A She.hu női magazin újságírónője, Vépy Renáta meglepő véleményének adott hangot friss cikkében. Már az írás felvezetőjében leplezetlenül közli, nem igazán kedveli a női munkatársakat, mert “a férfi munkatársakkal mindig könnyebben tudtam együtt dolgozni, és maga az irodai lét is sokkal zökkenőmentesebb volt”. Ami egyébként egybecseng számos férfi véleményével, de ha ők mondanák (vagy netán erről cikkeznénk itt a Férfihangon), az gonosz “szexizmus” és “hímsovinizmus” volna, viszont úgy tűnik, egy női magazin újságírónőjével megbocsájtóbb a közönség. Az írás a legkellemetlenebb női munkatársak karakterrajzával is szolgál az olvasóknak; az alábbiakban ezt idézem:
A klimaxoló középvezető
Ő az, aki úgy érzi, lefőtt a kávéja, sose fog előrébb lépni, ettől alapjáraton is frusztrált, és ehhez jön még hozzá a klimax okozta őrület. Sose tudhatod, mire számíts tőle; egyszer tök kedvesen hívja fel a figyelmedet egy apró hibádra, máskor az egész emelet előtt porig aláz hasonlóért. Agybaj, hogy ennyire kiszámíthatatlanok a reakciói.
A túl nőcis
Ő az, akinek a megjelenése mindig tip-top, sőt, bomba. Mélyen legbelül egy kicsit irigykedsz is rá emiatt, de nem ezért idegesít. Az eltúlzott nőcis viselkedése irritál. Ahogy tipeg a magassarkúban, ahogy a konyhában eszegeti a salátáját, ahogy nyolc óra alatt legalább nyolcszor megy ki a mosdóba sminket igazítani, ahogy a hosszú körmeivel mutogat, kissé affektálva társalog… Juj, sikerült is magam elé képzelnem, és már felk*rta az agyamat.
A sunyin panaszkodós
Ő az a női munkatárs, aki mindenkivel jóban van, kedves, mosolygós, szeretnek is a többiek vele dolgozni, de ha veled marad kettesben, csak úgy dől belőle a sok panasz. „Miért nem ingyenes a kávé, miért nem finomabb az ingyenes kávé, miért ültették az ablakhoz, miért nem nagyobb az asztala, miért nem rúgják már ki X.Y-t… stb.” Borzasztóan képes lehangolni, elvenni a motivációdat, ráadásul még reagálni sem mersz izomból, hiszen mi van, ha nem csak veled ennyire szőrösen őszinte? Simán lehet, hogy bárkivel így viselkedik, ha más nem hallja.
A nyalizósan lelkes
Általában ő az újonc a csapatban, aki hatalmas lelkesedéssel veti bele magát még azokba a feladatokba is, amihez amúgy semmi köze. Rengeteg plusz munkát vállal, úgy tesz, mintha az irodán kívül nem is lenne élete – ami lehet, hogy így is van, max egy macskája lehet, de pasija az tuti nincs. Persze, csinálja csak, de a gond ezzel az, hogy a vezetőség könnyen vérszemet kaphat, és hasonló teherbírást kezd elvárni tőled is. Egy nyalizós, munkamániás embernél kevesebb rossz dolog történhet veled a munkahelyeden.
A számító mamma
Bizony, ő az iroda mammája, aki sütiket hoz, rohan a sebtapasszal és az aszpirinnel, ha úgy véli, arra van szükséged. Mindenkit ismer, és nem csak az emeleten vagy az irodaházban, de még a környező boltokban is, mert ezer éve ott dolgozik.
A cég ribije
Nagyobb vállalatok esetén mindig akad legalább egy olyan nő, aki a legtöbb vezetőnek már megvolt. Csapatépítőkön, céges bulikon, amiken a cél mindig a lerészegedés, könnyű préda egy olyan nő, aki önmagát is annak tartja. Mert a cég ribije bizony tudja, mit csinál! Lépked is felfelé a ranglétrán, miközben mindenki számára egyértelmű, hogy nem a tudásával szolgált erre rá.
