12 megosztás

Vita a férfiak és nők felsőoktatásbeli helyzetéről

Úgy zajlik egy vita a napokban a férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságáról, hogy a megszólaló felek egyikét sem igazán érdekli azok szempontja, akik ezt elszenvedik (vagyis a férfiak problémája) és maguk az érintettek és az őket képviselők egyáltalán nem kapnak szót ebben. Érdemes alaposan megnézni, hogy kik a szereplői ennek a vitának, milyen érdekeik vannak és milyen ideológiákat képviselnek.

A vita az Állami Számvevőszék tanulmánya kapcsán indult, amely felvetette azt a problémát, hogy a fiúk rosszabb helyzetben vannak az oktatásban és a férfiak alulreprezentáltak a felsőoktatásban. De nem az volt ennek a motivációja/kiindulópontja, hogy a fiúk helyzetén javítson. A problémafelvetése az volt, hogy kevés gyerek születik. És ennek okai között jelent meg az is szerintük, hogy nemi aránytalanságok vannak a felsőoktatásban. Emögött alapjait tekintve egy konzervatív ideológia van (nemzet fennmaradása, több gyerek) ami nem feltétlenül koherens az egyenlőségpárti ideológiákkal (se a nőjogi, se a férfijogival). Megjelenik az egyenlőség, mint hivatkozás, de csak akkor ha az az eredeti motivációt támogatja.

A következő szereplők, akik beléptek azok a nagyobb kormánykritikus médiumok (Népszava, HVG, 444, Telex) voltak. Itt az figyelhető meg, hogy azt tulajdonították a tanulmánynak és a kormányoldalnak, hogy lényegében a nők oktatását akarják rontani. Hogy nem csak erről van szó az egészen biztos, hiszen konkrétan voltak olyan tartalmai a tanulmánynak, amik szó szerint kimondták, hogy a fiúk oktatási helyzetét kell javítani (ami egy egyenlőségpárti cél) és ezek a médiumok ezekről is úgy írtak, mintha ezek a célok is a nők oktatását rontanák (ami nem igaz). Milyen motivációk jelennek meg itt? Nyilván a másik politikai oldal kritikája. A kritika pedig abba narratívába illeszkedik, hogy a kormány a férfiaknak kedvező, a nőknek kedvezőtlen politikát folytat. Ami narratíva férfiegyenlőségi szempontból nézve elfogadhatatlan, hiszen a kormányzati politika, ami folyamatosan diszkriminálja a férfiakat, ami nem tesz érdemi lépéseket az egyenlőségükért egyértelműen kedvezőtlen a férfiak számára, ahogyan az is, hogy ez a kérdés is csupán a demográfiai problémáknak alárendelve, részlegesen merül fel, nem a maga egészében, nem egy koherens férfi-női egyenlőséget az élet minden területén figyelembe vevő ideológiába ágyazva.

Egy újabb Népszavában megjelent cikkel egy harmadik szereplő is belépett, a gendertudomány magas rangú képviselői. Még pedig oly módon, hogy relativizálja, bagatelizálja a fiúk, férfiak oktatási hátrányait. Példák erre Fodor Évának, a CEU professzorának megszólalásaiból:

“Noha valamivel több nő, mint férfi tanul a felsőoktatásban, de ez a kilencvenes évek óta így van, nemzetközi trend.”

Itt kisebbíti a probléma látszatát azzal, hogy máshol is így van (holott ez csak azt mutatja, hogy még nagyobb a probléma). Aztán pedig a következőket mondja:

“ha megnéznénk, mekkora különbség van férfiak és nők közt a parlamenti képviselők számában vagy a fizetésekben, akkor sokkal nagyobb egyenlőtlenségeket találnánk, mint a férfiak felsőoktatásban látott néhány százalékpontos hátránya”

Itt relativizálja a problémát. Ez olyan, mintha a női-férfi bérkülönbség kapcsán azt mondanánk, hogy annál sokkal nagyobb különbség van a női-férfi munkahelyi halálozás nemi arányaiban. Ezt a relativizálást gyakorlatilag szinte minden egyenlőségi probléma esetében meg lehet játszani, mert nyilván szinte minden egyenlőtlenségnél van statisztikailag nagyobb is. És nem mellesleg a felsőoktatásban a különbség nem 1-2%, hanem 14 százalékpont(!) körüli 57-43 kb. ami azt jelenti, hogy a férfiak több mint 30 százalékkal kisebb eséllyel szereznek diplomát. Mint ismert, a százalék és a százalékpont nem ugyanazt jelenti, és egy gender-kutatótól ezért ennek helyes használata és a pontos adatok idézése talán elvárható lenne.

De menjünk tovább, az előző gondolatmenetet folytatva azt mondja, hogy:

“Ezen” (hogy kisebb a nők aránya a parlamentben) “nem aggódik senki, miközben egy-két százalékos különbségeken igen”.

Hogy senki nem aggódna az előbbin? Konkrétan nemzetközi nőjogi szerződések kötelezik az országot a nők arányának kiegyenlítésére, számos parlamenti párt programjában benne van, számtalan sajtócikk jelent meg erről. Ezzel szemben a másik problémát, ami miatt szerinte aggódnak, semmilyen nemzetközi szerződésben nem jelenik meg, egy párt programjában sem, illetve cikket se nagyon találni erről a sajtóban. Milyen érdekek mozgathatják ezt a megszólalást? Annak a monopóliumnak a megtartása, amivel a gender-téma területén a nőjogi témák jelenleg rendelkeznek, vagyis a férfiegyenlőségi témák kiszorítása. Ami azért is különösen figyelemreméltó, mivel a gender-tudomány funkciója többek között éppen az lenne, hogy feltárja azt, hogy milyen problémákkal jár a fiúk és férfiak oktatásban való alulteljesítése.

Mit látunk ebből?

Azt, hogy a politika, a média, illetve a gendertudomány területén sem a férfiak egyenlősége van a fókuszban a felsőoktatásban tapasztalható férfiakat sújtó egyenlőtlenségek kapcsán, hanem más érdeknek, ideológiáknak alárendelve, a férfiegyenlőségi szempontokat marginalizálva illetve teljesen kiszorítva folyik erről a diskurzus.

A fiúk-férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentációjával kapcsolatban azokat kellene meghallgatni, akik a probléma érintettjei. Vagyis őket magukat: az oktatásban problémákkal küzdő fiúkat-férfiakat, illetve azokat a szakértőket, érdekvédő szervezeteket, akik képviselik az ő perspektíváikat, akik törődnek a problémáikkal, akik szeretnének javítani a helyzetükön. Ilyen hangot nem hallunk a mainstream sajtóban, ezzel szemben napok óta egész más társadalmi problémával foglalkozó, más területeken kompetens szereplők beszélnek erről;

– Akik a demográfiai problémák miatt és a nemzet fogyása miatt aggódnak.
– Akik egyszerűen csak kormányellenesek és a kormányzat kritikájának a lehetőségét látják ebben.
– Akik a női érdekvédelem képviselői.

Konkrétan egyetlen cikk sem jelent meg a mainstream sajtóban, ahol azok kaptak volna szót, akik eleve a fiúk/férfiak problémáival foglalkoznak és nem csak más (demográfia, kormánykritika, női egyenlőség) fókuszból szemlélnék helyzetüket.

Nem véletlen, hogy semmilyen tekintetben nem jelenik meg a párbeszédben az érintettek perspektívája és a velük szembeni szolidaritás szükségessége. Nem jelenik meg a diskurzusban, hogy a férfiak folyamatos kiszorulása a felsőoktatásból milyen káros hatásokkal jár rájuk nézve, holott ez komoly problémák forrása: nehéz fizikai munkavégzés, rosszabb egészségi állapot, évekkel alacsonyabb várható élettartam, nagyobb esély a kirekesztődésre, beleértve a hajléktalanságot, az erőszak áldozatává válás esélyét és más súlyos társadalmi hátrányokat. És az sem véletlen, hogy az sem része a párbeszédnek, hogy milyen káros gender normák, milyen sztereotípiák vezetnek ezekhez a különbségekhez. – Ilyen az, ha egy társadalmi csoportnak nincs megfelelő erővel bíró érdekvédelme. Ha valaki számára kétséges, hogy miért van szükség erősödő férfimozgalomra, aktívabb férfiszervezetekre Magyarországon, akkor itt elég nyilvánvalóan láthatja a választ.

Post Author: MFM2020

f Facebook
12 megosztás


243
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
17 Egyéni hozzászólás
226 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
21 Hozzászólások szerzői
Jeltz Vogon Prostatikuscommon manBelaIcedetinNaooo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Horvath Anton
Olvasó

A Biden-Gyurcsány-HVG lisbsikomcsi vonal az ilyenkor a szokásos “vissza a konyhába” hivatásos rettegéssel indít, majd mint mindennek a végén itt is az a konklúzió hogy Trump+O1G. Ez szép és jó, de agyilag nem jut el odáig egyik sem, hogy esetlegesen a fiúk helyzetét is meg kéne vizsgálni, ahogyan a többi femcsi/komcsi/lmbtq társulat és jó eséllyel a kormány sem. Ezeknek is mindössze a hatalom megszerzése a lényeg, hogy felépíthessék aztán ugyanazt a kört amit most az O1G és bandája ural. A politika már régóta nem az emberekért, vagy a társadalmi problémákért megoldásáért küzd.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ez szép és jó, de agyilag nem jut el odáig egyik sem, hogy esetlegesen a fiúk helyzetét is meg kéne vizsgálni,

És utána fiú kvótákat kijelölni…..

Horvath Anton
Olvasó

Neked kéne kommentkvóta bazmeg, egy cikkre írsz három másik cikket kommentbe. Nyiss inkább egy blogot aztán ott az fogja olvasni a baromságaidat akit esetleg érdekel is.

hunbagira
Újságíró

mi van kakszi betojtál, hogy szóba jöttök ti is, kvótacigányok.:D és mindjárt hisztizni kezdtél?! :D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

mi van kakszi betojtál, hogy szóba jöttök ti is, kvótacigányok.:D

Nagyon, nem is tudom, mit tegyek.

és mindjárt hisztizni kezdtél?! :D

Toporzékolok azóta is.

Horvath Anton
Olvasó

Kérdezz rá mondjuk te is, hogy hol vannak a férfiak.

https://redstyleschool.blog.hu/2022/07/13/valasz_szilagyi_anna_cikkere

georg1945
Olvasó
georg1945
tomgal
Olvasó
tomgal

És olvassátok el a tényszerű cikket is. Bündchen nem elhagyta, hanem egy nagy veszekedés után összepakolt és elutazott ( egyelőre 2-3 napja történt, nem válik, nem jelentette be, hogy otthagyja őket , hanem nagyon bepipult és – esélyesen- pár nap után nyilván vissza is megy a családjához, most telt be a pohár, de nyilván csak egy utolsó, magát négerekkel baszató ribanc lehet).

Brady MEGÍGÉRTE, nem csak a feleségének, hanem a gyermekeinek, hogy ( így 45 évesen) visszavonul és a családjával lesz, rájuk koncentrál, velük tölt végre időt. Ehhez képest meggondolta magát, megváltoztatta a döntését és visszament , magyarul megszegte az ígéretét és ezzel azt kommunikálta, hogy a liga fontosabb, mint a családja, akik számítottak rá, hogy velük lesz végre.

Az meg egy baromság, hogy nem tudta megtartani a feleségét, mert ez egy tök friss hír , egy nagy veszekedés, nem egy másik pali miatt lépett le a felesége…szóval Anglin egy alaptalanul vádaskodó , részleteket távolról sem ismerő cikket írt, ami ráadásul mocskolódó hangnemben hányt oda. Undorító . ( de ő már válásról beszél, amiről szó sincs jelenleg, tényként, hogy örökre ott hagyta Bradyt, meg a gyerekeket, és niggerekkel dug…szánalmas ).

( és én drukkolok, hogy tisztázni tudják a dolgokat és kibéküljenek, de az ígéret az én szememben is egy ” szent” dolog, női- férfi oldalról egyaránt, csak tőlem független dolog miatt fordulhat elő, hogy nem tartom be az ígéretemet).

https://www.google.com/amp/s/en.as.com/nfl/did-gisele-bundchen-leave-tom-brady-n/%3foutputType=amp

Horvath Anton
Olvasó

Azért a honlap alján lévő grafikonokat is érdemes megnézni. (Főleg annak aki szeret mindent a statisztikákra alapozni).

hunbagira
Újságíró

félig off. a szokásos “vajákosbiriségen” túl. egy férfi vajon megúszta volna fordítva a bitót (ha skizófrénia-ha nem) pláne a rákosi-rosenfeld érában a legsötétebb 50es években? a kérdés költői.
amúgy a védekezés, amit előadott annyira nőiesen tipikus “ő csak segíteni akart”. :D
https://www.origo.hu/itthon/20220902-elek-margit-sorozatgyilkos-tortenete.html

tomgal
Olvasó
tomgal

És mi köze van a Bündchen – Brady esethez annak, hogy USA-ban egyre csökken a fehér népesség ? Nekik 3 fehér gyerekük van. A latínók és fekák szaporodnak mint a nyulak, vagy legalábbis jobban mint a fehérek arrafelé. Nehogy azt hidd, hogy ott sok fehér nő dug feketével, alig, USA- ban a rasszok sokkal jobban maguk között házasodnak, szülnek, mint pl. Európában. Kifele azt kommunikálják, hogy persze mindenki egyenlő , meg micsoda demokrácia van, de igazából bőven ott a legrasszistábbak az emberek.

Ez az Anglin meg egy komplett elmebeteg.

Ezek a “kedvenceim tőle” ( remélem soha nem lesz lánya , csak nincs olyan elmebeteg nő , aki ennek szülne)

“I would recommend finding a father you can work with. I always said that I will tell my daughter’s husband – in front of her: “no matter what happens, I’m on your team – I don’t care if you beat her or cheat on her, I will side with you. And even if you kill her, I will testify in court that she deserved it. If she divorces you, I will testify in court that you should get the kids, and I will never speak to her again or give her any money.”

“You should always poison the children against the mother, tell them she can’t be trusted and she will try to destroy the family. Start at a young age. It does matter in court if they testify that they would prefer to stay with you, so prepare yourself for that. Be involved in their lives, do fun things with them from at least when they are 5 years old, make time out in the weekend to spend time with them, and use that time to poison them against their mother.”

hunbagira
Újságíró

Ez az anglin kicsoda valami amcsi mra-s véleményvezér?

tomgal
Olvasó
tomgal

Egy ultra szélsőséges neo-náci , akitől még az egyéb nacionalista fehér -amerikai szervezetek is elhatárolódnak, (pl. azért, mert ázsiai nőkkel kavar és gyűlöli a fehér nőket) Ázsiában bujkál mindenféle bírósági eljárások elől. Kedvencem, hogy természetesen antiszemita, de előszeretettel idéz az Ószövetségből, mint keresztény, nos igen, megtalálta a legfontosabb részt:

” In the Old Testament, you’re allowed to sell your daughter into sex slavery as long as you don’t sell her to foreigners (Exodus 21:7-8). You were also allowed to do raids of foreigners to take their virgins as sex slaves (Judges 21:10-24, Deuteronomy 20:10-14). In the group, bride kidnapping was also allowed, and if you kidnapped a woman and raped her, you just had to pay the father and marry her (Deuteronomy 22:28-29). Frankly, every society in history has allowed bride-kidnapping – it’s a good system.”

https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_Anglin

hunbagira
Újságíró

Szerintem ez egy trollkodás a nagyrészt zsidrák femkó kurvák felé…
Bár régen olvastam a Bibliát (pláne az ószövetségi részt) de ilyen explicit szövegek nem rémlenek, legalábbis a károli féle fordításban.

Hunn
Olvasó
Hunn

Mármint hogy Andrew Anglin-t kérdezed, hogy kicsoda, hunbagira?

Nos, Andrew Anglin nem más, mint az internet-szerte betiltott “The Daily Stormer” főszerkesztője.

https://stormer-daily.rw/

Anti-feminista, antiszemita, anti-mindenki akiket mi is utálunk… Az angolszász manoszférában szerintem ő a legtökösebb író. Nagyon jó és szókimondó cikkeket ír.

A mi kutyánk kölyke. Jó gyerek.

tomgal
Olvasó
tomgal

Igen, pontosan fentebb olvashatjátok eme ” jó gyerek” intelmeit.

Nem bánná, ha a lányát megveri, megcsalja, vagy akár meg is öli annak férje, minden esetben a férj oldalára állna, továbbá azt tanítja, hogyan kell már a közös gyerekeket egészen kis kortól ( kb 5 évestől) az anyjuk ellen hangolni, hogyan kell ” megmérgezni” a kapcsolatukat.

Szerintem is ideális férfi, férj, apa :D

És ez még kereszténynek meri magát nevezni, persze antiszemita, de az Ószövetség a bibliája, minden rasszt megvet, mint fehér, de csak ázsiaiakkal kefél és ott is bujdokol valahol Ázsiában a számos per, igazságszolgáltatási eljárás elől.

Egy gyáva, debil, szociopata.

georg1945
Olvasó
georg1945

Manapság minél több NŐT választanak meg vezető szerepekbe, annál inkább – olykor – megutáltatják magukat a nők velem.
Egyre siralmasabb a világ helyzete, miután a férfiak kiléptek a közéletből.
A nők meg egyre gusztustalanabbak.
A nők öntudata, – tisztelet a kivételeknek – egy 12 éves gyerek színtjén van és marad.
Amikor megoldhatatlan problémákat csinálnak és magatehetetlenek, elkezdenek sikítani, hogy magukra vonják a férfiak figyelmét, hogy segítsenek neki, hogy húzzák ki őket a csávából.
És ő tudja, ha mindjárt a férfiak életük árán is, meg fogják menteni, aztán folyathatja a kisded, de annál kegyetlenebb szórakozásait, amelyet a kapott helyzete biztosít neki.
Ez az állandó sírás, visítva kacagás, ordítozás, kiabálás, megint sírás, megint visongás egyszerűen borzalmasokká teszi a nők nagy többségét.
Ilyenekre hárították át a férfiak a felelőségteljes vezetői pozíciókat.
Rohanunk a megsemmisülésünkbe, és magunkkal rántjuk a gyerekeinket is.
Ezek a pokolfajzat nők teszik tönkre az emberiséget, semmisítik meg a békét, a jólétet és a nyugalmat.
De már a Bibliában, több helyen is, megtaláljuk ezeket a történéseket és a tanító okulásra való intéseket.
Mindhiába.
A nők tudják, hogy a férfi nemi ösztönével könnyedén játszadozhatnak és irányíthatják a férfit és az egész társadalmat.
A jelen időben, rohanunk a végzetünkbe.
A nők rombolnak, ha kell ölnek meggondolatlanul.

georg1945
Olvasó
georg1945

Miután ráakadtam Anglin Andrev-re MINDIG elolvasom a legújabb véleményeit a pillanatnyi világgal kapcsolatban.
Ajánlom az UNZ MAGAZINE-t, amelyben egyes aktuális írási olvashatók, de közvetlenül a Daily Stormer-ben is.

https://www.splcenter.org/fighting-hate/extremist-files/individual/andrew-anglin

Horvath Anton
Olvasó

Bekapcsolt a nőfelmentő egység. A liebe Gisele annak ugyan semmi közze semmihez, bár én azért megnéztem az eddigi (alfahím) listáját ha már ott volt, amiből azért kiadódott a standardizált hipergám kurva egyenleg, ahogy az lenni szokott.

tomgal
Olvasó
tomgal

Semmi alól nem kell felmenteni jelenleg, mivel épp egy nagy veszekedés, nézeteltérés közepén vannak.
Remélhetőleg tisztázzák, egyébként Brady szegte meg az ígéretét.

