A hosszú kapcsolat a jó és gyakori szex halála

Gyimesi Andrea és Kassai Tini [1] felmérése szerint a kapcsolatok hossza és a szeretkezések gyakorisága fordítottan arányos. Míg a kapcsolatok első évében a válaszadók 89%-a szeretkezik hetente legalább egyszer, addig a második és negyedik év között már csak 77%, a hetedik év után pedig már csak 70% ez az arány. Érdekes, hogy a gyerekek léte, [...]

Számoljunk le “a férfiak utálják az okosabb nőket” mítosszal!

Vannak közhelyek, melyek ugyan nagy általánosítással, de valósan írnak le egy jelenséget. A médiában és a női blogokon gyakran előforduló, általában nők által megfogalmazott toposz, miszerint a férfiakat taszítják az okos nők, nem ebbe a kategóriába tartozik. Először is néhány fogalmat nem árt tisztázni, ami elvezethet e közhely kialakulásának okához. Elsősorban azt kell megvizsgálni, mit értenek [...]

Miért unalmasak a mai férfiak a nőknek?

Nagyanyáink korában az ideális vőlegényjelöltnek az alábbi feltételeknek kellett megfelelnie: Legyen egy fokkal szebb az ördögnél, de rendelkezzen erős, munkabíró testalkattal Legyen megbízható, tartsa a szavát és legyen munkája Tudjon udvarolni és bánjon jól a nővel Manapság mintha erről az alapról alaposan elrugaszkodtak volna a női elvárások. A külső és az egzisztencia mellett most már érdekesnek és izgalmasnak is [...]

Ki felel a nő boldogságáért?

Nemrégen megjelent egy rövid tudósítás egy angliai kutatásról, mely kimutatta, hogy a 25-34 éves nők több mint fele nem tudja élvezni a szexuális életet, míg a megkérdezett 55-64 éves hölgyek közül kevesebb, mint a harmada nem élvezte a szexuális együttléteket az elmúlt 12 hónapban. Ha belegondolok abba, hogy a 25-34 év közötti nők azok, akik [...]

Hogyan neveljünk párkapcsolatilag sikeres fiúkat?

Azt hiszem minden fiús apa komoly dilemmája, hogy mikor, mennyire és legfőképpen hogyan beszéljen gyermekének a nőkről, a szerelemről, a párkapcsolati dinamikákról. Egyáltalán van-e értelme és létjogosultsága egy szülőnek, hogy ezen a területen is világos útmutatással szolgáljon az utódainak, vagy fogadja el, hogy a mai világban a család, mint szocializációs terep háttérbe szorult a kortárs [...]

Barátzóna: amit a nők alapítanak, és a férfiak tartanak fenn

A barátzóna létező jelenség, bár olvastam már egy cikket Barok Esztertől, aki ezt tagadta. A témához szorosan kapcsolódik a férfi-nő barátság létezése körüli állandó polémia is. Véleményem szerint férfi-nő barátság csak abban az esetben működik, ha egyik fél sem érez semmilyen vonzódást a másik iránt, igaz ez idővel változhat, ami egyben a barátság végét is [...]

A randizásról férfi szemmel

Tele a net a férfiak panaszaival arról, hogy a mai nőkkel nem lehet randizni, mert egyrészt el sem jut odáig az ismerkedés, másodszor a megbeszélt randira el sem jönnek a kedves nőnemű lények, harmadszor a randi után eltűnnek, mint szürke szamár a ködben. Sokakat már annyira frusztrál ez a helyzet, hogy végleg lemondtak a nőkkel [...]

Alanyi jog-e a nemi élet?

A közelmúltban, elsősorban az USA-ban kavart vihart Robin Hanson közgazdász elmélete arról, hogy a szexuális egyenlőtlenség a jövedelmi egyenlőtlenséghez hasonlóan a fejlett világ, égető problémájává kezd válni, amit jól mutatnak azok az esetek, melyben egy-egy mészárlás motivációi között megjelent a szexuális sikertelenségből akadó frusztráció. Bár Hanson több megoldást is felvet (prostitúció, robotok, állami újraelosztás), az [...]

Ki hozza a pénzügyi döntéseket a párkapcsolatban?

Mikor két ember összeköti az életét, (papírral, vagy papír nélkül) egy közös háztartásban, nemcsak az ágy és az asztal, de a költségek is közössé válnak. Logikusnak tűnik tehát, hogy ennek folyományaként a bevételek is közös kasszába kerüljenek. Sok párnál ez így is történik. A kérdés, hogy melyik fél exponál a közös kassza felett. Számos kutatás, [...]

A nyitott kapcsolat még, a monogám már nem működik

Népszerű közhely, hogy átmeneti korban élünk. Ugyan milyen más korban lennénk, hiszen az átmenet folyamatos. Párkapcsolatok terén a monogámiát már régebben is sokan, sokféleképpen siratták el. A monogámia ellenkezik az emberi természettel, a monogámia unalmas és frusztrációt okoz. A monogámia egyetlen értelme, hogy a gyerekek családban nőjenek fel, ha kirepültek, akkor a szülők nyugodtan kereshetnek [...]

