Szujó Flórián
3 megosztás

Férfibizottságot hozott létre az új norvég kormány

Az új norvég kormány egyik első dolga volt, hogy kétmillió koronát különített el férfibizottság létrehozására – számolt be erről a Reform férfiszervezet. “Itt az ideje, hogy a férfiak helyzetét összességében vizsgáljuk meg. Ez a beruházás lehetőséget ad erre” – mondta Ole Bredesen Nordfjell a szervezet vezetője. Nordfjell rámutat, hogy bár alapos tanulmányok készültek a nemek közötti egyenlőségről, a férfiak helyzetére való különös figyelem egyértelmű hiányosság volt. Az egyik leginkább homályban maradt terület a férfiak egészségi állapota. A férfiak rövidebb ideig élnek, mint a nők, ez különösen igaz a férfiak bizonyos csoportjaira.

A hírrel összefüggésben elmondhatjuk: 2020-ban egész Európában Norvégiában volt a legmagasabb a férfiak várható élettartama (81,4 év). A nemek közötti különbség Izland és Hollandia után pedig a 3. legalacsonyabb (3,4 év). Mint látható ennek ellenére téma a probléma olyannyira, hogy a férfibizottság létrehozása kapcsán kiemelt kérdésként kerül elő.

Magyarországon ezzel szemben érdektelenség uralkodik még úgy is, hogy közben a férfiak várható élettartama az egyik legalacsonyabb (72,4 év), az EU országai közül csak Bulgáriában, Romániában és két balti országban kedvezőtlenebb a helyzet. A nemek közötti különbség is majdnem kétszer annyi Magyarországon (6,6 év). Nemhogy férfibizottságot nem állítanak fel, nem történik semmi, még csak olyan híreket se lehet olvasni a sajtóban, hogy ezt jelentősebb közéleti személy felvetné.

Mindez jól mutatja, miért van szükség kritikai férfimozgalomra. A hazai uralkodó kultúra nem csak létrehozza ezeket a különbségeket, de el is fogadtatja, ami megnyilvánul abban, hogy problémaként sem merül fel. Mint oly sok esetben, itt is látszik, hogy elsődlegesen nem a probléma objektív indikátorokkal mérhető nagysága határozza meg azt, hogy mely témák válnak láthatóvá a társadalom számára, hanem a politikai-hatalmi viszonyok.

Forrás:

https://reform.no/regjeringen-nedsetter-mannsutvalg…/

Post Author: Szujó Flórián

Szujó Flórián
Fontosnak tartom, hogy a nemi alapú igazságtalanságok megváltozzanak, és hogy legyenek erre adott válaszok a férfiak esetében, valamint létrejöjjenek olyan civil kezdeményezések, amelyek ezeket az ügyeket képviselik. Szeretném, hogy a nemekkel és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó a nők és a férfiak létező problémáira adjon megoldást, a férfiak és a nők egységét teremtse meg és igazságosabbá tegye a társadalmunkat. Ehhez azt gondolom, hogy feltétlenül szükséges az, hogy ennek kialakításában a nők és a férfiak is részt vegyenek és a gátlástalan érdekérvényesítés helyett legyen törekvés a másik megértésére is.
f Facebook
3 megosztás


17
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
12 Válasz hozzászólás
4 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
xcsakxSzujó FlóriántomgalMeskegeorg1945 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Horvath Anton
Olvasó

Hát már jó lesz ha csinálnak valamit. Az itteni utánzó-majom politikához úgyis mindig nyugati példa kell, de a legjobb valami amerikai példa, főleg a libsi pártoknak, hogy egy témával legalább foglalkozni kezdjenek. (Az USA-ra gondolok persze, valamiért nem Dél-Amerikát próbálja utánozni a világ több mint fele egyfolytában :D)

Running Man
Olvasó
Running Man

Magyarországon ezzel szemben érdektelenség uralkodik még úgy is, hogy közben a férfiak várható élettartama az egyik legalacsonyabb

Amíg a magyar mentalitás az, hogy a túlóratörvény úgy megy át a magyar társadalmon, mint kés a vajon, sőt egyesek még örülnek is, hogy túlórázhatnak, mert így többet visznek haza (és ne legyen kétségünk, ez nagyrészt a férfiakat érinti), addig nem kell csodálkozni azon, hogy a férfiak nem foglalkoznak az egészségükkel sem.