Miért hipergám kurva ? Azért mert volt pár korábbi kapcsolata ( Leonardo DiCaprio többek között ), egy topmodell ilyen körökben forog, nem dokkmunkásokkal fog randizni ( és ezzel nem a dokkmunkásokat akarom megsérteni), de nem is találkozik szinte ”normális emberekkel”.
16 éve Brody felesége , neveli a két közös és Brady előző házasságából származó gyereket, minta házaspárnak tartják őket, most van egy nagy összekapásuk, ennyi.

Naooo
Olvasó
Naooo

Fuj, azzal a nyálas kis csírával is volt?

hunbagira
Újságíró

annyira nem az már…kinőtte régen a gyerekszínjátszást. ráadásul mindkettőnek német az anyanyelve…

georg1945
Olvasó
georg1945

Olvasd el az UNZ MAGASINE-ben (USA) ezt a cikket. LONDON MA
És ne feledd elolvasni a hozzászólásokat !

https://www.unz.com/article/my-visit-to-london-john-cleese-was-right-its-no-longer-english/

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Spoiler

Úgy zajlik egy vita a napokban a férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságáról,

Ilyen vita sehol nem zajlik, mikor és kik ültek le egy asztalhoz, “megvitatni” ezt a témát?

hogy a megszólaló felek egyikét sem igazán érdekli azok szempontja, akik ezt elszenvedik (vagyis a férfiak problémája) és maguk az érintettek és az őket képviselők egyáltalán nem kapnak szót ebben.

“‘Nem kérdezzük meg a békákat, amikor lecsapoljuk a mocsarat”

amely felvetette azt a problémát, hogy a fiúk rosszabb helyzetben vannak az oktatásban és a férfiak alulreprezentáltak a felsőoktatásban.

Csakhogy már az alaptézis hamis, vagyis a férfiak alulreprezentáltsága a felsőoktatásban nem azért van, mert szegényeket “elnyomják”, vagy azért, mert a lányokkal “kivételeznek”, mindezt megtetézve azzal, hogy a “geci (női) pedagógusok”, meg azok “nevelési”-“oktatási módszerei” ebben a ludas!
És mivel az egész visítozás erre a hamis premisszára épül, eleve hamvába holt próbálkozás ennek a “megoldása”.

De nem az volt ennek a motivációja/kiindulópontja, hogy a fiúk helyzetén javítson.

Persze, hogy nem, hiszen az a baromság, amit te is sugallni próbálsz, és hamis ok-okozati következményként próbálsz “eladni”, az sehol nem fordul elő a cikkben.

A problémafelvetése az volt, hogy kevés gyerek születik.

Pontosan. Épp ezért kellene a sok okosnak az alapvető logikai tranzitivitásból “visszafejteni” ennek az okait, de úgy néz ki, hogy a lilaködös önsajnálat , incelkedés és MGTOW beszűküléssel és ezen képességek leépülésével is jár.
Tehát az “eredmény”az, hogy kevés gyerek születik, de ez minek a következménye?
Előfeltétel: Mikor szül egy nő gyereket?
1. Ha nincs beleszólása: köteles aktus létesítenie és nincs semmilyen lehetősége befolyásolni az, hogy megszüli-e, vagy sem
2. Ha van beleszólása:
a) arra “érdemes(eknek)” szül, és /vagy ellátásért, biztonságért cserébe megalkuszik, vagyis neki még így is “megéri”
b) “saját magának”, mert megteheti, “általa kiválasztott donortól”.
Előzmény: a szülni képes nők kevés gyereket szülnek.
-Mi(k) ennek az oka(i)?:
-a) Önrendelkezés: nincs (már) rákényszerülve arra, hogy az életben maradása feltételeként (korán!) férjhez menjen és annak “alávetve” akkor is szüljön, ha nem akar/nem szeretne
-b) rengeteg választási lehetősége van:
-b1) megteheti, hogy továbbtanul: vagy azért, mert megvannak hozzá a képességei (min 70%.-a elég intelligens ehhez) és/vagy a szülők anyagi háttere képes finanszírozni, + alacsonyak” a követelmények, és jelenleg sokkal több olyan “büfészak” van, amire “alkalmasak”.
-b2) elég “szép” ahhoz, hogy kitartsák, és/vagy elég gazdagok a szülők ahhoz, hogy gondtalanul éljen, akár semmittevéssel, vagy valami alibi “munkával”.
-c) sokrétű (olcsó) fogamzásgátlás lehetősége: egyrészt ő döntheti el, hogy mikor és kitől esik teherbe, másrészt pedig simán megszabadulhat a nem kívánt terhességtől, a legfelelőtlenebb akár abortusz révén.
-d) büntetlenül kiélheti a hipergám ösztöneit, “mert megérdemli”(sic!)
-e) eltorzul(ha)t a “valós” szexpiaci értéke, amit magáról alkot, tévesen azt hiszi, hogy a “képzettségének minél nagyobb foka” emeli a (nem létező) “státuszát”, ez még rásegít a hipergámiájára, gyakorlatilag nagyon beszűkíti a valós lehetőségeit párkapcsolati téren, ennek következtében nagy része “pártában marad”.
-f) nyitva áll előtte az “alfaözvegyi” út, aztán vagy megalkuszik időben, és/vagy macskát vesz
– g) “ráér”, nem kell sietnie a stabil, családot eredményező párkapcsolat megkötésével, ebből következően “kifuthat a korból” a sok válogatás eredményeképpen
– h) egészségügyi okok miatt nem is lehet
– i) nem is akar
Az összes, eddig felsorolt “opciókban” az a “közös”, hogy a férfi, mármint annak az “akarata”/beleszólása gyakorlatilag marginális.

És ennek okai között jelent meg az is szerintük, hogy nemi aránytalanságok vannak a felsőoktatásban.

Igazán nem közvetlen ok, hanem a korábban említett e) ponthoz köthetően jön ez képbe.

Emögött alapjait tekintve egy konzervatív ideológia van (nemzet fennmaradása, több gyerek) ami nem feltétlenül koherens az egyenlőségpárti ideológiákkal (se a nőjogi, se a férfijogival). Megjelenik az egyenlőség, mint hivatkozás, de csak akkor ha az az eredeti motivációt támogatja.

Semmilyen ideológia nincs mögötte, bármit is szeretnél belehaluzni, ez csak pusztán ténykérdés.

Itt az figyelhető meg, hogy azt tulajdonították a tanulmánynak és a kormányoldalnak, hogy lényegében a nők oktatását akarják rontani.

Hát mert ilyen a “természetük”, ennyit látnak belőle és ennyit érzékelnek. Eddig terjednek a korlátaik.

Hogy nem csak erről van szó az egészen biztos, hiszen konkrétan voltak olyan tartalmai a tanulmánynak, amik szó szerint kimondták, hogy a fiúk oktatási helyzetét kell javítani

Ilyenre én konkrétan nem emlékszem, tudnál idézni?

(ami egy egyenlőségpárti cél) és ezek a médiumok ezekről is úgy írtak, mintha ezek a célok is a nők oktatását rontanák (ami nem igaz).

Ha lenne is ilyen baromság, az nem befolyásolná a nők “oktatását”.

A kritika pedig abba narratívába illeszkedik, hogy a kormány a férfiaknak kedvező, a nőknek kedvezőtlen politikát folytat.

Ahol ők állnak, onnan nézve: a feminizmusból soha nem elég……

Ami narratíva férfiegyenlőségi szempontból nézve elfogadhatatlan, hiszen a kormányzati politika, ami folyamatosan diszkriminálja a férfiakat,

Egyrészt baromság a “férfiegyenlőség” mint fogalom, másrészt senki nem “diszkriminálja” a férfiakat, azok saját maguktól ilyen szerencsétlenek, ennek lehet “születési adottság”-beli okai, és/vagy lehetnek “szerzett” nyomorok is……..

ami nem tesz érdemi lépéseket az egyenlőségükért egyértelműen kedvezőtlen a férfiak számára, ahogyan az is, hogy ez a kérdés is csupán a demográfiai problémáknak alárendelve, részlegesen merül fel, nem a maga egészében, nem egy koherens férfi-női egyenlőséget az élet minden területén figyelembe vevő ideológiába ágyazva.

Ha így merülne fel, akkor az amúgy is béka segge alatt lévő “férfiúi reputációt” még lejjebb lökné, szerencsére ez az áldozatpózban való fetrengés még nem érte el a felsőbb köröket….

“Noha valamivel több nő, mint férfi tanul a felsőoktatásban, de ez a kilencvenes évek óta így van, nemzetközi trend.”

Aminek nagyon egyszerű oka van: egyrészt a nagy “szabadság”, másrészt meg a korábbi konzervatív “tehetetlenség”, ami ellenállt pl. a szexuális forradalomnak (is), kb. eddig tartott, a rendszerváltás csak katalizált, felgyorsított ezen a folyamaton.

“ha megnéznénk, mekkora különbség van férfiak és nők közt a parlamenti képviselők számában vagy a fizetésekben, akkor sokkal nagyobb egyenlőtlenségeket találnánk, mint a férfiak felsőoktatásban látott néhány százalékpontos hátránya”

Nem véletlenül, hiszen a csizmát hasonlítja az almához, és sajnos a “férfijogi mozgalmárok” ugyanezt a harcmodort alkalmazzák és így “egy a sok között”-i gittegyletté silányítják magukat, ugyanazzal a narratívával és “harcmodoral”, mint az általuk ostorozott feministák, csak épp nagyságrendileg kevesebb sikerrel.

Itt relativizálja a problémát. Ez olyan, mintha a női-férfi bérkülönbség kapcsán azt mondanánk, hogy annál sokkal nagyobb különbség van a női-férfi munkahelyi halálozás nemi arányaiban.

Tökéletes, épp ezt teszitek ti is, pontosan így, ahogy leírtad:)DDDDDDDD

Ezt a relativizálást gyakorlatilag szinte minden egyenlőségi probléma esetében meg lehet játszani, mert nyilván szinte minden egyenlőtlenségnél van statisztikailag nagyobb is.

Üdvözlünk a női “vitakultúra” világában:), amit oly előszeretettel művelsz te is, csak épp a gerendát nem veszed észre a saját szemedben

És nem mellesleg a felsőoktatásban a különbség nem 1-2%, hanem 14 százalékpont(!) körüli 57-43 kb. ami azt jelenti, hogy a férfiak több mint 30 százalékkal kisebb eséllyel szereznek diplomát.

Há me nem is jelentkeznek:)
A felsőoktatásba jelentkezők nemi arányát kellene megvizsgálni, és azon belül pedig azt, hogy a nemeken belül milyen sikerességgel nyertek felvételt!
Akkor lenne az itt síró arcoknak megnyúlása ás állkoppanása.

Mint ismert, a százalék és a százalékpont nem ugyanazt jelenti, és egy gender-kutatótól ezért ennek helyes használata és a pontos adatok idézése talán elvárható lenne.

:)DDD

Konkrétan nemzetközi nőjogi szerződések kötelezik az országot a nők arányának kiegyenlítésére, számos parlamenti párt programjában benne van, számtalan sajtócikk jelent meg erről.

Elbaszott egy világban élünk.

Azt, hogy a politika, a média, illetve a gendertudomány területén sem a férfiak egyenlősége van a fókuszban a felsőoktatásban tapasztalható férfiakat sújtó egyenlőtlenségek kapcsán, hanem más érdeknek, ideológiáknak alárendelve, a férfiegyenlőségi szempontokat marginalizálva illetve teljesen kiszorítva folyik erről a diskurzus.

Te most azért sápítozol, hogy “szegény farkasok jogai sérültek, mert a birkák lám mennyi plusz jogot kaptak, viselkedhetnek farkasként, sőt, azonos elbánást és jogok illetik meg a birkákat is, és ezért a farkasok jogai sérültek, egyenlő jogokat a farkasoknak is!”
Ugye, hogy mennyire anakronisztikus?

A fiúk-férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentációjával kapcsolatban azokat kellene meghallgatni, akik a probléma érintettjei.

Kb annyira releváns, mit a STEM szakokon tapasztaható női alulreprezentáció, semennyire, mert egyszerűen nem mennek oda fizikailag, vagyis hiába akarsz azon segíteni, aki önmagát “kasztrálja”……

Vagyis őket magukat: az oktatásban problémákkal küzdő fiúkat-férfiakat, illetve azokat a szakértőket, érdekvédő szervezeteket, akik képviselik az ő perspektíváikat, akik törődnek a problémáikkal, akik szeretnének javítani a helyzetükön.

Nem azért van kevesebb fiú a felsőoktatásban, mert valaki/valami(pl. női pedagógus) “meggátolja”/akadályozza, hogy oda jeletkezzen, hanem azért, mert konkrétan NEM JELENTKEZIK ODA, pontosan úgy, ahogyan a lányok nem jelentkeznek a STEM szakokra!!!!!!

Konkrétan egyetlen cikk sem jelent meg a mainstream sajtóban, ahol azok kaptak volna szót, akik eleve a fiúk/férfiak problémáival foglalkoznak és nem csak más (demográfia, kormánykritika, női egyenlőség) fókuszból szemlélnék helyzetüket.

Mert amíg a birkáknak van (vélt, vagy valós) problémája, addig a farkasoké mindig “eltörpül” e mellett, nem véletlenül……

Nem véletlen, hogy semmilyen tekintetben nem jelenik meg a párbeszédben az érintettek perspektívája és a velük szembeni szolidaritás szükségessége.

Persze, hogy nem, hiszen alapvető emberi fícsör, hogy mindig a “gyengébbnek” a “kisebbnek”, az “elesettebbnek”, az “áldozatnak” etc. “szurkolunk”…..

Nem jelenik meg a diskurzusban, hogy a férfiak folyamatos kiszorulása a felsőoktatásból milyen káros hatásokkal jár rájuk nézve,

Nem véletlenül, hiszen :
ad1: hazugság, senki nem szorítja ki őket onnan, csak épp nem jelentkeznek oda, vagy ha igen , akkor kevés a teljesítményük, ahogy STEM-re jelentkező lányok esetében is így van
ad2: a “farkas vs. bárány” harcban mindig a báránynak szurkolunk.

holott ez komoly problémák forrása: nehéz fizikai munkavégzés, rosszabb egészségi állapot,

Már csak az lenne a kérdés, hogy ha, tegyük fel hogy elhárul minden akadály szegény elnyomott fiúk elől és felvételt nyernek a felsőoktatásba, akkor ki a bánat fogja a “nehéz fizikai munkát, rosszabb egészségi állapotban” elvégezni? Az egyetemről kiszorult nők?:)DDDDD

évekkel alacsonyabb várható élettartam, nagyobb esély a kirekesztődésre, beleértve a hajléktalanságot, az erőszak áldozatává válás esélyét és más súlyos társadalmi hátrányokat.

Ja, sanyarú a férfisors, de már mindenki annak definiálhatja magát aminek neki tetszik, szóval rövidesen ez a probléma is megoldódik:)
Lásd pl. az MGTOW-okat, (kuss én így szállok le a bicikliről) hogy még el se menjünk a genderszarokig…

És az sem véletlen, hogy az sem része a párbeszédnek, hogy milyen káros gender normák, milyen sztereotípiák vezetnek ezekhez a különbségekhez.

Köze nincs hozzá, de ti csak árnyékboxoljatok továbbra is…..

– Ilyen az, ha egy társadalmi csoportnak nincs megfelelő erővel bíró érdekvédelme.

Ja, ha nincs pinája:) Hej, boldog békeidők, amikor még a péniszirigység dívott:)

Ha valaki számára kétséges, hogy miért van szükség erősödő férfimozgalomra, aktívabb férfiszervezetekre Magyarországon, akkor itt elég nyilvánvalóan láthatja a választ.

Engem tökéletesen meggyőztél……..

hunbagira
Újságíró

Te oláhcigány szar, most jött meg a segílyke plusz gazdádtól az apanázs, hogy így ráérsz munkaidőben kommentelgetni?
Figyu jövő héten Debrecenben vagyok, van bátorságod ezt élőben is előadni, te kis szőröstalpú geci? :))

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Te oláhcigány szar,

Megtisztelsz.

most jött meg a segílyke plusz gazdádtól az apanázs,

Ja. Milliók megy egy kis apró.

hogy így ráérsz munkaidőben kommentelgetni?

Le nem buktass! Cigiszünetben, ha valaki kérdezné.

Figyu jövő héten Debrecenben vagyok,

Jó neked. Annyit dicsekszel vele, hogy már kezdelek irigyelni.

van bátorságod ezt élőben is előadni,

Átérzem, hogy ebben a bibsik által uralt és manipulált feminista világban nehéz számodra a párkeresés, és már a saját nemeden belül is próbálkozol, mint Alekosz, de sajnálatos módon nem vonzanak engem a buzik. Arról nem is beszélve, hogy évek óta ajánlgatod magad, de egy egészalakos képet még mindig nem voltál képes felrakni szerény személyedről, hogy lássuk is, hogy mit árulsz ilyen vehemensen, akkor talán nagyobb sikered lenne.

te kis szőröstalpú geci? :))

Most majdnem meginogtam. Majdnem.

hunbagira
Újságíró

Te kis primitív oláh, te is ovis tükörbeszéddel próbálkozol?
Ilyen képeket meg te küldözgettél a nyomorék cigány testedről egy ingyenbaszás reményében te kis utolsó szánalmas szar…:D egy ex fórumozónak.
Kis gyáva köcsög…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Te kis primitív oláh,

A cigány kimaradt, lazul a fegyelem….

te is ovis tükörbeszéddel próbálkozol?

Szükségtelen, megoldod ezt te egyedül is.
Elég, ha megszólalsz.

Ilyen képeket meg te küldözgettél

Nohát, biztos demens is vagyok, mert nem emlékszem, de ha te ezt biztosra állítod, én hiszek neked.

a nyomorék cigány testedről

Nem lehet mindenki olyan szépszájú és selymes modorú adonisz, mint te. Hiszen akkor hogyan tűnnél ki a sok kripli közül a tömegből?

egy ingyenbaszás reményében

Pedig annyira, de annyira próbálkoztam, de végül nem jött be, két hétig sírtam is miatta, Mi az, hogy sírtam, egyenesen zokogtam.

te kis utolsó szánalmas szar…

Sőt, cigányszar.

egy ex fórumozónak.

Csak tudnám, hogy ki volt az?

Kis gyáva köcsög…

Ez már nem újdonság, te bátor hős…….

hunbagira
Újságíró

Tudtommal SS-nek, hegyi nertárs, szőröstalpú..

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tudtommal SS-nek,

Aha. “Tudtoddal….”:)DDDD

hegyi nertárs, szőröstalpú..

