Férfihang.hu
55 megosztás

Gyermeki érdek ellenében készült bírósági titkári tanulmány

Eredeti cikk itt olvasható.

dr. Varga-Schmuczer Bernadett – állítólag bírósági titkár (nem tudni, melyik bíróságon) – egy tanulmányt készített az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézet, családjogi szakjogász képzésén történő felhasználás céljával „Gyermeki akarat ellenében kikényszerített kapcsolattartás” címmel, ami a napokban megjelent a Jogi Fórumon.

Már önmagában is mondhatni szokatlan, hogy egy névtelen, az ismeretlenség homályában valahol éppen a szárnyait bontogató, kezdő bírósági titkár készítsen bármit az ELTE Jogi Továbbképző Intézet, családjogi szakjogász képzéséhez, ahol még a bírók, illetve az alkotmányjogászok közül is csak a már több évtizedes gyakorlattal és kiemelkedő referenciákkal rendelkezők értekezései, előadásai képezhetik a továbbképzések anyagát.

Másrészt – ami viszont kevésbé meglepő, ugyanakkor sokat sejtető körülmény! – a „tanulmány” meglepő hasonlatosságot mutat úgy tartalmában, mint szóhasználatában, kifejezésmódjában a PATENT, illetve a NANE egyesületek publikációival, sőt azt is mondhatnánk: lényegében semmi újdonságot nem tartalmaz ahhoz képest, amit ezen két egyesület kiválóságaitól korábban már ne hallottunk/olvastunk volna. (A „tanulmány” nyíltan említi is „szemlélet-forrásként” ezt a két antipatriarcha, a férfiak, illetve az apák társadalmi szerepét, illetve a családon belüli szerepét, nélkülözhetetlen voltát tagadó, szekta-jelleget mutató, az élet, illetve általában a természet törvényeitől elrugaszkodó egyesületet.)

Ami azonban lényeges különbség, hogy azt a bomlasztó, felforgató tevékenységet, amit az álfeminista, valójában családellenes politikai célokat szolgáló egyesületek közhasznú tevékenységnek álcázva folytatnak, ezúttal egy bíróságon titkárként működő és így az igazságszolgáltatást képviselő hivatalos személy folytatja, mégpedig leplezetlenül, teljesen nyíltan, sőt – ezek szerint! – a következő, most felnövekvő bíró-generáció tudat-, illetve szemléletfertőzésének a céljával teszi ezt.

Másrészt önmagában is súlyosan sérti a bírósági tisztviselőkre vonatkozó alapvető etikai normákat az, hogy egy ismeretlen „titkárocska” – ezt a kifejezést nem lebecsülésként, hanem kizárólag a bíróságon belüli természetesen hierarchia érzékeltetésére használom! – lényegében „nekimenjen” a tapasztalt bíró kollégáinak: azzal vádolja őket, hogy intézményesítetten fütyülnek a gyermekek érdekére, hogy elvtelenül és a gyermekek érdekével súlyosan ellentétesen, kizárólag az apák igényeit veszik figyelembe, az apákat szolgálják ki, illetve az apáknak szolgáltatják ki a szerencsétlen gyermekeket.

Ráadásul – minden valószínűség szerint – ezt egy kapcsolattartást végrehajtani köteles titkárként teszi, ami különösen elfogadhatatlan, mivel egy végrehajtó eleve nem vizsgálhatja, de még csak nem is véleményezheti – legalábbis hivatalos minőségében, pláne nyíltan! – a végrehajtandó határozat megfelelőségét: az abban foglaltakat köteles végrehajtani. (Ha egy határozat nem jó, elhibázott – mert nyilván van ilyen is -, akkor annak megváltoztatására megvannak a megfelelő jogi lehetőségek. Ami azonban bizonyos: erre nem egy bírósági titkár rendelkezik hatáskörrel egy kifejezetten végrehajtásra irányuló nemperes eljárás keretében! Nem véletlen, hogy maga a nemperes eljárásról szóló törvény történetesen nem is tartalmazza azt a megszokott, mérlegelést lehetővé tevő kitételt, hogy „és ha a gyermek érdekében áll”. Ez nem jogalkotói mulasztás, hanem annak a világos kifejezése, hogy a gyermek érdekét a kapcsolattartást szabályozó bíróság/gyámhivatal köteles figyelembe venni a kapcsolattartás mikéntjének meghatározásánál. A bíróság/gyámhivatal döntésének jó, vagy rossz voltát pedig a fellebbezés, illetve az esetleges felülvizsgálat során eljáró bíróság feladata vizsgálni, egy végrehajtó szervnek ez nem feladata, sőt erre nincs is törvényi lehetősége: végre kell hajtania a jogerős határozatban foglaltakat.)

