A Modern Férfipoltikáért Mozgalom (MFM) és a Modern Férfipoltika a Valódi Egyenlőségért (MOVE) tartott 2023.09.16 – án Szombathelyen utcafórumot a bántalmazott férfiak érdekében. Az érdeklődés a helyszínen mérsékelt volt a téma iránt.
Először Toplak Zoltán, a MOVE elnöke szólalt meg, aki elmondta, hogy a használt molinónak (Egyenlő jogolat a férfiaknak) bár a kiállás témájához nincsen köze, de tényleges probléma ma Magyarországon, hogy a férfiakat több jogszabály is hátrányosan különbözteti meg, pl. az Alaptörvény. Ez a fontos dokumetuma hazánknak kimondja, hogy a nőket külön intézkedésekkel védi az állam. Vagyis előbbrevalók a férfiaknál.
Ezután dr Warren Farrell amerikai pszichológus és férfimozgalmár hazánkban is megjelent műve a “Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?” alapján ismertette, hogy a hazai nőjogi szervezetek által közölt statisztikai adat miért nem megbízható, amely a kapcsolati erőszakot kizárólag a férfiak felelősségévé teszi.
A hivatkozott KSH adat (95%-ban férfiak az elkövetők) rendőrségi adatokra támaszkodik, miközben a férfiakat ért bántalmazás messze-messze feltáratlan. A bántalmazott férfi könnyen hárítja a felderítést sportbalesetre, hiszen a “férfiak durván játszanak” és a bántalmazás ténye rejtve marad.
dr Farrell munkái szerint a nők legalább ugyanannyiszor bántalmazzák a férfiakat mint megfordítva, csak ezeket az adatokat közmetikázzák az USA – ban.
Hazai adatok is szerepeltek, az OKRI majdnem húsz éves felmérése, mely szerint a kapcsolati erőszak áldozatai 30% – ban férfiak. Eztuán még hosszan fejtegette a női módszereket a férfiak bántalmazására, melyek ma még nem ütköznek a jogba és a felderítésük nehezebb, mint a férfiak általi bántalmazásé.
Szujó Flórián folytatta a beszéd fonalát. Ő elmondta hogy hazánkban még erős a sztereotíp férfi és nő kép, és ez is oka a férfiak bántalmazásának, hisz ha valaki eltér a “hagyományos” férfiképtől, könnyen találhatja magát bántalmazva. Modern társadalomban már joggal érheti kritika az ilyen merev szerepfelfogást, mondta Szujó. Fontos mind a nők és mind a férfiak melletti kiállás, illetve a férfiak közötti “megszokott” versengés erőszakká fajulásának megakadályozása. Szerinte minél fejletlenebb egy ország, annál valószínűbb, hogy az ott élő férfiak agresszió áldozatai lesznek. Bár történt elmozdulás a szerepek rugalmasabb felfogása felé, még sok a teendő, állapította meg.
Az utcafórumon készült videók itt tekinthetőek meg:
Köszönjük a kiállást!
Legközelebb Budapesten, Nemzetközi Férfinapon.
A két fiatalember a háttérben a két fiam. :-) Dagad a mellem.
Hozzáteszem: jogosan.
Bármit is hozzon a jövő, te már nem éltél hiába: van aki tovább vigye a neved és az ősök génjeit.
MOVE, mint Magyar Országos Véderő Egylet, á la vitéz jákfai Gömbös Gyula?
Vagy ez egy másik MOVE?
:-) Modern Férfipolitika a Valódi Egyenlőségért
OFF (a szerknek): A Demokrata és HVG cikket hozott le (az utóbbi) külön említve a ferfihangot, talán célszerű lenne itt is lehozni eme cikkeket.
címet vagy linket tudsz adni hozzájuk?
Nem, mivel a Demokratában ez eheti cikk így még nincsen fenn, a hvg-s zsidajoknak meg nem fogok fizetni.
Azt tudom csinálni, hogy befotozom őket, elküldöm neked és/vagy felteszem ide.
Apropó, hogy tudok képet feltenni, videót beágyazni ide, link nélkül?
Azt észrevettétek, hogy a nemi erőszak vádja lett a legújabb “woke” eszköz az ideológiai ellenfelek ellen? Először Andrew Tate következett, most Russel Brand van a soron.
