Demográfia

Vajon jó úton haladunk, jó irányba?!

Az utóbbi években elszaporodtak az olyan közlekedési anomáliák amelyekben autósok haladnak szembe az út forgalmával, de mégsem erről lesz most szó.

A feminizmus erősödésével együtt előtérbe kerültek a család kontra karrier kérdései. Ezeket a kérdéseket megvizsgálva számokkal és tényekkel is alátámasztották, hogy a női munkavállalás és karrier minden esetben a családra és azon belül is elsősorban a gyermekek születésére nézve negatív hatású. Ennek ellenére még az állami és az ellenzéki propaganda alá tartozó médiák is folyamatosan erőltetik a női karrier építést és megpróbálják úgy feltüntetni, hogy az jó a családoknak és mennyire kedvez a gyermekvállalásnak. Az állami irányítás alá tartozó oktatás is ezt próbálja tovább erőltetni már egészen kicsi kortól kezdve. Azonban jól látszik, hogy minden igyekezet ellenére sokkal inkább károsak ezek a támogatott folyamatok mint hasznosak.

A problémák teljes megértéséhez szükséges kiemelni a nemrégiben előtérbe került és talán minden eddiginél súlyosabbnak feltüntetett demográfiai problémát is. Abban minden politikai irányvonal és statisztikai hivatal egyetért, hogy Magyarország népessége 1981-óta folyamatosan csökken de azt követően elszabadul a pokol. Gyakorlatilag nincs két olyan statisztikai hivatal amely hasonló számokat mutatna, de a politikai oldalak véleményei is ellentmondóak. Eredetileg szándékomban állt statisztikai adatokat bemutatni, de mikor olyan statisztikai adatokkal is találkoztam amely szerint jelenleg Magyarországon 11.4 millióan élünk, beláttam, hogy nincs fellelhető hiteles adat. Mindazonáltal az eltérő vélemények zömét tekintve 9.1 és 9.7 millió közötti a számunk, a 2022-es hivatalos népszámlálási adatok szerint pedig 9.6 millióan vagyunk.

Azonban minden ellentmondó adat ellenére is kivehető, hogy gyorsul a népesség fogyásának üteme. Az elmúlt 13 év alatt a népszámlálási adatok alapján az éves népesség fogyás a háromszorosára nőtt a korábbi népszámlálási időszakokhoz viszonyítva. Természetesen ez nem új keletű, hisz minden nyugati ország küzd ezzel a problémával, mi, Magyarok és a többi volt kelet európai ország azonban még sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a nálunk fejlettebb nyugat. Számomra éppen ezért érthetetlen, hogy miért van az, hogy a rendszerváltás óta minden egyes kormány a családpolitikában vagy épp a népesség csökkenés elleni harcban a nyugaton már látványosan megbukott intézkedéseket és törvényeket vezeti be.

A legtöbb országban már nem is tudják elrejteni a problémákat, és az sem titok, hogy a migrációban látják a megoldást. Azonban mi, Magyarok már megtapasztaltuk, hogy a betelepített kisebbségek sosem fogják megoldani a demográfiai problémákat, csak egy ideig segíthetnek azok elfedésében.

A kommunista rendszerben az országunk határai közé szorult kisebbséget kemény intézkedésekkel próbálták integrálni a társadalomba, ami elég csekély eredményeket hozott, de legalább garantálták az őslakosok jogait, jogorvoslatát. A rendszerváltás óta viszont hatalmas pénzekkel és számos, csak számukra elérhető támogatási rendszerrel próbálják integrálni a kisebbséget. Sajnos minden igyekezet ellenére, az integráció egy jelentéktelenül alacsony százaléktól eltekintve egyáltalán nem valósult meg. Amellett, hogy minden intézkedés megbukott, az őslakosok és a kisebbség közötti ellentétek nagyban fokozódtak, amiknek elsődleges oka a kivételező kormányzati magatartás.

