Kezünkbe adják-e a kulcsot a nőkhöz?

Ismét bővül az ajánló rovatunk, amelyben könyveket, filmeket, tulajdonképpen bármit ajánlok/ajánlunk, aminek köze van a férfi-nő kapcsolatokhoz. A mai témánk Zsedényi Csaba – Kulcs a nőkhöz című könyve. A könyv 2008-as, azaz jóval régebbi, mint ahogy belekezdtem a csajozásba. Meglepő, hogy sok mindent tartalmaz, amire én csak évekkel később jöttem rá. Lehetne mondani, hogy akár a [...]

Kerülendő nőtípusok

Összeszedem azon tulajdonságokat, viselkedésmintákat, kifejezéseket, jeleket, amelyek alapján, az adott nőt inkább érdemes elkerülni, mint ismerkedni vele. Persze ilyen listát bármelyik férfi tudna írni, főleg olyankor, mikor hosszabb ideje nem jönnek össze a dolgai és minden nőt ribancnak tart. Azonban ezt nem ilyen listának szánom. Sőt, megpróbálom időnként bővíteni, ahogy eszembe jutnak még dolgok, vagy [...]

Szerelemdoboz: ismerkedési „lehetőség” mazochistáknak

Leteszteltem egy társkeresőt, a címből könnyen kitalálható, melyik oldalra gondolok. Nem akarom kiírni a nevüket, mert úgy hallottam, elég agresszívek média-területen, így inkább nem akarok konfrontálódni velük. Mindenhol reklámozták a városban, ez pedig nem mindig jó jel, hisz az az elit társkereső is csúnyán bebukott. Hiába reklámozták még a tévében is, mások visszajelzései alapján egy [...]

Ne randizz olyan nővel, aki már öt éve szingli

A Szex és New York sorozat óta nagy divat itthon is nők körében a szingliskedés, ami nem is gond. Az viszont már gond, hogy a férfiakkal szemben az elvárásaik irdatlan magasak. Mondhatnám, hogy böki az oldalam, hogy vannak nők, akik számára nem ütöm meg a mércét, de ez ostobaság lenne. Egyértelmű, hogy milliónyi nő számára [...]

A nő, akit minden feminista gyűlöl

Kevés olyan nő van, aki annyi támadást kapott volna a feministáktól, mint Eshter Villar, Az idomított férfi című könyv szerzője. Sok nőkkel, csajozással, párkapcsolattal foglalkozó fórumon alapvetésnek számít ez a mű, amelyet még 1982-ben írtak. Kicsit féltem tőle, hogy hogyan lehet egy több, mint harminc évvel ezelőtt írt könyv releváns a mai napig. Azonban megdöbbentően [...]

Mitől lesz kisugárzásod?

Utazom a belvárosban és sok férfit látok jó kondiban, drága ruhákban, mégsem igazán nézik meg őket a nők. Miért? Mondjuk mert már megszokták, hogy minden második szóba jöhető pali ilyen, vagy pedig… Mert mesterséges az egész ember. A beállása, a bickó megfeszítése, mind erőltetett és a nők ezt megérzik. Mint mikor a strandon a pacák [...]

Miért kell nyomulnunk a nőknél? (2.)

Sok randit ma már egyből a lakásomra szervezek, de alapszabály, hogy első randi végén kell lennie csóknak. Ha nincs, akkor jó eséllyel halott a dolog (mindig van kivétel persze). Úgy vagyok vele, hogy inkább legyek lepattintva azért, mert túlságosan nyomulok, mintsem azért, mert lett volna lehetőségem, de kihagytam azzal, hogy lassan építgettem a dolgot. Most [...]

Miért kell nyomulnunk a nőknél? (1.)

Az egyik első randim volt a fővárosban, mikor szingli lettem. Nem pont a legelső, de az elsők egyike. Azért emlékezetes, mert akkoriban még úgy próbáltam ismerkedni, ahogy egy vidéki srác tenné, lassú víz partot mos módszerrel. Többször lettem lepattintva azért, mert túl lassú tempót diktáltam. Emese volt egyike azon nőknek, akik felnyitották a szemem, hogy [...]

Hogyan vigyünk haza egy nálunk magasabb nőt?

Randiztam már nálam magasabb nőkkel, voltak pofára esések és voltak sikerek is, szóval ez most nem egy dühöngő poszt, mert épp le lettem pattintva. Pedig le lettem, de még az elején írásban, szóval nem vesztettem sokat. A lány nevére nem is emlékszem és nincs is jelentősége. Felvettem vele a kapcsolatot, csevegtünk, majd két nap múlva [...]

A nők három ellensége

A nőknek az életben három nagy ellensége van: az idő, a remény és az önérzetük. Az idő. Talán ez az, amivel a legtöbben tisztában vannak. Nem kell félreérteni, az idő mindenkinek az ellensége, de a poszt kifejezetten a párválasztásra koncentrál. Ebben a témakörben pedig, a nők számára nagyobb ellenség az idő, mint egy férfi számára. Egy [...]

Megéri a pénzt egy rapidrandi?

Igaz, javarészt online ismerkedem, de azért bőven van példám való világos ismerkedésre is. Idővel több olyan poszt is lesz, de ma egy olyan témával foglalkozom, ami régóta izgatta a fantáziám. Filmekben láttuk már sokszor a rapidrandit működés közben és olyan izgalmas tűnt. Ez az amikor pár percig beszélsz egy vadidegen nővel, majd utána átülsz egy [...]

Badoo, ahol a nők többségének eszében sincs randizni

Ez az írásom egy „múlt és jelen” jellegű teszt, mivel a címben szereplő applikációt három évvel ezelőtt használtam, de újra kipróbáltam pár hónapja is, hogy lássam, van-e különbség. Nos, van. Ez a fenti kép milyen életszerű, nem? A csaj ír rá a srácra (aha, persze), mire a srác azonnal elhívja valahova, amire a csaj igent mond [...]

Cikkajánló

Kövess Facebookon!

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?