Toplak Zoltán
0 megosztás

Férfisors, Női sors 1 . rész (kisregény)

 

Első fejezet

 

A kvótanő és a vadállat

 

– Gyere, Ádám, kezdődik – nyitott a kollégájára a törzszászlós.

A Kőszegi Rendőrkapitányságnak ebben a szűk irodájában két íróasztal állt és két iratszekrény. Az ablakban árvácska virágzott: a szokatlanul meleg februárban is hősiesen árasztották sárga és lila szépségüket a világnak. Bent, a zöld színű falak monotóniáját csak egy Vas megye úthálózat térkép és egy amatőr festő tájképe törte meg.

Világos Ádám, rendőr hadnagy megdörzsölte a macsós borostáját, bezárta a számítógépen az ügyiratot, amin dolgozott, majd felállt és végigsimított az egyenruháján. Kék szemével a nálánál tizenöt évvel idősebb Ráczra nézett – azalatt a két év alatt, mióta Ádám idekerült, jól összebarátkoztak – aztán sóhajtott, és elindult az ajtó felé.

Nyugdíjazás miatt megürült a kapitányságon egy állás, erre pályázott. Kicsi Eszter pályázott még rajta kívül, de a nő alig három hónapja koptatta a széket náluk, ő ki volt zárva, hogy megkapja a nyomozói helyet.

Ádám alig találkozott Eszterrel, az épület egészen másik részében dolgoztak. Mivel a nő rendőrségre jötte előtt együtt voltak pár hónapig, amit Ádám Eszter túlzott irányítási hajlama miatt szakított meg, a férfi nem bánta, hogy nem látja annyit.

A kapitány ragaszkodott a formaságokhoz: miután a barátját és kollégáját elbúcsúztatták, rögtön ki akarta hirdetni, ki lép a helyére. Az előadóban gyűltek össze – épp csak azok nem, akiknek fontos dolguk volt. Az utód kihirdetésére azonban a portán szolgálatot teljesítőn kívül mindenkit behívatott.

Kicsi Eszter már bent állt egy pezsgőspohárral a kezében; szolgálaton kívül volt, a búcsúztatásra és a bejelentésre jött be a kapitányságra. Szűk, térd alatt végződő szoknyájában, felül nyitott, fodros ingében és kosztümkabátjában kellemes hatást keltett a férfitekintetekben. Göndör, fekete haját kontyba rendezte, az arca mellett egyetlen tincset hagyott szabadon.

A modern, irodai székek most a falak mentén álltak; egyenruhás férfiak és nők töltötték meg lazán a helyiséget. Legtöbbjük pezsgőzött.

A rendőrkapitány Ádámék megérkezése után még kicsit szóval tartotta a körülötte állókat, majd középre lépett.

– Nos, megérkeztek a legutolsók is – emelte fel a hangját. Kopaszodó fején megcsillant a felkapcsolt lámpák fénye.

– Nem is húzom az időt, tudjátok, hogy már csak a Bélám helyére kerülő bejelentése van hátra. Nagyon jó pályázatot nyújtott be Ádám, régen láttam ilyen jó anyagot. Mégis Eszter lesz az új nyomozótiszt, egyszerűen, mert előírás, hogy minden rendőrkapitányságon a női nyomozók arányának harminc százaléknak kell legalább lennie…

A kapitány még beszélt, miközben Ádám szája teljesen kiszáradt. Elsápadt, gyorsan kortyolt az imént a kezébe nyomott pohárból. Önkéntelenül is Kicsi Eszterre pillantott, aki viszont őt nézte.

A nő szemében diadal csillogott, arcán akaratlan mosoly futott át, majd megrázta a fejét, és büszke tartással a főnökére fixálta a tekintetét.

A fiatal hadnagy elvörösödött.

Rácz közel hajolt hozzá:

– Jól vagy? Ne menjünk ki?

Ádám letette a pezsgőt, és megköszörülte a torkát. Felvetette az állát, és félhangosan válaszolt. Nyugodt, határozott hangon mondta:

– Nem szükséges. Maradok.

Jó tíz perccel később Rácz Tibor rágyújtott az udvaron. A mellette álló Ádámot is kínálta, de az csak nemet intett a fejével.

– Persze, leszoktál – morogta a harmincas évei végén járó altiszt.

Ádám mereven állt, mint egy karó, és iszonyúan zavarta, hogy látszott rajta: vesztett. A tarkóját vakarta, és hálát adott érte, hogy Tiborral kettesben vannak a kavicsos udvaron. Verítékcsepp csurgott le a halántékáról, és a gerincén is érzett egy keskeny patakot.

– Rohadtul kitoltak veled – jegyezte meg a barátja. A bajuszát rágta.

Ádám nem válaszolt. Énjének egy része még mindig az előadóban hallgatta az álmát tönkrezúzó kapitányi bejelentést. Tibor ránézett.

– Mit tudsz erről a kvóta – nótáról?

