Ha megpróbáljuk megérteni egy férfi csalódottságát, zavartságát, dühét, félelmét a kontrollvesztéstől, amikor megüt egy nőt – akkor sok erőszakos férfit bátorítunk, hogy legyen nyugodtan erőszakos továbbra is, vagy ha nem volt, hát majd ezután. Tartja a feminista, mély női félelemtől áthatott mantra. Megérteni és egyetérteni azonban nem ugyanaz. Messze nem.
Én is nőbántalmazó vagyok, érintett a témában. Egyszer megütöttem a volt feleségem, kétségbeesésemben, sokadszori szóbeli bántalmazása közben. Jól tettem – e: az eset bebizonyította, hogy nem. Őszintén mondom, a feleségem sírása nem tudott meglágyítani – hányadik műsíráson voltunk akkor már túl! – de a gyerekeim jeges rémülete zavart eszem előtt is megmutatta, hogy: ezt-soha-többet. Nem veszíthetik el a bízalmukat bennem.
A feministák szerint a férfi ha üt, mindig csak dominálni akar, leuralni. Biztos ebben is van igazság, a vezető szerep kívánása a férfiak 90%-ban kódolva van. Mivel nem nagyon tanítják – Bedő Imrét és bizonyos keresztény köröket kivéve – mit is jelent jól vezetni, ezért vannak férfiak, akik eltévesztik az utat, illetve eleve tévedésben vannak. Én az ilyen férfiakra igazi felelősséget bíznék, erős férfiközösségben, had tapasztalják meg milyen az, amikor engedelmeskednek nekik – vagy ellenállnak, ha kicsinyes, önző módon vezetnek. És beszélgetnék velük, hogy tudatosan, helyesen hogyan kell ezt végezni.
Mint a karate – kifejleszti a férfi testi agressziót, de egyben kontroll alá is vonja és helyes mederbe tereli. Önvédelemre használja.
Én zavart és kétségbeesett voltam anno, és tudom sok férfitársamról, hogy mélyen megél párkapcsolatában hasonlót. Nem megerősített rendőrségi forrás szerint nagyon sok esetben a nők, a bejelentett agressziót maguk provokálták ki, hogy a férfi igen: megverje őket. Váláskor fordul ez elő sokszor, mert a látlelettel és papírral bizonyítható rendőrségi eljárásnak nyomós súlya van a gyerekelhelyezési ítéletekben.
Egy alkalommal felvétel volt róla, utcai kamerával, hogy egy vérző nő, aki fényes nappal a kirablását jelentette be, (eleve gyanús volt) magát verte össze és verte pl. a fejét a házfalba. Óvatosan a nőkkel.
Nem akarok viszont a nőkre mutogatni, hogy lám, ők tehenek az egészről. Ez nem lenne igaz és jogos. Sokszor egy elharapozó konfliktus fokozódásáért ők is – IS – felelőssek, de én azt mondom, ha oda kerül egy férfi, hogy üssön, vagy fusson otthonról – hát fusson. Talán mire hazaér, a párja is megnyugszik – bár sok nő az ilyen magára hagyást, majdnem olyan rosszul viseli, mint a pofont. És vannak nők – tapasztaltam – aki nem, nem hajlandók nyugodtan újra kezdeni a probléma megbeszélését. Fogalmuk nincsen róla, hogy a férfi végső kétségbeesésében a legrosszabbat elkerülendő hagyta őket magukra – átmenetileg.
Aki egyszer üt, mindig üt? Feministáék szerint igen. Szerintem nem feltétlenül. Jó példa erre az az eset, amiért Koronczay Lillát, a Nők Lapja újságíróját pár éve meghurcolták. A Covid alatt egy az otthonába bezárt, állásában bizonytalan férfi megütötte a feleségét egy feszült pillanatban. Mint az újságírónő tanácsára, a nő túllépett ezen, segített a férjének átlépnie a belső frusztrációin – séta, beszélgetés, keedves érdeklődés – és a férfi megváltozott. Persze ez nem igaz minden férfire és minden kapcsolatra, jó azért nőként kicsit résen lenni.
Meg lehet bocsátani egy férfinek ha ütött? Megbocsáthat-e magának? Meg kell tenni mindkettőt. És ez a megértéssel indul, hogy miért is vált ördögivé. Hogy együtt kell-e vele maradni? Ha együtt tudnak változni – mert igen gyakran a nőnek is kell – akkor igen, lehet értelme. Enélkül viszont mindenkinek – igen, a férfinek is – jobb, ha nem élnek tovább együtt. Ha gyerek van, akkor sem. Neki is szívességet tesznek, ha békében nőhet fel
Mi, az exemmel a pofon után nemsokkal elváltunk, ő utána felállt a földről, leporolta magát – egyébként én is -, nem tetszelgett az áldozat szerepében, hanem méltóságteljes, erős nőként viselkedett. Köszönöm neki. Élte tovább az életét. Ma is hív, ha bajban van, szívesen segítek, és igazából ő is nekem. De soha nem fogunk együtt élni, soha.
