Összevontam a szemöldököm, amikor az ismerős, sötétkék BMW-t megláttam – újfent – a lakásunk előtti parkolóban. Pici már megint itt van. Harmadszor a héten.
Bent békés beszélgetés fogadott, a karateedzőm és a feleségem a politikát vitatták éppen meg. Pici indult a helyi választáson, ez szolgált témául. Szerinte az emberek bolondok, itt csak ellenzéki színekben érdemes indulni, mindenki más eleve ledarálta magát a választáson.
– Maradsz vacsorára? – kérdezte Éva tőle. Pici megrázta a fejét.
-Engem is várnak otthon. Na sziasztok! Osu, karatéka – bokszolt a vállamba, és egyben nyújtott kezet.
Aznap nem veszekedtünk Évával. Egy áldott, csendes este elé néztünk.
***
A válásom után történt. Felnéztem Jolihoz, aki olyan odaadóan nevelte az ikreket, mikor én is, Éva is külföldön dolgoztunk, gyakorlatilag két-három évig ő volt a pótanyjuk, a férje pedig a pótapjuk.
Sörrel kínált, tudta, hogy szeretem. Kicsúszott a számon a kérdés:
-És Piciről hallottál? Bent van még az önkormányzatnál?
Joli hirtelen úgy nézett rám, mintha kígyó marta volna meg.
– Ja semmi – lazította el a vállát. De nekem már szöget ütött a fejembe a kis közjáték.
– Na, mit tudsz?
– Nézd, tegyünk úgy, mintha nem kaptam volna fel a fejem – húzódozott Joli.
– Ugyan – mosolyogtam cinkosan. – Meséld már el! Köztünk marad.
Joli hezitált, de jó barátok voltunk mindig. Végül belekezdett.
Sápadva értettem meg, miért volt évekkel korábban olyan békés estém Évával. Áldottam az eget, hogy csak most tudtam meg, és nem akkor, amikor még Pici tanítványa voltam. Bejárni az edzésekre és engedelmeskedni annak, aki akkor elárult és hátbaszúrt…
Vérré alázva keltem fel az asztaltól.
– Már mindegy, úgyis elváltunk – motyogtam. Istenem, milyen büszke voltam, hogy Pici tanítványa lehettem! Világbajnok ezüstérmes mesteré.
Aki megdugta a feleségem, és nem is egyszer.
Picit sem láttam, évek óta. Minek felhánytorgatni a múltat? – kapaszkodtam a gondolatba, de közben az járt a kisagyam környékén – de jó, hogy most derült ki, és nem akkor.
Legalább bízhattam Évában is, míg a bíró el nem választott.
Óóó, jeee.. :-(
Én meg nem írom le hogy milyen volt öthat nálunk vendégeskedése után az új egyetemi ismerősről megtudni hogy nem is az én barátom, hanem a volt nejemé..
Dehogyis volt ez Picitől hátbaszúrás.. életveszélyesen akkor szúrt volna, ha elveszi tőled a nőt és viszik magukkal a két gyerekedet is.
A mennybéli mindenható istenben való hit, a nőkről szóló álmaidban csalódás esetén szerintem nem játszik.
(bár aki elvitte a volt nejemet, másfél hónap múlva meghalt mélyvénás trombózisban)
Nálam ez a “Pici” már ott vesztett a történetben, hogy sötétkék BMW…
A német “technológia” már bizonyított Sztálingrád alatt……….
Ha igaz a történet, akkor:
Kedves Zoltán!
Újabban több cikket is olvashattunk tőled, aminek én személy szerint nagyon örülök! Kitartást kívánok neked a harcodhoz innen is!
Bár sokan nem hívők közöttünk, én annyit tudok mégis mondani, hogy minden okkal történik, de sok minden csak idővel tisztázódik, hogy miért alakult úgy, ahogy.
Szerintem aki egyszer “csal”, az többször is. Annak a vérében van. Lehet, hogy neked ez így sokkal jobb volt hosszú távon.
Meg könyörgöm, egy BMW? Ki ez a kezdő fazon? Hagyjuk már! :-]
Köszönöm az újabb olvasmányt!
Üdv:
B
Így van, elfoglalták annak ellenére, hogy szupatkányok mindent usától kaptak.
Már vártalak! :)
Az USA is egy képmutató hazugország, mint a Szovjetunió is volt. Nem is csoda, hogy egy követ fújtak a közép-európai nemzetekkel szemben. Az, hogy a várost a német katonák elfoglalták, a kitartásuknak, kiképzésüknek és a hihetetlen akarásuknak volt köszönhető. A fegyvereik befagytak, tankjaik nem indultak a hidegben (szóval a német technika már akkor se ért sokat), de ők végrehajtották így is, amiért odaküldték őket. A sztori vége már egy másik kérdés…
Amúgy sokszor beszólok a németekre, de annyi legyen a javukra írva, hogy a történelem és főleg a filmipar alapvetően méltatlanul bánik az átlag Wehrmacht katonákkal (arc nélküli nácik, akiket lehet irtani a vásznon). Biztos azért, mert alig tudták legyőzni őket (elég a nyugatbarát a háború végi veszteség-statisztikákat összevetni, már az is elismeri ezt) és így vesznek elégtételt (?).
Viszont: a mai németek már meg se közelítik őseiket (szerencsénkre).
Mivel nem is oda tervezték őket, ugyanis Hitlernek nem voltak világhódító tervei, mint a zsidóknak.
Nekem egy 2009-es H astrám van, egy-egy napig működik (mióta tél van), 1-2 hetet meg szerelőnél tölt. Mindezt úgy, hogy rendszeresen karbantartott autó (aránylag sokat megyek vele). Lehet, hogy emiatt borultam ki a német technikára.
(Faterom volt F astrája elpusztíthatatlan volt ezekhez a modern tragacsokhoz képest…).
Keress új szerelőt…
Köszi! :-]
Akkor még sokkal jobbak voltak.
Így visszagondolva az megismerkedésetek idejére, voltak jelek arra, hogy ebből hűtlenkedés lesz a nő részéről?
Ha volt is ,lehet a rózsaszín szemüvegen keresztül nem látta.Ez szerintem valahol természetes.Ha a barátok ,ismerősök (még akkor vagy előtte) szólnak akkor már felmerül a saját felelősség.Második harmadik esetben… arra már nehéz védőbeszédet mondani.
Ezzel a sztorival sincsen semmi baj önmagában, de mivel a válásokat a femkó bíróságok intézik, így az asszony marad a gyerekkel a közös lakásba, az ember meg mehet a picsába. Ezek azok a “külső tényezők” ugye, ami csakszi mama szerint nem létezik, sőt egyenesen a férfiak hibája, így nyugodt szívvel szavazza meg a következő korrupt politikust is, eszéhez mérten. Bár politikai fronton ebben nem is várható érdemi változás Európa szerte, szóval szinte mindegy mit csinál, így is-úgy is a femkó rendszer fenntartását támogatja bármelyik oldal. Ebben mindössze annyira van igaza, hogy az is hülye aki a mai világban még egy ilyen hót értelmetlen intézménybe(?) belemegy, mint a házasság. A szerencsejátékon legalább van esély a nyerésre is, itt nincsen.
–
A történetnek komoly tanulsága van: ismervén a fontosságot, amit a nők a státusznak tulajdonítanak, és ösztönös hajlamukat a liánozásra, szigorúan el kell választanunk a családi életünket az élet minden más olyan területétől, amiben mi egy férfi-hierarchia részei vagyunk. Ezt persze nem mindig lehetséges 100%-ban megvalósítani, de igenis törekednünk kell rá!
Az asszonyunkat tehát nem mutatjuk be a főnökeinknek, a menedzserünknek, stb… és, minkét a mellékelt ábra mutatja, még az edzőinknek sem! Vagyis olyan férfiaknak, akikről mi magunk ismerjük el önként és dalolva, hogy – akár egy általunk önként elfogadott hierarchiában, akár egy hivatalos hierarchiában – felettünk állnak. Hiszen ezzel mi magunk festjük meg a céltáblát a liánozásra általában mindig kész hipergámia számára!
