Toplak Zoltán
11 megosztás

Toxikus feminitás

Új trend ütötte fel a fejét a nyugati szórakoztatóiparban: a “patriarchátusra” válaszul a női terminátorok megjelenése, a toxikusan feminin főhősnők. Ők tipikusan lázadnak a férfiak (lehetőleg fehér, középkorú férfiak) ellen, hentelik őket és mindenhez is szuperul értenek, ami hagyományosan férfias. Fennhangon hirdetik: a nő az új férfi.

Ezen cikk alapgondolatát “A Nő az új Predátor – Préda Bemutató, Kritika” című spoileres filmkritika adta. Sok gondolatot kölcsön is veszek az ezt elkészítő uraktól, érdemes megnézni az eredeti kritikát is. Itt megtalálható. 

Sok nő jelzi, hogy bár a feminizmus gyakorlatilag megnyerte a kultúrharcot, történelmi, gazdasági és politikai fordulatok segítségével kivívta a nők egyenjogúságát, de bizonyos területeken még mindig vannak teendők. Részterületekről van szó, igazából szavazati jog, társadalmi megbecsültség, szabad párválasztás, szexuális szabadság, egyenlő bérezés, stb. már megoldottak. Bizonyos döntéshelyzetben hajlamosak bizonyos férfiak legyinteni a nők ötleteire, hogy hát az csak női, nem kell olyan komolyan venni azokat. Tény, magam is protestáns, Biblia hű közösség tagjaként hallottam ilyenről, mivel a férfiak determinált vezetők, ezért időnként a női kompetenciát nem becsülik annyira, mint a férfit. De ez kezelhető, párbeszéddel, jelzéssel oldható a helyzet.

Ezekre a ma már kijelenthetően mikro problémákra nem megoldás, hogy a köztudatba, társadalommérnökösködés alapján elkezdje bárki is benyomni a női terminátorokat. Amikor ötven kilós nők összevernek százhúsz kilós férfiakat, (Red Notice) ahol a női szexualitás megtagadása, sőt átcserélése (leszbikus viszony előnyben részesítése) a menő, (Atomic Blonde), amikor a női főszereplő csak mert nő, mindenhez is ért, ősi hagyományokat ír át a semmiből megjelenő tehetségével (Star Wars VII,VIII,IX részek), vagy a férfiak egyszerűen csak pipogyák, buták, maradiak és ellenségesek, mert csak. (Fekete Özvegy, vagy igazából mindegyik említett film.)

Alaphelyzet, hogy a férfiak ok nélkül korlátozóak a női karakterrel szemben, de az persze megmutatja, hogy neki lesz igaza, kenterbe veri akár az egész törzs férfitagjait is (Prey), és érthetelenül tiszteletlen velük szemben (előbb említett filmben pl. úgy szól be a törzsfőnöknek a főszereplő, mint egy mai lázadó tini a soha nem látott apjának, vagy a muterja legújabb pasijának).

Nem azzal van baj, hogy a női karakter erős, kompetens. Lássuk pl. Alitát “a harc angyalát”. A lány nagyon erős, verhetetlen valamint férfiakat ÉS nőket is megver a környezetében. De fel van építve. Van háttere, tudjuk miért ilyen. Emellett pedig emberi, ha kell csodálkozó gyermek, ha kell szerelmes kamaszlány. Amikor lázad a pótapja ellen, az is érthető és nincsen túlzásba víve, mint ahogy az apai szereplő ellenállása sem értelmetlen, csak mert a “férfiak korlátozni szokták a nőket” (ami mélyen sztereotipikus, meghaladott és szexista állítás.)

Vegyünk egy másik szupererős női karaktert. Alan Ripley -t a Nyolcadik utas a halálból. Most egy az egyben a belinkelt videó narratíváját adom tovább, annyira egyetértek vele. Ripley tud félni, és ez abban a helyzetben érthető is. Ugyanakkor felül emelkedik ezen (és erre bárki, aki ember, nemétől függetlenül képes) és kitapasztalja, hogyan győzheti le az ellenséget, az idegent. Aztán megteszi. Érthető, követhető, Ripley még férfiszemmel is elfogadható, mert jó példája azoknak a kompetens nőknek, akik egyébként itt élnek velünk, közöttünk. Valós az alapja. A második részben pedig amikor a katonák beállnak mögé és hallgatnak rá, az is fel van építve. Először éppen hogy kinevetik és alábecsülik. Aztán mikor élesben az működik, amit Ripley mond, és rá hallgatva van esélyük túlélni (amit viszont a tapasztalatára alapozva mond a főhős és nem mert vaginája van) akkor beállnak mögé, és együtt harcolnak.

Szirmai Gergely influenszer mondta a Fekete Özvegy elemzése kapcsán, hogy amennyiben a nőket ilyen terminátorokként ábrázolják, csupa inkompetens, kiherélt férfi között, akkor pont, hogy a férfiaktól teszik függővé a női kompetenciát és sorsot. Csak pepitában, vagyis a férfiaknak ilyen töketleneknek kell lenniük, hogy úgy érezze a nő, ő számít valamit is. Ez finoman szólva is nem életszerű.

Végül: maguknak a nőknek sem jó a nők ilyetén való filmbéli ábrázolása. Ők igenis nők akarnak lenni, kompetensek, de védelemre szorulók is, igénylik a lovagiasságot a férfiak részéről (ami társadalmi kompenzálása az ők relatív gyengeségüknek és sérülékenységüknek) igénylik az udvarias beszédet, de szívesen beállnak a munkába, ha kell keményen. De a nehéz, piszkos munkát szívesen meghagyják nekünk, férfiaknak, míg ők a több türelmet és kitartást igénylő munkákban állnak inkább helyt – az ősi munkamegosztás szerint.

Vannak ősi dolgok, amik annyira jók, hogy kár megbolygatni őket. Tehát maradjon a nő az új nő, és a férfi az új férfi.

Kiegészítés: Ellenkultúrát kell építeni. Mivel egyre jobban terjed és ömlik nyugatról a toxikus női minták tárháza, célszerű egy olyan kulturális diskurzusba belenni, amely viszont a normalitást építi. Ma, hazánkban a politikai trend ez, érdemes rácsatlakozni, kiegészíteni. Jobboldali politikai újságírók, vloggerek és bloggerek hirdetik átpolitizált üzeneteiket, de ez kevés. Nekünk is tennünk kell a magunkét. Vlogot, blogot indítani, Férfihang cikkeket megosztani, megjelent férfimozgalmi könyveket venni, olvasni és kölcsönöadni, akár írni és terjeszteni. Nincs megállás, aki feladja, annak a teljes élete bánja, mert a nyugati agymosás terjed idehaza is.

Álljon itt egy kis összeállítás az eddig megjelent férfimozgalmi könyvekről, melyek így vagy úgy a Férfihanghoz köthetők. Korlátozott példányban még elérhetők eposzegy@gmail.com címen, csak postaköltségért.

Egészséges Férfiszellem – cikkválogatás a Férfiak lapja blog kezdeti cikkeiből

Valódi Egyenlőséget! – a Valódi Egyenlőségért portál kezdeti cikkeiből válogatás

Férfisors 2.0 – feminizmus kritika

A férfiak is egyenlőek a nőkkel? – A Férfisors 2.0 háromszorosára duzzasztott változata, specikfikus férfiproblémákat is taglalva

Férfisors, női sors – férfiemancipációs kisregény

A férfiak is egyenlőek a nőkkel? PDF változata, ingyen letölthetően:

https://drive.google.com/file/d/1zPXlq02s7q64K6dp3nXGUJoy-8mUb5Au/view?fbclid=IwAR0nSfWAr53llI7Natcmw8zR1OXEjQDJ4Q3swz17zWJlGr7YHlCzKbHw06k

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.
f Facebook
11 megosztás


160
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
150 Válasz hozzászólás
2 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
16 Hozzászólások szerzői
BelaZoomHunnSe - seReactor Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
xcsakx
Olvasó
xcsakx

a “patriarchátusra” válaszul a női terminátorok megjelenése, a toxikusan feminin főhősnők.

Baromság, semmi köze a “patriarchátushoz”.

Ők tipikusan lázadnak a férfiak (lehetőleg fehér, középkorú férfiak) ellen, hentelik őket és mindenhez is szuperul értenek, ami hagyományosan férfias. Fennhangon hirdetik: a nő az új férfi.

Azért azt tegyük hozzá halkan, hogy ezen filmek rendezői, producerei, egyszóval a döntéshozók 90%-a férfi……..élen a megmítúzott Weinstein-el…….

Sok nő jelzi, hogy bár a feminizmus gyakorlatilag megnyerte a kultúrharcot, történelmi, gazdasági és politikai fordulatok segítségével kivívta a nők egyenjogúságát, de bizonyos területeken még mindig vannak teendők.

Ja, “sok nő”:), Mint amikor a friss házas rendőrt megkérdezik, hogy “milyen a felesége az ágyban”? mire azt feleli: “hát , sokan dicsérik….”

Részterületekről van szó, igazából szavazati jog, társadalmi megbecsültség, szabad párválasztás, szexuális szabadság, egyenlő bérezés, stb. már megoldottak.

Tévedés, a bélpoklos mindig éhes, soha nem elégedett….., és a “megoldottak”-at is lehet tovább tenyészteni….

Bizonyos döntéshelyzetben hajlamosak bizonyos férfiak legyinteni a nők ötleteire, hogy hát az csak női, nem kell olyan komolyan venni azokat.

Ez sem pontos. Nem “bizonyos” helyzetekben, hanem mindig. Nem azért mert az “női”, hanem azért, mert nem “hozzáértő”, egy gyerekre is, egy balfaszra is pontosan így legyintünk, ugyanis “NEM ÉRT HOZZÁ”, ahogyan egy asztalos a hentesre és vice-versa.
Ettől függetlenül x(<10) %-ban lehet igaza, csakhogy megint azok a fránya arányok, ugye…..

hallottam ilyenről, mivel a férfiak determinált vezetők, ezért időnként a női kompetenciát nem becsülik annyira, mint a férfit.

Beszarás a töketlenség ilyen szintje, (már lassan én szégyellem magam helyetted…..)

De ez kezelhető, párbeszéddel, jelzéssel oldható a helyzet.

OMFG…..

Ezekre a ma már kijelenthetően mikro problémákra nem megoldás, hogy a köztudatba, társadalommérnökösködés alapján elkezdje bárki is benyomni a női terminátorokat.

És ez még az “emészthető felszín”, mert a dagadtnő, nigger, genderszar meg hasonló “hősök” már meg is haladták ezt a szintet…..
Ja és Linda Hamilton se szép, se nem nőies, ott is kellett a “mellbimbós póló”…..

Amikor ötven kilós nők összevernek százhúsz kilós férfiakat, (Red Notice) ahol a női szexualitás megtagadása, sőt átcserélése (leszbikus viszony előnyben részesítése) a menő, (Atomic Blonde), amikor a női főszereplő csak mert nő, mindenhez is ért, ősi hagyományokat ír át a semmiből megjelenő tehetségével (Star Wars VII,VIII,IX részek), vagy a férfiak egyszerűen csak pipogyák, buták, maradiak és ellenségesek, mert csak. (Fekete Özvegy, vagy igazából mindegyik említett film.)

Buksi kiszökött…..

Alaphelyzet, hogy a férfiak ok nélkül korlátozóak a női karakterrel szemben, de az persze megmutatja, hogy neki lesz igaza, kenterbe veri akár az egész törzs férfitagjait is (Prey), és érthetelenül tiszteletlen velük szemben (előbb említett filmben pl. úgy szól be a törzsfőnöknek a főszereplő, mint egy mai lázadó tini a soha nem látott apjának, vagy a muterja legújabb pasijának).

Ne légy boomer:)DDDD
Hiszen ez trendi.

Nem azzal van baj, hogy a női karakter erős, kompetens.

De. Mert ezzel elveszett benne a nő. És nincs szüksége férfira.

Lássuk pl. Alitát “a harc angyalát”.

Az is egy f@szság volt.

A lány nagyon erős, verhetetlen valamint férfiakat ÉS nőket is megver a környezetében. De fel van építve. Van háttere, tudjuk miért ilyen.

Pont annyira, mint Hitler, Hannibal Lecter, meg a hasonló, degenerált “kivételek”, akik kivétel nélkül , mind “fel vannak építve”, csakhogy ez nem teszi őket “normálissá”, az elbaszott háttér nem igazol semmit, maximum megmagyaráz, de a degeneráltság akkor sem követendő minta, hasonló módon egy “kivételes nő” adott esetben se több, se kevesebb, mint egy kivételes példa, mondhatnánk azt is, hogy anomália.

Vegyünk egy másik szupererős női karaktert. Alan Ripley -t a Nyolcadik utas a halálból.

Talán nem a legjobb példa, hiszen ott azon kívül, hogy a mellbimbója (neki is:) átszúrja a pólóját, semmi nőies sincs benne, még alapjáraton is egy baltával szabott férfiálla van, csak a hajhossz az, amiért nem nézzük férfinak.

Érthető, követhető, Ripley még férfiszemmel is elfogadható, mert jó példája azoknak a kompetens nőknek, akik egyébként itt élnek velünk, közöttünk.

Ott pont az a lényeg, hogy egy férfi sem viselkedne másként, Arnold is összeszarta magát az első Predator filmben , mert mindenki összeszarná magát. Ripley kénytelen “férfiasan” viselkedni, különben kurva gyorsan elpatkol. Semmi nőiesség nincs a karakterében, a neme indifferens, max a macskás faszkodás, de van elég buzi férfi is, aki ugyanúgy macskabuzi.

A második részben pedig amikor a katonák beállnak mögé és hallgatnak rá, az is fel van építve.

Ja, csak akkor már tényleg elveszítette minden női mivoltát, hiába próbálták a “gyerek”-el erőltetni, mert anakronisztikus volt.

Először éppen hogy kinevetik és alábecsülik.

Mert hozzá képest “tapasztalatlanok”, csak még nem tudják, abszolut természtes.

Aztán mikor élesben az működik, amit Ripley mond, és rá hallgatva van esélyük túlélni (amit viszont a tapasztalatára alapozva mond a főhős és nem mert vaginája van) akkor beállnak mögé, és együtt harcolnak.

Pontosan, nem azért mert nő, hanem azért, mert kompetens és nem azért kompetens, mert nő:)

vagyis a férfiaknak ilyen töketleneknek kell lenniük, hogy úgy érezze a nő, ő számít valamit is.

Fordítva ülsz a lovon, a férfi világlátását projektálod a nőre:), vagyis, hogy egy férfi a többi férfihez képest ha kiemelkedő, az dicsőség, a férfias versenyszellem megnyilvánulása.

A nő értéke soha nem az őt körülvevő férfiak tökössége, vagy töketlenségének a függvénye, egy bombázó az alfahímek közt is bombázó, míg egy csoffadt/dagadt/rusnyaság a töketlenek közt is csak egy csoffadt/dagadt/rusnyaság.

