Mit üzen a mai magyar társadalom a férfiaknak az apaságról? Megbecsült tagja ma a közösségnek aki apa lesz? Esetleg szóban elismerjük az apákat, de szabadság, iskolai támogatás, anyagi támogatás szempontjából, illetve közszereplők, politikusok nyilatkozatai alapján más kép bontakozik ki előttünk?
Különös a kép, amit kulturálisan láthatunk. Már dr Warren Farrell megírta “Child and father reunion” című könyvében, hogy ha egy amerikai filmben (melyek hazánkban is népszerűek) az apa gondoskodó és jó fej, akkor a feleségének halottnak kell lennie. Ugyanis anyákat elhanyagoló, abuzív, drog illetve alkoholfüggő szülőként nem szabad bemutatni. Nem mintha a valóságban ez nem fordulhatna elő, csak vélhetően feminista nyomásra a nők “lejáratása” nem megengedett a filmipar számára. Nem úgy a férfiaké.
Mostani kormányunk – nagyon helyesen – családalapításra ösztönöz. A gyermek a jövő, és a férfi illetve női szerepek kiteljesedése az apai illetve anyai szerep megélése. Még más vetületben azok számára is, akik nem tudnak vagy akarnak gyermeket vállalni, tekintve, hogy másokról gondoskodó, másokért felelősséget vállaló szerep legalább kicsit hajaz az apai/anyai szerepre.
Adódik a kérdés, hogy mit tesz a mai magyar kormányzat, hogy a férfiakat ösztönözze erre a nagy elkötelezettséget igénylő feladatra.
Nem igaz, hogy semmit, de sajnos nem túl sokat. Ad apaszabadságot, mely vívmány nagyszerű lehetrőség, hogy az újdonsült apa kis időt gyermeke születésekor a családjával töltsön. Viszont nagyon kevés. Mindössze öt nap, ikrek születésekor hét nap. Igaz, van gyorsított bírósági eljárás akkor, ha az egyik szülő akadályozza a kapcsolattartást a másik szülő és közös gyermekük közt. Illetve a váltott elhelyezésben is fejlődés következett be, ma már nem kell mindkét szülőnek akarnia, a bíróság enélkül is elrendelheti.
Férfimozgalmi körökben már felvetették, hogy jó lenne az anyákéval egyenlő mértékű szabadságot biztosítani az apáknak is, azzal a lehetőséggel megtoldva, hogy azt bármikor kivehessék, amíg gyermekük kiskorú. Akár több részletben is. Legyen valódi lehetőségük az apáknak a családjukkal lenni, és tapasztalhassák, hogy az őket befogadó, szélesebb közösség – a társadalom – ebben ösztönzi is őket.
Kedvezményes hitelek, diákhitel, családtámogatás az anyákat illeti meg, mivel, ahogy Orbán Viktor, jelenlegi miniszterelnökünk fogalmazott: a gyerekvállalás terén, főleg a nőkre lehet számítani. Elszomorító hozzáállás egy ilyen amúgy nagy formátumú politikustól. A konkrét számadatokat nézve igaza is van: hazánkban jelenleg a negyven évesnél fiatalabb férfiak több mint 70%-ának nincs gyermeke. A tény, hogy a férfiakat illetően a jelenlegi politikai vezetésnek nincsen pozitív, építő jövőképe viszont nagyon csüggesztő! Geopolitikailag a jövő évtized közepéig vannak tervei, de az apaságot illetően semmi pozitív mondanivalója nincsen a férfiak számára. Nincsen ez jól.
Számos elvált apa és apajogi szervezet tapasztalata szerint az elvált apa akár üldözött páriává is válhat a jelenlegi gyermekjóléti rendszerben.
Onnan kezdve, hogy a válófélben lévő férfi megvádolása pedofíliával, függőséggel, kapcsolati erőszakkal pertaktikai elem lett, egészen odáig, hogy tanárok, mentősök, orvosok is azt tapasztalják, hogy a saját gyermekükkel kétheti két órában találkozhatnak, miközben új élettársuk gyermekeit nevelhetik, illetve mások gyermekeinek nevelése, vagy éppen élete van rájuk bízva a foglalkozásuk miatt. Mindez azért, mert bizonyos szakértők nem mernek a bírói előítéletekkel szembemenni, és olyan szakvéleményt adnak ki, amely vagy az anya önző érdekeit szolgálja ki, vagy egyszerűen a bíró által sugallt és apaellenes iránytól nem mer eltérni.
