Idén apajogi tüntetésen vettünk részt, tíz éves lett a Férfimozgalom, amit megünnepeltünk, politikai pályára lépett a Férfihang Civil Társaság alelnöke, Halász Géza (végre politikai képviseletet nyertünk a Mi Hazánk mozgalomban), megszületett a Férfisors, Női sors című férfiemancipációs-romantikus kisregény (Toplak Zoltán tollából), de sajnos a mainstream médiát idén sem sikerült meggyőznünk, hogy foglalkozzanak velünk.
A panaszkodó férfi a világ niggere: mindenki hajtja, de senki se becsüli. Ha haragszik is, még rosszabb: félnek tőle, szándékosan félreértik és gyűlölik.
Jövőre megjelenik a Férfilélek antológia (ha a férfimozgalmárok is úgy akarják – pénz kérdése is), és áttörést szervezünk minden vonalon.
Megjelenik (a nyomdánál már megrendelte a szerző) A férfiak is egyenlőek a nőkkel? c. szakkönyvét Toplak Zoltán, melyben áttekintést kíván nyújtani a férfiak életének visszás helyzeteiről. A könyv a Férfisors 2.0 háromszorosára bővített változata, több új témát bevezetve a feminizmus kritikán túl.
Marketing tevékenységben népszerűsíteni fogjuk kulturális műveinket, és zaklatni fogjuk a mainstream médiát, valamint a közösségi médián keresztül az átlagembereket.
A Mi Hazánk mozgalom indul a jövő évi választásokon.
Apa és férfijogi tüntetéseket szervezünk és veszünk részt.
Mindenekelőtt pedig írjuk tovább a bázis lapunkat, a Férfihangot, amely még mindig 100% önkéntes munkából készül és áll fenn!
Boldog, Küzdelmes, Sikeres Új Évet Mindnyájunknak!
Boldog Új Évet Kívánok ! “
“normális” férfi társaimnak , nőknek meg azt kívánom hogy nyugodtan takarítsátok továbbra is a macska ürüléket , el lesztek azzal még életetek végéig , mivel nektek annyira van szükség férfira mint halnak biciklire.
Nekem szükségem van halra is meg biciklire is, de viszont nőre nem igazán. BUÉK!
BUEK, koszonet mindenkinek a cikkekert es a hozzaszolasokert.
Azért Dara-Dórával egyeztessetek a nagy antifeminizmusról, mielőtt nagyon belelovalnátok magatokat:)D
A magyar férfimozgalom aktivistái számos politikai párt képviselőivel vettek már fel kapcsolatot ilyen-olyan formában, de soha olyan relációban nem köteleztük el magunkat, ahol a véleményünkről “egyeztetnünk” kellett volna… Ezesetben sincs szó erről.
Boldog új évet minden Férfihang olvasónak!
Kettőre emlékszem, a Jobbikos Szávay-ra, aki azóta kilépett:), MSZP-s Szanyi -ra , aki azóta szintén kilépett:), de azt hiszem a legalja, bár nem politikus, de az Alekoszos -vagy általa írt(?:) baromságok vitték a prímet, ez még a Baukó-s, Havas-s szemetet is alulmúlta…..
Alekosz tényleg hogy jön ide? Ő csak egy bulvárszereplő, aki egy adott megnyilvánulása kapcsán a magazin számára volt érdekes, nem a férfimozgalomnak…
Hogy gazdagítsam a listádat: saját magam tárgyaltam történetesen fideszes képviselőnővel is, akivel egy bizottságban való munkája és az Isztambuli Egyezménnyel szembeni fellépésünk, demonstrációnk jelentett kapcsolódási pontot. – Tőled, mint nagy “fidesznyiktől” megkérdezem: szeretnéd hogy taglaljam? :)
Inkább az érdekelne, hogy hány leveledre kaptál választ, amit politikusoknak küldtél, pl. a patásnak.
Aham, mindig más érdekel, mint amiről esetleg beszélnék… – Sajnos azzal valóban nem büszkélkedhetek ezidáig, hogy volt szerencsém Orbán Viktor Miniszterelnök Úrral is direktben levelezni vagy tárgyalóasztalhoz ülni…
Bár valójában nem tudom, hogy melyikünknek nagyobb szégyen, ha ő nem válaszol egy férfiakat képviselő civilszervezet (a demográfiát érintő) nyílt levelére, miközben a kormányuk egyes tagjai (történetesen konkrétan az Igazságügyi Miniszter Asszony) a Facebookon olykor “barátnői hangnemben” csacsognak a radikális feminista hangadókkal a tervezett törvénymódosításokról.
Elnézést, beszélj amiről szeretnéd, taglald mire jutottál a képviselőnővel?
Most mondhatnám, hogy “már késő”, de bevallom: egyébként sem beszéltem volna róla. :)
Azt írtam nem politizálok de van olyan ,hogy esetleg néhány “tárgyalást” átvállalnék ha neked már túl fárasztó.
:)
Most nagyon szomorú lettem….., úgy vártam már…….
Ne búsulj, mert ki tudja, egyszer még (egy tisztességes, minden szereplő számára fair kontextusban) akár szó eshet róla…
Ritka pillanatok egyike mikor az ember olvashat egy választási programot is, azon kívül hogy a másik monjon le, mer 1G. Itt az úgynevezett ellenzék programja, de természetesen a Férfiak40 nem szerepel benne: https://index.hu/belfold/2022/01/04/ezeket-a-pontokat-mar-ismerjuk-az-ellenzek-programjabol/
Az áll a cikkben, hogy:
Átláthatóvá tennék a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásokat.
Megtartanák a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét a 13. havi nyugdíjjal együtt.
Társadalombiztosítás-alapú nyugdíjrendszert működtetnének.
Mindenkinek biztosítanák a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételeit.
Az a céljuk, hogy az átlagnyugdíj elérje legalább a nettó minimálbér ötven százalékát.
A töredékéveket is beszámítanák a nyugdíjrendszerbe.
Nyugdíjkorrekciós programot indítanának.
Visszatérnének a vegyes indexáláshoz, az infláció mellett a gazdaság bővülését is figyelembe vennék.
Utóbbi kiemelés talán valami hasonlót jelent, mint amit a férfimozgalom szempontjából kívánatosnak tartanánk… Azzal együtt persze nem mernék azt mondani, hogy megszüntetik a Nők 40-et. Ez a baj az ilyen nőpolitikai osztogatásokkal, külön törvényekkel, hogy aztán az atyaisten sem merné eltörölni őket…
Nem is kellene megszüntetni a Nők40-et, mindössze csak a férfiakat is egyenrangúként kellene kezelni a nőkkel, mondjuk a Férfiak40 bevezetésével.
B.U.É.K. mindenkinek!
Én amondó vagyok, hogy inkább jelenjünk meg villámló szemmel haragvó, semmint kisírt szemmel panaszkodó férfiakként a világ színpadán az úri nagyközönség színe előtt!
Már csak azért is, mert különben még azt fogják hinni rólunk, antifeminista férfiakról a feminista nők, hogy levetett kalapunkkal a kezünkben, alázatosan KÉRNI járulunk elébük, nem pedig kőkemény öklünkkel az asztalra csapva, a jussunkat KÖVETELNI.