Támadni tilos, védekezni kötelező !
(alapszabály alattvalóknak)
Szerintem az íratlan alapszabályok a következők:
1. Minden ok nélkül, pusztán basáskodásból nem ütünk meg nőt.
2. Nem ütünk meg nőt olyan pusztító, komoly sérülést okozó szándékkal, tiszta erőből, ahogy egy férfit ütnénk.
3. A nőt pofozzuk. Nem ököllel ütjük, nincs rúgás, nincs könyök, nincs térd, nincs fejelés. Csak pofon.
4. Nőt csak szenvedélyből pofozunk, vagy ha kiprovokálja.
Az egyetlen kivétel, amikor a brutalitás megengedett, az az eset amikor egy nő – pláne, ha hosszútávon – elhiteti veled, hogy te vagy a gyermekének az apja, és kiderül hogy nem.
Szerintem egyenjogúság van, és ne tegyük fel rosszul a kérdést, így helyes, különbségtétel nélkül: Meg lehet -e bocsátani ha megütsz egy embert. Van amikor ütni kell, azt meg, hogy a nők egy része arra lett szocializálva, hogy a pussy pass nekik üthetetlenségi jogosítvánnyal is jár, jó lenne már elfelejteni, és helyre tenni. Szerintem mindannyiunkkal beszélt már úgy nő, olyan hangsúlyt, hangot, gyalázó szavakat okádva magából, ahogy soha nem hagynánk, hogy férfi beszéljen velünk, és már rég ütnénk, de nem tettük meg. Nemhogy az a jó megoldás, hogy soha nem ütünk meg nőt, hanem az lenne, hogy már akkor megkapja a tasliját, amikor először átlépi a rubikont, Ha egyenjogúság van, akkor ne legyen “pussy pass” se, ne legyenek előjogaik a következmények nélküli szóbeli bántalmazáshoz se.
Kicsit vicces…elvileg egyenjogúság van, de bunyónál azért eszükbe jut hogy ők gyönge nők :D hát igen, az egyenjogúság ilyen szelektíven működik.
Én személy szerint a “fegyveres civil nem civil” elvét követem: támadni nem támadok meg nőt, de ha ő támad énrám, nyilván védeni fogom magam.
A pofon témájáról jutott eszembe a Férfihang Facebook-oldalán említett cikk a 65 év körüli, ukrán sorozatgyilkos pasiról, akinek legalább 30 meggyilkolt női áldozat terheli a lelkét, és mégis 25 éves, szexi barátnője van és gyerekei tőle… Hogy mi lehet az oka annak, hogy a nők vonzódnak az ilyenekhez? (Még a tömeggyilkos Sztálinnak is több jó csaj jutott a farkára életében, mint nekem eddig…)
Valójában ennek ugyanaz lehet az oka, ami miatt a nők a férfiaknál sokkal gyorsabban, egyik napról a másikra túlteszik magukat egy-egy párkapcsolaton. A régi, ősi időkre kell visszanyúlni a magyarázatért.
Annak idején a fiatal nők férjhez mentek a falujukbeli legrendesebb, legkedvesebb pasikhoz, akik a tenyerükön hordozták őket. Éltek-éldegéltek boldogságban, szeretetben. A rendes, kedves srácok tejben-vajban fürösztötték, minden nap kinyalták őket a többszörös orgazmusig, és mindig megnyugtatták őket, hogy nem, abban az új ruhában egyáltalán nem látszik túl nagynak a seggük…
Aztán jött az ellenség. Megtámadta a falut. A kedves, rendes srácokat egytől-egyig legyilkolták. A házakat kirabolták majd rágyújtották az öregekre. Letarolták a termést és elhajtották a háziállatokat. És elhajtották a fiatal fiúkat rabszolgának, a lányokat-asszonyokat pedig megerőszakolták és elhajtották szexrabszolgának…
Amelyik nő nem tudta gyorsan túltenni magát a dolgon és megszeretni az új urát, annak bizony rossz sora volt, és nagyon hamar belehalt a bánatba… Az ilyen nő már nem tudta továbbadni a génjeit. Amelyik nő pedig gyorsan túl tudta tenni magát a múlton és az előző párkapcsolatán, az a génjeit is továbbadta, az új pasijáéval egyetemben.
És mivel ez a sztori generációról generációra ismétlődött, a nők (tudatosan vagy tudat alatt) arra jutottak, hogy – amint azt angolszász kereskedők mondják: -“Let’s cut out the middleman!”, – vagyis ha kihagynánk a rendes, kedves srácokkal kötendő házasságot, és eleve a gyilkos, pszicho- és szociopata vadállatokba szeretnénk bele és azokhoz mennénk feleségül, akkor megússzuk ezt az egész falut megtámadós és legyilkolós bullshitet, nincs ez a tök felesleges kör, a végeredmény pedig úgyis ugyanaz…
És mostanra ez a program már a génjeikben van a nőknek a darwini természetes kiválasztódás miatt.
A kedves, rendes srácok pedig?
