Csak 5 másodpercen múlik, hogy szexragadozó leszel vagy nem

Ezúttal a Netflix tolta túl a #metoo-hisztit. A multi olyan szabályokat hozott, melyek simán túlmennek a józan ész határán. Innentől kezdve az, aki öt másodpercnél tovább néz egy kollégájára a Netflixnél, egy potenciális erőszaktevőnek számít. Mint a The Sun írja: az amerikai multi megtiltotta a dolgozóinak, hogy öt másodpercnél tovább nézzenek egymásra. A cég szerint [...]

Fegyverrel védi magát a férfiak kiherélését javasló Fábián Anita

Újra hallatott magáról a Jóban Rosszban című szappanopera egykori sztárja azután, hogy múlt évben hatalmas felháborodást váltott ki egy botrányos videójával. Az azóta már törölt (ám például EZEN a linken továbbra is elérhető) videoposztja felvezetőjében elmondta: még „plüsskutyából” is inkább nőneműt választ, mert az „okosabb, intelligensebb és könnyebben kezelhető”. Ezután a színésznő a bakkecskéjével példálódzott, mondván, [...]

Készül a Szex és New York-ellenforradalom?

Ismét a tradicionális értékek válnak fontossá a nők számára, így egyre korábban készülnek férjhez menni és családot alapítani – erre a következtetésre jutott egy angol közvélemény-kutatás, mely során 2000, a húszas éveiben járó nőt kérdeztek meg arról, hogy számukra mi az ideális életkor a házasságkötésre és gyerekvállalásra. A kutatók szerint meglepő módon a többség előbb [...]

Hódít az új őrület: a metoo-farmer

Nem mindennapi módon próbálnak még több pénzt kifacsarni a metoo-kampányból a divattervezők: ezúttal metoo-témájú kollekciót dobtak a piacra. A farmernadrágra és a dzsekire munkahelyi szexuális zaklatásokról szóló újságcikkeket nyomtattak, amellyel az ún. szexuális zaklatásokra hívnák fel a figyelmet. Persze aki így kíván mások előtt felvágni, hogy bizony, már őt is megmetoo-zták, alaposan a zsebébe kell [...]

GDPR – Eljött a nagy nap

Alábbiakban Dr. Réczei Géza ügyvéd az interneten mémként terjedő írását tükrözzük. Az írás a GDPR, vagyis az EU új, 2018.05.25-én életbe lépett adatvédelmi rendelete kapcsán íródott, de minden bizonnyal okkal érezhetjük úgy, hogy ezen szatirikus írás egyik rétege szól a feminista #metoo hisztéria által is előtérbe tolt szexuális beleegyezés vagy “szexuális zaklatás” jogi és emberi [...]

Profitéhesebbek a nők által alapított cégek

Érdekes következtetésekre jutott a Boston Consulting Group és a MassChallenge a közelmúltban, amely a Miért jobb nők által alapított startupokra fogadni? című kutatásában arra jutott, hogy a nők által alapított startupok lényegesen kisebb kockázati tőkebefektetéssel indulnak, de ennek ellenére befektetés-arányosan lényegesen nagyobb bevételt generálnak, mint a férfiak által alapított cégek. Egész pontosan a nők által alapított [...]

Julius Evola: Feminizmus és heroikus tradíció

A kvalitás és a differenciáltság a tökéletesség felé, a kvantitás és a forma nélküliség a tökéletlenség felé mutat. Ebbõl a premisszából kiindulva máris bizonyítást nyer az a tény, miszerint a felmagasztalt nyugati kultúra nem evolúcióként, hanem visszafejlõdésként és involúcióként fogható fel.  Mára végre a különbözõ tragikus események az olcsó optimizmus mítoszainak legtöbbjét lerombolták, így abba a [...]

Csúfos vereséget szenvedett a metoo Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy maratoni hosszúságú, négy és fél órás sajtótájékoztató után kérdezték meg arról, hogy mi a véleménye a világon végigsöpört metoo-mozgalomról. A régi zaklatásos ügyeket is felszínre hozó előbújási hullám Oroszországig is eljutott, Leonyid Szluckij orosz politikust újságírónők azzal vádolták meg, hogy megpróbált rájuk mászni, meg akarta őket fogdosni és csókolni. Szluckijt [...]

Kiterjedt női bűnszervezetet számoltak fel Németországban

Az akció során az egyik legkockázatosabb feladat a szövetségi rendőrség GSG9 nevű különleges egységének jutott, a kommandósoknak az észak-rajna-vesztfáliai Siegenben kellett lecsapniuk egy helyszínen, ahol a nyomozás vezetői szerint fegyveres ellenállással lehetett számolni. Végül nem ütköztek ellenállásba sem Siegenben, sem a bűnszervezet további 60 lakásában és bordélyházában. A rendőrök letartóztatási parancs alapján hét embert elfogtak, [...]