Leszámítva, hogy ez – mármint, hogy a köztudottan 90%-ban női családjogi bírók, és kevés kivétellel ugyancsak kizárólag nőkből összeállított 3 tagú másodfokú és felülvizsgálati tanácsok intézményesítetten fütyülnek a gyermekek érdekére, hogy elvtelenül és a gyermekek érdekével súlyosan ellentétesen, kizárólag az apák igényeit veszik figyelembe, az apákat szolgálják ki, illetve az apáknak szolgáltatják ki a szerencsétlen gyermekeket – mekkora kapitális baromság (erre nincs enyhébb szó!), egy bírósági testületen belül az ilyen inkollegiális magatartás eleve nem engedhető meg. (Mert ha dr. Varga-Schmuczer Bernadett valóban úgy gondolja, hogy ő nulla élettapasztalattal, nulla életbölcsességgel majd „megmondja a tutit” a hozzá képest összemérhetetlenül nagyobb élettapasztalattal rendelkező, idős bíróknak, akkor ezt legfeljebb diszkréten, négyszemközt próbálhatná meg, semmiképp nem egy nyilvános „tanulmányban”. Mert az ilyen etikátlan viselkedésnek az egyenes következménye nem lehet más, mint hogy kiközösítik, hogy nem fogadják be a testületbe, hogy nem csupán soha nem lesz majd belőle bíró, de nagy valószínűség szerint titkár is csak ideig-óráig marad: az ugyanis eleve nyilvánvalóan nem engedhető meg, hogy ilyen felfogással, ilyen gondolkodásmóddal legalábbis családjogi területen foglalkoztatni lehessen valakit: ezen a területen nemi alapon diszkrimináló, férfi- és apagyűlölő attitűdöt mutató bírót/titkárt alkalmazni nem lehet, sőt kifejezetten bűn!)

Az álfeminista gyülekezetek kommunikációs stratégiáját ismerők számára ma már jobbára elég elolvasni ennek a „tanulmánynak” a címét, és azzal az erővel azonnal tovább is lapoznak, biztosak lévén abban, hogy nem veszítenek semmit. Mi azonban persze nyilván megnyitottuk a „tanulmányt”, majd megbizonyosodtunk róla, hogy ezzel értékes időt veszítettünk, jobban tettük volna, ha mi is tovább lapozunk. Mármint persze magánemberként. Mert a hivatásunkból kifolyólag nekünk kötelességünk a társadalmat óvni a tudat-fertőző próbálkozásoktól, számunkra közfeladat a magyar családok számának csökkentésére irányuló ténykedések és ténykedők leleplezése.
A „tanulmány” az ezektől a társulatoktól már megszokott, mérgező, a józan emberi érzéket és a természet törvényeit kifordítani igyekvő, sejthetően megrendelésre készült iromány, amit természetesen soha, sehol nem fognak felhasználni a családjogász képzésben.

