Egy a Férfihang.hu számára Toroczkai Lászlóval készített interjút (a beszélgetést lásd ezen a webcímen) követően felismerhetővé vált, hogy a Mi Hazánk Mozgalom és a Férfihang Civil Társaság társadalomszemlélete és politikai céljai között nagymértékű az átfedés. Ennek az ügyazonosságnak eredményeként a Mi Hazánk felkérte civil társaságunk alelnökét, hogy a párt családjogi szakpolitikusaként is képviselje azokat a fontos társadalmi célkitűzéseket, amelyeket mindkét társadalmi mozgalom sajátjának érez.
A napokban a Mi Hazánk Mozgalom videosorozatában megszólalt Halász Géza, hogy szót ejtsen a férfiellenes társadalmi mozgalmak eredetéről, az ultraliberális törekvések káros társadalmi hatásairól, valamit a mindkét nem szempontjait szem előtt tartó családpolitika, társadalompolitika hiányáról. Különösen éles megvilágításba helyezi a nagypolitika színpadán ezt a problémát, hogy amíg az ellenzéki, balliberális erők gender-feminista vagy akár kifejezetten férfiellenes, radikális feminista irányzatokat is támogatnak, addig a Fidesz kormány matriarchális-feminista szakpolitikájából totálisan hiányzik a férfiak-apák társadalmi megbecsülésének igénye és a nemek közötti jogegyenlőségre törekvés, tehát az efféle szakpolitika társadalmi hatásaiban válik különösen férfiellenessé és egyben eredménytelenné. Az alábbi felvételen Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke beszélget ezekről a kérdésekről Halász Gézával, a Férfihang Civil Társaság alelnökével, a Mi Hazánk családjogi szakpolitikusával.
Ez a videó olyan belterjes önfelszopásnak tűnik, nem lett volna jobb, ha egy férfihangos kolléga, mondjuk Toplak Zoltán készíti el ezt az anyagot?
KITILTVA.
VEHETJÜK EZT AZZAL EGYENÉRTÉKŰ VÁLASZNAK, HOGY: NEM.
NEM FOGOM MINDENKINEK EGYESÉVEL ELMAGYARÁZNI, HOGY 1. NEM HASZNÁLUNK ÖNCÉLÚAN TRÁGÁR KIFEJEZÉSEKET 2. EGY FÉRFIJOGI LAP KOMMENTSZEKCIÓJÁBAN – EGYET NEM ÉRTÉS ESETÉN -ELVÁRHATÓ A JÓINDULATÚ VÉLEMÉNYEZÉS ÉS A KONSTRUKTÍV (!!!) KRITIKA A FÉRFIMOZGALOM EGYES ELEMEIRŐL, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FÉRFIHANGHOZ IS KÖTŐDŐ ESEMÉNYEKRŐL. HA A LAP SZERKESZTŐI ÚGY LÁTTÁK, HOGY AZ ADOTT ANYAG MEGJELENTETÉSE A FÉRFIHANG SZÍNVONALÁBA ÉS PROFILJÁBA ILLIK, AKKOR SENKINEK A VÁLLALHATATLAN, TRÁGÁR VÉLEMÉNYÉRE NEM KÍVÁNCSI A SZERKESZTŐSÉG, SEM MAGYARÁZKODNI NEM KÍVÁN, HOGY AZ ADOTT ANYAGOT MIÉRT IS TARTJA MEGFELELŐNEK.
SAJNOS NEM NYERT.
Hát papi úgy érzem Ezzel se Szereztél több olvasót ennek a szebb napokat is látott vicclapnak
Kiváló videó, kiváló emberekkel!
A metéltek szara is kimondja a frankót..
https://nepszava.hu/3136981_hiaba-a-kormany-csinnadrattaja-egyre-tobb-harmincas-no-hatralhat-ki-a-gyerekvallalasbol
Jövőre lehet választani a posztkomcsi deviánsok vaginokráciája, és a szintén posztkomcsi zsideszes neoko(h)nok matriarchátusa vagy mihazánk között. Jól gondolja át mindenki.
