egy korántsem szélsőséges emancipátum sem tekinti egyenrangúnak magával a férfit. A nőnek lehet, a férfinak meg nem?”
Vicces ez a fajta érvélés. Van egy erős öngól szaga. Bár a kettős mércére akarsz rámutatni, sikeresen megmagyaráztad azt, hogy végtére te sem vagy különb, mint ők.
“Ha a nőknek sem érdekük (hosszútávon nyilván nem, mert maguk alatt vágják a fát) akkor át kellene gondolni ezt az érdekérvényesítési jogot”
Te is csak hatalmat akarsz mások felett, kedves “keresztény” felebarátom…
Nem számít, hogy különb vagyok-e, vagy nem, nem ez a lényeg. Nagyba nézzük, az összes férfit, és az összes nőt. Olyan szépen megvolt mindenkinek a saját feladata, amiben jó volt, amire született. Ez a nagy összemosódás pedig rivalizálást eredményez. Egyoldalút persze, amit a nők úgy hívnak, hogy nemek harca. Nem tudom, hogy érzékeled-e itt a mögöttes részt? Úgy rémlik, hogy pszichológiában jártas vagy, szóval el tudod majd magyarázni, hogy tévedek, vagy sem. Hogy lehet nemek harcát kiáltani, ott, ahol a nők a legkevésbé vannak “elnyomva”, sőt, több joguk van, mint a férfiaknak? Ahol minden ajtó megnyílik a nőnek, a férfiak előtt meg bezárul? Mikor nem lesznek elnyomva? Amikor kiszorítanak teljesen az oktatásból, az egyetemeinkről, az országainkból? Hogy lennének elnyomva, ha random rámutatással, bemondással bebörtönözhetnek ártatlan férfiakat is? Hogy lehetett volna metoo, ha el lennének nyomva, és mi ellenük harcolnánk? Vagy a spanyol 90+% os hamis vádak alapján történő ellehetetlenítés? Az, hogy háborút kiáltanak azok ellen, akik segítik őket, nem a legnagyobb aljasság? Azért szereztem meg tőle, mert harcoltunk, s legyőztem. Pedig a másik önként adta. Nem szánalmas? Ha ez engem idegesít, akkor ez van, nem ok nélkül. A kettős mérce szerintem azért nem helytálló, mert lehet, hogy “ugyanaz” az eredmény, de a feltételek nem ugyanazok. Máshogy engedik be a nők a pletyicsoportjukba a férfiakat, és máshogy a nőket. Nem ugyan úgy. Hatalmas az elfogultság a nőkkel szemben, mindkét nem részéről. Ha csak az eredményt nézzük, semmit se mond. Az is érdekel, hogy nem volt-e könnyebb valamilyen külső ok miatt egyiknek, mint a másiknak?
“végtére te sem vagy különb, mint ők.”
Ez egy olyan helyzet, ahol nincs jó válasz, mert mert amit kapnál, azt erkölcsileg elítélnéd, rosszat meg nem fogadsz el. Én nem nézem le a nőt, az igazit. Az a nő azért tökéletes, mert létezik. De az, amelyik lemond a kötelességéről, és követel, mert nő, és tudja, hogy meg is kapja mindezeket, majd többnek hiszi magát, azt nem lenézem. Annak látom, ami, és így is gondolok rá. Az előbbi, mint a párom, édesanyám, nagymamám, meghalnék értük, bármikor. De aki ebből hasznot húz, az a pokolba tart. Akárki, akinek van/volt párkapcsolata, és feltette neki a nő, hogy szerinted híztam? Vagy kövérít a ruha? És elmondta neki az igazat. (ha nem mondta, miért nem tette??) Nem rá haragudott a nő a saját hibája miatt? Ha a saját hibánkért nem magunkat büntetjük, hanem azt, akit szeretünk, ne mondja nekem senki, hogy a másikat nem tartjuk kevesebbnek…
“Te is csak hatalmat akarsz mások felett, kedves “keresztény” felebarátom…”