A módszer ismert: az egyes részletek – önmagukban – akár még életszerűnek is mondhatók, hiszen képzett tudat-, és tömegmanipulátorok tollából fakadnak. Az egyes részletekkel vitatkozni tehát értelmetlen lenne. Ahhoz viszont, hogy lássuk: ezek a részletek nem állnak össze egységes egésszé, hogy a sok kis igazságból – hamis relációkkal – végül egy általánosított, orbitális valótlanság kerekedik ki, már mélyebb átgondolás, és mélyreható társadalmi, oktatáspolitikai, szociális, pedagógiai, pszichológiai és történelmi ismeret háttér szükséges, amivel – így együtt – az olvasók töredék része rendelkezik csupán.

A „tanulmány” leplezetlenül férfi- és apaellenes irányultságra, nemi alapú diszkriminációra utal és olyan szerzőt sejtet, aki valószínűleg maga is áldozata ugyanazon törekvéseknek, amelyeknek – mára már – maga is élharcosává vált. (Jól látható, hogy a „kényszerláthatás” fogalma alatt kifejezetten és kizárólag apai kapcsolattartást tud elképzelni. Azt, hogy netán az is előfordulhat, hogy egy az édesapjánál elhelyezett gyereknek kell „akarata ellenében” kapcsolattartásra mennie az édesanyjához, még feltételezés szintjén sem jelenik meg a beszűkült látókörrel jellemezhető „tanulmányban”.)

Valójában tehát nem azon van a lényeg, amit a „tanulmány” tartalmaz, hanem sokkal inkább azon, amit nem tartalmaz, ami hiányzik belőle. Vagyis nem a benne foglalt látszat-, illetve részigazságok bírnak jelentőséggel, hanem azok a „tanulmányból” hiányzó, tudatosan és célzatosan elhallgatott alapigazságok, amelyek súlytalanná teszik a „tanulmány” látszat-igazságait, amelyek mellett eltörpül, lényegtelenné válik mindaz, ami a „tanulmányban” szerepel.

Másrészt érdemes rákeresni a tanulmányban az „Alkotmánybíróság”, az „Alaptörvény”, az „alapjogi”, stb. kifejezésekre és azonnal látni fogjuk, hogy a „tanulmányból” teljes egészében hiányzik minden alapjogi aspektus! Annak ellenére, hogy a kapcsolattartás jogát a jogalkotó alapjogi rangra emelte és kifejezetten a sérthetetlen magánszféra szerves részeként kezeli, amint ezt a taláros testület tanulmány értékkel fejti ki éppen az egyesületünk által előterjesztett – konkrétan e sorok szerzője által megírt – és alaposnak talált egyik alkotmányjogi panaszunk kapcsán hozott, IV/1533/2020. AB határozatában. És innen tudhatjuk azt is biztosan, hogy ezt az irományt garantáltan sehol nem fogják egyetemi szinten felhasználni semmire, hiszen ebben a témában alapjogi ismeretek nélkül, az Alkotmánybíróság határozatainak az ismerete, felhasználása nélkül használható, ténylegesen is értéket képező értekezés nem képzelhető el.

És itt térnék rá a lényegre: az akaratszemlélet és az érdekszemlélet ütközésére. Ebben a témakörben ajánlom dr. Lápossy Attila előadását a „Figyeljetek rám!” AIKE konferencián.

Lápossy Attila jogász, 2017 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi Tanszékén egyetemi tanársegéd és doktorjelölt. 2008 óta dolgozik az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában különböző beosztásokban, 2014-2021 között a Gyermekjogi Osztály osztályvezetője volt, 2021 óta az Osztály vezető főtanácsosa. Fő kutatási területe az alapjogvédelem, a kiszolgáltatott csoportok védelme, a gyermekjogok, az ombudsmani intézmények jogvédelmi rendszere és működése, valamint az alkotmánybíráskodás. Rendszeresen publikál gyermekjogi témákban. A konferencián az alkotmányjogász a szülőség alkotmányos vetületéről beszélt, szemléletes prezentációval segítve a szülői státusz alapjogi vetületének megértését.

dr. Varga-Schmuczer Bernadett gyermeki akarat ellenében kikényszerített kapcsolattartásról ír, nem pedig gyermeki érdek ellenében kikényszerített kapcsolattartásról.