Ezt a puzsésrista/schifferista zöld “neoanarchistáknak” ia üzenném, hogy amíg nincs hazánknban valami anarchoszindikalista mozgalom (sajnos) ők is válasszák ezt
Mert természetesen majd a mi hazánk a kamu forradalmár toroczkai Lacikával majd el fogja hozni ebbe az országba négy év alatt a Kánaánt, az anyagi biztonságot a stabil emberközpontú munkahelyeket, amik Alapvetően egy családalapítási kedv megindításához szükségesek volnának.
És akkor még nem tértem ki a dolog pszichológiai részére, négy év alatt helyre zökkenti a magyar nők környezetükhöz való egészséges énképét és pláne értékítéletét, hogy a környezetükben potenciális apa jelöltek ne legyenek kénytelenek erőszakkal teherbe dugni őket, mert magától nem adnál egyik se magát oda
Ki mondta, hogy 4 év alatt valósulna meg ez az egész? Egyszer valahol, valakinek el kell/ kéne kezdeni…
Tudsz esetleg más olyan pártot említeni amelyik az általad felsoroltakra törekszik ?
Pl valóban elszámoltatná a lopásokat végző politikusokat? Ilyen közbiztonsági ( benne foglalva ugye cigánybűnözés elleni ) programmal rendelkezik ? Ilyen agrárprogramja van? ( mezőgazdasági termékek itthoni feldolgozása , ezáltal sok új munkahely, itthoni gyár, lényegesen olcsóbb feldolgozott élelmiszer). Szívhang törvény , ami jó eséllyel 20-30 %-ot javítana ( külföldi példák alapján ) az abortusz számokon? Mesélj, kiknek van ehhez hasonló programjuk ? A leggtöbb pártnak egyelőre még egy szájbavágott programja sincs ! Szóval szerinted mi is a megoldás? Vagy csak fikázni tudsz ?
ha te azt hiszed hogy ebben a mindenki mindenkivel összefonódott maffia rendszerben bárki el lesz számoltatva valaha is, hülyébb vagy mint azt eddig hittük…
megsúgom, ez nem 4 hanem 40 alatt se fog megvalósulni
sokkal nagyobb halakat is kérdés nélkül felzabáltak ám itt mikor eszükbe jutott szembe pisálni a széllel ;)
de van választásod, még nyitva vannak a határok, mehetsz ahol szimpatikusabb
itt változás majd akkor lesz ha a pénznyerő automata jelleggel működő eu összeomlik aztán majd ennek a 9 millió bugrisnak találni kell más utat a megélhetésre.
és hogy hol basztuk el? valahol Mohácsnál
Az eju mint pénznyerő automata az, bazdmeg papika.:))) a vajdára pont azért idegek, mert valamennyit lesápol ő is. Így nem támogathatják saját retkes multiaikat egy az egyben. Szóval, hogy a mercedes könnyűszerkezetes szarját az alföldi róna közepén (leszarva a környezetet is, amit álltólag védeni kell (amúgy valóban kellene) ) pénztároslőrinc építi nem a strabag…
Míg a külkeres vörös zsidajok megelégedtek a “nokiásdobozzal” addig vajdáék le akarják nyúlni az alsó alvállalkozói szintet.
Örülök, hogy segíthettem.
ha zavar kerülj közéjük aztán pitizhetsz az alamizsnáért te is.
közben agyalj el a maradék eszeddel még ha megterhelő akkor is mire menne az úniós támogatások nélkül az a elibeszart megszomorodott ország? saccra mostanra a kazahsztáni színvonalat vernétek alulról.
