Incelnek lenni ma kb egyet jelent az oltári lúzerséggel. Még nőt sem tudott magának keríteni – tartja a közvélekedés. Azonban ma, amikor a szabad szex és a női emancipáció ennyire előretört, ez nem annyira egyértelmű, hogy valójában ki a lúzer?
Évek óta élek egyedül, és nem azért mert így akarom. Nem kellek a nőknek, el kell fogadnom. Azonban kicsit körülnézve a felhozatalon, eltöprengve a sok váláson és a sok esetben kényszerből egybetartott kapcsolatokon, (ahol a férfi nem akarja a feleségével együtt az egzisztenciáját és főleg a gyerekeit elveszíteni) már nem vagyok benne biztos, hogy annyira rosszul jártam.
Ma, amikor elvben mindenki azzal szex-szel, és annyiszor, ahányszor akar a valóság azzá vált, hogy a nők válogatnak, a férfiak fanyalognak. Közismert tény, hogy a nők 80%-a a férfiak top 20%-ért verseng, és a férfiak átlagos vagy azalatti 80%-ának jut a nők alsó 20%-a. Ez van, felnőtt férfiként tudni kell ezzel szembenézni.
Amikor viszont a női elvárások rázúdulnak rám, mint férfira (legyen pénzem, egzisztenciám, mókás kedvem, megértő felem, kemény arcéllem és lágy, gondoskodó énem, stb, stb, stb.) akkor már úgy vagyok vele, hogy jobb, hogy nem kellek. Pláne mikor látom, hogy még hívőéknél is mennyire feltornyosulnak a “tegyen engem boldoggá a férjem” elvárások, amikor látom a sok veszekedést és bizony a hárpiává váló nőket… jobb így.
Ráadásul hatalmas tévedés, hogy Incelek csak férfiak lehetnek. Vannak az interneten olyan önszerveződő csoportok, ahol a valamilyen testi hibával és/vagy viselkedés zavarral “megáldott” nők segítenek, vagy rombolnak egymáson, pasis kudarcaikat megosztva egymással.
Rendkívül félremagyarázott, hogy aki Incel, abból feltétlenül nőgyűlölő, akár tömeggyilkos lesz, mint pl. Eliot Rodger. Ő egy rossz példa, de az igazság az, hogy sokan Incelek elvagyunk azzal, hogy most épp ez jutott. Vannak barátaink, mindkét nemből, van hol kiengedni a fáradt gőzt, és kezdünk magunkkal valamit a szabadidőnkben. Sportolunk pl, vagy aktívan teszünk másokért, betöltődünk a “szükség van ránk” élményével, és ez sokat kipótol, alapvetően megment a magány ölő poklával szemben.
Sokszor egyébként összekeverik azokat a férfiakat akiknek nem kellenek a nők (MGTOW) azokkal, akik nem kellenek a nőknek (Incel.) Incelnek lenni nagyon jó helyzet, hogy az értékességünket ne a nők mércéjével mérjük, és be tudjuk látni: elegek vagyunk önmagunknak. Eleget le tudunk tenni a társadalom asztalára egyedül is, nem kell, hogy bármely nő által legyünk um. legitimálva.
Ma, amikor pedig ennyire bőven van pl. pornográfia, könnyen elérhető módon, még feltétlen teljes szexuális absztinenciában sem kell élnünk – bár a pornó függővé tehet, tehát itt mindenképpen áll a régi mondás: érték a mérték.
Ami még megkönnyíti a “nem kellek a másik nemnek” élményét a spiritualitás. Isten hit, kereszténység, agykontroll, meditáció, stb. Aki megtapasztalja, hogy van egy felsőbb erő, amely szereti őt és méltányolja, annak sokkal könnyebb bármivel szembenéznie. Még azzal is, hogy feministáéktól “érzékenyített” nőtársaik, akik pl. a Barbie film kapcsán képesek szakítani a párjukkal – szóval nem kellünk nekik. Hála az Istennek! Megmentenek önmaguktól legalább.