Viszont ezen elhibázott támogatásoknak köszönhetően a kisebbség létszáma olyan mértékben megemelkedett, hogy az elmúlt harmincöt évben képes volt elfedni az egyre súlyosabb demográfiai problémákat. Azonban a nyugat követésével mára már olyan súlyossá vált a helyzet, hogy a kisebbség növekedése sem képes tovább elfedni az egyre riasztóbb adatokat.

A tények egyre nagyobb nyilvánosságra kerülése miatt máris több véleménytáborra szakadt az ország.

A feminista szervezetek folyamatosan azt hangoztatják, hogy azért nem szülnek a nők mert elnyomásban élnek, nagyobb egyenlőség mellett több gyereket szülnének. Ennek teljes mértékben ellentmond az, hogy a nők nem elnyomásban élnek hanem előjogokat élveznek a férfiakkal szemben. Az is ellentmond a feminista narratívának, hogy a női jogok növelésével gyorsult a népesség fogyás. Tehát minél több jogot kapnak a nők, annál kevesebbet szülnek, és ez jól megmutatkozik a nálunk sokkal jobban feminizálódott országokban is.

Talán a leghangosabbak azok, akik azt állítják, hogy a megélhetési problémák miatt senki nem akar gyereket szülni ebbe az országba. Nem mondom, hogy nincs igazság abban amit állítanak, de az biztos, hogy nem ez a fő probléma. Írom ezt azért, mert az ellentábor véleménye is igaz. Ők megkérdőjelezik ezen állításokat azzal, hogy azon országokban ahol sokkal jobb az életszínvonal, még súlyosabb a probléma. Félek ez az álláspont annyira igaz, hogy szó szerint kiüti az előző csoport véleményét.

A másik nagy vélemény az, hogy a közbiztonság romlása és a háborús feszültségek miatt nincs gyermekvállalás. A közbiztonság még érthető is lenne, hisz az minden országban romlik. A háborús fenyegetettség viszont újdonság a nyugati országok számára, Amerikát leszámítva. De minden érvnek ellentmond az, hogy azokban az elmaradott országokban ahol a nők jogai ismeretlenek, az életszínvonal nagyon alacsony, a közbiztonság szinte nem is létezik, és szó szerint belharcokban őrlődik az ország: a népesség robbanásszerűen nő.

A negyedik – és talán a leginkább érthető tábor szerint – azért születik egyre kevesebb gyerek, mert kevesebb a szülő korban lévő nő. Ez egyrészt igaz, de mégsem tekinthető fő problémának. A kevesebb megfelelő korban lévő nő sem szül gyereket, ami persze sok kérdést is felvet. A fiatal nők egyre nagyobb százaléka a gyermekvállalásra leginkább alkalmas életkorában még tanul. Az iskoláikat követően megpróbálnak karriert építeni, vagy önálló egzisztenciát teremteni és van egy olyan réteg is, aki csak simán azt mondja, hogy ő még élni akar. Őszintén szólva az első két csoportot még meg is értem, bár nem értek egyet velük, viszont az “élni akarókat” nem vagyok képes megérteni. Honnan veszik, hogy egy stabil párkapcsolat és a gyerekvállalás az élet végét jelenti?! Azt meg végképp nem értem, miért hívják “életnek” azt, ha minden hétvégén részegen fetreng valaki a saját hányásában, és még azt sem tudja, kikkel és hányszor volt szexuális kapcsolata?!

Mindent egybevéve: mire a nők eljutnak a gyermekvállalásig már sokkal idősebbek annál, ami még optimális lenne a szüléshez és még csak az első gyermek vállalásánál tartunk. Ezt a meddőségi klinikák is alá támasztják, hisz ők is folyamatosan azzal érvelnek, hogy sokkal könnyebb lenne segíteni a gyermekre vágyó pároknak ha átlagban 10-15 évvel korábban fordulnának hozzájuk a felmerülő problémákkal. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ugyanezen klinikák a kormányt is okolják, mert nem kapnak elegendő támogatást a megfelelő segítségnyújtáshoz.

Tehát minden véleményre jut egy vagy több ellenvélemény és lehet, hogy egyikkel sem tudunk egyetérteni de mindnek van alapja is.