A PTK kommentár a kiskorú jogállásáról a következőket tartalmazza:

A Ptk. 4:146. § (1) bekezdése a Csjt.-ben ismert rendelkezést ismétli meg: elhagyott kiskorú gyermek nincs, a gyermek nagykorúságának eléréséig a szülői felügyeletet gyakorló szülő, vagy gyám gondoskodik a gyermekről, teljesíti a vele kapcsolatos kötelezettségeket, és egyúttal él az ebből eredő jogokkal. A gyermek életkoránál fogva rászorul erre a gondozásra, támogatásra, amely különböző feladatok ellátását jelenti.

A Gyvt. 10. § (1) bekezdése szerint a gyermek kötelessége különösen, hogy

a) gondozása és nevelése érdekében szülőjével vagy más törvényes képviselőjével, gondozójával együttműködjön,
b) képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének,
c) tartózkodjék az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.

Majdnem szó szerint ugyanezt fogalmazza meg a Csvt. 12. § (1) és (2) bekezdése is, ami annyiban bír nagyobb súllyal, kifejezetten sarkalatos törvény, ami közvetlenül az Alaptörvény alatt áll a hierarchiában:

(1) A külön törvényben foglaltak szerint tanköteles korú gyermek kötelessége, hogy képességeinek megfelelően eleget tegyen tanulmányi kötelezettségének.
(2) A kiskorú gyermek kötelessége, hogy – korának és fejlettségének megfelelően – tartózkodjék az egészségét károsító életmódtól, valamint gondozása és nevelése érdekében szülőjével együttműködjön.

A „tanulmányban” lényegében fetisizált gyermeki akarattal szemben a jogalkotó a gyermeknek sem csak jogokat biztosít, hanem számára kötelezettségeket is megfogalmaz. dr. Varga-Schmuczer Bernadett eltévedt felfogása szerint lényegében annak kellene teljesülnie, amit a gyermek akar. (Hozzátéve: ha kapcsolattartásról beszélünk, akkor ráadásul ez az esetek 90%-ában valójában még csak nem is a gyermek, hanem ténylegesen a gondozó szülő akarata!)

Hazánkban – szerencsére! – ma még nem az akartelv, hanem az érdekelv érvényesül: nem az a kérdés, hogy a gyermek (vagy legtöbbször az elidegenítő szülő) mit akar, hanem az, hogy a mi a gyermek – tudományos kutatásokkal alátámasztott – érdeke. (Mert bizony a kettő sokszor nem csupán nem ugyanaz, hanem esetenként homlokegyenest ellenkező.)

De talán nézzük akkor meg: hová vezetne az, ha eljutnánk a dr. Varga-Schmuczer Bernadett által hőn áhított nagyszerű jövőbe, mikor is a gyermek szabadon azt csinálhat, amit akar és semmit nem kell csinálnia, amit nem akar.

Csak mert hogy amikor a jövőbe szeretnék látni, rendre azzal találkozunk, hogy nincs új a Nap alatt, hogy amit mi a jövőnek képzelünk, arra rendszerint a múltban már volt példa, csupán rá kell szánnunk egy kis időt az adott terület történelmének megismerésére…

A Versaille utáni Németországban két kiváló, haladó szellemiségű oktatási-nevelési reformer – Kurt Löwenthal és Franz Krakauer – egyszer már nem csak megálmodta, de meg is valósította dr. Varga-Schmuczer Bernadett álmát: az általuk létrehozott Marx Károly Gimnáziumban az volt a szabály, hogy a diák (a gyermek) határozta meg a tananyagot, a diák mondta meg, hogy mit akar tanulni és a tanárnak ehhez kellett igazodnia. 14-18 év közti korosztályról és koedukált iskoláról beszélünk, nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy kitaláljuk: mi az, ami a legjobban érdekelte a Marx Károly Gimnázium tanulóit… Tanulmányi kirándulás címén a tanárok – kérésükre, akaratukra – kuplerájba vitték a diákokat, akik azután másnap az ott szerzett élményeikből írtak dolgozatot. Löwenthal és Krakauer nyaranta „Diák köztársaság” névvel nyári tábort szervezett a nebulóknak, ami lényegében egy gigantikus, egésznyaras orgia volt. Ebben a tanároknak is közre kellett működni – tapasztalatukkal segítve a gyermekek „kibontakozását” -, amennyiben ezt a diákok igényelték.

