Újra és újra felkerül a családpolitika asztalára a melegházasság kérdése. Az lmbtqstb mozgalom és támogatói köre alapvető emberi jogként kívánja láttatni az azonos neműek frigyének engedélyezését, míg az ezt tiltó törvényekben jogtiprást lát és a megváltoztatásukért lobbizik. Vizsgáljuk meg, van-e ezeknek a követeléseknek valós alapja és mit felelhetünk rájuk.
Házasság mindenkinek
Az Alaptörvény a házasságot férfi és nő életközösségeként határozza meg, ezt a megfogalmazást a melegházasság támogatói diszkriminálónak minősítik a saját nemükhöz vonzódóakra nézve. Tévedés azonban azt állítani, hogy ez a megfogalmazás bárkit is kirekesztene, hiszen a törvény éppen nem tesz különbséget aszerint, hogy az illető férfi vagy nő milyen szexualitásúnak gondolja magát, hanem a nemek részéről tesz kikötést. Mindenkinek lehet ellenkező nemű partnerrel házasodnia és senkinek sem lehet azonos neművel. Valójában ez tökéletes példája annak, amikor a jog nem tesz különbséget az állampolgárok között a szexuális orientációjuk alapján, hanem előírásai mindenkire egyformán vonatkoznak. A törvény biológiai tényeken alapulva szabályozza a házasság, mint állami aktus feltételeit, abba azonban, hogy ki kit szeret – a szélsőliberális hangulatkeltő állításokkal ellentétben – a jog nem szól bele.

A házasság célja
A házasság oka és célja a történelem során mindig és mindenhol a férfi és nő szeretetközösségében fogant közös gyermekek születésének, érzelmi, anyagi és fizikai biztonságban felnevelésének a vágya és szándéka volt és maradt. Természetszerűleg erre csakis a férfi és nő által alkotott kapcsolat képes. A közös gyermekeiket együtt nevelők mellett vannak egyéb formái is a házasságnak – gyermektelenek, örökbefogadók, patchwork-családok. Ezek a házasságfajták mintegy „mintául” szolgálnak az azonos neműek házasságát követelőknek, akik azzal érvelnek, hogy a heteroszexuális házaspárok esetében sem mindig a vér szerinti szülők nevelik a gyerekeket, vagy éppen az adott pár gyermektelen marad. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezek a változatok – a maguk értékével és társadalmi hasznosságával együtt – nem helyettesítik a vér szerinti közös gyermekeket nevelő házasságot, hanem kiegészítik azt. Ugyanis ezek a változatok legtöbbször körülmények szülte megoldások egy élethelyzeti problémára, míg a hagyományos vér szerinti család a társadalom legalapvetőbb és legoptimálisabb fundamentuma.
A homoszexuálisok nagyon is létező jogai
Jogfosztás helyett a törvény valójában az azonos nemű pároknak is ad egy olyan jogi együttélési formát, ami csak az övék: a 2009. évi XXIX. törvény vezette be ugyanis a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét, amit különnemű párok nem is vehetnek igénybe. A bejegyzett élettársi kapcsolatra a házassággal egyező szabályok vonatkoznak a vagyonjogi, öröklési, szociális, munkajogi, bevándorlási és adóügyeket tekintve. Az állam tehát már jó ideje azonos jogokat ad az azonos nemű pároknak a két felnőtt viszonyának szabályozását tekintve, az azonos neműek házasságának követelése tehát a szó legszorosabb értelmében oktalan.
A törvény nem teszi lehetővé számukra a közös örökbe fogadást, ugyanakkor bejegyzett élettársi kapcsolatban nem lévő homoszexuálisok számára ugyanúgy lehetőség van az örökbe fogadásra, mint heteroszexuálisok esetén. Az azonos nemű bejegyzett élettársi kapcsolatban élő nők továbbá nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben, esetleges várandósság esetén pedig az anya bejegyzett női élettársa nem lesz a gyermek szülője, hiszen ebben az esetben nincs az apasági vélelemhez hasonló szülőségi vélelem. A különbség a házasság és a kizárólag azonos nemű párok részére fenntartott bejegyzett élettársi kapcsolat között tehát a gyermekek kérdésében van, teljesen érthetően, hiszen itt már egy harmadik személy érdekeit is figyelembe kell venni.