Kíváncsi vagyok, mikor térnek rá a hozzánk hasonló kis halakra? Például az átlagos férfijogi mozgalmárokra…
Assange…
A Telex már kihagyta a Férfihangot, csak Bedőékről ír: https://telex.hu/belfold/2023/09/19/ferfiak-klubja-allami-tamogatas-mvm-szerencsejatek-hatszel-varkonyi-andrea
A Mandiner elemzi a két írást: https://mandiner.hu/belfold/2023/09/a-telex-es-a-hvg-halalra-remult-a-sorra-nyilo-ferfikluboktol-a-foldesuraktol-es-a-maszkulin-tobzodastol-ugyhogy-gyorsan-bele-is-rugott-parat-bedo-imrebe?utm_source=facebook_boost&utm_medium=social&utm_campaign=mandiner&fbclid=IwAR2kUjmhNmyqwgbVfFa0fXZfFUSACs8lDJ2OOvnIxTHhM9SEGDEQz9N7dA0
Íme, egy hozzászólás a facebook-ról az utóbbi cikkhez:
“Mindez nagyon szép, azonban a NER, Bedővel az élen továbbra sem képes megalkotni a férfihadkötelezettség kritikáját. És velük karöltve a feministák se. Miért nem békülnek ki, hisz a férfihadkötelezettség egy olyan metszet, ami mentén teljes az összhang közöttük. Minden más csak álbalhé. Persze túl hülye mindkettő tábor annak felismeréséhez, hogy egy gyékényen árulnak és egy platformon vannak abban, hogy a férfiakat a saját testüktől való önrendelkezési joguktól meg kell fosztani. A NER tudatosan zülleszti szét az egyébként sokkal inkább férfiellenes és nőpárti Bedő támogatásával a férfijogi érdekképviselet renoméját. Ehhez kiváló partner a feminizmus férfiellenes gyűlöletbeszédre és kollektívbűnösöző hőbörgésre szakosodott hazai papnői. Fő, hogy a lényegről terelődjön el a figyelem: a fronton elesett és odakényszerített katonák elsöprő többsége férfi. Ennek aggályosságának félresöprésében érdekelt Szilvay is, hiszen a kormány által kiadott ukáz szerint a férfiak továbbra is feláldozhatóbbak a nőknél (ld. csak férfiakra vonatkozik a hadkötelezettség és a nőkre semmilyen kötelezettség nem vonatkozik). Külön gusztustalan, hogy emiatt nem hőbörög a hvg és a telex. Vagyis a férfiaknak valójában nincs érdekképviselete a közéletben. A Bedő-félék csak járatják le a férfinézőpontot. Viszont is érdekes, hogy a Jólvanezígy Bedő-lejáratása után a független objektív sajtó is megkapta a kilövési engedélyt erre a kóklerre. Amit én nem sajnálok – csak ez megint gumicsont, miközben a férfiak kondícionálása zajlik háborúra, de nőké nem és ezzel egyik civakodó félnek sincs gondja, hisz valahol ez a cél, hogy Bedőn keresztül le lehessen járatni a férfiak valódi sérelmeiről szóló párbeszéd kezdeményezését.”
Azért másoltam ide, mert egyetértek vele. MI a véleményetek Bedőről és tevékenységéről?
Nem igazán létezik annál nagyobb joghátrány, hogy téged akaratod ellenére is elküldhetnek a pokolba igen nagy eséllyel szörnyű halált halni, vagy testileg, de lelkileg egészen biztosan megnyomorodni. Aki annyira egyenlőséget akar, igazán kezdhetné a létező legnagyobb joghátránnyal.
A hadkötelezettség meg egy olyan dolog, hogy nem is értem a problémát. Miért nem akarunk harcolni? A háború kaland, amiben szerezhetünk aranyat és asszonyt magunknak. Meg bajtársakat, akik kitartanak mellettünk mindhalálig.
Amúgy is a háború nem a hadkötelezettségen múlik, hanem az ellenség tevékenységén, ami fölött nincs kontrollunk, de amire viszont reagálni kell. Akár önvédelemről van szó, tehát védekező háborúról, akár arról, hogy agresszívan kell fellépni a saját érdekeinkért, tehát támadó háborúról.
Ráadásul a nők hadkötelessége a nemi egyenlőség jegyében kajak hülyeség lenne, ami rombolná a fegyveres erőink hatékonyságát.
Ha lenne elég eszünk, akkor a hadkötelezettség pont az a téma lenne a kezünkben, amivel gyönyörűen be lehetne fogatni a feministák pofáját. Mert ugye az volt az egyik érvük, hogy a férfiak nem érdemelnek ezért külön tiszteletet, mert a nők védelme a mai, modern világban már nem téma. Aztán Ukrajna kapcsán kiderült, hogy mégse.
A sorkatonasággal kapcsolatban igazad van de halmozottan megjelennének a negyven évvel ezelötti problémak is amikre akkor se volt gyógyír és ma sem lenne.
Már régen is az volt a gond, hogy a férfiak kiesnek az egzisztencia teremtésből és jelentősen lemaradnak a szakmai gyakorlatok és fejlődések terén is a sorkatonaság miatt. Amíg a férfiak sorkatonasága nem érinti a nőket is legalább annyira hátrányossan több kárt okoz mint amennyi haszna lenne.
