Az amerikai Warren Farrellt sokan a “férfimozgalom atyjának” tartják. Tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1990-es évektől kezdve egyre inkább elterjedt az Egyesült Államokban és a világ többi részén a férfiak diszkriminációjával, alárendelt szerepeivel, kedvezőtlen társadalmi helyzetével kapcsolatos kritikai gondolkodás és ennek megváltoztatását célul kitűző aktivizmus.
Farrell munkásságának története azonban valahol egész máshol kezdődött: Warren Farrell, aki 1943 júniusában született, aktív feminista lett, a feminizmus második hullámában az 1960-as évek végén, és a 70-es években a legtermékenyebb amerikai férfi feministájaként tette le névjegyét. Farrell igazgatósági tagja volt a New York-i National Organization for Women (NOW) szervezetnek, és ő lett az egyetlen férfi, akit háromszor választottak meg a National Organization for Women in N.Y.C. igazgatótanácsába.
Farrell öt tantárgyban tanított egyetemi szinten, pedagógus és aktivista. Számos könyv szerzője a nemek közötti egyenlőséggel, a nőkkel, a férfiakkal és a nemi szerepekkel kapcsolatban. Jól ismert előadóvá vált a nők és férfiak szűk nemi szerepeinek kiemelésében; többek között arról ismert, hogy 1976-ban a Mike Douglas Show-ban szépségversenyt rendezett férfiaknak. A verseny célja az volt, hogy megmutassa a férfiaknak, hogy a nőket mindig a megjelenésük alapján ítélik meg. Farrell fordított szerepjátékokat is használt, hogy a nők is lássák a férfiak perspektíváit.
Farrell a hetvenes évek közepén szakított a feminizmussal. Úgy látta, hogy azok az emberek, akikre korábban a nemek közötti egyenlőség úttörőinek tekintett azt prédikálták, hogy a nőknek előjoguk van a gyermekhez, anélkül, hogy a férfiakat szülőként ténylegesen egyenlővé akarnák tenni. Lehetetlennek tartotta megvédeni azt, hogy a gyermekeknek ne legyen egyenlő joguk az apához, mint az anyához. Ettől kezdve Farrell munkásságának fókuszában a férfiakat érintő társadalmi problémák kerültek. Farrell ma felszabadítónak, férfijogi aktivistának tartja magát, aki azért küzd, hogy mindkét nem megszabaduljon a sztereotip nemi szerepeitől.
“Mindkét nem nagy áldozatokat hozott a társadalomban, nem csak a nők” – mondta Farrell. Az elmúlt 50 évben a társadalom kizárólag a nők férfiak hatalmával kapcsolatos tapasztalataira összpontosított, de nem a férfiakkal szembeni nemi alapú elvárásokra, vagy a férfiak női hatalommal kapcsolatos tapasztalataira. Vannak elvárásaink a férfiak nemi szerepeivel szemben, amelyek nagyon világos párhuzamot mutatnak a nőkkel szembeni elvárásainkkal. A nők azon tapasztalatai, hogy “szexuális tárgyak”, összehasonlítható azokkal az elvárásokkal, amelyeket a férfiakkal szemben támasztunk, hogy “a siker tárgyai” legyenek.
Farrell szerint a társadalom annak érdekében, hogy a fennmaradását biztosítsa feláldozza a férfiak egészségét, jólétét és életét. A feláldozhatóság magában foglalja azt a társadalmi elvárást, hogy a férfiak megvédjenek másokat a veszélytől, a legveszélyesebb munkát végezzék, és ezzel a halált vagy a súlyos sérülést kockáztassák. Farrell rámutat arra, hogy a férfiak lovagiasságának romantizálásával a férfiak “szolgaságát és eldobhatóságát” segítették elő, mindennek érdekében pedig “társadalmi megvesztegetésként” szobrokkal és dicsőséggel jutalmazták azokat a férfiakat, akik nyilvános hősi cselekedeteket hajtanak végre. Farrell azt mondja, hogy ez az elvárás arra készteti a társadalmat, hogy fiatal fiúkat és férfiakat „hős” gondolkodásmódra szocializálja, ami azt idéző elő, hogy jelentkezzenek a besorozásra vagy a fegyveres szolgálatra, és önkéntes vállaljanak kockázatos társadalmi szerepeket.
