Van valami jó a férfiakban? – kedvcsináló

Ádám László írása

Az alábbi könyvismertető, illetve a szóban forgó könyv első fejezetének fordítása kedvcsináló az olvasáshoz angolul tudó felebarátaink számára. Vizsgálódásunk tárgya a következő kiadvány (az őskori munkamegosztás ábrázolásának forrása a nevezett munka).

Baumeister, R. F. (2010): Is There Anything Good About Men? How cultures flourish by exploiting men. [Van valami jó a férfiakban? Hogyan virágoznak a kultúrák a férfiak kizsákmányolásával]. New York.

A jeles tudóst több társadalom-lélektani tárgyú tanulmány és könyv szerzőjeként, illetve társszerzőjeként ismerjük. Kutatási területe elsősorban az önuralom, a döntéshozatal, a függőségi igény és a személyközi elutasítás, a nemiség, az észszerűtlen és önpusztító viselkedés, valamint a szabad akarat. Írt, egyebek között, az Élet értelméről (Meanings of Life, 1991), a Nemiség gazdaságtanáról (Sexual Economics, 2004, 2012), az Akaraterőről (magyar nyelven, 2013) és a Hiszékenységről (magyar nyelven, 2024).

A Férfihang olvasói megkérdezhetnék, miért nem fogalmazok tanulmányt magam a szóban forgó kérdésről? Nos, nem vagyok a társadalom-lélektan felkent papja. De még ha lenne is efféle munkához felkészültségem és indíttatásom, az olvasók aligha vennének komolyan. A neves tudósnak bizonyára többen elhiszik, hogy nő és férfi nem ellenségei egymásnak. Gyűlölhetik bár egymást, de – miként kova és acél – tüzet csak együtt gyújthatnak.

Baumeister könyve a következő fejezetekre tagolódik.

1. Egy furcsa, szokatlan kérdés
2. Jobbak-e a nők, mint a férfiak, vagy fordítva?
3. Nem tudnak vagy nem akarnak? Hol vannak a valódi különbségek
4. A férfiakkal kapcsolatos legkevésbé méltányolt tény
5. A nők szociálisabbak?
6. Hogyan működik a kultúra
7. A nők, a férfiak és a kultúra: Az egyenlőtlenség gyökerei
8. Feláldozható lények, eldobható életek
9. A férfiasság és a férfiúi én hozadéka
10. A férfiak kizsákmányolása a házasságon és az érzékiségen keresztül
11. Mi egyéb, mi a következő?

Egy furcsa, szokatlan kérdés

Van valami jó a férfiakban? A kérdés ma azért kihívó, mert aligha meri bárki is azt sugalmazni, hogy a férfiak bármilyen szempontból magasabb rendűek a nőknél. A közéleti képmutatás megengedi, hogy azt mondjuk, a nők jobbak a férfiaknál egyik-másik dologban. De többnyire szentségtörés még akár csak célozni is arra, hogy a férfiak jobbak bármiben, ami fontosabb, mint a befőttesüvegek kinyitása és a bogarak agyoncsapása.

E könyvben kissé szélsőséges elméletet dolgozok ki a férfiakról és a nőkről. Eszerint a különbségek elsősorban a kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásban gyökereznek. Ha az egyik nem jobb valamiben, akkor a jobb képesség valószínűleg azzal jár, hogy valami másban rosszabbul teljesít. Máskülönben észszerű lenne azt várni, hogy a természet mindkét nemet egyformán jónak teremtette a legtöbb dologban.

De nem ez a lényeg. Szándékomban áll messze túlmutatni azon kérdésen, hogy ki miben jobb. Nem csak azt akarjuk tudni, hogy miben jók a férfiak – hanem azt is, hogy mire jók a férfiak.

Az egyik legfontosabb tulajdonság, mely emberré tesz minket, az a képességünk, hogy óriási társadalmi rendszereket hozunk létre és tartunk fenn, melyek képesek fejlődni, alkalmazkodni és versenyezni egymással. E rendszereket kultúráknak nevezzük. Azt fogom mondani, hogy a kultúrák rendszeresen kihasználják a férfiakat bizonyos módokon, vagyis a kultúrák a férfiakat hasznosabbnak találják bizonyos feladatokra, mint a nőket. Fel fogjuk tenni a kérdést, hogy melyek ezek a feladatok, és miért választják a kultúrák a férfiakat e feladatokra.