Dehogy, én tudom, hogy arra nem vagyok alkalmas, hidd el, nem szeretek tetszelegni. Úgy gondolom, hogy aki kérkedik a sikereivel, az folyamatosan azt bizonyítja, hogy mennyire nem volt rá alkalmas. Aki bizonygat, az nem bizonyít. És ezt saját maga adja mindenki tudtára. Nyilván jó lenne, ha mindent elérnék, amit csak akarok, de ahhoz kevés vagyok. De ilyen sosem lesz, mindig jobb leszek, mint voltam, ezt a hiú ábrándot nem kergetem. Azt viszont, hogy úgy legyen valaki hatalmon, hogy mindent csak kihisztizett, úgy határozzák meg, kényük kedvük szerint az összes folyamatot, hogy abban, olyan formában soha nem is vettek részt, hogy kiépüljön, az ellen nem tudok mit tenni sajnos, de elítélni el tudom, és el is fogom. Mert szemmel láthatólag akármennyire is könnyű lesz nekik, mindig el lesznek nyomva, mindig többet akarnak majd. Pedig ez mutatja, hogy mennyire nem alkalmasak oda, ahol vannak. Azzal pedig miért is lehetne bárkinek baja, ha úgy nézem, hogy az a hatalom, amit nem adok át másnak, hogy rendelkezzen vele felettem, az nem lenézendő. Mert nekem jogom van ezt megtagadni. Ha kollektíve nézzük a férfiakat a nőkkel szemben, egyértelmű, hogy a nagy többség nem így áll ehhez, hanem a sajátját adja át, és örömmel hallgatja, nézi a mocskolódást, dehumanizálást. Miből gondolod, hogy nem vagyok keresztény?
Nőknél nagyobb “talibánokra” semmi szükség nincsen. Itt nyugaton a férfiaknak csak azért nem kell burkát hordaniuk mert anélkül is láthatatlanok. Egy vastag Mastercard esetleg, ami kilátszódhat esetleg a burka alól, legfeljebb ennyi amit a nők észre is vesznek.
—MODERÁLVA—
gumitapir felhasználó kitiltva az oldalról a felhasználói szabályok megsértése miatt
Én speciel például azt nem értem, kedves Balton, hogy miért kell itt többeknek is szándékosan úgy csinálni, mintha én konkrétan és szó szerint a Pashtunwali magyarországi bevezetését szorgalmaznám…
Anna, biztos vagy te ebben? “A világtörténelemben soha nem zártak ki férfit nemi alapon politikai jogokból, míg nőket kifejezetten a nemük miatt igen.”
https://egy.hu/szocio/matriarchalis-tarsadalmak-jo-az-ha-a-nok-iranyitanak-108187
Hazugság, amit írtál, vagy egyszerűen csak szajkózod, mert jól esik, mert megteheted, mert nem kell következményektől félned. Pont, mint a feministák, akik mindent megtehetnek, mert semmi negatív vonzata nem lesz. Ideig-óráig. A matriarchális társadalmakban erőteljes a férfiak nemi alapú kizárása. Mivel ezek az idő folyamán nem sokat változtak, így elég jól megfigyelhetők az alapok. Amúgy meg, a nők korlátozási hajlamai, sőt, alapkésztetései rendszeresen megnyilvánulnak. Mindent a nőnek és semmit a férfinak alapon. A matriarchális társadalmak korlátozzák a férfiak jogait, amihez megjegyzem, elég erős férfi közreműködés szükséges a részükről. Ezért stabil az a rendszer, mert a férfiak benne vannak, engedélyezik. Tudom, hogy ez nem változtat semmin, de ha csak ez az oka, hát ez az oka. Le kell nyelni, eredmény és dicsőség teljesen mások. Az ilyen társadalmakban nincs jelen a férfiak rivalizálása a nőért, utódért, épp ezért mentes a technológiai fejlődéstől, megmaradtak természetközeli szinten. Nyilván, érkezhetnek kívülről be mindenfélék, amik praktikus szempontból hasznosak, de akkor is kívülről érkeztek.