Hol maradt a cigány?

hunbagira
Újságíró

Mi ebben a vicces…oláhcigány? :D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mi nem?

victus
Olvasó

Ugyanúgy munkaidőben mocskolódsz te járdaszigetre száradt fos. Bár kétlem, hogy a szarlapátoláson kívül összetettebb munkát valaha is rád bíztak volna. Hozod az arctalanul fenyegetőző, gyáva cigányféreg mentalitást: Majd jól meg leszel verve, mert egy primitív putris szar vagyok, aki csak ezzel tud jönni. Persze csak a netes fórumokon. Rólad az a szilveszteri szkeccs jut eszembe, amiben egy alacsony, vékony is szarrakás bemegy a kocsmába óbégatva, hogy “ki akar verekedni?” Erre feláll az asztaltól egy kétméteres nagydarab állat: “én”. “Jó, akkor te velem vagy” hangzik a válasz.
Csak itt tudod kiélni magad, de mocskos pofájú emberalatti söpredék.

hunbagira
Újságíró

Két kripli váltásban “dolgozik” az oláhcigány napközben a közmunkás irodából, a cefrés ringyószar beállva éjjel.
Hányszor kaptátok már meg az elérhetőségemet, te büdös alkesz incelringyó?! :D

Balton
Olvasó
Balton

Minek válaszolsz nekik? Nem a rongyot kell tanítani felmosni hanem a takarítónőt…
Az utóbbi 2 hónapban, már semmiből nem áll a chat, mint a két kotorék monomániás picsogásából, meg abból amikor lementek velük a sárba dagonyászni.
Sajnos így Te is aktivan részt veszel benne hogy olvashtatlanná válik az oldal….

hunbagira
Újságíró

ez mondjuk igaz, balton. viszont a 2 kis primkó nyomorék akkor azt hiszi nyert. tudod a cigók, csak az erőből értenek a többit a gyengeség jelének veszik…

hunbagira
Újságíró

jah ez az alja ringyó nőstényekre is jellemző.

Balton
Olvasó
Balton

Jobb ötletem nincsen mint full ignorálás, mondjuk akkor kicsit görgetni kell majd a kommentek közöt, de baszki hozzuk már vissza a pincéből a színvonalat!

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Spoiler

Úgy zajlik egy vita a napokban a férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságáról,

Ilyen vita sehol nem zajlik, mikor és kik ültek le egy asztalhoz, “megvitatni” ezt a témát?

hogy a megszólaló felek egyikét sem igazán érdekli azok szempontja, akik ezt elszenvedik (vagyis a férfiak problémája) és maguk az érintettek és az őket képviselők egyáltalán nem kapnak szót ebben.

“‘Nem kérdezzük meg a békákat, amikor lecsapoljuk a mocsarat”

amely felvetette azt a problémát, hogy a fiúk rosszabb helyzetben vannak az oktatásban és a férfiak alulreprezentáltak a felsőoktatásban.

Csakhogy már az alaptézis hamis, vagyis a férfiak alulreprezentáltsága a felsőoktatásban nem azért van, mert szegényeket “elnyomják”, vagy azért, mert a lányokkal “kivételeznek”, mindezt megtetézve azzal, hogy a “geci (női) pedagógusok”, meg azok “nevelési”-“oktatási módszerei” ebben a ludas!
És mivel az egész visítozás erre a hamis premisszára épül, eleve hamvába holt próbálkozás ennek a “megoldása”.

De nem az volt ennek a motivációja/kiindulópontja, hogy a fiúk helyzetén javítson.

Persze, hogy nem, hiszen az a baromság, amit te is sugallni próbálsz, és hamis ok-okozati következményként próbálsz “eladni”, az sehol nem fordul elő a cikkben.

A problémafelvetése az volt, hogy kevés gyerek születik.

Pontosan. Épp ezért kellene a sok okosnak az alapvető logikai tranzitivitásból “visszafejteni” ennek az okait, de úgy néz ki, hogy a lilaködös önsajnálat , incelkedés és MGTOW beszűküléssel és ezen képességek leépülésével is jár.
Tehát az “eredmény”az, hogy kevés gyerek születik, de ez minek a következménye?
Előfeltétel: Mikor szül egy nő gyereket?
1. Ha nincs beleszólása: köteles aktus létesítenie és nincs semmilyen lehetősége befolyásolni az, hogy megszüli-e, vagy sem
2. Ha van beleszólása:
a) arra “érdemes(eknek)” szül, és /vagy ellátásért, biztonságért cserébe megalkuszik, vagyis neki még így is “megéri”
b) “saját magának”, mert megteheti, “általa kiválasztott donortól”.
Előzmény: a szülni képes nők kevés gyereket szülnek.
-Mi(k) ennek az oka(i)?:
-a) Önrendelkezés: nincs (már) rákényszerülve arra, hogy az életben maradása feltételeként (korán!) férjhez menjen és annak “alávetve” akkor is szüljön, ha nem akar/nem szeretne
-b) rengeteg választási lehetősége van:
-b1) megteheti, hogy továbbtanul: vagy azért, mert megvannak hozzá a képességei (min 70%.-a elég intelligens ehhez) és/vagy a szülők anyagi háttere képes finanszírozni, + alacsonyak” a követelmények, és jelenleg sokkal több olyan “büfészak” van, amire “alkalmasak”.
-b2) elég “szép” ahhoz, hogy kitartsák, és/vagy elég gazdagok a szülők ahhoz, hogy gondtalanul éljen, akár semmittevéssel, vagy valami alibi “munkával”.
-c) sokrétű (olcsó) fogamzásgátlás lehetősége: egyrészt ő döntheti el, hogy mikor és kitől esik teherbe, másrészt pedig simán megszabadulhat a nem kívánt terhességtől, a legfelelőtlenebb akár abortusz révén.
-d) büntetlenül kiélheti a hipergám ösztöneit, “mert megérdemli”(sic!)
-e) eltorzul(ha)t a “valós” szexpiaci értéke, amit magáról alkot, tévesen azt hiszi, hogy a “képzettségének minél nagyobb foka” emeli a (nem létező) “státuszát”, ez még rásegít a hipergámiájára, gyakorlatilag nagyon beszűkíti a valós lehetőségeit párkapcsolati téren, ennek következtében nagy része “pártában marad”.
-f) nyitva áll előtte az “alfaözvegyi” út, aztán vagy megalkuszik időben, és/vagy macskát vesz
– g) “ráér”, nem kell sietnie a stabil, családot eredményező párkapcsolat megkötésével, ebből következően “kifuthat a korból” a sok válogatás eredményeképpen
– h) egészségügyi okok miatt nem is lehet
– i) nem is akar
Az összes, eddig felsorolt “opciókban” az a “közös”, hogy a férfi, mármint annak az “akarata”/beleszólása gyakorlatilag marginális.

És ennek okai között jelent meg az is szerintük, hogy nemi aránytalanságok vannak a felsőoktatásban.

Igazán nem közvetlen ok, hanem a korábban említett e) ponthoz köthetően jön ez képbe.

Emögött alapjait tekintve egy konzervatív ideológia van (nemzet fennmaradása, több gyerek) ami nem feltétlenül koherens az egyenlőségpárti ideológiákkal (se a nőjogi, se a férfijogival). Megjelenik az egyenlőség, mint hivatkozás, de csak akkor ha az az eredeti motivációt támogatja.

Semmilyen ideológia nincs mögötte, bármit is szeretnél belehaluzni, ez csak pusztán ténykérdés.

Itt az figyelhető meg, hogy azt tulajdonították a tanulmánynak és a kormányoldalnak, hogy lényegében a nők oktatását akarják rontani.

Hát mert ilyen a “természetük”, ennyit látnak belőle és ennyit érzékelnek. Eddig terjednek a korlátaik.

Hogy nem csak erről van szó az egészen biztos, hiszen konkrétan voltak olyan tartalmai a tanulmánynak, amik szó szerint kimondták, hogy a fiúk oktatási helyzetét kell javítani

Ilyenre én konkrétan nem emlékszem, tudnál idézni?

(ami egy egyenlőségpárti cél) és ezek a médiumok ezekről is úgy írtak, mintha ezek a célok is a nők oktatását rontanák (ami nem igaz).

Ha lenne is ilyen baromság, az nem befolyásolná a nők “oktatását”.

A kritika pedig abba narratívába illeszkedik, hogy a kormány a férfiaknak kedvező, a nőknek kedvezőtlen politikát folytat.

Ahol ők állnak, onnan nézve: a feminizmusból soha nem elég……

Ami narratíva férfiegyenlőségi szempontból nézve elfogadhatatlan, hiszen a kormányzati politika, ami folyamatosan diszkriminálja a férfiakat,

Egyrészt baromság a “férfiegyenlőség” mint fogalom, másrészt senki nem “diszkriminálja” a férfiakat, azok saját maguktól ilyen szerencsétlenek, ennek lehet “születési adottság”-beli okai, és/vagy lehetnek “szerzett” nyomorok is……..

ami nem tesz érdemi lépéseket az egyenlőségükért egyértelműen kedvezőtlen a férfiak számára, ahogyan az is, hogy ez a kérdés is csupán a demográfiai problémáknak alárendelve, részlegesen merül fel, nem a maga egészében, nem egy koherens férfi-női egyenlőséget az élet minden területén figyelembe vevő ideológiába ágyazva.

Ha így merülne fel, akkor az amúgy is béka segge alatt lévő “férfiúi reputációt” még lejjebb lökné, szerencsére ez az áldozatpózban való fetrengés még nem érte el a felsőbb köröket….

“Noha valamivel több nő, mint férfi tanul a felsőoktatásban, de ez a kilencvenes évek óta így van, nemzetközi trend.”

Aminek nagyon egyszerű oka van: egyrészt a nagy “szabadság”, másrészt meg a korábbi konzervatív “tehetetlenség”, ami ellenállt pl. a szexuális forradalomnak (is), kb. eddig tartott, a rendszerváltás csak katalizált, felgyorsított ezen a folyamaton.

“ha megnéznénk, mekkora különbség van férfiak és nők közt a parlamenti képviselők számában vagy a fizetésekben, akkor sokkal nagyobb egyenlőtlenségeket találnánk, mint a férfiak felsőoktatásban látott néhány százalékpontos hátránya”

Nem véletlenül, hiszen a csizmát hasonlítja az almához, és sajnos a “férfijogi mozgalmárok” ugyanezt a harcmodort alkalmazzák és így “egy a sok között”-i gittegyletté silányítják magukat, ugyanazzal a narratívával és “harcmodoral”, mint az általuk ostorozott feministák, csak épp nagyságrendileg kevesebb sikerrel.

Itt relativizálja a problémát. Ez olyan, mintha a női-férfi bérkülönbség kapcsán azt mondanánk, hogy annál sokkal nagyobb különbség van a női-férfi munkahelyi halálozás nemi arányaiban.

Tökéletes, épp ezt teszitek ti is, pontosan így, ahogy leírtad:)DDDDDDDD

Ezt a relativizálást gyakorlatilag szinte minden egyenlőségi probléma esetében meg lehet játszani, mert nyilván szinte minden egyenlőtlenségnél van statisztikailag nagyobb is.

Üdvözlünk a női “vitakultúra” világában:), amit oly előszeretettel művelsz te is, csak épp a gerendát nem veszed észre a saját szemedben

És nem mellesleg a felsőoktatásban a különbség nem 1-2%, hanem 14 százalékpont(!) körüli 57-43 kb. ami azt jelenti, hogy a férfiak több mint 30 százalékkal kisebb eséllyel szereznek diplomát.

Há me nem is jelentkeznek:)
A felsőoktatásba jelentkezők nemi arányát kellene megvizsgálni, és azon belül pedig azt, hogy a nemeken belül milyen sikerességgel nyertek felvételt!
Akkor lenne az itt síró arcoknak megnyúlása ás állkoppanása.

Mint ismert, a százalék és a százalékpont nem ugyanazt jelenti, és egy gender-kutatótól ezért ennek helyes használata és a pontos adatok idézése talán elvárható lenne.

:)DDD

Konkrétan nemzetközi nőjogi szerződések kötelezik az országot a nők arányának kiegyenlítésére, számos parlamenti párt programjában benne van, számtalan sajtócikk jelent meg erről.

Elbaszott egy világban élünk.

Azt, hogy a politika, a média, illetve a gendertudomány területén sem a férfiak egyenlősége van a fókuszban a felsőoktatásban tapasztalható férfiakat sújtó egyenlőtlenségek kapcsán, hanem más érdeknek, ideológiáknak alárendelve, a férfiegyenlőségi szempontokat marginalizálva illetve teljesen kiszorítva folyik erről a diskurzus.

Te most azért sápítozol, hogy “szegény farkasok jogai sérültek, mert a birkák lám mennyi plusz jogot kaptak, viselkedhetnek farkasként, sőt, azonos elbánást és jogok illetik meg a birkákat is, és ezért a farkasok jogai sérültek, egyenlő jogokat a farkasoknak is!”
Ugye, hogy mennyire anakronisztikus?

A fiúk-férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentációjával kapcsolatban azokat kellene meghallgatni, akik a probléma érintettjei.

Kb annyira releváns, mit a STEM szakokon tapasztaható női alulreprezentáció, semennyire, mert egyszerűen nem mennek oda fizikailag, vagyis hiába akarsz azon segíteni, aki önmagát “kasztrálja”……

Vagyis őket magukat: az oktatásban problémákkal küzdő fiúkat-férfiakat, illetve azokat a szakértőket, érdekvédő szervezeteket, akik képviselik az ő perspektíváikat, akik törődnek a problémáikkal, akik szeretnének javítani a helyzetükön.

Nem azért van kevesebb fiú a felsőoktatásban, mert valaki/valami(pl. női pedagógus) “meggátolja”/akadályozza, hogy oda jeletkezzen, hanem azért, mert konkrétan NEM JELENTKEZIK ODA, pontosan úgy, ahogyan a lányok nem jelentkeznek a STEM szakokra!!!!!!

Konkrétan egyetlen cikk sem jelent meg a mainstream sajtóban, ahol azok kaptak volna szót, akik eleve a fiúk/férfiak problémáival foglalkoznak és nem csak más (demográfia, kormánykritika, női egyenlőség) fókuszból szemlélnék helyzetüket.

Mert amíg a birkáknak van (vélt, vagy valós) problémája, addig a farkasoké mindig “eltörpül” e mellett, nem véletlenül……

Nem véletlen, hogy semmilyen tekintetben nem jelenik meg a párbeszédben az érintettek perspektívája és a velük szembeni szolidaritás szükségessége.

Persze, hogy nem, hiszen alapvető emberi fícsör, hogy mindig a “gyengébbnek” a “kisebbnek”, az “elesettebbnek”, az “áldozatnak” etc. “szurkolunk”…..

Nem jelenik meg a diskurzusban, hogy a férfiak folyamatos kiszorulása a felsőoktatásból milyen káros hatásokkal jár rájuk nézve,

Nem véletlenül, hiszen :
ad1: hazugság, senki nem szorítja ki őket onnan, csak épp nem jelentkeznek oda, vagy ha igen , akkor kevés a teljesítményük, ahogy STEM-re jelentkező lányok esetében is így van
ad2: a “farkas vs. bárány” harcban mindig a báránynak szurkolunk.

holott ez komoly problémák forrása: nehéz fizikai munkavégzés, rosszabb egészségi állapot,

Már csak az lenne a kérdés, hogy ha, tegyük fel hogy elhárul minden akadály szegény elnyomott fiúk elől és felvételt nyernek a felsőoktatásba, akkor ki a bánat fogja a “nehéz fizikai munkát, rosszabb egészségi állapotban” elvégezni? Az egyetemről kiszorult nők?:)DDDDD

évekkel alacsonyabb várható élettartam, nagyobb esély a kirekesztődésre, beleértve a hajléktalanságot, az erőszak áldozatává válás esélyét és más súlyos társadalmi hátrányokat.

Ja, sanyarú a férfisors, de már mindenki annak definiálhatja magát aminek neki tetszik, szóval rövidesen ez a probléma is megoldódik:)
Lásd pl. az MGTOW-okat, (kuss én így szállok le a bicikliről) hogy még el se menjünk a genderszarokig…

És az sem véletlen, hogy az sem része a párbeszédnek, hogy milyen káros gender normák, milyen sztereotípiák vezetnek ezekhez a különbségekhez.

Köze nincs hozzá, de ti csak árnyékboxoljatok továbbra is…..

– Ilyen az, ha egy társadalmi csoportnak nincs megfelelő erővel bíró érdekvédelme.

Ja, ha nincs pinája:) Hej, boldog békeidők, amikor még a péniszirigység dívott:)

Ha valaki számára kétséges, hogy miért van szükség erősödő férfimozgalomra, aktívabb férfiszervezetekre Magyarországon, akkor itt elég nyilvánvalóan láthatja a választ.

Engem tökéletesen meggyőztél……..

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Nehéz lenne megoldani,de egy próbát talán megérne: Külön lányiskola,és külön fiú iskola felállitása.+valós tudást tükröző osztályozás.
Ami jelenleg döcög,iskolarendszer cimén,az tragikomédia.Pl.:buktatni nem nagyon szabad,ha már egy kicsit makogsz megkapod az átmenőt, mivel mivel igy áll a helyzet,nincs kihivás benne csak a magolási lehetóség. Ezen kellene változtassanak,viszont abból még nagyobb balhé lenne.
Egyébként is ez volt előirányozva,ezt valósitották meg szép lassan,és most kezd beérni a gyümölcs.

georg1945
Olvasó
georg1945

Én mindenképpen a szeparált iskolarendszert támogatom és nem a koedukált tanítást !
Külön fiú- és külön leányiskola legyen az egyetemig !
A régiek nem véletlenül csinálták így.
Az iskola nem szórakozóhely, ami mára az lett.
Azt hiszem a lányok többsége örjöngne a szeparált iskolarendszer ellen, mert ők azok, akiknek hiányoznak a fiúk és nem fordítva.
A fiúkat tanítsák férfi tanárok, a lányokat meg tanárnők. Lehetnek kivételek, de csak a hasznosság érdekében.
De, hogy lehet ezt manapság megvalósítani, amikor férfi tanár alig van.

Miért kicsi a pedagógusok fizetése ?
A társadalom még mindig úgy gondolkodik, hogy a nőt a férje tartja el, így minek fizessünk a sok tanítónéninek, tanárnőnek nagy fizetést, amikor oda kellene törekedniük, hogy legyen férjük, aki majd eltartja őket az ő fizetéséből.. Csakhogy itt a kommunista maradvány szabály van, ahol mindenkinek egyenlő fizetést kell adni.
Így a tanár úr és a tanárnő fizetése is egyforma. Tehát a tanár úr nem tudja eltartani a feleségét a pici “női” fizetéséből. Az állam meg úgy gondolkodik, hogy a rengeteg tanárnő örüljön, hogy kap egy kis konyhapénzt a tanári munkájáért és legyen boldog, hogy nem kell neki otthon unatkoznia. Ne emeljük a fizetését.
Így látom a helyzetet.

A Horthy-korban olyan fizetést kapott egy tanár, hogy abból el tudta tartani az egész családját és a cselédséget, a felesége meg nem dolgozott. Még lakás is járt neki. Falun a tanító/tanár lakást, lovat, kocsit , földet kapott az államtól, tehát a tanítás mellett földműveléssel is foglalkozhatott.

De hol van az már ?