annak meg külön örülj hogy még van olyan kraut rabszolgatelep aki hajlandó oda menni hogy kilóra vegye a sok barmot, különben mehetnél vissza te is az alföldi róna közepére jurtában lakni aztán füvet legelni birka tejjel leöblítve :D
vagy ennél is rosszabb esetben elszegődni valami magyar lófasz józsi vállalkozóhoz az 5 emberes szarlapátoló bt-be…
Nyugi addigra kedvenc krautjaidat és egyéb helyeidet is úgy fogják hívni, hogy germanistan, frankoberberia, és anglogypsiaindia…:D
Amúgy inkább egy jurta, mint egy rabszolgatelep. Lehet, hogy nincs fűtés stb cserébe van egy egészségesebb, természetesebb élet. Én adnám
hajrá, senki nem tart vissza, oda való vagy az ökrök mellé az istállóba, csak a szarv hiányzik rólad.
az a baj addigra mire oda találsz rojtosra basznák a segged a túlszaporított dakotáitok ;)
a muszlimokkal pedig speciel semmi bajom, ellenben a szarra se való feleslegesen született deviáns trógerekkel, akikből van elég elbaszisztánban is mindeféle színben.
“ a muszlimokkal pedig speciel semmi bajom“
Ki gondolta volna …, egy hazaáruló balos retardálttól nem is vár az ember mást ( nem, nem azért vagy hazaáruló , mert külföldre mentél, hanem , hogy erre buzdítasz mindenkit, lesajnálod aki nálunk húzza az igát, itthon kitanítva, felnevelve fikázod Magyarországot és kb mindenkit )
Hát nekem viszont van bajom bőven. Csak enyhe szemezgetés az elmúlt időszakból :
https://mandiner.hu/cikk/20211021_brit_parlamenti_kepviselo_vademeles_david_amess
( akivel halála előtt egy hónappal ! találkoztam és egy ügy kapcsán beszéltem is vele pár mondatot, tényleg nem túlzás, hogy alighanem a világ legkedvesebb politikusa volt, mélyen vallásos, állatvédő, családvédő , ötgyermekes apa).
https://www.origo.hu/nagyvilag/20190228-muszlim-migransok-ket-spanyol-not-akartak-megeroszakolni.html
https://www.origo.hu/nagyvilag/20210629-ket-afgan-migrans-meggyilkolt-egy-13-eves-osztrak-lanyt.html
https://nlc.hu/ezvan/20160425/menekultek-eroszak-lanyt-becs-veceben/
https://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/lefejezes-18-eves-terrorista-buszke-parizs/k9d2p3l
Etc, etc , etc
bécsi, párizsi, brüsszeli, berlini , barcelonai tömegmészárlások . Mindet a te kis kedves muszlimjaid követték el. Ja, de semmi baj velük. Hát remélem egyszer saját bőrödön is megtapasztalod mennyire problémamentesek.
Mert ugye az angloindiába bevándorolt dakota és a balkáni dakota között, kurva nagy különbség van, te toronyeszű..:D az, hogy közép-indiából 700 vagy 10 éve dzsanázott el az aztán nagy genetikai különbség.:D
Szerintem nem fogja érteni , hogy mi köze Indiának a muszlimokhoz…:) szerintem fingja nincs, hogy a lakosság 15%-a muszlim, ami kb 200 millió embert jelent .
Nem mintha a többi vallású indiai hatalmas különbséget jelentene ( és tisztelet-az egyébként nagyon ritka kivételnek)
Meg pakisztán és banglades 99%a.
:D fel sem fogja mit jelent az, hogy egy cigány még muszlim is.
A szlovàkok meg a romànok is mondhattàk, hogy ha 30 èvìg nem volt elszàmoltatàs, akkor mièrt pont most lenne… Nem kell ilyen fatalista mòdon szemlèlni a dolgokat, ha nekik sikerült, van rà esèly, hogy nekünk is fog. Èn nagyon bìzok az MZP-ben.
pont ez a kilóra vett újliberális ceausescu utánzat fog elszámoltatni :DD
el fog, egészen 10-ig ;)
látod, az ilyenek miatt lehet 80 éve hülyét csinálni egy komplett országból, mert mára csak az ilyen agyhalottak maradtak benne.
a többi már lassan az unokáikkal a karjukon kint lóbálják a lábukat az amcsiktól kezdve egész nyugat európáig. a lényeg hogy nem ebben az erkölcsi és még inkább szellemi dögkútban.
