Toplak Zoltán
27 megosztás

Szopatura, avagy minden nap férfinap?

Közismert szlogene a feministáknak – konzervatív femiknek nem, sok férfinak viszont szintén -, hogy minden nap férfinap. Tény, én leginkább a vidéki férfiak és nők életét ismerem, a fővárosiakét kevésbé, de talán olyan gigászi különbség nincs közöttük. Megtörtént eseteket mesélek el.

Igen, csak férfiak vannak a tetőn.

Mifelénk rengeteg férfi dolgozik az építőiparban, amire szokás csak úgy legyinteni: erősek, férfiak, ez természetes. Szerintem is természetes, de én nem mernék unottan legyinteni rá: sokszor a testi épségüket, néha az életüket teszik kockára, hogy legyenek utak, épületek, otthonok.

Néha olyan akadályokkal találják magukat szembe, amire egyszerűen nem lehet előre számítani. Egy régi szabvány szerint végzett, egykor jó minőségű munka is adhat olyan kihívást a mai munkásoknak, hogy akár az életük is veszélybe kerülhet.

Balázzsal történt, hogy nagy flex – szel vágott egy csövet. Balázs személyével együtt maradjon rejtve a foglalkozása is, a lényeg: vágta a csövet egy létrán állva. Ami nem látszott: a csőben iszonyú feszültség volt elraktározva, amit a fal, amin keresztül vezették, addig lefogott. A flex-szelés után azonban már semmi sem tartotta vissza ezt az erőt. A csődarab kivágódott, telibe kapta a létrát, szerencsére nem Balázst, és az egész alkotmány kilengett hátrafelé, egy régi építésű szoba belső magasságának szintjén. Balázst konkrétan a szerencse (vagy a Jóisten) mentette meg, hogy flexestűl nem borult hátra, kb. három méter magasból, ami koponyatörésnek, gerinctörésnek, stb. éppen megfelelt volna. De hát minden nap férfinap, ezt jól tudjuk.

Tomi, felfelé volt kénytelen vésni – hatalmas élmény a vésőgéppel, amit nem csak tartani kell, de kifejezetten nyomni is felfelé, neki a betonnak – jelen esetben – vagy nem vés semmit. Minden betonpor az ember nyakába száll, de belélegezni sem egy élmény. Az ő élete veszélyben volt – e? Nem, ő csak nap mint nap végzi kemény munkáját, vagyis… mit beszélek, élvezi erőszakos és rendszerszintű nőelnyomás árán megszerzett, előjogokkal megpakolt, habzsidőzsi életét.

Laci sem sérült meg, amikor egy nehezen megközelíthető padlásra kellett felmennie. Nagyon kevés volt fenn a fény, viszont a háziasszony közölte, hogy akárhova ne lépjen, mert csak gipszkarton és hőszigetelés van fenn a gerendák között. Azt nem mondta, hogy egy réteg falap borítja a szigetelést is és a gerendákat is, vagyis csak sejteni lehet, hol ér véget az egyik és kezdődik a másik. Legalább egy kilóval könnyebben ment le a padlásról Laci, mint felment, annyit leizzadt – szó szerint – halálfélelmében. Nem csak a sérüléstől félt: kárt sem akart okozni. Építeni ment, és hatalmas égés, ha „csak” beszakad alatta a mennyezet és lehet megtéríteni az okozott kárt. Egyébként zuhanni is lehet, vagy egy emeletet, míg a padló meg nem fogja.

Barni, egy másik szerelő a rossz felmérés miatt került olyan helyzetbe, hogy reggel héttől este 8 – ig kénytelen volt dolgozni, mert az ilyen munkákat, amikor a lakó már bent van a lakásban, nem lehet félbehagyni. Akkor vagy víz, vagy fűtés, vagy áram, vagy gáz, vagy egyéb komfort nélkül marad a megbízó, és egy ilyen esetben akár betegséggé is válhat a hiányzó komfort. Ma már nem tudunk meglenni nélküle. Ennyire az életünk részévé váltak a technika vívmányai.

Rengeteg ilyen történet van, a munkaadók és a munkavállalók oldaláról is. Rejtély, hogyan hihetik okos emberek, művészek, újságírók, műsorvezetők, hogy a férfiak élete merő kény és uralom. Felmerül a kérdés: szoktak ők nyitott szemmel járni a világban, vagy elhisznek mindent a feministáknak, mert, hát: nő mondja. Csakis igaz lehet…

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.
f Facebook
27 megosztás


14
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
3 Egyéni hozzászólás
11 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
Naooocommon manA JegesReactorAlter Ego Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Se - se
Újságíró
Se - se

Zoltán.. azt hiszem hogy ott fordult át az oldal szellemisége, amikor az itteni írások is az olvasók érzelmeit kezdték el célba venni. Mi meg elkezdtük az érzelmeinket megfogalmazni – pedig nekünk annál sokkal jobb alkatrészünk is van.