A női tanítók és a női tanárok miatt nem becsülik meg manapság anyagilag a pedagógusokat.
Sok van a tanítónénikből és a tanárnőkből.
És többük csapnivalóan tanít.
A fiúkat pedig félre nevelik.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Ne kezdjük már el itt is ezt a tenger könny sírást, hogy “szegínyszerencsétlentanárok alig keresnek”!
Nézzük már meg, hogy mennyit is kell dolgozniuk ezért!
22 óra kötelező egy héten. Azaz mivel ezek 45 perces órák 16,5 órát kell tanítaniuk egy héten (már ha szíveskednek beérni az órákra pontosan, mert ez sem jellemző). Ehhez jön még 4 óra adminisztrációra, egyebekre. És ennyi.
Szabadság: 1 hónappal több szabijuk van mint egy átlag dolgozónak.
A “dehát éjfélig javít dolgozatot, meg 50 órát készül/hét az órákra” tündérmeséket hagyjuk meg a Grimm fivéreknek. 12 évnyi iskolai munka után, látom mit csinál egy átlag tanár egy átlag közoktatási intézményben!
Szóval a fizetésük pont elég, ha több kell, van felvétel a szupermarketbe.
Így is túl sok tanár van, online oktatás kell az iskolákat meg szépen bezárni.

georg1945
Olvasó
georg1945

Az iskoláztatás során a fiúk mindenképpen hátrányos helyzetben vannak.
A lányokkal elnézőbbek a férfi tanárok, mert a tanuló nő.
A tanárnők meg női szolidaritásból.
Hajlamosak a férfi tanárok nagyon durván bánni sok fiúval és nincs dicséret számukra. Kemény sors.
A tanárnők meg külsőre, megjelenésre és a fiú svádája alapján ítéli meg a fiú tanulót.
Amikor a fiúk tapasztalják, hogy folyamatosan kudarcok érik az egyetemen, többjük feladja a siker nélküli harcot. Ezzel szemben a magoló lányok bőven alkalmazzák a színészi tehetségüket, ha kell egyik pillanatban sírnak, majd mindent feledve a következőben már ércesen, visongva nevetnek, majd megint sajnáltatják magukat. Ha kell akkor nagyon empatikusak, ha kell, akkor nagyon gyűlölnek.
Az egyetemi tanárok/nők gondolják, hogy úgysem fog abban a szakban elhelyezkedni a lány, amit éppen hallgat, tanul, könnyen megkapja a diplomát. Némelyikük többet is.
A lányok osztályzása mindenkor részrehajló.
Akik végleg képtelenek megbírkózni a fura “tudománnyal”, könnyedén ott hagyják az egyetemet és semmit sem sajnálnak csak a jó társaságot, a fiúk társaságát és a közös szórakozásokat.
Akik meg szert tesznek diplomákra, azok meg csavaros kombinációikkal majd megkeserítik a jövőben munkatársaik életét a munkahelyükön.
Míg a lányoknak az egyetem egy kihívás, egy szórakozás, addig a fiúknak ez LÉTKÉRDÉS.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Megvan, hogy eddig mi hiányzott, de most már pótolták, ezzel is kerekebb és élhetőbb lett ez a Föld…..:)

A terézvárosi önkormányzati cégek menstruációs szabadságot vezetnek be, miután Terézváros képviselő-testülete elfogadta a VI. kerületi polgármester, Soproni Tamás javaslatát.

Így kell ezt csinálni, ez a jelenleg regnáló hatalom alternatívája….., Bravó

Az igazolásnak a menstruáció alatt átélt erős fájdalmakat kell alátámasztania.

Vagyis bemondásra megy, vagy hétrét is kell görnyedni, hogy elhiggyék?
Van ilyen műszer, amivel ezt mérni lehet?

„a legjobb értelemben vett szabadság alkotóeleme, hogy merünk beszélni azokról a problémákról, amelyekről sokszor egyszerű prüdéria, társadalmi szégyenlősség miatt nem mertünk korábban, pedig emberek százezreit érintik”

Mint ahogy arról sem mertek beszélni, hogy egy menstruáló “egyedre” nem lehet komoly munkát bízni, hiszen egyrészt nem lehet tudni, hogy mikor és meddig tart a havi “pina-szabadsága”, ráadásul ha “elmarad”, akkor mindenki tudni fogja, hogy terhes:)

Plusz:
Lehet fogadásokat kötni majd, hogy ki és mikor fog szabira menni, ad-hoc….

Újfent: Bravó:)

https://index.hu/belfold/2022/09/01/menstruacios-szabadsag-terezvaros-onkormanyzat-soproni-tamas-orvosi-igazolas/

Update: Boncolgassuk kissé, hogy ez a gyakorlatban mivel jár(hat):)

– Ez a “plusz jog” pontosan megmutatja azt, hogy egy nő munkabírása pontosan akkora, vagy nem nagyobb , mint egy férfié:), kivéve a “szar” napjain:), de mivel elvileg ezeket előre lehet majd “látni”, így a kollégák felkészülhetnek arra, hogy ilyenkor kíméljék, főleg ha a nő főnök, azokon a napokon nem lesz döntés, mert alkalmatlan rá:)
– Mivel egészségügyi adat, ezért különleges személyes adatnak minősül, amiről nem csak a munkáltató vezet nyilvántartást, hanem gyakorlatilag bármelyik kollégája tudni fog róla, ha szeretné, ha nem.
– Előre kiszámolják és akkor kötelezően kell kivenni, vagy minden hónapban orvosi igazolás kell, hogy biztosan mikor jön meg?
– Mi van, ha késik?
– Mi van, ha hamarabb jön meg?
– Ha nem megy egy nő “mensi-szabira”, akkor vagy terhes, vagy túl van a menopauzán, esetleg még szoptat:), de a lényeg az, hogy nyugodtan lehet dugni, mert nem lesz (újra:) terhes
– Elvileg egy napot adnak, de mi van, ha az illető hölgyet már napokkal előtte kínozzák a fájdalmak, sőt van, akit egész vérzési idő alatt, az útóhatásokat meg nem is említve!, Ilyenkor hány nap “jár”?
– Minden munkatárs 90%-os valószínűséggel belőheti, hogy melyik nő, mikor fogamzóképes:), és ha egy fickó elég macsó, akkor az ovulciós napokon akár meg is fektetheti őket:)
……….

Spoiler
.

Se - se
Újságíró
Se - se

Nem kéne beleállnunk a nemi különbségek kiegyenlítésébe.
Segítsük a mieinket, persze – de sehol nem olvastam fiatal fiúk egyetemre vágyakozásáról.
Aki vágyakozik, az oda is juthat.
Ha több leány vágyakozik egyetemre, akkor közülük jut oda több.. de ez nem férfiellenesség.

Az hogy a nőhatalom politikát csinál(hazudik) a különbségből, teljesen természetes.. hát abból élnek szegények.
Nekünk ezzel kapcsolatban az a dolgunk hogy lássuk a hazugságukat – és ebben precízen segít a cikk.

hunbagira
Újságíró

csak amikor egy kvóta”diplomás”nő fog duplán akadályozni a szakmai karrieredben, akkor is erre gondolj. :P- a ruhatárbüfészakos kamudiplomájával valamelyik diplomagyár neofőiskoláról, mondjuk ávf nemzetközi gazdálkodás és hasonlók. és kezd el arcoskodni a kis ringyója.

Se - se
Újságíró
Se - se

hunbagira
Nincs karrierem, pont azt csinálom amit mindíg is szerettem volna – és csinálni is szeretném életfogytig.
A női nyomulásról.. hm..
Ha tudja olyan jól csinálni a feladatot mint én, akkor csinálja csak.
Ha nem tudja de a felsőbbség megbízik benne – akkor meg vegye észre a különbséget az aki odaengedte.. tőlem aztán..

A 19 57 -es kiegészítésedről az jut eszembe, hogy ami az én dolgom, abban nem kérek és nem is fogadok el tanácsokat.

Balton
Olvasó
Balton

Baszki Se-se, egy társadalmi jelenséget boncolgató vitában, ne legyen már érvként felsorolva az hogy nekem nincsen karrierem… másnak ettől miért ne lehetne?
Szerinted ha odültetnek egy kvótanőt vonatvezetőnek vagy váltókezelőnek, aki sem fizikailag sem pszichikailag nem alkalmas a feladatára, viszont a felsőbbség megbízik benne, akkor az neked még egy morgolódásra sem ad okot? nem hinném…
Aztán majd az első tömegbaleset után mi lesz, akkor is mindegy lenne?
Vagy ha kiderül hogy nem alkalmas vonatot vezetni, majd berakják irodára, és neked fog dirigálni, hogy nem úgy kell vezetni?
Vagy tudod mit: cseréljük ki a kvótanőt alkoholistára, akkor is ugyanez a véleményed?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

másnak ettől miért ne lehetne?

Mi, vagy ki akadályoz abban, hogy neked karriered legyen? És ennek mi köze van ahhoz, hogy a másiknak nincs, vagy nem is szeretne?

Szerinted ha odültetnek egy kvótanőt vonatvezetőnek vagy váltókezelőnek, aki sem fizikailag sem pszichikailag nem alkalmas a feladatára, viszont a felsőbbség megbízik benne, akkor az neked még egy morgolódásra sem ad okot? nem hinném…

A morgolódás kevés: petíció, szrtrájk, tünci, pride meg hasonlók kellenek….

Aztán majd az első tömegbaleset után mi lesz, akkor is mindegy lenne?

Ha már demagógia: pl. Szajol után mi lett a “női mozdonyvezetővel

Vagy ha kiderül hogy nem alkalmas vonatot vezetni, majd berakják irodára, és neked fog dirigálni, hogy nem úgy kell vezetni?

Szörnyű, de tényleg, megfogtad a problémák gyökerét.

Vagy tudod mit: cseréljük ki a kvótanőt alkoholistára, akkor is ugyanez a véleményed?

Jelentkezésnél/munkafelvételnél ha jól tudom, minden esetben alkoholteszt van, de lehet, hogy tévedek….

Se - se
Újságíró
Se - se

Balton
Egyénileg is lehet véleményem, vagy csak a nagy közös.. hm.. komplett emberiség nevében nyilatkozhatok?
:-))

Perszepersze, teljesen igazad van.. csak nem mindenben.
Nem akarok beleállni a kvótanők erőnlétének vagy lelki alkalmasságának a nem rám tartozóságába.. mert én ezeket honnan tudhatnám.

De arról szívesen beszélgetek, hogy szerinted mitől vita az, ahol nincsen kifejtve a másféle vélemény?
Én nem akarom hogy senki másnak se lehessen karrierje, csak elmondtam hogy az én helyzetemben nem tud a női nyomulás bármiféle látszat-érvekkel elém kerülni.

..és elhiszem ha te elmondod a te saját esetedet – ahol talán igen.

Balton
Olvasó
Balton

Már hogy lenne mindenben igazam, nem vagyok csakszi. höhö
Nálam se áll fenn egyébként hogy kvótanők a “karrierem” utjába lennének, viszont multinál dolgozva, olyat már láttam hogy valaki helyett kellett dolgoznom mert nem tudta a rábízott feladatot elvégezni. A csoportunkban (szakmai) elég kicsi lévén, a berakott nőszemély inkompetenciája eléggé tettemes feladatmennyiséget rótt a maradék kollégákra (rám is). Persze szigorúan ugyanannyi pénzért és jogokért, lehettünk egyenlők. És mivel nyugatimultikulti volt a buli, még csak morogni sem illett miatta. Aztán persze ca. 1 év alatt be lehettt idomítani a kolléganőt, és tudta már hozni a várt teljesítményt, de ezt úgy kellett csinálni hogy nehogy feltünjön hogy hülyevagydrágámszeddöszemagad-ozunk sunyiban.

Se - se
Újságíró
Se - se

Balton
És most már hogy bele igazodott a sorba, szerinted teljesítménypárti is lett ez a kolléganőtök?

Mert akkor jöhet a következő gyenge kezdő – hátha tud majd valami női pluszt is hozzátenni a beszoktatási módszerhez.

Örülök hogy nincs köztünk.. hm.. a helyzetünk és a világszemléletünk között lényegi különbség.
:-)

Balton
Olvasó
Balton

Nos ebben az esetben nincsen happy end, nem lett teljesítménypárti, kellből hozta amit hozni kellett, de a kihívások folyamatosan bővültek és változtak, és nem volt mindegyikhez 1 évnyi alkalmazkodási idő…
Aztán amikor kaptunk egy új (női) főnököt, az persze egyből levágta hogy mivan, és szó szerrint ellehetetlenítette. Magától ment el végül.
És tadaa, minden megismételte magát, kaptunk egy újabb kvóta-leányt, szinte minden egyes ízében újramásolta magát a történet.
Persze a főnökasszonynak, bár ő hozta oda, ez ismét nem tetszett így hát neki is mennie kellett… Most várunk épp…
Kevesebben a több munkára persze…
Annyira de műnek hat a sztori meg még Te tippedre is rímel, pedig eskü nem az…

Se - se
Újságíró
Se - se

Balton
Akkor a te példád tulajdonképpen jó példa – csak a ti plusz igénybevételetek volt a felesleges kör.. egy férfi munkaerő esetén is lett volna beletanulási idő.

..de legalább ez a közös “feladat” összébb hozta az eredeti közösséget?

Nem mű.. teljesen normális és életszagú.
Bár többet mesélnének az idevalósiak egymásnak tanulságos tapasztalatokat – mintsemhogy feltételezgetnek egymásról mindenfélét ami csak az eszükbe jut.

Zoom
Olvasó
Zoom

Balton, a főnökasszonnyal nincs problèma?

Nekem ez a sztori egyenlőre annyi, hogy felvettek kèt alkalmatlan embert, akit egy idő utàn kirùgtak. Honnan tudod, hogy ezek kvòta nők voltak? Lett volna màs alkalmasabb, vagy ők voltak elèrhetők?

Balton
Olvasó
Balton

@Delin: onnan, hogy mivel jó viszonyban voltam az igazgatóval, rékérdeztem nála. Annyit mondott hogy bár semmi közöm hozzá, de a csapatban kell lennie nőnek is, lett is (első), a másodikat mivel szókimondós stílusa volt mi választottuk, hamár ui. kell egy, csak ő is inkább beszélni szeretett a munkáról mint csinálni.
Amúgy a multinál belső pozíció töltésnél, nem úgy van, hogy alkalmatlan embereket vesznek fel. Kevés olyan esetet éltem meg amikor valaki ténylegesen alkalmatlannak bizonyult volna, egy nem alap-induló pozíció betöltésénél. Felvesznek és csinálod, vagy ösztönösen vagy magolva de csinálod a dolgodat.
Nem azért lehetetlenülsz er mert nem tudod fizikailag megcsinálni, hanem tömnek folyamatosan még ezt, meg ezt, meg ezt is, ja meg még itt van ez is, ha már az összes többit megcsináltad. Aztán ha nem nagyon akarsz itt dolgozni, akkor betellik és elmész, a következő multihoz ahhol kezdheted előről…
Tehát nem kirugták, hanem maguktól mentek el, mert már nem bírták.
De ugye aki multinál dolgzik az ismeri a jelenséget, azt a lovat ütik amelyik tud húzni is.
A főnökaszonyom az maga volt a csoda, bár majd feleannyi éves volt mint én, jó vezető lehettt volna, ha nem olyan béna a személyzet-politikája, az aztán megásta neki is sírt…
@Se-se: a közösség az nagyon kicsi és nagyon zárt, egymást hátát fedező banda, ezért is olyan rossz érzés amikor valakit beleraknak, és nem beleéléssel végzi amunkáját.

Zoom
Olvasó
Zoom

Balton, ismerem a multi kultit, most èn is ilyen környezetben dolgozom. A jelensèg lètezik, amit ìrsz, èn is làtom, ma màr èrzem is a diverzifikàciòs törekvèseket, de ez mèg nem női kvòta.

Mondjuk, ha a munkamennyisèg zavart anno, nem igazàn èrtem mivel jobb most a helyzet. Gyakorlatilag kiesett egy ember, mèg ha nem is a leghatèkonyabb volt. Mi a preferenciàd ebből a szempontbòl? Jöjjön mèg egy nő, vagy maradjon a règi tàrsasàg ùgy ahogy van?

Se - se
Újságíró
Se - se

Balton
Tehát a nőiesítés előtt is összetartó társaság voltatok.
Kár lenne ha szét kéne rohadnia mindenféle nőpolitikai érdek miatt.

Tegyetek érte.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Keresd ki légy szíves azt a cikket, az összeomlott gyalogos hídról, ami 6 ember életébe került. És nők tervezték.
Ha te vagy a szeretted is a 6 között lett volna, akkor is ezzel a dumával jössz?

tomgal
Olvasó
tomgal

Igen ám, de arról a ”feminista hídról ” kiderült, hogy az egész egy nőnapi reklám volt csupán, hogy csak nők tervezték, ugyanis valóban voltak a team-ben nők, csakhogy a főmérnök, (aki aláírásával igazolta a terveken, hogy minden rendben) az ellenőrző és kivitelező cég mind-mind férfi alkalmazottakból állt. Sőt, az is férfi volt, (fő-építésvezető ), aki legyintett, hogy nem olyan vészes az a repedés (másnap leomlott a híd), pedig a művezető és több munkás is jelezte neki, hogy szerinte elég komoly repedések vannak a híd tartószerkezetén. Pontosan az általad említett cikk alatt ott van erről az összes hivatalosan megjelent jelentés, bírósági adatok. Ami persze nem kisebbíti azok felelősségét, akik adott esetben részben női tervezőként hibáztak, de bizony férfi részről legalább annyi hiba történt, kiemelve az építésvezető hanyagságát, ha jól rémlik ő is volt a fő vádlott (miután a művezetője igazolni tudta, hogy fotókat küldött, tájékoztatta , hogy véleménye szerint veszélyes állapotban van az építmény).

https://www.snopes.com/fact-check/was-all-female-responsible-bridge-collapse/

”Munilla Construction Management is not an “all-female” company and they did not use an “all-female” engineering team to construct the ill-fated FIU-Sweetwater Bridge. This claim is based on social media posts celebrating International Women’s Day and a misreading of a news article. In other words, there is no basis for this claim.

The misguided argument posed by these web sites would perhaps have been better served if they had focused on FIGG Bridge Designs, another company that worked on the Florida project and whose chief executive officer actually happens to be a woman, although the company does not exclusively hire women. Linda Figg, daughter of company founder Eugene Figg, was not mentioned in either article. Regardless, the company’s lead engineer on the project, Denney Pate, was a man.

The Miami Herald reported that a plethora of issues could have caused the FIU-Sweetwater UniversityCity Bridge to collapse. Although it will likely be some time before the National Transportation Safety Board finishes its investigation, we would be willing to bet that the biological sex of the engineers is not listed as a cause of the tragedy on the final report. ”

https://www.nytimes.com/2019/10/22/us/bridge-collapse-florida-international-university-NTSB.html

És ő itt a fő felelős:

https://www.enr.com/articles/47108-bridge-designer-testifies-on-evidence-one-day-after-osha-slams-figg

” ust a couple days before the bridge collapsed, W. Denney Pate, Figg’s lead engineer responsible for the project, called the Florida Department of Transportation and said “some cracking” had been observed and some repairs would have to be done, but they didn’t think there were any safety issues. The FDOT message was not heard until Friday, because the employee that Pate called had been out of the office. WFLA provided a transcript of the phone call, which you can read below:

“Hey Tom, this is Denney Pate with FIGG bridge engineers. Calling to, uh, share with you some information about the FIU pedestrian bridge and some cracking that’s been observed on the north end of the span, the pylon end of that span we moved this weekend. Um, so, uh, we’ve taken a look at it and, uh, obviously some repairs or whatever will have to be done but from a safety perspective we don’t see that there’s any issue there so we’re not concerned about it from that perspective although obviously the cracking is not good and something’s going to have to be, ya know, done to repair that. At any rate, I wanted to chat with you about that because I suspect at some point that’s gonna get to your desk. So, uh, at any rate, call me back when you can. Thank you. Bye.”