Horvath Anton
Olvasó

“Boldog” nemzetközi férfinapot akkor hát. Rajtuk már nem segít a férfinap, de már a RedPill sem:
https://m.hvg.hu/itthon/20211119_ferfiak_mentalis_egeszseg_ongyilkossag_korkep

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Boldog Férfinapot kívánok! Ahogy írod, Anton! Ez van, sajnos. Nem látok kígyózó sorokat a bevásárlóközpontokban, semmi sem szól a mai napról. Ellenben a nőnappal, amikor kígyózó sorokban áll a sok elnyomó patriárka, csokiért, virágért, ékszerekért. Legalább egy köszöszönöm hangzana el, halkan a nők szájából, ezen az egy napon, hogy kössz, hogy felépítettétek nekünk a világot, eltűritek, hogy mindenhol a helyünket követeljük, és hozzájárultok, hogy életünk nagy részét a tiktokon, facebookon, instán, meg egyéb baromságokon éljük, és mellettem még folyamatosan mocskolunk is titeket. Pedig csak a természetes közegükbe kellene visszaterelni őket, ők is boldogok lehetnének, meg a férfiak is.

Horvath Anton
Olvasó

Ja hát ahhoz először olyan társadalom kellene ahol a férfiak is egyenértékűek a nőkkel. Az egyenlőség meg az egyenértékűség szerintem nem ugyanaz, de jelenleg mindkettő a nők felé billen mint tudjuk.

Hunn
Újságíró

Szerintem többségünk megelégedne egy gyors franciával is.

georg1945
Olvasó
georg1945

Ennek egyszerű oka van: nagy hatalma van a pinának !
A férfiaknak naponta (ez lenne a normális egy férfi számára, hogy ne legyen prosztata megnagyobbodása, később rákja, mert egy szervet használni kell) szükségük van a kielégülésre és ezért mindent megtesz a nő számára, hogy megkapja a pinát.
Ez az igazság.
Sok buta férfi van és a butaságait csak egy nő képes meghallgatni, egy másik férfit ez nem érdekli.
Sok buta férfi köti az ebet a karóhoz vagyis meg van győződve, hogy csak neki van igaza, csak ő tud a világról mindent a legjobban, csak ő képes gondolkodni és mind ezt a rémséges sok hülyeséget, ami ennek a férfinak a fejében gomolyog, megint csak egy nő képes megértően tudomásul venni, a férfi barátai csak röhögnek rajta.
Ezért ( is) kell a férfinak egy nő.

georg1945
Olvasó
georg1945

„Ahhoz, hogy az élet fennmaradjon ezen a bolygón, egy fertőtlenítésre van szükség a Földön. Úgy gondolom, hogy ezt egy olyan evolúciós folyamat fogja kísérni, ami a férfi népesség drasztikus lecsökkenését eredményezi.”[22] – Mary Daly, feminista, a Boston College professzora
„Minden férfi egy nemi erőszakoló…”[22] – Marilyn French, feminista, újsagírónő;
„A férfi egy háziasított állatfajta és ha kellően keményen kezeljük, akkor sok dologra betanítható.”[22] – Jilly Cooper, feminista, írónő, újságírónő (OBE Brit állami kitüntetés)
„A házasság intézménye a nemi erőszak gyakorlatából fejlődött ki. A patriarchátusban minden nő fia egy potenciális áruló, egy másik nőnek a megerőszakolója és kizsákmányolója.”[23] – Andrea Dworkin, feminista, írónő.

(Wikipédia)

Meske
Olvasó
Meske

Norvégiába megérkezett a Mikulás:
https://www.youtube.com/watch?v=nDLumk_rQQw
A posta állami “cég”. Ezután némi kétely merült fel bennem a norvég “mintával” kapcsolatban.

Horvath Anton
Olvasó

Sokszor kérdezték már hogy mit csinálhat a Mikulás egész évben mikor nem ajándékokat szállít, hát itt a válasz :D :D :D

tomgal
Olvasó
tomgal

Hányinger kategória , na ez az amikor erőszakkal le akarják nyomni az ember torkán a dolgot és még a Mikulást sem kímélik , buzit csinálnak belőle.
Úgy mellékesen főhős apuka valószínűleg nem 50 évesen döbbent rá, hogy a másik nemhez vonzódik, szóval egy fél életen át átvágta a családját , feleségét, környezetét.( ha olyan komolyan akarjuk venni az üzenetet, mint aminek libsi készítői szánták )