Boldog Húsvétot minden kedves olvasónknak!

Reviczky Gyula: Húsvét Fakadnak már a virágok, Kiderül az ég, És a föld most készül ülni Drága ünnepét. Szíveinkben, mint a földön, Ma öröm legyen, Feltámadt az isten-ember Győzedelmesen! Aki tudja, mint töré fel Sírját a dicső; Aki látja, hogy a földön Minden újra nő: Gondoljon feltámadásra, Mely örök leszen… Feltámadt az isten-ember Győzedelmesen!

Orbán Viktor beszéde – 2018. március 15.

A helyzet az, hogy el akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban, most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak. Ez a mi hazánk, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk fel soha. A nagy terv, hogy a bevándorlók útjában álló Magyarországot megtörjék, aztán bevándorlók ezreit, majd [...]

Mit kiván a magyar nemzet

Legyen béke, szabadság és egyetértés. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését. Felelős ministerium Buda-Pesten. Évenkinti országgyülést Pesten. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. Nemzeti őrsereg. Közös teherviselés. Urbéri viszonyok megszüntetése. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. Nemzeti Bank. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk. A’ politicai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. Unio Erdélylyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Megfélemlítenék a Férfihang szerkesztőségét

Döbbenetes levelet kapott a Férfihang.hu szerkesztősége. Jámbor-Miniska Zsejke, a Magyar Televízió munkatársa azzal a felszólítással kereste meg lapunkat, hogy a hazai metoo-kampányra válaszreakcióként keletkezett egyik olvasói levelet távolítsuk el portálunkról. Indoklásában arra hivatkozik, hogy olvasónk megszólaltatása nem csak a szólásszabadság kereteit lépi túl, hanem médiajogot is sért. Tisztelt Szerkesztőség! Nőként nagy érdeklődéssel olvasom a portálon megjelent cikkeket. [...]

A Férfihang Civil Társaság üzenete a Nemzetközi Nőnap alkalmából

A férfiak érdekképviseletére alapított Férfihang Civil Társaság elismerve a nők családi- és társadalmi élethez való kitartó hozzájárulását, ezúton köszönti őket a Nemzetközi Nőnap alkalmából! Az idei Nőnapon a Férfihang Civil Társaság az erőszak problémájára és ezen belül három fontosabb gondolatra szeretné ráirányítani a figyelmet. Mindenekelőtt arra kérjük a társadalom férfi tagjait, hogy védjék meg a nőket az [...]

Az Isztambuli Egyezmény alapelvei

A magyar férfiak jogegyenlősége, társadalmi megbecsülése, biztonsága tekintetében a legjelentősebb kockázatot jelenleg az Isztambuli Egyezmény esetleges ratifikálása jelenti. A Férfihang Civil Társaság az egyezmény elutasítása érdekében tanulmányt készített, társadalomkutatást végzett, petíciókat alkotott és juttatott el a magyar parlamenti képviselőkhöz és a civil demonstráció eszközét is felhasználta. Most örömmel adjuk hírül, hogy az egyezménnyel kapcsolatos problémák [...]

“A nagy gendervita” Frivaldszky Edit és Pető Andrea között – a Heti Válasz hasábjairól

Alábbiakban egy olyan korábban lezajlott, de rendkívül érdekes és fontos vitát kívánunk feleleveníteni, amely a genderideológia és az Isztambuli Egyezmény körül bonyolódott. Apropóját nyilvánvalóan az Isztambuli Egyezmény ellen egy évvel ezelőtt megkezdett fellépés adta. Olvasóink minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának előterjesztés-tervezete ellen a Férfihang Civil Társaság és az  Apák az Igazságért Egyesület mellett [...]

Robert Fico soha nem engedélyezi az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

„Soha nem adok engedélyt arra, hogy a szlovák kormány ratifikálja az isztambuli egyezményt, amíg azt nem hozzák teljes összhangba a szlovák alkotmánnyal, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön, a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szembeni fellépésről szóló nemzetközi egyezményre [...]

Börtönre ítéltek egy nőt, aki milliókat csalt ki gyermeke állítólagos apjától

Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t. A házasságban élő asszonynak szexuális viszonya volt a férfival, majd 2000-ben gyermeke született, akit a férje nevére anyakönyveztek. A nő azonban azt állította a sértettnek, [...]

Egy pillanatig se szomorkodj olyan nő miatt akit már megfektettél!

Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor sikerül egy újabb nőt megfektetned. Minden addigi erőfeszítésed elnyeri jutalmát, a nő testét. Ez egy valóban dicső eredmény, amely bennünk férfiakban magasan tartja a dopaminszintet felnőtt életünk során. Gyakorta a nő teste olyan jó, olyan gyönyörű, olyan édes, hogy újra és újra meg akarod kapni. Talán még párkapcsolatot is szeretnél [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?