Szemel láthatóan egy nő a legértőbb kritikusa egy másik nőnek, és ilyen értelemben “szép teljesítmény” ez az írás, ugyanakkor azt is gondolhatjuk, hogy maga a cikk is része a szimptómának, és önmagában is remekül rávilágít, hogy egy munkahelyi közegben (is) mennyire “kritikusak” a nők egymással, ami miatt aztán nem tudnak jó kollegiális viszonyokat kialakítani, nem képesek intrika, utálkozás nélkül hosszú távon elviselni egymást és ezzel az attitűdjükkel gyakran mérgezik meg a munkahelyi környezetüket is. – A miértek pedig a női lélek és a pszichológia homályába vesznek. Az viszont egyre kevésbé tűnik kétségesnek, hogy valóban létezik a jelenség – ha már a nők is teljes meggyőződéssel ezt állítják.
Tehát Vépy Renáta állítása szerint nem kedveli a női munkatársait és nehezen dolgozik együtt velük, akkor ebből az következik, hogy az összes nő így vélekedik a saját nemébe tartozó munkatársairól és máris alá lehet támasztani egy újabb csodálatos elméletet, mint amikor a csaj a balekokkal fizettette ki a vacsoraszámlákat. Abból is sikerült leszűrni, hogy a “randiszédelgés” iparággá nőtte ki magát. Megint sikerült a gombhoz varrni a kabátot.
Másik opció lehet még, hogy Vépy Renáta készülékében van a hiba, csak hát az önvizsgálat nem divat errefelé.
Egy bizonyos csoport tagjait egy kalap alá venni legenyhébb esetben is általánosítás. Csak általában nem áll meg itt a történet, mert jön a csoport ledegradálása, idióta sztereotípiákkal való felruházása, majd ezzel egyidőben egy másik csoport felmagasztalása. Ja, tényleg nem szexizmus, se nem hímsovinizmus.
Baromi érdekes lenne, ha lehoznátok egy cikket amit egy férfi írt a kibírhatatlan férfi kollégáiról. Persze arra aztán várhatunk, hiszen az összes faszival csupa móka és kacagás együtt dolgozni. Köztük aztán nincsenek gátlástalan seggnyalók, szarkavarók, akik kibasznak veled.
A közönség véleménye nem derül ki, ugyanis a linken nem szerepelnek a kommentek, mindössze öt Facebook-hozzászólás érhető el, melyek egyike sem veregette meg a szerző vállát, hogy “jól van anyukám, jól megmondtad”. Persze lehet, hogy ide írogatnak parafenomének, akik képesek a gondolatolvasásra, és le tudják szűrni az olvasók reakcióit, bár ez nem volt feltüntetve a cikkben. Vagy csak az én jobban tudom mit gondol a másik című lemez került fel a lejárszóra.
Pontosabban Vépy Renáta állította ezt egy olyan cikkben, melyet legfeljebb 20 perc alatt dobott össze, mivel nem igényelt komolyabb újságírói munkát, így könnyedén letudta az aznapi munka egy részét és még fizettek is érte. A többség az ilyen cikket legfeljebb átgörgeti a villamoson, vagy otthon unalmában, de itt majd hivatkozási alap lesz és lehet körbehordozni, mint a véres kardot, hogy “na, a nőkkel nem lehet együtt dolgozni.”
A sztereotípiák kialakulásának, az “általánosításnak” szinte mindig van objektív alapja, úgymond a sztereotípiák statisztikailag jó hibahatárral közelítik a valóságot, különben nem gondolná az emberek jelentős része egybecsengően igaznak azokat.
Történetesen az a “sztereotip” állítás, hogy “a nők rossz munkatársak”, egyfajta többségi véleményt fejezi ki, amely véleményt Vépy Renáta is feldolgozott. És egyébként ezt pont olyan gyakran (vagy talán gyakrabban) hangoztatják nők, mint férfiak. Mint a cikkben is utaltam rá: az hogy a nők maguk élnek gyakran ezzel az állítással, valószínűleg önmagában sokat elmond arról is, hogy miért lehetséges, hogy gyakran vannak munkahelyi konfliktusaik…
Az alapállítás igazságán az a relativizáló felvetésed sem képes semmit sem változtatni, hogy “de hát a férfiak között is vannak rossz munkatársak”.
Mindezek miatt rossz kritikája a cikkemnek, ha megpróbálod úgy beállítani, mintha egy ilyen írás csakis egy gonosz ármány lehetne a nők ellen, amelyet csakis egy buta, filléres újságírónő találhatott ki, és csakis egy Férfihangos, Alter Ego nevű “hímsoviniszta” író kaphatott fel, továbbá csakis megveszekedett “hímsoviniszták” érezhetnek igaznak.