Kultúránk az anyákat és a nőket az egekbe magasztalja, főleg a dolgozó, karrierépítő nőket. A szülői hivatás azonban nagyon, de nagyon alulértékelt.
Az apaság értéke pedig még ennek is alatta van.
Nem a társadalomnak lettem apa, és nem a társadalmi elismeréstől érzem jól magam.
Elolvasom néha az interneten hogy hogyan próbálja ösztönözni a hatalom a nőket mindenfélére, és most már távolságtartással tudom figyelni hogy ténylegugyemilyenjó katonák lesznek belőlük.
(csak ölni ne kelljen szemtőlszembe)
Vagy milyen jó mozdonyvezetők lehetnének belőlük, csak gázolás után nehogy a gép alá kelljen mászni megelőzni a mégnagyobb bajt.
Vagy milyen jó apjuk is tudnak lenni a közös gyerekeinknek – már ami az otthontól távol létezni tudást illeti legfeljebb, mert apai mintát a neméből következően nem tud mutatni, anyai mintát meg a hibridszerepéből következően nem tud mutatni.
De tudod mit Zoli.. visszatalálnak a gyerekeim hozzám. Perszepersze, elsősorban a pénzemért, de nem kötelező teljesen megnyitnom azt a pénzcsapot – viszont a társaságom elkezd hiányozni nekik
Sajnos pár dolgot nem tudok megtanítani nekik – de marad jópár kapcsolódási pont ami nekik is hiányzik.
És nem tudja megadni nekik az édesanyjuk egyedül. (és ha valami nem hibátlan férfi került volna mellé, akkor még több mindenre lett volna esélyem)
Szóval lehet hogy nem biztatnak minket annyira apának lenni mint a bnőket anyává – de nem ettől jó apának lennünk.
Hm?
Igaz, az alapmotiváció nem kívülről kell, hogy jöjjön. De azért én irigylem kicsit az ókori népeket, pl. a bibliai időkből, amikor apának, atyának lenni, megbecsült köztiszteletben lvő dolognak számított. Szerintem az is sokat számít, hogy magunk körül mit látunk, illetve miről és hogyan beszélnek az emberek. A gyermek áldás volt és nem teher. Jó lenne pár dologban “visszafejlődni.”
De alapból egyébként igazad van.
Sajnos tartok tőle, hogy a fogkrém nem fog visszamenni a tubusba. Ha egy társadalom számára a túlélésért folytatott küzdelem már nem a mindennapok része, az előbb-utóbb óhatatlanul elfelejt más olyan tanulságokat is, amelyek szükségesek a túléléshez. Róma is eléggé hasonlóan járt kora körülményeihez viszonyítva, mint ami felé úton van a mostani nyugati civilizáció. Amint megnyílnak más, kényelmi lehetőségek is a szülőségen kívül, az emberek baromi nagy része mond le az előbbiről lényegében tudtán kívül. A cigányok sem azért szaporák elsősorban, mert segélyezik őket, hanem egyrészt mert az orvosi beavatkozások miatt nem óriási a gyermekhalandóság köreikben sem, másrészt mert nincs más reális opció előttük a szülőségen kívül. Ha kitanítanánk mindet legalább érettségiig, hiszem, hogy ők is gyorsan fogyásnak indulnának. Ez is valamilyen emberi ösztön, a többség mindig a kisebb ellenállás irányába megy, mert elsősorban saját élete foglalkoztatja. Persze ez természetes, csak ilyen történelmi csavarok révén öngyilkos mechanizmus is lehet.