A gyermekek érdeke
Azon is heves vita folyik, hogy két azonos nemű ember ugyanolyan alkalmas-e a gyermeknevelésre, mint egy heteroszexuális pár. Ezzel kapcsolatban egyáltalán nem meglepő eredményre jutott egy minden korábbinál szélesebb körű és igazolt módszertant alkalmazó kutatás, melyet 15 ezer fő bevonásával végzett Mark Regnerus, az Austini Egyetem professzora. Regnerus úgy találta, hogy a homoszexuális és leszbikus szülők által nevelt gyermekekből később sokszorosan nagyobb valószínűséggel lesz depressziós, a törvénnyel összeütközésbe kerülő, munkanélküli, netán rendezetlen szexuális életmódot folytató felnőtt. A kutatás szerint ezek a megfigyelések az egyszülős, csonka családban nevelkedett gyermekek eredményeivel állíthatóak párhuzamba, míg a heteroszexuális szülők közösen nevelt gyermekei jóval harmonikusabb életvitelű felnőttekké válnak.
Egy gyermeknek vitán felül az a legjobb, ha a saját szerető szülei nevelik fel, de ez az opció már eleve hiányzik az azonos nemű párok gyermekvállalással kapcsolatos elméleti lehetőségei közül.
Ha pedig nincsen mód a gyermeknek a saját szüleivel nevelkedni, akkor a helyettesítő megoldásnak a lehető legközelebb kell ehhez az optimális állapothoz esnie, vagyis a nevelőszülők is különneműek legyenek, harmonizálva a fenti kutatási eredménnyel éppúgy, mint például az Európa Tanács 2015-ös 2079. határozatában foglaltakkal, mely szintén apa, anya és gyermek résztvevőket említve beszél a családról. Az örökbe fogadás vagy éppen a közös gyermekfelügyeleti jog követelése az azonos nemű, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok részére tehát igen sok tekintetben problémás, jó okkal tartózkodik ilyesféle döntéstől a jogalkotó.
Konklúzió
Az eddigieket összegezve belátható, hogy az azonos nemű párok semmiféle joghátrányban nem szenvednek olyan szempontok szerint, amelyek kizárólag őket érintik. Eltérő szexuális orientációjukról pedig az állam nem tehet, így az államon kérni számon az életmódjukból természetszerűleg fakadó következményeket, továbbá másokat – a gyermekeket- hátrányosan érintő jogokat követelni nemcsak a jogérzék hiányáról, de a gyermekek érdekének teljes figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik.
.
–MODERÁLVA–
CSAKSZI BLABLA. SENKI SEM VESZTETT SEMMIT A TÖRLÉSÉVEL.
Egy nagyon közeli ismerősöm internship keretében egy évet dolgozott egy kailforniai oviban. Ott aztán volt minden, az agymosás legszélesebb skáláján felvonultatott szülők, akik elképesztő dolgokat követeltek, az egyébként ( pláne az ottani viszonyokhoz képest ) régimódibb vezetőségtől.
A legrosszabbak a véresszájú leszbi párok voltak ( de saját gyerekkel, spermabank stb), az egyik páros a kisfiát szivárvány színű nadrágba öltöztette folyamatosan, lakkozták a körmét , persze nem a gyerek akarta, egy sírós, bepisilős, szerencsétlenség lett belőle. A négy meleg párosból, egyetlen! férfi páros gyereke volt normális, kiegyensúlyozott, egy kislány, apukák pont azért fogadtak örökbe lányt, mert még csak a látszatát sem akarták kelteni annak, hogy…( mondjuk ők egy különösen magas iskolázottságú és normális pár volt , a kislányt is kislánynak nevelték).
Na most nyilván van örökbefogadásra alkalmas meleg pár , ahol minden rendben van, de hány van, ahol nem ?