Rokapapa
Már negyven éve is nyilasduma volt hogy a sorkatonák kiesnek és lemaradnak.
A meggazdagodásod nem azon a másfél éven múlott akkor sem, meg most se – de a krrvagyors elszegényedésed az nagyon is tudna azon múlni hogy tudsz-e fegyvert kezelni, tudsz-e parancsot teljesíteni, tudsz-e összetartozni az egységeddel.
Pontos. Se-Se, ellenséget kurvára nem érdekli, hogy te nem az “elithez” tartozol. Most is, a szomszédban a kisemberek, kis lakásai vannak rommá lőve a “festungcsaták” során.
A 150 éves török háborúk során sem a nemesség szenvedte a legnagyobb veszteséget, hanem a parasztság. Nemeseknél max a férfiak haltak (igaz, azok “konstansfolyamatosan” :)) viszont a közembereknél komplett falvak “irtódtak” ki.
hunbagira
A kisemberek közül kiemelkedni pont ezért (meg az ilyenekért) kényszerítő szükség.
Az ilyesmi csak akkor történik, ha hagyják.
Vivi fentebb vagy lentebb kezdett bele a “b-lista” fejtegetésébe. Nos “b lista” mindig létezett, létezik és létezni fog.
Se-se!
Sajnálattal tudatom veled, hogy az efféle pszichológiai lejárató duma mint a “nyílas” velem szemben hatástalan. Viszont jól mutatja, hogy nincsenbek érveid.
Jómagam elsőkézből ismerem a sorkatonaságot és annak hatásait, az én korosztályomnak még másfél év jutott belőle.
De vegyük sorra mivel is járt.
1. Jobb esetben az iskoláid után vonultál be de számos esetben megkellet szakitani a tanulmányokat. Majd leszerelve üres zsebbel már nem tudtad folytatni a tanulást. Akkoriban nem az oktatási rendszzer miatt nem volt elég diplomás férfi hanem a sorkatonaság miatt.
2. Leszerelve szakmai gyakorlat nélkül és megkopott szakismerettel nem vettek fel legfeljebb segédmunkásnak vagy annak megfelelő fizetésért.
3. A jól fizető és szakismereteidbe sorolható munkakörökben már nők dolgoztak.
4. Alacsony beosztás és alacsony bérek mellett a nők számára láthatatlan voltál.
5. Azon férfiak kiknek barátnője, menyaszonya volt hamar felismerték, hogy a katonáskodásuk alatt a nőjük alaposan kiélte a szexuális szabadságát.
6. A munkahelyen az előrejutás a szakmai kiesések miatt női előjog lett.
Tehát a leszerelők többségére anyagi és lelki nyomor várt.
Ezeken túljutni, kikerűlni és levetni a tapasztalatlanság bélyegét sokáig tartott. Minimum öt év ami alatt a nők egzisztenciálisan nagy előnyhöz jutottak.
Sok olyan férfi ismerősöm is van akinek csak 40 éves kora körül sikerült annyira összeszednie magát, hogy végre családot tudott alapitani egy másik férfi álltal már eldobott nővel.
Valójában a sorkazonaságnak a civil életben csak a könnyű jogosítványhoz jutás volt a haszna. Nem is volt sofőr hiány.
Ennek ellenére határozottan támogatom, hogy ismét legyen sorkatonaság. Ott legalább férfivá értek a fiúk.
De csak úgy működhet ha a nők számára is létrehoznak egy időben és szabadságban legalább megegyező képzéseket. Ilyen lehet például az egészségügy vagy a közétkeztetés.
Rokapapa
Köszönöm az úri stílust a félreértés után is, mert a nyilasduma az nem a zsidógyilkos keretlegények szövegelése.
(felénk legalábbis a részigazságokból összerakott teljes megtévesztést nevezik nyilasdumának, vagy saxövegnek)
Én is nyolcvanhat augusztusától voltam nyolcvannyolc februárjáig – szóval emlékszem.
Nem vitatom hogy amit írsz az történhetett így is. Azt állítom, hogy a lemaradás nem azért történt – és azt is, hogy akkoriban nem számított.
A nők nem voltak nőhatalmi alapon törtetők. Az egyetemisták csak egy évet voltak katonák és az egyetemre ssimán visszamehettek. Hótt mindegy volt hogy kiket találtál leszerelés után a munkahelyeden magad körül vagy magad felett, mert nem a karrier volt az emberek életcélja, hanem az ügyeskedés. Jobb volt autószerelőnek lenni mint főosztályvezető-helyettesnek.
Anyagi és lelki nyomor várt volna a leszerelőkre? Hm-hm.. akkor te egy másik Népköztársaságben voltál leszerelő. Az enyémben kétszázalékos ótépé-kölcsönből vásárolható lakás és nyugodt élet várt mindenkit – aki elfogadta a hozzájuk tartozó feltételeket.
De nyomor az biztos nem.