Érdekes a cikkben: “Munkamegosztás van a két nem között: többnyire a nők végzik a ház körüli teendőket, a férfiak pedig a nehezebb fizikai munkákkal foglalatoskodnak, amilyen a szántás vagy a favágás, de az ő feladatuk az állatgondozás vagy a különböző dolgok megszerelése is.” Tehát megvannak az ősi szerepek és feladatok, amikből kifolyólag a késztetés, képesség és készség. Tulajdonképpen ezt írtam le neked párszor, amíg rá nem untam. A férfiaknak meg azért kell a nagyobb fizikum, agresszivitás, jobb térlátási, stratégia, ügyesség, mert ezek mind fontosak, sőt minimum követelmények voltak a férfinak, ha életben akartak maradni, nőt akartak szerezni, sőt, gyereket eltartatni. Ha ez nagyon hatékony volt, akkor a csoport meghatározó részévé válhattak, és az ő szabályaik érvényesültek. Itt van bennünk minden, nem véletlen, hogy politikai vezetők, legnagyobb tudósok, 0-ról a csillagokig feltört emberek kvóta nélkül, szembeszéllel is szinte kizárólag férfiak. Mikor sosem a nőkkel kellett küzdeniük, mint ahogy ma sem, akármekkora feminista nőtömeg próbál betenni. A férfinak egyetlen másik férfi nagyobb ellenlábasa lehet, mint az összes nő.
A nőket meg nem a nemük miatt zárták ki, ez így nem igaz. Pont azért, hogy ne akarjanak fontos pozíciókban minden jót maguknak megkaparintani, amik mindenféle gyerekes követelésen, semmiféle logikán nem alapulnak. A nem alapú elkülönítés csak megkönnyítette a szelektálást, mert erősen társíthatók magához a nemhez. Meg miért olyan nehéz elfogadni? Ami a tied, az a tied, ami a nőké az a nőké. Férfiakra ezeket miért nem vonatkoztatjátok? Honnan tudjátok, hogy számít egyáltalán, és miből gondoljátok, hogy valóban olyan biztonságot érzékeltek-e, ami nem törékeny, és örökké tart?
A matriarcha zárványokban, dehogynem. :)))) , kis műveletlen provokátorom.
Amúgy meg férfit “csak” vallási, osztály, faji, vagyoni, műveltségi (ezzel monjuk nincs gondom) alapon.
Amúgy ezen zárványok -minő véletlen :D-megmaradtak/lepusztultak ősközösségi kultúrális szinten/szintre.
Hamarosan a fejlett országok is követni fogják őket. Sajnos a staféta átvétele ellentétes irányú lesz a fejlődéssel. Akármennyire is örülnek emanciék, hogy az utolsó 1 km-en sikerült “észrevétlenül” besunnyogniuk a versenyre, és majd mindent átvesznek, és olyan fejlődést fognak eszközölni, amiknek szükséges képességei alapból nincsenek is meg bennük. A matriarchális társadalom= fejletlen, természetközeli társadalom. Így leszünk mi is azok, mert sajnos ez a matriarchális struktúra következménye.
Amit aztán elsöpörnek a Próféta harcos fiai…
Mondjuk ők meg a közép/ókort konzerválják. Bár az is nagyobb kultúrális nivó, mint az ősközösség.
Inkább legyen egy idegen harcosé, mint azé, aki közénk tartozott, etettük, itattuk, védtük, mindent megadtunk neki, és mindezt aljas módon ellenünk használta fel, kiforgatott minket, hátbaszúrt.
Nem vagyok hazaáruló, pusztán annak járjon, aki tisztességesen győzött, nem pedig aljasul, féreg módjára.
Caesar: “Te is fiam, Brutus?” Nem az volt a meglepő, hogy mások ezt tették vele, hanem hogy az, aki közel állt hozzá. A többi szót sem érdemelt.
Akkor segítek, megint egy kicsit, kis iqval nem túl ellátott provokátorom. Tudod egy népszavazáson derülhetne ki pont, hogy a többség mit akar.
De elébe megy ennek a globalista világrendszer eleve, maga szempontjából okosan.
Ui: megnyugtatlak, hogy ha a feminizmusról kellene szavazni…hogy, csak maga a szó jelenne meg a szavazólapon fogalmi definicó nélkül a nők műveletlen többsége is leszavazná. Idegesíti is ez a fő hangadóitokat. :)))
A többi esetben meg baltont tudnám idézni. Mi értelme lenne, ha társadalom 85%a (gyurcsány rajongói nyilván nem) leszavazná a párizsi békeszerződést, lenne valami relevanciája?!