Gyűlölni nyugodtan gyűlölhetnek minket. Hiszen amúgy sem az – egyébként alapból, direkt félremagyarázott, szándékosan “félreértett” – elveink és céljaink miatt gyűlölnek minket. Hanem már eleve azért, mert fehér, keresztény származású, heteroszexuális férfiak vagyunk.
Ha pedig azt elértük, hogy igenis FÉLJENEK tőlünk, onnantól sínen vagyunk!
Hunn
Mondd kérlek : te ide a MÁSOK – nak írsz inkább – vagy a MIEINK – nek?
Segítesz, biztatsz, vagy figyelmeztetsz/fenyegetsz inkább?
Mostanában ritkábban olvasok itt, ettől aztán jobban látom a változásokat. Fogynak a példaképek.
Common man – on látom a bölcsebbé válást.. Miklos – on és georg – on szintén.
De nem ők a hangadók. ..a HANG-adók.
Szerencsére te is inkább gondolkodóbb lettél, mint érzelmesebb..
Bár érteni vélem, hogy mit akarsz mondani, de azért kikívánkozik belőlem: az érzelmi reakció, az érzelmi élet pont annyira létjogosult része a férfi pszichéjének, mint a hűvös logika.
Nehogy belecsússzunk egy olyan barátságtalan, férfiellenes, életszerűtlen férfi(szerep)felfogásba, amely csak a szenv(edély)telenséget tekinti férfiasnak!
Alter Ego
Létjogosult.. persze hogy létjogosult..
Én pont hogy érzelmi alapon tartalak téged nagyra.. bánnám is én hogy te vagy a tulajdonos – de az adósod vagyok egy nagy szívességgel. :-)))
Nem mentesíteni akarom az érzelmektől a hozzám közel állókat, hanem figyelmeztetni őket hogy helybenjárnak. Vitézül harcolnak az érzelmeik védelmében – pedig azok odaláncolják a csalódottságból kifelé igyekvő lelküket az éppen esedékes fejlődési lépcsőfokra.
Nem itt és nem az ide írogatókkal kell megküzdeniük ahhoz hogy elkezdjen menni velük a siker szekere.
És én vagyok az egyik jó példa, hogy a piros pirula sikeressé tesz
(baaxx, már túlléptem a “egyszerre két nő között nagyobb-e a boldogság” témakörén, már ott tartok, hogy Deansdale -val egyezkedem hogy a női piros pirula az ellenség-e vagy elérendő cél)
Az a helyzet, Se-se, hogy én annak örülnék a legjobban, azt szeretném leginkább, ha ezt az oldalt mi, férfiak, arra tudnánk használni, amire kellene.
Vagyis egyfelől a már sikeres férfiak saját személyes tapasztalatain, és a Red Pill ismereteken alapuló tanácsadásra azon férfiak számára, akik közülünk eddig még sikertelenek voltak a nők terén, de sikeresen be akarnak csajozni, vagy sikeres párkapcsolatban akarnak élni.
Másfelől pedig konstruktív vitákra, melyek esetleg akár még új Red Pill elméleti felismerésekhez is elvezethetnek, vagy kialakíthatják az antifeminista férfimozgalmak leginkább reménnyel és sikerrel kecsegtető, gyakorlati cselekvési irányait.
Ehelyett a szólásszabadsággal visszaélő, bérkommentelő NGO-s feminista nőkkel vitatkozunk olyanokon, hogy szerintük hülyeség a Red Pill, meg arról, hogy szerintük a nőknél sikertelen férfiak biztos valamilyen velük született hibájukból kifolyólag vannak örök magányra ítélve, vagy arról, hogy a legfontosabb társadalmi probléma a modern, feminista Házasság 2.0-val kapcsolatban az, hogy mi férfiak biztos lusták vagyunk otthon házimunkát végezni, miközben a nők mindent megadnak nekünk, hiszen ők is dolgoznak…
Ezzel töltjük a drága időnket… És sajnos én is beragadtam a velük való vitába, velük kommunikálok. Hibát követek el ezzel én is. Pedig nem velük kéne megbeszélni a dolgokat, nem őket kellene próbálni bármiről is meggyőzni. Hanem nekünk, férfiaknak kellene itt megbeszélni a dolgokat egymás között. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne elérni a jelenlegi helyzetben.
Nem vész kárba az ebbe fektetett energia. Bárki, aki olvassa a kommenteket, a legtökéletesebb kontextusban, életszerű vitákban láthatja és teheti mérlegre a feminista-antifemista vélemény ütközését…
És talán a RedPill felismerések és a cselekvési irányok is így körvonalazódhatnak a legjobban….
Szóval – bár néha valóban kiábrándítónak tűnik a helyzet – de én valahol mégis hiszek még a vita hasznában, teremtő erejében…
Az a baj, hogy a férfi harcolni akar a nő ellen, a feminista nő ellen is.
Egy férfi nem beszélgethet úgy egy nővel, mint ahogy a férfiakkal beszélget.
A nők másképpen gondolkodnak, mint a férfiak.
A férfit nem érdeklik a női dolgok és viszont: a nőket nem érdeklik a férfi dolgok.
Két külön világ.
Ha egy férfi úgy próbálkozik beszélgetni egy nővel, mintha az az egyik férfi barátja lenne, akkor csődöt vall.
Sőt, akkor az illető férfi átmegy nővé, női aggyá.
A nőkkel nem lehet vitatkozni, mert a férfiakat a dolgok, tárgyak érdeklik, míg a nőket csak az emberek.
Egy nőt nem érdekli, hogyan működnek a gépek, szerkezetek, míg a férfiakat szinte csak azok.
Egy férfi a másik férfiban nem az embert látja, hanem csak egy eszközt, egy szerszámot, amivel meg lehet valamilyen dolgot, új tárgyat csinálni.
Amint egy férfi elkezd vitatkozni egy nővel a világ dolgairól, akkor sajnos leereszkedik a nő szintjére.
A férfinak férfi szemmel kell látnia a világot és nem női szemmel.
A nőt nem kell megértenie egy férfinak, hanem “foglalkoznia” kell vele a saját örömének céljából.
Ez megvalósítható.
A női társ a legjobb hallgatója egy férfinak, mert bizony a többi férfit nem érdekli ennek a férfinak a gondjai.
Ez megy már évszázadók óta.
A nőt nem legyőzni kell, hanem meg kell hódítani, hogy teljesen a férfi hatalma alá kerüljön és ez a maga teljes valóságában.
A férfi alkot, a nő nem alkot, ha mégis, az csak utánzat (két dimenziós) (lásd a Nemzeti Színházat, amelyet nő tervezett. Olyan is !).
A hódítás is alkotás, amit csak a férfi képes megalkotni amihez rengeteg tudásra van szüksége.
Az ügyes, találékony férfi még a legmegátalkodottabb feministát is meg tudja hódítani úgy, hogy semmit ne veszítsen férfiasságából és győztesen kerüljön ki a csatából. A nő az övé lesz.
A nő előnye, hogy kitartó. Sokáig kell puhítani, mire alkalmazható lesz (minden értelemben). Ez a kitartás és monoton munkavégzés a nő alkalmazásának az oka. Sok férfi nem kitartó, azt meg kell tanulnia, míg a nő ezzel együtt születik.