Jogosítvány, igen. ÉS : a kapcsolati hálózat. Persze akkoriban nem volt telefon, de levélcímek maradtak, és aki életrevaló volt, az hasznát tudta venni.
És én is határozottan támogatnám a sorkatonaságot, de nem a férfivá érés miatt. Férfivá nő mellett érik az ifjú – és nem a katonaság közben. A sorállomány ahogy valahol az előbb is írtam, fegyverkezelést, parancsteljesítést és egységben gondolkodást eredményez.. vagyis azt KELL hogy eredményezzen.
Azzal is egyetértek hogy kell a nőknek is kötelező képzés – és szerintem sem az állami gyilkos-szolgálatnál.
Én is inkább erre emlékszem a 70-es évek vége, 80-as évekből. Az előfelvételiseket pont azért érte sok szemétség, mert ők csak egy évet nyomtak ( azt hiszem a fennmaradó fél évet valami tartalékos állományban számolták el nekik, de soha senkit nem hívtak be rá).
Ebben az időszakban a nők nem voltak vezető pozícióban, ez biztos! Soha nem volt édesanyámnak női főnöke, max csoportvezetői szintig vitte egy nő. ( édesapámnak sem, de ez nem is csoda az építőiparban).Nem volt vállalatigazgató, de még főosztályvezető sem , főorvos és főbíró sem. Maximum általános iskolák, óvodák, bölcsödék vezetője volt nő. Nagyon ritka volt, szinte csodaszámba ment , ha egy nő igazgatói, vagy akár osztályvezetői poziba került. Egyébként nem is igen akartak, legalábbis többségük nem. Egyről tudok, a Közlekedési Múzeum igazgatója nő volt a 80-as évek végén, ezt is csak azért, mert hatalmas meglepetésként ért minket , ugyanis a rokonunk volt. Ő soha nem ment férjhez, ápolta az idős szüleit otthon meló mellett, őt úgymond erre a sorsra szánták…
Egyébként jelenleg is olyan 30-35 % a női vezetők aránya , ebben a középvezetők is benne vannak, felsőbb szinten olyan 15-17% , pedig most aztán minden lehetőség nyitva áll. Ez a 80-as években nagyságrendekkel kisebb volt.
https://www.gki.hu/wp-content/uploads/2017/07/GKI_noi_vezetok-1707.pdf
Nos ez nem változott. :D ” Jobb volt autószerelőnek lenni mint főosztályvezető-helyettesnek.” Csak akkoriban nem hazudták ennek az ellenkezőjét, és így nem vertek át egy komplett generációt.
Rókapapa! Az a baj, hogy megint magatokból indultok ki, mint kádár boomerek. Tehát a büdöslábú szoci kádári “néphadseregből” “fókázással, kummantással stb” kötelező alkoholizmussal, kiképzés és sport helyett.
Tudod vannak más helyek, ahol ezt tudják úgy csinálni, hogy még építi is a fiatalt (Izrael) és nekünk is volt olyan korszak a történelmünkben.
ui: ez a szardarab csermanek korcs tényleg legkárosabb alak, aki valaha volt a történelmünkben, elsősorban azért amit az emberek pszichéjével művelt.
Igen, a nagypapámnak egészen más élményei voltak a katonasággal kapcsolatban. Akkoriban fontos volt a bajtársiasság…
Hunbagira! Látom fogalmad sincs a témáról.
A kiképzések és még a szivatások is csapattá kovácsolták a fiúkat és erősítették az önbizalmukat sőt képesrk voltak megbízni egymásban.
Kikerűlve az életbe pedig pont ez a bizalom tette sebezhetővé a férfiakat.
A sorkatonaságot nem a tv-ben sugárzott vígjátékokból kellene megitélni.
Hivatásos voltam olyan helyen, amiről minden fiúcska álmodozik egy rejtő novella után, de elindulni nem mer. Szóval ezt ne nekem.
Valóban, hála Istennek a szoci néphadseregből kimaradtam.
De az nem kiképzés, hogy lopunk, züllünk festjük a politikai tiszt elvtárs “háztájijának” kerítését. Mondjuk valóban a szoci életre készített fel, ezzel. :)))
Ui: Az előbbi helyen is voltak szivatások, de az is edzésről a keményítésről szólt, nem a kisebbrendűségről, szociopataságról,tahósàgról, és unaloműzésről mint a “magyar néphadseregben”.
És nehéz volt a francia nyelv elsajátítása ? (4 nyelvet beszélek, rám ragadnak, de olyan nincs , hogy azt megtanuljam ) Láttam dokufilmet, az valóban kemény kiképzés, de érdekes módon mégis szeretik ( legalábbis a srácok ezt mondják, néha találkozom párral munka kapcsán).