Szükségszerű hazugságok

A férfiak szocializációjának egyik fontos eleme, hogy valahol a kamaszkor végén megtanuljunk, hogy a nőknek hazudni kell, mégpedig a legfontosabb kérdésekben. Egy fiatal férfi, amennyiben szexet akar, azt sosem kommunikálhatja egy nő felé egyenesen és őszintén. Amennyiben eredményt akar elérni hazudnia kell az érdeklődést, például a nő kedvenc beszédtémái, időtöltéseivel kapcsolatban, de leginkább a későbbi [...]

Mit adott nekünk a netes párkeresés?

Én annak a korosztálynak a tagja vagyok, akik még offline kezdték a párkeresést a 90-es években. Később természetesen én is bevetettem a különböző párkereső és randi applikációkat, így van/volt személyes tapasztalatom a két módszer közti különbségek megfigyelésére. A véleményem a címben feltett kérdésre meglehetősen ambivalens. A netes párkeresés és a „régi” valós ismerkedés között alapvetően abban [...]

A nők elsárkányosodásáról

Figyelem! Nők számára nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik! Az emberi kultúrával egyidős felfedezés a női elsárkányosodás. Többen megfigyelték és leírták a folyamatot, amelyben a kapcsolat elején doromboló kiscicából hétfejű tűzokádó hüllő lett, megkeserítve párja életét. Elkerülhető e a folyamat, vagy a nőkben ez genetikailag kódolt?Mit tehetünk mi férfiak a sárkányosodás ellen? Csak lassítani tudjuk az átalakulást, [...]

A posztmodern férfi szerep

Miközben egyre több szó esik a nők megváltozott társadalmi szerepéről, valamint a családban, házasságban megváltozott feladatairól, addig a férfiakról meglehetősen kevés szó esik és az is meglehetősen degradáló módon. Az egyetlen kivétel Zimbardo Nincs kapcsolat című könyve kapcsán kialakult médiafigyelem volt a közelmúltból, de ez is viszonylag hamar lecsengett. Pedig, ha elfogadjuk, hogy a nők [...]

Számít, hogy melyik nem szerepel többet a hírekben?

Számomra meglehetősen erőltetettnek tűnik minden olyan kutatás, amely nemi szempontú megkülönböztetést vél felfedezni olyan területeken ahol az teljesen indifferens. A dolog apropója, hogy a Global Media Monitoring Project keretében 1995 óta ötévente végzik egy kijelölt napon a világ számos országában a TV, rádió, nyomtatott és elektronikus sajtó híreinek tartalomelemzését. Az elemzés azt vizsgálja, hogy a [...]

Szerelem és hatalom

Sokan vannak, akik tagadják, hogy minden párkapcsolaton belül van hatalmi kérdés is. Pedig könnyű belátni, hogy ami nem futó kaland, ott előbb utóbb oly sok minden válik közössé, hogy olyan döntéseket kell meghozni, melyek mindkét fél életét befolyásolják. Amikor pedig elér idáig egy kapcsolat, óhatatlanul felmerül, hogy ki mondja ki az utolsó szót, mekkora beleszólása [...]

Miért nem romantikusak a férfiak?

Mi férfiak gyakran kapjuk azt a kritikát a nőktől, hogy nem szorult belénk semmi romantika. A legtöbbször viszont szerintem arról van szó, hogy alapvetőn mást gondol a romantikáról a férfi és mást a nő. A nők romantika képét alapvetően két kulturális termék befolyásolja. Az egyik a romantikának, mint irodalmi korszaknak a népszerű klasszikusai (pl. Büszkeség [...]

Férfiak a társadalmi szerepek szorításában

A nőnap alkalmából mindig jól megszórják egyesek az internetet a nők társadalmi helyzetét keseregve firtató cikkekkel és blogbejegyzésekkel, amelyekből aztán megtudhatjuk, hogy milyen nehéz nőnek lenni, mert hatalmas a társadalmi nyomás, hogy megfeleljenek az elvárt női társadalmi szerepeknek. Az embernek olyan benyomása lesz ettől, hogy a nők csak azért pasiznak, házasodnak, szülnek, nevelnek és gondoznak, [...]

Milyen a jó szex?

Az okosok azt mondják, hogy minden szex jó, amit a benne lévő felek jónak tartanak, illetve éreznek. Tehát a dolog maximálisan szubjektív. Minden jó, ami a felek közös beleegyezésén alapul, és jól esik nekik. A lényeg, hogy senkinek ne kelljen semmi olyat csinálnia, ami kényelmetlen, megalázó, esetleg undorral tölti el. Tényleg ilyen egyszerű lenne meghatározni [...]

Az 5 leggyakoribb női sirám és magyarázatuk

Néhány női blog és komment elolvasása után összeállítottam a leggyakoribb 5 női sirám örök listáját az aktuális partnerükkel szemben, okulásul a tisztelt férfitársaknak. Biztonsági öveket bekötni. Start. A férjem (barátom, pasim stb.) mindig csak dugni akar Hát nem csodálatos, ahogyan a szerelem rózsaszín ködében egykor kedvelt közös tevékenység az évek múlásával a férfi állandó és kellemetlen zaklatásává [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?