Ádám mély levegőt vett, hangosan, mint aki vízből bukkan fel.

– Semmit – elkáromkodta magát. Tibor bólogatott.

– Ja, azt neki. Tutira aláfeküdt az öregnek ezért a kinevezésért.

Vállba ütötte a barátját.

– Szolgálat után gyere fel, van jóféle pálinkám. Dió. Remek anyag. Megbeszéljük ezt az egészet.

Ádám nemet intett a fejével.

– Ma nem lesz jó. De köszönöm, élni fogok a meghívással.

Az ajtón ekkor lépett ki Kicsi Eszter. Egyenes léptekkel haladt az utcai vasajtó felé. Elhaladtában a két férfire nézett.

– Gratulálok, Eszter – találta meg a hangját Ádám. Büszkén érezte, hogy a szavak mögött teljesen el tudta nyomni a keserűségét. Egy úr a pokolban is úr.

– Köszönöm – állt meg egy pillanatra a kvótanő, majd elégedetten csettintett az ajkával, megköszörülte a torkát és odalépett a kijárathoz. Hátra se nézve nyitotta ki és eltűnt a Rómer Flóris utcán.

Ádám dühösen megfordult és elkezdett felfelé lépdelni az épület bejáratához.

– Büdös, tiszteletlen szuka – mondta sötéten.

 

***

 

Éva feje oldalra bicsaklott a hatalmas pofontól. A szája széle azonnal vérezni kezdett, az arcán egy jókora férfitenyér vörös nyoma jelent meg. Felzokogott a rémülettől és a fájdalomtól.

– Na, ribanc. Bekapod végre? Van még ott, ahonnan ez jött – emelkedett fel a pofont adó kéz.

Éva az asztal mellett ült, ahova esett az arcon csapás előtti gyomorba vágástól. Egyszerre öklendezett a hányingertől és sírt a kettős – testi és lelki – fájdalom miatt. Kezét az arcához emelte, de annyira sajgott a bőre, hogy nem bírta megérinteni.

Énjének egy része hitetlenkedve élte át mindezt. „Ez nem lehet, ez nem a valóság, csak álmodom.”

– Ribanc! Vagy kinyitod végre a szád, és beveszed a farkamat, de lágyan és érzéssel ám, vagy tovább verlek. Ma kurvára kitoltak velem a munkahelyemen, szóval kell némi kényeztetés, hogy ellazuljak. Vagy verhetlek is, nekem az is jó lesz a feszkó levezetésére.

Éva az érzései súlya alatt, szinte zavarodottan hallgatta a férjét. Ez egyszerűen nem lehet ő! Már megint.

Képtelennek érezte magát, hogy megmozduljon. Keserűen ömlöttek szeméből a könnyek, miközben remegett a válla sírás közben.

Attilának elege lett, megragadta a felesége karját és felrántotta a földről. Durván meghúzta maga felé, mire Éva tehetetlenül a kanapé elé tántorodott, amely a középen álló dohányzóasztal mellett terpeszkedett.

– Vetkőzz, ribanc, vagy én tépem le a ruhád! Tudod, hogy megteszem.

Vodka és pálinka szaga áramlott elő Attila szájából. Éva undorodott és rettegett. Fájt a szája, az arca és a hasizmai még mindig görcsben voltak.

Elkezdte kigombolni az egybe részes ruháján a gombokat.

– Na – mondta Attila elnyújtva, kéjesen – ezt már szeretem. Látom, mégiscsak jó asszony vagy te – részeg mosolyt küldött Éva felé.

Éva merev mozdulatokkal kibújt a ruhájából, levette a kombinét is. Melltartóban – bugyiban, vércsíkos arccal, magát ölelve állt. Fázott.

– Ó, édesfaszom, te hülye ribanc. VETKŐZZ LE TELJESEN! Mit nem értettél abból, amit mondtam?

Éva végül ott állt fél lábára helyezve a testsúlyát, egyik karjával a mellét, másik kezével a lágyékát takarva.

Attila lapos pillantást vetett rá.

– Nem vagy túl szexi, ha takarod a bájaid. Mutasd csak, gyerünk.

Éva mély levegőt vett, remegve, szipogva kifújta, majd leengedte a karját a teste mellé.

A férfi mohón, élvezettel legeltette a szemét a lapos hason, kerek mellen, a szőke szőrpamacson a combok között. Leült az asztal másik oldalán lévő fotelbe és elővette a nemi szervét.

– Jöhetsz.

Éva ismét sírni kezdett a megalázottságtól. Attila, a férje, vigyorogva nézte.

– Bírom, amikor sírsz. Szexi. Na, gyere, bőgő nő még úgysem csinálta.

A felesége megadóan letérdelt a kanapén terpeszkedő férfi elé.

Aznap éjjel álmatlanul feküdt a szuszogó férje mellett.

A holdfény besugárzott az ablakon, megvilágította a hálószoba szemben lévő, hófehér, berakásos ajtaját. Valahol kutyák ugattak a szomszédságban.

