Mi és Mi

Mi, férfiak, könnyen és gyakran nőuralomnak nézünk valamit, ami pedig csak hasonlít hozzá: a női kontrollt. A családi feladatok ellátásához bizonyos hatalomra van szükség. Ahhoz, hogy a fészek viszonyai átláthatóak és igazgathatóak legyenek, minden részletre kiterjedő ellenőrzési és irányítási pozíció kell, sose tudni, hol bujkál veszély az ivadék körül. Ezt a hatalomgyakorlási képességet a természet veleszületetten [...]

A feminista szervezetek tiltakoztak a KEHI vizsgálat ellen

A Norvég Alap által támogatott civil szervezetek politikai elfogultságának gyanúját felvető találgatások és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által megkezdett vizsgálat ellen az elmúlt néhány napban állásfoglalásokban tiltakoztak a feminista civilszervezetek. Alábbiakban ezeknek szövegét adjuk közre kommentár nélkül. A NANE egyesület közleménye a KEHI vizsgálat kapcsán A NANE Egyesület megdöbbenéssel és értetlenséggel áll az előtt, hogy a kormányzat és [...]

Karinthy Frigyes – Capillária – Könyvajánló

Karinthynak számos antifeminista novelláját jelentettük már meg itt a férfihang hasábjain, most pedig legjelentősebb ilyen témájú művét, az 1921-ben megjelent Capillária című, szatirikus, antiutópisztikus regényt szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánlani. Az író más műveiben is fellelhető antifeminista elemek – a férfiak nők általi kihasználásának irodalmi megjelenítése, a nők világszemléletének és erkölcseinek el- és megítélése, intellektuális teljesítményeik [...]

Ellenkultúra – Szárnyait bontogatja a férfijogi mozgalom

A fenti címmel jelent meg az ELLE Man magazinban az antifeminista ihletettségű írásai által közismertté vált Oravecz Éva Csilla cikke, amely a férfijogi mozgalmak nemzetközi történetét tekinti át és a hazánkban szárnyait bontogató férfijogi mozgalom várható hatásait igyekszik latolgatni. Oravecz Éva Csilla három hazai interjúalanyt szólaltatott meg cikkében a magyar pro-férfi aktivisták közül: A provokatívan [...]

Nem jár szolgálati nyugdíj a rokkant bányászoknak

A szolgálati nyugdíj visszaállítását követeli a Bánya-, Energia– és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ), amely Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek írt levelében kiemeli: a lépés csaknem 1000 bányásznak segítene, de nem járna jelentős költségvetési hatással. A BDSZ az MTI-nek is eljuttatta a miniszternek írt levelet, amelyben a szakszervezet hangsúlyozza: mivel az elmúlt két évben nem történt [...]

További támogatás a nőknek a nyugdíjba vonuláshoz

Szélesedik azon nők köre, akik után a munkaadók igénybe vehetik a nyugdíjba vonulás előtti időszakra vonatkozó bér- és járulékkedvezményeket annak a programnak a keretében, amely segíti a nőket a 40 év szolgálati jogviszony megszerzésében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Az idén januárban életbe lépett változtatások szerint a 60. életévüket betöltött álláskereső nők [...]

A Férfihang szerzőnőjét sem kímélték a szélsőséges nősoviniszták

Korábban már hírt adtunk róla: névtelen személyek az interneten egy rágalmazó petíciót tettek közzé a Lengyel Intézetnek címezve, amelyben azzal vádolták meg a Férfihangot és művészbarátainkat, akik egy rendezvény erejéig a vendéglátóink voltak, hogy közösség elleni izgatást követtek el. A petíció vélhetően rágalmazást megvalósító részletei büntetőper tárgyát képezhetik, így azokról több szót nem ejtünk, azonban [...]

Antifeminista weboldalak és írások linkgyűjteménye

A cím nyilván önmagáért beszél. Ennek az oldalnak a célja, hogy az interneten fellelhető, meghatározó antifeminista irodalmat gyűjtsük egy helyre. Kérünk mindenkit, aki szeretne hozzájárulni ennek az irodalomgyűjteménynek a létrehozásához, hogy az alábbiakban hozzászólás formájában ossza meg az általa fontosnak tartott linkeket.

Női agy – férfi agy: a nemi hormonok csodálatos hatalma

Dr. Párducz Árpád (sz.: 1943) az MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Laboratóriumának tudományos tanácsadója. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1966-ban a JATE-n szerzett diplomát biológia-kémia szakon. Végzés után a JATE Elektronmikroszkóp Laboratóriumában dolgozott, majd a Szegedi Biológiai Központ megalakulása óta a Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Laboratóriumának munkatársa, majd vezetője lett. Egyetemi [...]

