Homoszexuális férfimodellel a címlapon jelent meg a Playboy legfrissebb száma. Azt gondolhatnánk, hogy mindez a majd’ egy évszázados férfilap széthullásának végső stádiuma, de tulajdonképpen már korábban is konstatálhattuk, hogy a Playboy egy letűnt kor férfiikonja. A híres-hírhedt férfimagazin széthullás már akkor megkezdődött, amikor a Hugh Heffner kilépett az általa létrehozott világhírű cégbirodalomból. A néhai lapalapító körüli botrányhadjárat-botránybiznisz egyébként is megtépázta a patinás férfilap jóhírét, amelyet aztán mindenféle “progresszív” újításokkal próbáltak a mai korszellem számára is eladhatóvá tenni.

A magazin 2017-ben jelentette be első transznemű modelljét, a férfi-nő francia modellt, Ines Rau-t. Majd egy újságíró lett az első muszlim nő, aki pózolt a magazin számára – természetesen csakis hidzsábban. Most pedig a homoszexuális Bretman Rock-ot vetette be a lap, hogy támogassa az LMBTQ közösséget. Bretman Rock ízig-vérig celeb, követők millióit gyűjtötte össze a a közösségi médiában stílus- és sminktippjeivel, egy MTV valóságshowban játszik, amelyet a YouTube -on lehet elérni, tehát influenszer, sminktanácsadó, modell. Saját maga így foglalta össze gondolatait Playboy szerepléséről: “Ha a Playboynak egy férfi van a borítóján, az óriási biznisz az LMBTQ-közösségnek, és az én barna bőrű társaimnak. Ez olyan szürreális…”
Mindezek láttán bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy vajon az új tartalompolitika az új férfigenerációk ízlését szolgálja ki, vagy éppen egy cseppet sem kívánatos irányba próbálja befolyásolni a közízlést, miközben a törzsolvasóknak tekinthető heteroszexuális férfiak valódi igényeivel mit sem törődik.
Egyébként a lap hét évtizedes működés után, tavaly zárta be nyomtatott kiadását a koronavírus-járvány csúcspontján, a magazin azóta csak online publikálja lapszámait. Egy Wikipédia idézettel megpróbálhatjuk röviden összegezni egy letűnt sajtótörténeti korszak történetét:
“Az újság hamar kapós lett, Hefner filozófiai alapvetése szerint azért, mert ha az amerikaiak valóban a boldogság nyomába akarnak eredni, akkor szexuálisan fel kell őket szabadítani. Az ötvenes évek prűd, szemellenzős korában egy szexualitást nyíltan középpontba emelő újság bombaként robbant. A lap egyértelműen a benne meztelenkedő nők miatt volt híres és hírhedt, akik közt sok híresség is akadt, miközben sok ismert személlyel készült interjúk és elismert írók írásai is megjelentek benne. Emellett nyíltan foglalkozott olyan kényes témákkal, mint az abortusz, a fogamzásgátlás, a szexuális kisebbségek vagy éppen a nők jogai. Hefner emiatt magát fellengzősen már a feminizmus térnyerése előtt is feministának tartotta, aki a nők szexuális felszabadításán ügyködik, miközben ugyanakkor az újságjában szereplő pucér nők a férfifantáziák kiszolgálásának eszközei voltak, és ezáltal épp a nők tárgyiasításának folyamatában játszottak lényeges szerepet, emiatt pedig épp a feministák is támadták. Hefner birodalma ebből a szempontból a patriarchális, vagyis férfiközpontú társadalom túlfűtött kirakata volt. Ehhez jött Hefner hedonista magánélete, aminek egy része mindig is a bulvármédia előtt zajlott, ilyenek voltak például a különféle rendezvények vagy bulik Hefner villájában, ahol mindenütt csupa vonzó fiatal nő volt jelen, akik Hefnert is körülzsongták. A villájába beköltöző, majd onnan később kikerülő egykori playmate-ek elbeszélése alapján elvárás volt Hefnerrel lefeküdni, aki rendszeresen tartott csoportos szexpartikat is, miközben a lányok sok szempontból fogolynak érezték magukat a villájában, de hasonló tapasztalatokról írt egy beépült riporternő is már 1963-ban. Aktuális felesége vagy barátnője is közülük került ki, saját bevallása szerint legalább ezer nővel feküdt le, de állítása szerint feleségeit sosem csalta meg.”