A mi barátaink, a mi közösségeink nem lehetnek közösek az asszonyainkéival. Nem véletlenül találták ki a mohamedánok a hárem intézményét sem! Mi, férfiak, ugyanis úgy tartjuk, hogy a hierarchia befolyása a lakásunk ajtajában véget ér – az én házam az én váram – de a nőknek semmit sem jelent ez a határvonal… sem az árulás.
A hárem intézménye felé halad a világ, az a természetes a nőknek. A nők inkább osztoznak egy megfelelő partneren, mint lejjebb adják. Pl. mai hírecske :https://index.hu/mindekozben/poszt/2021/12/15/harman-parban-masfel-eve-el-boldog-parkapcsolatban-ket-baratnojevel-ez-a-fiatal-orvos—mar-a-babakat-tervezik/
Más. Tegnap néztem egy dél-korai filmet, és elhangzott benne egy helyi mondás, a férfi és női megcsalás különbségéről: Ott azt tartják, hogy “egy férfi ha megcsalja a feleségét, mindig lesz bűntudata utána. Ha egy a nő megcsalja a férjét soha nem lesz utána bűntudata”. Mennyire igaz, a nők mindig előbb felépítenek a megcsalás köré egy azt igazoló narratívát, ami felmenti őket, és én még nem találkoztam olyan nővel, aki utólag megbánta volna a megcsalást. Mindig csak a lebukást bánják.
Hogy hova halad arról lehet vitatkozni beszélgetni.De remélem nem ez a kamu cikk az érv.
Ezzel szerintem továbbra sincsen semmi probléma. A probléma ott kezdődik ha ez mind házasságban játszódik le, ugyanis akkor te mint férfi fizethetsz. Ha megcsalod a nőt és az le akar lépni akkor azért, ha az megcsalt téged és liánozni akar akkor meg azért. Minden többszörös tétel amikor esetleg már gyerek is van, márpedig a legtöbb nő pedig úgy keresi a “nagy őt” (az is idióta volt aki ezt a kifejezést kitalálta, vagy legalábbis be volt baszva), hogy abból majd azért idővel házasság meg gyerek legyen. Ha más nem legkésőbb majd akkor amikor már ketyeg az óra. Tehát akkor megint csak ott tartunk, hogy vagy a törvényeken kéne változtatni (de ezen te nem tudsz, a politika részéről pedig nem is várható ilyesmi javulás a közel jövőben), vagy a házasságot kell mindenképpen kikerülni (na ez már viszont csak rajtad múlik). Tehát továbbmenve, vagy olyan nőt kell találni aki szintén nem akarná rád erőltetni ezt az egész baromságot (van egy kis %, csak hát persze azok is a 10%-nyi alfára várnak ugyanúgy mint többi), vagy hagyni kell az egészet a picsába, vannak más dolgok is az életben. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a fejezethez ismét, hogy hogyan lesz az emberből MGTOW (amit sokan ugyebár az incelekkel kevernek össze), de legalábbis az egyik leggyakoribb ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszhoz. Részemről le van szarva ha egy nő félrekúr aztán le akar lépni, de ez a rizikó ami a házassággal, meg adott esetben a gyerekvállalással jár (főleg pl. egy kakukkfióka nevelgetése) az már meghaladja bőven azt, hogy csak félvállról vegye az ember ezeket a dolgokat.
Azért több az a maximum 10% aki már nem erőlteti ezt a házasságot
van jó pár olyan közepes átlag 30 as picsa aki már egyszer bepróbálkozott ezzel a stratégiával és rájött hogy túl tehetségtelen, túl randa De legalábbis túl ostoba hogy megfelelően játssza ki a lapokat ebben a házasság dologban.
mert van nem kevés olyan nő aki ebből szarul jött ki, például kiderült hogy a pasi elbaszarintotta a pénzét vagy nem is volt sose semmije, de a gyereket megcsináltatta vele a gyerektartást viszont már baszhatja, mert nem tudja behajtani
közös lakás pedig nem volt sose mert a pasi vagy a házasság előtt szépen megvette a magáét és abban egy lyukas fillér részesedése nem lehet a nőnek válás után, vagy közös albérletből külön külön albérlet lesz. Aztán hirtelen rájön a picsa hogy a pinaszőr borító-műköröm reszelő fizetéséből elég nehéz lesz albérletet fenntartani plusz gyereket nevelni.
Na hát az ilyen jellemzően nem próbálkozik még egyszer házassággal, beéri azzal is ha jön egy közepes balek aki kifizeti a rezsi és albérlet felét néha foglalkozik a kölyökkel amikor a csóró emancipina éppen elmegy egyet bebaszni a barátnőivel vagy mással kúr, de alapjában véve mind a kettő félnek elég kellemes, nagyjából független egzisztenciális kapcsolata van. mindketten megtakarítják az albérletre szórt pénz felét, időnként még van potya pina és farok is kéznél amikor nincsen mással dugni
persze aki beéri ezzel a reménytelenül proli élettel az se érdemel jobbat….
De ahogy mondtad vannak az életben más élményeket hozó dolgok is, ez a hagyományos családmodell egyébként is már egy nagyon elcsépelt ostoba dolog, csak azért erőlteti ez a szaros kormány is mert attól fosik hogy 20 év múlva a túlszaporított mocskos cigányok meg a nyugdíjasok nem fogják tudni eltartani a feneketlen államkasszát amiből lopkodnak
Normális ember akkor már inkább cserélgeti a szeretőket évente egyet egyet, mellette Pedig talál magának egy tartalmas hobbit amit függetlenül másoktól lehet csinálni, és jellemzően elviszi az összes szabadidejét például vitorlázás siklórepülés, pár buggyant ősöreg autókat gyűjt meg restaurál a garázsban, vagy utazgatás
legalább ilyenek után az ember öreg korára elmondhatja hogy voltak kellemes élményei az életben
Hát elmondom kisapám én már jó ideje nem bánok meg semmit amit nők ellen teszek, régen volt az az idő amikor akkora balek voltam hogy nőnek bármi miatt bocsánatot kérjek.
se akkor amikor kiprovokálnak egy pofont, akkor se amikor jó átbaszom őket, kihasználom aztán otthagyom. Különben tanulja meg mindegyik értékelni amit kap, mert természetesen mindegyik többre számít már az első pillanattól mint amit megérdemel.
Volt cégemnél egy sok éve elvált erős negyvenes retek esete az egyik díszes példa erre pár hónapig fűztem a fejét, feljárkáltam hozzá munka után egyszer kétszer prütykölni, egyből azt hitte hogy majd alányúlok Aztán én leszek a jótevő Hitelbank.
Persze amikor tisztáztam vele a helyzetet Hogy ne számítson többre egyből elborult az agya aztán szét kürtölte a hátam mögött hogy rohadt szar zaklató vagyok, csak rábaszott mert addigra a fél cég tudta látta hogy koslat utánam és áradozott rólam.
az most mellékes hogy pár hónap után egyébként is otthagytam azt a gané társaságot, már korábban lebeszéltem az egyik bedolgozó partnerrel hogy jobb helyem lesz nekem ott .
A megcsalás meg végképp nem olyan amit meg kéne bánni, vastagon rászolgált mind hogy ahol tudják ott basszák át.
amelyik Egy kapcsolatból próbál megoldást találni a nulla életére az más szempontból se több mint egy társadalmon élősködő pióca, ilyen miatt az embernek legkevésbé legyen lelkiismeretfurdalása.
valószínűleg előbb lesz attól hogy a kutyámnak később adok vacsorát mint ahogy szegény pára megszokta, vagy reggel elzavarom amikor nem érek rá foglalkozni vele
Igen ebben azt hiszem komoly erkölcsi tanulság van amit mondasz.
