Halász Géza
74 megosztás

Beszélgetés Fekete Kálmánnal, az elvált apák “utcai harcosával”

„Szia Kisfiam, én itt leszek!” – olvashatták az autósok azon a táblán, amit egy fiatalember tartott fel nap mint nap Pécel településen a főúton, forgalomlassító demonstrációja közben.

Fekete Kálmán egy kétdiplomás mérnök apuka, aki önhibáján kívül nem láthatta az akkor egyéves kisfiát. De hogyan jut el valaki odáig, hogy a forgalomlassítás marad az egyetlen eszköze a gyermekéért folytatott küzdelemben?

Mikor a gyermekedért kiálltál demonstrálni, egy ország ismert meg téged. Azt azonban sokan nem tudják, miért nem láthattad a fiadat.

Szakítani akartam az akkori párommal, de várandós lett. Reméltem, hogy emiatt majd változik a kapcsolatunk jó irányba, én is igyekeztem még jobban, de ehelyett még több konfliktus lett köztünk, és a családja között is, volt, hogy családon belüli erőszak miatt is ki kellett hívnom a rendőrt. Mire a gyermekem fél éves lett, többszöri életveszélyes fenyegetést kaptam. Ekkor összepakoltam és gyakorlatilag elmenekültem.

Ha jól tudom, a volt párod innentől akadályozta a kapcsolattartást a gyermekeddel.

Igen. A Gödöllői Forrás Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa azt mondta anyukának, hogy

„ha a kerítésen keresztül megmutatja nekem a gyereket – mint valami majmot –, az már láthatás és kapcsolattartás.”

Én mindig kihívtam a rendőrt, amikor anyuka nem biztosította a láthatást még ilyen módon sem, körülbelül száz rendőri intézkedést kértem, hiszen közös felügyeletei jog alapján elvileg bármikor a gyermekemmel lehettem volna. Persze ez sosem történt meg. A rendőri jelenlétre azért is volt szükség, mert az elsőfokú bíróság megítélt egy távoltartást ellenem (ami később, másodfokon alaptalannak bizonyult). Majd elindult végül a bíróságon a gyermekelhelyezési per is, jött egy ideiglenes intézkedés. Gödöllőn az elsőfokú bíró ideiglenes intézkedés keretében havonta két óra felügyelt kapcsolattartást biztosított nekem a gyermekemmel, a Monori Gyermekjóléti Szolgálat kapcsolattartási ügyeletén.

Havonta két óra??

Annyi. A bíró havi kétszer két órát akart – az is éppúgy semmi – de az intézmény, aki a felügyelt kapcsolattartást biztosította volna, „le volt terhelve”, így egyszer két órát kaptam egy hónapra. Mindennek az indoklása az, hogy mivel anyuka egy éven át nem biztosított láthatást a gyermekemmel, így az apa-gyerek kapcsolatot vissza kell építeni, erre szolgált volna tehát a havi kettő óra. Természetesen ez még kevesebbre sikerült, mert anyuka alkalmanként késett, vagy odajött az idő lejárta előtt, kiragadta a kezemből a gyereket és vitte. Ráadásul a bíró az anyuka jelenlétét is előírta a kapcsolattartáshoz, aki folyamatosan gyalázott engem a gyermekem előtt. Jeleztem a jelenlévő szakembernek, hogy tegyenek valamit, ők persze feltették a kezüket, hogy nincsen jogkörük.

Folyamatosan kértem a bírót, hogy változtassa meg a kapcsolattartás körülményeit, mert így az nemhogy elérne bármit, de inkább teher a gyermekemre, aki még jobban elidegenedik, hiszen azt érzékeli, hogy az én jelenlétemben van konfliktus – amit ugye anyuka generált. A családsegítő sem volt hajlandó leírni, hogy a konfliktus miből adódik, ki az okozója, mindig úgy fogalmaztak, hogy a „felek között” van konfliktus. Soha senki nem foglal állást, a bíróság pedig apukára terheli dolgot, ez szinte kivétel nélkül minden ilyen ügyben így van.

A családsegítőnél tehát senki nem akar felelősséget vállalni, ha jól gondolom.