Összegezve ma a nyugati típusú demokráciákban, amilyen hazánk is, gyakran áldás ha ezek a nők elutasítanak, hiszen megspórolják nekünk, hogy egy feminizmustól hangos, élő pokolban kelljen élnünk, állandóan a női egó szolgálatában – ami különösen váláskor mutatja ki a foga fehérjét. De ez már egy másik történet, melynek elmesélésére másik alkalomkor kerítünk sort.
Ez most nekem nem tiszta. Ez saját írás? Mert nekem úgy rémlik, hogy elváltál, de összejöttél egy nagyon kedves nővel, aki ugyan nem egy szexistennő, de jó társ.
Amúgy a cikkben írtak zömével egyetértek, csak furcsálltam, hogy incel-nek nevezed magadat…
Nekem az, aki már volt nős, gyermekei születtek, barátnője van/ volt nem illik az incel megnevezés alá.
Inkább azt mondanám , hogy nem választanak azok a nők, nem kellesz azoknak a nőknek, akikre te vágysz.
Ebben az esetben a nők még rosszabb helyzetben vannak ( ha axiómának tekintjük a 80-20%-ot) , mert akkor az ő nagyon túlnyomó többségük nem kaphatja meg, akire vágyik.( és ezzel nem azt akarom mondani, hogy szegény nők, aki ennyire hipergám és nagyravágyó, az meg is érdemli)
Á egy ideje egyedül élek. Volt közben akinek a pénz kellett…. tipikus incel nem vagyok, de csajozóművész se. Általában nem kapom meg aki kéne, meg kell elégednem a szerényebb kivitelű, de megbízható kategóriával. És ez nem is baj. de most épp ez sincs, és el kell döntenem, hogy csajozok, vagy Férfihangoskodom. Mindkettőre nincsen pénzem. A cikk alapján sejthető, melyiket választottam.
Nem is kell erőltetni, azzal nem jut az ember előre, csak az egészsége megy rá. A nyugalom többet ér! :-] “Majd úgy is lesz valahogy, mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna”… Én mindentől függetlenül köszönöm a cikkjeidet, jó olvasni őket. Újraélesztik az oldalt.
Már hogyne kapnák meg.. egy olyan pali egyszerre 5-10 nőt szolgál ki, akik közül sokan tudják is, hogy osztoznak a faszon.
Najólvanáám – de ebben az “akkornemiskell” -témában játszik a józan ész-érveken kívül más is.
Én éveket szórtam el, abban bízva, hogy AZT a látványt valahogyan függővé teszem tőlem – mert van az az alkat
És amíg nem jött látványosabb, addíg az a vonzó kellett.
DE HA :
..ha itt és most az a cél hogy elfogadja a lélek amilyen vonzerő jutott neki, akkor ez egy jó módszer is lehet.
Összeszedni a nősülés ellen szóló észérveket, és néha felsorolni őket.
(és akkor én nem szólok egy szót se az eeekkora nagy, kerek.. hm.. látványokról)
Ez a szemelvény megint nem a húszéveseknek szólt. Kár, mert rájuk férne.
Én is. És én pedig úgy kezelem, hogy: 1. drogozom, 2. kurvázok, és 3. várom a háborút, vagy az olyasfajta polgárháborús össztársadalmi összeomlást, ami 1918-19-ben, 1944-45-ben, és 1956-ban is megtörtént Magyarországon. Várom, imádkozok érte, és álmodozom róla… Ez a negatív vagy sötét oldala annak, ahogyan én kezelem az incelségemet.
Az érem pozitív oldalán pedig az van, ahogy a Red Pill segítségével igyekszem önmagam lehető legjobb verziójává válni – már amennyire ez még számomra a hozott anyagból a hátralévő életemre vonatkozóan egyáltalán lehetséges. (Nem akarok a fiatalkori feminista, Blue Pill-es béta gondolkodásom miatt gyáván elvesztegetett évekbe-évtizedekbe még csak belegondolni se, mert csak iszonyatosan felbaszom magamat.) És reménykedek, hátha lehet még nekem is saját asszonyom és saját gyerekeim…
Szerintem már kérdeztem párszor, de nincs valami hobbi, ami lekötne és így nem “zsizsikelnéd” bele magad a drogba és egyéb baromságokba?