De ehhez vastagon kellett a nő hypergám ösztöne is, elvégre ilyen nő mellett igazándiból Csak idő kérdése A megcsalás.
az emberünk ott baszta el hogy egy ilyen ribanc hajlamú nőt vett a nevére, Aztán folytatásképp hogy még gyereket is csinált neki, harmadszorra Pedig azt hogy anyagi és egzisztenciális rabszolgává tette magát mellette.
én ismerek ilyet mint ez a picsa ebben a sztoriban, de most arról azt érdemes tudni hogy négy gyereke van négy különböző faszitól és egy Legjobb esetben is 5 ös szintű pina nagy kapa fogakkal meg bamba nézéssel.
de mindig talál Olyan igénytelen hülye faszt aki a pinájáért cserébe pár évig elviseli ameddig talál egy újabb balekot, de ez Igazándiból megint csak az a történet hogy mennyi megalkuvó csicska suttyó van a magyarok között.
tulajdonképpen a férfiak többsége tette a nők kisebbségét olyanná amilyenné ebben az országban jelenleg tart a nők erkölcsének a pusztulása.
Más népeknél mi a helyzet? Mondjuk a zsidóknál Izraelben?
Biztos vagyok hogy egy ortodox a zsidó nem tekinti egyenrangú félnek a nőket Már csak azért sem mert Ott jellemzően nem is nagyon érintkeznek nőkkel csont buzi mindegyik.
de Dél Amerikában sem nagyon jellemző a latinok között hogy a nő irányítaná a családot ott legfeljebb a háztartást irányítja. De mindenképpen Megmaradtak a hagyományos nemi szerepek,
aztán egész ázsiában kimondottan másodrangú a női nem, Kínában szó szerint túlszaporították a férfiakat célzott abortuszokkal. Ezért is van annyi frusztrált luk nélkül maradt faszi.
csak ez az agymosott degenerált liberálbalos anglo-amerikai civilizáció teremtette meg ezt a nők által sem értelmezhető helyzetet, hogy emancipálta a nőket, mindenáron nyomja őket az értéktelen élvhajhász élet felé ostoba lózungokkal.
legytek önmagatok, carpe diem, álljatok meg a magatok lábán mert jogotok van az önálló karrierhez
( az más kérdés hogy a többségnek ehhez elég esze az nincs, semmi komolyabb hozzáadott értékű Munkára nem alkalmas, de teljesen mindegy mert a gazdaság is afelé halad hogy minél jobban lebutított értéktelen droid munkákkal tömjék be az ostoba csürhe pofáját)
Az agymosott nőkre szinte zúdítják a tömény ostobaságot a médiából hogy te mindent megérdemelsz és azonnal. És különben is a pasik rohadjanak meg, csak azért vannak hogy titeket kiszolgáljanak és az a menő aki minél több faszba ül bele aztán a végén megfogta a tutit.
Csak engem bosszant ebben az ugyben, hogy a joker befuzte a filmet a nagy budo meg bushido szellemisegrol, aztan levarrja a tanitvanya feleseget?
Megerne jol szajbacsapkodni a vilagbajnoki ezustermes urat egy viperaval, mert gondolom, nem egy Yukio Mishima az arc, hogy harakirit (szeppukut) kovessen el a becstelensegeert. Aljas kokler.
“Joker” nem volt mester, inkább sportoló, aki brandet épített maga köré…
Igazad lehet. En birkoztam, sot cselgancsbol is megvan oktatoi vizsgam es az elso dan fokozatot is megszereztem. De annyi koklert, mint a keleti harcmuveszetekben sehol nem lattam – nehany igazan ertekes es hiteles arc mellett. Pozoroknek halas terep. Ennek a paripanak is jol atment a lenyeg, eredmenyek ide vagy oda – mint azt a mellekelt abra mutatja. Osu, karateka…
Az meg valo igaz, hogy a felrekettyintes ket resztvevoje inkabb a parjanak felelos, de a champion azert a tanitvanyanak es sporttarsanak is. Ment a plusz az infoert.
Mondom, par kulturaban, kb aznap szart utoljara, mikor ezt csinalta. De minimum ugy elvernek, hogy elfolyjon az agyvize es lehet elkezdeni enni meg ujra jarni tanulni, a serlegek meg mehetnek a jofogasra. Osu, sensei…
Érdekes terület ez a harcművészet: van, aki az egoját polírozza általa, van, aki a megismerés lehetséges útjaként tekint rá. Nem csak a szőnyegen/ringben/akcióban harcos/mester valaki, hanem azon túl is.
kieg:: írtam egy hosszút, de törlöm, mert közben mérges lettem Joker Picire és a feleségre is… (és az nem vezet sehova).
Röviden:
Pici ezekkel a “vakfoltokkal” indul a helyi politikai választáson (+küzdelem a hatalomért/irányításért). Bizonyára remekül működő érdek-képviseleti tevékenység fűződik majd hozzá.
Hm…
https://www.youtube.com/watch?v=m0-E3tqRd60
Ezzel sajnos tökéletesen egyetértek, Ezért mondtam hogy ez téma csak sok opportunista pozőr horgásztava volt annak idején, mindegyik próbálta magát minél jobban megszedni miközben nagyon kevés igazán tökös ember termelődött ki de azok is jellemzően nagyon korán kezdték.
például shihan Furkó Kálmán előtt bárki megemelheti a kalapját. Nagyszerű ember volt.
A kungfu-filmekben is vannak jó mesterek meg gonoszok.Mindig figyelni kell a történetet is.
Nem kell semelyik ranglétra tetején álló sportolónak sem brandet építeni maga köré, mert az eredményei önmagukban véve is elismerést adnak nekik azok előtt akik Ugyanezt az utat akarják bejárni.
a 90 es években minden utcasarkon volt egy nyomorult dojo ahol valamelyik karate szakágat oktatta pár ürge, aki valahogy eljutott a mester fokozatig annyi unatkozó töketlen volt aki megpróbálkozott ezzel a marhasággal hogy karatét tanuljon, így mindenféle megerőltetés nélkül tudtak elég rendes pénzeket keresni a tagdíjakból mert egy állami iskola nem vagyonokért adta ki heti háromszor két órára a tornatermet.
A brand építés Igazándiból még csak ezentúl következett, aki összeszedett elég kezdőtőkét és abból épített egy faszerkezetes épületet vagy vett egy régi gyár csarnokot és ott csinált egy önálló klubot, ahol hasonlóan a ma divatos gyurma fitness stúdiókban heti hét nap, napi 15 órán keresztül nyitva volt és folyamatosan mentek az edzések.
ami a közös volt a helyszíntől függetlenül ezekben a helyekben hogy szinte mindig meg tudták tölteni a csoportot teljes létszámmal, persze a legtöbb ember fél-egy év után otthagyta az egészet, mert látta hogy egy értelmetlen baromság az egész és nem fog megtanítani semmiféle magasztos filozófiára amit a hülye ázsiai karate a filmekben látott, ez is simán a pénzről szólt de mindig voltak újak akik jöttek a kilépett karatékák helyett.
Én annak idején kiyokushin szakágban eljutottam egészen a 6 kyu fokozatig mert elkalimpáltam egy pár évet az egyik ilyen helyen, Az egyik vizsgán megjelent az akkor már nagyágyúnak számító Adámy István.
De legtöbbször Egyébként az a szarházi Somogyi Zsolt volt a vizsgáztató aki színtiszta felfuvalkodott pesti fasz volt és pofátlanul a vizsgadíjak lefölözésére ment rá.
aztán a középiskola egyre több időt emésztett fel a reál tárgyak miatt, aztán Én is hagytam az egészet a francba
Értem, Geri P. és ebben a kontextusban egyet is értek. A brandet oly formában értem, amikor a harcművészetben szerzett “krediteket” az illető lassan átmenti más területre. Mondok egy létező példát:
az illető harcművészeti múlttal először klubot, majd iskolát alapított, később egy őrző-védő kft.-t hozott létre, és mivel lassan már nem csak városi, de területi szinten is meghatározó szereplővé vált, a politikai életbe is belefolyt.
