Pártos Balázs írása
Szerző engedélyével átvéve innen.
KÖNNYED, VISSZATEKINTŐ BEVEZETÉS (HALMAZELMÉLET ÉS KIÁLTVÁNY)
Olyan társadalmi problémáról fogok több poszton keresztül írni, ami elsőre olyan, mint egy kabarétréfás túlzás, de mindenkit biztosítok róla, hogy igazából kicsit sem vicces, nagyon is valós, és a legtöbbeteknek nehezen lesz elképzelhető, hogy nem tartalmaz túlzásokat – de nem tartalmaz.
.
Röviden: lesznek-e gyerekek, ha lesznek, a hagyományos módon készülnek-e, és ha igen vagy nem: kiknek lesznek és kiknek nem. Ez az ügy ugyanis éppen hatalmas változás alatt áll, szerintem nagyobb változás alatt, mint valaha a történelemben, ha nem kisebb csoportokat, hanem az emberiség egészét nézem. Akkora változás alatt, hogy szó szerint eléri az evolúciós kérdés szintjét.
.
Persze az emberi történelem során eddig sem lett mindenkinek gyereke, aki megszületett, és eddig is (nagyon) más arányban lett a nőknek, mint a férfiaknak – ez kellően nagy távlatot nézve egyértelműen bizonyítható –, bár volt benne egy átmeneti kiegyenlítődés kb. 100-150 évig. Ami most jön, az a visszatérés a múltba, a durva női szelekcióhoz: más mechanizmusokkal és technológiával, ezért hatékonyabban – és az a változás a sebességét tekintve most a turbófokozatnak néz ki.
.
A helyzet még nem forradalmi, de gyorsan és könnyen válhat azzá, mert világosan látszik, hogy gyökeresen alakítja át a társadalmat három dolog: az emancipációként indult, kezdetben a nők egyenjogúsítását célzó erőfeszítések mai iránya és további útja, a kapcsolatkeresés átterjedése a digitális térbe és az orvosi technológia.
.
Soha az írott történelemben nem fordult elő nagyobb léptékben, hogy a nők tömegei képesek lettek volna „egyedül” túlélni, ezért az sem, hogy a választás ne csak viselkedési-taktikai, hanem döntéshozatali szinten is „demokratizálódjon’ (jobb szó híján). A legtöbb olvasómat ez a probléma nem érinti, ez életkori és földrajzi meghatározottság miatt van (meg mert az olvasóim kb. 70%-a nő, ami egyfajta jelzés arra, hogy talán nem vagyok szélsőségesen hímsoviniszta).
.
Nehéz elképzelni, de kőkemény valóság hogy (nyugaton inkább, de egyre nagyobb mértékben szinte mindenhol) teljesen megváltozott és tovább változik a játékszabály és emiatt a játék is.
.
Disclaimer:
Hangsúlyozom, hogy engem sem érint húsba vágón a probléma. Voltak nőim életemben, van gyerekem. Sosem tartoztam sem a témán nyavalygósok közé, sem az alsó 50%-ba a piacon — nem voltam, nem vagyok, és szerintem már nem is leszek incel. Azért ezt a szót használom, mert ezzel szokás elbagatellizálni a problémát: aki erről (és így) beszél, az incel. Ja, és még loser is. OK, loser lehet, de ha a társadalom egyik felének (férfiak) több mint a fele loser, az megér egy kis érdeklődést. Mások problémáinak elképzelése és azok közbeszédbe emelése több mint nemes, valamint a kisebbségvédelem sok esetben önérdek is: ebben a kérdésben mindenképpen az — ráadásul ha csak a férfiakat nézem, ez nem a kisebbség, hanem a többség.
.
Kezdjük akkor a visszatekintő posztokkal, és aztán kicsit a mélyére megyünk.
.
.
.
_________
__________________________________________________
.
.
.
A PROMISZKUITÁSRÓL ÉS CSAPODÁRSÁGRÓL
EGY KIS HALMAZELMÉLET A TÁRSADALMI NARRATÍVÁKHOZ
.
Betettem egy képet, van rajta 5 ábra. Majdnem minden, amit elmondok, oda van írva. Le lehet követni.
.
Kezdjük a társadalmi narratívával: a férfiak hűtlenek, a nők hűségesek, a férfiak összevissza dugnak, a nők annál többre tartják magukat. Mondhatnám, hogy me too, de nem mondom.
.
Kezdjük a 4. ábrával, a lap közepén, de erre még vissza fogok térni. Négy (diszjunkt) halmaz van. A, B, C és D. Ezek nem lapolódnak át, mert a következő kategóriákat tüntetem fel: nők és férfiak, és mindkettőből van független és nem független. A betűjelzések egyértelműek. NFN = nem független nő, stb. Fél perc alatt meg lehet érteni a jelöléseket, a nyilakat egyelőre hagyjuk.
.
Nincs leírva a papírra, ezért külön megjegyzem, hogy a következő alapfeltételezésekkel éltem most, mert ez egy egyszerű vizsgálat:
.
.
.
1. El tudjuk dönteni, hogy valaki férfi-e vagy nő.
.
2. El tudjuk dönteni, hogy független-e vagy nem.
.
3. Nem vizsgáljuk a nem-heteroszexuális viszonyokat, valamint az LMBTQ+ spektrumot sem, nincsenek pl. az ábrán transzok, demiboyok és aszexuálisak, stb.