Szóval gondolkozzunk Béláim..

Az hogy nem minden nap férfinap, az tény. De az irigységet nem lehet a tényekkel lehűteni.
Az nem érdekel senkit, hogy én a délipartos mozdonyvezető nullakettő harminckor fogok holnap reggel ébredni, és nullanégy harminckor ott kell állnom a szonda előtt. És az se érdekel senkit, hogy a most szenzációs teljes jogosultságú női mozdonyvezetőkből hányan lesznek aktívak mondjuk két év múlva.

Az a kérdés hogy akarunk-e mi szenzációt csinálni abból hogy nem minden nap férfinap.

Én nem akarok. Szerintem a férfimódszer nem a női módszer utánzása, nem az érzelmek habosítása és csitítása.
Nekünk nem ez az utunk.

csakafoci
Olvasó
csakafoci

Én nem leszek nőies. Hol a picsába voltatok vagy két hétig? Elérhetetlen a lap, de annyira nem vagytok képesek, hogy ha már van fb oldalatok, oda kiírjátok, hogy “baszlak seggbe, türelem, nem tűntünk el örökre”. Elbaszott egy bagázs vagytok.

Alter Ego
Szerkesztő

“… nem tűntünk el örökre”.

Evidenciákat szükségtelen meghirdetni. :)

Egy domainnel összefüggő adminisztratív, technikai fennakadás volt, ami sajnálatos, de nem rajtunk múlott. Nem is feltétlenül érintett mindenkit; az internet szerencsésebb részein elérhetőek maradtunk.

csakafoci
Olvasó
csakafoci

Figyelj, ne akard nekem megmagyarázni, hogy normális, hogy hetekig nem elérhető egy weboldal, meg az, hogy ha nem elérhető, akkor a gazdái ezt nem képesek kommunikálni legalább az fb oldalukon. Tróger bagázs vagytok, ez az igazság. Azt meg én magyarként had szarjam már le, hogy az oroszok meg a kínaiak elérik.

Alter Ego
Szerkesztő

Nyilván nem az oroszokra gondoltam, hanem a fejlettebb domain cache-el rendelkező magyar internet alhálózatokra. :)

Nem normális dolog, hogy eddig tart egy akadékoskodó domain ügyintézés, én is ezt mondogattam (volna) az Internet Szolgáltatók Tanácsának, ha egyáltalán lehetne velük beszélni.

De őszintén szólva én azt sem érzem normális dolognak, hogy nem látod át, hogy egy civil oldalon, amely nulla forintos támogatásból és alig valamivel több reklámbevételből dolgozik és gazdálkodik az írók és szerkesztők szabadidejéből és saját pénzéből a férfiak érdekében, valójában nem illő dolog letrógerezni a szerkesztőséget, még akkor sem, ha nem mindent képesek az általad elvárt profi színvonalon kivitelezni. De lelked rajta. :)

Annak persze csak örülhetek és valójában dicséretnek értelmezhetem, hogy többnyire más képet mutat az oldal, mint amilyet ilyen körülmények között mutathatna és így aztán te is félreértheted, hogy mit is várhatsz el és mit nem.

Káromkodás és káromlás helyett esetleg megkérdezhetnéd azt is, hogy hogyan segíthetnél ebben a civil szerepvállalásban.

Reactor
Újságíró

Nézd a dolog jó oldalát: legalább az xcsakx-féle söpredék failtrollok se tudtak idejönni vergődni. Ezzel, azt hiszem, mindenki nyert – ők pedig mindig is vesztesek voltak.

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Én is amondó vagyok,hogy legalább a fb.-n annyit irhattak volna,hogy nézzétek hülyék egy darabig gond lesz,de sajnos semmi. Biztos egyéb gondjuk is volt,viszont ennek ellenére legalább ennyi elvárható lett volna, de sebaj,talán legközelebb.

bone
Olvasó
bone
Reactor
Újságíró

Zsindex mint forrás…
:DDDDDDDDDDD
Most komolyan, azon a legalja ócska hazugsággyár oldalon az se igaz, amit kérdeznek. Nem csoda, hogy elbuktak.

common man
Olvasó
common man

Teljesen téves a felfogásod. A jó hazudozó mindig kever ,altat, csúsztat.Sok-sok igazságot úgy ad elő ,hogy azért összességében hazudik.

Reactor
Újságíró

Ezek mind kipipálva. Fennállása alatt a Zsindex a hazudozás összes ismert formáját átlátszóvá koptatta már. De hát újszülöttnek minden vicc új…

Naooo
Olvasó
Naooo

Te meg hiszel a zsindexes felmelegedéssel svindlizőknek. Vagy kapsz pénzt érte?

https://www.youtube.com/watch?v=KJCkqQCtuZQ