Így szakad el a radikális feminizmus a hétköznapi nők világától

Miközben a lányok jobban teljesítenek az iskolában, mint a fiúk, s többen vannak az egyetemen is, a fizetésük sem kevesebb a férfiakénál és szabadon választhatnak karrier és anyaság között, esetleg egyszerre a kettőt, aközben a kortárs feminizmus továbbra is a nők elnyomásáról és hátrányairól beszél, mintha mi sem történt volna – írja Joanna Williams feminista egyetemi professzor. Williams új könyvében bemutatja, miként szakadt el a feminizmus a hétköznapi nők problémájától és vált egy szűk elitcsoport szószólójává. Recenziónk.

Az első kétségei a feminizmussal kapcsolatban egy tudatosságnövelő kurzuson érte Dr. Joanna Williams oktatásügyi szakértőt, a Women vs. Feminism, azaz a Nők kontra feminizmus című kötet szerzőjét, aki számos, a feminizmussal, genderelmélettel és az amerikai felsőoktatással kapcsolatos tudományos kötet szerzője.

Mint a könyv bevezetőjében olvasható: a szerző akkor vált kritikussá a kortárs feminizmussal szemben, amikor egy egyetemi kurzuson, ahol a lányok egyetemi lehetőségeit vitatták meg, felvetette, hogy a felmérések szerint a fiúk rosszabbul teljesítenek az iskolában, mint a lányok; erre ugyanis a szeminárium vezetője csak annyit felelt: hogy senkit nem érdekelt, amikor a lányok teljesítettek rosszabbul.

A következő héten végig csak arról volt szó, hogy milyen veszély fenyegeti a lányokat, nőket a férfiak részéről, legyen akár az a saját apjuk vagy férjük. „A saját fiaimra gondoltam, akik akkor három és egy évesek voltak. Nem akartam, hogy tudjanak a családon belüli erőszakról; és felháborított az az elgondolás, hogy fiú mivoltuk, a férfiasságuk eleve veszélyes és eredendően fenyegető valami. Ha a feminizmus az iskolában leszakadó fiúk mellőzését jelenti, ha a feminizmus azt jelenti, hogy a lányoknak azt tanítjuk, hogy féljenek a saját családtagjaiktól és a fél osztályuktól, akkor nekem semmi dolgom nincs a feminizmussal”.

De – teszi hozzá a szerző – a kritikai gondolkodás ebben a közegben azt jelenti, hogy feminista szempontból nézzük a világot, nem pedig azt, hogy megkérdőjelezzük magát a feminizmust.

Joanna Williams kifejti:

a feminizmus egyre inkább elszakad a fiatal nők életének valóságától,

a negyedik hullámú, interszekcionális feminizmus pedig „démonizálja a férfiakat és lenézni a nőket a saját áldozati mivoltuk hamis érzetének hangsúlyozásával”.

Williams az első részben bemutatja a mai (amerikai) nők életét, a dolgozó nőt, tárgyalja a fizetési különbségek kérdését és az anyaságot. A második részben a kortárs feminista viktimológiát, majd a szex, a párkapcsolatok kérdéskörét és a „fiú-problémát” veti vizsgálat alá. A harmadik részben a feminizmust, illetve annak különböző hullámait elemzi, majd a híres feminista mondás, „a személyes egyben politikai is” kerül sorra, s a kötet a nőiesség témájával zárul. Nézzük, mire jut Joanna Williams!

*

A lányok nagyjából minden területen többen vannak az oktatásban és jobban teljesítenek, mint a fiúk – kezdi a szerző, részletesen tárgyalva a középiskolákat és az egyetemi előremenetelt. A lányok közül többen érettségiznek, többen mennek egyetemre és többen fejezik be a tanulmányaikat, mint a fiúk közül. Ez a tendencia a nyolcvanas években kezdődött. A nemek között ugyan vannak természetes különbségek abban, hogy ki miben jó, de a neurobiológia régen a férfiak, ma a nők előnyeit hangsúlyozza. Az iskolai teljesítmény elsősorban kulturális kérdés – vélekedik Joanna Williams, aki szerint