A német szülők hiába tiltakoztak, a két reformer megnyugtatta őket, hogy ez a helyes út, ez a fényes jövő, szakítani kell az elavult hagyományokkal, ósdi elvekkel és látszat erkölcsökkel. (A két kiválóságnak nem kis érdemei voltak azután Adolf Hitler hatalomra juttatásában, mivel a németek az ördöggel is szövetkeztek volna, csak hogy valaki megszabadítsa őket ettől a „fényes jövőképtől”. Hitler – a hatalomra kerülését követően – 48 órát adott a két oktatási-nevelési reformernek arra, hogy elhagyják az országot. Portugáliába mentek és ott méltatlankodtak azon, hogy milyen intoleráns, hálátlan nép ez a német.)

A múltban tehát már volt hasonló próbálkozás, az eredménye pedig intő példa legyen mindannyiunk számára a jövőre nézve is: dr. Varga-Schmuczer Bernadett elképzelései a gyakorlatban ide vezetnek.

Persze egyszerűbben is megközelíthetjük a kérdést:

A jogalkotó a gyermek számára a különélő szülővel való kapcsolatot a gyermek 18 éves koráig teszi kötelezővé. (Nyilván az extrém helyzeteket leszámítva.) Ehhez képest a tankötelezettséget csupán a gyermek 16 éves koráig írja elő.

Ha tehát megvizsgáljuk a dr. Varga-Schmuczer Bernadett „tanulmányából” felsejlő ígéretes jövőképet, abba bizony az is benne foglaltatik, hogy ahogyan a gyermek nem köteles kapcsolatot tartani a különélő szülőjével, ha nem akar (illetve a gondozó szülő nem akarja), akkor ennyi erővel nyilván ugyanúgy nem köteles iskolába se járni, ha nem akar. (Vagy mondjuk eldöntheti, hogy melyik órára akar beülni, és melyikre nem. Melyik tanár szimpatikus neki, és melyik nem.)

Térjünk át most a „kényszerkapcsolattartás” realitására pár szó erejéig:

A férfi és a nő más-más alkat. Az előbbi – többnyire – racionális alapon gondolkodik és dönt, míg az utóbbinál minden – többnyire – emocionális alapon működik.

Ebből egyenesen adódik, hogy az apák csak a legritkább esetben erőltetnek olyasmit, ami nekik sem jó, amiben bizonyosan nem sok örömüket lelik. (Márpedig a „kényszerkapcsolattartás” tipikusan ilyen. Az nem csak a gyermeknek nem jó, de a kapcsolattartásra jogosult szülő sem fogja benne örömét lelni.)

Éppen az anyák esetében fordul elő gyakrabban, hogy képesek foggal-körömmel ragaszkodni olyasmihez (is), ami nekik sem jó. (Így adott esetben a velük találkozni nem akaró gyermek magukhoz kényszerítéséhez is.)

Azaz az a bizonyos „gyermeki akarat ellenében kikényszerített kapcsolattartás” sokkal gyakrabban fordul elő az édesapánál elhelyezett gyermek és a különélő, kapcsolattartásra jogosult anya felállás esetében, mint az édesanyánál elhelyezett gyermek és a különélő, kapcsolattartásra jogosult apa felállás esetében!