A hódításkor azonban arra ügyeljen a férfi, nehogy a nő rabszolgája legyen, inkább fordítva történjen.
Ismétlem: a hosszú házasság titka, hogy a családban mindenkinek legyen külön szobája és külön bankszámlája !
Ezt az írásod be lehetne keretezni és kirakni a falra.
Valóban kiválóan megragadta George a férfi-nő kapcsolatok természetrajzát, de egy ponton azért támadt pár hozzátehető gondolatom:
Valójában a nőket sem érdeklik a férfiak gondjai. Vagy ha esetleg kivételesen mégis, akkor viszont az a férfi nem érdekli (már tovább) őket, akinek gondjai vannak. Próbálja bárki megbeszélni a problémáit rendszeresen a nőjével, és aztán figyelje meg, hogy miként építi le a saját férfiúi megbecsülését annak a nőnek a szemében. A nőket csak a sikeres, problémamentes férfiak érdeklik, a “panaszkodó lúzerek” semmiképpen. Ebből pedig következik az a rossz hírem, hogy a férfiak gondjai, problémái a kutyát sem érdeklik. Ööö… illetve elnézést kell kérnem… a kutyáktól. Meg mindazoktól a jóbarátoktól, akik foglalkoznak egy másik férfi gondjaival, problémáival, amelyeket nem beszélhet meg senkivel sem, ha nem akarja a saját sírját megásni… Elvégre azért vagy férfi, hogy te oldj meg minden problémát, és nem azért, hogy nőket traktálj a saját problémáiddal… vagy ha mégis, akkor többé nem vagy férfi…- Ezt nevezem én a férfiak eleve elrendeltetett (társas)magányának…
Következésképpen beszélgethetsz a nővel az ő saját érdeklődéséről, a női témáiról, a női picsaságairól, a nyűgjeiről… megpróbálhatsz vele beszélgetni a maga érzelmileg túlvezérelt bikfanyelvén… avagy a “tranzakciós pszichológia” mentén… és ha ügyes vagy, használhatod őt és a testét a saját örömödre (ha marad még egyáltalán kedved hozzá), és akkor lesz egy cselekvésképtelen hülyegyereked, akihez te alkalmazkodhatsz, akihez külön virágnyelvet fejleszthetsz, akinek lesheted minden nyűgjét-baját-kívánságát… cserébe idővel egyre több követelése lesz majd, elsőként talán mondjuk az, hogy a “valódi egyenlőség” jegyében te hordozd még a szemetét is (lásd egy másik cikk alatt éppen erről folyó párbeszédet). :D
Lehet, hogy “úgy kell a férfinak a nő, mint halnak a bicikli”? :D – Persze korunkban a nők önkritika helyett továbbra is egyre dühödtebben nem értik, hogy miért “csak a szexre kellenek a legtöbb férfinak”…
Most majd biztosan jönnek a női ellentmondások, hogy milyen nőim voltak nekem, mert ők istenbizony nem, soha nem nem…. Meg amúgy is egy nőgyűlölő kretén vagyok, uggyebár… :D – Állok elébe! :D
No, szóval alapvetően igazat adok neked George, csak szerintem egy kicsivel még kiábrándítóbb is a helyzet… Mert meglehet, hogy az általad is leírt úton válik örömtelenné és értelmetlenné is az egész… Mert hol is marad a társas kapcsolat… amikor külön bankszámlával és külön hálószobában… te vagy az úr a házban… – Valóban lehetetlen a nőkkel a vita, a párbeszéd? Akkor legalább ezen a helyen megismerheti ezt a férfivéleményt a női közönség… És akik mégis képesek rá, azok talán kezdhetnek vele valamit…
Ez hogyan van? A férfi baráttal miről beszélgetnek? Ez a második mondat meg olyan mintha egy nő írta volna. Na és minek járnak az emberek kocsmába? Nyilván nem csak inni.
Nyilvánvaló, hogy az alkoholizmusról is a nők tehetnek. :D
Viccet félretéve: méltattam én is éppen a férfibarátok szerepét…
Hunn
A megfelelő környezetet neked kell megkeresned – vagy kialakítanod.
Ahogy odataláltál a blogvilágban Deansdale blogjára, úgy szerintem az IndexFórum -on is eltalálsz az én topikomba.
Azt pont azért kértem, hogy ezt a fajta csevegést témafüggetlenül is játszhassuk… és most már szinte önjáróvá is lett. (kisebb-nagyobb kihagyásokkal)
Illetve van a magánlevelezés lehetősége is – az utolsó két sorod dilemmájára.
öregszünk
sajnos nem szépülünk, nem fiatalodunk, hanem vénülünk, csúfakká válunk, de – okosodunk.
Mert ilyenkor már nem halmozzuk a hibáinkat, hanem okulunk belőlük.
De mit ér az okosság a fiatalság szépsége nélkül ? Gyenge vigasz, amikor már több az emlék, mint a terv.
georg1945
“mit ér az okosság”?
Eleget.
Igazából az a kérdés hogy mit szeretnél elérni az okossággal?
Mert huszonévessé nem tesz.. és egykilencven magassá sem.
De működőképessé igen, és ágyba is dumálhatod a hozzád illeszkedő célszemélyt..
..és az azért elég.. nagyon sok dologra elég.
George többedszerre említi a korral, korosodással kapcsolatos problémát, szóval akár lehetséges, hogy az 1945 nem csak egy szám… (Nem tudom, hogy esett-e már erről szó.) És akkor 77 évesen valóban némileg beszűkülhetnek a lehetőségek a bölcsesség gyakorlati alkalmazására…
Nem kizárt, hogy George a legidősebb férfitársunk, vagyis a “korelnök” a Férfihangon…
Alter Ego
Én is úgy gondolom hogy idős.
De nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amelyikben egy hetvenhét évesnek csalódnia kell a nőkről alkotott álmaiban.
Vagy hogy a Ferfihangon bárki tanácsokkal segíthetné a lelki továbbfejlődésben.
Minden tiszteletem mellett.
Legfeljebb ő segíthet minket a lelki fejlődésben és adhat nekünk némi előrelátást….
Én nem csalódtam a nőkben. Illetve azt amire gondolsz, azt én nem csalódásként értem meg.
A feleségemmel már 51 éve élek együtt.
Sehol semmi baj. Én 52 évet dolgoztam, a nejem meg 53-at.
Nem is értünk rá egymásról filozófálgatni.
De így láttuk jónak.
A munka valójában szórakoztat is.
A nőket nem keresni kell, mert jönnek azok maguktól is, csak kellően válogatni kell belőlük.
Vannak most is okos fiatalemberek, okos férfiak, akik tudnak jól élni, csak legyen hozzá elegendő pénz. Nagyon fontos, hogy minden hónapban érkezzen rendszeresen a fizetés és ezzel egyben az a tudat is, hogy lesz majd nyugdíj is, amiből eléldegélhet majd az ember-
A nyugdíjat mindenképpen biztosítani kell fiatalkorban !
Intelligencia alapvető ! Az intelligencia a találékonyság magyarul. Ha ez van, akkor lesz pénz is a jó élethez.
