Nem szűnnek a nők által elkövetett borzalmas csecsemőgyilkosságok – De nincs feminista felháborodás és megelőző társadalmi programok ígérete sem

Bizonyára mindenki emlékszik, miként fokozódott az év végén a feministák férfigyűlölő morális pánikkeltése egy férfi által elkövetett gyermekgyilkossággal kapcsolatban: A NANE, a PATENT és más férfigyűlölő, feminista lobbiszervezetek petíciókat, vádaskodó nyílt leveleket írogattak, amelyekben azzal bombázzák a kormányt illetve célirányosan Varga Judit igazságügyi miniszternőt, hogy ők személyesen is felelősek az áldozatok haláláért. A radikális feminista [...]

Az antifeminista Tóth Vera is hirtelen rádöbbent, hogy ő egy bántalmazott nő

Tóth Verának több esetben is meggyűlt a baja a “férfierőszakról” hablatyoló, férfigyűlölő radikális feminista szervezetekkel. Hat évvel ezelőtt írtunk róla, amikor a NANE “szakemberei” köznyilvánosan akartak rajta példát statuálni a bulvársajtóban, mert Tóth Vera azt merészelte írni egy blogposztjában, hogy “Nem vagyok feminista, nem megrögződésem, hogy a nőket emeljük fel, a férfiakat pedig tiporjuk el”, majd mindezt [...]

Perek sorozatát nyerte Gréczy Zsolt a zaklatási vádakkal összefüggésben

Az elmúlt két hónapban perek sorozatát indította és nyerte meg Gréczy Zsolt, akivel szemben többen zaklatási vádakat fogalmaztak meg és híreszteltek a sajtóban.  Az egykori DK képviselő lényegben az első férfi Magyarországon, aki #metoo jellegű, lejárató vádak miatt pereket indított és sikeresen meg is nyert.

Még több bevándorlót akarnak a svéd feministák

A svédországi Feminista Kezdeményezés (Feministiskt Initiativ) nevű radikális feminista, szélsőbaloldali párt kampányt indított, hogy a Törökországban tartózkodó migránsok közül minél többen induljanak Svédországba, mert ott szívesen látják őket. A párt elnöke, a líbiai születésű Farida al-Abani véleménye szerint a skandináv államnak kifejezetten jót tenne, ha megismétlődne a 2015-ös migrációs válság. Farida al-Abani bevándorláspárti kampánya az ugyancsak [...]

“Egy lépéssel közelebb” – Az Amnesty International nőnapi kampányt indít az egyenlő bérezésért

Az Amnesty International kampányt indít, hogy a nemek szerinti béradatok átláthatóvá váljanak és ezáltal fellépjenek az állítólagos “nemek közötti bérszakadék”-kal szemben. A feminista sztereotípia szerint a nők és férfiak órabére között olyan bérkülönbség áll fenn, amelyet megszüntetni lenne szükséges. Az Amnesty közlése szerint máris több cég vállalta, hogy nyilvánosságra hozza a nemek közötti összehasonlító adataikat [...]

Mindenki félreértette Neidermüller Péter szavait

Mint azt nyilván mindenki tudja, nagyszabású tüntetést tartottak Budpesten Neidermüller Péter az ATV-ben elmondott szavai miatt. A tüntetők az erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték. Egyébként Neidermüllernek ajándék csomagot is küldtek, benne egy döglött patkánnyal. A rendezvény szomszédságában viszont ellentüntetést tartottak, ami sikeresen felpaprikázta a hangulatot olyannyira, hogy nem csak egy rendezvényszervezőt vertek meg, hanem több más [...]

Férfiak és nők 40 felett

Úgy tűnik, merőben másfajta perspektíva és életérzés jellemzi a 40 feletti, középkorú nőket és férfiakat, ha az őket reprezentáló blogokat mint hangulti indikátorokat tekintjük át. Főként a társkeresés frontján domborodik ki, mennyire másként értékelik önmagukat és lehetőségeiket. Az alábbiakban egy női és egy férfiblog egy-egy posztja adhat ebbe betekintést. “Ruthie 47 éves, roppant vonzó nő. A 13 [...]

Evuka és Veruka, a feminista provokátorok adnak programot a miniszternőnek?

Az elmúlt időszakban több életellenes családon belüli bűncselekmény történt nők illetve gyerekek terhére és egyes esetek nagyobb közfigyelmet is kaptak. A feminista lobbisták ezeket a felkavaró, de egyébként egyedi, ritka drámákat lovagolják meg és igyekeznek férfiellenes törvénykezést sürgetni. A NANE, a PATENT és más férfigyűlölő, feminista lobbiszervezetek fokozták tevékenységüket, és petíciókat, vádaskodó nyílt leveleket írogattak, [...]

Nem lesz ingyen tampon – Felháborodtak a nők és a baloldali ellenzék

A Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika képviselői júliusban benyújtottak a parlamentben egy törvényjavaslatot, amely a tamponok és egészségügyi betétek áfacsökkentésére vonatkozott. Az ellenzéki képviselőnők határozati javaslatukban felszólították a kormányt, hogy az áfacsökkentés lehetőségének vizsgálata mellett fontolja meg a rászorultsági alapon biztosított ingyenes tamponok lehetőségét is. Ha szétnézünk az interneten, gyorsan kiderülhet, hogy [...]

Barack Obama: A nőknek kellene irányítaniuk az egész világot

A választási nőpolitikai ígérgetés és kegykeresés szintjét messze meghaladó, elképesztő mondatok hagyták el Barack Obama száját az “Obama Foundation” által prezentált szingapúri politikai talkshowban. „A nők sem tökéletesek, de vitathatatlanul sokkal jobbak mint a férfiak. Ha nők vezetnék a világ valamennyi országát, akkor általános növekedést tapasztalhatnánk mindenben, beleértve az életszínvonalat és minden más eredményt.” Mellékesen a férfigyűlöletet [...]

