A barátzóna

A “barátzóna” az angolszász prérin elterjedt friendzone kifejezés egyenes magyarítása, és mint ilyen, kissé sánta. Aki talál jobb megfelelőt, szóljon! De amíg a pályázatok beérkeznek, használjuk ezt a szót, ebből is mindenki megérti, hogy miről van szó. Illetve mégsem, hiszen pont azért írom ezt a cikket, mert úgy tűnik sokan nem vágják a témát. Kujon [...]

A randizás alapjai

A felvezetés egyetlen félig-meddig konkrét gondolata az volt, hogy ha nem tudsz csajozni, a gond a fejedben van. Kezdjük hát innen a téma – várva várt – tényleges kifejtését. Miért olyan biztos, hogy a baj a fejedben van? Mert nálad csúnyábbak, hülyébbek és csóróbbak simán csajoznak, te meg nem. A pénztárca, az arcél vagy az IQ-teszt [...]

Miért vagy 25 évesen is szűz

Igen, a Velvet hülyeségeit fogom összeturmixolni a Jakab Andor-féle nyers, de nem rosszindulatú cinizmussal és a magától értetődő válaszokkal, amikre senki nem gondol. Közkívánatra! Az alapprobléma, amit a Velveten már elég régóta boncolgatnak, hogy manapság nem lehet csajozni. Legalábbis nagyon nehéz, és sokszor undorító a felhozatal. Egyeseknek. Akik közben azon panaszkodnak, hogy másoknak bezzeg jól megy, [...]

Ribancok

A cím kevéssé félreérthető, a szándék talán kicsit jobban. Nem akarok senkit megsérteni vagy megbántani, de úgy érzem eljött az ideje ennek a témának is. Több helyütt érintettük futólag a kérdést cikkekben vagy kommentekben, de az egyébként sokat szapult Velvet legújabb hadjárata most kihozta belőlem az állatot. Ez már tűrhetetlen! Kedves téma a ribancságot firtatni, mert [...]

Nehéz a szénbányászok élete

…de még nehezebb a házasembereké – tudjuk meg a Velvet ismételt próbálkozásaiból -, hiszen egy idő után a szex szürkül, kopik, eltűnik. Sebaj, van pár ötletük, hogy hogyan lehet a lassan csámcsogó zombit életre pofozni. Aki még szóról szóra emlékszik a legutóbbi ehhez hasonló cikkre, az lapozzon – de hátha akadnak újszülöttek, akiknek tudok újat [...]

Én szóltam

Egy norvég felmérés szerint másfélszer akkora az esély a válásra, ha a felek megosztják a házimunkát. Nincs is ezen mit csodálkozni. Egy nő lehet bármennyire emancipált, az ösztönei tojnak a feminista dogmákra, nekik továbbra is Tarzan kell. Vagy legalábbis valaki olyan, akire a nő felnézhet, akit tisztelhet, aki a tudatalattija felé megnyugtató üzeneteket küld: sok [...]

Érdemes hülye cikkeket olvasni?

Az index alvállalkozói megint kitettek magukért; a férfiszapuló pszeudofeminista korszellem és a felszínes semmitmondás különleges elegyét tárják elénk, amit csak ők képesek ebben a stílusban és mennyiségben legyártani. A dívány cikke azzal foglalkozik, hogy Érdemes-e idősebb pasival kezdeni? – lássuk milyen válaszra jutnak. Semmilyenre. Illetve annyit megtudhatunk a cikkből, hogy a pasikkal gond van. Akár idősebbek, akár [...]

Férjek intelmére

Ahogy Heartiste, úgy én is örömmel tapasztalom, amikor a tudomány alátámasztja a “csajozós blogoszféra” állításait. Most éppen a Harvard kutatói fedezték fel, hogy a feleségek örülnek annak, ha a férjük dühös vagy ideges. Az áldott lelkű, ártatlan kis angyalka nők, akiket foggal-körömmel védenek a feministák… És akikről most kiderült, hogy szeretik és élvezik a drámát, [...]

Kettős mérce

Ha már így szóba került a dolog, merüljünk bele talán egy kicsit mélyebben. Férfi-nő tekintetben számtalan “kettős mérce” van, vagy legalábbis olyan dolgok, amiket a modern emberek annak csúfolnak. Valójában inkább arról kéne beszélni, hogy teljesen külön szempontok alapján ítélik meg a nőt és a férfit, nem pedig egymáshoz viszonyítva. Összehasonlítani csak azt érdemes, aminek ugyanaz [...]

Hűtlenség és balítélet

A minap tanácsot kértek tőlem e-mailben: hűtlenkedni vagy nem hűtlenkedni? A szituáció adott volt, akárcsak a lehetőség, de ez önmagában még nem döntötte el a kérdést. Mi van az erkölccsel, a bizalommal, a stabil kapcsolattal? Nem nehéz rájönni, hogy a két nem máshogy áll a témához. Azon belül is a feministák még máshogyabbul. Ha őket kérdeznénk, [...]

