Abortusz – IV. rész

Hosszú kihagyás után talán az egész sorozat legnehezebb része következik, számomra az összes eddigi rész közül ezt volt a legnehezebb összeállítani. Volt, hogy napokig nem tértem magamhoz mindabból, amit láttam-olvastam a témáról, részben ezért is kellett olyan sokat várni rá. Az alább következő szöveges és képi anyagok csak erős idegzetűek számára ajánlottak! Kérem, ezt vegye figyelembe, [...]

Abortusz – III. rész

  Mivel nagyon komoly következményei lehetnek, értelemszerűen az abortusz jogi szabályozása elengedhetetlenül fontos egy jogállamban. Magyarország érdekes utat járt be ezen a téren. Anélkül, hogy túl messzire visszalátogatnánk az időben, kutatásainkat kezdjük a Rákosi érával. Akkoriban ugyanis politikai, gazdasági és katonai szempontokat figyelembe véve arra a következtetésre jutott az ország akkor vezetése, hogy az abortuszt minden [...]

Boszorkány

Az abortusz sorozat harmadik része egyéb ügyeim miatt lassan halad. Mivel szeretném jól megírni, nem szabad kapkodnom vele, a “jogalkotásosdi” egyébként is ingoványos terület. Ameddig a kedves olvasók “várják” az újabb részt, egy kis szösszenetet adnék közre. Szakmailag biztos vannak benne hibák, de remélem, hogy a mondanivaló átmegy így is! Jó szórakozást kívánok!   Boszorkány   A nyári nap erős [...]

Abortusz – II. rész

  Az abortusz történeti áttekintése A terhesség megszakítások története gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Mióta ember az ember, azóta létezik nem kívánt terhesség és annak megszakítására tett kísérlet. Ahogy látni fogjuk, minden kornak megvolt a maga hozzáállása a kérdéshez, minden korszakban egyedi látásmóddal viszonyultak a mesterséges vetéléshez. Mindez persze nem jelenti azt, hogy régebben jobban, vagy épp rosszabbul [...]

Abortusz – I. rész

A mai társadalmi kérdések közül talán az egyik legerőteljesebb az abortusz. Nagyon kevés embernek nincs véleménye a témában. Sokan még mindig hevesen reagálnak az ellentétes véleményre, de már egyre többen vannak azok, akik a kulturált vita medrébe terelik a nézőpont ütköztetéseket. Azt azonban már a legelején érdemes tisztázni, hogy maga a téma nagyon komoly társadalmi-erkölcsi-tudományos-etikai [...]

Abortusz – Bevezetés

0. rész – Előszó helyett   Az „Élet a Földön kívül” cikkecskék után most egy másik nagy témakörbe vágom a fejszémet. Ennek a témának azonban nem lehet csak úgy nekifutni, mert már önmagában a témaválasztás is olyan, hogy beszélni kell a kiválasztás okáról. Miért pont ez a téma? Miért pont most? Bizonyára felmerül az a kérdés is, [...]

Élet a Földön kívül IV.

    Ahogy a végére érünk a Földön kívüli élet kutatásának, szeretném az utolsó részt amolyan saját véleményként, saját gondolatmenetként bemutatni, kissé elengedve az eddigi „féltudományos” hangvételt.   Élet a Földön kívül – 6. rész, Intelligens földönkívüliek   A korábbiakban már említettem, hogy a SETI tudományoknak nem mindenki hisz. Őket sok minden más, például a paleoasztronautika mozgatja. Véleményük szerint az idegenek [...]

Élet a Földön kívül III.

  Borítókép: Poszter a Stellaris című PC játékhoz (Paradox Interactive, 2016)   Élet a Földön kívül – 4. rész, A földönkívüli élet keresése-1 Most, hogy láttuk, a Naprendszerben milyen sok, az élet megtartására potenciálisan alkalmas égitest van, már nem is tűnik olyan lehetetlennek, hogy odakint is találjunk életet. Már csak az a kérdés, hogy hogyan keressük a jeleit? Például [...]

Élet a Földön kívül – II.

Élet a Földön kívül – 3. rész, a Naprendszer, mint kutatási terület   Mielőtt szélesebb spektrumban vizsgálnánk a Kozmoszban az élet nyomait, előbb a saját csillagrendszerünkben nézzünk körül! Mint látni fogjuk, „idehaza” is több a lehetőség, mint elsőre gondolnánk! A központi csillagunktól kifelé haladva vegyük át ezeket a lehetőségeket!   Ha legelőször egy pillantást vetünk a központi csillagunkra, a [...]

Élet a Földön kívül

  Előszó és köszönetnyilvánítás   Tisztelt Olvasók, Kedves Barátaim!   Első munkám itt a Férfihangon, amellyel szeretnék bemutatkozni a Tisztelt Közönségnek! Mielőtt bármit is írnék, szeretném az oldal üzemeltetőinek kifejezni a hálámat, hogy a továbbiakban megoszthatom itt a legkülönfélébb agymenéseimet!   Mivel az aktuálpolitikai és közéleti események gyakorlatilag teljesen negatív együttállásban vannak, véleményem szerint szükséges, hogy néha ettől kicsit elszakadjunk, érdekes és [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?