Az okok, amiért az utóbbi időben szentségtöréssé vált a férfiakról kedvező véleményt mondani, a nőmozgalomra és annak széles körű befolyására vezethetők vissza. Utóbbi viszont arra alapozza elveit, ahogyan a férfiak és a nők viszonyulnak egymáshoz társadalmunkban és kultúránkban. A férfiak és a nők különböző szerepekkel bírnak a társadalomban, és mindig is így volt. A férfiak és a nők által régóta elfoglalt külön világok mára olyan mértékben összeolvadtak, hogy ez sok elődünket megrendítette volna. De sokak megdöbbenésére még nem minden teljesen egyenlő. Miért nem?

Inkább azt kérdezhetnénk, hogy kit érdekel? De az embereket érdekli. Különösen, mert a férfiak régóta magasabb társadalmi állásokat töltenek be, mint a nők. A történelem során a legtöbb uralkodó férfi volt. A legtöbb országot még ma is többnyire férfiakból álló csoportok kormányozzák. A társadalom más részein is a férfiak uralkodnak: a vállalati igazgatótanácsokban, a városi tanácsokban; úgy tűnik, még a családokon belül is a férfiaknak van nagyobb hatalmuk. A Global World Forum nemrégiben a legtöbb nemzetet az egyenlőség különböző szempontjai szerint értékelte, és nem talált egyetlen olyan országot sem, ahol a nők általában nagyobb tekintélynek örvendenének a férfiaknál. A Fórum szerint a teljes egyenlőséget egyik országban sem sikerült elérni. A férfiak tehát ma a világ minden országában nagyobb befolyással rendelkeznek, mint a nők. Leegyszerűsítve, két fő magyarázatot hoztak fel arra, hogy miért a férfiak uralták a kultúrát és uralták a világot. Az elsőt a huszadik századig szinte mindenhol elfogadták: a férfiak természetüknél fogva magasabb rendűek a nőknél. Az emberi lényeket létrehozó erők – akár isteni hatalom, akár a törzsfejlődés természetes folyamatai (vagy ezek valamilyen párosítása) – a férfiakat jobbá tették, a nőket pedig arra teremtették, hogy segítsék és szolgálják a férfiakat.

A második magyarázat visszavágás volt, válasz az elsőre. Azt hangsúlyozta, hogy a nők semmilyen értelmes szempontból nem alacsonyabb rendűek a férfiaknál. Lehetséges, hogy a nők magasabb rendűek, de semmiképpen sem alsóbbrendűek. Ezért a társadalmi helyzetbeli különbséget elnyomással kellett magyarázni. A férfiaknak valahogy össze kell fogniuk, hogy a nőket „lent” tartsák. A férfiak okos rendszert találtak ki maguknak, melyet férfiuralomnak neveztek el, és ezt használták a jutalmak megosztására és a nők elnyomására.

E könyv egy harmadik magyarázatot kínál.

Nem arról van szó, hogy a férfiak okosabbak, mint a nők (első feltevés). Nem arról van szó, hogy a férfiak gonosz módon összeesküdtek a nők ellen (második feltevés). Hanem néhány alapvető rokonszenvről és ellenszenvről. Ez abban gyökerezik, hogy a férfiak hogyan bánnak más férfiakkal, és ez mennyiben különbözik attól, ahogyan a nők viszonyulnak más nőkhöz. Arról szól, hogyan működik a kultúra. Egy véletlen folytán, mely a férfiak számára szerencsésen alakult, a kultúra inkább abból nőtt ki, ahogyan a férfiak viszonyulnak egymáshoz, s nem a nők kapcsolataiból. Voltak döntő alkuk: a nők kapcsolatai létfontosságúak voltak néhány más dologhoz. Csak éppen nem olyan nagy rendszerek felépítéséhez, mint a piacgazdaság vagy egy nagy csapat. Mivel a kultúra a férfiak kapcsolataiból nőtt ki – beleértve a versengést, az idegenekkel való kereskedelmet és tárgyalást, valamint az erőszak bőséges adagját –, mindig a férfiak viselték a felelősséget.