3. A háborút nem kell várni, mindkét oldal vadul keresi az önkénteseket/zsoldosokat.
Ráadásul a helyi gyévocskák annak ellenére, hogy általaban jobban néznek ki kevésbé válogatósak.
Az a baj, hunbagira, hogy attól félek, én mostanra már kifutottam az időből. Már nem vagyok fiatal: középkorú vagyok. Ráadásul igazából nem is tudom, hogy mikor is történt meg pontosan ez a váltás, mert csak utólag vettem észre… És az a legnagyobb parám, hogy lehet, hogy számomra már túl késő magamért bármit is tenni…
Más.
Ami a harcot, a háborúzást illeti: nos, igazából nem a lövészárokba vágyok (sőt, ami azt illeti: egyáltalán nem). Hanem arról álmodozok, hogy a hátországban, felfegyverkezve, és viszonylagos biztonságban keménykedhessek védtelen civilekkel (elsősorban fiatal, feminista nőkkel) szemben…
Persze biztos lesz, aki azt mondja: a háborúzáshoz és benne a nőkhöz való ilyetén viszonyulásom olyan távol esik a klasszikus férfias, lovagias, macsó maszkulinitástól, mint Makó Jeruzsálemtől… Ezeknek a kritikusaimnak csak azt tudom mondani, hogy maguk a feminista nők követelik tőlünk, hogy szabaduljunk meg a toxikusnak bélyegzett klasszikus maszkulinitástól… Tehát innentől egy szavuk sem lehet az elképzeléseim ellen.
Hunn
nézed még a mailcímed?
Írnék pár biztató szót az elkésettség témakörében – de ha nem is jut el hozzád, akkor minek.
A hozzászólásodhoz talán annyit, hogy halálkorszak harcimarciját játszva sose vennéd észre hogy kik VOLTAK a békeidők nőhatalmi nagyarcai.
És ha az én Csipetemre emelnéd a fegyvered, akkor láncfűrésszel vágnám le rólad.
Tudod, Se-se, ahogy visszaolvastam a saját fenti kommentemet, lelkem titkos legmélyén valahol úgy éreztem, hogy – bár ez egy kőkeményen őszinte komment volt részemről, mégis – utólag valahogy hamisan csengett a saját fülemben… Hogy valahol sántít a dolog.
Lehet, hogy meg kellene nézessem a tesztoszteron-szintemet? (Bár az is lehet, hogy ahogy telnek-múlnak az évek, az természetszerűleg, magától is csökken…) Mert hirtelen azon kaptam magamat, hogy azon morfondírozom: tulajdonképpen sokkal szívesebben szürcsölgetnék egy finom koktélt a Duna partján egy nyugágyban fekve, mintsem hogy háborús bűnös keretlegényként terelgessek másokat kivégzésre ugyanott… Nem tudom, hogy ez férfiként normális-e? ( Így múlik el a világ dicsősége??? )
Mert – saját magam számára is teljesen váratlanul – azon kapom magamat, hogy mára már sokkal jobban érdekelne a belső béke elérésének a lehetősége, mintsem egy külső háború győztes megvívása… Persze ha jobban belegondolunk, ez a két dolog ugyanannak az érmének a két oldala.
Talán az iszlám dzsihád-felfogását hozhatnám példaként allegóriának: a külső és a belső dzsihád fogalmát. A külső vagy kis dzsihád jelenti a hitetlenek elleni fegyveres harcot, míg a nagy avagy belső dzsihád az az ember saját lelkében vívott küzdelem…
És egyre inkább azt érzem, hogy az én dzsihádom az belső dzsihád, a harcom a saját lelkemben folyik: saját magammal, saját magam ellen.
Hunn
Az hogy meg mered fogalmazni hogy változol, az bizonyítja hogy ami nem öl meg az megerősít.
(csaxi kínzásaira gondolok)
Az hogy meg is tudod.. az pedig érdekessé tesz.