Amúgy ha valaki nem hiszi, itt van 3 részben egy vezető mérnök elemzése :

https://www.bradyheywood.com.au/miami-bridge-failure-part-1-the-collapse/

https://www.bradyheywood.com.au/miami-bridge-failure-part-2-the-cracks/

https://www.bradyheywood.com.au/miami-bridge-failure-part-3-the-peer-review/

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

Ez a kifogásod a saját életképtelenségedre? Hogy a nők akadályozzák a “csodálatos” karriered kibontakozását?

Horvath Anton
Olvasó

A nőket azért rángatták be többek között a munkaerőpiacra hogy legyen elég munkavallaló, meg persze ezáltal több fogyasztó is. Amire az ÁSZ felhívta a figyelmet az mindössze ugyanez, ha most meg férfiakat szorítanak ki bizonyos helyekről, te agyhalott picsa. A hungarisztáni 700-800 eurós fizetések mellett nem tudom milyen karriererekről lehet itt szó. Amúgy meg libsikém, a konvergencia program megvalósult a hőn szeretett Gyurcsányotok nélkül is, szóval nem értem mi a faszt panaszkodtok. Szerintem ülj le aztán beszéld meg ezt a másik éneddel is.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

ha most meg férfiakat szorítanak ki bizonyos helyekről,

De hát senki nem szorítja ki a férfiakat, egyszerűen kevesebb férfi jelentkezik, és több nő!
A nők akadályozzák a férfiakat abban, hogy jelentkezzenek?

Horvath Anton
Olvasó

Na, látom tényleg leültél beszélgetni a másik éneddel :D :D

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Miklos1
Olvasó
Miklos1

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kár érte pedig, régen biztosan egy aranyos kis nyomorult lehetett, de annyit csalódott az emberekben, hogy mára már egy megkeseredett, agresszív, mocsoktól fröcskölő pofájú, szánnivaló nyomorulttá redukálódott.

“jó végül is Péntek van így korábban kezdted a “napot”.”

Nem igaz, a nyomorult, büdös, rivós alkeszek nem nézik a naptárat, mert semmit se mond nekik. Milyen nap van ma? Áhh, csak egy újabb kínszenvedős nyomorult nap a nyomorult életében. Eggyel több, de legalább eggyel kevesebb.

“Aztán “jó akaratról” hadovál ”

Jóakaratot ez sosem látott, tapasztalt, már korai, szülői részről sem. Ha lett volna benne része, akkor az apja őt kólintotta volna fejen a pocsolyából kifogott keszeg helyett. Akkor nem kellene ezt a nyomorult életet élnie szegénynek.

Az incelfemkó teli találat, cefrés is, bár inkább a rézelejét önti magába ez a tuskó. Hisz csak ezt engedheti meg magának. De hogy prosti? A kutya is inkább a konnektorba dugná, mint ebbe a csatornalakóba.

“halálát kívánja valakinek.”

Mert egyedül, nyomorultan szar meghalni, ezért akar magának bárkit, hogy ne féljen ennyire.

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

szóval nem az a baj, hogy elmennek kamudiplomát szerezni, hanem erre hivatkozva (is) pluszjogokat akarnak kihisztizni maguknak és megpróbálnak vele fölényeskedni.

Rokapapa
Újságíró

Elszomorító ez a durva alpári kommunikációs stílus. Régebben is voltak személyeskedő megjegyzések de volt egy határ amit senki nem lépett át és volt “moderálás” is.

Alapvetően azt látom, hogy mindenki csak belekötni akar az ASZ tanúlmányába de a végkövetkeztetésük hatására sehol nem szólaltak meg a vészcsengők.

Nem az a kérdés miért több a diplonás nő, erre mind tudjuk a választ.
A diplomás nőknek alapból négy csoportja van.

1. Sosem szűl gyereket:
Az oktatása ablakon kidobott pénz hisz bármekkora kariert ér el és fizethet hatalmas járulékokat a közösbe akkor is kártékony a közösségre hisz nem tesz eleget a biológiai kötelességének.

2. Szűl gyereket de a nevelésük helyett karriert épit:
Az oktatása szintén ablakon kidobott pénz hisz szintén kártékony.
A gyerekei nagy eséjjel a nevelés hiányában károssak lesznek a társadalomra.

3. Szűl gyereket és a családnak szenteli az életét:
Már hasznos a társadalomra de az oktatása ablakon kidobott pénz.

4. Szűl gyereket aminek hatására csak “Tesco pénztáros” lesz:
Ha elegendő időt akar a gyerekeire fordítani nem épithet karriert csak fix munkaidős egyszerű munkát végezhet.
Hasznos a társadalomra de az oktatása ablakon kidobott pénz.

Minden esetben ablakon kidobott pénz a nők felsőoktatása.
Egyáltalán nem arról van szó ki tud lediplomázni vagy ki akar.
Arról van szó, hogy a nőket a diploma gátolja abban, hogy eleget tegyenek annak amiért erre a földre születtek.
Nem vagyunk egyformák és az egyenjogúság sem írhatja felül a tetmészet egyszerű és logikus törvényeit.

Se - se
Újságíró
Se - se

Rokapapa
Na ezzel vitatkoznak a legszívesebben a nőhatalmi képviselők : hogy létezne nemi elrendeltetés.
DE amikor az ukránoknál összeírják a frontra alkalmas nőket, akkor azt azééé ellenzik – mert az egyenlőség az már elnyomás.

hunbagira
Újságíró

hát már lassan nincs más. tegnapi “sikeres” ellentámadásuk után van kb 1200 halottjuk, a kárpátaljai 128. hegyi dandár megsemmisült. “véletlenül” pont őket küldte kis patkány kijevi zsidrák banda faltörőkosnak a húsdarálóba….

Se - se
Újságíró
Se - se

hunbagira
Nagyon sokan vannak még, és a nyugat pénze ki fog tartani az utolsó ukránig.

Horvath Anton
Olvasó

Azért érdekes hogy a cseheknél a balosok tüntetnek olyan döntések ellen, amiknek viszont a hazai libsik tapsikolnak:
https://m.hvg.hu/vilag/20220903_Tizezrek_koveteltek_Pragaban_a_kormany_lemondasat
Bár a hazaiak is csak addig tapsikolnak valószínűleg míg nem kezdődik el a fűtési szezon.

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Rokapapa
Újságíró

Na ezzel vitatkoznak a legszívesebben a nőhatalmi képviselők : hogy létezne nemi elrendeltetés

Vitatkozni lehet vele de értelmetlen.
Akár tetszik akár nem az is egy nemi elrendeltetés, hogy a nők szülnek.
Sőt az is nemi elrendeltetés, hogy szex körben ki dug mit a másik testébe.

Se - se
Újságíró
Se - se

Rokapapa
Neked és nekem értelmetlen – de akiket el lehet bizonytalanítani a saját önazonosságukban?

Ez a jövő tétje, hogy ki taníthatja a gyerekekeinket – és mire.

hunbagira
Újságíró

Rókapapa! Ezek a “beadandódolgozatos” diplomagyárak fizetősök, így az államnak nincsenek sokba. Szóval alapvetően lehúzásra rendezkedtek be, mégpedig a kis arcoskodó ribancokéra illetve inkább úrhatnám, sznob, hülye szüleikére, mecénásaikra.
Az állam ott károsodik, hogy egyrészüket nyugati nyomásra el kell helyeznie és/vagy adófizető rabszolgaként nem sokra megy velük. Illetve zsideszes “nemzetitőkés” döbrögieink sem tudnak belőlük hasznot húzni, hiszen azok a legprimitívebb, legkevesebb hozzáadott értékkel rendelkező építőiparban-mezőgazdaságban érdekeltek. Narancsispánoknak kőművesekre és traktorosokra van szükségük, erről szól az ÁSZ jelentés megrendelése.

Rokapapa
Újságíró

“beadandódolgozatos” diplomagyárak fizetősök, így az államnak nincsenek sokba

Ha jól emlékszem 2-3 éve nyilatkozta a kormány, hogy egy nappali tagozatos felsőoktatásban tanuló diák éves szinten közel 10 millió forintjába kerül az államnak.
Persze mind tudjuk, hogy ebből 9 millió politikusaink magán vagyonát gyarapitja.
Mndenesetre ha a nőket kivennénk ebből az egyenletből máris mennyi közpénz illegális útját tudnánk megakadájozni.

Ezen túlmenően sokat javúlna a nők megitélése is hisz a fesőoktatásban tanuló nők zöme a saját testét átjároházként üzemelteti. Ki haszonért ki pedig élvezetből vagy épp azért mert megteheti.
Számos diplomás férfi ismerősöm van sőt az egyik keresztfiam is idén diplomázott de abban mind egyetértünk, hogy aki komoly kapcsolatot akar az messzire elkerüli a diplomás nőket.
Már az én időmben – 20 éve – is csak zacskó ürítésre voltak jók de máig csak romlott a helyzet.

hunbagira
Újságíró

Szerintem ez a nyilatkozat az állami finanszirozású-állami egyetemekre vonatkozott.

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Hunn
Olvasó
Hunn

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Horvath Anton
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Hunn
Olvasó
Hunn

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

hunbagira
Újságíró

—MODERÁLVA—

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Hunn
Olvasó
Hunn

Értem én, kedves victus, hogy nektek feministáknak nem tetszik a válaszom, de attól még ez az igazság. Ez van.

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

Rokapapa
Újságíró

Nem én fogom megmondani mi a nők dolga, azt már megmondta a tetmészet. Viszont azt kifogásolom, hogy a társadalmunk megengedi a nőknek a feladatuk megtagadását.

Nincs azzal semmi baj, hogy pénzéhessek vagytok.
Érthető, hogy manapság nem a fizikai erő vagy épp a kiválló vadász esetleg halász képességek jelentik a biztonságot hanem a vastag pénztárca.
A probléma ott kezdődik, hogy egy hibás jogrendszer a nők kezére játsza a férfiak vagyonát. Természetesen az is problémás és káros társadalmi beállítás, hogy a nők is szerttehetnek vagyonra miközben a munkájuk valós értéke sosem fogja elérni a megélhetéshez szükséges szintet sem.

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Elmehetnek a kvóta anyjukba! Már bocsánat! Minden nap szembesülhetünk azzal, hogy tényszerűen túltermelés van a lányokból a “könnyű” szakirányokon. A meg nem nevezettek 30 éves korukig az x-edik felsőfokot szerzik, ha úgy akarják és a családjuk megengedheti, míg a kortárs férfiak egy technikusi középfokkal már önálló vállalkozást, egzisztenciát visznek és tudnak magukénak. Persze az utóbbiak kevesek nekik de azért irigykedve figyelik őket. Érdekes az orvos, jogász, építő és villamosmérnök lányok nem sírnak. Igaz utóbbiak ritkák, nem véletlenül. Kvóta mi? Az egyetemi felsőoktatás sem igényel az átlagos képességeknél többet, maximum szorgalomból és figyelemből. Nem földönkívüli szuperlényeket képeznek!! Átlagos magyar fiatalokat. Nem egy példát tudok arra, hogy egy vidéki gyenge gimnáziumból, egy felkészítő év után simán helyt állt a versenyző; ma mérnök, közgazdász stb. A lehetőség mindenkinek adott, csak meg kell ragadni. A politika detto. Indulni kell a körzetben, helyezkedni, szerepelni stb. Most pont a nőknek magyarázzuk el, hogy hogyan érvényesüljenek!? Bruhaha! A csini de elégedetlen hejjcegnőcskék ugyan azokat a sablon hülyeségeket követik el évtizedek óta, most már a munkahelyekre gondolok: Elérnek valami lófingot sem érő műszakvezető szintet. Majd, hogy kitűnjenek a szürkeségből, klikkszerű barinőcsapatot alkotnak a gyengébb és rendszerint egyszerűbb pronyó csajokkal. A kitűnés összejön de a hozzánemértés is kibukik, pedig ezt szeretnék csak igazán leplezni. Mételyezik a légkört, amig ki nem borul a hugyos bögre… Na ilyenkor jön az új főnök és/vagy az apjuk korabeli szaki aki/akik végül helyreteszik a hejjcegnőcskéket. És ez így megy, amióta megjelentek a munkaerőpiacon. Viccparádé a szarabbik fajtából.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

—MODERÁLVA—

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Egek ura… Kb ilyen lehet egy galambbal sakkozni.

victus
Olvasó

—MODERÁLVA—

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ennek még diplomája sincs, csak “érmei” , mégis, amikor a valós értékén kezelik , akkor kiakad:)

https://www.origo.hu/sport/laza/20220901-linda-cerruti-foto-ermek-instagram.html

Rokapapa
Újságíró

Hát igen. Szerinte szégyen, hogy szexualizálják a testét. Szerintem sokkal nagyobb szégyen, hogy így mutogatja magát sőt az érmeivel való dicsekvése már önmagában is elég szégyenteljes.
Legyen büszke arra amit elért de ne akrjon ezzel az egész világnak hencegni pláne ne így.

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Ennyi ezeknek a reál értékük:csics +pics egyéb semmi,és a legtöbb csajnak csak ezek az értékeik vannak,és ezekkel tudnak valamit elérni elég sikeresen.Nem ők a leghülyébbek az ilyen tálalásokban,mert a férfiak is elég alacsony szinten tartják a saját nivójukat, elég egy formás idom kerüljön a szemünk elé,máris borul minden magasztos eszme. Én úgy gondolom,először saját magunkkal szemben kellene visszaállitanunk a magas nivót,és ha lesz nő mellettünk,akkor tőle is elvárni ugyanezt. Meg egyébiránt nem kell bármi áron asszony,csak ha üti az etalont,csak ide határozottság kell,és kitartás. Ez nem egy sétagalopp,mert amit elrontottunk évtizedek alatt,azt nem lehet pillanatok alatt helyrehozni.
Már ha egyáltalán helyre is akarjuk billenteni valamelyest a rendszert,ha nem nincs más dolgunk,mint hátradőlni,és élvezni az elkerülhetetlen összeomlást.

georg1945
Olvasó
georg1945

Teljesen igazad van !
Továbbá, ahogy a régiek látták: a férfi és a nő nem egyenlő, nem egyenrangú.
Mára igen csak megszaporodtak a nők. Ezt ők maguk is látják, tudják.
És egyre több lesz belőlük. Körülnézel és mindenütt csak nőket látsz.
A női egyenrangúságot a reform vallások kezdték még inkább terjeszteni.
Így már a vallások is elnőiesednek: női papok vagyis lelkészek osztják az igét a templomokban.
Még a katolikusok és az ortodoxok küzdenek az elnőiesedés ellen. Nem tudni meddig sikerül ez nekik, mert a nők már ott is dörömbölnek, hogy engedjék be őket.
Voltam egy református istentiszteleten, ahol egy nő volt a lelkész. A hölgy jó nagy mellekkel volt megáldva Istentől.
Amikor felment a szószékre, emleit kihelyezte a korlátra, hogy azok jól láthatóak legyenek. A hallgatóság bácsiaji csak úgy itták a látványt, a lelkészasszony meg azt hitte, hogy a szentbeszéde olyan vonzalmas, de én láttam a nyálcsorgatást.
Az ember, csak ember, összes ösztönével egyetemben amelyből talán a legerősebb a nemi ösztöne.
Nem tudom, hogy az eddig a vallással szembeni közömbösségű férj tényleg megvilágosult Isten irányában vagy csak a lelkésznő idomai az oka a gyakoribb templombajárásának. Vajon a feleség gyanút fogott-e ? Azt hiszem előbb-utóbb gyanút fog.
A rengeteg nő, lány egyre erőteljesebben követeli magának a parancsnoki helyet.

A férfiak talán hiába harcolnak a saját tiszteletükért, az elért helyükért, mert az ellenség olyan maszlaggal kábítja el őket (bennünket), hogy a csatához érve megadják magukat.

A csatát már előre elveszítettük.

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
Nemrossz a módszer..

Azzal kezdeni hogy teljesen igazad van Jeges, és azzal befejezni amit csak te állítasz.. nemrossz.
Egyedül ott hibáztál, hogy a férfiakról mint másokról írsz.. és odaírod zárójelben hogy te is oda tartozol áám.

Első osztályú beszivárgó-félretájékoztató hadművelet.

georg1945
Olvasó
georg1945

Se-se.
Én oda “tartoztam”, de bele kell nyugodnom, hogy már nem vagyok egy ifjú titán, hanem egy vén trotty.
Igen, akkor még……amikor ifjú voltam, amikor még közép korú voltam, de már lenyugvó nap vagyok, bár a lenyugvó napnak is van ereje – szokták mondani. Ezért írtam magam már zárójelbe.
De te még erőd teljes birtokában vagy. Tehát.
Érdekel elolvasni Andrew Anglin véleményét a nőkről:
https://stormer-daily.rw/%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94-all-women-are-whores-gisele-has-left-tom-brady-%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94%f0%9f%98%94/

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
Rendben.
És mit akarsz tanítani az itteni olvasóidnak? Hogy ne is álljanak bele a csatába, mert azt már te előre elvesztetted nekik?

victus
Olvasó

Továbbá, ahogy a régiek látták: a férfi és a nő nem egyenlő, nem egyenrangú.

Te biztosan nem vagy az, mert még egy ganajtúrónál is alávalóbb vagy.

Mára igen csak megszaporodtak a nők. Ezt ők maguk is látják, tudják.

Borzasztó. De bármikor elköltözhetsz a San Franciscó-i Fidel Castro utcába, ahol a buzinegyed is van. Ott nem lesznek nők és bizonyára otthon érzed majd magad.

És egyre több lesz belőlük. Körülnézel és mindenütt csak nőket látsz.

Döbbenet.

A női egyenrangúságot a reform vallások kezdték még inkább terjeszteni.
Így már a vallások is elnőiesednek: női papok vagyis lelkészek osztják az igét a templomokban.
Még a katolikusok és az ortodoxok küzdenek az elnőiesedés ellen. Nem tudni meddig sikerül ez nekik, mert a nők már ott is dörömbölnek, hogy engedjék be őket.

A többség le se szarja a vallásokat, sem azt, hogy mit pofáznak. Az évszázadok alatt bőven eljátszották az emberek bizalmát és most megkapják a jussukat.

Voltam egy református istentiszteleten, ahol egy nő volt a lelkész. A hölgy jó nagy mellekkel volt megáldva Istentől.
Amikor felment a szószékre, emleit kihelyezte a korlátra, hogy azok jól láthatóak legyenek. A hallgatóság bácsiaji csak úgy itták a látványt, a lelkészasszony meg azt hitte, hogy a szentbeszéde olyan vonzalmas, de én láttam a nyálcsorgatást.

Szexuálisan frusztrált szardarabként mi másra is koncentrálhattál volna.