Nagyon tudom becsülni az okos, fiatal férfiakat.
Sokszor kerülnek igen nehéz helyzetbe, de mindig találnak módot arra, hogy megoldják a problémájukat.
Aztán meg vannak olyanok, akiknek az élete egy kész tragédia.
Az erős remény a fontos !
gyuri bátya, őszinte elismerésem az 52 év gyötrelmedhez, de az a világ amiben te végig toltad ezeket az éveket még egész más volt mint a mostani. rengeteg ember lesz 25-35 év múlva akinek semmi jövedelme nem lesz nemhogy nyugdíj megtakarítás se, ezeket felejtsd el, önmagában ez a nyugdíj rendszer fenntarthatatlan, az egyetlen amiben bízok hogy annyi megtakarításom lesz ami elég rá hogy legalább kaját tudjak venni belőle mielőtt megdöglök.
ezeket a magasztos lovagregénybe illő agymenéseid pedig nyugodtan tedd a raktár hátsó sarkába, teljesen életszerűtlenek ma már.
inkább valóban ebből az időskorban mit miből kérdés érne meg pár tartalmas mesét mert ez az amivel nem akar senki foglalkozni, mintha nem lenne holnap.
Ott a csóró öreganyám, neki sincs nyugdíja, háztartásbeli volt mert az volt a megszokott, öregapám pénzéből éltek ketten, de azt jól beosztva, szegény öreg idén jan1-én feladta a harcot, erre öreganyám ott lesz pénz nélkül, de ezt az állapotot csak 86 évesen kell megtapasztalnia, nekünk ennél jóval hamarabb eljön majd.
Nesze, te mit tennél ha 65 évesen egyer ott vagy hogy senkinek nem kellesz már, nem is tudsz hajtani mint ahogy kéne, és akkor élj meg még 20 évig, hajrá!
Először is én olyan munkát végeztem 40 évig, amiért iskoláztattam magam. Felsőfokú végzettségem van, meg a feleségemnek is. Ami a 40 év után jött, nem válogattam. nem válogattunk, hanem csináltuk, amit elénk hozhatott az élet és dolgoztunk, amíg egészségünk engedte.
Amíg benne vagyok az “életben”, addig élek. Aztán, most már megtanultam semmit sem csinálni, még hobbim sincs. De elvagyok. Remélem még jó sokáig.
Haj, ha én most csak 65 éves fiatalember lennék – mondanám, de nem mondom, mert a tegnap mindig rosszabb, mint a holnap. Ezt a nézetet kell beszajkózni az agyunkba és hinni benne, mint sokan ebben az áljárványban hisznek.
Én jól leéltem az életemet, de ahogy említed, voltak gyötrelmek is, de optimista voltam/vagyok és mindig valahogy kiharcoltam a javamat.
Soha nem gondoltam arra, hogy a jövőben nem lesz nyugdíj !
Ugyanis, akik ilyen hülyeségeket állítanak, maguk is nyugdíjasok akarnak lenni – és azok is lesznek ! Ezt soha, senkinek sem hidd el, hogy a jövőben nem lesz nyugdíj. Lesz !
Továbbá nincs olyan ember, aki ne kellene valakinek, csak alkalmat kell hozzá teremteni.
Bármilyen is az illető, a zsák megtalálja a foltját.
A nőket meg nem kiszolgálni kell, hanem arra kell őket nyomatékosan emlékeztetni, hogy ők szolgáljanak ki téged. Elegánsan, soha fizikai kényszerrel, ravasz módon, ügyesen.
Olyan benyomást kell keltened bennük, hogy nélküled az életük semmit sem ér.
Ez hosszabb időbe telik, de mindig meghozza a gyümölcsét.
Soha ne add fel ! Még 90 évesen se ! Soha !
Ha eddig kitartottál, most miért adnád fel ?
Minden bajnak a legfőbb okozója a pénztelenség !
Lehet ,hogy ez már régi de én csak minap hallottam:Állítólag aki 50 éves koráig nem tanul meg puha pöccsel baszni az öregkorára nagyon megszívja.
common man
Azanyja.. ez egy pár hónapja nyugdíjba ment kollégám találmánya.. félig.
A befejezése meg az enyém.
Így szól kompletten : (fölemelt mutatóujjal az ifjú hallgatóság felé vigyorogva)
Addig tanuljatok meg lankadt faxxal baxni..
.. amíg még föláll.
Mert ha már nem áll föl – akkor minden sokkal nehezebb.
Eltaláltad !
Na most mondd, ennyi év tapasztalat után…….?
Tehát doajén lettem, szerinted. Kösz.
A puhapöcs meg nem korfüggő, mert aki bír, az egész életén keresztül “bír”.
Aki meg nem, annál már fiatal korban is jelentkeztek esetlegesen dolgok.
A puhapöcs nem csak fizikális, hanem pszichikális probléma is lehet.
Minden esetre igen árulkodó jelenség az illetőről.
Ám a kezdetben “felemelő” hölgy, később esetleg igen “lankasztó” tulajdonságúvá válhat.
Továbbá, azt is megkérdőjelezik a külön szobát és a külön bankszámlát.
A külön szoba elsősorban egészséges úgy szellemileg, mint testileg.
Ha valamelyik “igényt” tart a másik társaságára, egész biztosan meg fogja találni.
A külön bankszámla elsősorban tudatosítja a házastárs szabadságát, mert, ha van pénzem, akkor van szabadságom, a magam ura (vagy úrnője) vagyok.
A külön számláról, megegyezéssel, fizetjük a rezsit és az egyéb szükségleteket.
Nincs veszekedés, nincs vita, nyugalom van.
És, ismétlem: szabadság !
Mit tesz sok mai fiatal ? Vesz magának egy autót, hogy abban legalább időnként egyedül lehessen.
Majd rászokik a halászásra vagyis a víz melletti ücsörgésre. Ugyan ezért.
Na, persze, sokan-sokan nem tudnak maguknak olyan lakást biztosítani, ahol mindenkinek külön szobája lehet. De ezért kell törekedni, hogy ezt elérje az illető, mert öreg korban, bizony egyre gyakrabban van szükség magányra és nyugalomra.
Remélem, közelítettem a véleményemmel a megértéshez.
És még valami: a feminizmust, bizonyos érdekekből, FÉRFIAK TALÁLTÁK KI !