Anélkül, hogy ki akarnám váltani a moderátorok haragját azzal, hogy a “kurva” szó jelentésén vitatkozom egy elmebeteg feminista nővel (és én kérek bocsánatot ezért), azt kell válaszoljam, kedves 31Anna, hogy:
NEM,
természetesen a “sűrűn partnert váltó férfiakat” a magyar nyelvben NEM, de semelyik más, általam ismert nyelvben SEM nevezik “kurvának”!
Mert bármit is állítsanak a nyelv dekonstrukciójára törekvő posztmodern kultúrmarxisták és Derrida, a szavaknak értelme és jelentése, a nyelvnek pedig logikája van.
A kérdéses szó értelmével és jelentésével, tehát a nyelvhasználat logikájával menne szembe az, hogyha azt “sűrűn partnert váltó férfiak” megnevezésére használnánk… Ezért nem teszi ezt soha, senki, semmikor. Ne is próbálkozz ezzel a szóval kapcsolatban nyelvújítással, mert csak kinevetteted magad – ahogy az most is történt…
De a “progresszív/nyílt” (aminek veretes része a feminizmus) társadalmi berendezkedést, de bizony “erőszakkal” vezették be, és tartják fent. Ezekről a népszavazás sosem volt, és azok, akik bevezették szintén hiányzott a “demokratikus legitimációjuk.”
Kedves Reszet Elek, a társadalomból kibányászható erő mindig az azt építő egyének értékeinek a kollektív “szűrlete”, amik minőségi, vagy mennyiségi többlet alapján érvényesülnek, válnak/hatnak irányadóvá. Ha a férfiak tehát többségben nem lennének érdekeltek a nők védelmében, akkor nem azzal szereznének a nők extra jogokat, hogy magukat sajnáltatják az “ellensegnek”, majd a “sikereiket” tömény szapulásként, mocskolódásként, lenézésként szegezik a férfiak felé, dehumanizálva őket. Ez nem mond semmit a női jellemről? És amúgy is, milyen háború ez? Hogy az ellenségem segítsen engem, harcoljon maga ellen, és amint így nyerek, engem dicsőítsenek és csodáljanak? Erre pedig a másodrendűvé fokozás még mindig túl kegyes, ha megnézzük, mit kezd az ilyen a hatalommal a nő elsőszámúként.
Milyen az a férfi? Milyen oktató az, aki rosszul kente meg reggel a vajjal a kenyeret? Lényegtelen, mert ez csak egy adott rendszerben minősíti, ami ráadásul nem is terebélyes. Ebből még csak sejtve is levonni bármit, hibás. Ha az értékét a nő szempontjából határozzuk csak és kizárólag meg, akkor gondolom, hogy fúj lenne a válasz. De nem, az embereknél ennél a szintnél más a mérce, miért is kéne, hogy női megítélés szempontjából adjuk meg az értékét akármelyik férfinak is? Engem jobban érdekel, hogy mit tett a társadalom fejlődéséért, mert az utóbbi nem zárja ki ezt, mindössze csak megmutatja az átlagos férfi alárendeltségét a női szeszélynek, gyerekre bízva az atomreaktor kezelőpaneljét, mert a nő szép, és kívánatos…. Ez a leghalálosabb, legtársadalomrombológbb hiba, amit egy férfi elkövethet, ha női szemszögből nézi a dolgokat, és alárendeli magát, holott Isten adta (evolúció) kötelessége hogy döntsön, irányítson, és vielje a következményeket.
A nők nem a férfiak ellenségei és nem tagadom el, hogy egy nő a saját női nézőpontjából szemlélhesse a világot és értékelje a férfiakat. Ha egy férfi is ilyen módon szemléli magát az az ő sara (meg a pechje a környezete matt).
Ostobaság. A nők és a férfiak nem ellenségek. Nem lehet úgy felosztani a társadalmat, hogy gyenge nők és erős férfiak. Holnap te is lehetsz beteg, holnaputánra pedig öreg. Azt szeretnéd, ha nem védnének meg a társadalom szabályai, és bárki megverhetne, megölne, ha már nem vagy az a naaaagy, mindenkinél erősebb férfi? Ha a gyerekeket bárki bánthatná, mert ők még gyengék? A törvények a társadalmi igazságot szolgálják, hogy az éppen erősebbnek ne legyen kiszolgáltatva az éppen gyengébb. És ne gondold, hogy te soha nem tartozhatsz a gyengébb kategóriába!