Férfiként normális-e.. hm.
Próbálj abból kiindulni, hogy szerintem férfi az a hímnemű akit én irigylek.
És hidd el, hogy nem csak az az ember irigylésre méltó, aki bárkit megölhet akit csak akar.
Szóval hogyne lenne normális, ha nem ölni akarsz hanem örülni.
Amit az iszlámról írsz, az nemrossz példa.. de tőlem távol áll. Sokkal jobban értem és ismerem azt az érzést, mikor már nincsen kedvem ahhoz a harchoz amit eddíg szívvel-lélekkel vívtam.
Ettől még nem múlik el a világ.. az én világom dicsősége.
Amit én megtettem, azt az én köreimben tisztelettel emlegetik – de már nem az a célom ami eddíg volt.
A kíváncsiság nem állandó.
..se a tárgya, se az erőssége..
Ez nem gond, hoholok már a 60+sokat is sorozzak és a félnyomorékokat. Igazi világháborús stílusban nyomják….mindezt eleve durván fogyónépességgel.
Bár tavaly a lakóparkomban lakó ruszin kissrácok azt mondták, hogy annyi nő lelépett kurvának már Ukrajnából, hogy a nemek aránya most egyenlítődik ki.
Kacapoknál sem lehet sokkal jobb a helyzet.
Plusz ők is mondták, hogy sokan vannak úgy, hogy inkább egy lövészárokban rohadnak mint a gyárban egy szalag vagy a keverő mellett, amely sorsot az elbaszott oligarchia a közép-kelet európai férfira osztott, különösen ha még hohol is.
Amúgy sajnáltam őket rendes kissrácok szüleik épp, hogy össze tudták kaparni a fejenként 4000 eurot a korrupt határőrségnek.
Ők kelet európaiak. Mi közép -európaiak vagyunk—
Az amerikai polgárháborúban is így járt a Dél – szó szerint idézve az akkori irodalomból: “Kirabolták a bölcsőt és a sírt”. Természetesen ez se mentette meg őket…
A remény hal meg utoljára. Ismerem az életedet. Én is sokáig éltem úgy, hogy dolgoztam, “egy éjszakás” kalandokkal oldottam a feszültséget ami majdem az mintha kurváztam volna. Vártam én is egy olyan csodát ami kibillenti ezt a romlott társadalmat. Amikor feladtam és azt mondtam ennyi volt, már sosem lesz családom na pont akkor történt meg a csoda. Ígen sokat kell szenvednie a mai világban egy férfinak ha nem enged az amúgy érthető és jogos elvárásaiból. Persze tudom, hogy neked és a korosztályodnak már nehezebb a dolga hisz egy jobban feminizálódott közegben keresed az utad de ha fel is adod a szemedet tartsd nyítva és megláthatod a csodát.
Ez egy ékes példája annak, hogy a nőktől megkell vonni a “szót” hisz sosem tudják mit is akarnak.
Valójában pont az a legnagyobb bajuk, hogy a mai férfiakban már csak nyomokban lelhető fel a “toxikus” maszkulinitás aminek hatására a férfiakban pont a férfit nem látják.
A legfontosabb dolog, hogy teljesen felesleges azzal foglalkozni, hogy állításuk szerint mit akarnak a nők. Ha van egy elképzelésed, terved, amit végigvihetsz, csak azt kell tenni, ők úgyis jönni fognak.
Valóban, az hogy a nők mit mondanak hogy akarnak, meg pluszban főleg a nőimagazinok mit állítanak eléjük követendő példának egész más mint amire valójában szükségük van (de ez igaz a legtöbb árúcikkre is, amit az emberekre rásóznak a reklámok által).