Ha nem ő, akkor ki? Ès mi az, hogy Ceaucescu? Az ellenzèki összefogàs èpp elèg garancia arra, hogy ne legyen mèg egy diktàtorunk rögtön a Viktor utàn – de legalàbbis sokkal kedvezőbb helyzet, mint ha valamelyik ellenzèki pàrt (a többi rovàsàra) erősödött volna meg annyira, hogy egymaga is esèlyes legyen a kormànyvàltàsra.
Èn is külföldön èlek, de azèrt remèlem, hogy egyszer mèg haza tudok költözni.
Erkölcsi-szellemi dögkút : Magyarország?
USA, NY-Európa persze távolról sem az :
https://www.magyarkurir.hu/hirek/megdobbento-dontes-szuletett-new-yorkban-szuletesig-legalis-lesz-az-abortusz
https://mandiner.hu/cikk/20210217_joe_biden_sport_transznemuek
https://mandiner.hu/cikk/20210422_a_vadalku_ellenere_zartak_bortonbe_a_ferfit_aki_ellenezte_lanya_nemvalto_mutetjet_video
https://www.origo.hu/nagyvilag/20201004-lmbtq-europa-kiskoruak.html
https://www.hetek.hu/cikkek/online/skociaban-mar-negyevesek-valtoztathatnak-nemet-a-szuleik-tudta
Azért az a vádalkus cikk kemény. Bauman és Fisher bírók alkottak rendesen. A vádalku felrúgása egy dolog, de az hogy mezei bíróként korlátozhatják a pacák szólásszabadságát, azaz alapvető alkotmányos jogait, azért eléggé kemény nekem. Pláne ott, ahol az ilyesmit korábban szinte fetisizálták.
Az bazdmeg külkeres, vörös, zsidaj,rablóprivatizátorok majd elszámoltatják a vajdát és nerlovagjait. Ráadasul úgy, hogy a halmaznak van egy nagy közös metszete, hanem egésze.
Ha meg tényleg megpróbálják ezt, az nem elszámoltatás, hanem leszámolás lenne, az meg polgárháborút jelent.
Baszod eisenberger/pétergábor is ágyban, párnák között dögölhetett meg, nem tökölön vagy egy kötél végén.
Akkor kiket akartok ti elszámoltatni?! :D
Azoktól vársz paradigmaváltást, akik trianon szerződést égetnek a román nagykövetség előtt, buzi zászlóval rohangálnak, könyvet darálnak és szibériai bérbörtönökkel házalnak… Legalább te felébredhetnél…
Nem mondtam, hogy minden tettükkel egyetértek , sőt azt sem , hogy minden ponttal a programjukban . ( konkrétan pont a szibériai bérbörtön kifejezetten tetszik) , a mesekönyv ledarálása sem tántorít el, mert az a mesekönyv bizonyos részeiben tényleg nagyon gáz. Nekem az elszámoltatásra törekvés, az agrárpolitika, a magyarságtudat , bűnüldözés és büntetés politika és a Szívhang törvény a fontos.
No meg az, hogy az én hazámban ne legyen már ciki, meg szégyelleni való , hogy magyar és keresztény vagyok ! Tisztelem mások vallását , ha az ő országukban jártam betartottam az ottani szabályokat, de ezt visszafele is elvárom.