Nevetséges ez küldetéstudatod, hogy férfiként csak neked kell oktatnod, döntened, neked kell iránytanod, mert feltétlenül te vagy a rátermettebb! :) Ez bizony nem nemfüggő! Egy olyan társadalomban, ahol nem attól van igaza valakinek, hogy nagyobbat tud ütni, dobhatod sutba az elméletedet! Menj be egy kocsmába, egy hajléktalanszállóba, láthatod a sok döntésképes, okos férfit, amint készül oktatni a társadalmat.
“hogy magukat sajnáltatják az “ellensegnek”, majd a “sikereiket” tömény szapulásként, mocskolódásként, lenézésként szegezik a férfiak felé, dehumanizálva őket. ” Ezt történetesen te csinálod a nőkkel szemben. A társadalmi igazságosság mindenkinek az érdeke. Miért ne lenne a nőknek joga a társadalom védelmére, míg neked jogod van hozzá? Miért ne dolgozhatnának, tanulhatnának a nők, míg neked jogod van hozzá? Miből gondolod, hogy te minden nőnél okosabb, életrevalóbb vagy, hogy te jobb döntéseket vagy képes meghozni? Te személy szerint mennyivel többet teszel a társadalomért, mennyivel vagy értékesebb, mint egy nő?
A felsorolt sértegetéseid a nőkkel szemben az elveszett férfielőnyök feletti kesergésnek tudható be, a valósághoz nem sok köze van. És még azt mondják egyesek, hogy a nőkre jellemző az érzelmi alapú kommunikáció! :)
Kedves 31Anna, hiszen TI FEMINISTÁK HIRDETTÉTEK KI, hogy a férfiak a nők nőelnyomó ellenségei!!!! Ha ezek után nem tetszik az, hogy mi férfiak azt mondjuk erre, hogy oké, akkor mi is ennek megfelelően kezeljük a feminista nőket, arra csak azt tudom mondani, hogy A KURVA ANYÁTOKAT!!!
Butaság. A feministák arra mutattak rá, hogy a társadalom adott fejlettségi fokán a nőknek súlyosan sérülnek az emberi jogai. Nem minden egyes férfi ellenség, maguk a keretek, a törvények, a társadalmi előítéletek voltak nyilvánvalóan igazságtalanok. Egy társadalmat alkot a két nem, alapvetően ugyanaz a cél: élhető, igazságos társadalom. Miért kellene a nőknek jogfosztottnak lennie, milyen alapon? Az értelmesebb emberek átlátták, hogy a társadalmi igazságosság mindenkinek érdekében áll. És lőn, itt a sok okos, tanult, önmagát eltartó, hivatását szerető, szavazó nő! :)
Mellesleg ne nyilatkozz minden férfi nevében! Hány fős lesz az a tüntetés, amit mondjuk egy hónap alatt össze tudsz hozni a nők jogainak elvétele érdekében? Hányan értenek egyet veled?
Természetesen hazudsz, mint a feministák általában, kedves 31Anna. Kímélj meg a feminista propagandától, szarok rá magasról. Szarok rá, mit akarnak a feministák, és arra is, hogy mivel magyarázzák a bizonyítványukat. Ők hirdették meg, hogy a férfiak a nőelnyomó ellenségek, hát ne csodálkozzanak, ha a férfiak tényleg nőelnyomó ellenségek lesznek. Ezek közül én vagyok az egyik, bazdmeg, és büszkén vállalom, hogy ha rajtam múlik, akkor lógni fogtok. Ennyiről van szó, és pont bazdmeg.
Természetesen nem hazudok. A feministák is párkapcsolatban élnek, gyereket nevelnek, férfibarátaik vannak, szeretik az apjukat, a bátyjukat. Nem, nem ellenségek a férfiak. A férfiak messze többsége rendes, igazságos, szeretni való ember. Csak meg kell velük értetni, hogy a nők is emberek. Hogy ők is dolgozni akarnak, ők is érdeklődnek a világ iránt, ők sem szeretnek kiszolgáltatottan élni, ők is sikereket akarnak elérni, ők is sok mindenre képesek. Amit már sokszorosan egyértelműen bebizonyítottak,
Megint a férfiak nevében beszélsz. Te magad mondtad az előbb, hogy pontosan tudod, kevesen értenek veled egyet. Siránkozhatsz az elveszett előjogaid miatt, fenyegetőzhetsz, köpködhetsz. Névtelenül. :) És pont.
