Hunyadi sorozatról; boomer-szubjektíven

Nekem a Boomer szó tiszteletet jelent, amire apám tanított meg. Áldozatkészséget, amit otthon láttam, nagylelkűséget és a nők tiszteletét, amire gyermekkorom filmjei tanítottak meg. Sajnos a nők gondjainak figyelmen kívül hagyását is, tény, hogy édesanyám kapott olyan születésnapi ajándékot, ami nem róla, pusztán a családban betöltött szerepéről szólt; de mégis büszke vagyok arra a példára, amit édesapámtól, vagy nagypapámtól láttam. Innen indul a véleményem a Hunyadiról.

VÉGRE! Végre megint láthatok férfias férfiakat és nőies nőket a képernyőn. Akik ráadásul jól-rosszul, de tudnak együttműködni egymással. Láttam “toxikus” férfiasságot (micsoda elnevezés, te jó Isten!) viszont a nők ábrázolása változott gyermekkorom filmjeihez képest. Nem biztos, hogy itt és most sokat, de észrevehetően igen.

Kezdjük velük, a nőkkel, a kér legfontosabb szereplővel: Szilágyi Erzsébettel és Brankovics Marával. Én komolyan meglepődtem, mikor az első részben Szilágyi a harcban egy női parancsnoknál jelentkezik harcolni. Ezt a fajta teljesen értelmetlennek érzett vetélkedést a férfiakkal nem igazán értem. Egy nő mit akar csatázni? Jó, ma egy ravaszt kell meghúzni a fegyver markolata előtt, de a középkorban ez nem így volt.

A legelső Sziget fesztiválon, közvetlenül a leszerelésem után, volt alkalmam forgatni talán öt percig egy római kardot (utánzatot, de a súlya ugyanaz volt.) Ők rövid kardokat használtak. Nem hosszú, vagy kétkezes kardokat. Másnap izomlázam volt az alkaromban, amivel forgattam a fegyvert. Pedig én férfi vagyok, a felső testem háromszor erősebb egy nőénél. A középkorban ezeket az eszközöket akár álló nap használni kellett. Hány nő van, aki képes erre? Komolytalan ötletnek tartom, hogy nők harcoltak volna akkoriban csatákban. Más módokon részt vehettek – erre jó példa Eger hős asszonyai, de ők szurkot öntöttek, lángoló szalmát, forró levest… ezt meg tudták tenni. Hihető. De több kilós kardokkal, lándzsákkal küzdeni – ugyan már! Nem szégyen ilyen dolgokban elmaradni a férfiak mögött, mi sem vagyunk mindenben jobbak a nőknél. Pl. szülni sosem fogunk. De más példákat is hozhatnék, amiben elmaradunk mögöttük, viszont nem fogok. Ez egy férfipárti oldal.

Brankovics Mara története egészen más. Ő nem a fizikai erejével, – bár később már Szilágyi sem annyira azzal – hanem eszével, szívósságával és leleményével ér el sikereket – meg persze a bátorságával. Igazi nő. Átérezhető, mikor hosszú évek után visszatér Magyarországra, milyen megfáradt a lelke a sok lelki teher és csalódás miatt. Erről itt többet nem, érdemes megnézni a sorozatot.

A férfiak, főleg Hunyadi alakja: hihető volt, átélhető volt és külön gratuláció Cilei Ulrikot alakító színésznek, iszonyat jól hozta a lelketlen konspirálót, aki azért őszintén siratja halva született gyermekeit. Kádár L. Gellért meg a tetterős, kockáztatni hajlandó, (és a nagyon jó (felső) testű) férfi alakját hihetően hozta. Olyan jó volt végre ilyent látni, a bűntudatos Terminátor (legutolsó Terminátor film), a női ruhákba öltöző férfiak (bármely Netflix sorozat, vagy képmutatónak és hazugnak ábrázolt katonaság (Szex edukáció c sorozat, igen, Netflix sorozat) után. Ahol a homokosok mindig jók, szeretetteljesek (annyira életszerű ez az egysíkú, lapos ábrázolás, el nem mondhatom), a fehér férfiak meg – egyszerűen csak gonoszok. Na, itt nem így volt.

Tetszett a nők sebezhetőségének és finoman és folyamatosan érezhető kiszolgáltatottságának bemutatása. Ennyi feminizmust az én antifeminista lelkem is elviselt. Jó látni és átélni, hogy a sebek, amiket a bántalmazó férfiak tudnak ejteni a nők lelkén, azok tényleg fájnak nekik. Ez sokkal jobban megindított pl. engem, hogy jóakarattal és figyelemmel közeledjek feléjük, mint akárhány sértődött feminista kirohanás és felelősségre vonás. Megmutatták, általánosító férfi vádlás nélkül, hogy milyen az, amikor akár egy erős nőt (Brankovics Marát) megerőszakol és meggyötör egy férfi. Miképpen viseli ezt – engem nagyon megkapott, soha nem akarok ilyet tenni egyetlen nővel sem. Eddig sem akartam, de ezt eddig is jól gondoltam – erősített meg a film.

Azt is jó valahol átélni, hogy így vagy úgy, de fontos részei vagyunk a nők életének. (Hogyan lehet kapcsolódni pl. egy olyan nőhöz, akinek a képernyővédője ez a mondat: Annyira kell a nőnek férfi, mint a halnak bicikli. Most komolyan…) Megtisztelő és felelősségérzetet keltő élmény átélni, hogy nem így van, hogy számítunk és számítanak a tetteink. Ide tartozik, amikor Zsigmond magyar király lánya a lengyel-magyar király karjaiban igaz szeretettel találkozik, és kinyílik, talán először meg tud bízni egy férfiban, és egyben rá meri bízni magát. Még az ármánykodókat is otthagyja akik közé korábban tartozott. Köszönöm ezt az élményt a forgatókönyv íróknak, a rendezőknek és a színészeknek. Megint csak egy szép példája annak, hogy milyen pozitív hatással lehetünk mi, férfiak a körülöttünk lévő nők életére, ha szeretettel közeledünk feléjük. Köszönöm szépen.

Végül pár sor az utolsó részről, a Nándorfehérvári győzelemről. Amikor Sanyi bácsi, a történelem tanárunk tanította nekünk, egy egész órát rászánt. A folyót elzáró hajósor megsemmisítése, a törököt mélybe rántó vitéz története, amikor Kapisztrán csapata elfoglalta a törökök ágyúit… Sanyi bácsi egyéniség volt és tudott előadni. Azt is ő mondta, hogy őt ne szeressék. Inkább irigyeljék. Máig nem feledtem el – nem értek vele egyet, de eredeti szöveg.

Nem akarok én embert ölni, még csak megsebesíteni sem, de a vitézség az vitézség az én szememben is. Férfias és vonzó. Tisztelet a hősöknek, akik megtették amit kívánt a haza, és hála azoknak, akik ezt életre keltették.

A főbb szerepekben:

• Kádár L. Gellért. Hunyadi János.
• Rujder Vivien. Szilágyi Erzsébet.
• Törőcsik Franciska. Brankovics Mara.
• Mátray László Szilágyi Mihály.
• Fekete Ernő Cillei Ulrik.
• Csémy Balázs. Vitéz János.
• Medveczky Balázs. Újlaki Miklós.
• Murathan Muslu. II. Murád.