Így van, még akkor sem, ha a munkakörükből fakadóan ez lenne a feladatuk, a bírósági végzés végrehajtóiként. Egy idő után eleve úgy mentem be, hogy az „asztalra csaptam”.

„Nem tudsz mást tenni, mint hevesen tiltakozni, de persze akkor te vagy az agresszív apuka.”

Ami persze nem igaz, csak épp egy éve nem láttam a gyerekemet és próbálnék hozzá ragaszkodni. Gyakorlatilag ez az egy év teljesen megváltoztatta a személyiségemet. Sokszor túl határozott a kiállásom.

Akikkel beszéltem, apukák hasonló cipőben, ugyanezt mondták. Annyiszor kellett már gyámügyesekkel, rendőrrel, hivatalnokokkal vitatkozniuk jogos és egyértelmű dolgokon a gyermekük érdekében, hogy ilyen módon türelmetlenek lettek mindenféle ignorálással, packázással szemben. Te is tapasztaltad ezt?

Egyértelműen, nagyon sokaknál. Ha nem vagy türelmetlen és nem állsz bele, nem csinálnak semmit, sokszor évekig. Ha pedig valakinek legalább részben megoldódott az ügye, még egyszer nem akar belelépni ugyanabba a cipőbe. Ha valahol van egy félrebeszélés, rögtön megy egy rendőrségi feljelentés, akár hivatalnokkal, akár rendőrrel szemben.

Térjünk vissza a láthatáshoz. A havi két óra felügyelt találkozási rendszer meddig tartott?

Körülbelül fél évig. A végén már minősíthetetlen volt. Mikor anyuka fél óra után vette ki a gyereket a kezemből, az ezt bizonyító videó felvételre hivatkozva kértem a pótlást. Az ezt elbíráló bíróság úgy döntött, hogy nem kell pótlás, mert a kapcsolattartás „megvalósult”. Sajnos ez sem egyedi eset. Ha már a kezedbe kerül, te vagy a hibás, hogy engedted, hogy akár erőszakkal elvegye tőled a gondozó szülő, akinek soha semmi nem felróható.

A másodfokú bíróság három hónap múlva úgy döntött, hogy a havi két óra láthatás kevés. Kibővítették a láthatást, három órára. Havi két alkalommal, elviteli joggal. Győrben laktam, hazavinni nem is volt lehetőségem, a családomnak esélye sem lett volna látni a gyermeket. Pécel környékén kellett tehát a kapcsolattartást szombat délelőttönként megoldani, jött a tél, benti hely kellett. A környék összes családsegítő szolgálatát felkerestem, ők azt mondták, nem segíthetnek helyiség biztosításával, mert nincsen kirendelt időpont, vagy nincsenek nyitva. A játszóházak reggel szintén nincsenek nyitva. Felkerestem 20 templomot, hogy fedél legyen a fejünk felett, de Pécelen több házba is bekopogtattam, hogy befogadnak-e minket. Egyetlen családsegítő intézményvezetője vállalta volna, hogy szombat délelőtt a kedvünkért kinyitja az intézményt, hogy ott lehessünk, mindezt a fenntartó szabályait megszegve. Illetve egy roma család segített volna, biztosított számunkra szobát.

Anyuka most már odaadta a gyereket?

Nem. Egymás után többször nem adta oda. Folytatólagosan kértük a bíróságot, hogy rendezze ezt az állapotot, adja nekem a gyermek felügyeleti jogát, én pedig vállalom, hogy biztosítom a kapcsolattartást az anya részére. A bíróság lesöpörte az indítványomat. Közben anyuka azt kérte a bíróságtól, hogy én egyáltalán ne is láthassam a gyermekemet, mert a láthatások során – amiket ugye ő rendszeresen megzavart, ellehetetlenített – nem alakult ki köztem és a gyermekem között megfelelő kapcsolat, továbbá agresszíven viselkedtem (noha a videófelvétel épp az ellenkezőjét igazolja), ezért én ne is láthassam a gyermeket.

„A családjogi perben bármit lehet hazudni, nem lesz következménye.”

A bíróság szerencsére ezt is elutasította.