A dolgok fokozatosan változnak. A nők kérték, és időnként követelték, hogy beengedjék őket a férfiak által felépített óriási rendszerekbe, és különböző mértékben be is engedték őket.

Eközben alig van olyan hely a világon, ahol a férfiak kérik (vagy követelik), hogy beengedjék őket a nők által felépített óriási társadalmi rendszerekbe. Ez önmagában nem meglepő, mert ilyen rendszerek alig léteznek. De az ilyen, nők által létrehozott társadalmi rendszerek hiányán érdemes elgondolkodni.

Miről nem szól e könyv

Mielőtt belevágnánk, tisztázzunk néhány dolgot. E könyv nem a nők ellen szól. Még csak nem is kifejezetten a férfiakat pártfogolja. Menet közben különféle, többnyire kedvező dolgokat fogok mondani mindkét nemről, de nem ez a lényeg.

A könyv egyik fő érdekessége annak vizsgálata, hogy a kultúra hogyan használja ki a férfiakat. Ez nem jelenti azt, hogy tagadom, hogy a kultúra a nőket is kizsákmányolja. Sok kultúra valóban kihasználja a nőket, egyesek jobban, mint mások, és néha kegyetlenül.

E könyv nem személyes tapasztalatokon alapul. És semmiképpen sem panasz. Nem tekintem magam sem a nők, sem a kultúra áldozatának. A nők nagyon jók voltak hozzám, néhány kisebb kivételtől eltekintve. A kultúra is jó volt hozzám, szintén néhány kisebb kivételtől eltekintve.

E könyv nem a férfiak áldozattá nyilvánítására törekszik. Rosszul vagyok attól a korszerű, széles körben elterjedt buzgalomtól, hogy a saját csoportunk számára áldozati minősítést követeljünk. Ha elolvasod e könyvet, és végül azt gondolod, hogy a fő szempont az volt, hogy a férfiakat, a nők helyett, áldozatoknak kell tekinteni, vagy akár a nőkkel együtt vállalni ezen minősítést, akkor teljesen elvétetted a lényeget, és nem sikerült átadnom üzenetemet.

Nem akarok senki oldalára állni.

Sok nőt kizsákmányolnak és áldozattá tesznek kultúrájukban. Sok szerencsétlen nő életét veszélyezteti a társadalom. De a férfiakat is kihasználják és kizsákmányolják. Talán jobban hozzászoktunk ahhoz, hogy lássuk, hogyan használja ki a társadalom a nőket, de talán ez még inkább ok arra, hogy megnézzük a másik oldalt is.

A lényeg az, hogy a társadalmi szerepek, elképzelések és szokások óriási rendszere hogyan kényszerítheti az embereket arra, hogy bizonyos módon viselkedjenek, beleértve olyan cselekedeteket is, melyek nem állnak érdekükben. Ilyen lehet például, hogy olyan munkát végzel, melyet utálsz, eltűröd, hogy rosszul bánjanak veled, vagy hogy nehezen megkeresett pénzed egy részét odaadod olyan emberek vagy elképzelések támogatására, melyeket esetleg nem kedvelsz, illetve nem értesz egyet velük. S még az is megtörténhet, hogy egy mezőn keresztül menetelsz azon emberek felé, akik megpróbálnak lelőni téged, ahelyett hogy elmenekülnél tőlük, ahogy minden értelmes állat tenné. A kultúra bizonyos módon használja a férfiakat, más módon pedig a nőket.

Ha van üzenet, akkor az az, hogy üdvösebb lenne, ha a férfiak és a nők jobban értékelnék egymás hozzájárulását. A férfiak és a nők az emberiség történelme során társak voltak, és többnyire mindkettőjük javára működtek együtt. Társként gyakran egészen különböző dolgokat tettek, és ezáltal különböző módon járultak hozzá egymás jólétéhez. Végül is szinte minden társas viszony így működik. Egy kis kölcsönös hála nagyon is helyénvaló lenne.