Ezért is a két nem ilyen összehasonlítása téves utakra visz, a jelenlegi társadalmunk épp ezt maxolja ki, és a hozzád hasonló balfaszok csak adják alájuk a lovat.

Ezektől az (időnként szar) filmektől egy nő sem érzi, hogy “számít valamit is”, ugyanis egyrészt meg sem nézi, másrészt az a 10% aki mégis, az kurvára nem tudná a főszereplő nő helyébe képzelni magát.
Ami viszont biztos, hogy a “Szív hídjai” című “remekmű”, kivétel nélkül, minden nőnek, aki látta egy természetes “etalon”.
Nincs nő aki ne tudná a főszereplő helyébe beleélni magát, és ne álmodozna egy ilyen szituációról.

Másrészről pedig a “rusnya nő” külső és belső természete egyaránt a “Tortúra” című filmben eléggé jól ki van maxolva.

Ez finoman szólva is nem életszerű.

Nem, nem az, de ahogy elnézem a siránkozó cikkeidet, egyre inkább azzá válik, többek közt a siránkozásaid is mutatják, te vagy rá az élő bizonyíték.

Végül: maguknak a nőknek sem jó a nők ilyetén való filmbéli ábrázolása.

Ők aztán ezt kurva magasról leszarják:)
Az ilyen filmeket meg sem nézik.

Ők igenis nők akarnak lenni, kompetensek, de védelemre szorulók is, igénylik a lovagiasságot a férfiak részéről (ami társadalmi kompenzálása az ők relatív gyengeségüknek és sérülékenységüknek) igénylik az udvarias beszédet, de szívesen beállnak a munkába, ha kell keményen.

Te tényleg menthetetlen vagy…….

De a nehéz, piszkos munkát szívesen meghagyják nekünk, férfiaknak, míg ők a több türelmet és kitartást igénylő munkákban állnak inkább helyt – az ősi munkamegosztás szerint.

Fenét:), épp azért megy a küzdelem a férfi “egyenlőség” nevében, hogy a férfiak is lehessenek pesztrák…..

Vannak ősi dolgok, amik annyira jók, hogy kár megbolygatni őket. Tehát maradjon a nő az új nő, és a férfi az új férfi.

Van egy rossz hírem, a nő az bizony minden korban nő, ha (a keretek által) “korlátozva van”, akkor 90%-ban “Éva”, ha nincs, akkor előbújik belőle Lilith és nem lehet visszagyömöszölni…

hunbagira
Újságíró

Te kakszi, weinstein mióta fehér?! -csak egy büdös, ocsmány zsidrák. ok, hogy az alja fehér ringyók ott tartanak, hogy még egy ilyennek is a szaros faszát leszopják/leszopták. :))- hogy aztán utólag köpködjék, a fosadékok. igazi “jellemek” minden téren.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

weinstein mióte fehér?!

Hát igen, ez volt a leglényegibb elem……

victus
Olvasó

De unalmas már ez az örökös nyafogás. A fürdős kurvák hozzátok képest sehol sincsenek.

hunbagira
Újságíró

Mi van ringyó?! Tekintve, hogy vasárnap van már korábban készre basztad magad? :D Ma mi volt a menü?

victus
Olvasó

Nálad most indult be az esti műszak, köcsöggyáros? Ki kellett pihenni az előző napot? Hogy szakadnál meg.

hunbagira
Újságíró

Nyugi cefrésbenzolos, nem fogok. De te már régen döglödzöl.Májad megvan még? Vagy a szar, a pofádon kívül valami kivezetett csövön jön ki pluszban, az aranyeresre baszott seggpinád helyett? :D

victus
Olvasó

Májad megvan még?

Meg. És a te egészséged hogy szolgál? Állandósult már a magas vérnyomásod? Kialakult már a gyomorfekélyed? Összeakadnak már a szavak, miközben nyáladzol és néha már öntudatlanul rángatózol? Csak azért kérdem, mert az ilyen rosszindulatú, idegbeteg tűzrevaló selejtes faszokat általában belülről emészti fel a keserűség és a beteges gyűlölet, ami bennük van és általában ezek a kísérő tünetek. Így remélhetőleg nem sokáig rontod már itt a levegőt. Bár eddig se kellett volna.

Vagy a szar, a pofádon kívül valami kivezetett csövön jön ki pluszban, az aranyeresre baszott seggpinád helyett? :D

Csak a te mocskos, fogatlan pofádból ömlik szar és a fos olyan sebességgel és mennyiségben, hogy ahhoz képes a Niagara vízesés kutyafasza. Te magad vagy a szar.

Horvath Anton
Olvasó

De unalmas már hogy mindenhol csak a köcsög femenkurvák ugatásait lehet olvasni. A muszlim nők félistenek hozzátok képest.

victus
Olvasó

Nyilván a hozzád hasonló hisztikirálynők rinyálása sokkal szórakoztatóbb.

Horvath Anton
Olvasó

Semmi gond, majd most a harmadik VH-ban a fronton bebizonyíthatod minden powergirl képességedet a ruszkiknak, pont mint a fenti akcióshősnők :)

victus
Olvasó

Aranyos vagy Tónyó. Éles helyzetben kb. öt liter húgyot juttatnál a gatyádba a mikropöcsödből és ott bőgnél anyuci után, te elbaszott nethuszár.

Horvath Anton
Olvasó

Ez nálad már akkor is előfordul mikor picsarészegre iszod magad, az meg lássuk be nem is olyan ritka.

victus
Olvasó

Neked még inni sem kell hozzá, kis buzi nethuszár, összehugyozod te magad anélkül is. Ezért itt próbálsz meg túlkompenzálni, csak még erre sem vagy képes anélkül, hogy mások seggébe bújj.

Horvath Anton
Olvasó

bla, bla, bla netkurva… [Ásít]

victus
Olvasó

Most jól megmondtad Tónyó. Már mellébeszélni sem vagy képes, nemhogy megcáfolni leírtakat, melyek a rendszeres behúgyozásodról szólnak. De már kakira haverod sem háborodott fel a szarrakás jelzőn.

Szerencsétlen, nyomorult, húgyos, nethuszár incelpatkány vagy. Gratulálok a szüleidnek. Fogadtak volna inkább örökbe egy menhelyi kutyát, abban legalább lett volna egy kis örömük.

Horvath Anton
Olvasó

Beszélsz te mellé pont eleget, szóval szólj a gazdáidnak hogy fizessenek ki, aztán ciao!

victus
Olvasó

Majd szólok nekik, te pedig legyél továbbra ingyen ilyen kretén.

georg1945
Olvasó
georg1945

Hogy a férfiak olyan helyzetbe kerülnek, amilyenbe, annak nagyrészt maguk az okai.
Annak, hogy nőuralom van, szintén a férfiak az okai.
Kik adtak a nőknek egyenjogúságot, egyenrangúságot ? Hát nem ők maguknak, hanem pont a férfiak.
Mert addig nyafogtak, ígérgettek a kanoknak, hogy azok elhitték és ígéret szép szó, bolondnak öröm.
A férfiak meggondolatlanok voltak a múltban, most meg rinyálnak, hogy nem minden az ő kívánságuk szerint történik. És még voltak olyan béták, manginák, akik tolták az asszonyok szekerét nagy vehemenciával.
Ez lett az eredmény.
Még az is a férfiak bűne, hogy elszaporodtak a melegek, mert a kanok arra gondoltak, hogy Pista csak legyen meleg, nekem több pina jut majd.
Én, mint férfi, elgondolkodtam, hogy milyen rengeteg BUTA kantársam van.
Lehet, hogy én is BUTA vagyok, de akkor is.
Sok áruló van közöttünk !
Csak dörmögnek, hivalkodnak, gőgősködnek, tolakodnak, furakodnak, cinikusokodnak, csúfolódnak pedig CSŐLÁTÓK és KORLÁTOLTAK, mint a lépcsőház és főleg GYÁVÁK.
Attól félnek, hogy öreg, elgyengült korukban majd nem lesz mellettük SENKI, aki kiszolgálná őket. Pedig úgy lesz. – ha nincs elég pénzed felhalmozva.
A nők meg kihasználják ezt rövideszű, megbüdösödött, rondává vénült szörnyeket.
Nem tudtátok, hogy a nők nagyon gonoszak tudnak lenni, még gyilkolásra is meggondolás nélkül képesek ?
Sajnos kan társaim ELŐRE kell gondolkodnunk, jó előre !

victus
Olvasó

Ennyi baromságot összehordani.

hunbagira
Újságíró

Az arab/szemita picsáknak, nagy a seggük a faji jellegek miatt. Szóval ezt azért nem állítanám..mondjuk a “jó” magyar nőknek is, még ha nem annyira, mint a szemitáknak. Szóval maradjunk a valóság talaján, Anton. Ne legyünk nők. :)))

Ez alól félig kivételek az asszimilált berber lánykák, akik “vitték” a nyugat-európai szexipart vasfüggöny “elhúzásáig”. berlusconi ungabunga partiainak nem véletlenül ők a főszereplői.

victus
Olvasó

Gondolom te inkább az arab faszokra gerjedsz te selejtes nőgyűlölő kis buzi. Nem is lehetnél nő, mint ahogy férfi sem, mert csak egy nagy rakás szar vagy.

hunbagira
Újságíró

Mi van az önkoriban segílyke fejében oda engedtek egy kicsit a géphez?! te aranyeresre baszott, cefrés?! :D

victus
Olvasó

Örülök, hogy nem tiltakozol a rakás szar jelző ellen, te rakás szar.

hunbagira
Újságíró

Mi van, te análozástól, kialakult aranyér miatt, egy lyukkal rendelkező, véresfos?! :D

victus
Olvasó

Kivezették már a végbeledet, hogy egy zsákbe üríts, hogyan az ilyen aberrált állatoknál szokás? Legalább most megtanulod mire is való a segged.

Horvath Anton
Olvasó

Én most nem pont a kinézetükre céloztam, hanem a mentalitásukra, hozzáállásukra. Még az itt élő, már itt nyugaton született muszlim nők is messze az ilyen feminista ramatykurvák felett állnak, mint ez a csakszivictus például.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Még az itt élő, már itt nyugaton született muszlim nők is messze az ilyen feminista ramatykurvák felett állnak

Az álmaidban, ahogy “lazul a póráz” pontosan ugyanolyanok, mint a fehér nők, “kinyílik a csipájuk” és semmiben nem különböznek, azonkívül, hogy nagyobb a bajszuk és a seggük.

Horvath Anton
Olvasó

Hát nem, elég sokan közülük mégsem kurvásodnak el, pedig itt aztán megtehetnék, nem úgy mint odahaza. Neveltetés kérdése és a saját családja hozzáállásától, vallásosságától függ. Nem véletlenül visszatérő vitatéma a burka tiltása az iskolákban, például Ausztriában is.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

. Neveltetés kérdése és a saját családja hozzáállásától, vallásosságától függ.

Ez a lényeg, a keretek, mert a kiscsaládja olyan hamar elválasztja a fejét a testétől, ha ki akar kacsingatni, hogy még pislantani sincs ideje, ha nem az apja, akkor a bátyja, nagybátyja mindezt az elbaszott buzi vallásuk nevében, nem a VALLÁSOSSÁGUK miatt, te balfasz.

Horvath Anton
Olvasó

Nincsen egységes vallás még a törökök között sem te narancskurva, van liberlásabb irányzat is (amiért odahaza egyébként akár börtönbe is kerülhetnének), meg ugyanúgy van ultrakonzervatív is amire te gondolsz (pontosabban te csak erre gondolsz mindig).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nincsen egységes vallás még a törökök között

Balfasz vagy, mielőtt osztanád a sok vágyvezérelt baromságaidat, legalább néznél utána, és ne keverd a dolgokat.
A törökök ebből a szempontból, Attatürk óta, történelmi okokból kifolyólag, hogy úgy mondjam “speciálisak”, de Erdogan nagy léptékkel tér vissza a “hagyományos” iszlám szarhoz.

Liberális iszlám elméletben van, a gyakorlatban nem értelmezhető.

A sok irányzat egyetlen dologban tér el a többitől, abban, hogy melyik a pedofil Mohamed “igazi” örököse. Semmi másban, ezért ölik egymást, de mindig, minden esetben összefognak, ha gyaurral állnak szemben, akkor együttes erővel kinyírják , majd tovább gyilkolják egymást.

hunbagira
Újságíró

Ehhez is egy sötét oláhcigàny vagy, kakszi. De akinek a zsideszes sajtó annak is a legalja, bayer -origo/888 tandem az egyetlen forrása.
Jelzem a siíták azok mindig a keresztényekkel fogtak össze. Lényegében a keresztes hadjáratok sikere és a keresztes államok kérészéletű fennmaradása ennek volt köszönhető. Aleppót is úgy vették be a lovagok, hogy siíta aszaszinok lerohanták az őrséget és kaput nyitottak a kereszteseknek.
Úgy, hogy rosszul tudod, saját eretnekeiket az ábrahámi vallások mindig jobban gyűlölték mint a másik ábrahámi vallást. Ui: ez fordítva még inkább igaz, a dzsihád is ezért volt sikeres a keresztény területeken ld a bosnyákok (pomákok, csecsenek, albánok stbk), te. Primitív zsidesz patkány.

hunbagira
Újságíró

Ahogy most is a hezbollah védte a keresztény falvakat a szalafita fejlevágók ellen. Majd a hezbollah segítségével jönnek létre a keresztény önvédelmi milíciák.
És nagyban is a szerencsétlen kis örményország mára legnagyobb védőhatalma a siíta irán.

hunbagira
Újságíró

Nem, a törökök és perzsák azért, mert nekik az iszlám előtt is volt történelmük. A török asszonyok szultáni időszakban sem jártak csadorban. Ahogy a perzsák sem.
És a muszlim törököknél a siíták felé tendáló hanafita szufizmus volt az elterjedt, még a 20.század előtt is. Szóval ők előbb kerültek beállva extázsisba (mint aszaszaszin haverjaik) semmint dzsihádoljanak ld kerengő dervisek.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ja, az kimaradt, hogy épp a “liberálisnak titulált” iszlám szekta fatvázott Rushdi ellen.

hunbagira
Újságíró

A katolikus egyháznál még mindig létezik az inkvizíció intézménye, csak már halálbüntetést nem hoz, csak kitagadást. (mondjuk régen sem hozott papíron, ezt akkor is kiadták a világi bíróságoknak, a totális álszentség jegyében)
És hülyegyerek rushdiere, mint “sátánista” eretnekre lett fatva kibocsájtva. Szóval nem cáfosz te sötétség, hanem megerősítesz.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A katolikus egyháznál még mindig létezik az inkvizíció intézménye, csak már halálbüntetést nem hoz, csak kitagadást.

És? Hol releváns?