Huba, Szameg….:)
George, értelek és egyetértek, ha a külön szoba és bankszámla nem a kapcsolatot leromlásának a következménye, hanem egy működő eszköz a kapcsolat jó mederben tartására, akkor nekem semmi ellenvetésem nem lehet…
Örömmel hallom azt a tapasztalatot is, hogy “aki bír, az egész életén keresztül bír”, főleg azért is, mert akadnak, akik ennek az ellenkezőjével riogatják a férfitársakat… :)
Abban viszont korántsem vagyok biztos, hogy a feminizmust férfiak találták fel, és szerintem nem is ők éltetik leginkább, de ez már mindegy is, mert a kimenetel a lényeg, ami olyan, mint a sujtólég…
Őszinte meggyőződéssel neveztelek a közösség doyen-jének, mert fontosnak gondolom, hogy az idősebb férfigenerációk tapasztalatból is építkezzünk. Azzal szemben, hogy sajnos akadt itt olyan férfitársunk is, aki ezzel ellentétes hitvallásának adott hangot…
Persze hogy “mindegy”:)DDDDDD
Kivéve, ha szembemegy a “sarokköveiddel”:)
Akkor lesz majd itt hiszticunami:)
(Bár az első akadályt a “mindegy is”-el próbáltad degradálni:), nem mondom, hogy szánalmas, mert anélkül is egyértelműen látszik:)
Nyilván a femkó szervezetek tele vannak férfiakkal, meg félmeztelen férfiak szoktak a Putyin ellen is tüntetgetni váratlan akciókkal, női melleket soha nem látni hiszen. Ez a meséd már igazán fárasztó mamesz. Az hogy némelyiknek időközben bajsza is nőtt vagy éppen fasza, az még a végkimenetelen nem változtat, attól még nem lesznek férfiak.
Mindig is az élesebb kések közé tartoztál Anton:)
https://www.youtube.com/watch?v=YFGzdR76a6Q
Görgess kicsit feljebb és olvasd el a “Doyen”-etek kommentjének utolsó sorát:)
https://www.ferfihang.hu/2021/12/31/ferfimozgalmi-attoresben-gazdag-ujevet-kivanunk/#comment-144771
“Mindig is az élesebb kések közé tartoztál Anton”
Aztán ki nem szar le téged a véleményeddel együtt?
Az nem változtat azon az objektív tényen, hogy te milyen értelmi képességek birtokában leledzel:)
Eddig az összes “tényed” mindössze a te véleményeden alapul, amit meg pont leszarok (veled együtt), ahogy azt jeleztem is.
Látod, épp ez a lényeg, hogy nem bírod felfogni:), hogy nem a te hozzáállásodon múlik az értelmi képességed, hanem ez egy objektív tény:)
Nem véletlenül nem lehet veled “sakkozni”, hiszen “galamb” vagy:)
Nem lesz, mert ha valaki száz felettébb bölcs gondolata mellet vét egy ismereti hibát, vagy egy általánosítással összefüggő hibát, akkor nem fogok beleállni az adott kontextusban felesleges vitába, és azt inkább passzolom (akár egy későbbi időpontra) egy udvarias fordulattal… – De(!) ez nem vonatkozik rád, aki tudatosan, módszeresen manipulálsz! Mert amíg ő téved, addig neked (sekélyes) indítékaid vannak.
“Nyilván” téged az cseppet sem zavar a valóságtagadó női “elmetrükködben”, hogy száz kilométer hosszan lehet sorolni a feminista filozófusnőket, írónőket, közszereplőket, akik egytől-egyig nők, és mutatóba is alig találni férfit a listán…. – Persze ez a feminista trükk nem szokatlan, mert ők a sulineten is megírták már, hogy “nem is volt feminizmus”…
Figyelj, Csaxi, a valóságtagadásodat felfoghatom egy sumákfeminista öregasszony izzadt ügyeskedésének is, de akár aggasztónak is érezhetem, hogy addig jutottál az elmezavarban, hogy olyan képlékenynek, kedved szerint hajlíthatónak hiszed a valóságot, hogy kijelented, a tények ellenére is neked van igazad, és a másik véleménye nem is számít, mert ő nem ember, hanem galamb… (feltételezem, te meg nyilván Napóleon vagy..)
Namost, van itt kétféle protokol, amit követnem kellene:
– ha elmezavaros vagy, akkor muszáj megkérdeznem, hogy tudok-e bármiben segíteni neked (ahogy ezt kötelességszerűen megtettem Serial Slut barátnőd esetében is)…
– ha meg szórakozol, akkor el kell hogy küldjelek a retkes picsába…
Melyik legyen?
(Csak én unom már, hogy itt minden női illetve feminista vitaparnerről rendre kiderül végül, hogy tudathasadásos, skizofrén, súlyos neurotikus, (“spriccelős orgazmusos”) münchausen szindrómás vagy egyéb höbörödött?)
Hadd idézzem a “doyent”:
“És még valami: a feminizmust bizonyos érdekekből FÉRFIAK TALÁLTÁK KI !”
(Arról meg nem is beszélve, hogy milyen férfiak lehettek azok, akiket így, az orruknál fogva megvezettek ezek a nők, azok a döntési pozicióban levő férfiakat, akik önként és dalolva megengedtek a nőknek mindent?
És milyenek lehetnek azok, aki ezt nemhogy hagyják még mindig, hanem ráadásul még ezerrel is támogatják?)
Nekem tényleg nem számít, függetlenül attól, hogy ezzel nem vagyok egyedül…..
Ha te ezt szűrted le ebből, ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?:)
Te vagy a “kakaska” a dombodon, vagy legalábbis megvan a hatalmad hozzá:), bízom benne, hogy csak képes vagy egyedül is dönteni, vagy ebben (is:) egy “mami” segítségére szorulsz?:)
Nyilván nekik vagy érdekeik fűződnek ehhez, tehát sumák, alantas érdekemberek akik mit sem törődnek az eredménnyel, vagy esetleg azt sem tudják, mit tesznek, tehát vegytiszta idióták…
Na most akkor, adódik egy újabb nagy kérdés: Az általad oly nagyra becsült vezéretek, Orbán Viktor (aki “nem csak hagyja, hanem ráadásul ezerrel támogatja is”) vajon melyik kategória? :D
Vagy erre a kérdésre sem akarsz válaszolni? :D
Mivel ugyebár a modern emancipált nők férje az állam lett, így ők nem vezérként tekintenek a nőtolást fenntartó pártokra, hanem mint a férjükre úgymond. Állambácsi segítsége nélkül ugyanis az az “úgy kell egy férfi mint halnak a bicikli” elmélet a másodperc töredéke alatt összeomlana, aztán a többségükről azonnal kiderülne, hogy valójában mennyire életképtelen külső segítség nélkül.
Ringathatjátok magatok ilyen álomvilágba és megtehetitek ellenségnek a (mindenkori:) “államot”, de a valóság az, hogy amíg a férfiak 90%-a (Esther Vilar után szabadon:) “IDOMÍTOTT”:), addig csak szurkáljátok a ködöt.
Nem az állam és a pozitív diszkrimináció/pluszjuttatások stb miatt van választási lehetőségük, hanem azért mert a feminista férfiak ezt megengedik, támogatják és paradox módon, el is várják:)
Szóval, amíg a 90%-nyi feminista férfitársaidat nem győzöd meg az igazadról(aminek elég kevés a realitása, megnézve a mozgalmárok hiszti és tünci-eredményeit:), az kissé nehéz lesz, szóval vonyíthatsz tovább kibicként.
Így van, tehát akkor úgysincs “más választás”, nincs mese, a fideszre kell szavazni, mert te is ezt csinálod. Idióta fasz.
Elvileg van, de valójában csöbörből vödörbe, de hisztizz még pár kört és toppants a lábacskáiddal, miután a földhöz verted magad:)
“Ha a kupleráj nem megy, hiába cseréled a bútorokat, ha a prostik ugyanazok”
Nyilván:), erről az “egyszerű” világképről beszélek , a fekete-fehér, jó-gonosz stb polarizált dobozaidba ha valami nem illik bele, akkor próbálod kettévágni a csomót.