Természetesen újra csak hazudsz, mint a feministák általában, kedves 31Anna…
Mint ahogy fentebb is írtam: KÍMÉLJ MEG A FEMINISTA PROPAGANDÁTÓL!
Például a “fehér férfiak csak az elvesztett patriarchális előjogaik miatt siránkoznak”- című hazug feminista toposztól… Vagy attól a szégyentelen, mindenkit hülyének néző ordas hazugságtól, hogy “a feministák csak meg akarják értetni a férfiakkal, hogy a nők is emberek”…
Azt pedig, hogy a feminista nők hirdették ki, hogy mi férfiak vagyunk az ellenség, azt nem a kisujjamból szoptam. Ezért nem is értem, hogy miért is kell úgy tenni, mintha a kisujjamból szopnám?
De hiszen, könyörgöm, baszod alássan, hát TI MAGATOK ÍRJÁTOK LE, mégpedig a naponta megjelenő több száz, sőt, világszerte több ezer “nemek harca” témájú cikkben feminista nők tollából, vagy hangzik el a naponta megjelenő több száz vagy ezer videóban feminista nők szájából, hogy egészen pontosan mit is gondoltok rólunk, hogyan is gondolkoztok a férfiakról…
Nekik könnyebb elfogadni ezeket a hazugságokat mint a valósággal szembesülni. Ráadásul még mindig eléggé magas az egy négyzetméterre eső nice guy-ok száma, tehát minden adott az álomvilág fenntartásához, egészen a falig. A falon túl aztán már megvilágosodnak általában, (bár van aki még akkor sem), viszont mint tudjuk az már kurvára későn van. Addig viszont megvan a 180cm magas ATM, meg vagy 5 másik tartalékban kúrásra vagy bútorcipelésre, ahogyan az manapság a modern “emancipált” nőknél lenni szokott. Ezután természetes hogy más már nincs is hátra, mint sem távolról beugatni a gondolkodó férfiaknak, akik felismerik a rendszer hazugságait.
boldog nő 5 titka:
1. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, akivel megoszthatod a felelősségeket és a háztartási munkát, és legyen egy jól fizető állása!
2. Fontos, hogy egy boldog férfit találj, aki imád táncolni, utazgatni, és mindig megnevettet!
3. Fontos, hogy egy romantikus férfit találj, akire érzelmileg támaszkodhatsz, anélkül, hogy ő ezt kihasználná, és ráadásul nem hazudik!
4. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, aki tökéletes szerető, és imád veled hancúrozni!
5. Fontos, de nagyon fontos, hogy ez a négy férfi ne ismerje egymást!
Ha egy közülük rájön a turpisságra akkor sem történhet semmi, egy nő mindig felelősség nélkül marad. Mert ha négy közül egy is kezet emel rá akkor annak vége, életfogytiglan. A sztorit pedig elrettentésként fel kell hozni a médiában a heteroszexuális fehér férfiak erőszakosságának a bizonyítására. A nő pedig marad áldozat. Így kerek a rendszer.
Ha a pasinak van több nője természetesen mocskos disznó.
https://www.borsonline.hu/celeb/nem-hisz-a-monogamiaban-egyszerre-ket-ferfit-szeretett-peterfy-bori/167604
„A nőiség dominálna, de belerondít a férfi” – Péterfy Bori (interjú)
Ezekben benne van minden a cikk végén a szexistennőként kezelik az a csúcsmondat..
Aha, de ha regelne egy társkeresőre akkor az első dolga az lenne neki is hogy beírja: csak is komoly kapcsolat. Komolytalan férfiakkal nem ismerkednek, csak is házasság, gyerekek. Igaz három év aztán elmúlik, de mivel te vagy a férfi, így neked kell bevállalni mindent :D Egyébként kiléphetsz menet közben bármikor ha úgy érzed, csak akkor majd fizetheted a gyerektartást is.
Így igaz ha pasi teszi disznó ha nő megsimizik a buksiját hogy ügyes vagy. Na ez nem mindegy.