“Megértem”, hogy feministaként nagyon zavar téged (és a többi méltatlankodó feministát), hogy az interneten olyan helyek is létezhetnek, ahol a nőkritikát is legitim műfajnak gondolják (például She.hu és Férfihang.hu), de ettől még továbbra is százezrek-milliók igényét szolgálja ki az ezekről a kérdésekről szóló párbeszéd, vita.
Ajánlom elolvasni Andrew Anglin cikkét:
https://stormer-daily.rw/women-and-trannies-are-writing-deranged-books-about-eating-testicles-and-harvesting-sperm/
Köszönöm!
A te véleményed mi ezekről a Renáta által felsorolt jelenségekről? Akár saját tapasztalat akár másokkal folytatott beszélgetések alapján.Ja és -ha vannak- nők vagy férfiak véleményei?
Ha jobban megnézed eleve nem úgy kezdte hogy minden női kollégával rossz együtt dolgozni, hanem csak az említett típusokkal. Ha most nem írna erről senki egy cikket sem, akkor a tapasztalatok a való életből nem ilyenek lennének, igaz? Elég csak egy pillantást vetned a szavazás állására, perpill a “klimaxoló vezető” jár az élen :D
Van még a “szuperanyu”, általában kövér, középkorú nő, aki mindent jobban tud, és mindig melege van…
Felnevettem a cikken, az elmúlt három hét töményen erről szólt..
Mondjuk én munkavégzés szempontjából csoportosítanám a nőket, illetve kiegészíteném azzal, ki milyen módszerrel éri el, hogy könnyebb dolga legyen (bizonyára megvan ennek a férfi megfelelője is).
Ebből a szempontból két típust kerülök: a “fogjuk meg, azt’ vigyétek” és az “Isten fizesse meg”.
Évek alatt találkoztam jó néhány manipulációval, most pénteken éppen a “bajban vagyok, segíts (megoldani helyettem)” típussal.
A számok tükrében:
https://www.prodiak.hu/cikkek/ferfiak-nok-ebben-mas-munkastilusuk
Elég objektív felmérésnek tűnik. Szóvel lehet általános igazságokat levonni belőle. Amit viszont megjegyeznék, hogy nagyon nem mindegy, hogy pl.
milyen munkahelyen végzik a felmérést, ugyanis kifejezetten jellemző, hogy bizonyos tipúsok, mondjuk a “munkakerülő , más is hozzáférjen” , meg az áskálódó, intrikus egyedek hova mennek dolgozni…nem fogsz velük találkozni a sürgősségin, a szalagsor mellett, a földeken, közlekedésben, vendéglátásban stb. Ott nincs idő, lehetőség, alkalom sem a kibúvásra ( legalábbis lényegesen csekélyebb mennyiségben), az acsarkodás, intrikák meg végképp nem játszanak , ilyen területeken azért megy a harc – és van a legtöbb konfliktus érthető okokból -, hogy hétvégéken, ünnepeken milyen beosztás születik. Mi ezt úgy oldjuk meg hosszú évek óta ( pl. karácsonykor), hogy előre elosztjuk igazságosan, megbeszéljük, ha valaki kivételesen kap nagyobb szabadságot kiemelt időszakban , akkor kövi éven más kap, stb.
Valamiért a dolgozó nőket mindig irodai munkán képzeljük el, biztos vagyok benne, hogy a cikket ihlető vélemény is csak ilyenen alapul. (lásd a típusokat, ha pisilni is csak egyszer tudsz kimenni 12 óra alatt, ott nem fogsz 8x sminket igazítani) .
Én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a 2 millió női dolgozó ( közben megnéztem a legfrissebb statisztikát, 2 millió 153 ezer) közel
fele termelő munkát végez , a kórházakban, közlekedésben, vendéglátásban, egyéb h24- ben dolgozók ehhez még hozzájönnek. Itt messze nem jellemző, ( vagy lényegesen kisebb mértékben), a cikkben szereplő mentalitás. Egyrészt nem lehet kibújni a munka alól, egymásra számíthatnak csak, ha segítség kell , nincs idő acsarkodni.( én pont nemrég jöttem be szabadságom kellős közepén egy fél napra 5-12-ig, mert beteg lett egy srác, a kolléganőm akinek pluszban kellett jönnie nagyon sokat így, egyrészt a végkimerülés szélén állt, másrészt volt egy halaszthatatlan több hónapja várt időpontja, mit mondjak nagyon nem esett jól a 7 napos szabadságom 4.napján bejönni , hajnalban kelni, de megtettem, mert tudom, hogy én is számíthatok rá, ha baj van). Nálunk a 10 közvetlen kolléganőből 2 idióta és egy ezoterikus ( de ő emberileg, meg hozzáállásban oké, csak ne beszélgessünk).A 2 idiótából az egyik szimplán antiszoc és agyhalott, de nem intrikál, a másik, hát vele vannak bajok bőven. De 8 normális , keményen dolgozik, segítőkész a másikkal. A 4 férfi- fiúból 2 tök oké, a másik kettővel azért nem egyszerű , mert mindkettőben van némi idegbetegség és nárcizmus, de kezelhető mértékben.