Azt azért tudnod kell , hogy a Néphadseregben sem volt mindenütt egyforma. Voltak nagyon szivatós helyek , pl. ahova az előfelvételisek kerültek és persze szopatták az egyetemre, főiskolára felvetteket ( Lenti volt az egyik, ha jól emlékszem), aztán Szolnokon voltak elit egységek ( pl. mélységi felderítők, ejtőernyős egységek) és a sima nyulakon kívűl volt a Határőrség , ami ugye nem is oda tartozott. Na az kemény volt, bátyám 18 hónapjából 14-et a nyugati határon töltött, aktív ” vasfüggöny” mellett , igen fárasztó, kimerítő és stresszes volt, igen sok lőgyakorlattal. ( de ott nem volt szivatás, elég normális kaját kaptak, a kutyák meg imádták – megérzik ki az állatbarát) Szóval nagyon nem volt egyforma az a kötelező sorkatonai szolgálat…
Hát eredeti ötleteik voltak a tanulási hajlandóság növelésére :))) nem engedtek ki wcre a penzum bemagolásáig. Mondanám, hogy nem adtak enni és hagytak aludni, de ez az “alaphoz” tartozott. :))
Amúgy anyanyelvi környezetbe ragad az emberre és eleve minden 4es kap egy franciát és őt is büntetik, ha nem haladsz.
Akkor már értem, hogy miért tanul meg ott mindenki ultra gyorsan franciául. ( ezekre a nyelvtanulási motivációkra nem tért ki a dokumentumfilm :))
Igen, a mostani “öreg rozmárok” (francia bajusz miatt) által, csak “danone légiónak” nevezettnél ilyen motivációs ösztönzők vannak.”:))))
Milyen lehetett, amikor 95 előtt elnézték az újonc verését?! :)
Jó most is repülnek a tockosok, combosok, feküdj le (hasizomfeszítés) es caporal chef (“főtizedes” francia hadseregben ők látják el az őrmesteri feladatokat) végigfut a hasizmotokon. (Ami sokkoló egy átlagembernek, de az állítólagos tengrészgyalogos,speces jenki bajtársaknak is. Nekünk meg az volt sokkoló velük kapcsolatban, hogy tényleg ez lenne a nagy amerikai hadsereg, így nem csoda, hogy kipicsázák a szandálosok őket mindenhonnan.De elkalandoztam.)
De ez minden jobb küzdősport gymben szokásos, és hát olyanok mennek/megyünk, akik ilyesmivel foglalkoznak/foglalkoztak.
Hú egész éjjeles edzés, havasesőben, félmeztelen (akiket különösen büntetni akartak kisgatyában, néha-néha egy-egy vödör hideg vízzel megfejelve a havasesőt) az alakulótéren, hogy “ne fázzunk meg közben”…ehh régi szép emlékekek. :))
:))
Ugyan nem egészen ezt mondja a tiszt. De a hangulatot teljesen visszaadja.:))))
https://youtu.be/Hiyc2JB9v6U?si=_ep00YHtRjOOQ05Z
Ilyen probléma régebben nem fordulhatott elő :) , ebből is látszik, hogy a technika fejlődésének nem csak pozitív hozamai vannak. Én azon csodálkozom, hogy egyáltalán náluk lehet….
Ahol a vezérkar ilyen-olyan okból nem tiltja be. Pl gyarmati izé “tengerentúli megyéiben” való szolgálat során illetve az állandó békefenntartó misszióknál, akkor szabad. Ez így csak függelemsértés.
Ha viszont (biztonsági vagy egyéb okból) tilos és használod majd a DSE lekapcsol (azaz elhárítás, légiós szlengben:”gestapo”) akkor az kótert és/vagy kirúgást jelent.
Igen, most is Szolnokon illetve Egerben vannak/voltak. A KMZ és a gyorsreagálasúak a 88-sok (csoda-szerencse, hogy még egy jogvédőnek sem tűnt fel a szám és én most f.sz létemre ötletet adtam)
A mélységi felderítők meg továbbra is Egerben, akiket valamiért nem olvasztanak össze a KMZ-vel. Ennyit pártunk és kormányunk “parhuzamosság megszüntetési” politikájáról (is)
Mondjuk ez belügyi vonalon is megvan. Ott a legismertebb TEK a kevésbé ismert NAV-os Merkúr, egy az egyben ugyanazokkal a feladatokkal.
Plusz Áder alatt a köztársaság elnöki bevavatkozó/műveleti csoport.
És a Bv-nél ugyanezek, ezeket ismerjük “fekete kutyaként” .
Bizonyára olyan is volt, hogy “magán célra” használták a sorkatonákat bár ezt én nem pont így éltem meg.
Minket egy borsodi faluba vezényeltek ki és árkokat ásattak velünk a közművesítéshez. Szó szerint felástuk az egész falut gépesítés nélkül.
Jobb erőnléti edzés volt az mint amit a gyakorlótéren kaptunk.