Azért nem kell túlgondolni a dolgot. Pesti énekes és színész művészcsaládból. Túlzás lenne bármi normalitást keresni a fajtájánál.
Azért kíváncsi lennék hogy mit szólna átlagnő ehhez a nagy szív meg szerelem érveléshez, ha férfiként szeretőtartási érvként hozza fel az ember.
Az természetesen “más”. A kettősmérce, az erkcstelenség, önvizsgalat hiánya, alapfícsörük…
Sőt olvastam mar femkó véleményvezértől, hogy az erkölcs az “patriarcha” dolog, így egy modern emancipált nőt, nem köti.
Ebben még van is valami, persze nem úgy, ahogy azt a femiék gondolják.
Mindig mondtam, hogy a nők csak tanultan morálkövetők, míg a férfiaknak ez a természetük része. Elég csak megnézni hogyan lehet egy kisfiúval és egy kislánnyal dűlőre jutni.
Nem véletlen az sem, hogy a törvényadó istenek mindig és minden kultúrában férfiak voltak, ahogy önmagában a rend megtestesülése is mindig maszkulin vonás volt.
A régiek természetes módon fogadták ezt el, mint tényt. A női nem pedig mindig is az örökös változás, a káosz szimbóluma volt. Nem is véletlen, hogy az isteni rend megtörését sosem a nőkön kérték számon (a nő maximum sugalmaz, de a férfi dönt lásd pl. eredendő bűn) és sosem ezen tettek voltak a jelentős történések. Az igazán rossz döntések gazdái is mindig a férfiak voltak, ahogy a feljegyzésre kerülő törvénytörések is. Pl. Káin.
Éppen a belső erkölcs hiánya miatt vetődött fel anno az a kérdés is, hogy a nőknek van-e egyáltalán (Istentől való) lelke.
De azt is írta ,hogy szereti ha szexuális tárgyként tekintenek rá…Akkor meg miért ne kezelhetnék a kollégái akként.Korához képest jól néz ki ,szeret baszni.Sportolónőkről hallottam ,hogy verseny előtt egy(vagy több) gyors szex nagyon tudja doppingolni őket.Egy koncert is hasonló lehet.Az én közepes fantáziámban egy énekesnő simán lenyugtat koncert előtt négy faszit egy időben..
A mocskos disznó pasikról meg:vannak olyan disznó tulajdonságok amikor a nők mégis bevállalják a kapcsolatot.
Blackur, teljesen korrekt lista, az 5. pont teljesen felesleges.
https://www.youtube.com/watch?v=1lXzgdtfnAk
https://www.youtube.com/watch?v=VUosAGDM8Sg
A férfiak is gyengébbek más férfiaknál a fizikai erőszakkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy férfi is gyerekként kezdte, és bármikor lehet beteg, idővel pedig megöregszik. Neki is szüksége van a társadalom védelmére.
Hol vagy, tomgal? Te ugyebár bizonyítékot kértél arra az elméletemre, hogy az afganisztáni háború volt az I. Modern Feminista Háború, igaz? (Nem találom az eredeti vitánkat a kommentfolyamban, azért ide írok.)
Újságcikk:
https://www.thenation.com/article/world/white-feminists-wanted-to-invade/
Idézet a cikkből:
“Then came September 11, 2001, and the revelation that the organization behind the attack, Al Qaeda, was holed up in Afghanistan. The George W. Bush administration, always looking for justifications for war, found just the thing in the Feminist Majority’s campaign. By November, first lady Laura Bush was arguing that the reason for the war was to “liberate Afghan women.” By November 20, the leaders of the Feminist Majority—including Ellie Smeal, the former head of the National Organization for Women—were attending events at the State Department and meeting with administration officials. The spring 2002 issue of Ms. magazine called the invasion a “coalition of hope,” adding bombs to the feminist toolkit.”
Ha jól emlékszem, kértél politikustól is idézetet, mint bizonyítékot? (Mielőtt belekötnél: az USA-ban a First Lady igenis politikai tényező, már elég rég óta… Hozzáteszem: sajnos.)