Másrészt könnyű belátni, hogy ha valamelyik szülő a gyermeket netán bántalmazza, az nagyon ritkán a különélő, kapcsolattartó szülő, majdnem mindig a gondozó szülő! A gyermek ugyanis mindig a gondozó szülőnek van kiszolgáltatva, így eltűrni is tőle kell, hogy eltűrjön sokszor sokmindent. Ezzel szemben a különélő szülőnél fordított a helyzet, ott sokkal inkább a különélő szülő az, aki ki van szolgáltatva a gyermeknek: kénytelen a kedvében járni, ha azt akarja, hogy a gyermek menjen hozzá, szeressen nála lenni. Tipikus esete ennek az, amikor a gondozó szülő liberális szemléletű és mindent megenged, a különélő szülőnél viszont szigorú szabályok vannak. Ilyenkor általában az lesz, hogy ez utóbbi is kénytelen lesz „lazábbra venni a formát”, ha jóban akar lenni (maradni) a gyermekkel. Az tehát, hogy a különélő szülő kapcsolattartáson bántalmazza a gyermeket, nagyon ritka. (Egyesületünk 9 év alatt mindössze három ilyen esettel találkozott: mindhárom esetben anyai kapcsolattartáson fordult ez elő.)

Ahogy persze a „gyermeki akarat” kérdése is összetett probléma, ami érintőlegesen sem jelenik meg a „tanulmányban”… Hogy csupán egy konkrétumot említsek: az édesanyánál elhelyezett gyermek augusztus 14-én nem sokkal záróra előtt bemegy az egyik gyámhivatalba és jegyzőkönyvbe foglalva követeli, hogy a hatóság azonnali hatállyal helyezze át az édesapjához. Aznap már az édesapjánál alszik. Majd másnap elmegy az anyai nagymamához és ott ragad. Augusztus 16-án délelőtt pedig beviszi az édesanyja egy másik gyámhivatalba, ahol közli, hogy ő nem mondott semmit kevesebb, mint 2 nappal korábban, hanem a gyámügyi előadó írt valamit az apjával közösen, amit neki elolvasás nélkül kellett aláírnia. Ő, ha nem muszáj, akkor találkozni sem szeretne többé az édesapjával. (És persze erre hiába kér magyarázatot ez utóbbi gyámhivatal: a gyerek közli, hogy magyarázattal, konkrétummal nem tud szolgálni, arra nem készítették fel.)

Tisztelettel kérdezzük dr. Varga-Schmuczer Bernadett állítólagos bírósági titkártól: ilyen esetben ő egész pontosan mit is értene a gyermek akaratán?! Hol veszik el az ítélőképesség, vagy a gyermeki akarat befolyásmentes, önálló, szabad voltának kérdése, vizsgálata?!

Végül vizsgáljuk talán meg a „gyermeki akarat” mindenekfelett állóságát hirdető/követelő rétegek, csoportok tényleges céljait:

Bizonyára senki előtt nem ismeretlen a szabadkőművesség, az illuminátusok, és a hasonló szervezetek fogalma. (Ezek a történelem során hol titkosan, hol nyíltan, de évszázadok óta működtek, működnek és fognak is működni és ha tetszik, ha nem: lényegében kezükben tartják, irányítják a világot.) Náluk ismerhettük meg a „bölcsek tanácsa” fogalmat.

És itt jön a lényeg: a bölcsek tanácsában 50 éves kor alatt nem vesz és nem is vehet részt senki. Mégpedig azért, mert náluk hibázni egyszerűen nem lehet, mert azon a szinten egy hiba akár évszázadok alatt elért eredményeket dönthet le. Pontosan tisztában vannak azzal, hogy a felelősség, a tudás, az élettapasztalat és az életbölcsesség együtt kell, hogy meglegyen valakiben ahhoz, hogy akarjon, tudjon és merjen is dönteni az illető nagy horderejű kérdésekben. (Ráadásul általában annak tudatában, hogy a döntéseiért a teljes addig megszerzett vagyonával és az életével is felel!) És pontosan tisztában vannak azzal is, hogy ezek a kondíciók bizonyosan nem kamaszkorban, de még csak nem is 30-40 éves korra alakulnak ki, érlelődnek meg valakiben.