Éva csendben felkelt és kisettenkedett a fürdőszobába. Attila éppen jó helyre rejtette az ő mobiltelefonját. A férfi nem tudta, de Éva már napok óta kifigyelte, hova dugta el – a képtelenül magas telefonköltségre hivatkozva – a készüléket.

Behajtotta az aranyozott keretű, üvegezett fürdőajtót és egyedül maradt a fogkrémillatú sötétben. Megcsörgette az édesanyját.

– Ilyenkor hívsz? – kérdezte egy álomittas, ingerült női hang kis idő múlva.

– Anyu, segítened kell. Megint megvert.

Csend fogadta a rémisztő bejelentést. Éva reménykedni kezdett. Hátha végre…

– Nézd, lányom. A férjed fontos beosztásban dolgozik. Sok terhet visz haza. Lelki terheket. Elnézőnek kell vele lenned.

– De, anya! Meleg vacsora várta, terített asztal, rend és tisztaság. Pont, ahogyan tanácsoltad. Az volt a baja, hogy nem akartam neki rögtön széttenni a lábam.

– Egy férfinek az is kell. Szex.

Éva hangja kezdett síróssá változni.

– Én ezt megértem – suttogta a könnyeivel küzdve. – Mondtam is neki, hogy udvaroljon kicsit, éreztesse, hogy szeret, hogy legyen velem romantikusabb. Erre gyomorba vágott – elsírta magát. A telefont az arcához szorította és fojtottan zokogott.

Az anyja dadogott valamit, amit nem értett. Zokogott és zokogott.

– Végül is te választottad – hallatszott a vonal másik végéről, aztán megszakadt az összeköttetés.

Letették.

 

***

 

A barna bőrű férfi vigyorogva nézte a fiatal rendőrtisztet.

– Nézzen csak körül, nyugodtan rendőr úr. Amit talál, az mind a magáé – felröhögött.

Ádám arcát elöntötte a vér. Tibor a karjára tette a kezét. Ádám kifújta a levegőt, igyekezett megnyugodni.

A Puskapor utca végén álltak egy kidőlt – bedőlt kerítés előtt, a cigányok lakta, omladozó vakolatú ház homlokzatánál. A délelőtti nap már kezdett erőre kapni, tíz fok fölöttivé vált a hőmérséklet. Szellő borzolta a tavalyi, kopottas – zöld színű füvet.

Ádám a férfi arcába nézett és jeges nyugalommal kérdezte meg:

 – Aztán ha a szomszédod kérdem, ő sem tudna semmit mondani?

Köztudomású volt a két szomszéd cigány család közötti rossz viszony. A Hajagosék és a Sárköziék már ölre is mentek egymással, a rendőrség többször szállt ki hozzájuk. Viszályuktól az egész Puskapor utca szenvedett.

Hajagos Jenőhöz azonban most nem emiatt jöttek Ádámék. Egy fiatalkorú vallott ellene, akinél kábítószert találtak az iskolában.

– Azt a féleszűt kérdezné? Csak nyugodtan. Ő sem vallhat rám semmit – legyintett magabiztosan Hajagos. A két rendőrt azonban ennyivel nem tudta elbizonytalanítani.

– Rendben, Jenő, ahogyan gondolod. Mi csak örülünk, ha ilyen ártatlan vagy – mondta tettetett közönnyel Tibor. Elindult a szomszéd irányába.

Hajagos mintha csak erre várt volna. Nekiugrott a közelében álló Ádámnak és már lódult volna a kerítésen kívülre. Ádám azonban számított erre, félrelépett a közeledő férfi elől és söprő rúgást indított annak a lába ellen.

Hajagost mintha elkaszálták volna, hatalmasat esett.

Ádám máris rajta volt, egyetlen mozdulattal a hasára fordította, majd a hátára térdelt és a karját hátrafeszítette. Tibor is visszafordult és a pisztolytáskáját kicsatolta, majd a fegyverre tette a kezét.

– Jenő, nyugodj le, vagy baj lesz! – kiáltott a rúgkapálni igyekvő cigányra Tibor. Az látta, hogy nem bír elmenekülni, így elernyesztette az izmait. Miközben Tibor még mindig készenlétben állt, Ádám bilincset vett elő.

– Legyél oly szíves és fáradj be velünk a kapitányságra – mondta Hajagosnak, miközben megbilincselte.

Odabent a jelentését írta, amikor Kicsi Eszter nézett be hozzá. Súlyos, érzéki parfüm lengte körbe valamint lila, hosszanti, világos csíkos inget viselt, halványszürke, testhez simuló szoknyával.

– Ádám, be tudnál jönni hozzám? – kérdezte.

A hadnagy felállt és készségesen követte volt párját az irodájába. A kis szobában két oldalt egy – egy új kép függött. Valami absztrakt hülyeség – állapította meg Ádám magában.