Nem éppen ideális helyzet, sem rád, sem a gyermekre nézve. Milyen lehetőségeid maradtak?

Be kellett látnom, hogy ez így nem fog működni. Sokmillió forintom elment már ügyvédre, a munkahelyem megszűnt, mert nem lehet egy állás mellett ilyen harcot folytatni. Mindezt úgy, hogy szeretem a gyerekemet, soha nem tettem neki semmi rosszat és nem akartam pereskedni sem. Azt a pénzt inkább a rá költöttem volna, ehelyett ügyvédre költöttem, a végeredmény pedig siralmas. Rájöttem, hogy teljesen felesleges ügyvédre költeni. Hiába adja be a gyönyörű papírokat, a bíró egy tollvonással áthúzza a kérelmet, indoklásképpen ráír valamilyen sablonszöveget és kész. Ott és akkor tudtam azt, hogy máshogyan kell nekifognom. Amikor az utolsó munkalehetőségem is tönkre ment ezek miatt a dolgok miatt, az volt az a pillanat, mikor megnyugodhattam abban, hogy így nem fogok dolgozni úgysem. Senkitől sem tudtam segítséget kérni, sem a családsegítő, sem a gyermekjóléti szolgálat, se a gyámhivatal, sem az önkormányzat, sem a fenntartóik nem segítettek. Az Igazságügyi Minisztérium munkatársa hívott vissza egyedül, hogy ez valóban nagyon nagy probléma – de ők nem illetékesek. Ezért a nyilvánossághoz fordultam, abban hittem, hogy ez a társadalom normáiba nem fér bele.

Ezért döntöttél a demonstráció mellett.

Igen, de demonstrálni sem akárhogyan érdemes. Rájöttem arra, hogy ha kimegyek tíz emberrel a Deák térre, a járókelők kikerülnek és mennek haza.

„Ahhoz, hogy egyáltalán figyeljen valaki, érdekkonfliktust kell okozni.”

Erre akkor jöttem rá, mikor karácsonykor három napig az ország fája előtt álltam, és nem tudták lefotózni. Ha nincs száz sorstársam a Parlament előtt, egyedül is elég borsot tudok törni mások orra alá. Úgy találtam, hogy ennek a legjobb formája a forgalomlassítás. Végignéztem a KRESZ vonatkozó szabályait, az ilyen esetekben történt precedens ügyeket és kiválasztottam Pécelen azt az útszakaszt, ahol úgy tudtam az autóval megállni, az úttest szélén, hogy nem követtem el szabálysértést, de a forgalmat mégis akadályoztam. Kiszálltam az autóból, megálltam a járdán a táblával és jöttek a járművek. Volt olyan, hogy Isaszegig beállt a kocsisor.

Vannak olyan vélemények, miszerint a céljaid érthetőek, de azoknak okoztál nehézséget, akik a te ügyedről nem tehettek.

Nézd, végigjártam rendőrséget, bíróságot, hasztalanul, a munkahelyem megszűnt, a gyermekemet továbbra sem láthattam. Nem volt más lehetőségem és nem volt már vesztenivalóm sem. De nyilvánvalóan nem az volt a célom, hogy bántsam a munkába igyekvő autósokat. Az volt a célom, hogy a figyelmet felhívjam, ehhez pedig érdekkonfliktust kellett okoznom. Később felajánlottam, hogy segítek a péceli lakosok gyermekeinek, díjmentesen korrepetálok matematikából, nyilvánossá tettem a telefonszámomat is. Próbáltam tehát valamit adni cserébe. Volt olyan sofőr, aki odakiabált, hogy „ezt a bíróságon kéne elrendezni”, másvalaki meg azt, hogy „menj el dolgozni”. De ők nem tudták, hogy másfél évig bíróságra jártam, hiába, és szívesebben mennék dolgozni, de emiatt már nem tudok. Lehet, hogy nekik sosem volt ilyen problémájuk, de lehet, hogy lesz. Valójában én az embereket is képviseltem azzal, hogy kiálltam oda, mert ha ilyen helyzetbe kerülsz, nem tudsz mit csinálni, mert ugyanannak a rendszernek vagy a része és

„nem tudhatod előre, hogy az ördöghöz házasodsz be”

és ugyanebbe a problémába belekerülhetsz. Másrészt elvileg a társadalom áll a bíróság felett, de ez a hétköznapokban úgy működik, hogy a bíróságok bármit megtehetnek.