.
4. Szintén nem foglalkozunk most a többszereplős aktusokkal, kizárólag a kétszemélyes, heteroszexuálisakkal.
.
5. A vizsgálat tehát arra terjed ki, hogy két ember, akik közül az egyik férfi, a másik pedig nő, kivel tud (szexuális és egyéb) kapcsolatra lépni.
.
6. A fizetős szolgáltatásokat, kurvák, hölgykíséret, stb. szintén kihagytam, de ha nem hagynám ki, a helyzet nem változna.
.
7. Lássuk a medvét!
.
.
.
Kezdjük az elején, 1. ábra:
B + D = A + C
Avagy másképpen: FF + NFF = FN + NFN
Ez semmi mást nem jelent, csak annyit, hogy jó közelítéssel pont annyi férfi van, mint nő. Igaznak tűnik.
.
A következő megállapítás nincs leírva, de minimális átgondolással triviális: a női szexuális aktusok összesített száma darabra pontosan egyezik meg a fenti viszonyrendszerben a férfi szexuális aktusok összesített számával. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van: Magyarországon pont annyi balkanyar van, mint jobbkanyar, csak az a kérdés, hogy melyik irányból megyünk. Mivel a kétszereplős, heteroszexuális viszonyokban mindig egy férfi és egy nő van jelen, muszáj, hogy darabra egyezzen a férfiak és nők aktusainak száma. Ez is eléggé cáfolhatatlan.
.
Most jön a 2. ábra (jobbszélen), a nőkkel a főkuszban. A független nők (FN) az A halmazban vannak. Ők független (FF) és nem független (NFF) férfiakkal tudnak viszonyra lépni. Azaz a B és D halmazokból választhatnak. A viszonyt a metszetek jelölik: A metszet B és A metszet D. B és D elkülönülnek, mert kétszereplősek a viszonyok, és eldönthető, hogy egy férfi független-e vagy sem. A nem független nők a C halmazban vannak, szintén B és D a választhatók: az eredmény tehát C metszet B és C metszet D.
.
A 3. ábra ugyanez tökben, csak a férfiakra. Nem írom végig, le lehet ellenőrizni.
.
Vissza a 4. ábrára (középen). Nyilak jelzik a lehetséges viszonyokat. Nyolc nyilat láttok. 4 x 2 nyíl. Követhető. Ez minden, amit vizsgálunk.
.
.
.
Az 5. ábra egy egyenlet. Ezt sem gépelem végig, mert ott van már leírva. Érdemes tudni, hogy A metszet B ugyanaz, mint B metszet A, tehát mindegy, hogy melyik irányból nézek két halmazt, a közös részük ugyanaz. Ha úgy tetszik, darabra ugyanannyi egyrészt, és ugyanazok az elemek is vannak benne, másrészt.
.
Meglepő, de kijön, hogy ez bizony pont ugyanaz a két oldalról. Ezek a metszetek kiejtik egymást, mert darabonként egyenlők, és ha az egyenlőkkel egyszerűsítünk (pl.: kihúzzuk őket), akkor a maradék még mindig ugyanannyi… ha pedig végül minden lehetőséggel egyszerűsítettünk, akkor az eredmény 0 = 0, ami azt jelenti, hogy nincs szex (és más).
.
.
.
Matematikailag lehetséges magyarázatok:
.
1. A független férfiak pont annyit dugnak, mint a független nők, akkor viszont a nem független férfiak is pont annyit, mint a nem független nők. Itt mindenki egyformán sáros avagy tiszta.
.
2. A független nők többet dugnak, mint a független férfiak; ebben az esetben viszont a független nők kénytelenek nem független férfiakkal dugni többet, tehát kapcsolatgyilkosok avagy szeretőtartás áldozatai önszántukból.
.
3. A nem független nők dugnak többet, mint a nem független férfiak. Ha ez így van, akkor a nem független nők független férfiakkal dugnak többet, a következtetést az olvasóra bízom.
.
4. A független nők többet dugnak, mint a nem független férfiak, de akkor a nem független nők kevesebbet kell, hogy dugjanak, mint a független férfiak… ami tulajdonképpen a 3. eset csak fordítva.
.
5. A független nők többet dugnak, mint a független férfiak, ami úgy tud kijönni, hogy a nem független férfiak többet dugnak, mint a nemfüggetlen nők. A társadalmi narratíva az állítás második felét tartalmazza: a nem független férfiak csapodárok. Ez igaz lehet, de akkor a független nők a partnereik ebben, és akik megszívják, azok pedig a független férfiak… akik már csak azért se jönnek szóba, mert minden férfi “csak azt akarja”… holott az állítás másik fele azt tartalmazza, és matematikailag az jöhet csak ki, hogy a független nők azok, akik inkább élnek, tudnak/akarnak élni ezekkel a lehetőségekkel.
.
.
.
Tudnám még cizellálni, de nem fogom, mert a többi lehetőséget mindenki ki tudja sakkozni magának.
.
.
.
A társadalmi narratíva nem állja ki a logikai próbát.
.
https://www.facebook.com/balazs.partos.1/posts/pfbid0jSeDZSLBWHS9Ytzuos9bvKV6enutTbfvxBJ5nWYhUdSgJXWHeHpmW2JHKL8Z7qp9l


olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!