Ehhez hasonló könyvekkel idomítják már pici korban őket ( azzal a különbséggel, hogy egyetlen fehér apuka-anyuka gyerekek nem volt benne), plusz volt olyan kép, ahol állításuk szerint az egyedülálló férfi-nő és az egy kutyával rajzolt pacák is család!
https://www.prekinders.com/families-theme/
Persze, ez egy jóval liberálisabb és már agymosottabb helyen történik, de attól tartok, hogy ez lenne itt is a végeredmény pár év múlva, ha engednék. Lenne 20-30% normális és 70-80 % elcseszett életű gyerek.
annak a morális csőd pusztulat jenkiknek már rég vége csak még nem vette észre az a sok bamba seggfej elkényelmesedett fehér középosztálybeli.
De ebből is a legdegeneráltabb fertőfészek pont kalifornia, ahol minden beborult agyú drogos libtard megtalálja a helyét, plusz a zsidók rángatják pórázon annak a helynek a költségvetését, nem véletlen tudtak egy osztrák, röhejes akcentussal makogó magamutogató baromból is kormányzót csinálni ott.
majd a szivárvány gatyás hugyos pistikét is legkésőbb 20 év múlva a feka és délamcsi bevándorlók fogják kúrogatni a hájas valagánál fogva 2 fosztogatás között.
Gyereket jól nevelni egymást szerető anya és apa tud
A csakazértis gyereket akaró ösztön pedig fontos hogy kordában legyen tartva.
Nokérem, én ilyen dolgokhoz nem értek.
Pedig én már sok mindent nem értettem.
Azt nem bánom, hogy két leszbika rojtosra nyalja egymás punciját; avagy két fartúró addig szórakozik egymással, amíg végbélgyulladást, vagy aranyeret kapnak.
Lelkük rajta, az ő dolguk. Engem azért kerülget a guta, mert ezek a perverzek (perversus=normálistól eltérő) vonulgatnak, hőbörögnek; olyan jogokat követelnének, amire képtelenek.
Gyereket akarnak? Csináljanak egymásnak!
Ide vonatkozik a Brian élete c. film jelenete:
– A férfiaknak is joguk van gyereket szülni!
– De neked nincs méhed! Miben hordod ki, egy szatyorban?!
Ezt az idiotizmust összemosni azzal, hogy egy házaspárnak (általában egészségügyi okokból) nem lehet saját gyermeke, ezért örökbe fogadnak valakit, akinek ez jobb, mint az állami gondozás, vagy egyetlen jó megoldásnak minősül – a legdurvább csúsztatás/hazudozás iskolapéldája.
Kéretik elolvasni Jókaitól az Egy magyar nábob utolsó fejezetét. Mondjuk érdemes az elejéről kezdeni…
Sajnos a gyerekek zöme így sem normális családokban nevelkedik, természetesen ezt még illene fokozni, hátha jó lesz! Erre mondták anno, hogy nem normis: Nem normális. A normák nem véletlenül lettek. Meleg párok is lehetnek felőlem nevelőszülők de azt egy komoly vizsgálat kell hogy megelőzze. Nem csak környezettanulmány. Ha egy nő gyereket akart egyedül, mert megtehette, az megoldotta eddig is. Nem sok ilyet ismerek, konkrétan kettőről tudok, akik így lettek szülők. Kerestek egy apajelöltet, aztán minden ment a maga útján. Diszkréten. Persze itt még meg tudják malmozni a biológiai apucit, a gyerektartás utólagos követelésével, most nem erről van szó. A homár manusoknál ez nem ilyen egyszerű…
Rémület, hogy mennyi szerencsétlenkedést vet fel ez a téma.
Akár hogy is harcolunk ellene, ez az abnormális viselkedési forma, biztosan ide, Magyarországra is begyűrűzik !
Már előre szólok !
Nem is olyan sokára látni fogunk mi még itt olyan “csudákat”, hogy csak na !
A társadalmunk is teli van ilyen rémgondolkodású egyénekkel nemre való tekintet nélkül.
Már most is egyre inkább teret hódít a fiúk között a meleg hajlamok megerősödése
Akik arra hajlamosak, azok most szabadon kifejezésre is juttatják belső, eddig titkolt gondolataikat.
Már nem rettenti őket semmi sem vissza.
A szülők meg mit tehetnek, elfogadják, mert az ő gyermekük ez a “magtalan” fiú/lány. Hiszen mit is tehetnek egyebet. Nem lesz belőlük nagymama vagy nagyapa. Belenyugszanak és az eddigi egy fiuk helyett, egyszer csak kettő fog ebédelni velük a családi asztalnál.