“Vírusként terjed az interneten egy új feminista himnusz” – Hazudta híranyagában az Euronews

Az Euronews magyar nyelvű híroldala egyik híranyagában egy videofelvételt linkel, amelyet egy chilei femista szervezet adott közre flashmobjáról és amelyben ellenszenves feminista tüntetők a közönség felé erőszakosan mutogatva, hadonászva, magukat feltűnő csípőmozgással mórikálva, és más hülyemozgással feltűnést keltve nemi erőszakolónak és macsó elnyomónak nevezik a férfiakat. Konkrétan azt ordítják a közönség arcába mutogatva, hogy “Egy [...]

Hamarosan az idősebb nők irányíthatják a világot – Adta hírül a Divány.hu női magazin

A közkedvelt magyar női magazin cikkében a Massachuses Technológiai Intézet (MIT) “szakértőjének” véleményét idézve fejti ki a feminista szerzőnő, hogy hamarosan az idősebb nők fogják irányítani a világot, mert ők azok, akik az egyre inkább növekvő élethosszban és a társadalom átalakulásában képesek felismerni a saját hasznukra fordítható üzleti potenciált és a hatalom lehetőségét. Palpatina, a világ ura [...]

Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak

Az elmúlt  időszakban jelentősen növekedett a zöld aktivizmus, ami világszerte megfigyelhető, hiszen több nemzetközi mozgalom is indult, és például az Extinction Rebellion-hoz és a Fridays For Future-hoz kapcsolódva Magyarországon is számos demonstráció volt a közelmúltban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) klímaaktivizmus kutatócsoportjának tagjai, Mikecz Dániel és Oross Dániel, kiterjedt kutatást folytattak annak érdekében, hogy feltérképezzék, [...]

Egy óriási gumimellel tiltakozott a nők egy csoportja a Facebook központja előtt

Kivételesen nem a női mell látványának szabadságáért küzdő, a #FreeTheNipple hashtag “védjegye” alatt működő csoportosulás megmosolyogtató exhibicionizmusáról van szó, hanem sokkal szomorúbb dologról. Vicky Martin terápiás célú tetoválásokat készít, de képeit rendszeresen tiltotta a Facebook, holott nem “pornográf” célzatú ábrázolásról, magamutogatásról van szó, hanem egy esztétikai beavatkozás lehetőségének bemutatásáról, propagálásáról. Emiatt tiltakozott az érintett nők [...]

A nő helye – Bill Gates felesége szerint

A női és feminista magazinok büszkén mutatják be Melinda Gates új könyvét, amelyben – mi mást – a feminizmus megunhatatlan kérdését csócsálgatja “A nő helye” cím alatt. Persze a női magazinok is érzik, hogy olyankor bizony nagy zavar támad az erőben (a “girlpower”-ben), ha egy feministát leginkább csak azzal lehet jellemezni, hogy ő egy sikeres [...]

Ms. Monopoly – Valódi feminista játék a Hasbro-tól

A Hasbro játékgyártó cég büszkén jelentette be, hogy megérkezett a Ms Monopoly társasjáték, melynek különlegessége, hogy abban nem ingatlanokkal, hanem olyan szabadalmakkal kell kereskedni, melyeket egytől-egyig nők jegyeztettek be annak idején. A játék interneten futó reklámfilmjének első mondata: “A találmányok szabadalmainak mindössze csak 1 százalékát birtokolják nők”. – Szerintük ennek oka csakis az lehet, hogy a férfiak korábban [...]

Szabadságot a mellbimbóknak! – A jövőben a nők több amerikai államban nyilvánosan is félmeztelenkedhetnek

A történet a közösségi oldalakon elindított #FreeTheNipple mozgalommal kezdődött, mivel a Facebook, Instagram, Youtube, stb. szabályzatában tiltja a nőknek, hogy közszemlére tegyék fedetlen melleiket. A mozgalom élharcosai kitartóan követelik, hogy a nők szabadon megmutathassák bájaikat az interneten és a valóéletben egyaránt. – Isten tartsa meg ezt a szívmelengető vágyukat, és akár ezúton is kívánhatunk sok [...]

Nem jobbak a nők a figyelemmegosztásban – Állapította meg egy német kutatás

Az Aacheni Egyetemen Patricia Hirsch vezetésével egy kutató csoport 48 férfi és 48 nő részvételével végzett teszteket. A Plos One tudományos folyóiratban is megjelent tanulmányukban a kutatók ismertették, hogy nem találtak különbséget a nemek között. A kutatás eredményeként megállapították, hogy mindkét nem egyaránt lassabb és kevésbé pontos, ha az a követelmény, hogy egyszerre két dologgal foglalkozzon. Hirsch a kutatásban [...]

Brad Pittet kéretlenül szájon csókolta Lena Dunham – Mindenki ledöbbent, hogy a #metoo ilyenkor elmarad

A “Volt egyszer egy Hollywood” című film Londoni premierjén a vörös szőnyegen Lena Dunham nagyon megörült Brad Pittnek, és üdvözlésképpen kísérletet rá, hogy szájon csókolja, viszont ezt nem viszonozta a színész. De nem történt semmi különös: sokak “meglepetésére” a feministák által távvezérelt sajtó most nem hördült fel, és korántsem követelték a “szexuális zaklató” fejét. Viszont a #metoo-t [...]

Cikkajánló

Kövess Facebookon!

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?