“konkrétan pont a szibériai bérbörtön kifejezetten tetszik”
Ezen vajon miért nem lepődöm meg? :) Ez a te szellemi szinted, a legalja proliknak szánt, ócska széljobber populizmus. De nem is neked címeztem a kommentem, te már reménytelen vagy…
Igen, ezt a telefonon benéztem sajna , tényleg nem alattam volt. Én kérek elnézést, hogy válaszoltam neked, de természetesen én sem lepődöm meg a libsi hozzáállásodon , hisz a MH zéro toleranciát hirdetett drog ügyben és nálad mint tudjuk ez hatalmas red flag :)
Az nem libsiség kérdése, sokkal inkább egy érett személyiségé, hogy valaki el tudja dönteni saját magától is, hogy mit eszik és iszik – mint egy felnőtt ember; és nem korrupt tolvajoktól, demagóg szélhámosoktól várja el, hogy megmondják neki. De persze ezt magyarázhatom egy posztkommunista, szolgalelkű jobbágynak…
Te tényleg érett személyiségnek tartod magad ?!!! Na én meg ezen fogok még holnap is röhögni…, te aki olyan ámokfutást , gyilkos gyűlölettel teli komment cunamit zúdítottál rám ( bemásoljam?)csupán azért , mert kijelentettem, hogy drog ügyben a zéro tolerancia híve vagyok? ( és ugye nem mellékesen pont egy drogos támadott meg a vonaton, és rengeteg drogos által elkövetett halálos kimenetelű támadást lehetne linkelni csak az elmúlt egy-két évről, pl az újpesti késes faszkalap is az volt). A fű kapudrog . A fiatalokra rendkívül veszélyes, roncsolja az agyi idegpályákat, elbutuláshoz vezet, erősen növeli a stroke kockázatát. Emelkedett mindenütt, ahol engedélyezték a halálos kimenetelű közúti balesetek száma. És igen, én az alkoholt és a cigit is tiltanám, bár lássuk be a cigaretta , vagy annak hiánya nem szokott támadáshoz vezetni. Ott csak semmilyen szinten ne okozzon passzív dohányzást.
Te egyértelműen kommentjeid alapján már függő vagy. Hogy pontosan mitől és mennyire, ezt te tudod, de ha valaki ilyen szintre eljut, azt sok mindennek nevezném, csak érett személyiségnek nem. Ez volt drog ügyben mindig a véleményem és ez is marad.( Ennek semmi köze bármilyen izmushoz, ezzel nagyon mellé lőttél)
( ugyanis a családom régi, ősi, magyar család, mindig jobboldali , “ reakciós”, -ahogy az átkos alatt nevezték- érzelmű, szóval nekem itt ne posztkommunistázz, mert fogalmad nincs mit vett el a kommunizmus a családomtól, mit szívtak a nagyszüleim, szüleim miattuk ).
Egy jó tanács, tényleg. Állj le a droggal, sokkal több pénzed megmarad, nem rontod az egészséged, kitisztul a fejed is.
Ha mégsem döntesz így , csak magadra vethetsz és ugyanúgy, ahogy eddig is, meg fogod oldani, hogy a mindennapi betevődet megszerezd és 4 fal között otthon gond nélkül használni is fogod. Miért akarod az utcán , nyíltan csinálni ?!
Ez is olyan , mint a homoszexualitás megítélése, négy fal között , otthon magánügy, ha kiviszed az utcára, közügy lesz belőle.
Lefolyatnék minden drogost a Dunán.
A szibériai bérbörtönt (hacsak nem valami atom kísérletitelepre épült rá) én is baromságnak tartom. Per pillanat ez a világ azon kevés része, ahol megmaradt az érintetlen természet, minek azt is elszennyezni ezekkel.
Én -ha már- bérbörtön, akkor az őshazájukban folytatnék ilyen tárgyalásokat, azaz indiai szubkontinensen. :)))
Szibéria márcsak azért is közel áll a szivemhez, mert nagyjából minden származáselmélet szerint is onnan jöttek államalapító őseink.
Oké, megegyeztünk, nekem India , Bangladesh stb is rendben, nem ragaszkodom Szibériához :)
Plusz, ha így folytatódik a globális felmelegedés (minden téren :)))) akkor én szeretnék oda(vissza?)költözni, szóval oda már nem akarom vinni magammal “szeretett” cigányainkat.
Azaz már csomagolhatsz is
aztán ott játsszál bújócskát az éhező szibériai tigrissel, te igen barom…
Pont az ilyen hülyék valók szibériába akik fennhangon hirdetik hogy mi is onnan jöttünk. Sőt még most is mongolok vagyunk
Írtam ilyet, hogy a nép egésze onnan jött? És, hogy mongolok vagyunk?