(mondjuk régen sem hozott papíron, ezt akkor is kiadták a világi bíróságoknak, a totális álszentség jegyében)

Geci keresztények:)

És hülyegyerek rushdiere, mint “sátánista” eretnekre lett fatva kibocsájtva.

Akkor ez így már rendben van.

Szóval nem cáfosz te sötétség, hanem megerősítesz.

Örülök neki, ma sem keltem fel hiába.

hunbagira
Újságíró

Te primitív, gyáva szar, olvass már vissza honnan indult a vita.
Ne kis köcsög terelésbe, majd bullyngba próbálj menekülni.
Onnan, “hogy -szerinted- mindenképp kívüllállóakat akarnak ölni” Erre írtam, hogy nem, mert ő náluk is az “eretnekek” a főellenség..erre ” cáfolatként” belököd rushdiet. :D szerencsétlen félnótás.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Te primitív, gyáva szar,

:)DDDD

olvass már vissza honnan indult a vita.

Olvassa az, aki kíváncsi rád.

Ne a kis köcsög terelésbe, majd bullyngba próbálj menekülni.

Muszáj, mert ez az én szintem….., ennyi telik tőlem….

Onnan, “hogy -szerinted- mindenképp kívüllállóakat akarnak ölni”

Ja, csak épp én ilyet nem írtam. Honnan haluztad ezt be?

Erre írtam, hogy nem, mert ő náluk is az “eretnekek” a főellenség..

Írtál te már elég szemetet, elmegy ez is köztük….

erre ” cáfolatként” belökös rushdiet. :D szerencsétlen félnótás.

Csak hogy a magas intellektusod ragyoghasson, hogy megint helyretettél egy szerencsétlen félnótást.

hunbagira
Újságíró

mit röhögsz, te fos?! :D hányszor kaptál itt ajánlatot a személyes találkozásra?!
egyszer sem mertél élni vele, sőt amikor egy bullyngozásod után félig kidoxoltak. akkora hisztit csaptál, hogy hunn egyes drogos őrjöngései kutyafaszába sincsenek hozzádképest :D úgy beléd fagyott a szar. :D
több néven futó kolléganőd…meg eleve tor alól meri nyomni csak…jó ezt már az index fórumon is csak így merte.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

mit röhögsz, te fos?! :D

Nem rajtad:)D

hányszor kaptál itt ajánlatot a személyes találkozásra?!

A ürüléket mindig is kerültem, nemhogy még akarattal keressem is.

egyszer sem mertél élni vele,

Megtalálod a párod, ne félj, csak keresgéld tovább szorgalmasan….

sőt amikor egy bullyngozásod után félig kidoxoltak. akkora hisztit csaptál,

Ja. Nagyot.

hogy hunn egyes drogos őrjöngései kutyafaszába sincsenek hozzádképest :D

Végre valami jó hír hunn-ról….

úgy beléd fagyott a szar. :D

Azóta sem olvadt ki.

több néven futó kolléganőd…

A sok eszeddel szerintem ott is melléfogtál, de hát te vagy a híres nyomozóügyvéd…..

meg eleve tor alól meri nyomni csak…

A geci:), most megsajnáltalak…..

jó ezt már az index fórumon is csak így merte.

Biztos azért, mert fél tőled:)

hunbagira
Újságíró

Hát kakszi pedig te be vagy célozva, úgy, hogy jönni fog az a találkozás…bár valószínű valóban gumikesztyűben leszel meglapogatva, nehogy szaros legyen a kezem, te debreceni oláh nyomorék.

Nemcsak tőlem kell, elég sokan le akarják vadászni a másik fórumon is. Amúgy neki is párszor lehetőséget adtak(am) valahogy ez a fostalicska elvtársad sem akar vele élni.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

pedig te be vagy célozva, úgy, hogy jönni fog az a találkozás…

Eléggé botcsinálta jogász lehetsz, ha épp te, és nem is először, fenyegetőzöl a BTK 222. szakasz b) pontjában foglaltakkal, egyúttal az “éles” eszedről és kontrollálatlan személyiségedről is pontos látleletet ad………

bár valószínű valóban gumikesztyűben leszel meglapogatva, nehogy szaros legyen a kezem, te debreceni oláh nyomorék.

Jól tudom, hogy az még súlyosbítóbb körülmény, ha nyomorékot bántalmazol…..?
Ha jól emlékszem, Btk. 164. szakasz, (4)-es pontja.

Nemcsak tőlem kell, elég sokan le akarják vadászni a másik fórumon is.

Valószínű, hogy most ő ettől megijedt…….

Amúgy neki is párszor lehetőséget adtak(am) valahogy ez a fostalicska elvtársad sem akar vele élni.

Ne félj, ha így folytatod, bele fogsz egyszer szaladni olyanba, aki segít majd a kínjaidon, ha annyira követeled a karmádat…..

hunbagira
Újságíró

1. Ez egy ígéret, nem fenyegetés….2. honnan tudod, hogy bántalmazás lesz a módszer…3. honnan tudod (ahogy) a rendőrség is, hogy nem többen használják az én regemet? :D 4. honnan tudod, hogy nem kaptok barátnőddel egy viszont feljelentést?! :D
tudod, te szardarab, én nem hunn vagyok…semmilyen téren és nem is index fórumra kommentelő szerencsétlen.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

1. Ez egy ígéret, nem fenyegetés….

Csodálkozom, hogy egyáltalán a büfészakot hogyan végezted el ennyi sok ésszel…..

2. honnan tudod, hogy bántalmazás lesz a módszer…

Te fenyegetsz folyton, min. tucatnyi alkalommal, hogy megversz:)
Elég nehéz másként értelmezni, de lehet hogy a progresszív újbeszél szerint nem is ezt jelentik ezek a szavak….

Azért gondolkodom rajta, hogy a bántalmazáson kívül, még milyen bántalmazási módszerrel próbálsz most kifarolni?

3. honnan tudod (ahogy) a rendőrség is, hogy nem többen használják az én regemet? :D

Jogász létedre tényleg ilyen mélyre képes vagy süllyedni? Vagy nem tetteted, tényleg ennyire infantilis szinten vagy?
Esetleg ennyire retardált bírókkal találkoztál, akik az ilyen kamut beveszik?

Ha te személyesen veszel “elégtételt”, elég nehéz lesz levakarnod azt a mocskot magadról, amibe itt jó mélyen beleástad magad…..

4. honnan tudod, hogy nem kaptok barátnőddel egy viszont feljelentést?! :D

Mire fel?
Itt eddig csak te fenyegettél engem, hogy bántalmazol, milyen címszóval jelentenél fel?

Ráadásul milyen barátnő? Annyira elvakít a szűklátókörű nyomorod, hogy még mindig nem fogtad fel, hogy a “barátnőm” (sic!):) min. olyan testi adottságokkal rendelkezik, mint te, és ha sokat keresgéled, lehet, hogy te húzod a rövidebbet?:)DDDD

tudod, te szardarab én nem hunn vagyok…semmilyen téren

Igen, te még egy semmirekellő drogoshoz sem vagy mérhető….., ebben egyetértünk…, furcsa módon, még ő is többet ér, mint te….., terheltsége ellenére…

és nem is index fórumra kommentelő szerencsétlen.

Bizony, a saját elmondásod szerint te egy bázisugró/ejtőernyős, exlégiós vannabee nyomozóügyvéd vagy, aki megyerizoard@gmail.com, illetve zoardmegyeri834@gmail.com címeken próbálkozik találkozót egyeztetni, testi sértést ígérve, “elégtételt venni” vélt sérelmeiért és többször is, alpári módon fenyeget ezzel több személyt is ezen az oldalon.

De az is lehet, hogy csak annak hazudod magad és egy nyomorult, max 12 éves szaros hisztibohóc vagy, vagy legalábbis nagyon élethűen hozod ezt a formát, de ténylegesen nem tudhatjuk, viszont olyan nagy arcod van, és úgy viselkedsz, mintha érinthetetlen lennél……

hunbagira
Újságíró

Igen, a bírók ezt beveszik. (illetve max emberölés esetében nem)De már a rendőrök is pattintják erre hivatkozva a feljelentéseket. :))))
Barátnőd, ebben az esetben nem térne ki a talik elől “szajokjádozással”. :D tudod kakszika a tettek számítanak. Amúgy egy verekedésben a testi adottság, csak egy tényező…dehát nyilván neked ebben sincsenek tapasztalataid. Szóval egy 60 kilós boxoló is szétcsap egy 110 kilós testépítőt.

victus
Olvasó

Igen, a bírók ezt beveszik.

Itt csak te veszed be a nyeles aszpirint. Sok degenerált hiszi azt, hogy érinthetetlen, aztán amikor felelősségre vonják, összehugyozza magát.

tudod kakszika a tettek számítanak.

Amikről azt sem tudod, hogy micsoda, ezért csak pofázni tudsz.

Amúgy egy verekedésben a testi adottság, csak egy tényező…dehát nyilván neked ebben sincsenek tapasztalataid. Szóval egy 60 kilós boxoló is szétcsap egy 110 kilós testépítőt.

És már jön is a süketelés. Ilyet is csak a kis csira ovis nethuszárok szoktak. A virtuális térben pofázni, hogy ki, hogy lesz megverve, aztán egy kisebb pofon után rohannak haza anyucihoz, hogy “báncsát a csúnya, gonosz, nagyfiúk.”
Egy 60 kilós kis gnóm vagy? Erre a csicska súlyodra vered magad, baszki?

hunbagira
Újságíró

nah akkor várom az elérhetősegedet, kakszika álta ide rakott email címre, sokadjára erectus. :D és előtted a lehetőség a “felelősségre vonásra”. :)))
amúgy kakszika már feljelenteni akar. ennyire összecsináltátok magatokat fostalicskák..:D

victus
Olvasó

Senki sem akar feljelenteni, mert egy komolyan vehetetlen, hisztis kis buzi vagy, aki itt éli ki magát. Lehet, hogy még sajnálnálak is, ha nem lennél ekkora faszszopó geci.

hunbagira
Újságíró

és már a pofont sem akarod megpróbálni, te utolsó kis fostalicska? :D

victus
Olvasó

És akkor nem fenyegetőzöl. Persze ez pont olyan, mint amikor a 150 centis, 40 kilós halálsápadt asztmás kis görcs odamegy egy társasághoz, megigazítja az SZTK szemüvegét, beleszív egyet az inhalálójába, aztán elkezd pofázni, hogy majd jól összever mindenkit.
Ha a társaság tagjai egyáltalán észreveszik, még arra sem méltatják, hogy elküldjék a picsába, hanem csak szimplán kiröhögik.

hunbagira
Újságíró

leírtad kakszi haverkádat, aki már feljelentéssel akar fenyegetőzik a jövőbeli debreceni látogatás miatt. :D
hogy néz ki az a debreceni sztk?-te büdös szar prosti?!

victus
Olvasó

Debrecen egy szép város, érdemes oda ellátogatni. Ha majd elvonszoltad oda a tetves picsádat, megnézheted az SZTK-t is, ha annyira érdekel, kis pöcs.

Horvath Anton
Olvasó

A fasz se kíváncsi rád annyira, pofonért meg úgyse jössz elő netes Tokahontas :D

victus
Olvasó

Ja, annyira nem kíváncsi senki, hogy mégis itt veritek a nyálatokat. Látom téged is ide hozott a rossz baj, Tónyó.
Kakirában legalább van annyi, hogy saját maga fenyegetőzzön és nem bújik mások háta mögé biztos távolságba és nem onnan ugat, ahogy te.

Horvath Anton
Olvasó

“Ja, annyira nem kíváncsi senki, hogy mégis itt veritek a nyálatokat”
Ezt én sem értem teljesen, merthogy elvileg “leszarja mindenki a fejeteket”, de te mégis itt vered a nyáladat. Biztos távolságból persze, mivel csak úgy mersz beugatni.

victus
Olvasó

Most szépen megismételted, amiket én írtam. Ügyes papagáj vagy Lórika, jár a keksz.

hunbagira
Újságíró

lyólvan-lyólvan, prosti..:D

hunbagira
Újságíró

és kakszika…én csak veled és újdonsült barátnőddel viselkedek így. tehát magatokfajta bullyngozó szardarabokkal. szóval hagyd a királyi többest.

victus
Olvasó

Neked ez az alapstílusod, de féreg. Az összes kommentedben ömlik a szarlavina a mocskos pofádból. Ha nem tetszik valami, csak hisztizni tudsz, mint egy pelenkáját telefosott kis pöcs. Mert az is vagy.

victus
Olvasó

Csodálkozom, hogy egyáltalán a büfészakot hogyan végezted el ennyi sok ésszel…..

Ki mondta, hogy elvégezte? Vagy lehet, hogy sok “szájmunka” kellett hozzá. Ezért csak magából tud kiindulni.

victus
Olvasó

Bizony, a saját elmondásod szerint te egy bázisugró/ejtőernyős, exlégiós vannabee nyomozóügyvéd vagy

Miért nem mindjárt James Bond? Így kevesebbet kéne hazudni egyszerre.

hunbagira
Újságíró

részedről az vagyok,kakszika…:D

victus
Olvasó

Te csak egy hatalmas, legyektől hemzsegő, bűzlő trágyadomb vagy mindenki részéről. Illetve téged még a legyek is csak undorral leköpnének. De hisztizzél már még egy kicsit a röhejes fenyegetőzéseiddel, hadd röhögjek már egyet ebben a kurva nagy hőségben.

hunbagira
Újságíró

kakszika, te meg ugyanazon pont a. szakasza alapján vagy feljelenthető, barátnőddel együtt.
ui: eme tényállás magánvádas magyarán a gyanúsítottnaky/terheltnek kiadják a feljelentő adatait az irat ismertetés során. :D
szóval azzal nagyon nem jársz jól..:D mert mindened itt landolna azonnal.
szóval nekem, csak folytatnom kell a ti bullyngozásotokat, hátha megteszitek. :D

victus
Olvasó

Aztán belelóg a kezed a bilibe. Itt csak te fenyegetőzöl, te szarrakás. Csak lehet, hogy annyira fogyatékkal élő vagy, hogy fel sem bírod fogni. Bár egy kicsit még gyakorolnod kell ezt a műsorszámot, mert nehezen fogják elhinni, hogy kattant vagy.

hunbagira
Újságíró

nah szóval komolyra vesszük a figurát, hegyi nertárs?! :D

victus
Olvasó

Ahhoz első körben komolyan kéne viselkednek, másodikban pedig komolyan kéne, hogy vegyelek. Csak hát itt egyik sem áll fenn.

hunbagira
Újságíró

ennek fuss neki a magyar nyelv szabályai, szerint, nyomorék.
vagy próbáld meg az anyanyelveden, oláhul. google translate-tel többre megyek.

victus
Olvasó

A mondatokat nagybetűvel kezdjük, faszfej. Vagy a lovári nyelvben nincs ilyen, retek cigányfajzat?

hunbagira
Újságíró

hszről van szó, oláh-prosti.