Engem éppen a sok véleménykülönbség késztetett arra, hogy másfelé is keresgéljek és megpróbáljak újabb okokat is feltárni.

Hazánk jelenlegi vezetése minden eddiginél látványosabb és nagyvonalúbb formában próbálja támogatni a családokat és a gyermekvállalást ami dicséretes, de látszik a kapkodás és az átgondolatlanság.

Természetesen az új támogatások mellett szól, hogy ezekkel végre nem csak a kisebbséget akarják támogatni, valamint nagyban elősegíthetnék a gyermekvállalási hajlandóságot.

Ennek ellenére a családtámogatások nem vezettek eredményre, még lelassítani sem sikerült a népesség csökkenését.

Talán jobb eredmények születnének, ha a támogatások kapcsán a kormány nem a nyíltan családellenes feminista szervezetekkel egyeztetne, sőt leginkább ezen szervezeteket kellene kizárnia a döntéshozatalból.

De talán kezdjük azzal az átgondolatlansággal, ami minden tekintetben ellentmond a józan észnek.

A kormány már több esetben is kijelentette, hogy számára a család az az anya és a gyerekek. Pár évig ez volt a hivatalos narratíva. Aztán persze jött az LMBTQ fenyegetettség és megtisztelő módon végre a férfiak, apák is helyet kaptak a családban. Viszont addigra már sikerült leértékelni a férfiakat a nők szemében és elvenni a kedvüket a családalapítástól.

Természetesen addigra számos kirekesztő és káros, csak nőknek szóló, kedvezmény született. Ilyenek az adókedvezmények, a diákhitel elengedése, a teljes adómentesség is, de volt olyan hitel is, amit csak nők vehettek fel, míg annak visszafizetési terheit a férfiaknak is viselniük kell.

Ezek nagymértékben családellenes intézkedések, hisz mindegyik a férfiak családban betöltött státuszát gyengíti. Vagyis ha csak a nők kapnak támogatást és engedményeket, míg a visszatérítési terhek közösek, a férfi a család számára anyagilag értéktelenné, feleslegessé válik a támogatások megkapását követően. Az értéktelen férfit pedig a nők nagyon gyorsan eltávolítják a családból a válás folyamatával annak ellenére is, hogy ezzel elveszítenek több további támogatást. Aztán ott marad a fiatal nő – többségében egy gyerekkel – és a beszűkült párkapcsolati lehetőségei miatt egyedülálló anyaként már nem is fog több gyereket szülni.

Demográfia valósága – Kormány: 1 – 0

A családból kitett férfi a tapasztalatai és a sokáig fennálló adósságai miatt szintén nem fog több gyereket vállalni.

Demográfia valósága – Kormány: 2 – 0

A következő látványos hiba a kicsi és fejletlen települések kihalását megakadályozni hivatott falusi CSOK. Persze voltak és vannak nyertesei ennek a támogatásnak, és akár kiemelkedően jó is lehetne kellő átgondolással. Akik elsők között vették igénybe ezt a támogatást, jól jártak, de a piac gyorsan reagált, és ezen ingatlanok árai egy megyei jogú város ingatlanjainak az értékére emelkedtek. Vagyis: ha ma egy fiatal pár élni kívánna ezzel a lehetőséggel, az önerejük és a támogatás mellett is háromszor akkora hitel felvételére kényszerülnek, mint a falusi CSOK bevezetése előtt. Persze lehetne ezt jól is szabályozni, de itt a kapkodás miatt ez elmaradt. Helyesen úgy működhetne a dolog, hogy ha valaki a támogatás igénybevételével kíván egy kis faluban ingatlant venni, akkor értékbecslő határozná meg a maximális értéket ami fölött már nem vehető igénybe a támogatás. Ez a magasabb árú vásárlások elmaradásával szabályozná az árakat, és így a támogatás nem az eladó ingatlanok tulajdonosainak jelentene extra hasznot, hanem ténylegesen a fiatalokat segítené.