Így is történt, országos lapok írtad rólad, rengetegen megismerték a történetedet és elnyerted az emberek többségének szimpátiáját. A rendőrség hogyan állt hozzád?

Többször kijöttek. Szondáztattak, kértek az autóból elsősegélycsomagot stb., az egész arról szólt, hogy valami indokot találjanak, hogy el tudjanak vinni. Sikerült mindig kibújnom ez alól. Volt olyan rendőr, akinek a kérésére viszont odébb álltam az autóval. Kijött a péceli alpolgármester is egyszer, könyörgött, hogy hagyjam abba forgalomlassítást és menjek be hozzá a hivatalba, beszélgessünk, megpróbál segíteni. Kérdeztem tőle, hogy viccel-e, mert egy éve minden héten kapnak tőlem egy e-mailt, soha nem kaptam választ. Végül elmentem vele beszélgetni.

Tudott segíteni?

Mivel az alpolgármester ismeri a gyermekem nagyapját, ezért azt javasolta, hogy menjek annak a kisboltja elé demonstrálni, mert az jobban fog fájni a családnak. Ennyit tudott mondani.

Mi lett a demonstrációk eredménye?

Ezek nagyjából egy időben, egy hónapon belül történtek azzal a tárgyalással, amikor a bíró sokadszor is utasította anyukát, hogy adja át a gyereket. Egy alkalommal átadta, félt a bíróság megítélésétől. Ezen alkalomkor a gyermeket időben odaadta, normális volt. Ez másfél évig úgy működött, hogy mentem a gyerekért, hívtam a rendőrt, anyuka az ablakban megmutatta a gyereket, a rendőr elment – mert ugye a „láthatás” megvalósult – anyuka röhögött, köpött egyet és becsukta az ablakot. De itt most valami változott. Tudtam, hogy ez az egész elég nagy nyomást gyakorolt rá is.

„Tehát nem azért adta oda a gyereket, hogy annak legyen apja, hanem mert neki ez az egész már sok volt.”

Mondtam neki, hogy beszélgessünk, aminek az lett az eredménye, hogy egy héttel később kiszállt a perből, mint felperes.

Akkor végül valahogy sikerült megegyezni…

Írtunk egy megállapodást, hogy egy hétig nálam lesz a gyerek, egy hétig nála. Ezt a bíróság elfogadta, de elég nehezen. A bíró azt mondta, hogy ilyet még nem látott, hogy ekkora fordulat áll be egy ügyben és nem tudja, ilyenkor mit kell tenni. De ekkor már nemcsak én ragaszkodtam hozzá, hanem anyuka is, aki fellélegzett, hogy minden nyomás megszűnik, többek között a megegyezés szóbeli része szerint visszamondom a magánvádas indítványokat a családja ellen. Ez egy feltétel volt, de természetesen belementem. Teljesen kisimult a kommunikáció köztünk. Továbbra is minden jog nála maradt, ő kapja a családi pótlékot, nála van kijelölve a gyerek gondozási helye, ő kap gyerektartást- még így is, hogy félig nálam van a fiunk, és én megyek érte autóval. A bíróság ugyanis nem ment volna bele abba, hogy közösen viseljük a költségeket, mert anyuka nem képes erre, hiszen életében nem dolgozott. Ezért fizetek én neki gyerektartást, noha nekem sincs munkám már jó ideje.

Mióta nálad van a gyermeked, milyen a kapcsolatotok?

Nagyon jó, az első pillanattól. Ő tudta, hogy az édesapja vagyok, alig tudott beszélni, de mondta, hogy szeret. Jó minden, de más, mintha nem lett volna ez az egész procedúra. Nem a gyereket tették tönkre – őt még nem sikerült –, hanem engem. Mindezek nélkül más lenne a viszonyom a gyerekemmel, felhőtlenebb. Mikor megszületett, fél évig én is gondoztam, pelenkáztam, elláttam és nem agyaltam semmin, természetes volt.

