Bolyki Lászlóval egy Youtube Podcastben (“Biblia elvitelre”, eredeti hangvételű, szeretet podcast, Nyári Attila jegyzi) találkoztam először. Férfitémában kérdezték, és az első benyomásom az volt: ez a nőies hajú művészlélek vajon mit tud mondani nekem, a szakállas, szinte kopasz karatékának a férfiasságról és az apaságról? Hm, nos… nagyon sokat tudott mondani.
A legújabb könyve volt a téma a beszélgetésben, az “Apák és fiúk”. (Harmat, Budapest, 2024. A szerzőtől is megvásárolható.) Érdekes a könyv alcíme: “A férfivá válás útján”, de még érdekesebb a jelmondata: “Ne a sarkadra állj, hanem a helyedre!” Korunkban, amikor a csapból is a felfújt önérzet folyik, főleg, ha nő az ember gyereke, egy ilyen kijózanító tanács kimondottan üdítően hat. Mi a férfi helye? Erről sokat mesél Bolyki László ebben a könyvben.
Had kezdjem a legeredetibb gondolatával, amivel eddig csak híres konzervatív gondolkodóknál találkoztam (pl. Burke) ez pedig az Életlánc. A könyv központi gondolata szinte ez.
Az Életlánc az, ami az egyik nemzedéket összeköti a másik nemzedékkel. Az, ahogy fokozatosan az előző generáció beavatja a következő generációt az élet élésének tudományába, átadva mindent, amivel rendelkezik. Végsősoron anyagilag is, de főleg lelkileg és szellemileg.
Nagyon pontos megállapítása a műnek, hogy míg az anyák az évezredeken át szinte mindig a gyermekeik közelében maradtak, ez a férfiaknál nem mindig volt így. A háborúk megtizedelték őket, és főleg az iparosodás óta, amikortól az apák a napi munkájukat a családtól távol végezték, ez az áthagyományozás nagyon nehezítetté vált.
Szép, személyes vallomást is tartalmaz Bolyki könyve, amikor saját apátlanságáról ír, és arról a koncert közbeni pillanatról, amikor ez felszínre tört belőle, és egy hatalmas sírásban (koncert után, egyedül) oldódott ki. Gyönyörű példákat tartalmaz a könyv olyan családokról, ahol ez az Életlánc folytonos, ahol az apák áldása a fiakra élő, ható. Én ezeket nem spoilerezem el, érdemes elolvasni a könyvet hozzá.
Bolyki (hozzám hasonlóan) hívő keresztény, így példáit a későbbiekben tárgyalt Férfivá válásról a Bibliából hozza. Az egyik legizgalmasabb alakon keresztül: Dávid királyon át. Mesél a Harcosról, aki egyedül legyőzte Góliátot, és arról, hogy eme kiemelkedő tette mögött mennyi, másoknak láthatalan küzdelem, “gyakorlás” állt. Hiszen pásztorként a medvékkel és oroszlánokkal kellett megküzdenie, hogy a nyáj megmaradjon. Hosszan tárgyalja Bolyki a Harcos archetípust, mivel korunk ezt a férfi lélekrészt tudja a legkevésbé bizalommal, belülről megértve kezelni. De a pszichológiai ismertetés itt nem áll meg: a Király, a Próféta és a Szerelmes szintén ismertetésre kerül. A szükséges bátorság és felelősség, ahogyan egy Király (Apa) él a hatalmával, vagy a szabályszegő Szerelmes, aki képes élvezni az életet, és a Próféta, aki összeköti magában az Eget a Földdel. (ha nem hívő akkor is, azokon a gondolatokon keresztül, amik vezérlik, amelyeket megvalósítani igyekszik illetve az ideáljain keresztül – saját gondolat.)
A könyv vége szinte a leghasznosabb rész: gondolatokat tartalmaz, hogy miképpen állíthatjuk helyre az Életláncot, ha az a családunkban szakadozott. Néhány lépés, a teljesség igénye nélkül: figyeljünk a fiainkra! Érdekeljen mi érdekli, mit szeretne, mivel küszködik! Ápoljuk férfibarátságainkat és nyilvánítsuk ki a közösség(ük) előtt, hogy szeretjük a fiainkat. Természetesen a fiaink jelenlétében tegyük ezt. Nagyon ötletes és sikeres személyes példát is hoz egy beavatásra a saját fiával, ezt sem lövöm le, amúgy is hangsúlyozza az író, hogy mindenki a saját helyzetéhez igazítsa az ilyen személyes “beavatásokat”.
Mi a végső célja Bolyki Lászlónak a könyvvel? Amit most én is szeretnék támogatni ezzel az ismertetővel. Kikerekítve, távolabbról kezdve: Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője egyik Bolyki előadás után elindult, hogy édesapjával – akivel nehéz kapcsolata volt – leüljön sakkozni. Én felhívtam a fiaimat, hogy hogy vannak. Jó a viszonyunk, de minden jónál van egy még jobb. Te, kedves Olvasó, teszel valami apró lépést az Életláncod ápolásáért most?
Kapcsolódik az életlánchoz: https://kronika.hu/cikk/mindenkinek-erdeke-hogy-tobb-ferfi-tanitson/?fbclid=IwY2xjawI8y-JleHRuA2FlbQIxMQABHSkKwP_llVOeNIJ-wZy17rgvRcHGp9i0ksdOqK6RaJkZ2GszDCDNhQeFdA_aem_O46O-jUXt02Tm-spXQcTLQ