A férfiak talán hiába harcolnak a saját tiszteletükért, az elért helyükért, mert az ellenség olyan maszlaggal kábítja el őket (bennünket), hogy a csatához érve megadják magukat.

A tiszteletet ki kell érdemelni, senkinek nem jár alanyi jogon.

A csatát már előre elveszítettük.

Milyen csatát te szerencsétlen? Itt csak te csatázol a saját fel nem dolgozott problémáiddal. Az külön megmosolyogtató, hogy előadod itt a vakbuzgó vallásost, miközben csak úgy süt belőled a gyűlölet. Álszent, rohadt, eltaposni való féreg vagy baszd meg. Menj szépen a tükör elé és köpd szembe magad.

Reszet Elek
Újságíró

A cikknek úgy lett volna értelme, ha szerepel benne egy kimutatás a STEM szakokat illetően, illetve nem a jelenség lakkozásával, hanem annak kiváltó okaival foglalkozik.

Az hogy arányában több a női felsőoktatási hallgató még nem jelenti azt, hogy a VALÓDI felsőoktatásban is többen lennének. Árulkodó lenne, ha mellé tennénk még egy büfé-ruhatár szakokra vonatkozó kimutatást is.
Egy férfi (fiú) gyakran inkább pénz felé fog elmenni, ami azt jelenti hogy sokak számára valós alternatíva például a minőségi szakmunka. Egy jó villanyszerelő vagy burkoló vastagra keresheti magát, ellentétben egy pedagógussal vagy egy önkormányzati zabhegyezési szakelőadóval.
Másrészt női oldalról eltűntek a nem felsőfokú érdemi megélhetési lehetőségek. Miből tud megélni manapság egy nő felsőfokú végzettség nélkül (a prostitúciót most hagyjuk)? A jelenlegi gazdasági-társadalmi berendezkedés presszionálja a nőket a felsőoktatás felé, a férfiakat meg még mindig a pénz felé viszi az ösztön (ami gyakran nem a felsőoktatásban van).

Szóval önmagában az hogy ki mi módon interpretálja a felsőoktatási nemi különbségeket nem sokat jelent. Inkább tájékozatlanságra utal.

tomgal
Olvasó
tomgal

Pontosan. Azt kell mondjam, hogy ebben egyértelműen a férfiak racionálisabban döntenek és jó részük nem megy el egy büfé szakra, csak azért, hogy legyen diplomája.Ezért írtam korábban, hogy nem azt kéne erőltetni, hogy több férfi menjen feleslegesen egyetemre, valami tök lényegtelen, haszontalan szakot elvégezni ( az igazán hasznos és valódi szaktudást igénylő szakokon pedig sokkal kiegyenlítettebb a nemi arány, bizonyos területeken erős férfi többséggel), hanem, hogy a szakmát jól művelő, szakképesített, de nem diplomás munkákat kéne társadalmilag jobban megbecsülni, tisztelni.

Most őszintén, ki sokkal fontosabb és hasznosabb: a japán kúltúrát, feng shuit! ( amikor meghallottam röhögőgörcsöt kaptam) egyetemen tanuló bölcsész, vagy a légkondi, vízvezeték, stb szerelő ? ( mindkét esetre volt példa részmunkaidős fiú kolléga esetében, hogy mellette ezeket tanulták. Egyik sem maradt nálunk, az egyiket kirúgták, mert alkalmatlan volt, kb mindenre, a másik elvégezte az okj-ét és azóta légkondikat szerel főállásban.)

Két napja érkezett egy fiatal lány hozzánk, gyógypedagógus végzettséggel ( mindig ez volt az álma, amúgy autistákra, meg számomra ismeretlen más disorderre szakosodott), aztán realizálta, hogy a megnövekedett élelmiszerárak és rezsi terhek miatt, kb éhen hal, szóval többet keres nálunk 0,75- ben ( hozzánk nem szükséges diploma, rengeteg szaktanfolyam, gyakorlat annál inkább), mint gyógypedagógusként. Sokan az egyetem elvégzése után szembesülnek azzal, hogy amit tanultak, abból nem lehet megélni. ( amúgy az ő végzettsége kifejezetten hasznos nálunk, mert sokszor kb gyógypedagógus kell az emberekhez :))

xcsakx
Olvasó
xcsakx

a szakmát jól művelő, szakképesített, de nem diplomás munkákat kéne társadalmilag jobban megbecsülni, tisztelni.

A piac jelenleg eléggé megbecsüli, mit kéne még tenni?Szalagcímeken kellene még hozni?

Sokan az egyetem elvégzése után szembesülnek azzal, hogy amit tanultak, abból nem lehet megélni. ( amúgy az ő végzettsége kifejezetten hasznos nálunk, mert sokszor kb gyógypedagógus kell az emberekhez :))

Win-win.

Rokapapa
Újságíró

A piac jelenleg eléggé megbecsüli, mit kéne még tenni?Szalagcímeken kellene még hozni?

Megbecsülik azon fizikailag is megterhelő szakmáknak a negyedét amit többnyire férfiak végeznek.
De számos olyan szakma van még ahol jól hangzik a havi 250-300 ezres nettó fizetés de jobban megnézve ezért havonta 350-400 órát kell dolgozni, minden hétvégén és ünbepnapon is vagy épp éjszakánként is. Ha minden túlórát és egyéb pótlékokat is kiszámolnánk azt látnánk, hogy szakmunkásaink túlnyomó többsége a minimálbér 40-50%- át keresi meg akkora a megbecsülésük.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De számos olyan szakma van még ahol jól hangzik a havi 250-300 ezres nettó fizetés de jobban megnézve ezért havonta 350-400 órát kell dolgozni, minden hétvégén és ünbepnapon is vagy épp éjszakánként is.

Azok így jártak. Aki elégedetlen és hajlandó/képes váltani, az vált, a többinek meg marad a “Szrtájk”.

Ha minden túlórát és egyéb pótlékokat is kiszámolnánk azt látnánk, hogy szakmunkásaink túlnyomó többsége a minimálbér 40-50%- át keresi meg akkora a megbecsülésük.

Ha még így is megéri nekik, akkor hajrá.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Azt ugye vágod, hogy ezen szent őrültek nélkül összeomlana az a kóceráj, amit civilizációnak hívunk? Míg ha máról holnapra eltűnne pl. az összes jogász évekig nem vennénk észre a hiányukat.

victus
Olvasó

Ti is eltűnhetnének már a büdös francba. A mostani haszontalan létezésetek sem tűnik fel, nemhogy a hiányotok.

hunbagira
Újságíró

átkozódj csak vajákosbiri, már úgy sem tart sokáig, nyugi..:D

victus
Olvasó

Ne aggódj kakira. A benned lévő harag, rosszindulat és beteges gyűlölet hamarabb fog a sírba tenni, mint gondolnád.

hunbagira
Újságíró

:D nem én járok incelfemkó szarok fórumaira átkozódni, tintás..:D ha már gyűlölet, te fostócsa:))

victus
Olvasó

Helyette itt öntöd ki magadból a szart. Bravó.

hunbagira
Újságíró

dehogynem, hiszen te is itt baszod az anyád, te cefrés szar..:)))

victus
Olvasó

Már megint nem tudsz elvonatkoztatni a mocskos cigány fajtádtól és a beteges szokásaidtól. Baszod a kurva anyádat, aki egyben a nővéred is. Ezért vagy ilyen retardált pöcs.

common man
Olvasó
common man

Baszod a kurva anyádat, aki egyben a nővéred is.

Akkor az egyik nagymamája a másik nagymamájának az anyósa?

Rokapapa
Újságíró

A váltás nem hajlandóság vagy akarat kérdése. Minden váltáshoz két dolog kell, idő és pénz.
Sajnos egyikkel sem rendelkeznek.
A sztrájkhoz meg szakszervezet kell de én nem a tanárokról, orvosokról vagy épp valamelyik nagyvállalat sofőreiről írtam.
Nincs érdekképviseletük így a sztrájkot nem is tudják megszervezni de ha meg is próbálnák a szervezők évekre börtönbe kerülnének.

Egyálltalán nem éri meg nekik csak nincs választásuk. Modern rabszolgák egy olyan rendszerben ahol azért kell halálra dolgozniuk magukat, hogy a munkahelyükön lustálkodó, fekeslegesen sok és irreálisan túlfizetett irodista picsák jól éljenek.

tomgal
Olvasó
tomgal

Egyébként egyszer kutattunk Commonnal a témában itt az oldalon és emlékeim szerint az jött ki ( felvi.hu oldalon rengeteg statisztika van), hogy IT és mérnöki karokon messze túlnyomó többség férfi, orvosin közel azonos, gazdasági szakokon enyhe női többség, jogin már észrevehetően több a nő, a tanárin pedig jóval több.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szóval önmagában az hogy ki mi módon interpretálja a felsőoktatási nemi különbségeket nem sokat jelent. Inkább tájékozatlanságra utal.

Tökéletesen egyetértek.

Meske
Olvasó
Meske

Senki nem akar női kvótát – így értették teljesen félre az ÁSZ tanulmányát
https://www.valaszonline.hu/2022/08/29/allami-szamvevoszek-oktatas-diploma-demografia-kutatas-elemzes/
Az ELEMZÉSről
„Az elemzés kérdőíves felmérés révén kereste a választ arra a kérdésre is, hogy a közoktatási rendszer előnyben részesíti-e a nőies tulajdonságokat, illetve, hogy emiatt sérülhet-e a nemek közti esélyegyenlőség.”

A kérdőívben szereplő tulajdonságok/képességek, melyeket értékeltek (sötéttel jelölteket inkább fiús/férfias tulajdonságnak tartották) az általuk kialakított/összesített fontossági sorrendben:

Szorgalom
Jó szóbeli-és írásbeli kifejezőkészség
Jó memória
Önfegyelem
Önállóság
Alkalmazkodókészség
Szófogadás
-Logika
Precizitás, pontosság
Érzelmi, szociális érettség
-Csapatjátékosság
-Önbizalom
-Kreativitás
-Gyakorlatiasság

Monotónia tűrés
-Konstruktivitás
-Vállalkozószellem
-Innovativitás

Kézügyesség
-Térlátás
-Élénkség, mozgékonyság
-Technikai-műszaki érzék
-Kockázatvállalás

Véleményem szerint ez a fontossági sorrend híven tükrözi azt is, ami a magyar közoktatás különböző szintjein megvalósul, a sorrend a rendszer működésének (és hatékonyságának) a jellemzője is.
Pl.: nem csak a gyerekek, de pedagógusok és intézmények szintjén is érvényes, hogy a lista végén szereplő tulajdonságokat/képességeket gyakorlatban a fenntartó/OM sem igazán támogatja (pl.: lehetőségek megvalósításához szükséges anyagi tőke, rugalmas keretek, stb), a lista elejét megvalósítani kevesebb költséggel jár, kisebb benne a kockázat, egyszerűbb kontroll alatt tartani és értékelni.
A jelen közoktatása anyagilag (nem csak pénz, hanem felszereltség, technikai ellátottság szempontjából) őrlángon van tartva, túlszabályozástól fulladozik. A problémák orvoslásában sokat segítene, ha a fenntartó és az OM hozzáállása is a lista elején lévő tulajdonságok/képességek helyett inkább közepén alján lévőket tükrözné, mert ezek szükségesek ahhoz, hogy valamin ne csak „elméletben”, hanem a gyakorlatban is változtatni lehessen.

Ám látva, az egyes érdekcsoportok hogyan sajátítják ki és ferdítik tovább a témát, nagyon valószínű, a probléma gyökere helyett inkább valami másra lesz hatással.

Rokapapa
Újságíró

Lehet, hogy a felvázolt lista fontossági sorrendet is tükrőz de számomra sokkal inkább azt bizonyítja amit már többször hangoztattam, minnél többet tanul valaki annál hülyébb lesz.
Sajnos a lista is azt mutatja, hogy az oktatási rendszer nem tűri a gondolkodást.
Nem is csoda, hogy ebben a rendszerben kevesebb a férfi míg a diplomás nők (és erre személyes tapasztalatom is van) annyira csekéj értelmi képességekkel rendelkeznek amely mellett az is csoda ha a nevüket képessek helyessen leírni.

tomgal
Olvasó
tomgal

Az utolsó mondatod- hogy ne legyen disszonáns- némi javításra szorul. (és nem a ”helyessen-re, képessek-re ” gondolok ).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

:)DDDD

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“minnél többet tanul valaki annál hülyébb lesz.”

Ez leginkább a diplomás nőkre igaz, csak még jobban felértékelik magukat. Igazából nem is a hülyeség változik, hisz az alap már amúgy is megvolt, hanem egyre több kötelesség derogál nekik, és az, hogy ők “tanultak”, csak egy jó kifogás, hogy miért ne csináljanak valamit, amit meg kellene. Ugyan olyan ez, mint a mondás, hogy a nőt meghülyíti a hatalom.

“annyira csekély értelmi képességekkel rendelkeznek”

Na, igen, a tananyagot, saját tapasztalatom alapján, általában alaposabban benyalják, mint a férfiak, de önálló gondolatokra, gondolkodásra már képtelenek. Ha nem volt leírva, akkor minimális az esélye annak, hogy választ fogsz kapni tőlük egy kérdésre. Illetve, ha belemész a miértekbe. Ott is gond szokott lenni náluk.

tomgal
Olvasó
tomgal

Ha már kijavítottad az idézett részt csekéjről csekélyre, akkor kijavíthattad volna a minnélt- is ”minélre ” , ha ez a tendencia.

Nem gondolom, hogy Rokapapa (általam amúgy nagyon tisztelt ) szakmájában fontos lenne a helyesírás, csak azért így nagyon visszatetsző, ha épp arról szól egy mondat, hogy a nők még a saját nevüket sem tudják helyesen leírni (vagy legalábbis csoda, ha igen), miközben maga ez a mondat hemzseg a hibáktól.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves tomgal, jól értelmezem, hogy te két derék, egyenes férfi közé próbálsz meg éket verni, pusztán a helyesírásra alapozva? Mindössze csak azt javítottam ki benne, ha a minnél-ért nem szólsz, észre se veszem, hogy el lett írva. És egyértelmű, hogy nem a helyes nevek leírására gondolt, ez így erős túlzás, hanem inkább arra, amit utána én leírtam.

“miközben maga ez a mondat hemzseg a hibáktól.”

De egy név se volt benne.

tomgal
Olvasó
tomgal

Kettő ??? Egy még oké, de ki a másik…és milyen éket ?

Tökéletesen tudom mire gondolt, de attól még nagyon fonák helyzet pont olyan dologgal ” példálózni” -ha átvitt értelemben is tette- ami finoman fogalmazva saját személyének sem épp erőssége.

” De egy név se volt benne ”

Azért ennyire nem vagy te visszamaradott.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

“Kettő ??? Egy még oké, de ki a másik”

Hát Rokapapa… Látod, ezzel igazolod őt, ha ennyi gondolkodás sem telik tőletek, akkor egy név leírásának helyessége talán nem is annyira átvitt.

“milyen éket ?”

Ugyan már… Arra élezted ki az egészet, hogy én kritizáltam az ő helyesírását, és majd milyen balhé lesz ebből. Pedig csak te kritizálod.

“Azért ennyire nem vagy te visszamaradott.”

Attól függ, hogy ki a mérce. Ha te, akkor valóban nem. Örülnék, ha egy hülye viccet hülye viccként értelmeznél, és nem mennél feleslegesen személyeskedésbe, magadat lejáratva.

Ettől eltekintve megállta a helyét, mert a nevük helyes leírását hozta fel.

victus
Olvasó

Itt csak te járatod le magad a nevetséges rinyálásoddal. Mi a faszt hisztizel? Most jött meg? Na, nem az eszed, mert a sose fog.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Össze vissza írogatsz, putris-drogos incelpatkánynő… Eddig úgy volt, hogy nagyon sokan járatják le itt magukat, most már meg csak én? Látod, ezért nem szabad komolyan venni az ilyen hígagyú drogos skizogyíkokat, mint te. Persze ezt sem miattad tudjuk, te álltál be a sorba, hisz még újat sem tudsz nyújtani. Nyugodtan drogozz tovább.

tomgal
Olvasó
tomgal

Rokapapa nem volt kérdés, ő egyértelmű, de a másik derék, egyenes férfi még mindig rejtély…

victus
Olvasó

két derék, egyenes férfi

Ezt, hogy bírtad röhögés nélkül leírni?

Rokapapa
Újságíró

Ezt, hogy bírtad röhögés nélkül leírni?

Feltételezem könnyen leírta és még röhögnie sem kellett.
Ennek legfőbb oka az lehetet, hogy derék vagy épp egyenes nő még sosem született erre a földre míg hasonló tulajdonságú férfiakkal van tele a történelem.

Rokapapa
Újságíró

Kedves (T)omgal!

Nem tudom, hogy észre vetted e mikor szoktam írni. Megsúgom, hogy 03:50 – kor indulok minden reggel dolgozni és ilyenkor szoktam hazaérni ha jó napom van.
Ráadásul a telefon is folyton átírja a szavaimat.
Nem akarok mentegetőzni de úgy fest te is kezdesz átálni arra a stílusra amelyel nem a leírtak értelmét keresed hanem csak a kötekedési pontokat.

tomgal
Olvasó
tomgal

Kedves Rokapapa !

Nem állok át semmilyen oldalra és stílusra (az nem az én stílusom :)) , nem érdekel ki lájkol, kinek tetszik, vagy nem tetszik a véleményem. Még csak kötekedni sem akarok, épp azért, mert benned sok jó és becsülendő tulajdonságot látok megmagyarázom, hogy mi miért történik.