Horvath Anton
Olvasó

Gondolom a héberben is másképp van…

Horvath Anton
Olvasó

A “komoly férfiakat” gondolom az RTL klubbon szoktad látni vagy a netflixen agyhalott picsa.

victus
Olvasó

Hát nem is itt, mert itt csak egy rakás teleszart pelenkás hülye gyerek hisztizik naphosszat.

Horvath Anton
Olvasó

Fájhat a gazdád feje NERmami, a saját CSOKkal szerelt, felvásárolt szavazói is ellene fordulnak majd (pedig a fajtársai):
https://index.hu/velemeny/2022/08/18/ha-megfagyna-inkabb-vagja-ki-a-fakat-a-tarsadalom-also-tiz-szazaleka/
Itt már egy-két botrányos fajkeveredéses terelőduma kevés lesz neki, muszáj lesz a valós problémákkal is foglalkoznia.

hunbagira
Újságíró

másrészt rushdie majdnem megölését, nem a hezbollah mégcsak nem is a forradalmi gárda egy kommandója hajtotta végre, hanem egy erős bűnözői múlttal rendelkező faszkalap. Szóval élek a gyanúperrel, hogy nem a fatva volt az indíték, hanem 3mió dollár.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

másrészt rushdie majdnem megölését, nem a hezbollah mégcsak nem is a forradalmi gárda egy kommandója hajtotta végre, hanem egy erős bűnözői múlttal rendelkező faszkalap.

Most ettől meghatódtam.

Szóval élek a gyanúperrel, hogy nem a fatva volt az indíték, hanem 3mió dollár.

Egyik nem zárja ki a másikat, de sokat nyertünk, hogy megosztottad ezt velünk.

hunbagira
Újságíró

most te is átmentél óvodásba, ahogy szoktál?! mert az egy dolog, hogy műveletlen primitívség vagy. azon lehet segíteni. de sajátmagadnak is ellentmondsz 3 hszen belül az azt mutatja, hogy egy debil vagy, amin nem.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

most te is átmentél óvodásba, ahogy szoktál?!

Kénytelen vagyok, hiszen így szoktam, nem?

mert az egy dolog, hogy műveletlen primitívség vagy.

Ja, az.

azon lehet segíteni.

Taníts mester, neked hogy sikerült?

de sajátmagadnak is ellentmondsz 3 hszen belül az azt mutatja, hogy egy debil vagy, amin nem.

Akkor ez már örökre így marad.

hunbagira
Újságíró

Ex max a perzsákra, kurdokra, törökökre, berberekre igaz. Az arabokra nagyon nem.
És a fentebb említetteknek nincs nagy seggük.

georg1945
Olvasó
georg1945

A nők a férfiakat egyszerűen ESZKÖZNEK használják.
Eszköz, hogy hivatalos dolgokat elintézzen.
Hogy nyaralni vigye őket.
Hogy, ha kell vagy szükséges jól megbasszák őket.
Hogy otthon lakásfenntaró legyen.
Hogy ezermester legyen.
Hogy, ha kell, akkor megtermékenyítse őket.
Hogy vegyen autót és hordozgassa őket ahová ők akarják.
Hogy megfőzzőnek nekik.
Hogy süteményt süssön nekik.
Hogy pénzt keressenek nekik.
Hogy a fiú gyereket olyanná neveljék, amilyen az apjuk.
Hogy csakis velük legyen, ha kell minden kívánságát teljesítsék.
Hogy ………… és így tovább.
Arról meg ne is szóljunk, hogy a közösülést majd 80%-uk nem is élvezi, csak mert divat.
Igazán és igazából soha nem szerette és nem is fogja szeretni a férfit, csak azt szereti, amit az neki megteremt, ajándékoz.
Egy nő MINDENT MEGTEHET büntetés nélkül, most már országokat tehet tönkre, az országban élő családokat, és minden embert. És akkor mi van ?! Kiált fel. Szórakozik. Hangosan visong. Fülsértően “kacag”, mert buta.

Vannak fura “férfiak” aki majd meg döglenek a női mellek után, a női hatalmas segg után, a rúzsos égőpiros száj után és így tovább, de vannak olyan csodabogarak is akik a 200 kg-os nőstényekért kaparnak.
Micsoda ízlés ???
Micsoda világ van azoknak a szörny férfiaknak a fejében.

Barátocskám, ha eljön a halálod ideje, a nőstény társad majd alig várja, hogy kimúlj, lehet, hogy még majd segít is egy kispárnával.

Ajánlom a kanoknak, hogy tanuljanak meg EGYEDÜL élni és tanulják meg az egyedüllét boldog nyugalmának élvezését, mert valójában MINDIG IS EGYEDÜL VOLTATOK és senki sem szeretett titeket. A nőstényed elválik tőled, a fiad talál magának nőt és ott hagy magadra, a lányodra is rátalál egy kan és elmegy vele – ami az élet rendje.

Senki nem marad veled.
Esetleg egy hű barát.
Csak az.

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
Mit szeretnél?
Hogy az itt olvasó nők háborodjanak fel?
Vagy az itt olvasgató férfiakat akarod felháborítani? A nőkben csalódott férfiak ezeket tudják, pont ezért csalódottak. A még nem csalódottak sem ettől fognak felébredni.
Úgyhogy szerintem te az itt tanult és sikeressé változott férfiakat akarod felháborítani.

Rám például érvényes a szörny férfi meghatározásod : pont olyan “Micsoda háromkérdőjeles” az ízlésem, és jobb neked ha nem tudod hogy micsoda világ van a fejemben. :-)))

És most hogy megírtad hogy mit és hogyan tanuljak meg, én csak annyit kérdezek, hogy “Mert különben.. ?”
Mivel fenyegetsz te engem, ha kinevetem ezt a kioktatást?
És mit kockáztatsz, ha a halálomkor mégsem úgy lesz ahogyan jósolod?

Még annyit, te ajánlgatós barátocska.. hogy a férfiak kanok. Mind.
Aki nem kan, az nem férfi – az csak egy hímnemű ember.

Ajánlgass csak tovább.. hadd értsem hogy milyen jó neked.

georg1945
Olvasó
georg1945

Körül nézek itt Pesten és mindenütt, szinte csak NŐKET látok.
Különböző korúak.
De MINDNÜTT csak nők.
Rengeteg van belőlük.
Férfit alig, talán minden ötödik tartozik az “erősebb nemhez”.

Az a férfi, aki ügyes, eléggé művelt, korra való tekintet nélkül, könnyen feltalálja magát a nők között.
És sok közöttük a barátságos, aranyos, jóindulatú és kedves.
A férfiak meg inkább mordok, mennek a fejük után a sehová, sőt sietnek.
A nőkkel könnyű beszédbe elegyedni, míg a férfiak nem beszélgetnek nagyon, csak kisebb bandákba verődve, mint valamiféle titkos társaság tagjai. Valahova tartoznak. Úgy gondolják. Közben meg különben olyan egyedül vannak, hogy az már fogalom.

Tehát női társadalomban élünk.
Ezt kell felfognunk, ezért rohantunk kifelé a kötelező katonaságból, mert egymásnak bizony unalmasak voltunk.
Egy férfi társadalom arról szól, hogyan tudjuk egymást jól becsapni, kihasználni.
Egy férfinak a másik férfi bizony csak eszköz, szerszám amivel megcsinltathatja a majdani eladó áruját.
Csak eszköz a másik férfi, semmi más, semmi több. esetleg durva férfi szórakozás kuglibábja, akit jól ki lehet csúfolni, röhögni lehet rajta és semmi sajnálat iránta. Kegyetlen világ VOLT a férfi társadalom, ahol nem volt kegyelem, sajnálat. Összességében azonban a férfi társadalom mértékletesebb, kimértebb volt.

És mind ebben, most, zajlik a nők – férfiak háborúja.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Isten az atyám, nem tudom eldönteni, hogy demens vagy-e, vagy csak troll, esetleg mindkettő?….

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
..elég rossz lehet neked, ha ilyennek látod a férfiakat.
Nem szeretném, ha én is ilyennek látnám magunkat.
Ne taníts a csalódott férfiaknak ilyent.

georg1945
Olvasó
georg1945

Bocsáss meg, ha megbántottalak volna !
Nem volt szándékomban.
És nem csak téged nem akartam megbántani, de egyik férfi társamat sem.
Inkább csak reflexió amiket írok, ugyanis ezt látom.
Látom a félrement társadalmat, de nem találom rá a megoldást.

De azt is látom, hogy az emberek nem okulnak a hibáikból, hanem halmozzák azokat.
Nem akarhatok kioktatni senkit, mert mindenkinek más és más a sorsa, másmilyen a helyzete, másképpen szocializálódott.

A helyzet az, hogy egyre kevesebb a férfi és egyre több a nő.
Mindenütt.
Ha most még ehhez hozzávesszük az Ukrajnából beözönlő rengeteg nőt, akkor a probléma még inkább fokozódik.
A férfiakat meg úgy kezeli a társadalom, hogy nem támogatja őket.
Láthatod, hogy egy nő MINDEN rosszat megtehet következmények nélkül, büntetés nélkül.
És csak tolul a rengeteg lány, nő mindenütt-
Ők a bírák.

Nem látom a probléma megoldását.

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
Nem bántottál meg.
Még nincsen harag, csak nem értem hogy miért tanítod nekünk itt a csalódott férfiak oldalán hogy a csatát már előre elvesztettük.
Nem igaz hogy következmények nélkül tehetnek meg a nők MINDEN rosszat.
De ha egy negyvenötös jelzésű nick ezt mondja, annak elkeserítő az eredménye azok lelkében akik újak a témában.

Ne kérj bocsánatot. Azzal nem teszel jóvá semmi téves tanításod.

victus
Olvasó

Te vagy baszva?

georg1945
Olvasó
georg1945
Miklos1
Olvasó
Miklos1

Érdemes elolvasgatni a facebookos kommenteket is, férfi-nő felváltva szapulja a női aljasságot. Van benne valami. Ez mind csak azt mutatja, hogy férfi nélkül nincs társadalom, csak káosz :)

victus
Olvasó

Mint ahogy nők nélkül sincs társadalom, nélküled viszont van.

tomgal
Olvasó
tomgal

Sokszor volt már szó a hiteles női akcióhősökről kontra teljesen hiteltelen társaikról, nagyon egyszerű, mindig azok a nők hitelesek ( Ripley, Sarah Connor az első részekben) akik a körülmények hatására – nagyon fontos- kénytelenek és nem vágynak kilépni női komfortzónájukból. Az élet is ilyen ha megnézzük a történelmet , háborúk, természeti katasztrófák, járványok, bűncselekmények esetében fordul elő legtöbbször , hogy nők részéről rendkívüli teljesítményt tapasztalunk ( bizony, akár hősieset, önfeláldozót is), hisz a mindennapokban nem ez a funkciójuk. Nem rohangálnak az utcán szuperhősnők, “wonderwoman-ek”, ez baromság és baromság elhinni, hogy ez mindenkinek menne, csak akarni kell. ( mindenki fejlődhet, de egy 50kg- os nő nem fog lenyomni egy 100kg- os csupaizmot, max igen nagy szerencsével, fegyverrel).
Ripley valóban csak túlélni akart az első részben, amúgy sietett haza a lánya! 11.születésnapjára. ( ezért sem teljesen hiteltelen a 2. részben, hogy beindulnak az anyai ösztönei, hisz ő anya, bár a lánya meghalt még mielőtt visszatért 57 év hibernálásból , de neki ez még friss élmény, nem egy emberöltő telt el számára). Esze ágában nem lett volna újból találkozni az idegen(ek)-el, hosszas vívódás után ment mégis bele, amikor kiderült családok vannak veszélyben és a lelkiismerete nem bírta volna elviselni, ha nem segít. Kompetenciája, alien ismerete tekintetében valóban lényegtelen volt, hogy nő.
Érdekesség, hogy a kommandós csapatban volt ugye egy nőnemű, aki kinézete , izomzata , viselkedése szempontjából is inkább férfira hajazott, hisz pont a nőiesség teljesen felesleges egy ilyen munkakörben ( sőt zavaró, gátló ). A Vasquez-t alakító színésznőnek egyébként nagyon hitelesen sikerült hozni a figurát, lényegesen életszerűbb volt, mint mostanság sok friss filmben egy -egy női akcióhős.( egyébként komoly díjat is nyert érte, mint legjobb női mellékszereplő)

Sarah Connor is egyszerű kis kedves pincérnő volt, aki úgy esett bele az egészbe, mint Pilátus a krédóba, soha nem volt neki tervben ” ez az egész”, ott is a 2. -részre lett belőle az aki, amikor már tudatosan készülnie kellett erre a feladatra, megvédeni minden erővel, tűzzel- vassal a fiát, a jövőt. Eredetileg esze ágában nem volt ilyesmivel foglalkozni, ő is, Ripley is a rendkívüli körülmények ” terméke”.

Az ab ovo , mindenkit lenyomó szupernők ezért hiteltelenek, nincs fejlődés, körülmény, kemény munka benne.

A Prédát tegnap láttam, szerintem a mostanság divatos wonderwoman-es, szupererős akcióhősnős filmektől jobb, bár kétségtelen vannak benne hihetetlen elemek ( jó , nyilván a predator, az alien és a terminátor figurája is egy kitalált karakter). Önmagában egy fiús indiánlány lehet képes sok mindenre, többre, mint lánytársai, azért ne felejtsük el a természeti népeknél a túlélés miatt minden tag szívósabb, erősebb, gyorsabb, mint nem ilyen környezetben felnövő társaik, meg azért a film folyamán többször eltángálják ( saját indián társai is), elfogják, megsérül, tehát itt nem annyira a fizikai erejére kerül a hangsúly, hanem a gyógynövény ismerete, gyorsasága, fifikája miatt lett ( nagy szerencsével) nyerő , bár ettől függetlenül a predator elleni győzelme ( bocs spoiler) kb. a mission impossible.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Sokszor volt már szó a hiteles női akcióhősökről

Oximoron, nincs olyan, hogy “női akcióhős”. Maximum akcióhős, akinek történetesen nő a neme.

mindig azok a nők hitelesek ( Ripley, Sarah Connor az első részekben) akik a körülmények hatására – nagyon fontos- kénytelenek és nem vágynak kilépni női komfortzónájukból.

A “hitelesség” pedig a másik kamu.
Attól nem lesz valaki hiteles, ha szénné gyúrja magát, hogy egy hasonló adottságokkal rendelkező férfi képességeinek kb a 75%-át tudja hozni, maximum.
Ezek fizikai korlátok, és akkor még a többiekről nem is beszéltünk.