Dr. Ranschburg Jenő – Felcserélt szerepek

Ranschburg Jenő (Budapest, 1935. december 19. – Budapest, 2011. március 10.) pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa. 1961-ben végzett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, majd 1964-ben az ELTE bölcsészkarának pszichológia–magyar szakán. 1961–1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként. 1963–1965 között az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa volt. 1965–1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd [...]

Férfiak klubja – Dr. Párducz Árpád agykutató

A férfiértékek visszaállítását, megőrzését céljául kitűző Férfiak Klubja misszió interjúi közül ezalkalommal a Dr. Párducz Árpád agykutatóval készült beszélgetést mutatjuk be. Dr. Párducz Árpád (sz.: 1943) az MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Laboratóriumának tudományos tanácsadója. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1966-ban a JATE-n szerzett diplomát biológia-kémia szakon. Végzés után a JATE Elektronmikroszkóp Laboratóriumában [...]

Nemzetközi Férfinap

A Nemzetközi Férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket. Az UNESCO nevében Ingeborg Breines, a Women and Culture of [...]

Selmeczi Gabriella: Már megint Soros pénzén támadják Magyarországot

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerdán közzétett egy jelentést Magyarországról, amelyben azt írták, hogy a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik. Állásfoglalásuk szerint a rendőrségi tétlenség, a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok miatt nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők, akiknek az állami segítségnyújtási rendszer elégtelenségeiből kifolyólag gyakran [...]

Állami munkacsoport a nőkkel szembeni erőszak ellen

A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter – olvasható a hétfőn megjelent hivatalos értesítőben. A munkacsoport feladata, hogy előkészítse a csatlakozást az Európa Tanács által elfogadott, a nőkkel szembeni erőszak és a háztartáson belüli erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményhez. A [...]

Movember-mozgalom a prosztatarák megelőzéséért

Bajusznövesztéssel akarja felhívni a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a férfiak egészségének megőrzésére a gyűjtéssel egybekötött nemzetközi Movember-mozgalom, amelyhez idén ötödik alkalommal csatlakozott Magyarország. A fotón Varga Zoltán fodrász-borbély a Magna Cum Laude együttes frontembere, Mező Misi szakállát borotválja a Movember Hungary kampány sajtótájékoztatóján a budapesti Atelier-ben 2013. november 4-én. Novemberben ismét egy hónapon át növesztik [...]

Férfiak klubja – Litkey Farkas, vitorlázó

A férfiértékek visszaállítását, megőrzését céljául kitűző Férfiak Klubja misszió interjúi közül ezalkalommal a Litkey Farkas vitorlázóval készült beszélgetést mutatjuk be. Litkey Farkas (1966) vitorlázódinasztiába született, a többszörös magyar bajnok, olimpikon vitorlázó, festőművész fia. Már 1977-ben, 11 évesen az Optimist hajóosztályban  összetettben bajnok lett, résztvett az 1996-os atlantai olimpiai játékokon, napjainkig tízszer nyerte meg a legrangosabb balatoni vitorlásversenyt, [...]

Férfiak klubja – Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes

A férfiértékek visszaállítását, megőrzését céljául kitűző Férfiak Klubja misszió interjúi közül ezalkalommal a Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel készült beszélgetést mutatjuk be. Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Számos könyv szerzője. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor [...]

A nő, aki tetszik nekünk – Heti nőideál: Bánhegyi Adrienn

A szombathelyi ifjú hölgy talán nagyobb nemzetközi közismertségnek örvend, mint amennyire hazánkban ismerjük őt. Egy Magyarországon kevésbé elterjedt sportág jeles képviselője:  Az ugrókötelezés háromszoros Világ-, ötszörös Európa bajnoka, és emellett 2006 óta világcsúcstartó triplázásban, vagyis abban a műfajban, amikor egy ugrás alatt háromszor kell körbehajtani a kötelet, ő ezt 330-szor képes egymás után megismételni. Bánhegyi Adrienn [...]

Ugye tudod, mikor van az Apák Napja?

Az Apák Napja minden év június harmadik vasárnapja. Az apaságot és a szülői szerepet ünnepeljük ezen a napon. Világi ünnepnap, mely az USA-ban hivatalos ünnep, és csakúgy, mint Magyarországon, és sok más országban június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apaságot, a szülői szerepet köszöntik e napon, és emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi [...]

Karinthy Frigyes: Ballada a néma férfiakról

A hajó kissé ferdén oldalt fordulva, egy hegy oldalában fekszik, úgy, ahogy megérkezett. Jobb oldala, a visszahajtott kéményekkel, nekidőlt a hegynek, fedélzetéről ledőltek a padok. Esteledző, zöldes derengés árad szerte. A parancsnoki híd közelében, az egész felső fedélzeten egyetlen ember maradt csak, a parancsnok. Kék ruhájánál fogva beleakadt a korlátba, és most előretámasztott testtel kifelé [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?