„Most meg olyanok jutnak eszembe például, hogy fürödjek-e együtt a gyermekemmel, vagy ne. Mert még a végén rám húznak valamilyen pedofíliát. Egy csomó mindent kiöltek az életünkből.”

A gyerek ebből nem érez semmit, az ő szempontjából tökéletesen visszaállt a kapcsolat. Viszont ehhez is elég sokat kell tennem, és az kell, hogy ne dolgozzak, így tudok egész héten vele lenni. De ha ezt nem engedheted meg magadnak, hanem dolgoznod kell, akkor az életben nem tudod visszaállítani a kapcsolatot, ha elidegenítettek, mert olyan erőfeszítést kellene tenned, amit lehetetlen megvalósítani.

De te itt nem álltál meg, nekiláttál, hogy segíts azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek.

Nagyon nehéz, mert én mindig azt vallottam, hogy segíts magadon, Isten is megsegít. Ha ők nem állnak ki saját magukért, nem sok mindent tudok tenni. Sokan elhiszik, hogy majd az ügyvéd megoldja és félnek, hogy a rendőr, a bíróság mindent megtehet velük, ami szegről-végről igaz is, sok mindent megtehetnek felelősség nélkül, elbeszélve a jogszabályok, törvények mellett. Megalakítottam a Kiállunk a Gyermekedért civil aktivista csoportot. Kiállásokat szervezünk olyan szülőkért, akikkel elbánt a volt párjuk, a gyámhatóság, a bíróság, akik nem láthatják a gyermeküket. Bár a rendszer működéséből fakadóan az apukák vannak többen

„ –  tudjuk, nincs olyan, hogy hétvégi anyuka – ”

de az anyukákért is ugyanúgy kiállunk, ha az kell. Mi nem női- vagy férfijogokban hiszünk, hanem a gyermekek jogaiban. Kimegyünk táblákkal, hangosbeszélővel, sokszor egy-egy beszéd erejéig más civil társaságok vezetői is csatlakoznak.

Hány szülőnek az ügyét tudtátok előmozdítani?

Van olyan, akinek a gyermeke illegálisan Romániában van, köszönhetően a Kaposvári Gyámhivatalnak, a magyar bíróság széttárja a kezét, hogy nem tehetnek semmit, a nemzetközi bíróság meg ül az ügyön és majd egyszer valószínűleg megállapítja, hogy igaz, hogy ez a helyzet, de a gyereked öt éve nem látott, azt sem tudja, ki vagy, mit akarsz tőle, most már marad így minden. Ezzel nem tudsz mit tenni. De itthon eddig 3-4 esetben értünk el eredményeket. Csak egy példa: a ceglédi családsegítő 4-5 alkalommal kérelmezte egy gyermek kiemelését bántalmazás miatt. Aztán hirtelen, miután a családsegítőt a polgármester kitüntette, a hatodik jelentésében arról ír, hogy semmi probléma nincsen abban a családban. A ceglédi rendőrség megállapította, hogy nem történt gyermekbántalmazás, a fizikai fegyelmezés nevelési célzatú. Elmentünk Ceglédre, kiírtuk táblára a polgármester nevét – aki véletlenül az anyuka családi környezetébe tartozik – elmondtuk a véleményünket, két hét múlva apukánál volt a gyerek.

Ugyanúgy a 18. kerületi ügyben, ahol majdnem két évig nem látta ikergyermekeit apuka, kb. 40 kérelmét utasították el a kapcsolattartás pótlására. Kiálltunk, utána kapott 8-9 jóváhagyott kérelmet, és hirtelen elkezdődhettek a kapcsolattartások. Sajnos később a családsegítő arra hivatkozva kérte a saját kizárását az ügyből, hogy apuka agresszív volt a demonstráción. Persze videófelvétel van róla, semmi ilyen nem történt, de a családsegítő megtagadta a kapcsolattartásban való szerepvállalását. Elment apuka egy másik családsegítőhöz, akik azt mondták, hogy ők biztosítják a kapcsolattartás- de a pótlásokat nem, mert az nem hozzájuk tartozik. Vannak tehát pozitív változások, de mennünk kell újra, mert ha nem ütjük a vasat, akkor egy idő után elkezd visszaállni a korábbi rendszer.