Persze, ha valaki “rá van kényszerülve”, akkor szerencsésebb, ha férfinak születik, de ha nőként belekényszerül meg lehet tanulni, gyakorolni, lásd pl. Miló Viki-t.
Csak ennek a nő részéről mindig az az ára, hogy elveszíti a nőiességét, sérül/csökkent értékű árú lesz belőle, míg egy férfi “megerősödik”, férfiasabbá válik tőle.

Az élet is ilyen ha megnézzük a történelmet , háborúk, természeti katasztrófák, járványok, bűncselekmények esetében fordul elő legtöbbször , hogy nők részéről rendkívüli teljesítményt tapasztalunk ( bizony, akár hősieset, önfeláldozót is), hisz a mindennapokban nem ez a funkciójuk.

Jól fogalmaztál: ami egy férfi (korábban min. 60-80%-uk, ma már jó esetben talán 30-40%-uk) )számára természetes, az bizony a nő számára “rendkívüli”, nem is képes rá max 1-2%-uknál több. Mondhatnánk azt, hogy elhanyagolható “hiba a mátrixban”.

Nem rohangálnak az utcán szuperhősnők, “wonderwoman-ek”, ez baromság és baromság elhinni, hogy ez mindenkinek menne, csak akarni kell. ( mindenki fejlődhet, de egy 50kg- os nő nem fog lenyomni egy 100kg- os csupaizmot, max igen nagy szerencsével, fegyverrel).

Még egy 50 kilós férfit sem, nem kell ahhoz csupaizomnak lennie, pl egy olimpia leggyengébb 50kg-os birkózó férfia simán gerincre vágja a legjobb 50 kg-os birkózó nőjét, és a transzszarok bizonyítják, hogy még ( női) hormonokkal “gyengítettek” is simán verik őket.

Ripley valóban csak túlélni akart az első részben,

Pontosan, életösztön.

amúgy sietett haza a lánya! 11.születésnapjára.

Ennek nincs relevanciája:), ha nem “sietett volna”, akkor nincs életösztön? WTF?:)

( ezért sem teljesen hiteltelen a 2. részben, hogy beindulnak az anyai ösztönei, hisz ő anya, bár a lánya meghalt még mielőtt visszatért 57 év hibernálásból , de neki ez még friss élmény, nem egy emberöltő telt el számára).

Azért kurva ritka az a szituáció, amikor egy nőben “beindulnak az anyai ösztönök” (sic!:) és berohan egy égő házba, másnak a gyerekéért, még a sajátjáért sem teszi meg, ha van férfi a közelében.
Igazán neki már nem volt vesztenivalója, se gyerek, se kilátás, könnyű úgy hőst játszani….., mint az MGTOW-ok, szükségből erényt:)

Esze ágában nem lett volna újból találkozni az idegen(ek)-el, hosszas vívódás után ment mégis bele, amikor kiderült családok vannak veszélyben és a lelkiismerete nem bírta volna elviselni, ha nem segít.

Te ezt a szart tényleg komolyan gondolod:)?DDDD
A női “lelkiismeret”-et, a “vívódással” együtt?:)DDDDD

Kompetenciája, alien ismerete tekintetében valóban lényegtelen volt, hogy nő.

Pontosan.

Érdekesség, hogy a kommandós csapatban volt ugye egy nőnemű, aki kinézete , izomzata , viselkedése szempontjából is inkább férfira hajazott,

Vagyis, semmi nőiesség nem volt benne, ennyi erővel egy kasztrált eunuch is lehetett volna, az legalább hitelesebb.

hisz pont a nőiesség teljesen felesleges egy ilyen munkakörben ( sőt zavaró, gátló ).

Ezt úgy hívjuk, hogy anomália.

A Vasquez-t alakító színésznőnek egyébként nagyon hitelesen sikerült hozni a figurát, lényegesen életszerűbb volt, mint mostanság sok friss filmben egy -egy női akcióhős.

Vagyis a nőiességét teljesen elvesztő ….., mit is? Férfiutánzatot? Milyen “figurát” hozott hitelesen? Az elbaszott nem nélküliét?

( egyébként komoly díjat is nyert érte, mint legjobb női mellékszereplő)

Ugye azért érezzük ebben az iróniát?:): “női mellékszereplő”, amiből a “mellékszereplő” az, ami valid……

Sarah Connor is egyszerű kis kedves pincérnő volt, aki úgy esett bele az egészbe, mint Pilátus a krédóba, soha nem volt neki tervben ” ez az egész”,

Hát ez az, ezért is zavaró, hogy egy rakás szerencsétlenségből ilyen hiró lett…..

ott is a 2. -részre lett belőle az aki, amikor már tudatosan készülnie kellett erre a feladatra, megvédeni minden erővel, tűzzel- vassal a fiát, a jövőt.

Ja, az emberiség sorsa “kiszálkásította” és tökösebb rusnyaság lett, mint Arnold:)

Amúgy a 3.-ra már egy rusnya múmia.

Eredetileg esze ágában nem volt ilyesmivel foglalkozni, ő is, Ripley is a rendkívüli körülmények ” terméke”.

Vagyis kurvára nem érdekes a nemük…..

Az ab ovo , mindenkit lenyomó szupernők ezért hiteltelenek,

Bizony.

nincs fejlődés, körülmény, kemény munka benne.

Miló Viki, vagy Katinka esetében van, de Janics Natasát is ide lehetne sorolni, de ennek az az ára, hogy hiába glancolja ki magát, csak veszít nőként.
Nem ez a feladata, nem természetes és túl nagy az ár, amit érte fizetni kell.

bár kétségtelen vannak benne hihetetlen elemek

Pontosabban, egyetlen hiteles jelenet sincs benne:)

Kb. olyannyira szar, mint amiért Leonardo DiCaprio oszkárt kapott: azért a medve megtép , belahalok, feltámadok, kinyírom és full kamu hányinger szarért……

Önmagában egy fiús indiánlány lehet képes sok mindenre, többre, mint lánytársai,

ja, a saját keretei közt……, és itt a mondatot be is lehet fejezni…..

tomgal
Olvasó
tomgal

“Te ezt a szart tényleg komolyan gondolod:)?DDDD
A női “lelkiismeret”-et, a “vívódással” együtt?:)DDDDD”

Nem én gondolom – gondoltam komolyan, hanem a forgatókönyvíró és a rendező, ugyanis addig mereven elzárkózott mindentől, amíg meg nem szűnt a kapcsolat a telepes családokkal, akkor sem nagy kedvvel, néhány átizzadt rémálmos éjszaka után ment bele , mert érezte, hogy baj van. Amúgy valóban nem maradt sok vesztenivalója, csak az élete…

( egyébként Janics Natasa és H Katinka messze nem vesztett annyira sokat, a 3x-os olimpiai bajnoki címük életük végéig igen jó megélhetést biztosít, Natasának családja, gyermeke van, Katinka nyilatkozata alapján most nála is a gyermek project jön , 33 éves, több gyermeke is lehet, Miló Viki saját döntése miatt nem szült korábban, amit már bán, de az ő eredményei anyagilag sem voltak hosszú távra elengendők, szóval talán neki nem érte meg).

https://femina.hu/hazai_sztar/hosszu-katinka-gyerek/

hunbagira
Újságíró

Natasa idején még nem volt akkora lóvé a dologban neki a járadékból jut főleg. Ugyanis, amikor ő volt aktív még nem ortbitron uralkodott, így a sportban nem volt akkora pénz, Vivi.
Katinka esetében valóban már majdnem milliárdosságról beszélünk. Bár még ott van a pereskedés Shannel. :)))

tomgal
Olvasó
tomgal

Azért az a havi 1.977.000 sem rossz Natasa esetében ( 3 arany, 2 ezüst, 1 bronz), tény, hogy Katinka magasabb szinten profitál már.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Aki irigyli, csinálja utána.

tomgal
Olvasó
tomgal

Pontosan, szerintem tökre megérdemlik, igen kemény munka, rengeteg lemondás ( buli, szórakozás, gyerekkorban is sokkal több edzés, korán kelés stb), én örülök, hogy kapják, megdolgoztak érte.

hunbagira
Újságíró

Jó, azért ez könnyen megy úgy, hogy olyat csinálnak amit szeretnek ez társadalom 90%nak nem adatik meg, ha férfi vagy inkább 99.

tomgal
Olvasó
tomgal

Ez a ”szeretnek’ azért ambivalens érzés számukra, egyben szeretik, de sokszor gyűlölik, no meg tehetség is kell, meg aki felismeri. Egerszegi Krisztina (jut eszembe az 5 olimpiai aranyával, meg pár egyéb érmével, neki is szép-megérdemelt- jövedelme van, abszolute nőies maradt-lett, 3 gyermek boldog édesanyja) pl. hosszú évekig csak térdig ment bele még a Balatonba is, annyira elege lett az úszásból.

https://www.noklapja.hu/interju/2017/11/29/ez-igy-sokkal-igazibb-elet-cimlapinterju-egerszegi-krisztinaval/

A férfi sportolóknak ugyanez a lehetőség adott, esetünkben élsportolókról volt szó , semmivel sincs kevesebb lehetősége egy fiúnak élsportot űzni, ha tehetséges, mint egy lánynak.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egerszegi Krisztina (jut eszembe az 5 olimpiai aranyával, meg pár egyéb érmével, neki is szép-megérdemelt- jövedelme van, abszolute nőies maradt-lett, 3 gyermek boldog édesanyja)

Talán még Kovács Kati az, aki hasonló kivétel, szép, és nem erodálódott a nőiessége,

https://www.noklapja.hu/interju/2017/11/29/ez-igy-sokkal-igazibb-elet-cimlapinterju-egerszegi-krisztinaval/

Bizony, “igazibb”……

A férfi sportolóknak ugyanez a lehetőség adott, esetünkben élsportolókról volt szó , semmivel sincs kevesebb lehetősége egy fiúnak élsportot űzni, ha tehetséges, mint egy lánynak.

Ez most mi a szar? de tényleg?:)
Szerk:
Bocs, rájöttem, hogy egy baromságra válaszoltál, ami jogos, szóval mea culpa, elnézést kérek.

hunbagira
Újságíró

élsportolónak, müvésznek, tudósnak olyanok mennek, akik imádják, amit csinálnak. másképp nem is menne. útközben persze kiéghetnek, de előbb-utóbb visszahúzza őket a szivük.
egy férfinek nincsenek khm “mecénásai”…szerencsés esetben max a családja.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem én gondolom – gondoltam komolyan, hanem a forgatókönyvíró és a rendező,

Vagyis bullshit:)
1000-ből 1000 (nő) nem így gondolná/cselekedne, fikció….

Amúgy valóban nem maradt sok vesztenivalója, csak az élete…

Mint egy “átlag” férfinak…..

( egyébként Janics Natasa és H Katinka messze nem vesztett annyira sokat,

Egyik sem szép, Natasa még úgy ahogy, időben kiszállt, de Katinka szerintem teljesen leerodálta a testét, kíváncsi leszek, hogy lehet-e gyereke.

Az biztos, hogy a nőiesség nem az erősségük.

a 3x-os olimpiai bajnoki címük életük végéig igen jó megélhetést biztosít,

Bizony, mi lehet fontosabb ennél egy nő számára?:)

tomgal
Olvasó
tomgal

1000- ből 1000(nő) nem.így gondolná/ cselekedne. Téves , tény, hogy több férfi rohan be egy égő házba , ha kell, de vannak nők is , akik nem restek kockáztatni vadidegenekért az életüket, sőt állatokért is. 2 perc alatt találtam egy csomó hírt a témában. Mindjárt linkelem.

https://www.google.com/amp/s/www.cornwalllive.com/news/cornwall-news/topless-hero-jessica-saves-family-4258881.amp

https://jochapress.hu/ultrafuto-no-mentette-ki-langolo-autobol-sofort/

https://www.google.com/amp/s/www.bbc.com/news/world-us-canada-61615236.amp

https://www.google.com/amp/s/www.insider.com/woman-saved-a-mans-life-3-days-after-giving-birth-2020-2%3famp

https://tenyek.hu/cikkek/hos-idos-no-mentette-ki-a-kutyat-a-jeges-vizbol

xcsakx
Olvasó
xcsakx

1000- ből 1000(nő) nem.így gondolná/ cselekedne. Téves ,

Nem, nem az.
10.000-ből 1-2 maximum.

Lehet itt “egrinőzni”, de azoknak nem volt “választási lehetőségük”,
A Titanicon, vagy bármilyen katasztrófa esetén, ha van választási lehetőség, akkor egy sem, ahogy te sem utasítod vissza a nők 40-et, nem véletlenül.

tény, hogy több férfi rohan be egy égő házba , ha kell,

Bizony, ez a tény és min. 1000-szeres nagyságrendben, mint a kósza példaként hozott anyagaid.

de vannak nők is , akik nem restek kockáztatni vadidegenekért az életüket, sőt állatokért is.

Igen, “vannak”, ezrelék alatti arányban, formál logika rulez…..

2 perc alatt találtam egy csomó hírt a témában. Mindjárt linkelem.

Hozhatsz bármennyit, elég ha összehasonlítod a rendőrök/tűzoltók/katonák etc. nemi arányait, ja és terepen, nem irodai seggmeresztés tekintetében……

Szóval a “van olyan”-al ki lehet törölni……

tomgal
Olvasó
tomgal

Na látod, akkor nem bullshit a forgatókönyv, mert a saját, légbőlkapott “statisztikád” szerint is van esély rá, hogy pont egy lelkiismeretes, önfeláldozó nő Ripley….:) ( filmeket meg túlnyomó többségében nem az átlagos, unalmas, hétköznapi emberekről írnak, pláne nem akció- sci-fi műfajban).

( a nők 40-nek mi köze a vészhelyzetben önfeláldozó, akár testi épségüket is veszélyeztető emberekhez? A férfiak ugyanúgy követelik és ugyanúgy kihasználnák a lehetőségét , abba senki nem fog belehalni, ha én 40 év után nyugdíjba megyek, ami eleve túlórák miatt kb ledolgozott 44 -45 év lesz mennyiségét tekintve, mert évente 1-1,5 hónappal dolgozok többet az átlagnál).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Na látod, akkor nem bullshit a forgatókönyv,

De, mert szignifikancia szint alatti anomáliát “heroizál”.

van esély rá,

És megfogalmaztad a lényeget:
Az egész kibaszott női “logika”/”érvrendszer”, relativizálás és “vitakultúra” éppen erről szól, a lényetek alapja: a “van olyan”-tól ->eljuttok mindig ->”egy nő is képes rá”, majd ->”ha egy igen, akkor a többi is” aztán -> “bármelyik nő képes rá”, végül ->”sőt, még jobb is mint egy férfi” (mer ugye van rá példa), ->végül oda, hogy “bármelyik nő, tűsarkúban, 40kg vasággyal, hátrafele lepipál minden férfit”.