Ezért is futsz sokszor vakvágányra, és ha már ott tartasz, akkor az egód nem enged onnan letérni:)
Ugyanaz a kategória ebből a szempontból, mint Gyurcsány, Toroczkai(?!:), meg a többi nevesincs futottak még kategória “vezetők” és sleppjeik.
Azt nem bírod felfogni, hogy egy bizonyos szint és státusz fölött a férfi “megengedheti magának”, sőt teljes mértékben “kiélheti büntetlenül” az ösztönszinten, veleszületett feminizmusát, sőt az ezt még erősíti az, amibe “beleszületett”, a szocializációs “nevelés” és a determinált “közgondolkodás”-al még akkor is hülye lenne szembe menni, ha tényleg rendelkezne a szükséges RedPill tudással.
Én úgy vélem, hogy egy státusz és hatalmi szint fölött, főleg döntéshozó pozícióban szó szerint “kurvára fogalmuk sincs, hogy mit tesznek” férfi-nő, feminizmus viszonylatában, erre talán a legjobb példa az az amerikai döntéshozó képviselő(, akin anno múlott :), akit az édes kedves anyucija “győzött meg”, hogy szavazza meg a nők választójogát:)
Bele sem merek gondolni, hogy ha ő volt a “hiányzó szavazat”, akkor a “teljes mellszélességgel támogató”, férfi képviselőtársai milyen indíttatásból és okból tették ezt meg?:)
Aki itt rendszeresen vakvágányra fut, az te vagy Mama. Ez pedig azért van, mert vakul hiszel a pina hatalmában.
Jelen esetben történetesen összekevered egyes potentátok, politikusok sunyi számítását azzal, hogy a férfiak “egy bizonyos szint és státusz felett” kedvtelésből élik ki a “veleszületett feminizmusukat”. Tudod mi lenne, ha valóban létezne a mágikus feminista hatás, amivel itt hergelni akarod a férfiakat? Ezek a politikusok és cégvezérek nagy kedvteléssel telepakolnák nőkkel a pártvezetőségeket és a cégek igazgatótanácsát… De mint láthatnád, még a végtelenített hiszti sem képes “lebontani az üvegplafont”. Önállóan is rádöbbenhetnél, hogy a handabandázásoddal ellentétben pont “egy szint fölött” nem ér egy lyukas fityinget sem a pinadeviza. És amíg ez így van, addig ne nagyon örömködjél, mamikám, mert rövid távon csúnya fordulatot vehetnek a dolgok. Tudod, a rettegett “backlash”…
Hála a feminista mozgalomnak biztos lehetsz benne, hogy a következő évszázad Weinstein-jei már nem fognak “színésznői” munkákat és nercbundákat osztogatni egy numeráét, inkább lemennek majd hozzád az utcasarokra egy ezresért. :D
Lábjegyzet: Kíváncsian várom, hogy milyen női leleménnyel rukkolsz majd elő, hogy a feminista metoo mozgalmat is a “feminista férfiak” nyakába varrjad. :D Vagy most újra az következik, hogy kínodban megpróbálsz mindenkit “galamb”-nak,”veréb”-nek vagy egyéb madárfajtának nézni? :D
Azt hiszem ez az a mondat, aminek egyetlen állítása sem igaz, de te püföld nyugodtan:)
Semmi “sunyi számítás” nincs benne, mert ez természetes ösztön, mint ahogy örömmel cserél kereket az utazó ügynök is:) (talán 1960-ban?:), és még ráadásul jól, “férfiasnak” is érzi magát tőle:)
Semmi mágikusság nincs benne és nem hatás, hanem ösztönkésztetés.
Nem gondolnám, hogy “kedvtelésből”, inkább a “korszellem”-el “összhangban”.
Nem sok van közülük, aki tényleg érdemes lenne rá, vagy ha igen, akkor a női mivolta teljesen megszűnik. Talán Merkel volt az, aki rusnya, idomtalan, olyan “se nem nő, de férfinek sem való+, de megtestesítette azt az undormányt, ami ahhoz kellett, hogy annyi ideig és úgy-ahogy, de elevickéljen.
Az meg a németek kibaszott szégyene, hogy nem volt az idejében és utána még kevésbé, nemhogy férfi, hanem egyáltalán “tökösebb” nála.
Valószínű azért mert ez nem ideológiai, hanem “nemi sajátosság” és e miatt “hiába hazudik a száj, ha a testbeszéd nincs vele összhangban”.
Egyetértek, ennek ellenére a sok semmirevaló libát “megtűrik” (lásd Vadai-vaddisznó, Kunhalmi -“két cicim van ” hülyeliba , Selmeczi hülye szőke picsa, Szél amelyik már férfinak is undormány , Schmuck, a halk szavú hülyetyúk, “Kurvajókép”/patkányozó Bangóné, de a kis basznivaló nagyonfeminista Dara-Dóra is ide tartozik stb.) vagy “mutogatják” , hogy mennyire progresszívek meg egyenlőség, és hasonlók, ha jelenleg ez a “trend(i)”.
Hunn is ebben reménykedik(, kezdem érteni, hogy miért biztosítasz neki “safe-space” -t), de ez még egy jó ideig nem valószínű, hogy bekövetkezne.
Dehogynem, a keretek hiába változnak, van, ami
örök és amíg szar van, addig veréb is van, csak nehezebb, de attól nem szűnik meg se a hatalommal való (vissza)élés, sem a ribanckodás, de ami hótziher, hogy a kurvák is maradnak, csak épp másként fogják őket hívni:)
Nem kell a “nyakukba varrni”, hiszen elenyésző női vádlottal találkozunk, azzal is akkor, amikor kamaszok álma teljesül:)
Szép próbálkozás, le sem tagadhatnád.
A nő azt mondja: “szeretném”
A férfi azt mondja: “akarom !”
Boldog új évet Férfi társaim !
Ezt egyszer majd kivesézem, mármint a “szeretném” és az “akarom !” témát.
Inkább féljenek tőlünk, minthogy rugdossanak bennünket !
Nem ?
Akitől félnek, azt tisztelik.
Akitől nem félnek, azt kinevetik.
Hagyjuk ?
Nem hagyhatjuk !
hümm hümm
Akitől félnek, attól félnek, semmi köze a tisztelethez.
Tisztelhetik annak az erejét/hatalmát/”károkozási potenciálját, erre való képességét”/vagyonát/befolyását/eszét/tudását stb. akitől félnek, de a félelem nem jelent tiszteletet.
A nők nagy része pl. fél az egértől/patkánytól, sikítófrászt kap, ennek ellenére nem hinném, hogy “tisztelné” az egereket/patkányokat.
Van aki fél a cigányoktól/zsidóktól/szabadkőművesektől/fogyatékosoktól/pókoktól etc., megannyi fóbia létezik, de az nem jelenti a fóbia tárgyának a tiszteletét.
Ez sem biztos.
Azt is kinevethetik, akitől félnek.
Főleg ha a félelmük tárgya pl. hullarészeg.
Azt mondják attól félnek ,hogy belemászik a pinájukba.