Erről beszél Kelemen István is az elején 5.10 (no meg arról is, amit te is írtál a kezdetekről 3. 05, Karacs Attila pedig a tanításon túl 9.40 eladhatóságról is 11.30):
https://www.youtube.com/watch?v=0VYDXONbGJ8
(nos… a felvétel nem mai :)
Szóval Joker Pici esetében erre asszociáltam, mivel az edzések mellett politikai kampánytevékenységet folytatott, közben “leszedte a sápot” is, úgy tűnt, a “mesterség” (mint attitűd) számára nem “cél”, inkább már eszköz (mint rang).
Ha valaki az elért eredményeire szeretne iskolát alapítani a rangjához méltó attitűddel, azt tudom méltatni.
“Somogyi Zsolt volt a vizsgáztató aki színtiszta felfuvalkodott pesti fasz volt és pofátlanul a vizsgadíjak lefölözésére ment rá.”
Az ilyen jelenséget én is kevéssé.
Tökeletesen latod, latni, hogy vegigelted a korszakot.
En is – kicsit kesobb – a karrier miatt hagytam abba, egyszeruen nem volt idom mar heti 12 edzesre. Kihagyasok utan, 31 evesen meg elhoztam egy nemzetkozi kupat grapplingben, aztan vegleg befejeztem. Azota magamban edzek es nagy ritkan par haverral. Nekem jot tett: gyerekkent az enyhe gerincferdulesemet helyrehuzta, lett par maig tarto barati es haveri kapcsolat, “orok izmaim” alakultak ki, meg 40+osan is nagyon konnyen formaba lendulok, fegyelmet, rendszeresseget is javitotta, bar azokkal nem volt gond alapbol sem.
Sok az ilyen “local hero” egyebkent, aki csak a tanitvanyai szemeben valaki: voltam kisebb szovetsegnel edzotaborban, sorra kopogtattam a feketeoveseket 20 evesen. Ket eve haverommal elmentem egy BJJ klubba, nem mondta a srac az eloeletemet (karfiolful nalam nem alakult ki, mert szinte nincs porc a fulemben, igy nem latni), de hamar rajottek, mondtak, nagyon old school vagyok…
Brandepites: igen, az orzo vedo dolgok, testorkodes, sokszor behajtas, ‘rabeszeles’ is ezzel egyutt jart a 90es evekben, azota mar minden: cross-training, ‘katonai’ es tulelotaborok szervezese, de mar a paintballal es mas lovoldozos jatekokkal is osszefonodik sok ember neve, aki a tatamin kezdte jokor es jo idoben. Akik a legtobbre jutottak, azok a (helyi) politikaba is beferkoztek. Mindezekkel egyutt is azt mondom, keves hiteles es szimpatikus arccal ismerkedtem meg ebben a szektorban es oszinten szolva az igen szeles kulfoldi tapasztalatom is hasonlo. Sok volt a pozorkodes, annak a villantasa, hogy o mekkora szamuraj, altalaban a hierachiaban (mint az ovek a diszciplinajaban) a felfele teperes, lefele taposas. Nem az en vilagom.
pont ez a lényeg amiről te beszélsz a jó időben mert ebben a műfajban kiemelten fontos volt hogy valaki elsőként lépjen a húsosfazékhoz, különben a csődület közepette tényleg nem jutott neki még lerágott csont sem.
Tulajdonképpen az egész nem szólt egyébről mint opportunista tetvek egymáshoz törleszkedése és kapcsolatépítés valamilyen magasztos cél látszatába csomagolva.
Jellemzően a maga területén egyik sem volt túl sikeres vagy profi erre kitalálták maguknak hogy milyen témára építve lehet sok hülyét hatékonyan lehúzni.
Mondanom se kell hogy a legnagyobb Maffia szervezetek az őrző védő kft-k. Már az elejétől fogva a korrupció és a szabálytalanságok melegágya mind.
talán egy kivétel volt az általam ismert mesterek között akire azt mondom hogy nem szorult volna rá erre az egészre, egy házaspár volt aki civilben ügyvédi irodát futtattak, mellette ezt az egészet csak egy hasznos hobbinak fogták fel
Azért külön elismerés hogy nagyobb kihagyások után is tudtál valami kézzelfogható eredményt felmutatni, mert ez nem sok sportolónak sikerült de önigazolásnak Gondolom pontosan elég volt
Azert azt fontos hangsulyozni, hogy ez nem egy olimpiai ‘nagy’ sport versenye volt, hanem egy specialis szabalyrendszer kupaja.
Mondjuk, egyenes kiesesi rendszerben 5 kuzdelem volt a dontovel egyutt 100kg+ban, tehat nem ketten indultunk, es volt brit judo olimpiai kerettag is az ellenfeleim kozott. Ez a fiatal srac volt a legkemenyebb, a fulemen is levegot vettem a vegere, es majdnem eltortem a konyoket befogo labon at torteno karfeszitesben, de nem kopogta le, a bironak szoltam angolul, hogy ha kicsit meg huzom, vege karjanak, igy az allitotta le, mert az edzoje volt eleg hulye, hogy ne kerje…
Szoval nem egy kis klubverseny volt, de eleg specialis szabalyok, igy verhettem judokakat es kotottfogasu (greco-roman) birkozokat, akik fizikalisan sokkal jobbak voltak nalam.
Viszont azt is lattam, hogy szep volt jo volt, de itt a vege, nem ebbol akarok megelni, nem is tudnek, meg mar amugy is reg massal foglalkoztam. Hala istennek jol jottem ki az egeszbol, nem gombcsuklos a terdem, konyokem, csak ujjcsontok tortek parszor meg egyszer orrom, de ez termeszetes.
Na hát igen sokan erre jönnek rá idejekorán hogy az utcán éles helyzetben nem spéci szabályrendszerek alapján zajlik egy összecsapás. Ott aztán nagyon kétséges hogy jössz ki a végén belőle, én se mérlegelnék semmiféle sportszerűséget meg arányosságot ha ilyen helyzetbe kerülök.
szóval a legtöbben akik valamiféle előnyt reméltek a rutinból ezekben a sportágakban azok sokszor csalódtak.
Na meg azt is érdemes mérlegelni hogy megéri e 10-12 év sportolói múlt hogy aztán utána a következő 40 évet fájó ízületekkel Töltsd végig ami aztán emlékeztet rá minden fronthatásnál hogy rossz döntést hoztál.
És lehettél te egész véletlen győztes egy küzdelemnél ha utána a tükörben a görbe orrod vagy a hiányos fogsorod kell bámulni sok évig könnyen eszedbe jut hogy Na vajon megérte e
Ismertebb populáris verseny sportoknál ami ugyanúgy elhasznál és minden szabadidődet felemészti mint például az úszás, evezés kézilabda De jó esély van jelentősebb eredményekre és közismertségre szert tenni ott még hagyján, de ezek a távolkeleti harcművészetek nem ilyen kategória.
Megintcsak azt tudom mondani, teljesen igazad van.
Nem csak téged bár van olyan mondás is ,hogy fő a bizalom de még jobb az ellenőrzés…
Random negativ eredményű ellenőrzések után pedig remekül kiépül a bizalom is…:)
Soha nem a csábító a a főbűnös, nyilván ebben az esetben azért ő is sáros, mert egy ismerőse-barátja- tanítványa nőjét nyúlta le, szóval egy tetű, semmi kétség, de azért asszonyka jóval nagyobb bűnös férje irányába. A pacák a saját felesége irányába főbűnös. Ebből a történetből az a tanulság, hogy egy becsületes, szerető házastársnak ugyanúgy fáj és ugyanúgy árulás, ha megcsalják, akkor is ha nő, akkor is ha férfi az illető.
A becsapás, a hazudozás, az átverés a megbocsáthatatlan benne. És ezt szerintem nem is érdemes -szabad megbocsátani ezt a ”fajta” hűtlenséget semmiképp.