A jövő már itt van, közvetlen közelünkben.
Ha meg mégse “bontakozik” ki ilyentén a fiú, akkor lesz belőle egy biszexuális apuka, nagyapa, – de legalább, amikor annak ideje volt “csinált” gyerket, sőt gyerekeket (akik valószínűleg szintán “ferdehajlamúak” lehetnek esetleg).
Ez ment a történelem során az őskortól idáig.
Most félre akarják lökni ezeket a társadalmi gátakat, normákat és nyiltan vallani a másságukat.
Szaporodni – MÉG – nem tudnak, ezért becserkészik más apa+anya gyerekeit és rátanítják a másságra, – ha lelkiismeretlenek, És miért ne lennének.
A sokszor normálisnak vélt felnőtt férfiak között is ki tudja, hány biszexuális van ?
Szerintem nagyon sok.
A tudósok már dolgoznak a mesterséges méh kidolgozásán.
Idézet valakitől, valamikorból: “Elegem van már az asszonyból, meg a nőkből is!”
Persze már egy is sok de te honnan veszed a nagyon sokat?
Az eddigi innen-onnan jött hírforrásokból.
Nem vakon tájékozódom és nem csak egy hírforrásból.
Nálad mi a nagyon sok? Nálam az 1.
Maradj meg hitedben.
georg1945
Mit tehet ellene a szülő? Szerintem ki is tagadhatja.
Nem igazi szülő az, aki kitagadja saját gyerekét.
Elfogadja a helyzetet és a sors büntetésének tartja.
Az Idő múlik, egyre öregebbek a szülők és a gyermekei is.
Semmit nem tehet már ellene a szülő.
Végül is.
georg1945
Nem attól igazi a szülő, hogy ő csinálta ?
Ki lehet tagadni az enyémből a más gyerekét?
Georg.. a gyermek nem a szülő istene.
Neki is van veszítenivalója – azzal lehet kordában tartani.
Szar kérdés mert csak a sajátja akkor is ha bűnöző akkor is ha autista,nyomorék stb. Meg ilyenkor jön a ki a hibás miért éppen velem történt.Hát örülni biztos nem örül neki senki.
Mondjuk e kapcsán felmerült bennem egy elméleti kérdés.Adva van egy szülő aki ellenzi az egyneműek házasságát és azt is ,hogy gyereket fogadhassanak örökbe.Kiderül,hogy a saját gyereke a saját neméhez vonzódik és ilyen tervei vannak.Az egyik kérdés vajon mit szólna hozzá , mit tanácsolna ? A fő kérdésem a gyereknek vajon mi a “jobb”? A hetero szülőktől való gyereket felneveli egy homo pár, vagy egy ellenkező nemű homo pár csinál gyereket akit aztán felnevelnek vagy eltitkolja a homoszexualitását és normál házasságban csinál egy gyereket akit aztán ki tudja meddig és hogyan nevel?
“Nem is olyan sokára látni fogunk mi még itt olyan “csudákat”, hogy csak na !”
Csak a nőre kell bízni, ami eddig jó volt, s lám, kifordul a világ.
“A tudósok már dolgoznak a mesterséges méh kidolgozásán.”
Akkor lesz még kutyavilág, ha a nő az egyetlen megmaradt kötelessége alól is mentesül.
“Idézet valakitől, valamikorból: “Elegem van már az asszonyból, meg a nőkből is!””
Pedig azért van két nem, mert csak így lehet gyerek. Ha ez máshogy is megoldható lenne, akkor letérhetne a társadalom az állatias ösztönútról, ami a nő felé vezet (onnan viszont sehova), és az erőforrásokat nem a szaporodásba kellene ölni, hanem a fejlődésbe.
Ha NORMÁKAT rombol le egy társadalom, annak számitani kell azzal, hogy, mint társadalom szét fog hullani.
A normákat a természet szerint állapítják meg az emberek.
Ha elhajlanak a biológiai természetességtől, akkor az ember, mint ember leépül és megszűnik létezni.