A “tiszt”-elet a hatalomtól való félelem. A tisztelet az az igyekezet, amellyel elkerülni próbáljuk, hogy a hatalom útját keresztezzük, vele összeütközésbe kerüljünk. Ez akkor is igaz, ha egyben gyűlölöd is azt a hatalmat.
A tisztelet nem a hatalomtól való félelem.
De de! :)
Bővebben: De de, mert hiszen “tiszt”-elet. Csak esetleg megtévesztő lehet, hogy a tisztelet érzelmileg, tartalmilag olykor átfedést mutat a “megbecsülés” és az “elismerés” fogalomkörével.
A legádázabb ellenségedet is lehet tisztelni, sőt még elismeréssel is lehet adózni neki. Legeklatánsabb (és talán nemes) példája is ennek, amikor a győztes katona “tisztelettel” adózik a legyőzött ellenfele előtt, vagy éppen a vadász a leterített veszélyes nagyvad előtt…
Vagy lehet akár félelemmel vegyes tisztelettel viszonyulni hozzá…
Igen a “viszolygás”-t is tévesen a tisztelettel azonosítja….., öreg hiba.
Vagy esetleg inkább te azonosítod tévesen a viszolygást a félelemmel.
Egy féregtől lehet viszolyogni, de ha egy féreg útját nem akarod keresztezni, arra senki nem fogja azt mondani, hogy azért teszed, mert “tiszteled”, “féled” őt.
Te a tiszteletet próbálod “ráhúzni” a félelemre, a viszolygás pedig az undorral kevert félelem.
Valahogy én nem látom itt a félelmet. Hacsak nem esetleg azt karod mondani, hogy aki viszolyog, az fél tőle, hogy viszketést kap az undor tárgyától. De ez legfeljebb oly gyenge “félelem”, hogy talán nincs is…
Viszont azt továbbra sem látom bizonyítva, hogy a félelem nem szerves része a tisztelet fogalmának.
Mit szólnál ahhoz, hogy a tisztelet valamely nemes erőnek, lehetőségnek, képességnek az elismerése, ami vegyül az óvatossággal, tartózkodásal, félelemmel?
,
…azaz elismeri annak nagyságát, nemes hősiességét, kitartását stb.(még ha ellenségek is voltak.)
Egy geci,aljas, sunyi,alattomos ellenfelet ezzel szemben nem tisztel persze nem is becsüli alá.
Valószínű, hogy csak “geci, aljas, sunyi, alattomos” ellenfél létezik, mert ha nem az lenne, akkor már régen úgy hívnád hogy hulla, és nem úgy hogy ellenfél. Ez esetben nem is tisztelnéd a könnyű prédádat. Ergo a “geci, aljas, sunyi, alattomos” ellenfelet tiszteled… csak ezt így önmagad előtt is kínos lenne beismerned. – Kihagytam valamilyen egyéb opciót? – Azon kívül, hogy te is lehetsz hulla… vagy “geci, aljas, sunyi, alattomos” ellenfél…
http://mek.oszk.hu/05800/05887/pdf/6kotet_2.pdf
40/128, eredeti oldal 312 tisztel
38/128,eredeti oldal 307 tiszt
Bár ha vallási értelemben nézzük még neked is van némi igazad:
http://mek.oszk.hu/05800/05887/pdf/2kotet_1.pdf
350/438 eredeti oldal 692 félelem
Idemásolom, hogy kényelmesebben megvizsgálhassuk:
TISZT: (tisz-t) fn. tt. tiszt-ét, harm. szr. — e v. —je.
1) Hivatali állapot és rang, mely az illető személynek a társadalomban, vagy bizonyos testületben mások fölött némi fényt, díszt, erkölcsi becset, hatást kölcsönöz.
Nehéz a szegénynek tisztre hágni. (Km.). Magas tisztre vágyni, törni, jutni, felkapni. Tisztet viselni. Tisztét, letenni. Tisztéből kitenni valakit.
2) Az emiitett hivatallal, ranggal járó teendők, kötelességek és jogok.
Tisztében eljárni. Tisztét teljesíteni. Ez tisztemben álló dolog. Ez tisztemhez nem tartozik, tisztemmel nem egyezik. Tiszt szerint cselekedni. Tisztéről elfeledkezni, Tiszte ellen véteni. Ha fölvetted a tisztet, el is járj benne. (Km.). Köntöst a testhez, tisztet a tehetséghez kell szabni. (Km.). „Mi is azért ő felsége után szeretettel kérjük s — intjük is tisztönk (írva : tisztiönk) szerény kegy(elme)teket.” Gr.Eszterházy M. nádor 1643-ban.
(Magyar Tört. Tá r 179 . 1.). 3) Maga azon személy, ki bizonyos ranggal díszített és kötelezettséggel járó hivatalt visel. Országkormányi, hatósági, polgári, uradalmi tiszt. Különösen, a hadseregben a közvitézek fölött kisebb nagyobb rangban álló személy. Katonatiszt, hadi tiszt. Altisztek : szabados, tizedes, őrmester. Feltisztek : hadnagy, százados v. kapitány. Törzstisztek : őrnagy, alezredes, ezredes. Huszár, vértes, dsidás,
gyalog, vadásztiszt. Tüzér-, utász-, mérnöktiszt.
Véleményünk szerint e szónak eredeti első jelentése az erkölcsi fényre, kitüntetésre, ékességre vonatkozó dísz, (decus , omamentum), melyből T utótéttel lett díszt, s keményebb hangoztatással tiszt.
(V. ö. TISZTELENÍT). Tudniillik szokása nyelvünknek az sz, s, cs véghangú gyököket és törzsöket T-vel vagy K-val megtoldani, mint : válasz választ, arasz, araszt, eresz ereszt, mész meszet, máz maszat, tövis tövisk,
viasz viaszk, varacs varacsk, lucs lucsk, lust stb. Továbbá a D keményebb T-re szeret változni, mint : dobzódik tobzódik, dukmál tukmál, duska tus, dok tok, dombéroz tombol, devernya tivornya, derécsel terécsel, dömöszöl tömöszöl stb. A tiszt tehát, mennyiben a disz gyökből származik, észtani rendben jelent először diszt adó, erkölcsi becscsel járó társadalmi állást, rangot, honnan a tisztes, tisztesség, tisztel, tisztelet, tisztelendő származékok ; másodszor, azon állással járó kötelességet; harmadszor, átv. érteményü, melynél fogva az állapottal az állapotot viselő személy azonosíttatik, s ez nyelvünkben nem ritkaság, pl. tanács, consilium, és consiliarius ; méltóság dignitas és dignitarius ; hatóság, potestas és magistratus ; őr vigília és vigil; őrizet custodia, és militia custodiaria. v. ö. DÍSZ, és TISZTA.
TISZTEL:
1) Valakit bizonyos erkölcsi tulajdonságai miatt becsben, kegyeletben tart, s becsülését a bevett illem külső jelei által kimutatja.
Az érdemes, jámbor embereket tisztelnünk kell. Süvegvetve, üdvözölve, köszöntve megtisztelni valakit. A szenteket, a szentek képeit és maradványait tisztelni. Alázatosan megtisztelem az urat. Ezen embert tisztelem, beesülöm.
