A kettős mérce mérge: mit árul el rólunk Charlie Kirk meggyilkolása?

“Az igazság mindkét oldalon tükörként vérzik.”

Amikor Charlie Kirk konzervatív gondolkodó, Turning Point USA alapítója, megszólal egyetemi színpadon – aztán lelövik –, több mint egy ember hal meg azon a napon. Meggyilkolnak egy embert, aki a politikai diskurzus részese volt — de vele együtt meggyilkolódik valami, amit eddig igaznak hittünk arról: hogy elvileg a baloldal, a liberálisok azok, akik „elfogadást”, „empátiát”, „tiszteletet” hirdetnek.

Ez nem csak tragédia: ez figyelmeztetés.

Mi történt?

Charlie Kirk 2025. szeptember 10-én egy egyetemi rendezvényen beszélt, amikor ismeretlen tettes egy bolt-action puskával lelőtte színpadról. Reuters+2Wikipedia+2
Az esetet politikai merényletnek minősítik, már csak azért is, mert a beszéd, a közbeszéd részének szánt eseményen történt, nagy közönség előtt. Reuters+1
Azonnal megjelentek reakciók mindkét oldalról — elítélés, részvét, és természetesen azonnali politikai felelősség kérdése. De ami érdekesebb: hogyan reagáltak, mit mondtak, és mit hallgattak el.

A baloldal és liberális oldal kettős mércéje: példák és dilemmák

Egy számomra megfigyelhető mintázat: a baloldalra / liberálisokra jellemző ideálok — elfogadás, tolerancia, empátia — sokszor csak retorikai eszköznek tűnnek, amikor a másik oldal kerül célkeresztbe. Íme néhány dimenzió:

Mélyebb kérdés	Mit ígér a liberális oldal elvileg?	Hol bukik el a gyakorlatban?
Beszéd és retorika határai	Idolként tartják azokat az értékeket: ne bánts, ne gyűlölködj, hallgasd meg a másságot.	Ha a másik oldal gondolatai nem “kívánatosak”, akkor gyakran “gyűlöletbeszédnek”, “kirekesztésnek”, “mocskolódásnak” minősülnek — de ugyanazt a szintet retorikailag alkalmazva a baloldal részéről, gyakran visszautasítás, relativizálás, sőt védelmezés következik.
Agresszióra buzdítás / hallgatólagos jóváhagyás	Elvileg a liberalizmus békés vita.	Az online tér tele van olyan kommentekkel, mémekkel, posztokkal, amelyek vagy közvetlenül bántanak, vagy implicit erőszakot sugallnak. És ha valami tragédia történik — mint most — sokszor a reakciók kisebb része a felelősség vállalása, nagy része a politikai haszonszerzés, vádaskodás vagy relativizálás (“nem tudjuk ki volt”, “nem biztos hogy direkt célzás volt”, “mindkét oldal felelős”).
Empátia, elfogadás, tolerancia	Liberális oldal gyakran hangoztatja ezeket: elfogadás, szeretet, párbeszéd.	De amikor valaki olyan nézeteket képvisel, amivel nem értenek egyet — pl. konzervatív vallási nézetek, identitáspolitikai álláspontok, akár csak “wokekritika” — akkor azok gyakran azonnal ellenségként jelennek meg, akiket nem lehet megérteni, csak le kell győzni vagy el kell hallgattatni. Empátia csak akkor van, ha te liberalizmusból beszélsz.
Kettős mérce a politikai erőszakkal kapcsolatban	“Az erőszak rossz, beszéd kell, demokratikus viták kellene legyenek.”	De amikor egy konzervatív vezetőt lelőnek – azonnal jönnek a hírek, hogy “baloldali retorika” felelőssége, ám hogy a baloldalon is vannak olyan beszélők, médiák, közösségi szereplők, akik provokálnak, uszítanak, ez gyakran kimarad vagy relativizálódik.

Charlie Kirk meggyilkolása: következmény vagy katalizátor?