Korunk emancipált, fehér, “hős”nője, n+1-ik rovat.
Életében egy percet nem dolgozott, gyerek “óne” ellenben (luxus)prostitúció, kábítószerek nagykanállal…eljön a fal és pszichiatriai zártosztály…
https://24.hu/kulfold/2021/10/13/osszeomlott-a-szerb-parlament-egykori-botranyhosnoje/
De hát szegény, így olyan nehéz lehet, soha egy gyufaszálat, most meg nincs miből drogra és műkörömre költeni, most miért bántod :)
Igen, tudom, szar..38 évesen pályakezdőnek lenni semmilyen szakmával, és 0 munkamorállal. Rádásul ahhoz is hülye és lusta volt, hogy leszüljön 1et vagy 2t valami gazdag pasinak, így megoldva a megélhetését.
Igaz, az is kényelmetlenséggel jár, 1évig minimum.
Véleményem szerint a mai világban – mondhatjuk, hogy az ineternet világában – már nincs olyan “igény”, amit ne lehetne kielégíteni. Ez a lap ugyanúgy el fog tűnni, mint sok idejét múlt előtte.
A tévés főzőműsorok is azért mennek szép lassan csődbe, mert miért azt nézze a nép, amit random elédobnak, ha ő a neten rákereshet a töltöttkáposztára is, ha éppen azt kívánja meg. Mindenféle főzések vannak már a neten, lehet hidegtálas videót/képet találni, de van gyümölcsös sütemény is, attól függ, mire gyűlik össze a nyál éppen a népek szájában…
Ez a nyulas-lap is ebbe fog belebukni, mert aki nőket akar nézni és eleve a neten van, az bizony meg fogja keresni (találni) őket, neki nem fog kelleni a kirakat-homoszexuális. Sok egyéb online felület van még ezen kívül, ahol fizetni se kell azért, hogy alulöltözött nőcskéket bámulhassanak. Ez egyszerű természetes folyamat, nincs ebben semmi fasizmus.
Még vergődnek, de a pénz csak azt a motort hajtja majd tovább, amelyik további pénzt tud fiallni, erre pedig a még mindig többen lévő heterók nem fognak fizetni, ha igazi XX kromoszómás nőket is nézegethetnek és más oldalakon még mindig több a látogatottság és így jobban megéri a reklámfelületet…
Amúgy felmerül a kérdés, hogy a melegeknek is készülnek-e ilyen lapok? Mert ha igen, akkor miért kell összemosni ezt a heteróknak készültekkel? ? ?
Mondjuk ez az izé itt a képen nőnek is, meg férfinak is hitvány, nem hiszem el, hogy ennél jobbat ne találtak volna ugyanebben a kategóriában!
:-]
Ma már a szépségversenyek se a szépségről szólnak, de még csak nem is férfiaknak, lásd: plus size modellek. A követendő divatot óhajtják az ilyesmik már csak a férfiak arcába tolni, mindent a feminista-marxista akaratnak megfelelően.
Teljesen egyetértek, annyi kiegészítéssel, hogy a főzős műsorokat nem igazán csak a receptekért nézi az ember, szóval ezek a műsorok eléggé népszerűek folyamatosan. ( bár valóban vannak benne jó ötletek azért és azt is megtanuljuk mi a jus, miért jó a sokkolás, hogyan a legkönyebb redukálni és hogy készül a prád és a szuflé :)).
Persze ez lényegtelen kis részlet, a mondanivalód amúgy teljesen oké.
Ők a jövő (ezt szeretnék sátánista uraink) az ilyen csoki hermaphroditák, akik azért nőkhöz közelebb állnak.
Szóval legalább korrektek közölték velünk novo homot, az új ember prototíusát. Íme /ecce homo.
De ez miért jó, kinek jó és mire? Mi haszna lehet ebből bárkinek ?! Kinek áll érdekében ez a fos ?
Mi van, ha nem érdekek mozgatják már őket?! Mi van, ha tényleg sátánisták?!
Mondasz valamit, hunbagira, néhány felvetés:
Lehet, hogy sátánisták és érdekek mozgatják őket. Lehet, valaki/valami honorálja az erőfeszitéseiket. Nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet, de nem zárom ki 100%-ra.
Érdekesnek tartom azt is, hogy csak a “nyugati” (angolszász?) világ urai sátánisták? Oroszoknál, kinaiaknál, stb. nem nagyon látom ezt, már amennyi rálátásom van.