Ahogyan belépett, kénytelen volt elmenni az előtte megálló nő mellett. Kis önelégültséggel nyugtázta, hogy Eszter hozzá képest nem csak a nevében kicsi. Amaz úgy állt meg, hogy a testük összeért, és Ádámot megcsapta a nőies parfüm illata. Ösztönösen a nő mellére nézett, amely domborodva akart elbuggyanni a felül kigombolt ingből.

Eszter észrevette és szemmel láthatóan élvezte ezt a frissen támadt figyelmet. Hosszúkás, sminkelt arcán elégedett mosoly jelent meg.

– Ülj csak le – intett az asztallal szembeni székre. Egyszerű, karfa nélküli, kék huzatú szék állt ott. A férfi vegyes érzésekkel leült. Az ajtó becsukódott mögötte.

Eszter magabiztosan beleült az ölébe, karját Ádám nyaka köré fonta.

– Nem jobb így, hadnagy úr? – azzal rámosolygott egy ragadozó prédájára vetett mosolyával.

Ádám álla szó szerint leesett. Azt hitte, lenézi, és talán gyűlöli is őt Eszter. Gyanította, hogy miatta jött a rendőrséghez dolgozni. Erre teljesen nyíltan kikezd vele.

A nyomozónő biztatásnak vette a hallgatást. Odahajolt és megcsókolta Ádámot. Az előbb elhúzódott, majd habozva viszonozta a csókot. A kéjvágy eluralkodott rajta, és korábbi utálkozását teljesen kimosta az agyából.

Eszter elhúzódott tőle, majd a férfi kezét a mellére vonta. A saját kezével a lila, vékony csíkos ingéhez nyúlt – és szétrántotta, hogy a gombok pattogva repültek szerteszét.

Aztán élesen felsikoltott.

Ádám – akinek az agyában éppen megjelent a gondolat, hogy hiszen így bárki könnyen meglepheti őket – először azt hitte, hogy ez is a játék része, és mire ráébredt, hogy a hang túl éles és bántó egy kéjes játékhoz: rémülten döbbent rá, hogy a szomszéd iroda a kapitányi iroda.

Egyetlen hosszú, bénult másodperc telt el. Aztán a kapitány rájuk nyitott. Eszter sikítva, lihegve pattant fel Ádám öléből – akin jól látszott, hogy a nő milyen hatással volt rá.

Ohr Ernő kapitány tekintete ide – oda járt Eszter csaknem szabadon hullámzó keble és Ádám meredő ágyéka között.

Arca falfehérré vált a haragtól.

– Világos hadnagy úr! Mi a pokol történik itt? – üvöltötte.

Kíváncsi fejek jelentek meg a folyosón, az iroda ajtajával szemközt.

Ádám elpirult a szégyentől. A felsőtestével előrehajolt, úgy igyekezett takarni az ölét.

Eszter a kapitányhoz futott, összekapta magán a széttépett inget.

– Ernő, segíts! Nekem támadt. Csak meg akartam vele beszélni valamit, erre ezt tette – fordult az ing tépett részével a főnöke felé.

– Kapitány úr, ne hidd el ezt az ökörséget – talált a hangjára Ádám. – Ismersz, tudod, hogy sosem tennék ilyet.

– Ernő, ugye nekem hiszel? Nekem rontott, mint egy vadállat.

A kapitány kerülte, hogy Eszter felsőtestére nézzen. Ádámot fixírozta mereven.

– Hát nem tudom, hadnagy úr. Eddig azt hittem, ismerlek.

– De hát ő ült az én ölemben! Nem én másztam rá.

Eszter teljesen kétségbeesett arccal fordult a kapitányhoz. Láthatóan a sírás szélén állt.

– Ott ültem, mert odarántott. Aztán le akarta tépni a ruhát rólam.

– Kihallgatásra! Először Eszter, aztán, te Ádám – zárta le haragosan Ohr a dolgot. Levette az egyenruhája kabátját és Eszterre terítette. Kifelé menet a többiekre rivallt.

– Itt senkinek sincs dolga?

Azzal Esztert maga elé engedve belépett az irodájába. Hangosan vágta be mögöttük az ajtót.

Ádám egy óra múlva a végére ért a jegyzőkönyvnek. A kihallgatásáról vették fel, de hiányzott belőle minden olyan részlet, ami Eszterre nézve terhelő lett volna.

– Én ezt nem írom alá – nézett a felettese szemébe.

Ohr arca elsötétedett.

– Dehogynem, alá fogod, abban biztos lehetsz. Vagy találok indokot, hogy miért rúgassalak ki innen, és minden más rendőrőrsről.

A pillanatnyi csendben Ohr előrehajolt.

– Vagy bevállalod ezt az erőszakot, és megúszod egy lefokozással és áthelyezéssel, vagy kiteszlek innen olyan jellemzéssel, hogy soha többet nem találsz rendőrségi munkát sehol ebben az országban. Ezt vedd figyelembe!

Monológja végén szépen visszahúzódott a székére, és várta, mit reagál erre Ádám.