Nos, azok így jártak…
A nők világéletükben a seggfejekhez vonzódtak és fognak vonzódni, uralomra vágynak ugyanis a kapcsolatban (még ha nem is képesek rá), és erre ott van látszólagos esély, ahol instabil a másik fél. A mentálisan zakkant seggfejek általában épp ilyenek, ráadásul a nők nagyja maga sem a kiegyensúlyozottság szobra. A legtöbbször nyilván ezek a kapcsolatnak nevezett viccek nem működnek, egy olyan civilizációban pedig, ahol nincsenek két nagy fülessel észhez térítve párválasztásnál, szépen egyedül maradnak a gyerekkel, ami a létező legrosszabb forgatókönyv, mint tudjuk.
Az eggyel okosabb fajta béna fickót választ magának, de azt meg nem tiszteli, hiába rendes az illető. Ilyen kapcsolat is elég sok van, gyakoribb ott, ahol a nő IQ-ja eléri a három számjegyű értéket, de ezeket férfiakat is rendbe kellene szedni, mert túl gyengék.
A szabályok lazulása mára odáig fajult, hogy konkrétan összeomlóban a társadalmunk, aminek egész látható jelei sorakoznak ma már, csak a befogott szemmel és füllel élő többség még mindig a valagában tartja a fejét, mert az kényelmesebbnek tűnik, mint az elkerülhetetlennel szembenézni. De lesznek majd szabályok, ha nem mi hozzuk meg őket, majd azok fogják, akik a helyünkbe lépnek. Az elbutult, ellustult, gyávává lett közösségeknek a történelem eredeti formában ritkán szán hepiendet.
Ezek szerint,meg kell tanulnunk újra veszélyesen élni,ha túl akarjuk élni a civilizációnk pusztulását,nem mellesleg ha még asszonyt is akarunk magunk mellé. Kérdés,hogy milyen asszonyt?
Csakis jólneveltet és erkölcsöset, de ha kicsit meglapogatjuk őket hülyeség esetén, hamar ilyenek lesznek majd, ők mindig hozzánk alkalmazkodnak.
Normális nőt nem kell verni, nem igényli, nem is tűrné meg. Egy viszonylag normálisat sem. Még csak fenyegetni sem kell. A megfelelő szavak csodákra képesek. A Mónika show szereplőivel pedig alapból nem kell kikezdeni.
“A legfontosabb, hogy akár istennel, akár emberrel van dolga, nem cselekszik és nem visel el igazságtalanságot. Mert ha elvisel valamit, soha nem erőszak által, hiszen az erőszak nem fog Erószon; ha pedig cselekszik, soha nem erőszakkal cselekszi, mert mindenki önként szolgál Erósznak mindennel.”
Ahogy a gyerekből sem válhat rendes felnőtt elhanyagoló vagy bántalmazó környezetben, megfelelő nevelés nélkül, úgy a nők sem kezdenek majd el maguktól úgy viselkedni, hogy ne romboljanak szét mindent maguk körül. Tetszik – nem tetszik, az emberek (sajnos ma a férfiaknak hívott élőlények is) maguktól csak a könnyebbnek hitt ellenállás felé szeretnek menni, de az 10-ből 9-szer hosszú távon ráb*szás, persze ezt valahogy sosem megy időben felismerni. Amíg a közösség túlélése múlt rajta, muszáj volt rövid pórázon tartani a nőket, és ilyenkor derül ki, miért is kellett mindez. Most kapjuk a tudásfrissítést, pár évszázadig könnyen lehet, hogy elég lesz.
A Karma fogalma által leírt világtörvény, már csak így működik.
Hát nem tudom, szakmám, előéletem révén megismert tényleg durva arcoknak sincs nagy sikerük. Talán, azért, mert ott már beindul nőknél a vészcsengő.
Mint a viccben. Beszélget egy amerikai diplomata egy samesz országbelivel. A “samesz” kérdezi amcsit: Te miért támadtatok meg Irakot?! amcsi: Mert veszélyezteti az általunk kreált világrendet és vannak tömegpusztítófegyverei. Samesz: Akkor miért nem az oroszokat? amcsi: Mert nekik tényleg van..
Nah ìgy vannak a nők a “rosszfiúkkal” szeretik, ha egy férfi annak tűnik, de azt nem, ha tényleg az..
Nem börtöntöltelékekre értem feltétlenül, de ha megnézzük, mennyi drogos, alkesz, munkakerülő lumpen mellett kiköt valaki (aki őt nyilván sz*rba sem nézi), igen rossz arányt kapunk.
Hivatásos katona ismerőseimnél, akik valamilyen elit egységnél, híresebb alakulatnál vannak, ott is ez a helyzet.
Amelyiknél volt is, ott legkésőbb a missziók alatt lelépett az asszony. Ezt a történést jól bemutatták a Bőrnyakú című filmben.
De ezt a történetet meséli el az általam már egyszer betett gyönyörű orosz katona (rock) dal.
https://youtu.be/wYBnZDO0Hvc?si=KUDsyLF1-W8sxSW3