Demográfia valósága – Kormány: 3 – 0

A következő nagy probléma az oktatás és az egészségügy. Szívem szerint külön választanám, de egyben is jól érthető.

Az orvosok bére drasztikusan megemelkedett, és a tanárok bére is emelkedik, így az ő bérük jóval átlag feletti. Nem sajnálom én senkitől a pénzt, de a világon mindenhol egy elvárásrendszer épül a kimagasló bérek köré. Azonban kis hazánkban ez elmaradt. Sem az orvosokkal sem a tanárokkal szemben nem épült fel egy, a munkájukkal szembeni elvárási és ellenőrző rendszer, kivéve az ideológiai megfelelést. Az egészségügy támogatása a béka hátsója alá szorult, mégsem ez a fő oka a hanyatló ellátásnak. Lehet, hogy kevés az orvos, de aki van, annak is büdös a munka, mind a magánrendelőjében akar még több pénzt keresni, hisz az állami rendszerben nem kell megfelelnie semmiféle elvárásnak. Ott akkor is megvan az uniós mértékű fizetése, ha naphosszat csak kávézik. Az oktatásban ugyanez érhető tetten. Nemcsak a színvonal csökken, de már óvodai szinten sem valósul meg a gyermekeink elvárható felügyelete. A felsőoktatásban pedig a pénzért terjesztett hamis ideológiáké a főszerep, és nem a valódi tudásé.

Azzal vannak tele a híradások, hogy iskolások, óvodások zaklatják, bántalmazzák egymást, vagy épp mikor a kis óvodás simán kisétál az ovi ajtaján. De az is gyakorivá vált, hogy kiderül egy pedagógusról, gondozóról vagy épp ezen intézmények egyéb alkalmazottjáról a ferde hajlam.

Talán mindezek is könnyebben feltárhatók és megelőzhetőek lennének, ha lenne egy, a tényleges munkájukkal szembeni elvárási rendszer. Tehát az egyre romló egészségügyi ellátások, valamint az oktatás és gyermekfelügyelet miatt is érthető ha csökken a szülési kedv.

Demográfia valósága – Kormány: 4 – 0

Sajnos még nem végeztem, sőt a végére hagytam a legnagyobb problémát ami akár tíz pontot is jelenthetne annyira súlyos.

Az anyaság ellehetetlenítése, amiben már a korábban leírt pontok is nagy szerepet játszanak. Tudom, hogy ez egy kényes téma, hisz teljesen szembe megy a feminizmussal, és azzal az iránnyal is, amerre a nyugat tart. Az anyaságot mind a mai napig egy szent dologként tartjuk számon, de mégsem vesszük figyelembe, sőt a támogatása helyett páros lábbal igyekszünk eltiporni. Az egy dolog, hogy a feministák teljesen kitörölnék az életünkből még a fogalmat is, de sajnos a nyugati országok kormányai is ezt az utat követik. Ahhoz, hogy egy nő ne csak szülő legyen, hanem anya is, elsősorban rengeteg időre van szüksége, olyan időre, amit a gyermekeire fordíthat. Tehát a nők karrier építése vagy épp a jelenlegi formában vett munkavállalása már önmagában nézve is anyaság ellenes és gátolja a gyermekvállalást. Egyre inkább kibontakozik a közvélemény ellenszenve is a karriert építő nőkkel szemben, míg a férfiak is egyre inkább a nők otthon maradását szorgalmazzák. Talán mindnél rosszabb a politikusnők és vállalkozónők megítélése, akiknek családjuk, gyerekük van. Ők azok, akik a karrier érdekében cserben hagyják a családjukat, és ami még rosszabb: szó szerint elárulják a gyerekeiket. Egyre szélesebb körben mutatnak rá arra is, hogy mit várhatnak a választók azon nőktől, akik a saját gyerekeiket is képesek elárulni. Félek, erre már számtalan politikusnő adott egyértelmű választ.