Újságcikk:
https://www.aljazeera.com/opinions/2021/8/21/white-women-washing-the-uss-civilising-mission-in-afghanistan
“In November 2001, the month after the launch of Bush’s invasion, then First Lady Laura Bush charitably took to US radio waves to assure listeners that the “fight against terrorism” was simultaneously a “fight for the rights and dignity of women”, and that the plight of Afghan women and children was a “matter of deliberate human cruelty carried out by those who seek to intimidate and control”.
Tehát az általad kívánt bizonyítékokkal is alátámasztottam, hogy az afganisztáni háború az első modern, feminista háború volt, kifejezetten női emancipációs célokkal…
Kell még valamit mondanom, Ildikó?
https://www.youtube.com/watch?v=gZusR61RAmI
Ez csak arra bizonyíték, hogy a hatalom számára a feminizmus ideális eszköz és ugyanolyan jól lehet használni, mint a zsidó kártyát vagy a demokratizmus védelmét.
Mi a különbség, Elek? A feminizmus van hatalmon. Feminizmus = A Hatalom. A Hatalom: Feminista.
Ezzel nem azt állítom, hogy a hatalom semmi másból sem áll, mint feminizmusból, és hogy a hatalom tevékenysége semmi másból nem áll, mint a feminista program megvalósításából.
De a feminizmus szerves része.az uralkodó hatalomnak. És azt mondom, hogy olyan szinten szerves része, hogy konkrétan az afganisztáni háború esetében már döntő szerepet játszott a hatalom feminizmusa, illetve az, hogy feministák voltak hatalomban..
Szerintem, hogyha már háború, meg halottak vannak, akkor tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy a hatalom használja erre a feminizmust, vagy a feministák használják erre a hatalmat.
A feminizmus, genderizmus, a transzok nyomultatása mind csak eszköz. Ne a bábot nézd, hanem az azt tartó kezet.
A többire meg az idd ki a bilit vagy vidd ki a bilit lehetősége merül fel.
Nézd, Elek, ha ezzel azt akarod mondani, hogy a globális hatalom célja az Afganisztánban fegyveres erőszakkal megtámogatva bevezetett feminizmussal valójában nem az volt, hogy az afgán nőknek jobb legyen, hanem az, hogy a térséget lehetőleg még jobban destabilizálják, a helyi nőket felhergelve a helyi férfiak ellen, ellenségeskedést szítva a helyi lakosságban nők és férfiak között hogy ezáltal is gyengítsék az ellenség hátországát, azt nem tudnám vitatni… De ez egyben arra is következtetni enged, hogy ez itt, nálunk sem szól semmi másról… Amit egyébként már sokszor észre is vettünk. A feminizmus és célja mindenütt ugyanaz, mert minden országban nők és férfiak laknak… De mindez nem érvényteleníti azt, hogy a feminizmus kártékony, hanem épp hogy alátámasztja azt.
Ha ez lenne a célja, akkor az öbölmenti szövetséges olajsejkségekben is bevezetteti. Látom te is olyan vagy, mint csakszi “komád” (még, ha nem is olyan mértékben). A tényektől nem hagyod magad befolyásolni, ha fixaideáidról van szó.
Tényleg csak én látom át, hunbagira, hogy mekkora HATALMAS ereje lenne annak, ha a manoszférában az anti-feminista kommunikáció (csúnya szóval propaganda) felhasználná az afganisztáni háborút, mint bizonyítható példát arra, hogy a nőközpontú, feminista világrend ma már ott tart, hogy ha épp ahhoz van kedve, akkor fegyverrel kényszeríti rá a feminizmust és a női emancipációt egy országra, legyilkolva a helyi férfiak tízezreit? Hogy ezzel sarokba lehet szorítani a feministákat, védekezésre kényszeríteni, elvenni a képzelt erkölcsi fölényüket? És hogy ha ez is bekerülne a mainstream-be, annak pláne mekkora ereje lenne?
A “manoszféra” megint egy délibáb, amire légvárakat építesz.
Az hogy még van (max 3-4 balfasz itt), aki” issza a szavaid” (és max kb 10), aki bár elolvas, de lenéz, + azok akik a “tünciken, meg performanszokon” annyian sincsenek mint az őket- “leköpő járókelők”, az a “manoszféra” egy nagy lófasz.
Mert, a ti “rendezvényeiteken” köcsögringyó rajtatok kívül, ki szokott megjelenni?! :D
???