– Most kell, válaszoljak erre? – kérdezte az végül.

– Most. Most bizony.

Ádám mély levegőt vett. Érezte, ahogyan tarkójáról verítékpatak indul lefelé, a gerince mentén. Mindegy, döntött.

– Nem kell semmiféle jellemzést írnod rólam. Kilépek. Azonnali hatállyal. Ilyen helyen nem akarok szolgálni.

– Ahogy akarod. Azért azt a jellemzést megírom rólad, nehogy véletlenül felvetesd magad a te jellemeddel másik rendőrőrsre.

Ádámot mélyen sértették ezek a szavak, de csak késpengévé szűkítette a száját. Lassan, egyenletesen szedte a levegőt. Nem hagy támadási felületet egy esetleges dühkitöréssel.

– Mehet hadnagy – váltott a kapitány magázódásra. Fel se nézett a jegyzőkönyvből, amelyet éppen hitelesített. – Pakolja össze a holmiját, holnapra pedig minden kincstári ellátmányát jöjjön be leadni. Aztán mehet Isten hírével.

Miközben Ádám pakolt, Tibor a karjára tette a kezét. Az asztalánál várta Ádám kihallgatásának a végét, de most felállt és segíteni akart. Hiába kellett volna, cseppet sem haladt a saját munkájával.

– Ma mindenképpen gyere fel hozzám. Mesélek neked erről a halálangyalról. Megtudtam róla pár dolgot.

– Köszönöm, meglátogatlak. Jó barát vagy – válaszolta Ádám.

– Te is az vagy. Várlak.

Amikor Ádám kilépett a rendőrség kapuján, nem törődött vele, hogy egy napja még előléptetést várt. Nem törődött vele, hogy főtiszti karriert álmodott magának. Büszkeséget érzett és szabadságot. Nem félt a munkától, tudta, talál állást. Mélyen megvetette a maga mögött hagyott korrupt világot.

 

***

 

– Éji Éva – szólt ki az asszisztensnő a rendelő ajtaján. A Kőszegi Egészségház felnőtt várójában még csak néhányan ültek. A koradélutáni verőfény bearanyozta a kövezett folyosót a hatalmas ablakokon keresztül. Éva mégis valahogy messziről és szürke fátyolon keresztül látta mindezt.

Az orvos – középkorú, modell arcú és alkatú férfi – kíváncsian fordult a belépő, szőke tincseit igazgató Éva felé.

– Á maga az! Fáj a foga? – kérdezte Éva enyhén feldagadt arcát nézve.

– Igen, nemsokára megyek a fogorvoshoz – válaszolta az csendesen.

– Értem. Erzsi, megvan a labor? Megjött ma reggel, ugye? – fordult az orvos az asszisztense felé.

A molett nő már nyújtotta is a papírt a doktor felé. Az átnézte azt, majd mosolyogva fordult Éva felé.

– Gratulálok, anya lett. Amúgy nincs semmi érdemleges az eredményével. Egészséges, ideális állapotban van az anyasághoz.

Évával fordult egyet a világ. Pont most? Másrészt – esetleg Attila megváltozik vele végre? Csak hat rá, hogy apa lesz?

– Köszönöm, doktor úr – mondta szerényen, azzal kilépett a rendelő ajtaján.

A zsigereiben hideg kövek súlyát érezte. Gondosan kerülte, hogy a tegnapi eseményekre gondoljon, de a megfogant élet a szíve alatt mégis erre késztette.

Meg kellett, álljon. Kicsit elszédült, talán a benntartott feszültség miatt.

Jó az, ha ide, ebbe a családba, ennek a férfinak szül gyermeket? Nem tudott válaszolni erre a kérdésre. Tudta, hogy nem jó, de szerette volna, hogy jó legyen.

Aznapra hivatalos volt Attila munkahelyére. Pontosabban elé, ahonnan a vállalati sofőr elvitte őket a Pelikán étterembe – a szombathelyi intézmény üzleti ebédekhez, megbeszélésekhez zárt termeket tudott biztosítani.

Attilát nem régen nevezték ki a gyár élére, nagy felelősség szakadt a nyakába. Ezt elismerte. Talán idővel hozzászokik az új helyzethez, és ismét a régi lesz.

Éva hazafelé vette az irányt.

Otthon, a Kromberg és Schubert vállalat által adott tágas lakásban átöltözött. Üzletasszonyhoz illő ruhát vett fel, de vigyázott, nehogy túlöltözze a férjét. Reggel ő készítette ki a sötétszürke öltönyét, tudta, mit visel.

A tükör előtt megállt. Egész alakos tükrük állt az előszobában. Megnézte a hasát. Beleszúrt az ijedtség: Attila tegnap oda ütött, éspedig teljes erőből. Mi lesz a kicsivel?

Kicsit megnyugodva gondolt aztán rá, hogy valószínűleg már vérezne, ha elvetélne. Nagyon vágyott az anyaságra, kislány korától fogva – most mégis bizonytalanságot és félelmet érzett. Jókor jön mindez?