Az efféle karrier még férfiak esetében is joggal helyteleníthető, még akkor is, ha számukra ez egy olyan kötelező feladat, amit valakinek muszáj elvégeznie. Azonban az apák szerepe és jelenléte a családban messze nem bír akkora jelentőséggel mint az anyáké, hisz a férfiak még a pénz kereséssel is példát mutatnak az utódaiknak, ennek ellenére nagyon jó és hasznos lenne számukra is több értékes időt biztosítani a családban.

A bölcsődék például a gyerekekre gyakorolt kizárólag negatív hatásaik mellett még az adófizetők pénzét is elvonják attól, hogy az otthon maradni kívánó anyákat tudják hatásosabban támogatni.

De a hosszú óvodai idő, az általános iskolai közétkeztetés és a napközik is az anyaságtól vonnak el időt és milliárdokat havonta. Gyakorlatilag a kormányunk arra van berendezkedve, hogy jó sok pénzt költ egy olyan probléma megoldására, ami amellett, hogy könnyedén megelőzhető lenne, csökkenti a gyermekvállalási kedvet, és útjában áll egy kiegyensúlyozottabb felnőtt-társadalom kinevelésének a mai gyermekekből.

Én is voltam gyerek, és még jól emlékszem arra, hogy délben értem jött anyám az óvodába, és hazavitt házi kosztot ebédelni a közétkeztetési moslék helyett – ami akkoriban még egyáltalán nem volt moslék. De az általános iskola alsó tagozatában is 12-13 órakor elindultam haza ebédelni, utána pedig játék majd tanulás anyával.

A nyugat majmolásával szó szerint ellehetetleníti a kormányunk az anyaságot. Ezt azért sem tartom észerűnek, mert az a gazdasági plusz, amit az anyák adnak az általuk elvégzett többlet munkával, eltörpül a gyermekfelügyeleti intézmények fenntartási költségeihez képest, miközben elveszi a nők kedvét és lehetőségét is a gyermekvállalástól, ráadásul a működtetésük önmagában is nőket von el a családoktól.

Próbáljunk belegondolni, hogy vajon hány nő választaná a munkavállalást, a felsőoktatást és a karriert ha három gyerek vállalása esetén elegendő támogatást kapna a főállású anyasághoz?!

Azt se felejtsük ki, hogy az otthon maradó anyák a gyermekeik apját is többre értékelik, ami a családok egyben maradásának egyik alapfeltétele.

Persze ezen támogatásoknak útjában áll a nyugat követése, hisz a jelenlegi kormányzat üzenete az, hogy te csak dolgozz, mi meg vigyázunk a gyerekedre, de még jobb ha nem is szülsz. A nevelés kérdése pedig sok más fontos tényező mellett gondosan elhallgatásra kerül, mondhatni kifelejtik a reklámanyagból. Viszont ezek az elhallgatott dolgok, amik ráadásul sok időt és energiát követelnek, az első gyermek megszületésével felszínre kerülnek, és sokszor útját is állják a további gyermekek vállalásának.

Demográfia valósága – Kormány: 5 – 0

Tisztában vagyok vele, hogy a politikusoknál és a feministáknál az itt leírtak enyhén szólva is kiverik a biztosítékot és mindenféle kétes eredetű kimutatással meg gyalázkodással fognak reagálni, ha fognak.

Mégis úgy gondolom, hogy bárki, aki megpróbálja végiggondolni a leírtakat, legalább részben egyet fog érteni velem.

Arra is szeretnék rámutatni, hogy nem a jelenlegi kormányt akarom pusztán kritizálni, hisz a rendszerváltás óta minden politikai hatalom ezt a nyugaton kitaposott utat követi.

Jól látható az út, amin az országunk halad, és minden kilométerkőnél szembesülünk az utazás következményeivel. Vajon meddig mehetünk tovább, és tényleg addig akarunk ezen az úton haladni amíg teljesen el nem fogyunk?

A kérdést akár külön feltehetném a feministáknak is, hisz ők azok a véleményvezérek, akiket a kormányunk és a társadalmunk nőtagjai kritikátlanul követnek.