Végül: nehezen tudom megitélni, de azt mondják, a nyugati elit visszavezethető elég régre, hogy egymás közt házasodnak, meg egy x-edik János nevű angol királyig visszavezethető majdnem az összes amerikai elnök…
https://www.quora.com/How-are-all-U-S-presidents-related-to-King-John-of-England-I-just-read-that-every-US-president-other-than-Martin-Van-Buren-can-trace-his-ancestry-to-King-John-of-England-How-is-this-possible?share=1
… meg az uralkodó családok, akiknek régen katonai hatalmuk volt, most meg inkább sokszor gazdasági; szóval azt akarom kihozni, hogy az elmúlt évtizedekben váltak volna sátánistává? Arra célzok, hogy ezt nehezen hiszem el. Talán mostanában jön el valaminek az ideje?
A Playboy, mint olyan, az kifejezetten a “fehér heteroszexuális patriarchátus” lapja volt idáig, mely “a nők szexuális tárggyá alacsonyításával” elégítette ki a “nyálcsorgató, nőelnyomó, hímsovén patriarchák” úgynevezett “férfi-tekintetének” (aka. “male gaze”) ez irányú igényeit… A kultúrmarxista értelmezés szerint legalábbis.
A kultúrmarxista dekonstrukciónak pedig legfőbb célja az úgynevezett “fehér heteró patriarchátus” lerombolása, és menet közben ennek az arcunkba dörgölése… A fizetőképes kereslet NEM volt megcélozva ezzel az új irányvonalú Playboy-jal. Egy másodpercig se gondolták azt, hogy egy nőnek öltözött meleg férfival a címlapon a korábbi vevőkör majd ugyanúgy fizetni fog érte…
Nem! Ez egy szimbolikus lépés, egy üzenet… Jelzik, hogy átvették az uralmat, mégpedig a társadalom felett ugyanúgy, ahogyan a lap felett is, és szimplán azért raknak be egy nőnek öltözött meleg férfit a Playboy címlapjára, MERT MEGTEHETIK!
Pont azért tették rá, szándékosan, mert tudták, hogy a fehér, hetero férfi közönségnek ez NEM fog tetszeni… Az arcunkba dörgölik hogy a “fehér hetero patriarchátusnak” vége van, és azt, hogy a fehér, heteró férfi közönség, mint olyan, ma már nem számít sehol. Sem a nagyvilágban, sem a piacon, és ez ellen nem tehetünk semmit…
Az van, hogy a “Woke Capital”-t lassan már nem érdeklik a fehér, hetero férfiak piaci igényei, hogy már nem igazán tartozik a “Woke Capital” céljai közé azokat kielégíteni, sőt… Ez egyébként egy érdekes, viszonylag új irány lenne: piaci termékek és szolgáltatások megvonása a kultúrmarxisták által kijelölt csoportoktól, politikai/ideológiai alapon…
Volt már hasonlóra példa, igaz: magánszemélyeknél, elsősorban pénzügyi/banki szolgáltatásokkal kapcsolatban. Vagy gondoljunk csak a szociális média hozzáférések megtagadására, élő példa: Donald Trump Twitter-fiókja… Ez egy tendencia. A cégeket nem kötelezheti senki üzletkötésre olyanokkal, akikkel nem akarnak üzletet kötni, ez az elgondolás mögötte… A jövőben egyre több ilyen lépésre számíthatunk, egyre szélesedő körben, mert szerintem ez az egyik irány, amibe a “Woke Capital” őrülete el fog menni…
És ha – ne adj’ Isten – eljutnánk odáig, hogy már minden cég “woke”… Nos, nekik nem a fehér, hetero férfi pénze kell, hanem az, hogy megdögöljön az összes: akkor minden tulajdon a diverzitásé lesz úgyis… Ha egyetlen fehér, hetero férfi sem jutna hozzá semmilyen piaci termékhez és szolgáltatáshoz, még pénzért sem, akkor előbb-utóbb ki is pusztulna a fajtája… Szerintem ezek hosszú távon ebben gondolkodnak, efelé haladunk lépésről lépésre, tervezetten. Mint anno a kulákok esetében…
Mindenesetre a női ruhás meleg pasival a címlapon gyakorlatilag bemutatták a középső ujjukat a fehér, hetero férfiaknak. Azt üzenték vele: ti nem számítotok, dögöljetek meg.