Amikor egy nőt megkérdezne milyen pasit szeretne, úgy sorolja fel az elvárásokat mint mi amikor megkérdezzük hogy mik egy tökéletes nő ismérvei, miközben igazából szükségünk nincs olyanra, hanem akivel kellemes együtt lenni. A gond akkor van amikor valaki a fantáziamorzsákból felépített nem létező személy alá nem adja elvárásokban, vagy ha igen, akkor állandóan azon zsörtölődik hogy hát lehetne jobb is. Ez is egyfajta szexpiaci konzumidiotizmus, a soha ki nem elégülő igényéhség. Mint amikor valaki vesz egy nagyon ízléses, és roppant kényelmes cipőt, de látja hogy valakin 2x olyan drága csillogó cipő van, akkor az övét máris vacaknak érzi és a csillogó drágaságra kezd vágyakozni (amit ha végül megvesz lehet hogy feltöri a lábát).
Üdvözletem Uraim ! Nagyon érdekes !. Évek óta nem jártam erre. Beleolvasgattam a témákba és a hozzászólásokba. Nagyon érdekes látni hogy néhány hozzászólónak (régebbi törzstagnak) hogyan változott meg a stílusa, az elmúlt 5-6 évben. Nem, nem azért nem jártam erre mert valami szerelem vagy kapcsolat elcsavarta volna a fejem, kb 2016 óta, azóta is szólóban nyomom az életet és talán még azt is mondhatom hogy tulajdonképpen incelként. Azóta sem volt nő az életemben. Mármint szex. Lett volna pár nő aki rámakaszkodott volna, meg most is van vagy 2 , de jobb ez így egyedül, “barátzónába” tettem őket. Egyedül nyugiban, szabadság, nyugalom, kiegyensúlyozottság, elégedettség van. Az hogy nincs asszony, nincs barátnő , nincs tuti szex ? Számomra is egészen hihetetlen módon hozzászoktam. (már csak a házvezetőnő része az ami hiányzik nekem egy kapcsolatból de szerintem az mindig is fog.) Szóval Incel. Nem ismertem ezt a kifejezést, de illik rám. Bár szerintem részben egy picit én magam is választottam ezt az életformát. Nem olyan rossz ez. Nem járok sehova, nem ismerkedem. Nem is vagyok rájuk kiváncsi. Szerintem ha az ember megtalálja a belső elégedettséget, már nem is zavarja, hogy kell-e a nőknek vagy sem. Nehogy már az Ő eltorzult és kifordított értékrendjük határozza meg azt hogy jó vagyok-e, hogy milyen férfi vagyok Egyébként is, a mai nők felhozatalából akkor sem kérek ha ingyen lenne. Ki kiváncsi már rájuk. Ha fiatal az a baj, gyereket akar, meg kirándulni menni, meg családi ünnepekre ráncigálna az anyjához… ha meg korban hozzám illő…akkor meg már súlyos elsárkányosodási szindrómában szenved. Meg klimaxol is, és nyavalyog. Áááá nekem jobb egyedül incelként. Illetve most összezavarodtam egy picit. Akkor most incel vagyok vagy sem ? Végül is a nőknek úgy általában nem kellek. Utólag teszem hozzá, incel ide, incel oda, még ha nem is kellek a nőknek a szó megszokott értelmében, mint az a bizonyos felső 20 százalék, azért lúzernek mégsem érzem magam. Hány barátomat és ismerősömet látom vergődni a házasságában,felesége által verbálisan elnyomva, rendszeresen megalázva, egyáltalán nem tisztelve, sőt, tulajdonképpen nem is szeretve. Hány barátom mondta nekem , hogy ha jobban belegondolnak nekem van igazam, én csinálom jól, hogy szabad vagyok mindattól a lelki tehertől amit a nők ránk terhelnek azért az icipici jóért amit adnak nekünk pl. szex formájában. (a gondoskodás az más, azt megbecsülöm, de ma már az sem a régi mert százszoros lelkiterror ára van a legkisebb gondoskodásnak is) Tehát nem biztos hogy annyira lúzer aki incel. Hát én így kezelem, így fogom fel az incelségemet.
Mmmmh. Akinek annyira pina kell, ott a Rosszlanyok, a Beszamolok, és ötvenmilliárd másik webes alkalmazás. Végső esetben pedig az utcasarok. Nem szükséges ezen ennyit gyökölni, incellé válni, vagy ne adj’Isten tömegmészárolni. Hivatásossal sokkal jobban jár, mint párkapcsolattal vagy pláne házassággal – incelnek lenni legalábbis még mindig fényévekkel jobb, mint rossz házasnak.