Könnyen lehet, hogy valakinek ez szép hasznot hozott de ez ma is így működik az élet minden területén.
De legalább mi azt éreztük, hogy sok embernek segítettünk.
A sorkatonákat régen se harcra képezték hanem csak egyszerűen túlélésre és persze fegyver használatra. Elég volt ha a katona tudott vigyázni magára, harcolni majd megtanúl a fronton ha háború törne ki.
Vigyázz magadra és a társaidra mert csak együtt van esélyetek. Ezt nevelte belénk a sorkatonaság.
Hát árokásástól stb-től még nem igazán láttam olyat, hogy valakinek az erőnléte növekedett volna. Valahogy nem segédmunkások nyerik a sportversenyeket.
ui: nem mondom, hogy erre nincs szükség -sőt- csak a dolgot ne nevezzük hadseregnek és kiképzésnek, hanem valódi nevén, kötelező munkaszolgálatnak.
Szóval szoci néphadseregbeli élmémyeidből indulj ki egy olyan alakulat esetében, ami valóban arra találtak ki, hogy harcoljon.
Ui: Abban egyetértünk, hogy ilyesmire valóban nincs szükség, újra.
Hunn
A háború se olyan ahogyan kívülről bárki is elképzeli.
Semmi nemolyan.
Küldjek egy képet a fiam sírjáról?
Azért léptünk a NATO -ba, hogy az majd megvéd minket az agresszív terjeszkedni vágyástól – hát most megint nem ott vagyunk ahová indultunk.
A mi helyi ötleteléseink csak akkor érdekesek ha a kormányoknak parancsoló hatalom érdekeit segítik. A kormányok pont ugyanolyan irányított dolgozók mint te meg én – nincsen nagy mozgásterük a feminizmus vagy a koronadiktatúra ellen.
A sorkatonaság pedig túl nagy lyuk a költségvetésen.
A svájci példa kéne, de nem bízik senki a magyaros megfontoltságban a fegyverhasználat terén.
Szóval nem fogsz fegyvert kapni hogy védd meg a tieidet.
:-(
Nem a “megfontoltságunkban” nem bíznak, hanem attól félnek, hogy azok a fegyvercsövek (elsőkörben legalábbis, számukra) nem a “megfelelő” irányba fognak mutatni.:))))
vajdánknak és haverjainak/elvtársainak a békepártisága mögött ezen ok húzodik meg valójában.
ui: nem feltűnő, hogy a moslék “ellenzék” esetében is, a legcsendesebbek a háborús témában a gyurcsány család maffiája izé pártja..:P?
Magyarországon a XX. század elejéig alanyi jogon tarthatott az állampolgár lőfegyvert, mégsem gyilkolták egymást halomra az emberek. Miért is tették volna? És miért is tennék ma, hasonló esetben? Nem, nem egymástól féltenek minket a vezető elvtársak. Hanem ők félnek tőlünk.
A háborúban amúgy szerintem az a pillanat lenne a legtutibb, amikor fegyveres férfiként először kerülsz szembe egy modern, emancipált, feminista nővel. Mondjuk egy ún. “girlboss”-szal, aki hozzá van szokva, hogy a teljes munkahelyi szervezeti apparátussal a háta mögött dirigálhat a férfiaknak, és ugyanezt megteheti a magánéletben is, a teljes államapparátus támogatásával…
Azért pillanatért, amikor a szemében meglátod hogy rájött, hogy most már más van… Hogy most már nem mondhat meg neked – a vele szemben álló fegyveres férfinak – többé semmit sem az égegyadta világon. Hanem pont fordítva áll a dolog.
Nekem már csak ezért a pillanatért is megérné egy háború…
Hunn
Minden dolog értékét a ritkasága határozza meg.
A nőhatalom megszűnésének a látványa krrvagyorsan nem számítana neked sem.. és amíg számítana, addíg sem a szemed előtt történne.
A háború tartós élményei a félelem, a tehetetlenség, az undor.. a fájdalom, az átázottság, a fázás..
Ha önkéntes vagy, akkor ezek az élmények később uralkodnak el rajtad mint a sorozottakon – ez igaz.
Én is tudom hogy az önálló emberektől félnek a politikusok.
Maradjunk annyiban, hogy ez a dolog is ahogy az élet minden szelete, egy szürke valami.
Látom ezekben a telegram videókban, hogy a közelharc tényleg okoz egy akkora adrenalin fröccsöt, hogy nevetnek juhéznak közben.
Viszont amikor több napon keresztül jön rád a tüzérségi “áldás” akkor jön a “lövészárok paralízis”. ui: ezek a barmok tényleg első vh-s stílusban nyomják.
Van videóm egy olyan 20 eves legenykeről, a PTSD olyan fokán áll, hogy amikor jönnek az “emlékek” lábra nem tud állni kvázi epilepsziás rohama van. Első vh-s mozgóképekben láttam hasonlót.