Ne gondoljuk azt, hogy ezzel ne lenne tisztában dr. Varga-Schmuczer Bernadett is. Nagyon is tisztában van vele, ahogy tudják ezt a PATENT, a NANE és a hozzájuk hasonló, szekta jellegű képződmények is.

Amikor mindent megtesznek azért, hogy a felnőtt kor határát lényegében egyre lejjebb tolják, hogy az egyes döntési kompetenciákat egyre alacsonyabb életkorhoz kössék, akkor pontosan tisztában vannak azzal, miszerint ez nem eredményezhet mást, mint hogy a társadalom által hozott, illetve annak alapvető egységén, a családon belül születő döntések hibaszázaléka egyre magasabb lesz, a meghozott döntések egyre nagyobb százaléka lesz átgondolatlan, felelőtlen, rossz, hibás, vagy akár bűnös döntés.

És pontosan ez a céljuk!

És ez az, amit már a múlt század 20-as, 30-as éveiben felismert a számos díjjal honorált, kaliforniai (később Párizsba költözött) neves írónő: Gertrude Stein – https://hu.wikipedia.org/wiki/Gertrude_Stein -, és az angol „activity” kifejezést használta az ilyen, az éppen fennálló és működő rend megbontására, zavarkeltésre, anarchia kiváltását célzó tevékenységre, aminek a legtalálóbb magyar megfelelője: felforgató tevékenység.

Kalmár László György

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
55 megosztás


1
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
1 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
13 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
1 Hozzászólások szerzői
tomgal Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
tomgal
Olvasó
tomgal

Nos, én végeztem egy kis nyomozást, a tanulmány kézirata Veresegyházon lett lezárva ( a tanulmány több linkről is letölthető ) január 30-án.

Továbbá még joghallgatóként Schmuczer Bernadett miss Balaton volt 2009-ben. Lehetetlennek tartom, hogy a név és joghallgatóság alapján ne ugyanazon személyről legyen szó. Ekkora véletlen nincs.( sokra nem vitte az elmúlt 14-15 évben , úgy tűnik lassan sikerül az az egyetem, szakvizsga, stb). Itt tekinthető meg a hölgy 20 éves korában:

https://www.blikk.hu/aktualis/berni-sarga-bikiniben-hoditotta-meg-a-kozonseget/pzb1x5b

Beleolvastam az irományába, amiről dióhéjban az a véleményem, hogy sokkal több visszaélésre adna okot egy ilyen gyermeki akaratot figyelembe vevő gyakorlat , mint segítene esetleg valós esetekben, amikor tényleg jogos lenne ( akár apa, akár anya ellenében ) a gyermek akaratának figyelembe vétele. Innentől kezdve elég lenne a gyereket lekenyerezni, megzsarolni, a csillagokat is beígérve ” lefizetni”, hogy ” ne akarjon menni”. Szóval összefoglalva ez egy baromság.

Mindezt úgy mondom, hogy ismertem 2 valós történetet is, ahol apuka tényleg azért vitte csak el a gyereket, mert” joga van hozzá” és különben le sem szarta, hogy a gyerekkel mi van. ( a kisgyerekkel nem egyszer a láthatás alatt kizárólag az új barátnő , esetleg nagymama foglalkozott, másik esetben még az sem).
De bajuk nem lett, persze nem szerettek elmenni az apjukhoz , alig várták, hogy haza mehessenek. Hiszem, hogy azért az esetek 99%-ban, ha valamelyik szülő valós testi-lelki veszélyt jelentene, akkor a bíróság nem, vagy csak felügyelet mellett engedélyezi a láthatást.
Tehát, azért mert néhány gyereknek kellemetlen, vagy nem szívesen megy a külön élő szülőhöz, engedélyezzünk egy általános kiskaput, hatalmas visszaélési lehetőséget mindenki számára. Külön felháborító, hogy kizárólag apák ellenében fogalmaz. Gratulálok. Nagyon logikus, értem miért csak titkár még mindig. ( valószínűleg a férje,a Varga a dr.)