Rövid távon jó megoldás a kurvázás nem önkéntes cölibátus esetén, de hosszú távon nem segít.
Pláne ha az illető rosszlány egy jó nő, és jó vele a szexuális élmény. Mert akkor azt fogod gondolni, hogy:
1. Na, ez az a csodálatos élmény, amiből te valamiért mindörökre kimaradsz.
2. Más férfinak ugyanez ingyen is megvan, neked meg fizetni kell érte.
3. Ugyanez a nő, aki neked pénzért van, az másnak ingyen adja, és még a te pénzedet is odaadja neki.
Szóval hosszú távon csak még jobban meggyűlöltetni az emberrel a nőket…
Egy dolgot viszont nem lehet elvitatni: azt a nyilvánvaló tényt, hogy a női prostitúció demokratizálja a férfi szexualitást! Mert egyenlő esélyeket biztosít minden férfi számára a pinához való – kizárólag szexuális célú -hozzáféréshez. Ugyanis 20,000 Ft-ot sokkal egyszerűbb egy átlagos férfi számára előteremteni, mint mondjuk magasra megnőni és izmossá és jóképűvé válni, netán megvastagítani és megnöveszteni a hímtagját…
Hosszú távon is beválhat, ha nincs nagy étvágyad (mittomén, havi egyszer simán belefér – egy dohányos pl. nagyságnrendekkel többet költ bagarettára átszámítva).
Ha az illető hölgy rosszlány, SZVSZ mindenki mástól is pénzt kér. Persze lehetséges hogy közben kapcsolatban van, és más ingyen kúrogathatja, de ez meg olyan dolog, hogyha MÁV-nál dolgozol, ingyen vonatozhatsz, más meg perkál érte…sajnos mindent nem lehet. Azzal lényegében sose foglalkoztam, hogy mit csinál a csajos a pénzemmel, miután kifizettem…mert hát minek. Felőlem vehet rajta termonukleáris ágyút is, nem az én dolgom :)
Ráadásul hivatásosnál TE választasz, méghozzá olyan nőt amilyet csak szeretnél, ő pedig teszi, amiben megegyeztetek, nincs kecmec különben nincs lóvé. A válogatás olyan luxus, ami alapból nagyon kevés férfinak adatik meg, szóval mindenképpen egyfajta hasznos kerülőút.
A nő meg ígyis-úgyis pénzbe fog kerülni, barátnőként háromszor annyiba, mint egy hivatásos. Há’ most micsináljunk, vadkapitalizmus van, ingyen sajt az egérfogóban.
Ha naponta csak 1et szexelnél, az 600.000Ft lenne havonta. Azt ki tudja megfizetni? Valamint nem mindenki vágyik egy közösen, más férfiak által használt testre. És aztán vannak a demiszexuálisak, mint én: akik nem fogják élvezni az együttlétet egy idegen nővel..
Viszont ha úgy vesszük, akkor a prostitúció valamilyen szinten tulajdonképpen demokratizálja a férfi szexualitást, és bizonyos fokú esélyegyenlőséget teremt a férfiak között.
Hiszen arra minden férfinak lehetősége van, hogy kimenjen a nagyvilágba, és ott szerezzen húszezer forintot, amit kurvázásra tesz félre.
Azt elérni viszont, hogy az ember fia egyik pillanatról a másikra magassá és jóképűvé váljon, amikor rákíván egy sunára? Nos, arra még a brit tudósok sem jöttek rá, hogy ezt mi módon is lehetne megvalósítani…
Mondjuk aggodalomra semmi ok. Hiszen annak idején már izomtibi is megírta, hogy: “a jóképűen csajozás a szegények sportja”…
volcel vagyok. semmit nem vesztettél. csinálj inkább egy műhelysarkot, tanulj meg hegeszteni, ilyenek. :D