Az arcára tévedt a tekintete: valóban duzzadt volt az az oldal, ahol a pofon érte. Összeszorította a fogát. Talán kis sminkkel tud rajta segíteni. Kamaszkora óta értett a sminkhez, szerette is használni. Anno Attilára is ezzel – illetve ezzel is – hatott azon a bálon. Sóhajtott. Nagyon régen, egy évszázaddal ezelőtt.

Attila a találkozón maga volt a bűbáj. Előzékenyen kihúzta a széket Éva előtt, lesegítette a kabátját, puszit adott neki. A nőt egyedül az zavarta, hogy mindezt jól láthatóan a többiek előtt teszi. Amúgy a nyomát sem mutatta a közönséges vadállatnak, aki előző este volt.

A helyet a föld alá építették, művirágokkal díszítve, éles Led fénnyel megvilágítva. Éva dolga annyi volt mindössze, hogy szép legyen és mosolyogjon. Intellektuálisan sem szoríthatta háttérbe a férjét, semmilyen módon. Ezt már jó régen megtanította neki Attila: nem baj, ha a hallgatása miatt kicsit butának nézik, úgysem találkozik többet az üzletfelekkel.

Évát nem hozták tűzbe az ilyen puccos alkalmak. Ő tűzben pattogó fahasábok előtt, a szőnyegen játszó gyerekekre vágyott és egy vigyázó, gondos férjre.

Hazafelé hozta szóba.

– Drágám – bízott a férfi jó hangulatában. Elvben Attila még nem akart gyereket. Rámosolygott – Gyerekünk lesz.

– Igen? – kérdezett vissza a férfi, miközben szinte megfagyott köztük a levegő. Attila összeszorított szájjal bámult ki az ablakon, Éva pedig a sofőr füle hallatára nem mert többet szólni. Érezte, a hangja panaszosan hangzana, ilyennek viszont nem akart mások előtt mutatkozni. Sőt igazából önmaga előtt sem.

A gyár előtt némán kiszállt Attila, a sofőrnek ennyit mondott:

– Vigye haza a feleségem – azzal szó nélkül bement a gyár ajtaján.

Éva feszülten nézett a férje után. Most mire számítson? Mi lesz otthon, mikor hazaér a férje? Bántani fogja? Megint? Terhesen is?

Este megtudta.

Attila későn jött meg, pont, mint előző nap. Ezúttal nem volt részeg, de a tekintete ködös volt és az arca izzadt, kivörösödött.

„Drogot vett be?”– gondolkodott Éva.

Attila némileg kásásan beszélt, de tiszta volt a tudata.

– Vetkőzz! – vetette le a tükör elé a szürke zakót.

Éva elővette minden kedvességét, felidézte azokat a pillanatokat, amikor Attila még udvarolt neki.

– Drágám, megteszem, amit akarsz, de kérlek, legyél kicsit kedves hozzám. Különben olyan lenne, mintha megerőszakolnál.

– Persze, persze, azt a világért sem. Sose tennék olyat – motyogta a férfi. Éva fejében megfordult, emlékszik – e vajon, mi is történt köztük előző este? A részegség bizonyos szintje után a legtöbben egyszerűen elfelejtik mit tettek és kivel.

Miközben Éva vette le a ruháit – mennyivel romantikusabb lenne, ha a férje vetkőztetné, lassan, érzékien, gyengéden, gondolta keserűen – egyszerre csak megragadták a karját és nagyot rántva, szorítva cibálta magához Attila. Éva felsikított.

Egy izzadt férfitenyér tapadt a szájára, miközben egy másik a bugyija után matatott.

– De miért? – akarta kérdezni. – Engedek neked! – a száján lévő tenyér alól azonban csak fojtott hangok hallatszottak ki.

Attila lefogta őt az egyik kezével, a másikkal pedig módszeresen tépte le a ruhát róla. Mire a meglepetésből felocsúdva rúgkapálni kezdett volna, már semmi sem volt rajta.

Odakapott az őt szorongató karhoz, és kiszabadította magát. Mellét takarva, lihegve futott a fürdőszobába. Magára zárta az ajtót.

– Ha nem jössz ki önként, rád töröm. Azt hiszed, érdekel, milyen drága? Én vagyok a férfi, az alfahím itthon. Akkor dugunk és úgy, ahogy azt én akarom. Gyere ki! – bömbölte Attila.

A hangja elárulta, hogy valamilyen szer hatása alatt van.

Csattanás, éles csörrenés hallatszott: a díszes ablak betört, Attila vérző keze benyúlt az ajtó kulcsa felé. Éva ekkor állt neki sikoltani, és sikoltott és sikoltott még sokáig, ahogyan csak a torkán kifért.

Egy örökkévalóság múlva, meggyötört testtel és lélekkel odavonszolta magát a telefonjához, a fürdőajtó üvegcserepein át.

