A nyári hőség tombol. Az aszfalt remeg a forróságtól, a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik. Az árnyékban is 38 fokot mutat – a napon jóval több. Sokan ilyenkor klímás irodákban, otthoni ventilátor mellett keresnek enyhülést. De van egy réteg, aki most is kint van a tűző napon. Nincs árnyék. Nincs menekvés. És mégis: dolgoznak.
Ők az építőipar férfiai.
A gazdaság nem állhat meg
A társadalom motorja nem állhat le. Lakásokra, utakra, iskolákra és kórházakra szükség van. Az emberek költöznek, terveznek, építkeznek. A városaink nőnek, alakulnak – és mindez emberi kezek munkájával valósul meg. Legtöbbször férfiakéval. Mert az építőiparban ma is túlnyomórészt férfiak viszik a hátukon a terheket – szó szerint és átvitt értelemben is.
Ők azok, akik hajnalban kelnek, sokszor még világos előtt, hogy elérjék a munkaterületet. Akik védősisakban és láthatósági mellényben, porban, zajban és hőségben húzzák az igát. A betonkeverő nem áll meg, a daru nem pihen. Az anyagokat be kell építeni, a határidők közelednek. És közben ők izzadnak. Fájnak a derekak, kicsit megpörköl a nap. De nem lehet félbehagyni.
Otthon enni kell adni
Nemcsak a gazdaság hajtja őket. Sokakat a család tart mozgásban. Otthon gyerekek várják őket. Ebédet kell tenni az asztalra, iskolakezdésre félretenni, rezsit fizetni. Nem opció, hogy „ma nem dolgozom, túl meleg van”. Nem engedhetik meg maguknak. És nem is panaszkodnak – a legtöbben csendben viselik a terhet, ahogy mindig is tették.
Ez a fajta mindennapi hősiesség ritkán kerül címlapra. Pedig ezek az emberek nap mint nap áldozatot hoznak – értünk. Hogy legyen hol laknunk. Hogy felépüljön az új iskola a gyerekeknek. Hogy ne kelljen hetekig kerülni egy gödröt az utcán, mert valaki ma is tovább építette az utat.
Nekik is jár a megbecsülés
A „kétkezi munka” kifejezés mára sok helyen elvesztette méltóságát – pedig ezek a kezek építik a világunkat. Az ő munkájuk nélkül nem lenne víz a csapban, fal a fejünk felett, és nem lenne járható az út az óvodáig. Sokan közülük láthatatlanok maradnak, pedig megérdemelnék, hogy lássuk őket.
Nem kérnek sokat. Egy hideg palack víz, egy árnyékos pihenő, egy elismerő bólintás vagy egy köszönet – ezek talán nem oldják meg a hőséget, de embernek érzik magukat tőlük. Olyan embernek, aki nemcsak pénzért, hanem másokért is dolgozik.
Férfiak, akik vállalják a meleget is
Ez a fajta áldozathozatal nem véletlenül jellemző főként férfiakra. A társadalom – kimondva vagy kimondatlanul – számít rájuk, hogy elviseljék a fizikai terhelést, hogy kitartsanak akkor is, amikor más már megpihenne. Ez nem azt jelenti, hogy nem fáj nekik. Csak azt, hogy nem állnak meg. Mert felelősséget éreznek.
Ez a felelősség nem mindig hangos, nem mindig hősi. De nagyon is valós. És a hőségben izzadó férfiak azok, akik ma is csendben tovább építik a világunkat – miközben sokan csak a klíma mellett panaszkodnak a nyárra.
Legyen egy pillanatod, hogy meglásd őket
Legközelebb, amikor elhaladsz egy építkezés mellett, vagy meglátsz egy tetőn dolgozó brigádot a déli napfényben – állj meg egy pillanatra. Nézd meg őket. Gondolj arra, hogy ők most is értünk dolgoznak. Nem kérnek semmit. De talán megérdemlik, hogy tudjuk: az áldozatuk nekünk is érték – csak épp észrevétlenül.
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!