Rosszul jársz, valójában jégkorszak jön. A többi mind csak mese.
Mindig is itt voltunk, egy elvándorló rész megalapította egyiptomot másik rész mezopotámiát, szaddam ki akart pakolni, ki is nyírták.
A bérbörtönökben látok fantáziát. Ha égette volna a könyvet nem örültem volna, de a darálás rendben van. A trianoni szerződés égetése érthető de kontraproduktív cselekedet, a buzi zászlókkal meg általában a legközelebbi kukáig szoktak rohanni. Ez utóbbi felelős polgári magatartás, a szemét a szeméttárolóba való, nem szennyezünk közteret, szóval oké a dolog, hogy önkéntes alapon takarítanak egy kicsit.
“Ha égette volna a könyvet nem örültem volna, de a darálás rendben van.”
A hónap kommentje!! :’DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(fuhejj, szerintem holnap is ezen fogok röhögni :’D)
Akkor ezalapján te ilyen eltartott kisujjú, “konzervatív” náci lehetsz. :) – Darálni? Jöhet! Égetni? Na de uraim, azért mindennek van határa! :D
Legalább égették volna el azt a könyvet, mint egy tisztességes náci. De ehhez már nem volt tökük! Ledarálták a ‘jó lesz a parasztnak ez a csicska performansz is’ alapon. Még nácinak is vérszegények…
A könyvek égetése erős áthallással bír, szóval óvatosan kell vele bánni.
Sajna messze vannak a náci szinttől.
Pedig ha belegondolunk, a szemét a tűzre való. Ételt sem dobunk ki, de a selejt részétől lelkiismeretfurdalás nélkül válunk meg. Ennek az új kényszerkultúrának meg minden része káros, elfogadást hirdet, de kegyetlenül lemészárol(na) mindenkit, aki hű a konzervatív, valóban értékes értékekhez. A gyerekek homoszexualitásra biztatása, minden velejéig romlott, értéktelen feminista “irodalom” a tűzre való. A régi idők elégetett könyvei értékesek voltak, vagy lehettek sokszor, de ezt a hullámot ne lovagolja már meg akármelyik liberális, feminista gyöngeelméjű se. Hisz ő maga a börtönbe tartozna, minden irománya a tűzbe, létével, tevékenységével és gondolataival kapcsolatban minden része pedig a feledésbe.
Amiket felsoroltál társadalmi kérdések, nem gazdasági. És igen nagyjából tőlük lehet várni, amíg schiffer/lanczi stb a másik oldalról, nem alapít egy új lmp-t.
Bagira, amíg egy embernek egy szavazata van, én nem számítok érdemi változásra a politikában. Alapíthat Schiffer akármilyen csodapártot és folytathat akármilyen józan nemzetpolitikát, ha nem lesz aki rá szavaz, a hajára is kenheti, ahogy eddig. És mivel a legtöbb ember hülye, sok lúd disznót győz alapon mindig a hülyeségre fognak szavazni (ld. szibériai bérbörtönök). Itt sokkal többre van szükség mint buzi zászlóval rohangáló, könyvet daráló, náci light, csicska radikalizmusra, a játékszabályok radikális átírása kell. Kezdetnek a cenzusos választójog bevezetésére. Amíg ez nem történik meg, addig tovább fog nőni az eladósodottság és a populáció csökkenése, egészen addig, amíg össze nem omlik az állam.
Nem támogatod az eladósítást? Akkor te bizony antiszemita náci vagy.
Szerintem meg az a hülye, aki anélkül mondja meg, hogy egy adott esetben egy párt vezetősége mit csinálna, vagy mit nem, hogy a leghalványabb fogalma lenne arról, hogy pontosan abban a pártban, vagy annak vezetőségében mit gondolnak, vagy tesznek.
Egyébként mivel igen racionális gondolkodású vagyok, egy pillanatig nem gondolom, hogy itt a MH választást fog nyerni ( szóval bárki nyer elszámoltatás elmarad) , de ( ahogy korábban Elek igen jól megfogalmazta) , lehetnek esetleg a mérleg nyelve …és az már haladás.