„Bántalmazott nő segítséget kér” – ütötte be a keresőbe. Az első találat a Mai Nők Egyesülete (MANE) volt.

Üzenetet írt nekik:

„Ver és erőszakol a férjem! Bántalmazott, állapotos nő vagyok! Sürgősen segítség kell!”

 

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.
f Facebook
0 megosztás


9
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
4 Egyéni hozzászólás
5 Válasz hozzászólás
7 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
NaoooToplak ZoltánschwarzwaldSzergej55Se - se Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Adam Bogomolov
Újságíró

Remélem, hogy hamar jön az új rész! Ez nagyon jó volt! Köszönöm!
:-]

Se - se
Újságíró
Se - se

Nem tudom.. nekem nem életszerű hogy ne álljak bosszút, ha kirúgatnának a vágyaim miatt.

Az nem érdekel hogy nemi alapon elütnek a továbblépéstól, mert azt megtanultam hogy főnöknek lenni nem hálás dolog.
Ha ő szegény a hátán akar fölemelkedni, akkor tudja is kihúzkodni a szálkákat a hátából – ezen az alapon ki tudom röhögtetni akkor is, amikor már ő lesz a főpintér.

DE ..
..ha ilyen módszerrel kirúgatna, krrvagyorsan megbánná.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ebben a több szálon futó drámában Attila az egyetlen legény a gáton, aki tényleg ért a nők nyelvén. :D

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Ez jól indul de sok a kis életszerűtlen elem. A nyomozók nem egyenruhában dolgoznak, hanem civilben. Létezik a díszegyenruha de azt csak indokolt esetben veszik fel. Tényleges(!) kinevezés, temetések és egyéb ünnepi alkalmakkor. A kapitány irodája melletti helység, titkárság stb. nem egy ilyen néptelen szakasz még járási szinten sem. Persze vannak kivételek de ott egy “hadnagy” ilyesmi (vélt)céllal aligha aktivizálja magát… Hacsak Attilánk, nem teljesen hülye! Ez stimmelne, ha ki akarnák csinálni, annak oka lenne. Ide a “kvótanő” léte, előléptetése még édeskevés. (Itt nagyon zárójelesen azért megemlítem, hogy ez a felszopják/felszopták magukat tempó létező jelenség a HM berkein belül is. Az ügyészségig eljutott esetek néha a lapokban is fellelhetők, mondjuk 20-ból 1. A többi elsikkad)

Az asszony témája.

Miért nem hagyta ott a gányba?? Hát ez a férj egy barom! Kérdés?

Az életben körbefarkalják egymás csajait-asszonyait és mégsincs ennyi dráma. Itt meg összeveri a feleségét, aberrált módon, aki még anyucival is megbeszéli hiába(??), nem is védekezik és hopp, eszkalálódik egy rettenetes helyzet.

Na ilyen ma nincs. Válás az van, seperc alatt, unalomból pusztán stb. Aki megvárja az ismételt erőszakot ilyen körülmények közepette az a csodára vár! Ez a férfi félre is érvényes… Volt már szó itt az ütlegelő némberekről…

Értem, hogy itt az emblematikus emberszabásúak ábrázolása volt a szándék, csupán a való élet sokkal árnyaltabb, és meghökkentőbb.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ha az Attilás szálat nem tartod életszerűnek, azért lehet, mert nem feltétlenül ismered a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját. Abszolút helyes itt, ez a valóságban is mindig így megy. A másik fél egy idióta barom, a szerencsétlen bántalmazott hülye meg azt várja, hogy majd a csodától egyszer csak minden megváltozik, de valójában egyikük sem százas.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Sajnos vagy szerencsére pont, hogy ismertem ilyeneket. A kilencvenes évek elejétől a kétezres évek közepéig-végéig a legtöbb nagyvárosban ~tucatnyi zenés szórakozóhely működött. Pénteken és szombaton ezek mindig tömve voltak. Plusz ezeken felül még vagy 5-10X ennyi kocsma-presszó-sörkert-ifiház stb. A hétköznapokon meg a főiskolai-egyetemi bulik rendszere adta az alkalmat. Ha valamikor, hát akkoriban nem volt nehéz ismerkedni! Nem egy azidőtájt megismert lány/srác mesélt az otthoni balhés viszonyokról. De elég volt lakótelepi, vagy társasházas környezetben élni. Nem lehetett titkolni… Sok, helyben közismert személyről nyílt titok volt az otthoni erőszakos élete. Sajnos több olyan, egyébként jól szituált családból származó lányt, nőt ismertem meg akkor, akiket konkrétan megerőszakoltak. Akik családi nyomásra nem tettek feljelentést, a “szégyen miatt”, olyan esetekben sem, ahol amúgy még ismerték is az erőszakolót.(!) Sokuknak nem is lett felhőtlen élete, normális párkapcsolata, ezeknek az eseteknek köszönhetően. Néhányuk már nem tudott megbízni a kortársaikban, csak “vénemberekkel” ismerkedett stb. vadhajtások. De a csodavárást azóta sem tudom elfogadni. Azt értem, hogy egy csodaváró a szarhoz is izomból ragaszkodik, csak az a felfoghatatlan számomra, amikor már a saját szemeinek sem hisz. Benne ragad a posványba nyakig, más meg unalmában lazán kilép egy bőven vállalható családból is. A kényszer is nagy úr, de sokszor csak a kényszeresség van jelen inkább. (Persze mindenkinek jogában áll egy elcsesződött légkörben élnie…De minek??) A fától nem látni az erdőt példája. A csodavárás másik tipikus esete, az állandóan elégedetlenkedők népes tábora. Van ilyen kollégám… Tehermentes ingatlanok a családban, viszonylag újszerű kocsik, gyerek ohne, már nem is nagyon lesz, de a panaszáradat mach2-vel non-stop érkezik, mintha egy néhai Szomszédok epizód forgatásán lennénk!! Ez poénosnak hat, de a seggemig lekarmol a folyamatos rinyálásával. Képezte magát? Nem! Próbált vállalkozni, vagy a szakmájában elhelyezkedni?(Kb technikusi szint.) Nem! Amire vár az konkrétan az, hogy az Állambácsi felkarolja és sínre tegye a tyúkszaros életét… agyrém. Meg, hogy milyen jó volt a szocializmus! Aha! 89-90-ben, még kezdő tizenéves pöcstalicskák voltunk! :D Miről beszél ez!? A nagyvállalatok döglődése már végigkísérte a nyolcvanas éveket, a rothadás 90-re betetőzött. Ez hiányzik a majompalántának, meg az ablakon behajított sültgalamb… Szóval, ez a “kurvadék” csodavárás a legrosszabb, amit ma tehet valaki! NE!