A mostani tragédia — Charlie Kirk halála — nem csak “egy esemény”. Ez olyan pillanat, amikor a két oldal retorikája és morális pozíciója szembejön, és tükröt tart: meddig mentünk? Mit engedünk meg magunknak? Hol húzzuk meg a határt?

Ha az agresszív, provokatív, uszító beszéd csak “szólásszabadság”, “politikai retorika” — hova vezet, ha valaki ténylegesen (vagy veszélyesen közel) erőszakra ragadtatja magát?
Ha az egyik oldal – itt: a konzervatív – a szó leple alatt marginalizálódik, démonizálódik, de közben a másik oldal magának megengedi a hasonló jellegű beszédet (nem feltétlenül erőszakosan, de gyűlölködőn, lekicsinylően), akkor ez gyűlöletessé, önpusztítóvá válhat mindkét oldal számára.

Kritikák a felvetéshez – mit lehet ellenérvként említeni?

Ahhoz, hogy a poszt ne legyen egyoldalú, érdemes megnézni, mit szoknak válaszolni ezekre:

“Nem mindenki a baloldalon ilyen.” – igaz. De ha a liberális média, vagy a liberális vezetők nem hajlandók szembe nézni ezekkel a visszásságokkal, akkor nem tud belső kontroll működni.
“Ez csak provokáció – a konzervatív oldal is kemény retorikát használ.” – Igen, használ. De az a kérdés, ki viseli a következményeit, ki hívja fel rá a figyelmet, ki reagál felelősséggel. Ha a liberális oldal kritikájára azt mondják: “ó, de ők is csinálják”, azzal elmosódik a felelősség.
“Erőszakos tragédiákra mindig sok tényező hat” – ez is igaz. Egy zárt lánc: a gyűlöletbeszéd, a polarizáció, a félelem, az uszítás mind hozzájárulhatnak egy olyan légkörhöz, ahol tényleg megtörténhet, ami most. Nem lehet egyetlen okra visszavezetni, de az okok közül egyik a nyílt, felelőtlen beszéd.

Üzenet, amit nehéz lesz ignorálni

A baloldalnak – mint ideának – választania kell: vajon a szeretet és elfogadás elvei vagy csupán kampányfogások? Ha valóban ez a hitük, akkor szólásszabadságot kell védeni, még akkor is, ha éppen olyanok szólalnak meg, akikkel nem értenek egyet.
Az agresszív retorikát – provokációt, uszítást – nem lehet csak az “ellenfél” hibájának beállítani. Ha valaki rendszeresen olyan narratívákat terjeszt, amelyek demonizálják a másikat, amelyek “ők vs mi” logikát élesítenek, akkor vállalnia kell a felelősséget, ha baj történik. Mert baj fog történni. Nem feltétlenül mindig, de a légkör megteremtődik.
A konzervatív oldalnak is van feladata: nemcsak hogy felhívja a figyelmet a baloldal hibáira, hanem annak is, hogy saját beszéde legyen olyan, ami nem csak reakció, hanem felelősségteljes párbeszéd része. Ellentétben azzal, hogy csak a sérelmekkel dobálózik.

Záró gondolat: lehet-e kiút?

Igen — de csak ha mindkét oldal egyszerre dönt: nem akarunk már csak kampányszerű gyűlöletet, nem akarunk már csak fekete‐fehér demagógiát, nem akarunk, hogy a “saját oldal” hibáit mindig elnézzük, az “ellenfélét” mindig eltúlozzuk. Mindenkinek önkritikát kell gyakorolnia, rendszeresen, őszintén. Bár most a balosoknak jobban.

Talán most, Kirk halálával, van egy pillanat, amikor meg kell állni, megnézni a saját tükörben, és feltenni egy kérdést: mit akarunk, milyen országot akarunk? Mekkora részének akarjuk engedni a gyűlöletet, a uszítást, a kettős mércét?

Post Author: Toplak Zoltán

Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.