Való igaz, hogy messze nem annyira megbecsült az apaság, mint kéne legyen. Főleg anyagi intézkedések terén, de én fontosnak tartom nagyon azt is, hogy észre vegyük a pozitív változásokat , pl az idén januártól indított valódi osztott elhelyezést, a már 2 éve érvényben lévő gyorsított bírósági eljárást, ha az egyik fél nem biztosítja a láthatást.
Jó apának ( anyának) lenni pedig mindig a gyermekekért érdemes. Igazából azzal tudsz a legtöbbet adni, hogy időt szánsz rá ( akár lemondva több bevételről) meghallgatod, támogatod, ott vagy neki, ha szüksége van rád, akkor is, ha az apaság társadalmi, állami elismerése igencsak hagy kívánni valót maga után. Mert ez a tény is, sajnos igaz.
Köszi, javítottam a hiányzó adatokat. Jó látni, hogy a rendszer nem abszolút rossz.
Mindössze annyi a helyzet, hogy a matriarchátus-feminista rendszer bevezetése során, és a mai napig is abban a tévhitben éltek/élnek, hogy a férfiak még mindig ugyanúgy állnak majd a dolgokhoz mint ötven évvel ezelőtt is, annak ellenére hogy a nők életútját kompletten megváltoztatták. “Álmodj királylány” sláger. Nagyban megy a pislogás meg az értetlenkedés mikor kiderül hogy ez bizony kurvára nem így működik.
Miért is nem ? Észre kell venni a pozitív változásokat is, amelyek nem is annyira minimálisak.
Nőtt a házasságok száma, csökkent a válások száma, nőtt a születések száma. Igen, az anyagi juttatások bizonyosan közre játszottak benne ( bár nem eléggé még mindig, mert a fogyás nem állt meg)
”
2010-es évek második felében jelentősen nőtt a házasságkötési hajlandóság. 2020-ban 89 százalékkal több esküvőt tartottak, mint 2010-ben, és e tíz év alatt 39-ről 94 százalékra nőtt annak a valószínűsége, hogy egy nő az élete folyamán legalább egyszer megházasodik.”
“A teljes termékenységi arányszám mértéke a 2011-es, 1,24-os mélypontot követően folyamatosan, komoly mértékben és trendszerűen emelkedett 2016-ig, majd néhány év stagnálást követően 2020-ra 1,55-ra nőtt. ”
“Közben a válások száma az első időszakban csak tizenöt, majd az utóbbi tíz évben 26 százalékkal csökkent. Így a válások alakulását elsősorban a válási hajlandóság csökkenése befolyásolta az utóbbi évtizedben, ami jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint a házas népesség száma.
Amennyiben a 2020-as válási magatartás változatlan maradna, úgy a házasságok 33 százaléka végződne válással. 2019-ben ugyanez a mutató 38 százalék volt, míg 2010-ben még 46 százalék.”
https://www.google.com/amp/s/www.szabadeuropa.hu/amp/szamokban-elfogy-e-magyar-az-elmult-evtized-demografiai-folyamatai-i-resz-termekenyseg/31727458.html
Szerintem várjuk meg, hogy tényleges, hosszú távú változásról lesz szó, vagy csak fellángolásról. A nyugati trendek alapján nem merném kijelenteni, hogy itthon sikerült feltalálni a spanyolviaszt. Főleg, hogy rövidesen tömeges hitelbedőlés várható a válság és az ezzel együtt járó infláció miatt.
Arról nem is beszélve, hogy a választások után épp a fiatal generáció elvileg eljövendő anyái tervezik azt, hogy külföldre mennek a legnagyobb számban.
Ez már legalább 10 éve így megy, pontosabban mióta korlátlan az EU-ban a magyarok munkavállalása is. Van már azóta jónéhány családanya is, de az apa természetesen nem magyar, így az semmilyen ksh hazugságban nem jelenik már meg.
Csak háttérként hallgattam de mintha valami kapcsolódás a témához oldal ágon felismerhető lenne :
https://www.youtube.com/watch?v=zPu0YToXk84
Jó lenne, ha mindkét szülőt egyenlő elbírálás és megbecsülés övezné. Ez lenne jó a családnak (ezen belül nyilván a gyermeknek), a társadalomnak és a jövőnek is!