Rohanunk a saját öngyilkosságunkba ?
Kissé OFF, de tisztázzuk.
“Regnerus úgy találta, hogy a homoszexuális és leszbikus szülők által nevelt…”
Homoszexuális – leszbikus, nem párhuzamos, nem párba állítható fogalmak, mert a leszbikus is homoszexuális.
Akár férfi, akár nő, mindegyikük homoszexuális, aki a saját neméhez vonzódik.
A homoszexuális férfit melegnek, a homoszexuális nőt leszbikusnak szokás nevezni.
Vagy homoszexuális vagy buzi de semmi esetre sem meleg.Az mást jelent.
Érdemes lenne tudományosan is körbejárni, hogy körülbelül vagy pontosan kitől örökli a gyermek a homo vagy bi tulajdonságokat.
Vannak álltások, ha a rokonságban a nagynéni lezbi volt, akkor valamelyik utód is homo lesz.
De nem-e a buzi nagybácsitól öröklődi vagy közvetlenül az apától, netán az anyától ?
Szóval vannak tisztázatlan dolgok.
https://www.origo.hu/tudomany/20041013meglepo.html
Ha öröklődik, akkor anyai ágon gén alapon (off:az intelligencia is – ezért nem nagyon érdemes afrikai anyát választani) , de nem úgy ahogyan gondolod, nem azért mert valamelyik nagynéni “leszbi volt”.
Beszéltem egy genetikussal erről, ő a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a genommal foglalkozott egész életében. Ő azt mondta, hogy az az intelligencia nem egy olyan egyszerű tulajdonság (mint mondjuk a hajszín), hogy egyik, vagy másik oldal feleljen érte, butaság, hogy egyik, vagy másik nem örökíti, az intelligencia egészen biztosan összeadódik. Amennyire én tudom nincs különbség a rasszok között az intelligenciában, így nyugodtan válassz olyan bőrszínű nőt amilyen tetszik. Az ázsiai okos – afrikai buta sztereotípia egyszerű kulturális különbség.
https://qph.cf2.quoracdn.net/main-qimg-e77680f3386d640d69b1cceefa651047-pjlq
Rosszul tudod vagy hazudsz. :P
https://images.app.goo.gl/gW4QEj4t947dn2Z77
Pontosan ezt a térképet akartam én is linkelni.
Az intelligencia öröklése valóban összetett dolog, de sok kutatás foglalkozott már a területtel és igen sok esetben az jött ki eredményül, hogy az utódok IQ-ja az anyáéhoz ” húz” legtöbbször, ennek számos oka van. Az IQ-t kb 50 %-ban a genetika határozza meg.
Ez nem jó, vagy rossz dolog, hisz a magasabb, vagy alacsonyabb IQ-t is az anya örökíti inkább , természetesen nem kizárólagosan.
https://gyogyhirek.hu/intelligencia-oroklodese/
De hatalmas, akár 30-35 pont is lehet rasszok között az átlag IQ eltérés. Sose felejtsük el, az IQ nem tanultság, vagy műveltség. Tanulással, gyakorlással mindössze néhány ponttal lehet növelni (5-10).
Jah ott van élőpéldának, ez a Balotelli majom, hiába nőtt fel egy elit (elhülyített) olasz családban. Az eredményt láthatjuk..:D
A különböző rasszok intelligens arcai hasonlóak, azaz visszaszorul bennük a rassz.
Hogyan szorul vissza? Kíváncsi lennék.
Először én sem voltam biztos benne mire érti, de én úgy hiszem arra gondolt, hogy a különböző rasszok között, azok az “egyedek” akik értelmesek, nem a rasszukra igencsak jellemző vonásokkal rendelkeznek. Tehát egy nagyon értelmes indiai, afrikai, vagy mondjuk maori arca inkább európai vonásokkal rendelkezik és nem szélsőséges rasszukra jellemző karakterekkel. De lehet félreértettem.