Amit kiírtok a táblákra, amit elmondotok egy ilyen kiálláson, annak mind van jogi alapja, gondolom.

Természetesen. De mi nem vádolunk, mi feltárjuk a problémát. Nem is szeretnek minket a gyámügyisek, de még soha nem cáfolták meg, amit mondunk, amiért kiállunk.

Mi a legnagyobb baj a rendszerrel?

„Az, hogy a gyerekek érdekeire hivatkozva hoznak gyermekellenes végzéseket.”

Miért érdeke az a gyereknek, hogy ne lássa az egyik szülőjét? Jellemzően az apját, de néha az anyját is, ugyanúgy. Van egy esetünk, ahol apuka fogta és elvitte a gyereket. A bíróság egy év alatt jutott oda, hogy ideiglenes végzést hozott, az eltel egy év miatt a kapcsolatot ugye vissza kell építeni, mint esetemben is, így kapott anyuka heti három nap láthatást. Érződik persze a bíróságok elfogultsága az anyák iránt, hiszen én apaként havi két órát kaptam ugyanerre, nem heti három napot. Ebben az esetben apuka továbbra sem adta át a gyereket láthatásra, csak néha-néha. Erre mit tesz a bíró? Szűkíti édesanya kapcsolattartási keretét, arra hivatkozva, hogy közben a gyermek elidegenedett tőle.

Ez egy ördögi kör…

Amelyik szülő elvitte a gyereket, általában annál is marad. Ezzel a bíróságok gyakorlatilag az együttműködni nem akaró és a gyermeket a másik szülőtől elvonó, esetenként bántalmazó felet jutalmazzák.

„Általában az alkalmatlanabb szülőt jogosítják fel, hiszen az alkalmasabb szülőnek eszébe nem jutott volna, hogy a gyereket elvigye és ne biztosítsa a kapcsolattartást. Nem is lenne bírósági per alkalmas szülők esetén.”

A bíróságok legalább két évig elhúzzák az elsőfokú ítéletet gyermekelhelyezésnél, pedig sokkal jobb lenne, ha gyorsított eljárásban kiírnák a váltott elhelyezést és megnéznék, hogy működik-e. Ellenben a bíróságok úgy döntenek, hogy a két szülő közül az egyik mindenképpen alkalmatlan.

Mit szólsz az ősszel elfogadott törvényhez, miszerint a bíróságok az egyik szülő kérésére is elrendelhetik a gyermek váltott elhelyezését és a közös felügyeleti jogot?

Ez a törvény lényegében semmi újat sem hozott. Módjuk lett volna erre eddig is a bíróságoknak, de szinte soha nem éltek vele. Lehetőségük lett volna a Ptk. és az Alaptörvény alapján – ugye utóbbi kimondja, hogy a gyereknek mindkét szülőhöz joga van -, hogy ne vegyék el szinte kötelező jelleggel az egyik szülő – jellemzően az apuka- gyermekfelügyeleti jogát. Nem ezen a törvényen múlott és múlik tehát a dolog, hanem a szándék, a gyermekközpontú jogalkalmazás szándékának a hiányán. Nincsen olyan jogszabály, hogy a gyereket muszáj csak az egyik szülőnél elhelyezni. Ez ellen is tiltakozunk, mert az látom, hogy senki nem akar tenni semmit. Amit tudunk, azt mi megtesszük.

A Kiállunk a Gyermekedért Civil Csoport elérhetőségei
Weboldal: http://kiallunkagyermekedert.hu/
E-mail cím: kiallunkagyermekedert@gmail.com
YouTube-csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCYomkI7pLqTVEcJmeSRu2GQ
Facebook: https://www.facebook.com/kiallunkagyermekedert

Post Author: Halász Géza

Halász Géza
f Facebook
74 megosztás


9
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
3 Egyéni hozzászólás
6 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
5 Hozzászólások szerzői
Horvath Antoncommon manxcsakxHalász Gézatomgal Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
tomgal
Olvasó
tomgal

Én nagyon örülök a cikknek, felfoghatjuk utólagos Apák napi megemlékezésnek is (meglepődtem, hogy sem cikk, de még egy komment sem volt róla az oldalon június 19-én), de főleg annak, hogy vannak ilyen kitartó apák és sikerült elérni, hogy a kisfiú láthassa apukáját, minőségi időt tölthessen vele. Gratulálok és sok boldogságot kívánok a jövőre nézve is!