A genderista/feminista/liberális/agyabeteg /dobrevista
egyesült Európára gondoltál ? Esetleg UK-be ? Oda lehetne menni, mint te is tetted? Mondjuk ezen senki nem lepődik szerintem meg, hogy erre buz(d)ítasz.
ja az abortusz számokon pedig tudod mi javítana?
ha megtanulna a sok 8 elemit végzett szociális csődtömeg cigány és proli suttyó csomót tenni a retkes farkára
vagy az ugyanebből a csoportból kikerült ribancok nem nyitnák gyakrabban szét a lefosott sonkáikat mint más a száját.
addig meg mindenki hadd döntse már el hogy megszüli e a kölyköt vagy elveteti, a saját testi önrendelkezéshez még ilyen helyen is joga van egy nőnek.
az semmivel nem segítene a helyzeten ha eztán heti sok kukába dobott újszülöttet találnának vagy szaporodna az intézetbe dugott szociálisan defektes elhagyott kölykök száma.
polákoknál megvan az első halott az elmebeteg abortusz hiszti miatt, az orvos nem merte elvenni a komplikációs terhességét míg volt mérhető szívhangja a magzatnak, és elpatkolt az anya is, szopás…
Tudsz mondani olyan más politikai aktort, aki(k)ben nagyobb lehet az ilyen irányú reményed?!
azok már halottak akiben én reménykedtem papi, de ha jobb nincs semmiképpen nem egy megélhetési politikusnak fogok tapsolni aki még kint parádézott 15 éve a jobbikos focistadion-csőcselékkel a tv székháznál.
nem mellesleg ez is széthúzott farpofákkal hajolna be a cigány vajdának ha véletlenül látható arányban kerül be a parlamentbe, jajj kit akarsz hülyének nézni, láttunk mi mr itt érdekes dolgokat a köpönyeg váltás óta :D
fel kéne fogni már végre hogy ez a kárpát medencére való bugris túl kicsi szarcsimbók még az európai gazdaság térképén is hogy létjogosultsága legyen visszapofázni az elcsesződött helyzete miatt.
Meg lehet tudni, hogy neked akkor ki a kedvenced? Csaknem a vörös, külkeres, rablóprivatizátor, oligarcha zsidajok élen az apró/dobrev klánnal
félelmetesen seklyes vagy faszikám, de érthetően pont az ilyenek az egyik oka hogy már messziről és magasról szarok rátok meg a magyar “politikára” is.
de ha rám hallgatsz nyalod azoknak a seggét amelyk jól esik ;)
béke papa
Miért nem b..sszátok ki ezt a hazaáruló, ostoba barmot innen?
Amíg nem floodolni/bullyingozni jár ide (mint csaxi) ő is nyugodtan kifejtheti a véleményét. De majd a moderátor dönt.
Én nem is a politikai véleménye miatt gondolnám, inkább amiatt, hogy mindenkit fikáz, a Magyarországon keményen dolgozókat, de az oldalt is:
“Hát papi úgy érzem Ezzel se Szereztél több olvasót ennek a szebb napokat is látott vicclapnak“
Meg megáll nála az alaptalanul trágár szóhasználat is szerintem, de ez csak az én személyes véleményem :
“ az a baj addigra mire oda találsz rojtosra basznák a segged a túlszaporított dakotáitok ”.
elnézést, csak az elfogult, szubjektív szociopatákat fikázza itt általában aki még hajlandó feljönni erre az oldalra, az más téma hogy jóformán már csak ilyenek maradtak itt
De a te nézőpontodból teljesen mindegy, nem vetted még észre hogy téged mindenki lehúz mucikám?
Nem, nem vettem észre apuci, csak azt, hogy van egy rajongóm, aki tök mindegy, hogy mit irok, azonnal diszlájkol (akinek fáj az igazság :)), de ezen én csak röhögök, mert volt nem egyszer, hogy fizikailag lehetetlen annyi idő alatt elolvasni, de máris nyomta :D .Na az ilyen, az valóban szociopata. Egyébként nem igazán foglalkozom a lájkokkal, engem ez nem befolyásol.