2) Valakit akármily felsőbbségi viszonyánál fogva kegyel, s némi hódolat által kitüntet.
Atyádat anyádat tiszteljed. A jó alattvaló tiszteli urát, fejedelmét, elöljáróit. A tanítvány tiszteli tanítóját. A kinek szárnya alatt nyugszol, azt tiszteljed.
FÉLELEM:
Vallási és erkölcsi tekintetben azon nemesebb belső érzelem,
melynél fogva azt, mi szent, vagy mit szentnek tartunk, megszegni, megsérteni, általhágni
nem merjük, sőt inkább teljes tisztelettel viseltetünk iránta.
Isten félelme v. isteni félelem. A bölcsesség kezdete Isten félelme. Félelemmel járulni az Isten oltárához. Félelemmel vizsgálgatni a mennyei titkokat.
FÉLELÉM, (fél-el-ém) fn. tt félelmet.
1) A léleknek azon kedvetlen állapota, vagyis kellemetlen
érzés, midőn valami közelítő vagy fenyegető rosztól
irtózunk, legyen az valóságos vagy képzelt. Félelemből reszketni. Félelemmel nyúlni valamihez.
2) Vallási és erkölcsi tekintetben azon nemesebb belső érzelem,
melynél fogva azt, mi szent, vagy mit szentnek tartunk, megszegni, megsérteni, általhágni
nem merjük, sőt inkább teljes tisztelettel viseltetünk iránta.
Isten félelme v. isteni félelem. A bölcsesség kezdete Isten félelme. Félelemmel járulni az Isten oltárához. Félelemmel vizsgálgatni a mennyei titkokat.
Ha valamit több értelemben lehet használni azt több értelemben lehet használni.
Irodalmi műben olvastam olyan jelzőket,mondatokat mint :”rendes.,jámbor,istenfélő ember volt”vagy ” vallj színt féled-e az istent”.És mivel fiatal koromban sokat olvastam régi regényeket onnan ismerve értem is mire gondolsz,Viszont köznyelvben se papok se hívők szóhasználatában nem hallottam.Nemhívőktől hallottam gúnyként tíz évben egyszer-egyszer.De ha a némi szavammal van bajod akkor módosíthatom.Abban a szövegkörnyezetben több mint némi igazad van igaz ez a szövegkörnyezet részarányában jóval kisebb mint az a szövegkörnyezet ahol a szó másik értelmét használjuk.
Egyelőre nem érném be azzal, hogy “vallási értelemben van némi igazam”.
Azt gondolom, hogy a katonai kontextus mellett a vallási kontextus, (maga az isten fogalom) is képes rávilágítani arra, hogy a felettünk álló (“tiszteletre méltó”) képességnek, erőnek nem csak elismeréssel adózunk, hanem óvatossággal, tartózkodással, félelemmel is.
Képzeljünk el egy embert, aki bizonyos szellemi, morális vagy egyéb vonatkozásban tiszteletre méltó, majd egy másik ember, aki viszont fizikailag sokkal erősebb nála. Az utóbbi ember – bár felismeri, elismeri előbbinek a tiszteletre méltó tulajdonságait (tehát lényegében megvalósul a “tisztelet” általad felállított kritériuma), mégis mivel fizikai ereje folytán azt megteheti, ezért meggyilkolja az előbbit (talán féltékenységből vagy pusztán kedvtelésből).
Vajon mondanád-e, hogy ez utóbbi valóban tisztelte az előbbit? Mondhatjuk-e, hogy a tiszteletnek nincs köze a tartózkodáshoz, a félelemhez?
A tisztelet mai értelemben véve erkölcsi fogalom. Úgy a “megtisztelt”, mint a “megtisztelő” morális tartása szükséges hozzá. Anélkül értelmetlen róla beszélni.
Te a tekintélyre utalsz, az jár(hat) kéz a kézben a hatalommal és a félelemmel. Tekintélyes lehet úgy tiszteletre méltó (bölcs elnök, hős katona, kiváló szakember), mint arra méltatlan személy is (zsarnok, maffiafőnök, pszichopata ketrecharcos).
Az általad említett fizikailag erősebb azért oltaná ki a nála szellemileg fejlettebb társa életét, mert erkölcstelen és bunkó, avagy nem teljesül a tisztelethez szükséges kettős feltétel (első bekezdés).
Mai értelemben, vagy megfogalmazásban két külön dolog. A gyerek nem tiszteli a szülőt, a tanárt, a nő nem tiszteli a férfit. Nincs meg a “megtisztelő” morális tartása. Tehát értelmetlen is róla beszélni, a “mai értelemben”.
Kezdő testépítőként példaképként tisztelem Arnoldot ki van vele tapétázva a szobám.Azt eszem iszom edzem stb mint ő tette,Na most akkor én mitől félek itt? Idejön és megver vagy nagyobb a bicepsze vagy mitől.Szerintem semmitől.És mégis tisztelem.De ezt verekedős sportra is elmondhatom.Egyéb szakmára is.Tisztelem az öreg tapasztalt galambtenyésztőt de mitől félnék?Gyorsabbak a postái?
Szerk: Az elejére:Feltételezett példa:Kezdő testépítőként….
Szerintem nem pont ugyanazt eszed mint ő, amennyiben a szteroidokat kihagyod :D Én köszi de nem élek velük, ezáltal nem állok neki követni egy “profi” testépítő edzését sem, főleg nem tenném ezt kezdőként a helyedben. Persze ha te nem így vagy vele arra is van egy jóhírem: ma már egyre több őszinte youtuber testépítő van, aki beszámol a cuccokról is, illetve a tapasztalatairól is ezekkel kapcsolatban, nem tapogatózunk már annyira a vak sötétben mint mondjuk húsz éve. Én évek óta csinálom cuccok nélkül mint hobbi, de figyelembe veszem a hosszabb regenerálódási időt, és már csak emiatt sem fogok soha úgy és annyit edzeni mint egy profi.
Kösz.Dehogy eszek ilyen szarokat. Előző kommentem elejére oda kellett volna írnom:”Tételezzük fel”
Igen és sajnos a többi élsportban is ott vannak a tisztességtelen szerek.Felnőtteknél még csak saját döntés de gyerekeknél különösen erkölcstelennek tartom.A sok celeb szemfényvesztésről nem is beszélve.Gondolok itt gyors fogyásokra látványos izmosodásokra.Aztán a végén csak kiderül ,hogy semmi nem volt olyan tiszta.
A celebvilág meg az őszinteség az két külön fogalom. Viszont a legtöbbször elakarnak adni vele valamilyen étrendkiegészítőt vagy terméket, mondván ez okozta a gyors változást (és ezt nem csak a testépítésben, lásd: update norbi buisness), miközben tudjuk hogy annak nem sok köze volt hozzá. Hasznosak lehetnek ezek a táplálékkiegészítők, de ez ilyen formában már szerintem a fogyasztó megtévesztése kategória.
Nopasztmek:
Ilyen volt az ideális nő az 1500-as években: szinte minden fontosabb dologért ő felelt, megbecsülést nem várt
A 16. században élt nők élete mai szemmel nézve közel sem volt egyszerű.
https://femina.hu/kapcsolat/idealis-no-16-szazadban/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link