Milyen “fajta” hűtlenséget érdemes-szabad megbocsátani?
Vannak spéci helyzetek, amikor meg tudom érteni, ha valaki megbocsát (akkor is, ha én nem feltétlenül lennék képes rá, nekem ez nagyon fekete-fehér dolog). Pl. ha egészségügyi okai vannak (betegsége, állapota miatt nem tud nemi életet élni), nagyon el van hanyagolva (akár férfi, akár nő, nem szexel vele a párja) és elköveti azt a hibát az elhanyagoló, hogy erről nem vesz tudomást, hiába hívják fel a figyelmét rá.De ez nyilván nem egy folyamatos, ”ott vágom át annyiszor, ahányszor tudom”, meg jó otthon is, de kell még másik is történet.Lehet, hogy ez zökkenti helyre a másikat, hogy ez fontos nagyon a másik fél számára.Tehát vannak speciális élethelyzetek, de az, hogy sportból, unalomból, izgalomból, na az megbocsáthatatlan és a többi esetben is először arra kell törekedni, hogyan lehetne javítani, helyrehozni, nem egyből ehhez folyamodni.
Ha fizikailag nem képes rá, akkor miért megcsalás?
Ezt nem igazán tudom felfogni.
A megcsalás/hűtlenség nem értelmezhető ebben a dimenzióban, a valóságban itt ha elvárás a hűség, akkor egy “cölibátusba való ” kényszerítésnek az elvárása forog fenn, az meg már emberi geciség, a hatalommal való visszaélés:), ha úgy tetszik “nemi erőszak”:)
Ez viszont már “csúszós talaj”, mert annyira szubjektív, hogy ezernyi okot, indokot, lehetőséget és érvet lehetne felsorolni mindkét fél részéről, hogy miért jogos, vagy épp nem, hogy ez kivitelezhetetlen:) Ez egy “gumicsont”, amit 99%-ban férfiak “vetnek be”, de itt meg az a paradoxon, hogy ez sem az “átlagjúzer” játéktere, csak az engedheti ezt meg magának férfi részről, amelyik olyan szinten “fölötte van” a “(zokni:)párjának”, hogy annak még így sem éri meg elhagyni.
Nők esetében erről nem igazán beszélhetünk, persze, van egy ribanc réteg, de ott sem izgatja, ha lebukna, sőt ezzel már ő véget is vetett a kapcsolatának, csak erről a “párját” még nem értesítette:)
Ez már áldozathibáztatás:)
Két okból is fals, mindkét esetben az ütőkártya valahol ugyanaz:
1. Ha nő szájából hangzik el, akkor ez azt jelenti, hogy már nem kívánja a férjét/élettársát, vagyis már csak “gazdasági okból” van a “partnerével” mert még így is megéri neki, nincs vesztenivalója.
A nő szájából az “elhanyagolás” vádja az a paradoxon, hogy “apu azért iszik, mert te sírsz”, aminek nincs feloldása, csak különböző, szarabbnál szarabb végkifejlete.
2. Ha férfi szájából hangzik el, akkor ez a férfi javára meglévő szintkülönbség “validálása”, vagyis a kenyér mellett miért ne ehetne kalácsot, ha “fussa rá”?:)
Mindkét esetben a relatív, egymáshoz képesti “többlethatalommal” való élés a férfi esetében, míg a nő esetébe pedig általában visszaélés következik be.
Nem azért, de ez a világ legnagyobb bullshit-jeinek egyike:)
Pontosan olyan, mint ahogy egy gyereket pofonnal “helyrezökkented”, lehet, hogy jól fog tenni neki, még hálás is lehet utólag stb. stb. de hogy nem fogja a pofonosztót szeretni, ha csak nem degenerált, az biztos:)
Nő vagy, tehát maszatolsz:)
Az egyik, vagyis a “speciális helyzet”, amikor fizikai képtelenség, azt ki is lehet venni innen, mert az a hatalommal való visszaélés, ha “nem engedem” , míg a többi az olyan amit maximum a férfiak 1-2 %-a engedhet meg magának, vagyis a “sportból, unalomból, izgalomból”, viszont ezt a nők 80%-a megteheti, mindenféle erőfeszítés nélkül:) ez nem kettős, hanem, talán min 40-“szeres” mérce:)
” Ha fizikailag nem képes rá, akkor miért megcsalás? ”
Ha nem mondja el, nem egyeznek meg benne, az attól még megcsalás. Ha egy férfi mondjuk balesetből kifolyólag impotens és a felesége kizárólag szexuális célzattal félrekefél, de nem szól róla, az attól még megcsalás. Csak az indok elfogadhatóbb, érthetőbb. De erről a férfiakat kéne kérdezni, hogy ők egy ilyen helyzetet annak tekintenének-e. (nekem, pláne ha esküt tettünk, minden megcsalás, amennyiben a másik fél nem tud róla, nem egyezett bele).
Ja, és a férfiak nem 1-2%-a csalja meg a feleségét és a nők 80%-a sem csalja a férjét, az elég nyilvánvaló.És mégis (attól függetlenül, hogy ki tehetné meg jobban), valamivel a férfiak csalják többet a nejüket, no a nők sincsenek sokkal lemaradva azért, gondolom a szexuális étvágy a magyarázat.( névtelen 220 ezres felmérés alapján)
https://www.life.hu/intim/20101124-magyarorszagon-minden-masodik-ferfi-csalta-mar-meg-a-parjat.html
Ha házasság alatt következik ez be, akkor bizony “a szerződés kezdeti feltételei” oly mértékben módosultak, hogy “egyes passzusai” objektív okok miatt érvénytelenné váltak.
Lehet, hogy a “megcsalás” definíciója nincs tisztázva: “bár minden lehetőségem megvan arra, hogy vele tegyem, de nem (csak) vele, hanem mással (is) teszem”.
Ha ez nem jó definíció, akkor akár te, vagy más pontosíthatja.
Továbbra sem világos számomra, hogy hogyan lehet megcsalni azt, akivel egy adott cselekményt objektív és fizikai korlátok lehetetlensége miatt képtelen vagyok kivitelezni?
Mindegy, hogy ezt kimondjuk, megegyezünk vagy sem, “ha veled nem tudom csinálni” mert te képtelen vagy rá, akkor kit, és hogyan tudod megcsalni?
Vagy, ha a házassági/együttélési “szerződésben” ez le van fektetve, hogy “mindkét fél jogot tarthat a másik testére” és engedély nélkül azt más, idegen személy nem használhatja, az ok, de nem hinném, hogy lenne ilyen szerződés:)
:)
A ribancok kivételével ez elég ritka, márcsak a hipergámia okán is.
Ha már megteszi, akkor már édesmindegy, annak a kapcsolatnak lőttek.
Ahogy az öreg székely mondta, amikor az ügyvédje megkérdezte, hogy miért akar válni, mikor kiderült, hogy a felesége megcsalta, de azért az öreg is félrelépett, akkor mi akkor a különbség?:
“Nagyon sok ügyvéd úr! Ha van egy szép csizmám, amivel ha szarba lépek, le tudom takarítani/tisztítani, és hordhatom tovább, de megette a fene azt a csizmát, amibe már egyszer beleszartak!”
Egy objektív tényt nem befolyásol a mi szubjektív viszonyulásunk, véleményünk az adott ténnyel kapcsolatosan.
Ahogy elkezdjük relativizálni, abban a pillanatban már az a kérdés, hogy melyik (szubjektív)”véleménynek” van nagyobb “tábora”.
A te, egyéni, szubjektív véleményed és viszonyulásod a fentiek értelmében nem releváns, pontosan a relativizálás lehetősége miatt sem.
Én nem ezt állítottam, és a két nem ezzel kapcsolatos reális lehetőségeiről beszéltem.