Egyébként Geri P-nek több felhasználója van, csak nem te vagy az egyik ?! Ja, de…
hunbagira
Ahogy ez alatt a cikk alatt rögtön a második hozzászólás egy kapáslövés volt a radírkezelőtől – úgy ezt a véleményt is letilthatná.
Minek ide a mindenkihülye-típusú vélemény?
Ettől nem emelkedik a lélek.. senkinek a lelke.
Talán az “olyan rossz, hogy már jó” effektus? Az egyértelmű, hogy az erőszakos dühöngésével épp azt a lepusztulást szorgalmazza ezerrel, ami ellen itt morgolódik.
Mocskolódás a mocsok ellen. Ez valami csavaros kóan lehet, csak nincs rá érett közönsége :)
az itteni cenzorok már jó ideje legfeljebb egy elfogult ön menedzselő szakkör MLM jelleggel kezelik az oldalt, mondjuk még ennyit se érdemel ez a hely.
lehet hogy a buggyant MHM támogatja ezt a helyet is mert valahogy betalált a tipikus szavazóbázisuknál, lecsúszott alsóközép osztály kapcsolatteremtési problémákkal
Joe Don, Geri P szerintem egy és ugyanaz. Az biztos, hogy Geri P-nek több felhasználója van.(pillanatokon belül lett 3-4 diszlájk a neki irt válaszra )
Mindketten fikázzák az oldalt amúgy. Csak emiatt minek idejönni ?
Jah mennyire beteg bűzlő kis pszichés problémás patkánynak kell lenni, hogy több reget gyártva idejárjon valaki bullyingolni. És mennyi felesleges idejének kell legyen. :D
Visszaélve azzal, hogy nagyobb a szólásszabadság, mint máshol.
No igen :)
csak a kedvedért áprilisra rakattam az idei maradék szabadságot, nehogy lemaradjak a szavazásról :P
kap minimum 10 szavazatot a moslék koalíció, majd attól függ mekkora buszt sikerül bérelni a többieknek :D
ne aprózd el, minimum 5 profilom van, de holnapra kitalálok még 5-öt csak te meg a haverod kedvéért ;)
csoszogj szépen előre a sorban, mert kimaradsz megint a munkanélküli segélyből
téged még nem b@sztak ki a kurucinfo nevű nemzethy vicclapról? ;)
Ne bántsad már a kurucot, olyan lelkesen beszámolnak a napi mötöis kamuadatokról.
Azt a kamu jobber álnemzeti szennylapot már akkor is a Parlament alagsorából szerkesztette pár szarházi hírszerző spicli amikor a csintalant megcsapkodták a garázsban.
mostanra Pedig már nem is csodálkozom hogy összefonódott ennek meg annak a lapnak az olvasóköre
Elvégre ugyanabból a társadalmilag lenézett, kivetett csőcselékből kerül ki…
JOE DON ÉS GERI P. FELHASZNÁLÓK KITILTÁSRA KERÜLTEK AZ OLDALRÓL A FELHASZNÁLÓI SZABÁLYZAT MEGSÉRTÉSE MIATT. TRÁGÁR BESZÉD, TÉMAROMBOLÁS, FÉRFIMOZGALOM- ELLENESSÉG. AHOGY MEGSZOKHATTUK.
Persze fater, kihagytad a feltűnő ostobasággal szembeni kifejlett allergiám is a felsorolásból
Próbáld meg még egyszer ezt a cenzúrát, hátha akkor menni fog
Szinte jézusi a precizitás: te negyednapon támadtál fel :)
Érdemes elolvasni és szembesülni a tényekkel :
( amúgy a címben szereplő megállapítás a legkevésbé lényeges)
https://index.hu/belfold/2022/02/08/duro-dora-z-oltaskritikus-part-elnokhelyettese-beoltatta-magat/