Mint a csigapástátom:
-Tényleg csigából van?
– Igazság szerint fele csiga, fele disznó
50-50%-os arányban?
– Igen, egy csiga, egy disznó

Ez a női érvrendszer/logika, érvelés és vitatechnika alapja, arról meg ne is beszéljünk, hogy a nő érzelmei/viszonyulása határozza meg bármely érv/tény/vélemény “hitelességét”/”erősségét”.

pont egy lelkiismeretes, önfeláldozó nő Ripley….:)

Ezért sci-fi kategória:) a besorolása:)

( a nők 40-nek mi köze a vészhelyzetben önfeláldozó, akár testi épségüket is veszélyeztető emberekhez?

Az bazmeg, hogy ugyanannak a női “lélek”-nek egy “aspektusa”:), a te setedben főleg:), a messziről híres, galaxis méretű “igazságérzeted” kurvára nem akadályoz meg abban, hogy szemforgató módon élj ezzel a lehetőséggel:)

Az álszentség mindig az a gödör, amibe minduntalan beleesel.

A férfiak ugyanúgy követelik

Pontosítsunk: a “hímneműek”, sőt, az altruista hímneműek, akiknek esélyük sem lenne rá, mert se kutyájuk se macskájuk, nemhogy gyerekük lenne, de ők “küzdenek” az “elnyomott férfiak jogaiért”:)
A mihasznák is azért verik ezzel a blattot, mert se nem ront, se nem emel a támogatottságukon.
És a hogy a döntéshozó( férfia)k (!) fogalmaztak: “ha kiterjesztenék a férfiakra, akkor kiüresedne, vagyis elvesztené közpénz jellegét:)

A múltkor már levezettem, hogy talán 2-3 év, amit egy férfi nyerhetne vele, ezért van az a nagy hajcihő, de jelenleg az értelmesebbje a jelenlegi keretek közt “megoldja okosba”: vagyis 60 körül “alkalmatlannak” minősítteti magát, felmondanak neki, végkielégítés, ezzel meg a fusiba végzett “munkákkal” kihúzza 65-ig, aztán teljes értékű nyugdíjat kap, épp mint a nők, ugyanott van, mintha “nők40-“essel ment volna nyugdíjba, sőt, a végkielégítéssel még jobban is jár.
A hülyébbje meg megint megszívta.

és ugyanúgy kihasználnák a lehetőségét ,

A z örök relativizálás, “ő is”:), “nem különb”, megint a csigapástétom:)

abba senki nem fog belehalni, ha én 40 év után nyugdíjba megyek,

Honnan is ismerős ez?:)
Ja, megvan: “abba a gyár/üzem nem megy tönkre, ha én ezt a (kalapácsot) hazaviszem, és megtartom”

Hogy úgy mondjam, a becsületesség mintaképe vagy:)

ami eleve túlórák miatt kb ledolgozott 44 -45 év lesz mennyiségét tekintve, mert évente 1-1,5 hónappal dolgozok többet az átlagnál).

Persze, persze, már nem is “kalapácsról”, hanem egyenesen az “esztergagépről” van már szó:)

hunbagira
Újságíró

jah kakszi, mert egy zsíros seggű trampli az igazi.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha te erre izgulsz….

csakafoci
Olvasó
csakafoci

Nem értem Toplak urat. Már a sokadik cikk, ami kb. csak megpiszkálja a felszínt, aztán nem fejti ki. Felvázolja a helyzetet, és ahelyett, hogy kibontaná, elemezné, valami ostoba közhelyes mondattal lezárja. Ez így egy facebook komment színvonala, nem egy önálló cikké.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

A hétköznapi akcióhősnők 40-45 éves koruk körül ráncos banyákká lesznek. Minálunk így megy ez.

hunbagira
Újságíró

https://oroszhirek.hu/zelenszkij-elutasitotta-a-hadkoteles-ferfiak-kulfoldi-utazasanak-engedelyezeset/

ennyit a női terminátoroknak míg ők élig a víg özvegyek édes világát, férfi hozzátartozóik a fronton “nyaralnak”.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

A sokadik gexciunalmas és szánalmas macsó-pitcha filmvergődés. Ezt sem nézem meg, ennyi.
Minden egyes régi jó film ötletet szisztematikusan elrontanak ezzel a sz*rral…
A nők helye a konyhába! A filmekben is. Azaz, játsszon nőies szerepet, ne férfit próbáljon eljátszani, mert az még egy nőnek sem sikerült hitelesen. Legyen pl: intrikus/cselszövő, vagy családanya, vagy eseményekkel sodródó, átlagnő. Ezek hitelesek, a többi egy nevetséges f*s.
Ja aki bármilyen színészi teljesítményt méltat ezekben, az gondolkodjon el azon, hogy ezekben a művekben, az sokad-rangú. A fő dolog a CGI. Esetleg a kaszkadőrök. A többi felejthető.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Egyet értek, Icedetin! Ez csak hülyegyerekes, izzadt sunaszagú műmacsóskodás a törékeny, kiszolgáltatott nőktől. Akinek ez bejön, vagy nő, vagy ostoba. Férfi részről viszont elképzelhető, életképes (egyszer majd az lesz) mert ezekre a technológia fejlődése lehetőséget ad/fog adni. De női részről… Szánalmas, és az is marad.

Reactor
Újságíró

A női terminátor nem valami feminista-lobbi eredménye volt. Egyrészt, nagy csöcsű, dekoratív nőkkel még a szart is el lehet adni csokitortának (erről szól kb. az egész marketing), másrészt meg a Terminátor 2 után szükség volt valamiféle újításra, ami az első kettő részben nem volt, és hát…ennyire futotta. A film többi része eléggé “futottak még” kategória lett. Nem csodálom, ha a nyomába se ér a 2. résznek.

Hunn
Újságíró

Nem is volt az olyan rég, hogy megjósoltam: pár év múlva eljön majd az az idő is, amikor férfiként már rá sem nézhetünk majd feminista “úrnőinkre” az engedélyük nélkül…

Nos, van ahol ez a jóslat már valóra is vált, és hamarább, mint gondoltam. Mégpedig Ausztráliában, a világ egyik legfeministább országában. A sydney-i Club 77 nevű éjszakai szórakozóhelyen, ha rá merészelsz nézni egy nőre az engedélye nélkül, akkor a kidobók úgy kivágnak az utcára, mint macskát szarni…

https://nypost.com/2022/08/25/nightclub-bans-staring-without-verbal-consent-in-new-woke-policy/

Elképesztő!

Ahogy megjósoltam: errefelé haladunk globálisan ebben a szép, új, feminista világban…

tomgal
Olvasó
tomgal

Eljön majd az idő ???

Miért , Ausztráliába készülsz ? Pont kizárólag ebbe a bárba ?

Egyébként ezzel a húzással nagyon úgy tűnik alá is írták a halálos ítéletüket ( ki fog oda járni néhány femin kívül ?)

Club 77 said in the statement it will “encourage feedback” — which patrons were quick to provide, with comments including “RIP to social interaction” and “not allowed to look at people now.”

“Never before has the term ‘go woke, go broke’ been more appropriate,” one wrote.

“I had to make sure this wasn’t the onion,” another person quipped.

“The stupidity of these rules will guarantee that the only patrons to attend this club will be the snowflake generation,” someone said.

“Don’t you have to stare at someone first to see them staring?” someone asked, pointing out the potential flaws in the new policy.

Club 77 says it’s striving to provide a safe space for clubgoers, and is “committed to developing and nurturing a strong culture of consent.”

Hunn
Újságíró

Igen, tomgal, eljön majd az idő!

Ez a példa ugyanis egy új feminista jelenség egyik első fecskéje. És még csak nem is a legelső fecske: már felmerült a londoni tömegközlekedés kapcsán is az igény, hogy a nőkre való ránézés, mint olyan, rendőri intézkedést igényelne… És a londoni rendőrség (természetesen feminista rendőrnőkkel a vezérkarban) saját bevallásuk szerint lelkesen készen áll arra, hogy végre ilyen intézkedéseket is foganatosíthasson.

És mivel a feminizmus globálisan az angolszász mintát követi – lásd pl.: #MeToo – ezért előbb-utóbb a magyar feminista nőkben is fel fog merülni az az igény, hogy a férfiak ne nézhessenek rájuk csak úgy, az előzetes beleegyezésük nélkül… Úgyhogy egy-két éven belül számíthatunk ennek az új feminista kezdeményezésnek a megjelenésére Magyarországon is.

victus
Olvasó

Nem kell aggódni, majd a hozzád hasonló mocskos szemét incelek úgyis kirobbantják a forradalmat.

hunbagira
Újságíró

Ringyószar az incellek (vagy, hogy mondják) a halmaznak, csak egy szelete. Te nyomorék.
Szerinted a társadalom normális része meg fogja engedni, hogy egyfajta sátánista transzhumán androgün társadalmat hozzatok létre? És eme csapatnak bizony a femkók és a transzik a “lándzsahegye”. Következésképp velük lesz legkeményebben fellépve…én azt a pár ártatlan nőt sajnálom akik a kollektív bűnösség miatt szenvedni fognak.

Horvath Anton
Olvasó

Valójában ez az egész csak addig lesz erőltetve míg pénzbírság jár érte, amit a hölgyike kap kézhez. Mivel világszerte csökkenőben van a házassággal/gyerekkel történő zsarolással lehúzható balfaszok száma, így szükség van új ötletekre. Természetesen ha az állambácsi besegít akkor csak annál jobb, de nem mindenhova kell az sem, lásd onlyfans. Ilyen szempontból a feminista kondícionálás kontraproduktiv, mivel a rendszer hazugságai hamar kibuknak azoknál a férfiaknál is akik fehér lovagként benyelték a nőkről tálalt világképet, igaz még is sokszor már túl későn sajna. Az külön megmosolyogtató mikor egyesek a netes fórumokat okolják amiatt, hogy egyesek rájönnek az átbaszásokra, miközben ehhez elég egy modern feminista kulturában nevelkedett nővel kezdeni. Utóbbi tapasztalatszerzésnek eleve jóval nagyobb az esélye, mint a fórumozásnak.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mivel világszerte csökkenőben van a házassággal/gyerekkel történő zsarolással lehúzható balfaszok száma, így szükség van új ötletekre.

Ja, a gecik megint új ötletekkel csesznek ki “világszerte” a balfaszokkal, kivéve persze a világ legnagyobb részét, nigger-szarbőrű többséget, amelyek vígan tesznek ezekre az “ötletekre”….

Természetesen ha az állambácsi besegít akkor csak annál jobb, de nem mindenhova kell az sem, lásd onlyfans.

Vagyis az eddigi mantra a “geci feminista állam”-ról gyakorlatilag lenullázódott, hiszen a balfaszincelek maguktól balfaszincelek, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem szükséges hozzá állami “kényszer”, hiszem maguktól, önkéntesen állnak be a szopóroller megfelelő végére…..

Ilyen szempontból a feminista kondícionálás kontraproduktiv, mivel a rendszer hazugságai hamar kibuknak azoknál a férfiaknál is akik fehér lovagként benyelték a nőkről tálalt világképet, igaz még is sokszor már túl későn sajna.

Ennek ellenére ezek a balfaszincelek továbbra is nyelik és szopnak rendületlenül….a “kibukott rendszerhazugságok ellenére”, ájvé….

Az külön megmosolyogtató mikor egyesek a netes fórumokat okolják amiatt, hogy egyesek rájönnek az átbaszásokra, miközben ehhez elég egy modern feminista kulturában nevelkedett nővel kezdeni.

Ennél már csak az a megmosolyogtatóbb, ha a balfaszincelek a világot okolják a saját nyomorukért….

Horvath Anton
Olvasó

Nálad mindenképpen kreatívabbak, veled ellentétben nekik vannak “új ötleteik” is.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nálad mindenképpen kreatívabbak

Végre valami jó hír…..

, veled ellentétben nekik vannak “új ötleteik” is.

Ez most akkor megvígasztalja a sok “incel”-“árvát”, de jó……

Horvath Anton
Olvasó

Ja, neked nem sok új ötleted volt az utóbbi 20 évben, lássuk be.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szerencsére, így nem akadályozza semmi a győzelmeteket:)

victus
Olvasó

Mivel világszerte csökkenőben van a házassággal/gyerekkel történő zsarolással lehúzható balfaszok száma,

A balfaszok száma folyamatosan növekszik, de nem kell aggódnod, mert téged eddig sem akart senki se lehúzni egy árva fillérrel sem és ezután sem fog.

miközben ehhez elég egy modern feminista kulturában nevelkedett nővel kezdeni.

Bármikor lehetsz buzi.

Horvath Anton
Olvasó

Miattad eddig sem aggódtam szittyós geci.

victus
Olvasó

Magad miatt kéne aggódnod, mert balfasz is vagy és valószínűleg buzi is, csak elnyomod magadban.

Horvath Anton
Olvasó

Majd elmúlik, te még attól egy idióta geci kurva maradsz, hiába próbálod elnyomni magadban.

victus
Olvasó

A balfaszság és a buziság nem fog elmúlni, tónyó. Sem ez az alpári primitívség.

Horvath Anton
Olvasó

Igen, ezt látom rajtad is sajnos.

victus
Olvasó

Ez magadon látod, már ha képes vagy belenézni a tükörbe.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“Eljön majd az idő ???

Miért , Ausztráliába készülsz ? Pont kizárólag ebbe a bárba ?”

Tényleg nem érted??

“Egyébként ezzel a húzással nagyon úgy tűnik alá is írták a halálos ítéletüket ( ki fog oda járni néhány femin kívül ?)”

Csináljátok csak, nyugodtan, legyen rosszabb, egyszer úgy is túl magasra “repültök” (repítenek), és akkor bizony kiderül, hogy mi az, ami jár. Addig sajnos csak várnunk lehet.

victus
Olvasó

Majd akkor lesz nektek jó világ, igaz miki manó? Csak győzzétek kivárni.

tomgal
Olvasó
tomgal

Miért, úgy veszed észre, hogy Magyarország, meg Európa ezen része erre tendál?
Tényleg nem érted? Ez egy elszigetelt eset, a világ másik feléről. Ráadásul anyagilag nagyon rá fognak b.szni, kb addig is fog tartani és még csak nem is bizonyítható. Nem kell odamenni.

Kissé figyelmesebben, pláne jobban értékelve kéne figyelni a folyamatokat.
Nálunk mostanában pont nem a férfiak korlátozásának irányába születtek intézkedések.

Azonnal igényelhető mindkét fél részéről az osztott elhelyezés válás esetén.
Megduplázták az édesapák újszülött után járó szabadságát ( sőt- bár ez visszafele fog elsülni 90%-ban, kizárólagos fél év gyed-gyest kaptak).
Mától bevezetésre került a Szívhang törvény ( igazából rendelet).

Svédország hülyeségtűrő képessége telítődött és a jobboldal ( méghozzá szélső) került többségbe a parlamentben.

Tényleg úgy látjátok, hogy mert Ausztráliában egy degenerált idióta bártulajdonos bevezetett egy ilyen debil szabályt, az majd ide is begyűrűzik?
Én pont nem ilyen tendenciákat érzékelek.