Ezzel kapcsolatban azért lenne némi ellenkezésem, inkább pontosításom :

” Ez a törvény lényegében semmi újat sem hozott. Módjuk lett volna erre eddig is a bíróságoknak, de szinte soha nem éltek vele. Lehetőségük lett volna a Ptk. és az Alaptörvény alapján – ugye utóbbi kimondja, hogy a gyereknek mindkét szülőhöz joga van -, hogy ne vegyék el szinte kötelező jelleggel az egyik szülő – jellemzően az apuka- gyermekfelügyeleti jogát. Nem ezen a törvényen múlott és múlik tehát a dolog, hanem a szándék, a gyermekközpontú jogalkalmazás szándékának a hiányán. ”

De, a törvény nagyon sok újat hozott az idén januártól induló elhelyezési ügyekben, (persze az ő esetében sajnos már nem )ugyanis nagyon nem mindegy , hogy egy bírónak módja van rá, vagy egy apának, vagy anyának JOGA van rá, érdemes elolvasni ezt a cikket a témában:

https://24.hu/belfold/2021/12/10/valas-gyermekelhelyezes-valtott-gondoskodas-torvenymodositas/

Remélem sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, ha nem is hallottak róla (bár rengeteg helyen volt róla szó a médiában), az ügyvédek mind tudnak róla, szóval mostantól, ha bármelyik szülő szeretné a váltott elhelyezést benyújthatja az igényét (azon esetekben nem ítélik meg, amikor a gyermeknek ez nem érdeke, valamelyik szülő agresszív, bántalmazó, de ezt bizonyítani is kell.)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A cikkben sok érdekesség van, többek közt az is, hogy ha egy apa pesztra szerepkörre vágyik, akkor búcsút mondhat nemhogy a karrierjének, de az állásának is. Én előre borítékolom, hogy dacára a jogszabályi változásnak, nem lesz több arányaiban azon apák száma, akik “anyaként” próbálnának versenyezni az anyával. Magyarul marad úgy, mint eddig, és a nagy küzdelem végén a nő megint jól fog járni, hiszen a férfira ha rálőcsöli felé részben a gyereket, akkor még több szabadideje lesz, az apa meg búcsút mondhat az állásának. A szabad válásnak is az lett a vége, hogy bármikor meg lehet szopatni a gyerekes férjet, ezzel meg még pluszban csavarhat egyet rajta……

common man
Olvasó
common man

A baltával lehet gyújtóst aprítani meg fejbe vágni is….

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Már csak az a kérdés, hogy eredetileg mi az, amit “balta”-ként definiálsz, annak mi a(z elsődleges) “szerepe” és jelenleg valójában mire használják és milyen arányban………..

A válás legalizálásával :

“Válások a II. világháború előtt.

Az 1870–1880-as években ezer lakosra még csupán 0,07 ezrelék válás jutott, ami az 1890-es évek körül 0,08 ezrelékre emelkedett. 1907-től kezdődően a válások számának növekedése fokozódott, mivel a liberális joggyakorlat lehetővé tette a házasságok könnyebb felbontását. 1910–1911-ben ezer fennálló házasságra 1,9 válás jutott, ez az arány 1921-re megkétszereződött, majd az 1930-as évekre kissé lecsökkent, de még mindig nagyobb volt, mint az I. világháború előtt.

A II. világháború előtt a vétkességre alapozott bontóokok rendszerében válásra csak ritkán, és társadalmi rétegek szerinti jelentős különbségekkel került sor. A házasság intézményét védő társadalmi, gazdasági gátak erőssége, a válás {II-186.} utáni helyzet megoldásával kapcsolatos alternatívák hiánya, az egykeresős család és a magasabb gyerekszám együttesen és külön-külön is komoly visszatartó erőt jelentett< a válástól.

