Nem hajlított térd, de egyenes derék teszi a férfit!

Ádám László írása

Az emberek (a nők is azok) lehetőség szerint befektetés, erőfeszítés nélkül szeretnének hozzájutni mindenhez. Többségük – ki-ki vérmérséklete, tapasztalatai, nevelése vagy belátása nyomán – olykor felül tud emelkedni határtalan önzésén. Egyesek azonban úgy hiszik, a világ értük, és csakis értük jött létre. Természetes hát, hogy körülöttük, kizárólag az ő igényeik körül forog. Az ilyen emberek teljességgel képtelenek felelősséget vállalni, és nincs semmiféle rálátásuk saját viselkedésükre.

Kiváló felebarátaink görcsösen csimpaszkodnak saját különlegességük és felsőbbrendűségük tudatába. Mert ezen kívül jószerével semmijük sincs, amiben megfogódzhatnának. Úgy érzik, ha nem figyelnek rájuk, nem is léteznek. Kikövetelik maguknak a figyelmet, a támogatást és az elismerést. Elbolondítják magukat és másokat. S feldühödnek, fennhéjázóvá, lekezelővé válnak, ha szembesítik őket esendőségükkel.

Nem az a dolgod, hogy pálcát törj fölöttük. A te feladatod az, hogy vigyázz érdekeidre. Lehetőség szerint senki se kapjon tőled semmit érdemtelenül.

„Gereben, maga olyan ügyes! Magának semmibe sem kerül. Csak felül a kerékpárjára. Szaladgál, elintéz, hoz, megjavít; ül, pitizik, farkát csóválja.”

A jeles hölgy csak azt látja, hogy kerékpárod mindenkor menetkészen áll a fészerben. Munkád, kiadásaid vannak fenntartásával kapcsolatban? Biztosíthatlak, ő jószerével semmit sem tud erről. Akkor sem következtet erre, ha beléd botlik, átesik rajtad, amint éppen tömlőt foltozol vagy karbantartod járgányodat. Mert csakis és kizárólag az érdekli, amit használni tud belőled.

„Hogy van, Gereben, hogy van?” Biztosíthatlak, a nagyszerű fehérszemélyt egyáltalán nem érdekli, hogyan érzed magad, hogy szolgál egészséged. Még csak azt sem akarja tudni, alkalmas vagy-e szolgálatra. Érdeklődése csupán bevezető tünete a leküzdhetetlen követelőzési rohamnak, újmagyarul a hiperarroganciának.

Próbáld ki egyszer, s felelj ekképpen: „Munkaképes vagyok, de nem vállalok semmilyen feladatot!” Válaszul valami ilyesmit várhatsz: „Á, szó sincs munkáról! Csak a küszöböt kell kicserélni, megjavítani az ajtózárat, a villanykapcsolót, az asztali lámpát, a csillárt, a redőnyt, a szúnyoghálót és a porszívó kapcsolóját. Mozog a padló és csöpög a csap; ezekkel is kezdeni kell valamit. Azután odébb kell tenni a fotelt, el kell mozdítani a szőnyeget, és meg kell nézni a budipapírtartót is, mert belekapaszkodtam, és leszakadt. Rossebet! Kis híján beleestem…

Rossz emberek, számítók a jeles hölgyek? Nyilván akad közöttük ilyen is. Ám többségüknél az élősködés csupán bevett szokás. Egész életükben jószerével csak azt tanulták meg, hogyan irányítsanak másokat szükségleteik szerint. Mesterei, hogyan hajtsanak igába jószerével bárkit apró lépésekben.

Eleinte elbűvölőnek tűnik, de ha közelebbi ismeretségbe kerülsz vele, kiderül, hogy állhatatlan, mi több, kiállhatatlan. Művészi szintre fejlesztette az erőszakoskodást. Ha rád kell tipornia, hogy felsőbbrendűnek érezhesse magát, habozás nélkül megteszi. Ha valamire igényt tart, az jár neki. Nem bízza magát szerencséjére vagy jóindulatodra. Tudniillik képtelen az együttérzésre, s az erkölcsi szempontokat is figyelmen kívül hagyja. A te szükségleteid és érzéseid nem számítanak. Csak azért létezel, hogy megértésedről biztosítsd, támogasd őt, és erősítsd meg nagyszerűségét.

Magabiztosságának és önbecsülésének kiemelt forrása nem ritkán puszta valaga. Nevezzük nevén: szaporítószerve. Ezen kívül lényegében semmije sincs, amire egy férfiúnak szüksége lenne. Ezt azonban nem osztja meg veled, mert ez egyetlen eszköze mellyel ideig-óráig uralhatja az irigyelt és megvetett férfivilágot. Szoknyájának hatalmát arra használja, hogy megkössön a kapcsolatban, és szükségleteiddel zsarolva biztosítsa magának az ellátást. Beetet, mint a horgász. „Iratkozz fel ingyenes kizsákmányoló tanfolyamomra!” S egyúttal, mint ezerféle kellékével a bűvész, tucatnyi másik szolgájával eljátssza ugyanezt.

Teremtsd meg neki az anyagi és érzelmi jólétet, a kényelmet és a biztonságot. Végezz el helyette minden nehéz, piszkos és unalmas munkát. És csillapítsd telhetetlen ingeréhségét, mert nem tud mit kezdeni magával. Marcangolja őt belülről az unalom, az üresség. És te mit kapsz erőfeszítéseidért? „Légy hálás Úrnődnek, mert megengedi, hogy szolgáld!” Szerinted jó üzlet arannyal fizetni semmiért?

Dühöngsz, keseregsz a sors igazságtalansága miatt? Biztosíthatlak, nem a jeles hölgyet fogja ezért idő előtt megütni a guta. Nem hibáztathatsz senkit, ha magad vállaltad a szolgaságot!

Vedd észre, nem ő tart fogva, hanem saját emberi érzéseid és vágyaid. Gyűlölheted ezért – hited szerint Teremtődet vagy Természet Ősanyádat –, ha úgy tetszik. Siker reményében azonban nem szállhatsz szembe törvényeivel. 

El kell jutnod odáig, hogy – harag, lázongás és keserűség nélkül – közölhesd eme nőemberekkel Lőwy hangnemében: „Szép hölgyek! Csókoljatok homlokon…”