Nem tartom helyes iránynak, ha elkezdjük ezt a ki a hülyébb, ki a rosszabb, ki gázabb irányt.
Egyrészt mert (már unalomig ismétlem) rengeteg, több százezer ember megfordult a kezem alatt és tapasztalatból mondom, hogy nem hülyébbek, butábbak sem a nők, sem a férfiak, a stresszt és problémát kezelik másképp, de értelmi képességekben nagyon hasonló a két nem, akkor is, ha ezt ti máshogy gondoljátok, máshogy szeretnétek, vagy érzitek. És ha minimális százalékban még a férfiak is gondolkodnának logikusabban , azt sajnos lerontják a fafejűséggel, makacs, ”csakazértis” hozzáállással, ha tudják is mi az igazság, vagy mik a tények, több olyan férfi van, hogy inkább belehal, de be nem látja, vagy úgy gondolja, hogy ő hozza a szabályokat, és ha ő valamit hülyeségnek tart, akkor ettől megváltozik a rendszer, egy folyamat, előírás. Ráadásul amit a nők többsége teljesen logikusan levesz és érez, (bár ez inkább EQ, mint IQ, igazából összefonódik), az, hogy soha nem azzal kell kiabálni , elküldeni melegebb éghajlatra, vitatkozni, utasítani, lekezelni ,aki épp foglalkozik veled, mert ő van abban a pozícióban, hogy segíthessen, megoldja a problémát, esetleg kikerülje a szabályokat-amennyiben lehetséges. Ez probléma esetén jóval kevesebb férfi agyáig jut el. Ha megnézzük, szinte mindig férfiak (ritkán nők is, de arányok!) ugranak egymásnak közlekedési helyzetekben, verekednek össze baromságokon, állnak bele teljesen felesleges vitákba.A nők viszont valóban hamarabb fagynak le, kerülnek pánik helyzetbe, omlanak össze, stb. Ki mondja meg, melyik a jobb…

Ha teszel egy olyan kijelentést, hogy a diplomás nők csekély értelmi képességekkel rendelkeznek (itt közlöm nincs diplomám, csak felsőfokú szaktanfolyamaim, nyelvvizsgáim), még csoda, ha a nevüket helyesen le tudják írni, az egy magas labda. Akkor is, ha nem szó szerint értetted, de nagyon fonák helyzet, ha tele van helyesírási hibával maga a mondat, ami egyértelműen nem a telefon hibája, vagy a fáradtságé. Ezt mindenki észlelte már és tudja, de tapintatból soha nem szólt, úgy gondolom neked nem is szükséges, a munkádhoz végképp nem és soha nem tettem volna én sem szóvá, ha nem a nők értelmi képességeire teszel általánosítva egy sértő kijelentést. (ami ráadásul nem is állja meg a helyét) Ugyanis van buta, csekély értelmi képességű nő, sőt diplomás nő is, de van kb. ugyanannyi férfi is ebből a kategóriából, nekem elhiheted. Egyszerűen disszonáns lesajnálni valakiket egy olyan mondattal, ami tényleg hemzseg a hibáktól (nem elírásoktól).

hunbagira
Újságíró

Szerintem nem ez a főprobléma velük, hogy nem rendelkeznek annyi iq-val, hogy képtelenek megérteni egy összefüggést. (mert ezen fórumon is van legalább 2 ellenpélda)
Hanem, hogy egyáltalán nem érdekli őket szóval ilyen témában teljesen igénytelenek.
Volt egy patkány kísérlet nőstény és hímpatkányokkal (egyik nőstényt pont erectusnak hívták :)) Nah szóval ezen rágcsálók “óljába” furtak egy lyukat, amivel egy másik ólba juthattak.
A hímek mindegyike minimum körbeszaglászta a lyukat és 3-4 hím mindent elkövetett, hogy keresztül préselje magát rajta.
A nőstények közül egyáltalán 2-3 volt, amelyik hajlandó volt egyáltalán “megvizsgálni”…àtpréselni magát egyik sem.

Zoom
Olvasó
Zoom

Bagira, teljesen racionàlis viselkedès női rèszről. Hol itt a problèma? :)

hunbagira
Újságíró

Az átpréselés szándékának a hiányát érteni vélem, dehogy még meg sem szaglászták..:)))

hunbagira
Újságíró

vagy arra gondolsz, hogy meg kellett volna ismételni a kísérletet egy péniszformájú “barlanggal”? a kontrol miatt? :)))

Zoom
Olvasó
Zoom

Azt hiszed egy pèniszformàjù barlang ösztönöznè patkàny lànyainkat? :D

A kìsèrlet inkàbb a nők kockàzatkerülèsre lehet pèlda. Visszatèrve az előző gondolatmenetedre, mièrt nagy baj, ha az egyik nem kevèsbè kreatìv, vagy kevèsbè kockàzatvàllalò a màsiknàl? Ez bizonyos helyzetekben lehet előny, mìg màs helyzetekben inkàbb hàtràny. Ezèrt nyomatjàk a diverzitàst csapaton, vagy nagyobb szervezeteken belül, hogy a különböző helyzeteket hatèkonyabban oldjanak meg.

Hős patkànyinkat az alagùt vègèn lehet megeszi egy macska, mèg szerencse, hogy maradt tartalèk. Ebben az esetben melyik fèlt tartod a hatèkonyabbnak/èletrevalòbbnak? Nem kell versenyeztetni, vagy haragot szìtani a kèt nem közt, èpp a költsönössègre ès egymàs megèrtèsère lenne szüksèg.

hunbagira
Újságíró

A konkluziódban egyetértünk. De én a kíváncsiságra próbáltam példaként hozni a nevezett “állatpszichológiai” kísérletet.

Zoom
Olvasó
Zoom

Oke, csak sose èrtem ezeknek mi a cèlja. Egy àtlag fèrfi kreatìvabb, mint egy àtlag nő. Legyen ìgy, ès akkor mi van? Az is tèny, hogy egy àtlag nőnek magasabb az IQ-ja, mint egy àtlag fèrfinak. Megint megkèrdezhetnèm, ès akkor mi van? Zàrjuk ki a pasikat a magasabb IQ-t igènylő munkàkbòl, mert a pasik hülyèbbek? Ez ìgy okè, vagy visszanyal a fagyi?
Ez az egèsz èrvelèsi stìlus egy nagy bullshit. (Persze ettől mèg lehet vele egymàsra licitàlni a hülyesèggel ès kiengedni a fàradt gőzt, de kb csak ennyire jò.)

tomgal
Olvasó
tomgal

Ezt csak megelőzésként szúrom be :)

https://www.dailymail.co.uk/news/article-2173808/Women-overtake-men-IQ-tests-time-100-years-multitasking.html

https://szimpatika.hu/cikkek/3053/kiderult_hogy_a_nok_okosabbak_mint_a_ferfiak

Egyébként nem jelentős a különbség, de korábban sem volt az. Egyszer olvastam, hogy tanulással max. 5-7 pontot lehet ”nyerni ” az IQ-n , szóval ehhez köze van annak is, hogy az elmúlt 100 évben indult be nagyon a nők számára a tanulási lehetőség.

hunbagira
Újságíró

Hát tudomásom szerint az átlag is a férfiaknál magasabb, ahol nyertek az a médián iq. (zseniknél sokkal nagyobb a férfi többség, mint a debileknél. így, ha átlagot nézünk ott is nyernek a férfiak, mert az előbbiek sokkal inkább felhúzzák az átlagot, mint ahogy a debilek le. ugye egy valódi közgazdász tudja a különbséget a 2 fogalom és annak kiszámítasa között :P:)) (nem metu-s menedzser szakon végeztél, tudtommal)
És a vita tárgya, még mindig nem az intelligencia, hanem a kiváncsiság kérdése.
ui: tőlem nem olvashattál olyat, hogy “a nők hülyék” még az időnként megjelenő femkó provokátoroknak sem lőttem ilyesmivel vissza.

Zoom
Olvasó
Zoom

Nrm nèztem meg ùjra Vivi linkelt statjàt, de szerintem az àtlag is magasabb. A mediàn egyèbkènt jobb statisztikai mèrtèk, mert nem torzìtjàk annyira az extrèm èrtèkek, mint az àtlagot. (Nem menedzser szakon vègeztem, de a közg stimmel.)

Nem a vita tàrgyàval vitatkoztam, hanem a hasznàlt èrvelèsi logikàval.

hunbagira
Újságíró

Nem magasabb, én emlékeztem jó. A médián értéketek a “magasabb”
https://www.nature.com/articles/nature04966
ui amúgy, ha választani kell a médián a “fontosabb”.:P tisztiisikolán úgy tanultuk, hogy jobb 10 közepes hadosztály..mint 3 elit és 7 szar. :P clausewitz alapján.

hunbagira
Újságíró

“which we found that the average IQ of men is 4.6 points higher than that of women”

tomgal
Olvasó
tomgal

Nem kötözködni akarok, tényleg nem, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az egy 2006- os cikk, amiből te idézel. A felmérés, amit én linkeltem, meg 2012- es, amiben kiemelik, hogy most ELŐSZÖR, haladta meg a nők átlagos IQ- ja a férfiakét, nem medián értékekre hivatkoznak. Pont az a lényeg, hogy mindkét nem IQ- ja növekvő tendenciát mutat az elmúlt 100 évben, de a nőké gyorsabban növekszik . Szerintem ez a tanulás korlátozásának feloldása miatt van ( a cikkben is utalnak erre) és csak nyugati társadalmakban megfigyelhető . Olyan helyeken, ahol a lányok, nők nem, vagy korlátozottan tanulhatnak, biztosan több ponttal vezetnek a férfiak.

Másik érdekesség ( 2. cikk), hogy egy másik tanulmány kimutatra, hogy a motiváció is nagyon számít, pl. egy IQ tesztnél. Azoknál, akiknek fizettek a minél jobb eredmény eléréséért , átlagosan 10 IQ ponttal feljebb teljesítettek…( nyilván erősebb összpontosítás , jobb hozzáállás). Motivációban szerintem jobbak a férfiak ( megszálottság, kutatók, stb) .

https://www.google.com/amp/s/www.thestar.com/amp/life/health_wellness/2012/07/16/based_on_iq_tests_women_are_now_officially_smarter_than_men.html

https://www.forbes.com/sites/alicegwalton/2012/07/16/women-surpass-men-in-iq-but-are-other-factors-more-important/?sh=750256991335

hunbagira
Újságíró

Hát akkor most újra utánakeresek, de szerintem ez is “naponta” változik. ki rendeli meg a statit, ennek megfelelően “méri” fel.
kb, mint a brit tudósok.
illetve mostmár brit “hírszerzés”.

tomgal
Olvasó
tomgal

Egyébként világviszonylatban esélyesen igazad van, mert nagyon sok olyan népes ország van, India, afrikai országok, tradicionálisan muszlim országok ( sőt még tán Kína is), ahol a lányok limitáltan, vagy egyáltalán nem tanulhatnak. ( több kutatás is megeròsíti, hogy a tanulás olyan 5-10 pontot emelhet az alap IQ-n). Tehát a világ női átlagán az ő teljesítményük sokat ront ( amiről nem tehetnek). Flynn adatai kizárólag fejlett országokban végzett felméréseken alapulnak, magyarul ahol egyenlő esélyekkel indulhatnak a nők is.

hunbagira
Újságíró

Nah ennek azért én is utánanézek Vivi, mert az átlagnál már buktatok..Szóval nektek is (Delinnek) együtt óvatosan a kijelentésekkel. Mert én is kedvelem a statikat, nemcsak te..:P

hunbagira
Újságíró

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/
Ez is 3-6 pontot ír a férfiak javára a fejlett országokban és ez kormányzati forrás.
Nem libsevik pletykalap, mint a forbes.
Ismétlem magam szerintem is a médián fontosabb.

hunbagira
Újságíró

Abstract. Recent studies conclude that men on average have higher intelligence than women by 3-5 IQ points.

tomgal
Olvasó
tomgal

“Over the last 100 years, everyone in the developing world has been gaining about three IQ points, but women have been gaining faster,” Flynn said in an interview with ABC News. “This is the result of modernity. In every country where women have an equal chance of modernity, women have caught men [in IQ testing].”

https://www.google.com/amp/s/www.csmonitor.com/layout/set/amphtml/Science/2012/0717/IQ-test-Women-are-now-scoring-higher-than-men

Mint mondtam, szerintem is világviszonylatban valamivel vezetnek a fétfiak, India, afrikai országok, muszlim országok jelentős mennyiségű női lakossága miatt.
Az is tény, hogy a sok migráns sem emeli az IQ-t.

De a fejlett országokban a felmérés szerint 0,5-1 ponttal a nők átvették a vezetést. És? Van ennek bármilyen jelentősége ?

hunbagira
Újságíró

te kezdtél statisztikázni, erre nem túl nagy keresés után rögtön találtam 2 ellenpéldát fajsúlyosabb magazinokból.
amúgy szerintem sincs.

tomgal
Olvasó
tomgal

De ezt csak megelőzésként ( Zoom kijelentésének alátámasztása miatt) linkeltem. Jelentősége semmilyen formában nincs , egyrészt olyan minimális a különbség , hogy szinte mérhetetlen, a mindennapi életben pedig, valós helyzetekben a motiváció , szorgalom, eltökéltség, kitartás fontosabb, mint az IQ ( természetesen, ha megvan azért legalább az átlag valakinél) Annál a néhány ezreléknél, akik meg kimagaslóan magas IQ- val rendelkeznek, úgyis utat tör magának a tudás-tehetség.

Balton
Olvasó
Balton

Tulajdonképpen semmi jelentősége isen nincsen, DE azért a jegyzőkönyv szempontjából jegyezzük csak meg hogy a nőké magasabb! Mondd nem vagy te nő véletlenül??
Középkori kínai vicc: Megkérdezte a fiatal férj a csaknem 100 éves taoista bölcset, mivel amikor vitatkoznak mindíg az asszonyé az utolsó szó, hogy akkor tulajdonképpen melyik nem az okosabb a nő vagy a férfi.
A bölcs gondolkozott, majd azt válaszolja: a nő!
A férj teljesen kiakadva, de hát hogyan lehetséges ez???
A bölcs: amikor vitatkoztok Te azt állítod magadról hogy MINDENT tudsz, viszont ha a feleségedet kérdezzük meg ő azt fogja állítani hogy MINDENT JOBBAN tud…

tomgal
Olvasó
tomgal

A jegyzőkönyv szempontjából azt se felejtsük ki , hogy leírtam, világviszonylatban a férfiak vezetnek pár ponttal, kizárólag fejlett országokban, ott, ahol a nők korlátozás nélkül tanulhatnak haladta meg először a felmérés alapján- minimálisan 05,-1 ponttal- a nőké a férfiakét.
Úgy látom még mindig nem tiszta miért is linkeltem be ezt a felmérést. Volt egy kijelentés, amire pillanatokon belül érkezett volna ( érkezett is) kételkedő , lesajnáló komment. ( a lesajnáló esetében nem Bagirára gondolok).
Ezzel mindössze annyi volt a szándékom, hogy alátámasszam a kijelentést ( amit nem én tettem), hogy valóban volt egy nagy felmérés, nem világviszonylatban, hanem fejlett országokban. Ennyi.
És azt se felejtsük el, hogy a nők hülyézése, csekély ( igen, így ly-al kell írni) értelmi képességeinek részletezése volt ennek az előzménye. Akkor miért is ne linkeljem be :D ?

hunbagira
Újságíró

illetve visszalőhetek azzal, hogy a nature magazin “kicsit” fajsúlyosabb, mint a te oldalaid.
ugye átérzed, hogy nature vs forbes tudományos témában..khm.
másrészt evolúció elmélet szempontjából 6év…khm

hunbagira
Újságíró

és akkor most ne menjünk bele, hogy a forbes melyik ideológiát követő magazin..

tomgal
Olvasó
tomgal

Azért az megvan, hogy a Forbes cikke pont nem a nők kiemeléséről szól , épp hogy az újságírónő az ” ördög ügyvédjét” játsza saját szavaival fogalmazva, mert, hogy mennyiben számítanak ezek a felmérések igazán, a való életben egy tesztet jól kitöltő mennyire boldogul jobban…pont arra a következtetésre jut , hogy a motiváció a legfontosabb abban, hogy valaki hogyan teljesít…

Egyébként véleményem szerint olyan kicsi a különbség ( bármelyik nem javára), hogy értelmetlen ezen nagyon rúgózni.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a férfiak motiváltabbak átlagosan mint a nők.

Az eredeti tanulmányt nem a Forbes hozta le. Sőt Flynn könyvben publikálta az adatokat :

https://abcnews.go.com/blogs/health/2012/07/16/women-beat-men-on-iq-tests-for-first-time

A különbség pedig egészen minimális volt: 0, 5-1 pont. Ráadásul átlag és fejlett társadalmakban, ahol a nők egyáltalán nincsenek korlátozva a tanulásban.
Szerintem semmi lényeges jelentősége sincs.

hunbagira
Újságíró

És abba se menjünk bele, hogy a primitív szarszínű hulladék betolakodók nagyrészt hímek, szóval a hím átlagot rontják.
Kíváncsi lennék egy statitra faji alapon is. :P

tomgal
Olvasó
tomgal

Ez ugyanerről a felmérésről szól az elején , de a végén van faji alapú ( USA fehér – fekete) felmérés is :

https://www.psychologytoday.com/au/blog/beautiful-minds/201207/men-women-and-iq-setting-the-record-straight

hunbagira
Újságíró

És az enyémeket sikerült megnézni Delin vagy inkább kizártad? :)))

hunbagira
Újságíró

.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Zoom, ez így sajnos teljesen értelmetlen. Kizárt, hogy a nőknek magasabb lenne az átlag IQ-ja, akkor nem itt tartanának, mint most. Saját utat járnának, nem pedig elnyomás alapon kuncsorognának. Értem, hogy kihasználják a férfi “gyengeséget”, de ez a leleményességük (ha egyáltalán az övéknek lehetne ezt is nevezni) sehol máshol nem működik, csak férfi közegben. Hisztivel nem épült még fel semmi, tudtommal.

“Zàrjuk ki a pasikat a magasabb IQ-t igènylő munkàkbòl, mert a pasik hülyèbbek?”

Aranyos :D De nem értem teljesen. Tehát a te/ti döntésetek, hogy ott vagyunk, azokat a feladatokat végezzük, amelyek magasabb IQ-t igényelnek, ti meg azokat, amelyek alacsonyabbakat? És ha ki akarnátok zárni, akkor hogy lenne? Megindulna egy nőhorda (vagy itt is a mi segítségünket vennétek igénybe?), és rendelkeznétek felettünk? Kiraknàtok minket? Ne röhögtess már, kérlek… Pont azért vagytok, és voltatok mindig a férfiakra utalva, mert nem mi vagyunk a hülyébbek.

“Ez ìgy okè, vagy visszanyal a fagyi?”

Ha rátok lennének bízva a magas IQ-t igénylő feladatok, akkor persze, hogy visszanyalna a fagyi. Egyrészt, mert kongana az ürességtől a “csoport”, másrészt pedig, ugyanúgy lesilányodna, mint az oktatási rendszer, ahol a nők vannak többségben.

Bela
Olvasó
Bela

Szép öngól volt a hölgytől :-D
A magasabb IQ-t igénylő munkákat éppen férfiak végzik. Pont erről rinyálnak a feministák évtizedek óta: mé’ nincs annyi nő felső beosztásban , a politikában, és mindenhol máshol?
Úgyhogy ez tényleg értelmetlen.

victus
Olvasó

Ti hisztiztek itt, mint a nagy “feminista elnyomás” áldozatai.

Horvath Anton
Olvasó

Édes faszom, a minap azt hittem már becsöngettek végre a moderátoroknak hogy véget ért a nyári szünet, erre megint itt bassza az anyját ez a femengeci.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Anton, most ne zavard már, épp harakirit akar elkövetni egy rozsdás radiátorcsővel. Kizökkented, aztán megint itt fog szipus elmeállapotban kreténykedni. De hátha még nem késő.

Zoom
Olvasó
Zoom

A tènyek azok tènyek Miklòs, lehet tekeregni, de egy àtlag nő IQ-ja fejlett orszàgokban magasabb egy àtlag fèrfiènàl. Ha a mediànt nèzzük, mèg jobban kijön a különbsèg. A kommentem lènyegèt azonban nem sikerült megèrtenèd, teljesen figyelmen kìvül hagytad az előzmènyeket.

Horvath Anton
Olvasó

Ja, csak kurvára nem látszik meg semmilyen területen se az a hatalmas IQ tömeg.

tomgal
Olvasó
tomgal

Azért én körbeszagolgattam volna:), ha be nem is dugom a fejem. Azt hiszem, ha épp jó ami van, pláne ha a biztonság az első (utódok vannak) , akkor az mindent felülír. A nők inkább a” járt utat járatlanért el ne hagyj ” elv követői. Többek között ebből is látszik, hogy a két nem kiegészíti egymást. A nő a horgony, visszafog a meggondolatlan cselekedetektől, óvatosabb, megfontoltabb, a férfi pedig a haladásnak , új dolgok felfedezésének, kockázatvállalásnak a híve.
Egyik sem tökéletes önmagában, de egyensúlyban nagy dolgokra lehetnek képesek.