Ja, biztos, hogy a módszertan az megfelel minden ilyen statisztika készítési feltételeinek:)
Oh, wait, “önbevallás”, TV műsor, nézettség, botrány, sokkolás meg ehhez hasonló érdekek:)
De, elfogadva igaznak, másrészről az is kiderült , hogy a nők 30%-a félrekefél, ami azt jelenti, hogy a német/angol szociológiai kutatások valószínű, hogy igazak, amelyek azt hozták ki, hogy kb 30% a “kakukkok” aránya, az utódok közt.
Na, ezek után, ahogy az egyszeri apáca mondta: – “már a szentelt gyertyában sem lehet bízni”- , miután a terhességi tesztje pozitívat mutatott:)
A valóságban viszont a reális esélye nagyon kicsi annak, hogy egy átlag (férfi) júzer félrekefélhessen, hacsak nem fizet be egy kurvára, ami azért nem ugyanaz a kategória, és van egy olyan gyanúm, hogy az “ország szextesztje” annyit mutatott meg, hogy a (házas) férfiak kb 25%-a x év alatt már legalább egyszer kurvázott, azt megcsalásnak érzi/gondolja.
” De, elfogadva igaznak, másrészről az is kiderült , hogy a nők 30%-a félrekefél, ami azt jelenti, hogy a német/angol szociológiai kutatások valószínű, hogy igazak, amelyek azt hozták ki, hogy kb 30% a “kakukkok” aránya, az utódok közt. ”
Ez egy baromság, hisz nem minden félrekefélésből születik gyerek , nem minden megcsaló nő esik teherbe a szeretőtől, pláne a mostani fogamzásgátlós korban. Temetői kutatások alapján (ahol genetikailag vizsgálták csontokból a dolgot, ráadásul nem fogamzásgátlós időszakból) 5-10 % között mozog az arány. De most nincs igazán több időm erre.
Lehet.
Viszont a nők, ha “csak félrekefélnek”, akkor bizony a kutatások szerint ezt a legfertilisebb időszakukban teszik ezt, nem véletlenül.
Ha meg rendszeresen, akkor már liánoznak, és akkor meg már “úgyis mindegy”:)
Érdekes, hogy ilyen nagy(!) az arány, épphogy az objektív korlátok és a “faluszája” miatt is soknak tűnik ez nekem, ami nem véletlenül emelkedhetett 30%-ra, ha a korlátok a jelenben már szinte teljesen “eltűntek”.
Közben gyorsan megtaláltam az eredményeket. Még kisebb az arány. A 20-30 % abból származik, hogy azok között mérték fel, akik apasági vizsgálatot kértek, akiknek jó okuk volt azt kérni. Szóval a valóság messze nem az, mint azt sokan gondolnák. Több országban végzett kutatásról van szó :
” Larmuseau és kollégái több alternatív vizsgálati módszert is kidolgoztak a jelenség tanulmányozására. Ezek egyikében a belga születési adatok alapján családfákat állítottak fel négy évszázadra visszamenőleg, majd felkutatták a még élő férfi leszármazottakat, hogy megvizsgálják az apjuktól örökölt, így a szülői vonal követésére alkalmas Y kromoszómákat. E vizsgálat során Larmuseauék 1 százaléknál kisebb megcsalási rátát mutattak ki a gyerekszületések között, és hasonlóan alacsony számokat hoztak ki spanyol, olasz, német és mali kutatások is.”
Én azért az egy %-ot keveslem, de az 5% kb helyes lehet.
https://www.urbanlegends.hu/2016/05/a-gyerekek-tiz-szazalek-nem-az-az-apja-akit-annak-hisznek/
https://www.cell.com/pb-assets/journals/trends/ecology-evolution/tree2086.pdf
400 év adatait elemezve…
Nem érzed az állításod instabilitását? Hol volt mondjuk ca. 145 évvel még a fogamzásgátlás?
És hol van most? …
Pont ez a lényeg, ha abban az időszakban, amikor nem volt tablettás fogamzásgátlás ilyen viszonylagosan alacsony volt a kakukkfiókák százalékos mennyisége, pedig a szexuális aktusokból jóval többször született gyermek (és nem volt lehetőség a kakukkfiókák teljes biztonsággal történő kiszűrésére), akkor most, amikor már van és jóval kevesebb gyermek születik ezáltal a megcsalásnak lényegesen kevesebb esetében lesz gyermek a “végeredménye” miért lenne több kakukkfióka?
“bár minden lehetőségem megvan arra, hogy vele tegyem, de nem (csak) vele, hanem mással (is) teszem”.
Még azzal egészíteném ki, hogy ” és általában/leginkább a másik toleranciája határozza meg, hogy hol van a “határ”.
(Pl.: valakinek az is megcsalás, ha férje másnak udvarol/felesége mással flörtöl.)
Másnak meg még az is belefér, ha swingerpartin 10-en végigdugják, más dugja, ő kukkol stb. stb.
Ép ezért mondtam, hogy nem az egyéni szubjektív aberráció/toleranciahiány legyen a mérce.
Ha swingereznek nem lehet megcsalás, mert tudnak róla és megegyeztek benne.
A megcsaláshoz ennek (valamilyen szinten) teljesülnie kell :
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/cs-22AB7/csalas-22C06/
“A csal igével kifejezett cselekvés, tevékenység, cselekedet; vkinek szándékos (rosszindulatú) félrevezetése, rászedése, becsapása; megtévesztés.”
Nem is arra írtam, hanem az “érzékenységre”, Meskének hogy mennyire szubjektívek a határok.
Általában ez sem igaz, a “húzódozó” fél általában azért megy bele, mert különben többet veszítene, így megalkuszik, kb ilyenek ezek az “egyezségek”.
Csakhogy a megcsalásnak nem igazán sok köze van a csal igéhez, mint cselekvő, rosszindulatú, félrevezetése, rászedése, becsapása, megtévesztése….. hanem inkább a hűtlenséghez, adott esetben inkább az “áruláshoz” mint fogalomhoz és tartalomhoz áll közelebb, aminek sokkal több szubjektív, mint objektív meghatározásai vannak, lásd Meske “skáláját”.
Téged sem a (mellé)kefélés ténye borít ki, hanem az ahhoz kapcsolódó “árulás”, és igazán kárt ezzel neked nem okoznak, hanem a te “érzelmi sértettséged” és ebből fakadó “nem anyagi károkozás” az, ami problémát okoz.
” Téged sem a (mellé)kefélés ténye borít ki, hanem az ahhoz kapcsolódó “árulás”, és igazán kárt ezzel neked nem okoznak, ”
Azért ez így nem teljesen igaz, lehet az árulás borít ki jobban, de az sem teszi az embert boldoggá, ha elkap valami jó kis gombás fertőzést, esetleg még komolyabbat, vagy felcsinál egy másik nőt a kedves férj. No meg amíg a másikat dugogatja, arra az időre őt választja, ő a fontosabb, ő tetszik jobban és ha annyira fontos ez neki, hogy még a kapcsolatát, házasságát is kockáztatja akkor bizony elgondolkodik az ember, hogy ez számára csak ennyi, tényleg megérte neki az a kósza numera, hogy mindent kockáztasson ?
A te esetedben én ebbe biztos vagyok:), sőt, a bosszúvágyad nem ismer határokat:)
Ez már a benned lévő nő “biztonságra való törekvésének” és az “erőforráson való nem osztozásnak” a hangja:)
:) Ez közel sem biztos, hogy így van, de azért a nők lelkéről ez is ad egy képet a projekciótok révén.
90%-ban ez sem igaz, az emberek nagy része, nemtől függetlenül, bár különböző okok miatt, de közös kiindulási alapról indul, a “megcsalás/félrekefélés szempontjából: nincs igazán sok vesztenivalója.
Eltérő a két nem esetén, ha nem éri meg/megéri a nőnek, akkor bármit elvisel, ha a borítással csak rosszabb pozícióba kerülne, ahogy a viccben: ” de ugye, a “mienk” szebb?”:)
A férfi esetén pedig a megcsaltnak már biztosan reszeltek, ott már csak nonstop szopás a “maradni” verzió.
