Szopatura, avagy minden nap férfinap?

Közismert szlogene a feministáknak – konzervatív femiknek nem, sok férfinak viszont szintén -, hogy minden nap férfinap. Tény, én leginkább a vidéki férfiak és nők életét ismerem, a fővárosiakét kevésbé, de talán olyan gigászi különbség nincs közöttük. Megtörtént eseteket mesélek el.

Mifelénk rengeteg férfi dolgozik az építőiparban, amire szokás csak úgy legyinteni: erősek, férfiak, ez természetes. Szerintem is természetes, de én nem mernék unottan legyinteni rá: sokszor a testi épségüket, néha az életüket teszik kockára, hogy legyenek utak, épületek, otthonok.

Néha olyan akadályokkal találják magukat szembe, amire egyszerűen nem lehet előre számítani. Egy régi szabvány szerint végzett, egykor jó minőségű munka is adhat olyan kihívást a mai munkásoknak, hogy akár az életük is veszélybe kerülhet.

Balázzsal történt, hogy nagy flex – szel vágott egy csövet. Balázs személyével együtt maradjon rejtve a foglalkozása is, a lényeg: vágta a csövet egy létrán állva. Ami nem látszott: a csőben iszonyú feszültség volt elraktározva, amit a fal, amin keresztül vezették, addig lefogott. A flex-szelés után azonban már semmi sem tartotta vissza ezt az erőt. A csődarab kivágódott, telibe kapta a létrát, szerencsére nem Balázst, és az egész alkotmány kilengett hátrafelé, egy régi építésű szoba belső magasságának szintjén. Balázst konkrétan a szerencse (vagy a Jóisten) mentette meg, hogy flexestűl nem borult hátra, kb. három méter magasból, ami koponyatörésnek, gerinctörésnek, stb. éppen megfelelt volna. De hát minden nap férfinap, ezt jól tudjuk.

Tomi, felfelé volt kénytelen vésni – hatalmas élmény a vésőgéppel, amit nem csak tartani kell, de kifejezetten nyomni is felfelé, neki a betonnak – jelen esetben – vagy nem vés semmit. Minden betonpor az ember nyakába száll, de belélegezni sem egy élmény. Az ő élete veszélyben volt – e? Nem, ő csak nap mint nap végzi kemény munkáját, vagyis… mit beszélek, élvezi erőszakos és rendszerszintű nőelnyomás árán megszerzett, előjogokkal megpakolt, habzsidőzsi életét.

Laci sem sérült meg, amikor egy nehezen megközelíthető padlásra kellett felmennie. Nagyon kevés volt fenn a fény, viszont a háziasszony közölte, hogy akárhova ne lépjen, mert csak gipszkarton és hőszigetelés van fenn a gerendák között. Azt nem mondta, hogy egy réteg falap borítja a szigetelést is és a gerendákat is, vagyis csak sejteni lehet, hol ér véget az egyik és kezdődik a másik. Legalább egy kilóval könnyebben ment le a padlásról Laci, mint felment, annyit leizzadt – szó szerint – halálfélelmében. Nem csak a sérüléstől félt: kárt sem akart okozni. Építeni ment, és hatalmas égés, ha „csak” beszakad alatta a mennyezet és lehet megtéríteni az okozott kárt. Egyébként zuhanni is lehet, vagy egy emeletet, míg a padló meg nem fogja.

Barni, egy másik szerelő a rossz felmérés miatt került olyan helyzetbe, hogy reggel héttől este 8 – ig kénytelen volt dolgozni, mert az ilyen munkákat, amikor a lakó már bent van a lakásban, nem lehet félbehagyni. Akkor vagy víz, vagy fűtés, vagy áram, vagy gáz, vagy egyéb komfort nélkül marad a megbízó, és egy ilyen esetben akár betegséggé is válhat a hiányzó komfort. Ma már nem tudunk meglenni nélküle. Ennyire az életünk részévé váltak a technika vívmányai.

Rengeteg ilyen történet van, a munkaadók és a munkavállalók oldaláról is. Rejtély, hogyan hihetik okos emberek, művészek, újságírók, műsorvezetők, hogy a férfiak élete merő kény és uralom. Felmerül a kérdés: szoktak ők nyitott szemmel járni a világban, vagy elhisznek mindent a feministáknak, mert, hát: nő mondja. Csakis igaz lehet…