Előbbire tudok youtube linket ukrán (amcsi-francia zsoldos) oldalról.
ui: tényleg, hogy lehet nem linkkel rendelkező videót beágyazni.
https://youtu.be/zI15lsQ90Es?si=J8xCN626AZuthFrl
Az, csak egy 100 éves periódus volt Hunn a polgári forradalmaktól-bolsevik hatalom átvételig.
A feudalizmusban is tiltották a nem nemesek szabad fegyverviselését.
Ui: Amit írtál konkrét példa a parasztháborúink jórésze (Budai-félén kívül az összes) a parasztok azért fogtak fegyvert, hogy megvédjék magukat a török fosztogatóktól, mert a “nemesség” erre nem volt képes, rosszabb esetben hajlandó.
Viszont a “rabszolgáikról” nem akartak lemondani, ezért elkezdték oszlatni a keresztes hadjáratra készülő paraszti tömeget.
A nemesség rengeteget harcolt a török ellen (is). Ez a nemeshibáztatás a kommunizmus öröksége… :(
Tényeket írtam. Amúgy bennem is van “kékvér” mindkét oldalról, mint az etnikai magyarság úgy kb 12%ban.
Pont ősi, de ugyanakkor már generációk óta “7szilvafássá” lett családból való nagyapám (aki lényegében felnevelt) mondta:” Hogy tulajdonképpen mi (nemesek) megérdemeltük amit kaptunk, hisz valóban “elkártyáztuk” ezt az országot(itt sokat anyázva főleg károlyit és a 2 tiszàt emlegette) Csak nem attól, érkezett a büntetés akiktől megérdemeltük volna azaz egyszeri magyar paraszttól, hanem a m..k..s zsidóktól..” Hogy a kisöreget idézzem, pontosan és szépen.
“Ez a nemeshibáztatás a kommunizmus öröksége… :(“
Ó, hát hogyne…
Petőfi Sándor:
A MAGYAR NEMES
Őseimnek véres kardja
Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog.
Én magyar nemes vagyok!
Munkátlanság csak az élet.
Van életem, mert henyélek.
A paraszté a dolog.
Én magyar nemes vagyok!
Jól készítsd, paraszt, az útat,
Mert hisz a te lovad vontat.
Csak nem járhatok gyalog.
Én magyar nemes vagyok!
Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem irok, nem olvasok.
Én magyar nemes vagyok!
Van, igaz, egy tudományom,
Ebben párom ritkán látom:
Enni, inni jól tudok.
Én magyar nemes vagyok!
Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!
Mit törődöm a hazával?
A hazának száz bajával?
Majd elmulnak a bajok.
Én magyar nemes vagyok!
Ősi joggal, ősi házban
Éltemet ha elpipáztam:
Mennybe visznek angyalok.
Én magyar nemes vagyok!
És ezt Petőfi amúgy szintén nemesi származásúként írta.
A nemességben ugyanúgy megtalálhatóak voltak az igaz hazaszerető emberek, mint a gyáva , lusta , semmittevők. Ez egyébként kb. minden rétegre igaz , hogy vannak véglények és húzó erők. No meg van egy szürke zóna. Annak aki jobbágynak , cselédnek, munkásnak született meg nem sok választása volt, vagy túrja a földet stb , különben éhen hal, esetleg rablónak áll…
Ha közülük születtek volna kiváltságos helyzetbe , lett volna bőven lusta, henye, meg szorgalmas, normális is. Amit megtanultam , hogy az emberi természet bizony sokszor nem anyagi helyzettől, nemtől, életkortól függ. Minimum 50 %-ban ( de inkább több, öröklött) a többi a nevelés , környezet.
Ez pontosan így van. A nemesség benned van, nem az örökölt címedben.
Már ugyan az a vonulat.Hogy mennyire tudta vagy nem azt nem tudom.Költőként viszont zseni volt.
Igen, ez nekem is feltűnt már gyerekkoromban, hogy mindig a nemest szidják, a tőkést, bankárt soha…
Én szoktam őket..:P Sőt általában őket. Te fordítottad el/élezted ki a vita “szekerét” ilyen irányba, Tina.
És pontosan tudom, hogy léteztek Hunyadiak, Zrínyiek, Tomoriak, Rákócziak,Thuryak, Thallócziak…csak a számuk hogyan aránylik a tiszákhoz, tahyakhoz, szapolyaiakhoz….vagy a legocsmányabbak csapatához: a thurzókhoz, cilleiekhez, csákmátékhoz, károlyiakhoz stb-hez.
Ez így 6:7. :D
???