Szerintem ilyenkor a magánytól („elhagyott”), a kiszolgáltatottságtól (vmilyen veszteségtől) való félelem is realizálódik. Sok ember a másik (állandó) jelenlétét, társaságát veszi alapnak (olykor ezért hagyja magát hajlítani/ hajlítja a másikat/ „nem hiszi el”, ami vele történik, csak mikor már egyértelmű).
Az ígéretek/eskük/megegyeztünk esetén nem csak a másikat, megtartásával elsősorban önmagát tiszteli meg. Azt, hogy a másik hogyan viszonyuljon a korábbi döntéseihez, alig befolyásolható (legfeljebb külső kényszerítő keret). Mindenki a saját döntéseiben kompetens és felelős.
Lehet, hogy a társ vissza fog élni a bizalommal és elveszi a közös relációban hozható/értelmezhető döntési lehetőségeket.
Ezért volna fontos, hogy az ember inkább önmagáért tegye a dolgokat/döntsön vagy azért mert azt tenni természetes/logikus, úgyis megtenné stb. és ne külső-belső célért, megfelelés miatt, az egó miatt – jó ember/apa/anya/férj/feleség, stb /szeretne lenni/annak érezni-láttatni magát).
Viszont a „meg nem hozott döntések” is terhelhetik a kapcsolatot (lehet, kénytelen a másik fél dönteni- ezáltal felelősséget átvenni, mely a csírája a későbbi hatalmi játszmáknak).
A hűtlenség (legyen akár ok-okozat) döntési helyzetet eredményez, a döntés felelősséggel jár. A felelősség viszont olyan tükör, amivel az ember nem szeret szembesülni. Mindez nehéz és gyakran ijesztő is , mert ebben a helyzetben az ember egyedül (önmaga) van…
Atavisztikus félelem, az egyedüllét, magára hagyatottság a (biztos) halált jelentette.
A biztos (szar is) jobb mint a bizonytalan (bármilyen jó) ígérete.
Ez egy nő részéről annyit jelent, hogy “amíg jobb lehetőségem nem nyílik” és büntetlenül nem élhetek vele, addig tart az ígéret/eskü/megegyezés stb., segítség ehhez még a “villanykapcsoló hatás”.
Ha felnőttekről beszélünk, akkor igen. gyermek, vagy gyermeki létben leledző esetén ez már megkérdőjelezhető, mármint a felelősség és kompetencia, nem véletlenül.
Ez egyik fél részéről max anyagi veszteség, míg a másik részéről akár lehet ez a “minden”. Ezért sincs pariban a kettő.
Olyan dolgot vársz el vakoktól, amit még a félszeműek döntő hányada sem képes megtenni/annak megfelelni.
Majdnem, ha nő a hűtlen, akkor már rég eldőlt minden, nincs már döntési helyzet, az már múlt idő, mert a döntés már meg van hozva.
Ha a férfi a hűtlen, akkor az a kérdés, hogy még mindig, ezekkel az “új” feltételekkel is megéri-e a nőnek maradni, van-e jobb, esetleg kevésbé rosszabb lehetősége, vagy kénytelen lenyelni a békát?
A felnőttség fokmérője a felelősség vállalása, sokszor nem csak azért, amit az illető tesz, hanem azon túlnyúlóan, akár másért is, és nem várva érte ellenszolgáltatást.
Ez egy bizonyos gyermeki lét meghaladása nélkül ez nem lehetséges, nem véletlenül értekezik Schopenhauer is úgy a nőkről, ahogy.
Az, hogy vannak (elvétve) kivételek, az ne oszt és nem szoroz.
A dilemma abban állhat, hogy a csal ige magában hordozza a “megtévesztés” fogalmát is. Ez így általánosabb következtetéshez vezet, mint a “megcsalás”, amiről xcsakx írt (szexualitását, idejét, gondoskodását, figyelmét, stb nem – csak – a házastársával, hanem mással – is- megosztja).
Ám, ha a swingerezést képekben nézed:
A házasság, a nevében is benne van, egy olyan behatárolt élettér/kapcsolat, amely otthont is jelent.
A nyitott házasság- melynek egyik tünete a swingerezés, – ehhez képest egy átjáróház, állomás. Ebből a szempontból mindegy, hogy nyíltan csinálják, mert – ha konzervatív oldalról értelmezzük a házasságot – esetleg relativizálásnak tűnik, mivel önmagukat csapják be.
Pl.:
“Egy nyitott házasság a bizalom legmagasabb szintjét is jelentheti”
https://24.hu/elet-stilus/2020/10/10/egy-nyitott-hazassag-a-bizalom-legmagasabb-szintjet-is-jelentheti/
Természetesen vannak, akiknek mindezzel “semmi gondjuk sincs”.
Igen, ez egy oximoron, pontosan olyan mint a buziházasság meg a többi, gender és hasonló, ezekhez köthető faszságok.
Szerintem ebben helyzetben a felek már nem annyira férjként/férfiként feleségként/nőként viszonyulnak egymáshoz a kapcsolatukban, inkább mint barátok, esetleg testvérek.
Van az a kifejezés, hogy “nejem”=nőm. A swingerezés után sokat veszt az érvényességéből.
Ja, kapcarongyá nemesül a közösbe beadott ribanc.
Dúl a promiszkuitás vastagon ebben a társadalomban. No meg a többiekben is.
Régi mondás, hogy ami egy férfinak dicsőség, az egy nőnek szégyen vagyis, ha egy férfi minél többet és sokfelé kúr (baszik), az neki dicsőség. Ám, ha egy nő teszi ugyanezt, az értékét csökkenti, szajha lesz, később kurvává válik.
A férfi poligám, a nő meg monogám.
Ebben a nyugati társadalomban minden férjezett nő attól retteg, hogy egy másik nő elveszi tőle a hím párját, amikoris és úgy is tudja, hogy a férje fűvel-fával és lépten-nyomon megcsalja, – ha teheti.
Mert olyannak van programozva a férfi. Poligámnak ugyanis.
Itt a nők, még akkor is, ha eleinte nem is élvezik a közösülést, de megtanulják, hogy muszáj nekik naponta azt tenni a férjükkel, ha nem akarják elveszíteni és így lesz belőlük nimfomán, mert nemhogy megtanulják, de meg is tanulják, hogy a baszás lehet kellemes, – egészen addig, amíg egyszer csak már nem tud többé kielégülni. Ilyenkor kipróbál ezer férfit is, de a régi jó érzés már nem jön vissza.
Egyes nők talán meg akarják előzni a kiégést vagy a férje/párja megcsalását és maguk keresik a lehetőséget újabb párzással, újabb társsal.
A fentebbi eset, ahol már van két gyerek is, az illető nő már azt találta, hogy az illető férfi társával az együttlét egyre inkább egyhangú, egyre inkább csak formalitássá vált vagyis ez a nő már nem szerette tovább férfi társának a megszokott nemi érintkezéseit, tehát kiégetté vált, egyhangúvá, egyre laposabbá.
Lehet sok mindent okot felhozni, de ebben az esetben nem csak a nő a vétkes,
Az állapot ezen szakaszán már nem lehet javítani, egyedüli megoldás a szétválás.
Az első hatalmas hazugság az esküvőn hangzik el, amikor elhangzania kell annak, hogy a férjnek meg kell ígérnie, hogy ő majd élete végéig hű lesz a feleségéhez.
Nem lesz, mert, ha csak gondolatban is, de megcsalja majd a feleségét, és már az is megcsalás.
Tehát az a természetes, ha a férj igenis megcsalja a feleségét, míg a feleség ezt nem teszi.
De a feleség, a nyugati társadalomban elfogadott új nézetek szerint meg fogja tenni szintén a megcsalást. Mégha gyerekei is vannak a férjétől.
Az újdonság reménye is kecsegtető és véget akar vetni ennek a jelenben kilátástalan nemi életének.