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Nem véletlenül nem engedik működő társadalmak a nőt saját férjét megválasztani, vagy legalábbis csak felügyelet mellett. A nők imádják ugyanis szabotálni magukat még akkor is, ha egyébként jó környezetből jönnek, ezen bármilyen szükséges feltétel hiánya csak rontani tud. Csomó bántalmazottnál a családi háttér és a szülőktől hozott minta esik a legnagyobb súllyal latba. Ha egy nő bántalmazó környezetben nevelkedik, nem érti, hogyan lehet az, ha mondjuk egy férfi jól bánik vele. A legtöbb esetben nem is tudnak mit kezdeni vele, annyira a lényük részévé vált az, hogy semmit nem érnek és nem érdemelnek (a bántalmazó szülők sulykolják is ezt beléjük elégszer). A normális férfit sokszor ők kezdik el később bántani, ugyanis a bántalmazó-bántalmazott spektrumon a normális középen kívül ezek az emberek bárhol el tudnak helyezkedni, csak a helyzettől függ, sokszor akár maguk ellen provokálnak ki erőszakot. A másik, ha mondjuk az anya (akkor beszéljünk a női félről itt most csak) le is lép az erőszakos férjtől, a lánya jó mintát akkor sem lát, hiszen ha az anyja élete és élettörténete a minta számára, csak hasonlóban gondolkodhat alap esetben. Erre jó példa egy kolléganőm, aki háromszor volt házas, de egyszer sem normális férfival nyilván. A lánya ugyanolyan működésképtelen párkapcsolatokban van, mint ő volt, de nem vonta még le a nyilvánvaló párhuzamot.

A panaszkodás és a rinyálás igen jó hazai szokás, annak a népnek a jellemzője, akit az elmúlt évszázadok végleg leszoktattak bárminemű felelősségvállalásról. Ennek betetőzése volt a tetves szocialista rendszer, de előtte sem állt jól a szénánk. Az emberek az igazságot és a változást egyébként is utálják, de ha egy hamis illúzióval el is hintik bennük, hogy ezek nem tartoznak az élethez, akkor vége mindennek. Egy konfliktust, egy vitás helyzetet nem tud normálisan rendezni az átlagember. Állambácsihoz, rendőrhöz, bíróságra szaladgálunk mindennel és az állam nyilván hülye lenne ezen változtatni. Ha a történelemkönyvekbe beleolvasunk, nem találunk egy hatalmat sem, aki ellenezte volna, hogy a nép minél nagyobb része függjön tőle egyre inkább. A jóléti rendszerek mára addig hanyatlottak, hogy nyugaton, a demokrácia és a kapitalizmus őshazáiban is a szocialista ostobaság dívik. Ezért nem is szöknék nyugatra, csak ha az életem múlna rajta, ugyanis lassan semmilyen magasabb minőséget nem képes felmutatni, a feminizmus pedig még az itteni alja szintnél is sokkal rosszabb. Nem igazán az elbutult, természettől eltávolodott és materialista fehér embernek áll mostanában a zászló.

Naooo
Olvasó
Naooo

Kapitalizmus-demokrácia meg kommunizmus-szocializmus ugyanannak a sékelnek két oldala.