Sokszor azt érzem, hogy mindegy mit, csak elő tudjatok kaparni valamit, ami miatt lehet károgni, panaszkodni.

A londoni metró-vonat bámulós esetről is kiderült, hogy természetesen nem azért csukták le, mert bámult, hanem mert:

1.körözött bűnöző volt ( és nem a Tescós lopása miatt, hanem mert bántalmazott, megütött egy intézkedő rendőrt és nem vonult be a börtönbe)
2. Akadályozta a felállásban és leszállásban a csajt.
3.Ellenállt a vonat személyzetnek, akik ott is közfeladatot ellátó személyek.

Imádtok előre károgni és felfújni dolgokat.

Lehet szidni Orbánékat sok dolog miatt, de ameddig ez a kormány van hatalmon, sem bámulós törvény, sem beszólós törvény nem lesz bevezetve…

Ha MH törne előre, méginkább nem…

De nyugodtan lehet a sok szarból jobbat keresni, jobb alternatívát, és akkor van esély ilyen femináci intézkedésekre.

Szóval mire is, kire is vársz, mert amit te szeretnél, még a MH sem tenné meg sosem, nézd már át az oldalukon a nőpolitikájukat. ( Virradat )

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“Miért, úgy veszed észre, hogy Magyarország, meg Európa ezen része erre tendál?”

Én így veszem észre, igen. De ne csak ezt az egy konkrét esetet nézd, lesz majd bőven, általánosan elfogadott is, de még azért itt nem tartunk. Az egyéb visszaélések alapján egyértelmű, hogy ez lesz.

“Svédország hülyeségtűrő képessége telítődött és a jobboldal ( méghozzá szélső) került többségbe a parlamentben.”

Tehát van az a pont, amikor a szellemet elkezdik visszatuszkolni a palackba.

“Nálunk mostanában pont nem a férfiak korlátozásának irányába születtek intézkedések.”

Ez nem teszi jóvá, sem elfeledetté a mocskos feminizmust.

“Imádtok előre károgni és felfújni dolgokat.”

Hát, akinek elege van az ideológiátokból, az persze, hogy egyből a legrosszabbat feltételezi. Annyi baki van itt, a dologban, hogy most mégsem így volt.

“De nyugodtan lehet a sok szarból jobbat keresni, jobb alternatívát, és akkor van esély ilyen femináci intézkedésekre.”

Hidd csak :) Addig megy ez a femináciskodás, amíg akár egy minimális ellenreakció nincs. Utána úgy repítik vissza a szellemet a palackba, hogy átviszi az alját.

“Szóval mire is, kire is vársz, mert amit te szeretnél, még a MH sem tenné meg sosem, nézd már át az oldalukon a nőpolitikájukat.”

Ez csak egy párt, nem istenek. Tudom, hogy nőként csak a más védelmezésére lehet hagyatkozni, de azért nálunk ott van ám az, hogy el is kell fogadni, amit ránk akarnak húzni. Nálatok ez nincsen, mert tenni nem tudtok érte semmit, csak a hiszti, ami “érdemben” előremozdít, az is csak miattunk.

tomgal
Olvasó
tomgal

“De ne csak ezt az egy konkrét esetet nézd, lesz majd bőven, általánosan elfogadott is, de még azért itt nem tartunk. Az egyéb visszaélések alapján egyértelmű, hogy ez lesz.”

Na ez a károgás, vészmadárság, tökéletesen prezentáltad. Milyen egyéb visszaélések?
Tökéletes példa,kb. mint amikor 100%-ra volt “bizonyítva” az oldalon, hogy vagy a Tv2-őn, vagy az RTL-en “látták” , egy műsorban, hogy be fogják vezetni Magyarországon azt a törvényt, miszerint nem lehet odamenni egy nőhöz, meg beszélni hozzájuk. Aztán kiderült , hogy nem törvény, hanem rendelet tervezet és nem Magyarországon, hanem Londonban. Azóta sem hallottam róla, hogy bevezették volna…

Egyébként volt olyan szabály Kanadában, egy bio- természetgyógyászati boltban, hogy az oltottak nem léphetnek be, mert veszélyeztetik a szegény nem oltottakat. Azóta is gomba módra szaporodnak…

“Tehát van az a pont, amikor a szellemet elkezdik visszatuszkolni a palackba.”

Ugye az megvan, hogy az ottani szélső jobb sem fogja a női jogokat megnyírbálni, csak a maximálisan hülye intézkedéseket eltörölni, a valóban elmebeteg szabályozásokat, migrációt visszaszorítani ?!

“Hát, akinek elege van az ideológiátokból, az persze, hogy egyből a legrosszabbat feltételezi. Annyi baki van itt, a dologban, hogy most mégsem így volt.”

Ööö , mi van ? Milyen “ideológiánkból “? Az az ellentmondás nem tűnik fel számodra a mondataidban , hogy most fejeztem ki az ausztrál debil bártulajdonos felé rosszallásomat és minősítettem retardáltnak az idióta szabályozás miatt? Továbbá most üdvözöltem teljes támogatásommal a Szívhang rendeletet. Továbbá csak 25x írtam le, hogy bizony nagy lépés és örömteli az édesapák dupla szabija, az osztott elhelyezés egyforma jogosultsága. És még Svédország normalizálódását is én írtam meg egyedül, amit szintén üdvözlök. Szóval milyen ” ideológiánk” így nekem címezve ?

victus
Olvasó

Én így veszem észre, igen. De ne csak ezt az egy konkrét esetet nézd, lesz majd bőven, általánosan elfogadott is, de még azért itt nem tartunk. Az egyéb visszaélések alapján egyértelmű, hogy ez lesz.

Megint beindult a beteges fantáziálásod, akárcsak a seggfej haverjaidnak.

Ez nem teszi jóvá, sem elfeledetté a mocskos feminizmust.

Kivéve persze, majd az incelforradalom.

Hát, akinek elege van az ideológiátokból, az persze, hogy egyből a legrosszabbat feltételezi. Annyi baki van itt, a dologban, hogy most mégsem így volt.

Mindig hibáztatni kell valakit a saját nyomorotokért, igaz? Ti soha semmiről nem tehettek.

Hidd csak :) Addig megy ez a femináciskodás, amíg akár egy minimális ellenreakció nincs. Utána úgy repítik vissza a szellemet a palackba, hogy átviszi az alját.

Mi lesz az ellenreakció? Az ilyen hozzád hasonló fórumon siránkozó balfaszok? Ne röhögtess már.

Tudom, hogy nőként csak a más védelmezésére lehet hagyatkozni, de azért nálunk ott van ám az, hogy el is kell fogadni, amit ránk akarnak húzni. Nálatok ez nincsen, mert tenni nem tudtok érte semmit, csak a hiszti, ami “érdemben” előremozdít, az is csak miattunk.

Ki az anyád nevezett ki a férfiak szószólójának, te szerencsétlen? Olvasd már vissza a kommentjeidet, miki manó! Ti hisztiztek a legjobban és mindig mástól várjátok a csodát, hogy az elbaszott életetek jobbra forduljon. Persze nincs az a párt vagy geopolitikai folyamat, ami erre képes lenne, így marad a nyafogás.

victus
Olvasó

Nem is volt az olyan rég, hogy megjósoltam: pár év múlva eljön majd az az idő is, amikor férfiként már rá sem nézhetünk majd feminista “úrnőinkre” az engedélyük nélkül…

Mivel te nem férfi vagy, hanem egy NAGY RAKÁS SZAR, ezért ez probléma nem nagyon érint.

Nos, van ahol ez a jóslat már valóra is vált, és hamarább, mint gondoltam. Mégpedig Ausztráliában, a világ egyik legfeministább országában.

Jaja mindenki feminista.

A sydney-i Club 77 nevű éjszakai szórakozóhelyen, ha rá merészelsz nézni egy nőre az engedélye nélkül, akkor a kidobók úgy kivágnak az utcára, mint macskát szarni…

Téged kéne már kivágni a 10. emeletről.

https://nypost.com/2022/08/25/nightclub-bans-staring-without-verbal-consent-in-new-woke-policy/

Elképesztő!

Döbbenet.

Ahogy megjósoltam: errefelé haladunk globálisan ebben a szép, új, feminista világban…

Most mi lesz? És ez mennyire érinti a te nyomorult életedet? Semennyire. Eddig is egy láthatatlan balfasz voltál, akit a kutya le se szart és ezután is az leszel, eddig is lehajtott fejjel kullogtál az utcán, szóval komolyan nem értem a nyafogásod.

A te esetedben a következőket kéne bevezetni:
1) egyetlen nőneműhöz sem mehetsz 10 méternél közelebb, sőt azonnal áttakarodsz az utca túloldalára
2) mindent megköszönsz, amit kapsz, még a pofont is.
3) a pofon után bocsánatot kérsz, amiért el mered szívni az értékes levegőt az emberek elől

Ezt így csak neked, mint ahogy a feminista kondicionálásnak is csak te vagy a szenvedő alanya.

Hunn
Újságíró

Te pedig, kedves victus, csak egy roastie vagy.

Magyarul már nem számítasz nőnek: a férfiak számára láthatatlan vagy…

Mintha nem is léteznél.

victus
Olvasó

Te pedig, kedves victus, csak egy roastie vagy.

Ha te mondod.

Magyarul már nem számítasz nőnek: a férfiak számára láthatatlan vagy…

Mintha nem is léteznél.

Most szépen megismételted, amit írtam. Bár hülye ovisként mire is számítson tőled az ember. Magadból tudsz kiindulni és képtelen vagy elvonatkoztatni a buborékodtól. Ezért is juttattad oda magad, ahol vagy.
Ha már a láthatatlanságról van szó. Mégis hányszor fordult elő, hogy valakinek felkeltetted az érdeklődését, vagy akár csak észrevett és nem egy prosti volt? Gondoltam.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“Most szépen megismételted, amit írtam.”

Istenem, mondja ezt a szipus incelpatkány”nő”. Te 90%-ban ismételgetsz, vagy mást, vagy magadat, de 100%-ban csak semmitmondó hulladékot teszel ide. Erre azért adsz, ahogy látom.

“Bár hülye ovisként mire is számítson tőled az ember.”

Te tulajdonképpen olcsóherbás szmokisként mire is számítasz, úgy általában? :D mikor a lételemed, az egyetlen örömöd összetétele kb naponta változik, és te így vársz el bármit is?

“Magadból tudsz kiindulni és képtelen vagy elvonatkoztatni a buborékodtól. ”

Hányszor, de hányszor írtad már ezt is? Oké, hogy jól a fejedbe verték ezt a visszavágást, de ez a mondat bölcsebb nálad, és röhejes tőled megkapni.

“Ha már a láthatatlanságról van szó.”

Ha már erről… Akkor minek vagy itt állandóan? Pont te, a legtöbbet? Ennyi örömöd van, a szipka mellett, persze. Mert tudod, hogy itt el kell viselnie mindenkinek a pofádat, és nem tudják a cigidet beleoltani a fejedbe.

“Mégis hányszor fordult elő, hogy valakinek felkeltetted az érdeklődését,”

Áhh, szállj le a magas lóról, embereket próbálsz szerezni a szintedre, hogy ne legyél ennyire egyedül?

victus
Olvasó

Istenem, mondja ezt a szipus incelpatkány”nő”. Te 90%-ban ismételgetsz, vagy mást, vagy magadat, de 100%-ban csak semmitmondó hulladékot teszel ide. Erre azért adsz, ahogy látom.

Itt a másik kretén, aki az elvtársa faszságait tudja ismételgetni. Nagyon hiányoltalak már miki manó, azt hittem lebetegedtél. Mármint fizikailag, mert mentálisan már rég az vagy.

Te tulajdonképpen olcsóherbás szmokisként mire is számítasz, úgy általában? :D mikor a lételemed, az egyetlen örömöd összetétele kb naponta változik, és te így vársz el bármit is?

Neked milyen örömöd van az életedben miki manó? Az, hogy itt rinyálsz és sajnáltatod magad, azon fantáziálva, hogy milyen alapvető jogokat fogsz elvenni másoktól?

Hányszor, de hányszor írtad már ezt is? Oké, hogy jól a fejedbe verték ezt a visszavágást, de ez a mondat bölcsebb nálad, és röhejes tőled megkapni.

Ezek szerint feleslegesen, mert az ilyen kretének képtelenek felfogni, pedig nem fogalmazok bonyolultan. És ti vajon hányszor firkáltátok már ide az értelmetlen baromságaitokat, a beteges faszságaitokat?

Ha már erről… Akkor minek vagy itt állandóan?

Fény gyújtani a sötétségben, ami a fejetekben uralkodik. Bár ez elég komoly feladatnak tűnik.

Pont te, a legtöbbet?

Lemérted az időt?

Ennyi örömöd van, a szipka mellett, persze.

Még egy faszság, amit átvettél az elvtársaidtól. Önálló gondolkodásra persze képtelen vagy. Nehogy már meg kelljen erőltetni a kicsi agyacskádat.

Mert tudod, hogy itt el kell viselnie mindenkinek a pofádat, és nem tudják a cigidet beleoltani a fejedbe.

Mégegy agresszív tetűláda, aki persze csak a fórumon tud vergődni.

Áhh, szállj le a magas lóról, embereket próbálsz szerezni a szintedre, hogy ne legyél ennyire egyedül?

Megint magadra ismertél miki manó?

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“Itt a másik kretén, aki az elvtársa faszságait tudja ismételgetni.”

Az igazság az igazság, amibe beletartozik az is, hogy kretén vagy.

“Nagyon hiányoltalak már miki manó, azt hittem lebetegedtél. Mármint fizikailag, mert mentálisan már rég az vagy.”

Egy őrült akarja megállapítani, hogy kinek vannak mentális problémái. Vigyázok magamra minden módon, hisz jó példa vagy te itt mentális rokkantságra, ugyan kinek kell ez? Annak, akinek te. Tehát senkinek.

“Neked milyen örömöd van az életedben miki manó?”

Semmi közöd hozzá, nem egy ilyen végbélkúp fog engem számonkérni. Amúgy is egy senki vagy, azért válaszolok, mert úgy van kedvem, nem pedig azért, mert nem egy hulladék vagy, akinek ezen kívül nem sok jutott.

“Az, hogy itt rinyálsz és sajnáltatod magad”

Hol sajnáltattam magam? Minek dobálózol olyannal, ami meg sem történt? Őrült, drogos barom.

“Fény gyújtani a sötétségben, ami a fejetekben uralkodik. Bár ez elég komoly feladatnak tűnik.”

Te max akkor tudnál fényt hozni az életünkbe, ha magadra gyújtanád a hajléktalanszállót.

“Lemérted az időt?”

A kommentjeid számából egyértelmű, számolni csak tudsz? Ha nem is olyan sokáig. Sokat segítettem ugye? Debildóra.