Azt tapasztaljuk, hogy napjainkban egyre több nimfomán nő. Régebben is voltak, de nem ennyien vagy csak nem tudunk mindent a női vágyról. Biztosan nem tudunk eleget, de a nő vágy olyan rengeteg, mint a kínai ábécé.
A férfi sem egyszerű, de a nő kiismerhetetlen.
Kicsit off: értem én hogy kellenek a reklámok a honlapra, de némelyiket alig lehet bezárni mire az ember bejut a honlapra. Ezen a Rubint Rékás beágyazott kamuhirdetésen meg aztán főleg felsírtam a röhögéstől :D : https://demo.sewinfrastructure.com/ked/ret/riz.php
Javaslom figyelmedbe az adblock kiegészítőt amely bármely böngészőhöz hozzárendelhető, aztán máris megszabadultál a sok felesleges memória zabáló szartól.
Mellé még egy YouTube adblocker aztán azt se fogod tudni hogy mik azok a reklámok
2005ben tortent, egy 21 eves csaj, akivel egy munkahelyen dolgoztam, eppen ram kivant ‘lianozni’.
Akkor 28 voltam, jol is nezett ki, allitasa szerint egy pornocastingra is elment, de elszaladt (…). Sajnos, valami iszonyuan bagoizu volt, mert sokat dohanyzott. Irt vagy 200 SMSt (szo szerint!!!) hogy mit csinalna velem. Kinyogte, hogy van baratja, judoka, gyerekedzo, de mar szakitofelben vannak. Meg se kerdeztem a nevet, mert jo esellyel ismertem volna. Mondtam, jojjon vissza, ha tutira szakitottak, mert ez nalam nem fer bele, hogy nala lakik, en meg kurogatom.
Egyszeru kiscsaj volt, tetkohegyek, eros smink, muszempilla, mukormok, (hala Istennek nyelvpiercing nem, mert az a halalom…), az effektek (arc, kez, lab, punci, spejzajto stb.) rendben, a cicije volt a gyenge pont, az picit alaktalan volt, de nem volt okom panaszra. Ja de, a bagoiz…
De mondom, annyira nyomult, hogy mar szinte feltem, hogy elterjeszti rolam odabent, hogy buzi vagy steril vagyok, ha nem ugrom meg. Miutan elkoltozott a sractol, vartam meg ket hetet, huztam egy kicsit az agyat, aztan odacsaptam neki rendesen es vagy 4 honapig a szeretom lett. Az agyban jol mukodott minden, csak kb nikotinmerkezest kaptam a csokjatol, ha meg lent dolgozott, majdnem csipett… Mondjuk jokat mondhatott rolam, mert sok lany mosolygott ram a cegnel, de vegul is hamar otthagytam azt a munkahelyet, rajta kivul csak egy lannyal ‘szurtem ossze a levet’.
Utana elkeredzkedett (!), mert talalt egy komoly kapcsolatra valo sracot, en ugye megmondtam az elejen, hogy kulfoldre keszulok, szoval sokra ne szamitson. Picit sub hajlamu volt, felkinalta, hogy engem is kiszolgal mellette, mig el nem megyek kulfoldre, de mondtam, felejtse el, mert mit ad Isten: az uj sracot ismertem, munkatarsunk volt.
Extra poen, hogy a tolem egy evvel fiatalabb novere (ha esetleg meglepetes lenne, munkatars…) megprobalt lecseszni, hogy – idezem – ‘a sajat korosztalyomban keresgeljek’. Na erre elovettem par szaftos SMSt, amit hugi irt. Lett nagy hallgatas utana…. :D Jobban belegondolva nem kicsit volt sub, mert kb ‘light rape’-t kellett csinalni rajta, hogy megoruljon az agyban. Az alattam lako venkisasszonytol kaptam nehany gyilkos tekintetet a hangoskodas miatt… :D
Szoval, amit az edzo csinalt, az nalam nem fer bele, pedig itt hazassag volt, nem huszonevesek kozti kapcsolat, ami azert mas tancparkett.
Minél fiatalabb annál nagyobb kurva az olyan amelyikben benne van a hajlam. Mostanában már titkot sem csinálnak ebből, szó szerint reneszánsza van a ribanckodásnak.
de látom már annak idején 16 éve is hasonlóképp mentek a dolgok, csak akkoriban még nem nagyon merültem bele a primitív kategóriás nők pszicho analitikájába.
de mostanra meg már nem tud ez érdekelni, valóban igaza van annak aki azt mondja hogy vannak sokkal tartalmasabb és több élményt adó dolgok annál hogy a női hülyeségre pazaroljuk az éveinket.
De azt tudom hogy világéletemben csömöröm volt az ilyen látványosan igénytelen picsákból, a vastagon vakolt pofa, ostobán kurvás műszempillák, műkörmök. Na meg aztán mindennek a tetejébe a ribanc-rendszám nonfiguratív tetoválások, ezek a legostobább lumpenproli környezetből kiszabadult, vidékről kivakaródzott prostituált várományos nők biztos ismérve. Amúgy az összes lecsúszó félben lévő vidéki nagyváros meg judapest jelentős része látványosan ezekkel kezd tele lenni. Igazi fehéredő cigányság.
Az ilyenek mellett már ez a szubmisszív hajlam szinte szériatartozék ezeknél, az elbaszott gyerekkoruk hatása, meg a saját belső primitívség kompenzációja.
egy pár hasonlóval nekem is volt dolgom, de az egyik ilyen után rájöttem hogy ezerszer inkább rejszolok mint ilyen szarba dugjam a farkam megint.
Mindenesetre az tapasztalatból mondom hogy munkahelyen én jó ideje már nagyon meggondolom hogy bármelyik helyi nővel szorosabb kapcsolatba bonyolódjak. Tudok én pár többet és jobbat érdemlő közeli ismerőst aki már megütötte a bokáját ilyen miatt.
Az ilyen labilis idegzetű szociálisan és lelkileg degenerált nők tudják a legnagyobb szart keverni az ember háta mögött ha bekattannak és rájuk jön az ámokfutás.
Ha úgy vagyok vele hogy mindenképp dobbantok legfeljebb akkor gondolnám meg komolyan a dolgot, de még akkor is könnyen visszaüthet ha nem úgy sül el a helyzet ahogy te szeretnéd, és a végén valami buzgómócsing céges fasz idő előtt kipiszkál valami alaptalan botrány miatt, mert utána már az ajánló levélben nagyon nem mutatna jól a következő meló helyen.
Amennyiben egy nő vissza tud élni a helyzettel úgy legalább triplán be kell biztosítani magadat hogy véletlenül se tudjon ártani.
Megintcsak 99%ig egyet ertek. Fiatalsag bolondsag. Engem nem tudott volna elasni a cegnel, nekik volt ram szukseguk, meg amugy is keszultem lelepni, de jogos, amit irsz.
En mondjuk nem banom az ilyen noket sem, ha jo az agyban es jol nez ki. Nem szellemi partnert keresek bennuk, az max extra, ha ertelmes. Sot, van nehany lany es no, akivel jol eldumalgatok, de azokat meg elvbol nem viszem agyba. Valahogy elvalt a ket kategoria.
A tetkot nem kimondottan szeretem nokon, es nekem sincs, a mukorom engem egyatalan nem zavar, a smink ha eros, de igenyes engem megintcsak nem hervaszt le, hozzaszoktam az arab vilagban meg a posztszovjet tersegben, ahol sokat dolgoztam. A piercingeket nem szeretem. A testszorzetet se nagyon allhatom. Szilikon nem vilagom, de volt ra pelda a portfolioban.
Arra azert jok ezek a fiatal kiscsajok, hogy agyverzest kapjanak a volt osztalytarsnoim, ha meglatnak… :D Majd a 30 eves erettsegi talalkozora is viszek valami bunteto anyagot. Erezzek a falat es az idoeltolodas torvenyet! :D