6 ” rendes ” nemesi családot és 7 kevésbé dícséretest soroltál fel…
( poén akart lenni, nekem adott pillanatban nagyon tetszett, mivel azt kérdezted hogyan aránylott a számuk :))
Nem, 6 rendes, 3 (inkább feketébe hajló) szürkezóna és 3 fekete…:P
Az, aki akkor nem élt, fogalma nincs mi érhette az embert a ” nemesi származásáért” elég volt a nevedben a ss, y és már nem mehettél egyetemre, főiskolára, ezáltal nem lehettél orvos, mérnök, tanár, akkor sem, ha százszor alkalmasabb voltál mint a másik, aki csak jó káder volt, de semmi más jó képességgel nem büszkélkedhetett. Bizony a kommunizmus alatt üldözték a nemesi származást , tekintet nélkül arra, hogy az a nemesi család mit adott, vagy nem adott a hazának.
Tina miatt jól eltértünk a témától.:)))
Mivel leírtam, hogy egy “rendes” háborúban az egész falut elpusztítottak (a csecsszopótól-koporsószökevényig) mig az “elit” (akkoriban a nemes) általában csak a család férfi tagjainak egyrészét vesztette el.
Viszont velük “békében” is ez ment. A “középkor” béke fogalma annyit jelentett, hogy az uralkodók nem vonultak hadba és így nem volt formális hadüzenet, de párviadalok, rajtaütések, portyák, rablóhadjáratok azok beletartoztak a “béke” fogalmába.
Ilyenkor a paraszt falvak megúszták viszont a nemesek hullottak.
Ezt az állapotot örökíti meg Balassi gyönyörű verseiben.
Bedőék, mint minden olyan férfi kezdeményezés, ami az elmebeteg feminizmusra adott reakcióként jött létre, jót akar.
Nem hiszem, hogy valaha is lesz teljes egyetértés az összes férfi között abban, hogy mi a teendő. És az sem biztos, hogy a megoldás is mindenkinek feltétlenül ugyanaz lenne. Van, akinek a pua, van akinek az mgtow, van akinek a férfijogi mozgalmárkodás jön be. Kinek a pap, kinek a papné.
Ezért attól még, hogy ha a Bedő mondanivalója nem mindenben egyezik meg azzal, amit mi gondolunk, az még egyáltalán nem ok arra, hogy szidjuk. Ha pedig azt látjuk, hogy a feministák támadják, akkor tudhatjuk, hogy valamit jól csinált. Biztos vagyok benne, hogy pozitív hatással volt egy csomó férfi életére.
Hunn! Ez nézőpont kérdése. Előre bocsajtva én nem kérdőjelezem meg Bedő jóindulatát, ezt főleg más témában történő megnyilvánulásai bizonyítják számomra.
De, ha nem láttam volna az említett videóit, akkor azt mondanám, hogy Bedő lett kitalálva a férfimozgalmak orbánjának, amolyan gőzleeresztő, de lényeges témákban azt elnyomó személy.
De szerintem sem az, egyszerűen mint kádár-boomer képtelen kitörni kádár korszakban kapott behatásokból, ennyi.
Nem olyan rafkósak azért a feministák, hunbagira, hogy a saját embereiket állítsák a manoszféra élére. Szükségük sincs rá: hatalmon vannak, erőből diktálhatnak…
Bár a zsidók híresek arról, hogy a politikai paletta mindkét oldalán ott vannak, és igyekeznek vezető szerephez jutni, vagy kiválasztani a megfelelő sábeszgój strómant akit a háttérből tolnak, nehogy antiszemitizmus legyen… És mivel a feminizmus is alapvetően zsidó ideológia, tehát előbb-utóbb jogosan felmerülhet a kérdés. De sajnos a manoszféra még nem tart ott, hogy komoly politikai tényező legyen.
De amúgy is, milyen férfi lenne az, aki ilyet tenne? Aki nem feminista, hanem normális, pláne anti-feminista, az még pénzért sem vállalná, szerintem. Max egy feminista, de ott nagyon hamar kilógna a lóláb… Arról nem is beszélve, hogy a manoszféra nézeteit a valóságban megismerve – tehát nem csak azt az álképet, amit a mainstream-ben írnak róla – szerintem egyetlen férfi sem maradhat sokáig feminista…
Én nem is hazai woke csapatot sejteném Bedő mögött (ha ez ügyben konteós lennék), hanem vajdánk csapatát.
Két műsorban szerepelt mostanában:
https://www.youtube.com/watch?v=r28qi9ESI5c
https://www.youtube.com/watch?v=fvpK01LI4ug
Bedő egóra vette, pedig nem a személyét, hanem a véleményét kritizálták.
Folytatódik:
Bedő VISSZAVÁG NEKÜNK, a boomer BÖRIBŐL
https://www.youtube.com/watch?v=U8dcFO9TyhQ
Bár most írtam ,hogy a másikat meghallgatni jó kezdet de ezt a buzeránst azért mégse….