“Még egy faszság, amit átvettél az elvtársaidtól. Önálló gondolkodásra persze képtelen vagy. Nehogy már meg kelljen erőltetni a kicsi agyacskádat.”

Hidd csak, hülyegyerek. Megint csak ismételsz, másra nem vagy képes, azzal a tyukeszeddel.

“Mégegy agresszív tetűláda, aki persze csak a fórumon tud vergődni.”

Megint haluzol, te kretén? Hol vergődtem? Elmeroggyant, nyomorult piás majom.

“Megint magadra ismertél miki manó?”

Na, megint ugyanaz, meg se lepődök már. A kretén csak kreténkedik, többre aligha futja tőled.

victus
Olvasó

Az igazság az igazság, amibe beletartozik az is, hogy kretén vagy.

Ja, igazság mert te mondtad. Jól van.

Egy őrült akarja megállapítani, hogy kinek vannak mentális problémái.

A vak is látja, hogy nem vagy normális.

Vigyázok magamra minden módon, hisz jó példa vagy te itt mentális rokkantságra, ugyan kinek kell ez? Annak, akinek te. Tehát senkinek.

Ha így “vigyázol” magadra, bele se merek gondolni mi lenne, ha még el is hanyagolnád magad.

Semmi közöd hozzá, nem egy ilyen végbélkúp fog engem számonkérni. Amúgy is egy senki vagy, azért válaszolok, mert úgy van kedvem, nem pedig azért, mert nem egy hulladék vagy, akinek ezen kívül nem sok jutott.

A fasz se kért számon. Csak feltettem egy egyszerű kérdést, amire akár normálisan válaszolhattál is volna. A hisztizésed viszont egyértelművé tette, hogy nincs ilyen tevékenység, mert csak nyafogni, fröcsögni és a piti sérelmeiden tudsz rinyálni és felnagyítani azokat.

Hol sajnáltattam magam? Minek dobálózol olyannal, ami meg sem történt? Őrült, drogos barom.

Látom nálad csak a harag és a tagadás fázisa létezik. Így nagyon messze lesz az út vége.

Te max akkor tudnál fényt hozni az életünkbe, ha magadra gyújtanád a hajléktalanszállót.

Nem bírod visszafogni az agresszív, mocsok fajtádat. Cigit akarsz elnyomni másokon és gyújtogatni. Igazi virtuális piromán geci vagy. Anyukád nem mondta gyerekkorodban, hogyha sokat tüzeskedsz, akkor éjszaka ágyba fogsz hugyozni?

A kommentjeid számából egyértelmű, számolni csak tudsz?

Szóval csak a hasadra ütöttél, mert nem tudod mivel alátámasztani és csak erre a nevetséges kötekedési kísérletre futotta, mert érdemi reakcióra képtelen vagy, óbégatni viszont nagyon tudsz. Már jóval előttem is ugyanígy rinyáltatok egész nap.

Ha nem is olyan sokáig. Sokat segítettem ugye? Debildóra.

Nagyon. Mi lenne ha magadon is segítenél? Talán nem lennél ekkora idegroncs.

Hidd csak, hülyegyerek. Megint csak ismételsz, másra nem vagy képes, azzal a tyukeszeddel.

Az érdemi reakció ezúttal is elmaradt.

Megint haluzol, te kretén? Hol vergődtem? Elmeroggyant, nyomorult piás majom.

Másról se szól az itteni tevékenységed.

Na, megint ugyanaz, meg se lepődök már. A kretén csak kreténkedik, többre aligha futja tőled.

Erőlködj csak.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“A vak is látja, hogy nem vagy normális.”

Hát, igen, ez az, hogy nemnormális vagy. És pont nem számít, hogy mi a véleményed. Szerintem gondozód is van. Rád is férhet, ennyi debilséggel a fejedben.

“bele se merek gondolni mi lenne, ”

Bele se mersz, vagy egyáltalán nem tudsz gondolkodni között van ám különbség. Esetedben erősen az utóbbi játszik.

“Látom nálad csak a harag és a tagadás fázisa létezik. Így nagyon messze lesz az út vége.”

De másold be, hogy hol sajnáltatom magam. Vagy csak jár a pofád alaptalanul, ugye? Suttyó féreg.

“Nem bírod visszafogni az agresszív, mocsok fajtádat.”

Zavar, ha tükröt mutatnak? És meglátod önmagadat, egy vicsorgó majom képében, ugye? Elhiszem, hogy rossz lehet.

“Cigit akarsz elnyomni másokon és gyújtogatni.”

Megint haluzol, kábszeres ótvar hulladék. Anyád a falhoz vert gyerekkorodban, hogy megnyomorodj, és így kapott több segélyt, ugye?

“Szóval csak a hasadra ütöttél, mert nem tudod mivel alátámasztani és csak erre a nevetséges kötekedési kísérletre futotta, mert érdemi reakcióra képtelen vagy, óbégatni viszont nagyon tudsz.”

Ízlik a banán, majom?

victus
Olvasó

Hát, igen, ez az, hogy nemnormális vagy.

Anyukám szerint az a hülye, aki mondja. (Forrest Gump). Ezen a szinten vagy, bár még Forrestnek is volt csaja, veled ellentétben.

És pont nem számít, hogy mi a véleményed.

Ja, annyira nem számít, hogy nem is okádtál ide egy újabb alpári, primitív hisztizést.

Szerintem gondozód is van. Rád is férhet, ennyi debilséggel a fejedben.

Gondozód neked van, az állatkertben.

Bele se mersz, vagy egyáltalán nem tudsz gondolkodni között van ám különbség. Esetedben erősen az utóbbi játszik.

Ne erőlködj már miki manó. Nagy falat lesz ez neked.

De másold be, hogy hol sajnáltatom magam. Vagy csak jár a pofád alaptalanul, ugye? Suttyó féreg.

A pofád neked jár, te primitív szarcsimbók.

Zavar, ha tükröt mutatnak? És meglátod önmagadat, egy vicsorgó majom képében, ugye? Elhiszem, hogy rossz lehet.

Neked még tükröt sem lehet mutatni, mert bármelyik halálhörgések közepette szétrepedne, ha meglátná a mocskos pofádat. De látom képtelen vagy a tagadásból kilépni.

Megint haluzol, kábszeres ótvar hulladék. Anyád a falhoz vert gyerekkorodban, hogy megnyomorodj, és így kapott több segélyt, ugye?

Mi van mocsok cigány? Idegállapotban vagy? Már elbasztátok a pénzt herbálja és még messze van a hó eleje.

Mellesleg ezt te fostad ide:
“Ha már erről… Akkor minek vagy itt állandóan? Pont te, a legtöbbet? Ennyi örömöd van, a szipka mellett, persze. Mert tudod, hogy itt el kell viselnie mindenkinek a pofádat, és nem tudják a cigidet beleoltani a fejedbe.”

Ennyire fogyatékos vagy, baszki, hogy nem emlékszel mit hánytál ide pár napja?

Ízlik a banán, majom?

Ízlik a keserű epe, ami kiokádsz magadból, idegroncs?

Hunn
Újságíró

Hogy hányszor fordult elő, kedves victus? Az utóbbi 10 évben látatlanban is többször, mint veled…

Hogy őszinte legyek, igazából a hangulatomtól függ. Amikor mosolygok, mostanában azt mondják a nők, hogy jóképű pasi vagyok. Amikor nem, akkor pedig nem, olyankor más a kisugárzásom.

Amit elfelejtesz az az, hogy a nők számára a fiatal férfiak a láthatatlanok – ugyanúgy, ahogy a férfiak számára a hozzád hasonló öreg nők. A mérleg úgy 35 éves kor táján billen el mindkét nem esetében a másik irányba. Örömmel jelentem, hogy ez nálam is megtörtént. :)

Te vén gusztustalan, primitív roastie, te már ha cigánykerekeket hánysz is, akkor is egyedül döglesz meg, de vigasztaljon a tudat, hogy én még simán becsajozok, és ez csak rajtam múlik. Mindössze el kell mosolyodnom néha…

victus
Olvasó

Hogy hányszor fordult elő, kedves victus? Az utóbbi 10 évben látatlanban is többször, mint veled…

Vicces ezt azután olvasni, hogy többször is azon rinyáltál, hogy soha nem volt nőd és valószínűleg már nem is lesz és, a kurvákat hibáztattad, amiért pénzt kérnek a dugásért. De persze önámításban világbajnok vagy.

Hogy őszinte legyek, igazából a hangulatomtól függ.

Képzelem milyen lehet a hangulatod. Egy ilyen megkeseredett szarláda csak taszítja az embereket.

Amikor mosolygok, mostanában azt mondják a nők, hogy jóképű pasi vagyok.

Azután elmúlik a cucc hatása és jön a szomorú valóság.

Amit elfelejtesz az az, hogy a nők számára a fiatal férfiak a láthatatlanok – ugyanúgy, ahogy a férfiak számára a hozzád hasonló öreg nők. A mérleg úgy 35 éves kor táján billen el mindkét nem esetében a másik irányba. Örömmel jelentem, hogy ez nálam is megtörtént. :)

Mondom én, hogy elképesztő az önámítási képességet és az, hogy mennyire kétségbeesetten próbálod győzködni világot és főleg önmagad. Aki fiatalon láthatatlan volt a csajok számára, az később is az lesz, mert az elcseszett személyisége csak tovább romlik és ez nem fog egy csapásra megváltozni, csak azért, mert betöltött egy bizonyos életkort. Nem változott nálad az égvilágon semmi és ezt a röhejes győzködésedet már te magad sem hiszed el.

Te vén gusztustalan, primitív roastie, te már ha cigánykerekeket hánysz is, akkor is egyedül döglesz meg, de vigasztaljon a tudat,

Te döglesz meg egyedül, te mocsok incelpatkány. Ráadásul már lassan kezdet felfogni, hogy kevesebb ideig fogod itt rontani a levegőt, mint amennyit már eddig lehúztál, vagyis az életed felét már leélted és bőven a B oldalon van a kazetta.

hogy én még simán becsajozok, és ez csak rajtam múlik. Mindössze el kell mosolyodnom néha…

Jaj, minden csak rajtad múlik, aztán a végén kiderül, hogy mégse. Tömeggyilkosságot akarsz rendezni a piti sérelmeidért, de aztán mégse teszed mert…
Simán csajozhatnál, de mégsem teszed, mert sokkal könnyebb azon elmélkedni, hogyan kínozz, verj össze, ölj meg másokat és hibáztasd őket, akik abszolút nem tehetnek a nyomorodról. Már tényleg nevetséges vagy baszki. De győzködd csak magad továbbra is.

Hunn
Újságíró

Nem tudsz te rólam lófaszt se, kedves victus… Azt hiszed az a teljes kép, amit kommentekben leírok? Még a jóistennek sem mondok el mindent gyónás közben, nemhogy az interneten… (Már ha járnék gyónni.)

Te összetéveszted az internetes perszónát a valósággal. Ez azért van így, mert hülyébb vagy, mint a nagy átlag.

Ráadásul amióta megjelent itt a kis feminista csipet-csapatotok, azóta nem is írok magamról különösebben semmit, mert nem látom értelmét.

A poén az, hogy te viszont semmit sem írsz magadról, és mégis biztosra tudjuk, hogy ki vagy és mennyit érsz. Mint ember, nem azt, hogy milyen nevet írtak a személyidbe. (Még.) Tudod, hogy honnan tudjuk? Onnan, hogy nő vagy. Az értékedet pedig reflektálják a kommentjeid. A nagy buta, sötét, primkó SEMMIT.

Úgyhogy nyugodtan akaszd fel magad, buta roastie, lol!

Zoom
Olvasó
Zoom

Ezt kicsit tùlgondoljàtok…

https://www.news.com.au/entertainment/music/sydney-nightclub-forced-to-defend-new-rules-designed-to-make-partying-safer/news-story/72f86a0a13dfb096e5b52edfd6072b35

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy Ausztràlia az egyik olyan fejlett orszàg, ahol a leghamarabb veszìtik el a szüzessègüket a fiatalok.

Bela
Olvasó
Bela

Mit gondol túl, kicsoda?

Az általad osztott cikk szerint a nightclub-ban nem lehet messziről (!!) sem nézni valakit, ha az illetőnek ez nem tetszik. Szólhat a kidobónak, az meg a rendőrségnek. Utóbbit nyilván ritkán fogják kihívni, de mi ez már?
Egy night club, ami arra van, hogy flörtöljön, ismerkedjen az ember. Nem, nem arra, hogy “csajos estén” csak úgy táncikáljunk. Mégis, mit vár egy nő, hogy ne nézzék meg a diszkóban éjjel 2-kor?

Pont jó példát hoztál :-D

tomgal
Olvasó
tomgal

Megint azok a fránya előzmények ugye, nem Zoom hozta a példát, ő csak reagált ezzel a cikkel és bizony ez alapján úgy tűnik, hogy túlgondolták egyesek, íme a tulaj saját szavai :

Mr Gorrel has clarified that patrons are not going to be thrown out of the club simply for looking at another patron.

“It will be brought to the attention of security and a conversation will entail,” Mr Gorrel told NCA NewsWire.

“Our goal is to educate people about safety and how to act responsibly

“We are dealing with an unprecedented amount of young people, people who have never gone out before.”

“Anyone that comes into our venue has a right to feel safe the entire time they are in the venue.”

A rendőrségig már csak a valódi zaklatások fognak eljutni. Egyetlen rendőr sem fog intézkedni ” bámulásért” mert NINCS ilyen szabálysértés az ausztrál jogban, ez egy ” házi szabály” a clubban, amivel kb. semmit nem lehet kezdeni, mert amikor emiatt szólna bárki a biztonsági embernek , az illető annyit mond, hogy elbambultam. Ki fogja bebizonyítani, hogy nem…emiatt senkit nem fognak elküldeni, de ha valakit ez az egyébként idióta rész zavar a házirendben , akkor menjen más ( százával fellelhető) Sydneyben található clubba.

Az a túlgondolás, hogy egy db! SYDNEY-ben található club egy db mondatán ( amit maga a tulaj sem ” úgy gondolt” ) vészmadárkodnak egyesek, mintha minimum az armageddon jönne el.

victus
Olvasó

Jaj ne írj már nekik ilyeneket, mert akkor hogyan tudnák elárasztani a fórumot a beteges képzelgéseikkel. Hiszen szerintük majd mindenkire rendőrt fognak hívni, aki bámul, ami eleve lehetetlen, de hát a valóság nem nagyon zavarja őket.
Az egyik barom kitalál valami faszságot, a többi pedig szépen átveszi. Egy hülye százat csinál.

Horvath Anton
Olvasó

Még jó hogy te nem hisztizni jársz ide, mondván hogy itt rajtad kívül mindenki hisztizik :D

victus
Olvasó

Ha egyszer hisztiztek, akkor hisztiztek.