Az 1920-as évek első felében a házasságoknak átlagosan 10-11%-a bomlott fel válás következtében. Az 1930-as évek második felében a javuló viszonyok ismét megnövelték a válási kedvet, 1938-ra a válással végződő házasságok aránya ismét meghaladta a 7%-ot.

Válások a II. világháború után. Magyarország már a 20. század első felében is kitűnt az európai országok között a válások magas arányával és ez a relatív fölénye a II. világháború után még fokozódott. Már az 1950-es évek elejétől – a liberális válási jog bevezetésével támogatva – radikális emelkedés kezdődött a válások számában és arányában. Alapvetően megváltoztak a család és a társadalom közötti kapcsolatok: a család funkcióinak megváltozása, a korábbitól eltérő normák és a családon belüli új szerepek kialakításával járó feszültségek megsokszorozták a családon belüli konfliktusokat, gyengült a család belső egysége és szilárdsága, és ez megrázkódtatta a hagyományos család tartópillérét, a házasságot is. Különösen a hagyományos paraszti gazdálkodás visszaszorulása, a nők kereső tevékenységének elterjedése, a tradíciókat gyengítő páratlan méretű társadalmi mobilitás, a falusi lakóhelyek elhagyása és a városokban történő tömeges letelepedés új alternatívákat nyitott, a kapcsolatteremtés új módjai terjedtek el, a család és a házasság ezáltal nyitottabbá és egyúttal sérülékenyebbé vált.

A válások száma már közvetlenül a háború után jelentősen emelkedett, amit fokozott a házasság felbontását megkönnyítő 1945. évi kormányrendelet is. 1952-ben ezer lakosra már 1,4 válás jutott. A családjogi törvény életbelépésével a válások átmenetileg megritkultak, de 1955-ben ezer lakosra ismét 1,6 válás jutott. Az 1952 óta – csupán kisebb módosításokkal – érvényes házassági bontójog megszüntette a házastársi vétkességre alapozott bontóokokat. A helyébe lépett ún. „komoly és alapos ok”-ra épülő rendszer a bírói joggyakorlatban szinte minden visszatartó erőt nélkülöző eszközzé vált, és szabad utat biztosított a házasság felbontásához.

A válások száma és aránya – beleértve az ezer lakosra, ezer fennálló házasságra és az egyéb más, ún. tisztított arányszámokat – az 1980-as évek második feléig töretlenül emelkedett. 1987-ben a családjogi törvény legújabb módosítása kisebb eljárásjogi szigorítást vezetett be a bontóperes eljárásba. Ennek hatására a válási arányszámok – az 1988-as mélyponttal – átmenetileg visszaestek az 1970-es évek második felét jellemző, már akkor is magasnak tekintett színvonalra. 1989 óta a válások trendje ismét emelkedést mutat.

A házasságfelbontások előfordulását az említett arányszámoknál jobban szemlélteti az ún. teljes válási arányszám, amely kiszűri a házasságkötések számának ingadozásából származó torzításokat és az egymást követő házassági kohorszok (évjáratok) kezdő létszámához viszonyítva, a házasságtartam-specifikus válási arányszámok alapján becsüli az 1,10, 100 stb. házasságra jutó válások átlagos számát.

Az 1950-es években a házasságok 13–16%-a, az 1960-as években már közel egynegyede, az 1970-es években a házasságok 28–29%-a, az 1980-as évek közepén már több mint egyharmada fejeződött be. 1989–1994 között – az 1992-ben és 1993-ban mutatkozó kisebb visszaeséstől eltekintve – a válások száma ismét emelkedett. Említést érdemlő körülmény még a korai válási csúcs: a leggyakoribb a harmadik házassági évforduló körül. A házasságok 17–18%-a a tíz éven belül felbomlik.

forrás: https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/185.html

Horvath Anton
Olvasó

Gondolom ilyenkor sokan kedved kapnak az úgynevezett apasághoz. Hát még ezen rendszer fenntartása érdekében megindulni az úgynevezett háborúba. Egyik poén a másik után.