Ködösítés a női ösztönökről

– Hipergámia? Miféle hipergámia? – kérdezgetik egymást oldalba bökdösve a csajok, remélve, hogy ezúttal túljárnak az eszünkön. Megpróbálják lenyomni a torkunkon, hogy ez a tipikus női ösztön nem is létezik, csak afféle patriarchális kitaláció. Az indok? A házassági szokások változása. 10-20 évvel ezelőtt még statisztikai értelemben is köztudott volt, hogy a nők “felfelé házasodnak”, vagyis a [...]

Dominancia

Azt hittem a fogalom magyarázza önmagát, de úgy látszik tévedtem. – Miben nyilvánul meg számodra a domináns nő kapcsolaton belül? – Nyugodtság, bölcsesség, kontroll, biztonságban érzi magát egyedül is, nem gyámoltalan, képes irányító lenni- mindezt nem durva, hanem támogató módon, emberileg értékeli a másikat, és méltatja, stb. Na ezek közül egyedül a kontroll releváns (és szinonímája, az irányítás), [...]

Hová lettek az igazi férfiak?

A tegnapi cikkben Alter kellően kivesézte a Hymowitz által leírt jelenség társadalmi oldalát – én most a randizás felől közelítem meg a kérdést. Mert amellett, hogy a férfiaknak egyre több nagyon jó társadalmi/törvényi okuk van arra, hogy halogassák a családalapítást, a háttérben személyesebb tényezők is meghúzódnak. Nem volt nagy teljesítmény Hymowitz részéről a probléma észrevétele, hiszen [...]

A női természet

Régen a fiatal fiúkból lovagokat neveltünk, a lányokból pedig hölgyeket. Manapság a lovaggá nevelés javarészben megmaradt, de a lányokból… Nem is mondom meg, hogy mit nevelünk. A Disney-n felnövekvő generáció hűen követi a példaképeket, és ahogyan Hannah Montana a 18. szülinapján aranyos kis süldőlányból csettintésre változik át leszbismárolós, p*ncivillantós, részegen fütyitortát nyalogató ribanccá, ugyanúgy a [...]

Hipergámia

Előszöris tisztázzunk egy alapvető dolgot: a hipergámia jelentése kettős. Egyfelől ezzel a megnevezéssel illetjük a nők párválasztási ösztöneit; másfelől – szociológiai oldalról – ugyanígy nevezzük a nők házasodási stratégiáját. A kettő között nyilván van összefüggés, de félreértésekre adhat okot, hogy párt választani egy éjszakára is lehet, míg a házasság legalább néhány éves (manapság néhány hónapos) [...]

A 10 legfontosabb dolog amit a házasságod megjavítására tehetsz

[ … Figyu! Ez a cikk pasiknak szól! Némelyik tanács nők számára kifejezetten ellenjavallt! … ] A szokásos menetrend szerint egy extra ponttal kezdünk: 0. Döntsd el, hogy egyáltalán megéri-e dolgozni a kapcsolatért. Igen, sajnos van olyan eset, ahol a szép reményekből is csúnya veszekedések lesznek, és csak a gyermeki naivitás (vagy a cölibátustól való félelem) tartja az [...]

Az ember tragédiája, második rész

Így férfiszemmel nézve azt kell mondjam: a nők különös szerzetek. A sorsuknak van egy sajátos “tragédiája”, mégpedig az, hogy tízből kilenc esetben az önsorsrontás felé dolgoznak gőzerővel. És még csak nem is tudnak róla. Ennek a fő oka az, hogy az ösztöneik egy erős férfi karjaiba hajtják őket; egy erős férfiéba, aki megvédi őket – és [...]

Kiegészítés “shit teszt” témában

Látom elsőre kicsit nyikorgós lett a magyarázat, és sokan eltévedtek a rozsdás fogaskerekek között. Pedig annyira azért nem bonyolult ez a téma – talán kicsit összeszedettebben kellett volna fogalmaznom :) Most máshonnan közelítem meg a kérdést; lefordítom a téma egyik legnagyobb klasszikusát. Annyit hozzáfűznék elöljáróban, hogy korábban elsősorban a kapcsolatokon belüli jelenségekről beszéltem, és ez most [...]

Sokat akar a szarka, de nem bírja a felesége

A Velvet randiblogján újrafelfedezték a megunhatatlan témát: a férj többet akar, a feleség viszont csak nyugalmat. Jött is a kismillió emil, amiben mindenki letette a 20 fillérjét a nagy közös asztalra. Megtudhattuk, hogy válni kell, hűtlenkedni, hatványozott tempóban romantikázni, vagy pedig segíteni a házimunkában. Amiről a legkevesebb szó esett, az a valódi megoldás, vagyis hogy tegyünk [...]

Alfalány? Talán Alfa holdbázis!

A nők legfőbb pszichológiai problémája a kivetítés. Egyszerűen nem tudnak különbséget tenni aközött, ami őbennük, vagy a nők között zajlik, és aközött, ami a világban, vagy a férfiak között zajlik. Ennek vannak nagyon durva feminista példái is, de mivel minket a csajozás jobban érdekel, foglalkozzunk egy speciális esettel. Maestro kolléga volt olyan kedves, hogy elrontsa a [...]

Cikkajánló

Kövess Facebookon!

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?