Mi a kultúránk alapja? A… szerelem?

Egyáltalán mi az emberi kultúra? Nem csak hangversenyek és operák világa, hanem minden, amihez csak az ember hozzáér, vagy rágondol. A kulturáját minden ember magában hordozza és árasztja kifelé. Maga a társadalmunk, annak nyelvhasználata, politikája, az emberek kapcsolódása egymáshoz és a természethez – ez a kulturánk. Ezen belül is a legalapvetőbb egység, a mini társadalom: a család az alapsejtje. Hiszen itt tanulunk meg beszélni, tudjuk meg, hogy mi a férfi, mi a nő, mi melyik nemhez tartozunk, de pl. azt is, hogy melyik a jobb, és melyik a balkezünk. Azonban van valami, ami még mélyebb a családnál, maga a család is erre épül rá. Ez a valami pedig a férfiak és a nők kapcsolata, együttműködése, adja ég: a szerelme.

Már maga egy pár együtt is tekinthető családnak, ha pl. nem lehet gyerekük.

Sajnos jó ideje hatalmas erők munkálnak azért, hogy a férfiakat és nőket szembefordítsák egymással. Előbb a feminizmus, amely minden női szenvedés mögött a férfiak rosszakaratát vizionálta, majd erre válaszul (érthető, de nem szerencsés módon) az antifeminizmus is rákontrázott. Mi magunk. Nagyon csábító a magánéleti kudarcaink és a közéletből ránk ömlő férfiherrgelésre általános nőgyűlölettel reagálni. Ezt magamon is tapasztalom, én sem vagyok kivétel.

Incelként és férfijogi aktivistaként sokszor belefutok az élménybe, hogy kevés vagyok sok nő számára, illetve a “minden nő” érdekében megszólalók rendszeresen belém rúgnak férfimivoltomban.

De nem minden nő ilyen! Már kezdem rászoktatni magam, hogy keressem a normális, valóban empatikus nőket, az olyan párkapcsolatokat, ahol alapvetően jól működnek a dolgok. Találok is, nem is egyet. Vannak barátaim az ellenkező nemből, akik tényleg nyitottak a férfijogi álláspontom befogadására, és akik értik, mit él át egy apa, akit megfosztanak a gyermekétől.

Sajnos a média szélsőségesen anyapárti – köszönjük, kedves feministák, hogy oly régóta fröcsögitek teli a világot a férfigyűlöletetekkel, tessék itt a sok gyerek, akiktől ügyesen megfosztjátok az apjukat – ld Stiller Ibolya esetét, ahol az apának esélye sem volt, miután a média egyoldalúan beleállt az ügybe, de most Stubendek Ákos is járja a keresztutat, és még rengeteg apa, hozzájuk hasonló helyzetben.

Mégis arra biztatok mindenkit, hogy egyezzünk ki a nőkkel. Akivel lehet, persze. Ha lehet, mert mindenáron nem kell. Évtizedek óta hozza a mainstream média a példa a nőknek a példát: legyenek leszbikusok, ez a megoldás, rendes férfit úgysem találnak. Nos, mi legyünk esetleg MGTOW-k, vagy büszke Incelek: Önállóak, akik nem függnek a nőktől, a hobbijuknak élnek, és megváltoztatják a társadalmat. Vagy találunk normális nőt, és akkor kiegyezünk a másságukkal.

Hiszen ma már önállóak, nem függnek tőlünk – de így mi is szabadabbak lettünk. Egy igazi patriarcha felelőssége hatalmas, akitől anyagi értelemben függ a családja: a kötelessége rengeteg. Nem lehet beteg, nem gyengülhet el, meghalni pedig végképp nem szabad neki! Nem csoda, hogy az özvegyekről és az árvákról a Biblia is külön rendelkezett, hiszen legfőbb támaszuk nélkül voltak kénytelenek tengődni. Azért ha kicsit empatikusak vagyunk a nőkkel és a gyerekekkel, nem bánjuk, hogy ez a rettentő függésük – és nekünk a rettentő kötelességünk velük szemben – már nincsen meg.

A nőgyűlölet nem megoldás. Csábító, könnyű út, de nem vezet sehová. Egyezzünk ki a nőkkel, ha lehet, mert ezen múlik egész jövőnk.