Az egyik legújabb könyve a “The Boy Crisis”, melyben a fiúk kedvezőtlen helyzetéről ír. Szerinte annak a ténynek, hogy a fiúk most rosszabbul teljesítenek a világ mind a 63 legfejlettebb országában, mindenkinek fel kellene nyitnia a szemét. A fiúk minden tantárgyban lemaradnak – beleértve az értelmes élet megteremtésének alapvető kritériumait is: mint például a mentális egészség, az olyan elsődleges tényezők, mint az olvasás és az írás, sőt még a barátságok kialakításának képessége is. Farrell olyan tanulmányokra utal, amelyeket a legtöbb ember nem ismer; és dokumentálja, hogy a dolgok sokkal rosszabbul mennek az apa nélkül felnővő fiúk esetében. Azok a fiúk, akik hiányzó apával nőnek fel, nagyobb valószínűséggel hagyják abba az iskolát, isznak, drogoznak, bűnözőkké válnak és börtönbe kerülnek. A “The Boy Crisis” célja, hogy jobban felhívja a közvélemény figyelmét a férfiak kihívásaira a mai társadalomban, és hosszú listát állít össze azokról a területekről, amelyek negatívan befolyásolják a fiúk fejlődési lehetőségeit. A könyv megoldásokat is kínál a probléma visszafordítására is.
Farrell hangsúlyozza azt is, hogy “ha csak az egyik nem nyer, mindkét nem veszít”. Úgy véli, hogy a nemek közötti harcban olyan háborút hoztunk létre, amely csak a nők kihívásait képes meglátni. De a nemeknek kölcsönösen őszinte párbeszédre van szükségük – nem pedig egynemű monológra. Mert segíthetünk mindkét nem növekedésében, ha tudatos egyensúlyt teremtünk a kettő között. Senki sem profitál a fiúk közelgő válságából, még azoknak is, akiknek nincs fiuk vagy férjük, meg kell fizetniük az árát egy olyan társadalomban, ahol a fiúk kimaradnak, nem találnak értelmet, segélyből élnek, munkanélküliek vagy börtönben vannak. Ahogy az amerikai férfimozgalmat a feministák jellemzően nőgyűlölettel vádolják, a férfimozgalom gyakran azzal vádolja a feministákat, hogy férfigyűlölők. Farrell maga amellett érvel, hogy mind a nőmozgalomnak, mind a férfimozgalomnak abba kell hagynia egymás hibáztatását, ehelyett együtt kellene működnie egy közös felszabadítási mozgalom létrehozása érdekében.
Warren Farrell neve összeforrt a mindkét nem szűk nemi szerepei elleni munkával. Megalkuvást nem ismerően őszintének tűnik a munkájában, és lenyűgözően nem fél népszerűtlen döntéseket hozni. A férfiak és nők rugalmasabb szerepeiért folytatott küzdelme visszatérő téma munkájában, a 60-as évek elejétől napjainkig. Feminista korától kezdve férfijogi aktivistaként töltött idejéig.
Forrás:
(1) Warren Farrell – Fra feminist til mannsaktivist – MannsForum
(2) Farrell, Warren (2001). The myth of male power: why men are the disposable sex
Nagyon tisztelem ezt az embert, örülök, hogy ismertetőt olvashattam róla.
Warren Farrel. Hát egy kicsit tanácstalan vagyok vele kapcsolatban. Egyrészt számos olyan megállapítása van ami helytálló és hasznos is de emellett sok az elcsépelt közhelyes mantra is amit még képes vagyok elfogadni mint ismétlést.
Azonban számos olyan megállapítása is van – itt a párkapcsolati kommunikáció kapcsán olvastam párat – ami leginkább azt az érzést keltette bennem, hogy ennek a férfinak még sosem volt dolga nővel.
Alapvető tévedésben van azzal kapcsolatban, hogy kell kommunikálni egy nővel. A pozitív és a negatív tartalmú szavak száma és előfordulása lényegtelen ha egy nővel beszélünk. Csak azokat a szavakat értelmezik a nők amit az aktuális érzelmeik megengednek, egy egész mondatot szinte soha.
Ez itt a férfihangon is rendszeresen megmutatkozik mikor nők is bekapcsolódnak a párbeszédekbe.
Sokszor akár durva jelzőkkel is illetjük őket amiért kiforgatják a szavainkat azzal, hogy csak 1-2 szót értelmeznek egy mondatból és csak arra reagálnak. (Ezzel amúgy az életben is folyamatosan találkozhatunk ha egy nővel beszélünk.)
Valójában az érzelmeik egyfajta csőlátást adnak a szövegértéshez aminek hatására csak bizonyos szavakból szűrik ki egy vagy több mondatban leírt dolgok értelmét aminek sokszor semmi köze a valósághoz (Lásd még az iskolai verselemzéseket).