Zoom
Olvasó
Zoom

Tomgal, az nem volt kèrdès, hogy te megnèzted volna mi a helyzet. :)

hunbagira
Újságíró

:)))

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Lehetséges, hunbagira, hogy képesek lennének rá, de ha nem bizonyítják, akkor addig csak találgathatunk. Részemről az indíttatás a kiindulási alap, a hím patkányok pedig azért akartak átmenni, mert ott a nőstény, menekülési útvonal, veszély kutatása, stb. És mivel az embereknél is a férfiak a vállalkozóbbak, nekik kell harcolni az erőforrásokért, amiben a nő is elég előkelő helyen van, így adja magát, hogy a képességek jobban ott vannak, majd a készségek is jobban fejlődnek.

“egyik nőstényt pont erectusnak hívták”

Igen, tényleg, a mi incelpatkány “nőnk” :D na, most pedig alig fogja várni, hogy az ólja valamelyik résén majd be akar jutni hozzá a nagy ő.

“A nőstények közül egyáltalán 2-3 volt, amelyik hajlandó volt egyáltalán “megvizsgálni”…àtpréselni magát egyik sem.”

Hát igen, mert ha nincs indíttatás, akkor minek is tennének bármit is? Itt az embereknél pedig ez méginkább érzékelhető, hogy házhoz repül a galamb. Ha pedig nem kell semmit se tenni, akkor minek a mai, modern, filmek/sorozatok/regények/ stb. férfihordákat kisujjal megszégyenítő szupernői képességek, ha csak porosodik a polcon?

victus
Olvasó

Te még erre sem lennél alkalmas kakira, mert hozzád képes még a patkányok is az evolúció csúcsa. Lapostetvekkel meg általában nem szoktak kísérletezni.
Bár szerintem autókba töréstesztelő bábunak még jó lennél, legalább spórolnának egy rakás pénzt.

hunbagira
Újságíró

látom cefrés, ma többet sikerült, betöltened..:D

hunbagira
Újságíró

Tehát számukra minden úgy van “jó” ,ahogy van. Mondjuk emberek esetében egyes “hímeknél” is megjelenik, mint ennél a nyomorult kakszinál.

Hunn
Olvasó
Hunn

Bocs az offért, de bréking nyúz: az argentin női alelnök, bizonyos Cristina Fernández de Kirchner ellen, sikertelen fegyveres merényletet kísérelt meg egy férfi.

https://www.youtube.com/watch?v=fckZgl7Y_k4

https://telex.hu/kulfold/2022/09/02/rafogta-a-fegyvert-a-tamado-az-argentin-elnokre-de-valamiert-nem-sult-el

Anélkül, hogy különösebb ismereteim lennének az argentin belpolitikáról (ráguglizini pedig lusta vagyok a késő esti időpont miatt), mégis 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az argentin alelnök asszony feminista (hiszen minden mai, modern nő, kivétel nélkül az).

Mivel – szerintem – már rég itt lenne az ideje a feminista nők elleni, politikai indíttatású erőszak alkalmazásának (mégpedig globális szinten, de a nyugati világban mindenesetre feltétlenül, ebbe természetesen beleértve Magyarországot is), ezért remélem, hogy az ezt a merényletet megkísérlő férfi is, afféle első fecskeként, anti-feminista indíttatásból cselekedett.

victus
Olvasó

Anélkül, hogy különösebb ismereteim lennének az argentin belpolitikáról

Nincs neked különösebb ismereted semmiről, csak a buborékodban tudsz vergődni.

(ráguglizini pedig lusta vagyok a késő esti időpont miatt),

Jaj, nehogy már az értékes idődet ilyesmire áldozd.

mégis 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az argentin alelnök asszony feminista (hiszen minden mai, modern nő, kivétel nélkül az).

Csakis.

Mivel – szerintem – már rég itt lenne az ideje a feminista nők elleni, politikai indíttatású erőszak alkalmazásának (mégpedig globális szinten, de a nyugati világban mindenesetre feltétlenül, ebbe természetesen beleértve Magyarországot is),

Megint a megyek nőket agyonverni az utcára hiszti.

ezért remélem, hogy az ezt a merényletet megkísérlő férfi is, afféle első fecskeként, anti-feminista indíttatásból cselekedett.

Kitör az incelforradalom.

Hunn
Olvasó
Hunn

Utánagugliztam, kedves victus, és így legyen ötösöm a lottón. Kirchner baloldali és feminista, ő vezette be az abortuszt Argentinában. A csávó pedig az eddigi infók alapján szélsőjobboldali, és a sajtó szerint többek között úgymond internetes “fringe group”-okhoz tartozik (ez általában kódnév a manoszférára)…

Ezek szerint tényleg ez a csávó volt az első anti-feminista tesó, aki odament egy hatalomban lévő feminista “boss girl” politikusnőhöz azzal a szándékkal, hogy az aszfaltra lője szét az agyát… Aki eljutott odáig, hogy készen állt feláldozni a jövőjét és eldobni a hátralevő életét csak azért, hogy kinyírjon egy feminista politikusnőt… Kár, hogy nem sikerült. Jobb fegyvert kellett volna választania.

És mi a buta magyar feminista reakciója erre, amit írtam, a vélt biztonságából (ugyanabból a vélt biztonságból, amiben tegnapelőttig Kirchner is leledzett)? Felismeri, hogy a mélyben olyan tektonikus társadalmi mozgások vannak, ami nők halálához fog vezetni rövid időn belül? Hogy a feminista nők tálcán kapták a hatalmat, de már fegyverrel jönnek ellenük férfiak, hogy elvegyék tőlük?

Nem… Mi más lenne, mint beugat egy olyan csávónak, aki itt, Magyarországon már készen áll arra, hogy az argentin példa alapján bármelyik feminista picsának az aszfaltra lője szét az agyát? Mert ti TÉNYLEG ennyire hülyék vagytok…

Nem tart már ez olyan sokáig, kedves victus, mint hiszitek, és nem vagytok annyira biztonságban, mint képzelitek…

Horvath Anton
Olvasó

Ahol a “demokráciát” védik a korrupcióval szemben az általában libsigyanús történet.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mottó: “A boldogságtól ordítani”….


Új módot találtak a meggazdagodásra és egyben a boldogságra

Új társadalmi csoport formálódik az Egyesült Államokban: azoké az embereké, akik tudatosan az egyedül élő, gyermektelen életmódot választják. Talán a legérdekesebb jellemzője ennek a rétegnek, hogy átlagos esetben az így élő nők jobb anyagi helyzetben vannak, mint az egyedül, gyermektelenül élő férfiak.

….

Szavai szerint teljesnek érzi az életét, szereti a gyerekeket, jól kijön barátai kölykeivel, de nem tudja, milyen lenne, ha gyerekekkel élne együtt. Néhány éve lefagyasztatta petesejtjeit arra az esetre, ha egyszer meggondolná magát.

Nem csak az ÁSZ “kutakodik”…:

A Federal Resereve Bank St. Louis-i egysége az egyedül élők vagyoni helyzetét vizsgálva azt találta, hogy ha egy nő egyedül nevel gyereket, akkor a vagyona töredéke egy gyermekes egyedül élő férfiének, míg ha nem vállal gyereket, akkor magasabb státuszba kerülhet a hasonló helyzetben lévő, azaz egyedül élő, gyermektelen férfiaknál.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/ferfi-no-csalad-gyerek-gyereketlen-gazdag-boldog-szingli-egyedulallo.759009.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Rokapapa
Újságíró

Ezen nők sírásától hangos az internet.
40-50 éves korukra öntudatra ébrednek és sírnak, hogy elcseszték az életüket.
A pillanatnyi örömöknek éltek és észre sem vették mennyire boldogtalanok.
Aztán mire észheztérnek már késő, egy kiélt kurvák csak akik még az átlagos béta férfiak számára is visszataszítók vagy inkább undorítók.

Horvath Anton
Olvasó

De semmi feminizmus továbbra sem, nyomokban sem fellelhető :D :D Meg gondolom az áremelések sem “érintenek” téged továbbra sem, hisz átlag alatt vagy (agyilag is) :D :D :D (Most látom hogy rossz helyre szúrtam be, a főbarom eggyel feljebb van).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ezen nők sírásától hangos az internet.

Hát, nem igazán. Inkább az elvált, utánfutóval rendelkező, aki túlértékelte és/vagy most is túlértékeli a saját “értékét” azok a nők sírnak.
A tudatosan gyerekeken szinglik nem vinnyognak. Ez csak a ti fejetekben létezik és igazán próbálják a balfaszincekek magukat ezzel vigasztalni, hogy de neki még szarabb, így hát ez nekem elégtétel.

40-50 éves korukra öntudatra ébrednek és sírnak, hogy elcseszték az életüket.

Ez sem igaz, ez nagyrészt a vágyalmaitokban van így, ugyanis egyrészt azért, mert ” ne azt nézd, amit mond, hanem azt , amit tesz”, másrészt meg megszokták, együtt élnek vele és valószínű, hogy ha újra választaniuk kellene, ugyanezt választanák.

A pillanatnyi örömöknek éltek és észre sem vették mennyire boldogtalanok.

Bullshit. Pontosan tisztában voltak és vannak, ott és amikor “döntenek”/”döntöttek”, de nekik “ÍGY IS MEGÉRI”!

Aztán mire észheztérnek már késő, egy kiélt kurvák csak akik még az átlagos béta férfiak számára is visszataszítók vagy inkább undorítók.

Ja, ez a balfaszincelek “vigasza.
Magatokból indultok ki, és téves következtetésre juttok, ebben is.

tomgal
Olvasó
tomgal

Sok, több kutatás foglalkozott már a témával, valóban nem azok sírnak, akik tudatosan gyerektelenek maradtak, nők körében a legelégedettebbek ők ( most nem az amúgy gyerekre vágyó, de sokáig válogatókról beszélünk, meg alfa özvegyekről, hanem arról a 5-10 %-nyi tudatosan nem házasuló, gyereket nem vállaló nőről, akik teljesen megvannak a maguk világában, van esetleg partnerkapcsolatuk, de csak szórakozásra, utazgatásra ). Az megint más kérdés, hogy a nők többségébe azért ösztönszerűen kódolva van, hogy gyermeket, családot szeretnének. És van egy pár akibe nem, őket ez a lét boldoggá teszi.

https://hvg.hu/elet/20190525_Az_egyedulallo_gyermektelen_nok_a_legboldogabbak__allitja_egy_boldogsagszakerto

Rokapapa
Újságíró

Marrero azon nők bővülő csoportjához tartozik, akik halogatják a gyermekvállalást vagy teljesen lemondtak róla. Ennek eredményeként zavartalanul lépkedhetnek előre karrierjük ranglétráján – szemben anyáikkal és nagyanyáikkal -, és új távlatok nyíltak előttük a meggazdagodásban.

Ez a két mondat önmagában is igazat ad az ASZ tanulmányának. Méghozzá olyan drasztikusan, hogy egyben alátámasztja azon érveléseket (nem tagadom én is ezt vallom) miszerint a nőket ki kell zárni a felső oktatásból.

georg1945
Olvasó
georg1945

„Amíg az élet tart kellemesen kell élni és élvezni a gyönyöröket”, mondta Cillei Borbála és igaza volt.

georg1945
Olvasó
georg1945

Ezek egyetemet végzettek

hunbagira
Újságíró

Kína 19. századi okai a hivatalos történészek szerint is

“ipart és a kereskedelmet szigorúan az ellenőrzése alatt tartó állami bürokráciának, a gyakorlati ismereteket oktató iskolák hiányának, a bénító hatásnak, amelyet a hivatalnokvizsgák fejtettek ki a kínai értelmiségre,”

Dejavu érzés köbön, nálunk ugyanez megfejelve feminizmussal…:D

Jeltz Vogon Prostatikus
Olvasó

Abban nem látok semmi rosszat, hogy egyre több nő tanul a felsőoktatásban.
A gond ott van, hogy ezzel párhuzamosan a nők nem tudják levetni a hipergám ösztöneiket.
Mindenki előtt ismert az a tézis, hogy a nők 80%-a a pasik 20%-val szexelne.
Ebből következik, hogy olyan nő “aki elért már valamit”, egyszerűen nem fog szóbaállni egy olyan pasival aki keresetileg, társadalmi presztizsileg alatta áll (vagy ahhoz kurva jól kell, hogy kinézzen a faszi).
Ezek után a képlet már egyszerű.
Egyre több nő szerez diplomát és kerül egyre feljebb anyagilag és a társadalmi presztizsben (ez eddig tök jó).
Csakhogy ezzel párhuzamosan egyre több pasi szorul ki a felsőoktatásból, mivel ez az oktatási rendszer egyszerűen a csajoknak kedvez. A nőies viselkedést preferálja és jutalmazza.
A végén van egy csomó magasan képzett nő aki mind olyan pasira vágyik aki legalább azon a szinten van mint ő és egyre kevesebb az olyan pasi aki meg ezt az elvárt szintet megüti.
A többi meg elég egyértelmű.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A gond ott van, hogy ezzel párhuzamosan a nők nem tudják levetni a hipergám ösztöneiket.

Elvárható-e bárkitől is, hogy “levesse” bármilyen jellegű ösztönkésztetését?
Egyáltalán bárki, nemtől függetlenül képes lehet-e rá?

Pl. bármelyik férfi “levetheti-e” azt az ösztönt, hogy egy kívánatos nőt ne kívánjon meg, ellenben vágy gyúljon benne olyan iránt, aki nem vált ki belőle vágyat?

Ez a férfi “hibája” lenne, ahogyan a nők hipegámiája gyakorlatilag “hibának” van “elkönyvelve”?

Lehet-e tudatosan rusnya iránt vágyat kelteni önmagunkban és nem kívánni meg a szép és csinos nőt?

Mindenki előtt ismert az a tézis, hogy a nők 80%-a a pasik 20%-val szexelne.

Igen, ha szexelni akarna mind a 80%…
Ezt inkább úgy érdemes finomítani, hogy “férfiként” a felső 20%-ra képes csak “tekinteni”, a többieken ebből a szempontból “átnéz, mint az üvegen”

Ebből következik, hogy olyan nő “aki elért már valamit”, egyszerűen nem fog szóbaállni egy olyan pasival aki keresetileg, társadalmi presztizsileg alatta áll (vagy ahhoz kurva jól kell, hogy kinézzen a faszi).

Pontosan.
Mert (hamisan) úgy véli, hogy az ő “státusza”/”értéke” emelkedett azzal, ha “elért valamit”, miközben ez inkább kontraproduktív…..

Ezek után a képlet már egyszerű.
Egyre több nő szerez diplomát és kerül egyre feljebb anyagilag és a társadalmi presztizsben (ez eddig tök jó).
Csakhogy ezzel párhuzamosan egyre több pasi szorul ki a felsőoktatásból, mivel ez az oktatási rendszer egyszerűen a csajoknak kedvez.

Ez már viszont nem igaz.
Senki sem “szorítja ki a pasikat a felsőoktatásból”, hanem egyszerűen ennyi fickó jelentkezik ezekre a szakokra, ahogyan a nőket sem “szorítják ki” a STEM szakokról, hanem egyszerűen nem jelentkeznek rá a nők.

A nőies viselkedést preferálja és jutalmazza.

Fenét, ez már olyan “okozatból visszatenyésztett” ok, ami hamis….

A végén van egy csomó magasan képzett nő aki mind olyan pasira vágyik aki legalább azon a szinten van mint ő és egyre kevesebb az olyan pasi aki meg ezt az elvárt szintet megüti.

Ez is igaz, mármint, hogy mindenképpen olyan pasira vágyik, aki biztosan magasabb szinten van hozzá képest, vagy legalább is a nő úgy hiszi, az egyenlő itt sem játszik, nem véletlen, hogy ha esetleg a státuszuk egyforma is lenne, de apasinak kb 10cm-el magasabbnak kell lennie a nőnél:)(legalább ebben:)

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Sajnos ennek a civilizációnak ha szerencsénk van,akkor lassan,ha nincs,akkor gyors ütemben befellegzett.Kérdés,hogy melyik opció a legjobb?
Egy ideje figyeltem a társkereső oldalakat,és úgy tűnik kb. 70- százaléka a nőknek ilyen-olyan diplomás. Ami nem is volna baj,mármint a diploma,ha nem párosulna hülyeséggel-sajnos elég sokszor van ilyen árukapcsolás.
Egyébként diploma:manapság ha van elég pénzed akármilyen diplomát beszerezhetsz valós tudás nélkül. pl: jött a cégünkhöz egy mérnök,akit tiszta élvezetből agyonszivattunk,mert fogalma sem volt a szakterületéhez,csak kellett,mert nélküle nem tudott volna labdába rugni a cég (útépités). Nem egyedi eset.
Vagy létrehozott az állam egy csomó kamu állást,olyan egyéneknek,akik elvégeztek egy semmi valamit+,,valakiknek”a gyermekei,és nehogy már kétkezi munkát kelljen végezniök. Stb.stb.stb….stb.

Horvath Anton
Olvasó

Jah, majd pont a társkereső miatt indulnak meg sokan diplomázni. Tegyük fel hogy veszel egyet, attól még nem leszel 190 centi :D Ennek a nőkhöz való igazodásnak régen se volt értelme, meg ezután se lesz sose. Ezekkel a kívánságokkal egy teendő van: magasról nagy ívben leszarni. Nem kell a “visszamenni a konyhába”, persze ha gyereket akar akkor önként fog visszamenni, a kisgyereknek nem adhat mekis kaját úgysem.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

persze ha gyereket akar akkor önként fog visszamenni, a kisgyereknek nem adhat mekis kaját úgysem.

Tévedés, “önként” nem fog visszamenni, ha van választási lehetősége és de, adhat neki mekis kaját:), addig meg tápszert.
Csak pénz kérdése.

Horvath Anton
Olvasó

“Köszönjük, Emese, újfent……”

Meske
Olvasó
Meske

az egyenlő itt sem játszik, nem véletlen, hogy ha esetleg a státuszuk egyforma is lenne, de apasinak kb 10cm-el magasabbnak kell lennie a nőnél:)(legalább ebben:)

Dominánsabbnak, pontosabban a férfi kompetenciákban domináns férfinak . (Ezt kiegészítheti -időnként felülírja- még a kreativitásra/eredetiségre való hajlam.)

A Jeges
Olvasó
A Jeges

És tádááám,jó esetben beköszönt a ,,hülyék paradicsoma”.Rosszabb esetben káosz,csak idő kérdése.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Vona Gáborral a 01:01:15- percben elhangzó véleményével egyetértek:

“Nem az a dilemma, egy csomó felnőtt fiatal számára, hogy vállaljak-e gyereket, hanem az, hogy tudok-e magamnak egy olyan párt találni, kapcsolatot, amiben egyáltalán gyerek születhet. Nem a gyerek nem születik meg, hanem egyelőre a kapcsolat sem születik meg”

Erre Konok Péter jó ballipsi módjára válaszul megmondja a tutit…..

https://youtu.be/HAhxJwbcekA?t=3676