Újságok írták ,hogy szexista meg rasszista lehet ,hogy csak nekem új(mondjuk én a hangot levettem)
https://www.youtube.com/watch?v=UrhrE7VojWI
Szerintem ennyire nem rossz a helyzet, Hunn, noha természetesen van igazságod.
A Playboy-nak valszeg már mindegy, az internet betesz az ilyesminek. Régen, net nélkül, micsoda érték volt egy playboy, vagy egy erotikus (…) magazin… Amikor gyerek voltam, volt a Rakéta regényújság, annak a hátoldalán lengén öltözött nő képe volt általában, nagy érték volt. :)
Na de szóval hogy a fehér férfi pénze ne kellene a cégek többségének, azt nehezen hiszem el. Tudom, a gillette példája is téged igazol. Ellenpéldának behoznám a videójáték ipart, a gaming industry-t. Ott a vásárlók jelentős része azért férfi, fiatal férfi, megkockáztatom némi átfedéssel az incel/MGTOW közösséggel. És ezek feminista játékot nem igazán fognak venni.
Természetesen elmozdulás van, sok játékban már nem csak férfival, hanem nővel lehetsz; van, hogy a játék során szex-elhetsz férfival és nővel egyaránt, függetlenül attól, hogy a karaktered férfi vagy nő; valszeg több a néger vagy egyéb kisebbségi protagonista, stb.
De a játékiparnak köszönhetjük a Tomb raider sorozatot :) és az ún. gamergate-et is, ahol emlékeim szerint, Milo Yiannopoulos részvételével eléggé felvették a harcot a feminista nyomulással.
Trump twitter-e más lapra tartozik azért, szimplán nem akarták, hogy ő nyerjen.
Engem többnyire a szimulátorok világa érdekelt mindig is, mostanában is szoktam még ICE-vel 250-al menni, vagy tehervonatozni. Arra én is kíváncsi lennék hogy az ilyesmit hogyan lehetne “feminizálni”, arra meg még inkább hogy hogyan akarnák nőknek ezt eladni :D
“óriási biznisz az LMBTQ-közösségnek, és az én barna bőrű embereimnek”
Tisztelettel, nyelvtan-náci vagyok, szerintem ez az embereimnek tükörforditás, és nem helyes, társaimnak, sorstársaimnak jobb lenne.
Illetve, valahogy a dátumok nem jók, ez a hozzászólásom is “2021. október 14, csütörtök 20:05” dátummal jelenik meg, holott legjobb tudásom szerint 15-e péntek van (az óra-perc az OK).
Köszönjük a visszajelzéseket! Mindkettővel kapcsolatban megoldást fogunk keresni.
Ma már ilyen (vagy olyan) nyomtatott pornólapokra csak nagyon ritkán van szükség. Mondjuk spermagyűjtő rendelőkben.
Az interneten határtalanul megtalálhatók úgy heteró, mint homo pornók.
És elkerülhetetlen, hogy az egészen fiatalok is ne találkozzanak ezekkel.
Tehát a tiltás kihúzva.
Az a kérdés, ha már vannak, akkor hogyan kell ezeket kezelni. A gyerekek hogyan ne sérüljenek.
Természetesnek vegyék, hogy ez van ?
Ez a különös lény ezen a képen bizonyára undort vált ki több férfitársamból, és ne higgyék, akik ezt propagálják, hogy valaha is el fogják fogadni a heteró férfiak.
Ez most egy ronda jelenség és nyilván el kell tűrnünk, mert mi mást tehetnénk ?
Viszont nem lehetünk prűdök, nem tehetjük, hogy ne nézzük meg az éppen előbukkanó csodabogarat.
Mit csináljunk hát ?
Én azt mondom, hogy mindenki járja a maga útját, a többivel meg ne is törődjön. Vannak és kész.
Vagyis napvilágra hozták azt, ami eddig is volt, de nekünk se időnk, se gusztusunk nem volt ezekhez, tehát nem is kerestük, hogy erről a jelenségről mélyebben megtudjunk dolgokat.
Akit érdekel ez a probléma, mélyedjen el az ezzel kapcsolatos témákban.
Az ember ösztönlény. Ezt használják most ki és használta ki Hefner is a profitjának növelésére.
Aki megismeri az ember ösztöneit, azokat eszközként tudja felhasználni jövedelemszerzésre.
Egyúttal sikeresen képes rombolni a keresztény morált és erkölcsöket, tehát magát a kereszténységet.