a kortárs feminizmus nem tud mit kezdeni azzal, hogy egy régi témája, a nők iskolai hátránya megszűnt létezni,

sőt visszájára fordult, s most a feministák is elkezdték a férfiak hátrányosnak beállított tulajdonságait hangsúlyozni – ami viszont szembemegy azzal az elképzeléssel, hogy a nem társadalmi konstrukció. A tanárok közt pedig mindig is több volt a nő. S a tananyag is erősen, explicite feminista az angolszász világban – mutat rá Joanna Williams, hozzátéve, hogy ez erős átpolitizáltságot és feminista hangvételű olvasmányokat is jelent. És azt is, hogy a mai feministák paradox módon újra bevezették a nemi sztereotípiákat és a női áldozatiságot hangsúlyozzák. A fiúkból pedig megpróbálják kiirtani a férfiasságot, legalábbis bűntudatot kelteni bennük férfiasságuk miatt.

Amit a feministák még fel tudnak használni, az az a néhány tudományterület, ahol még valóban van némi férfi túlsúly, ez pedig többnyire természettudományos területeket és a technológiai kutatásokat jelenti, a férfiak hiánya az állatorvoslás és a gyógyszerészet területéről viszont senkit nem zavar.

Miként értékeljük a nők munkaerőpiaci helyzetét? 

Joanna Williams szerint a nők iskolai eredményeiből következik a munkahelyi állapotuk. Ma majdnem a dolgozó emberek fele nő Amerikában és Nagy-Britanniában. Ez azt is jelenti, hogy az előző évtizedekben radikálisan megemelkedett a dolgozó anyák száma – és a vezetői állások egyre nagyobb részét is nők töltik be, és egyre többen dolgoznak hagyományosan férfimunkának számon tartott állásokban.

A nők magasabb aránya a munkaerőpiacon és az egykori férfiterületeken azonban elsősorban nem a feministák törekvéseinek eredménye, hanem a munkaerőpiac változásaié.

Kevesebb férfi dolgozik, és a munka természete maga változott meg: az iparról a szolgáltatásokra tevődött át a hangsúly, azaz

a fizikai erő háttérbe szorult és az észbeli képességek lettek a meghatározóak

a munkakövetelményekben.

Azaz éppen a hagyományosan férfiak uralta szektornak hanyatlott le a csillaga. Amerikában a női foglalkoztatottság az ezredfordulón volt a legmagasabb, a nők 74 százaléka dolgozott akkor, azóta ez leesett 70 százalék alá, de a férfiaké még jobban. A munkaerőpiac változásai pedig aránytalan mértékben érintették hátrányosan a férfiakat. Ennek ellenére tovább él feminista körökben a szexizmus és a nők hátrányainak narratívája. A statisztikák és az egyéni tapasztalatok közt egyre nagyobb  a különbség – szögezi le Joanna Williams.

A volt feminista szerző rámutat:

a dolgozó nőkre vonatkozó feminista aggodalmak túlnyomórészt az elitállásokra vonatkozik, nem a hétköznapi nők többségére,

ami nem nagyon érdekli őket. A legmegengedőbb interpretációja ennek az, hogy ha az elitvállalatok elitállásai koncentrálnak, akkor az talán jó hatással lesz a többi nő helyzetére is; de nincs rá bizonyíték, hogy ez így lenne.

A kvóták, amelyeket sok feminista támogat, azt sugallják, hogy az előrejutás biológia kérdése, nem tehetségé – miközben a feministák épp a biológiai magyarázatokat vetik el.

Joanna Williams rámutat: míg egy kis női elitcsoport valóban a topállásokért küzd, a férfiakkal egyenlően, többnyire a kreatíviparban; addig a nők túlnyomó többségének hagyományos női állása van, aminek a fő célja nem a karrier és kiteljesedés, hanem az, hogy biztosítsa a megfelelő bevételt a család számára – s ebben a férfiak sem különböznek, a túlnyomó többség munkájának a férfiak esetében is ez a célja. Ahelyett, hogy mindenki számára magasabb fizetésért küzdenének, a feminista kampányok a középosztálybeli nők egy kis csoportjának problémáit tükrözik.

A recenzió első része a Mandiner hasábjain folytatódik.