Tehát igencsak számít a munkaterület ahol ezeket az általános következtetéseket ( az általam linkelt esetben is) levonjuk. Irodai légkörben esélyes, hogy jellemzőek a cikkben foglaltak. A nők többsége viszont nem irodában dolgozik. ( akkor sem, ha bizonyos fejekben a ” dolgozó nő” kifejezés kapcsán egy műkörmös, kávéját szürcsölgető , íróasztal mellett üldögélő nő jelenik meg.)
Jó csaj amúgy? Megküldeném a horoszkópomat hátha lelki társak vagyunk.Megkérdeznéd tőle,hogy van-e olyan is ,hogy ” testi társ” ?
55 éves, túlsúlyos és férjnél van. Még mindig érdeklődjek :) ?
Á ,tudom sok a dolgod meg még ha érdekes is az az ezoterika én úgy sem értek igazán hozzá, de azért köszönöm!
:)
hahahahahaha
Nem lehet,hogy ez valami amerikai cikk fordítása?
Ennek a férfi-női gondolkodásbeli és kommunikációs különbség is oka lehet.
A férfiak gondolkodása inkább megoldás-orientált és stratégiai, ugyanakkor nem egy férfitől hallottam, hogy “a munkahely az munkahely, pénzért dolgozok”.
A női gondolkodás inkább a probléma megoldásának hogyanjára helyezi a hangsúlyt, kommunikációja inkább érzelmi alapú (gyakran párhuzamos), a munkahely számára könnyen élettérré válik, melyben a “személyisége is ki tud bontakozni” (a gond akkor van, amikor ez már zavaró mértékű)
Egyik sem jobb vagy rosszabb, csak mindkettő más közegben tud hatékonyan működni.
Munkahely válogatja, hol mennyire tud megjelenni, de szerintem munka szempontjából sok energiát visz el az az érzelmi/gondolati/közérzetbeni/személyiségbeli/info többlet, amivel egy nő dolgozik. Legalábbis ezt tapasztaltam.
“Egyik sem jobb vagy rosszabb, csak mindkettő más közegben tud hatékonyan működni.”
De, a női hozzáállás határozottan rosszabb! Érzelmeskedjen otthon, vagy a feminista találkozón.
nincs ezen semmi meglepő, rengeteg nő mondta el nekem ugyanezt.
lényegében azok közül akik nem tartoznak a fent említett egyik csoportba se azok mind utálnak ostoba ringyókkal együtt dolgozni,
nem véletlen van hogy a nyugati rothadó társadalom egyik legnagyobb mellé lövése volt a sok közül mikor a picsákat kiengedték a konyhából és dolgozni zavarták, de ott is lehetőleg egy helyre zárva.
Vannak nagyon aranyos, jóakaró nők, akikkel könnyű kommunikálni és együtt dolgozni, de vannak undok, bunkó, csőlátó férfiak is sajnos, akik, ha olyanok is, amilyenek, de kevesebb van az ilyenekből, akik azért nem rúgnának ki azonnal a munkahelyedről, míg ezt a nők gondolkodás nélkül megteszik, ha tehetik.
Persze kirúgják ha van kit
De ugye ez a történet ott kezdődik hogy normális ember aki megfelelő tapasztalattal keres új munkahelyet eleve be se lép olyan helyre ahol női felettesei lesznek, vagy lehetnek…
sőt tovább folytatva a gondolatot én már olyan helyre se lépek be szívesen ahol magyarokkal kell együtt dolgozni, illetve napi szinten kell a főnökkel találkozni, hála annak hogy a magyar KKV szektor egy hatalmas kupac szar, egy igazi 2 Ft-os csöves kényszer vállalkozások best of válogatása
Hozzáteszem egyetlen egy helyen volt női főnököm eddig, Igaz nekem szerencsém volt vele mert egy rohadt jófej negyvenes csaj volt, de éppen volt egy link tróger pasija, amúgy sose volt házas gyerekei sem voltak olyan igazi munkájából temetkezett pina volt.
különben munka után akármikor felmentem volna hozzá egy orbitális dugásra, mert a szimpátia megvolt, de így csak a rejszolás maradt fantáziálás közben.