Lehet nézegetni, itt van egy pár rassz (szerintem van benne valami) :
https://morzsafarm.hu/a-valaha-elt-24-legintelligensebb-ember-a-vilagon/
Olvasgatva az itteni cikkeket,hozzászólásokat és megoldási javaslatokat,azt kell mondanom,hogy nem túl fényes jövővel kecsegtet az egész férfi-nő kapcsolat,illetve annak javitására tett kisérlet. Azért mondom ezt, mert úgy tűnik rossz irányból közelitjük meg a témát(Darwinizmus,ami ugye egy ELMÉLET),és evégett rossz a diagnózis valamint az orvoslási javaslat is.
Még egy óriási (végzetes) baj van a fent nevezett ELMÉLETTEL,hogy aki erre alapozza az életét,márpedig az emberek elég nagy hányada tudva,vagy tudatlanul,többé-kevésbé(még az ún.vallásosak is) ennek bedőlt,az olyan,mintha valaki homokra épitene házat,és utána csodálkozik,ha összedől, és voilá mit látnak szemeink egyebet,mint hanyatlást,züllést,és egyebeket.Mindezt egy ELMÉLETnek a magunkévá tétele következményeként.
Most kemény kritika fog következni ,Isten részéről ami rám is vonatkozik nem csak a többi emberre,mondhatnám úgy is,hogy Isten diagnózisa:
,, 18. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
19. Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
20. Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
21. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
22. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23. És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
25. Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
26. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27. Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
28. És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
29. A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
30. Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
31. Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
32. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek.”
Ez nem csak a homoszexuálisakat érinti, hanem mindenkit,és nem csak felállitott egy diagnózist,hanem van megoldási javaslata is:
,,24.
Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
25.
Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;
26.
És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
27.
Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:
28.
Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.
29.
Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.
30.
E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
31.
Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.”
Továbbá:
,,15. Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
16. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.
17. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:
18. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
19. A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.
20. Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
21. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében. ”
A kérdés(létkérdés) nem az,hogy Isten meg akar-e menteni,hanem az,hogy mi akarjuk-e?
Újabb valláskárosult bigott észlénnyel bővült az itteni illusztris társaság….
Ki beszél itt vallásról? Gondolom kigyed ateista.
A mesekönyvre való hivatkozásból nem nehéz arra következtetni, hogy valamely (judeo)keresztény szekta hívője vagy.
Agnosztikus vagyok, nem ateista.
Amúgy paradox módon minden vallás hívője ateista, hiszen a(z összes) többi vallás istenét tagadja:)
Én egyiket sem tagadom, csak épp kételkedem a létükben, pontosabban abban kételkedem, amit az emberek az isteneikről elképzelnek, ha egyáltalán léteznek az isteneik…….
Gondoltam megkérdem: olvasta egyáltalán azt a ,,mesekönyvet”?
1. Miért magázol?
2. Épp eleget.
Azért magázom,mert még annyira nem ismerjük egymást.Továbbá tiszteletben tartom a nézetét is(évekkel ezelőtt én is hasonlóan gondolkodtam). Nem az a lényeg,hogy mindenkiből keresztényt kell faragni ha akarja-ha nem, inkább aki az az tényleg legyen is az,mert hamisitványból van elég.
Nah megint kiszólt a szőröstalpú primitívséggel vegyes magabiztosság.
Kizárólagosságot, csak a judeo/ábrahámi vallások követelnek meg. Tehát a zsidó, judeokereszténység és az iszlám.
A távol-keleti karmikus vallások egyáltalán nem. Indiai étteremben láttam a hindu rajzolatok mellett egy Jézust ábrázolót. Kérdeztem a főnököt mi ez? Mondja mi úgy tartjuk, hogy Jézus Krisnának/Visnunak egy avatarja.
A “természetiek” meg abszolút nem.
Egy japán/dél-koreai házban meg egyszerre fogsz találni buddhista, shinto, keresztény “oltárt”. Illetve rohamosan terjednek azok szekták/vallások ahol vegyítik a buddhizmust a kereszténységgel. Ilyen pl a hírhedté vált aum sykiro.
Szerintem egyébként ilyen lesz a jövő vallása.
a zsidóval vagy a rendessel? Többek között a lélek miatt is kérdezem.
Az abszolút rendessel, kizárólag az újszövetséggel.
Egyébként honalapító őseink (egy része az elit(ők esetében tényleg idézőjel nélkül lehet használni a szót) egy ilyen szinkretikus vallást követtek nagyrészt a manicheizmust.