De azért volt egy érdekes affér amikor a nyitva maradt Skype fiókjába az épp aktuális kanja kitette az előző este készült kutyapózban baszós szelfit, én meg ott ültem, naná hogy észrevettem, nyomorult csaj rohadt dühös lett egy pillanat alatt közben zavarba volt, de megnyugtattam most ezen nincsen mit szégyellni, pláne aki így tartja magát ilyen korban ;)
Aztán mikor áthelyeztek kapott egy pár ízléses szelfit vigasz ajándékba, a magányos órákban legyen mire simogatni a muflont :’D
Csak azok a fránya arányok…
Számomra csak öröm, ha ezek a szenny lények tönkreteszik egymást. Csak az embereket(férfiakat) sajnálom, akiknek velük kell dolgozniuk.
Veritas numquam perit. – Az igazság soha nem vész el.
Örök kérdés, hogy kinek az igazsága?
Tény, hogy nem vész el, csak épp “átalakul(hat)”, mert relatív, szubjektív, időnként olyannyira, hogy önmaga ellentétévé is válhat, nem (csak)a győztesek írják, hanem (mindig) a túlélők, a saját, aktuális nézetük, szocializációjuk és adott esetben a társadalmi közhangulat “iránymutatásai” és az adott korszellem vezérlő elvei alapján.
Régen megszűnt az a kötelezettség, hogy “tilos változtatni, a kódexeket hajszálpontosan lehet csak másolni, sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet”.
Akkor még egy szűk kisebbség írhatta (át:) a történelmet illetve bármilyen “igazságot”, véletlenül el -el hagyva egy egy “i” betűt, vagy épp hozzárakva egyet, mivel akkor még a kontroll is kevés volt, ha volt egyáltalán, így igazán bármit el lehetett “adni”.
Most annyiban változott a dolog, hogy “megszavaztatásra kerül” az “igazság”, és amelyiknek több a támogatója( vagy hangosabb!), az “nyert”.
Beszédes a liba reakciója:
A csalódottság, amit ma érzek, kimondhatatlan.
Vagyis nem jött be, hogy ha egy nő mondja, akkor automatikusan igaza van.
A legszebb, hogy egy másik nő szopatta keresztbe-kasul a libát.
Összetört a szívem, hogy ez a rengeteg bizonyíték még mindig nem volt elég ahhoz, hogy szembeszálljak volt férjem aránytalan hatalmával, befolyásával és uralmával.
Amikor a ribanc bikának képzeli magát és azt hiszi, hogy bármit megtehet, nincs következménye. Nem tört össze a szíve, ugyanezt ugyanígy simán megcsinálja mással.
A kamu metoo nem jött be ez egyszer.
Még inkább csalódott vagyok amiatt, hogy ez az ítélet mit jelent a többi nő számára.
A valóságban semmit, mert attól, hogy egy hazug ribancot rajtakaptak és csodák csodájára kimondták, hogy egy hazug ribanc, attól a metoo él, mert minden eset “egyedi”:), és az “intézményesített férfierőszak” tengerében ez csak egy pici szigetecske, amit a hullám hamar elmos.
Ez egy hatalmas visszalépés. Visszatértünk azokba az időkbe, amikor egy nőt, aki megszólalt az ügyében, nyilvánosan megszégyeníthetik és megalázhatják.
Bár csak így lenne, de ugye emlékszünk arra a nőre, akit Jack London leírt, hogy megölt egy fiatal fiút?
Megszégyenítették, megalázták?
Ezt a libát megfogják?
Kurvára nem hinném.
Business as usual.
Hát igen. Nők ideális létszáma bármilyen munkahelyen: 0
Az összes eddigi típussal találkoztam már, sőt van pár másik is megfigyeléseim szerint.
Egyik legidegesítőbb:
Mikor a hüpi bejön hozzád, valami ügyes-bajos dolga miatt és elkezd xy-ra panaszkodni, és tisztán, érthetően, jó artikulálva közlőd vele, hogy: NEM ÉRDEKEL. Utána folytatja tovább mintha mi sem történt volna.
Van, ami még a női munkatársaknál is sokkal idegesítőbb és kibírhatatlanabb: a női FŐNÖK…