A nemek egyenlősége, vagy a nők státuszának bármiféle javítása a prioritás?

Miért ilyen egyoldalú a nemekkel kapcsolatos politika Magyarországon és a világ országainak többségében? Ebben a cikkben szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy bár kevésbé látható, de a nemek közötti egyenlőséget ma uraló szemléletmódnak van igazságosabb alternatívája, amely nem harcol egyik nem ellen sem, hanem azt célozza, hogy mindkét nem szempontjai figyelembe legyenek véve.

A jövő nőnemű a Google szerint. Mit gondolnak erről az emberek?

Ahogyan arról hírt adtunk, a Google idei, 2018-as Nőnapi videója igencsak rossz értékelést kapott, ráadásul az óriásvállalat letiltotta a hozzászólási lehetőséget is. Ezt követően annyit változott a helyzet, hogy feloldották a hozzászólások tiltását, aminek eredményeként rövid idő alatt több ezer hozzászólás érkezett.  Érdemes egy pillantást vetnünk ezekre is. Idén a videóban szereplő “the future is female” (vagyis, hogy a jövő nőnemű) [...]

Nem lehet hozzászólni a Google Nőnapi videójához

A Google keresőoldalán a mai napon a Nemzetközi Nőnap alkalmából nőkkel és a női egyenjogúsággal kapcsolatos képeket láthatunk, illetve a vállalat egy videót is feltöltött a Youtube-ra. A videót több mint 10 millióan nézték meg egy nap alatt, azonban nem lehet hozzászólni. Vajon miért? Figyelemreméltó, hogy nagyon sokan nem kedvelik, vagyis “diszlájkolták” a videót; az első napi 27 [...]

Divatbemutató angyalokkal és disznókkal

“Üssük ki a disznót!” – Ez volt a mottója a #Metoo Fashion Show, New York-i divatbemutatónak, melyet az American Wardrobe, egy amerikai divatügynökség rendezett, elvileg azzal a céllal, hogy a szexuális zaklatásokra hívja fel a figyelmet. A divatbemutatón a nők angyalszárnyakkal és arccal vonultak fel, a férfiak disznónak öltöztetve, arc nélkül. Lucas Schoppe, német blogger az esemény fasisztoid arcáról ír a blogjában.  “A nőknek van [...]

#Metoo és a férfiak szerepe

Az elmúlt napok során gyakran találkozhattunk a #metoo hashtaggel, melyet Alyssa Milano amerikai színésznő indított el, azzal az üzenettel, hogy ha minden nő, akit valaha is ért szexuális zaklatás kiírná a közösségi oldalára ezt, akkor az emberek átéreznék a probléma súlyát. De a férfiakat is érinti ez az ügy, erről szólnék most. Azóta többszázezer Facebook, Twitter [...]

Mit ígér a Demokratikus Koalíció a férfiaknak?

Közelednek a választások, ilyenkor a pártok általában elkezdik közzétenni választási programjaikat. Ha érdekel minket, hogy milyen irányvonalra számíthatunk a következő években, akkor ezeket érdemes elolvasni. A Demokratikus Koalíció 90 oldalas dokumentumot tett közzé “Sokak Magyarországa” címmel. Lássuk mit ígér a Demokratikus Koalíció a nőknek és a férfiaknak: “Sokak Magyarországa” – mondják, de lehet, hogy nem mindenkié: úgy tűnik a férfiak nem tartoznak a [...]

Egyenlőek a feltételek?

Férfijogi aktivistákról és feministákról ír Miczki Tamara a Szabadnem feminista blogon. A férfiak és a nők helyzetét egy futóversenyes hasonlattal szemlélteti, amit röviden ismertetek, és leírom, hogy ezt a helyzetelemzést miért tartom tévesnek, illetve, hogy hogyan látom én ezt a “versenyt”. A szerző szerint az első 10 versenyben a férfiakra és a nőkre eltérő szabályok vonatkoztak. Míg [...]

Így diszkriminálja Magyarországon a férfiakat a radikális feminista Isztambuli Egyezmény

Mindenek előtt tudnunk kell, hogy ez az egyezmény azon a radikális feminista ideológián alapszik, hogy az erőszak áldozatai nők, az erőszaktevők, a bűnelkövetők pedig a férfiak. “A kiszolgáltatott férfiakkal szemben megnyilvánuló társadalmi közöny nem új keletű. Ha felmerül a családon belüli erőszak kérdése, még a közbeszéd részévé sem lehet tenni a férfiak bántalmazását.” – Írta Puzser [...]

Nemek háborúja: valós probléma?

Lehetséges-e, hogy a férfiak és a nők megértsék egymást? Lehetséges-e, hogy ne „nemi háború” és ellenségeskedés legyen? Hogy ezek a kérdések rendszerint előkerülnek akkor is, ha egyik fél se gondolkodik nemek háborújában, jelzi, hogy fontos erről is szót ejteni. Azt látjuk, hogy sokan kimondva, kimondatlanul úgy képzelik el ezt, hogy ha valami jó a férfiaknak, az [...]

Feminista attitűdök a férfiakkal szemben

Sokszor halljuk mostanában, hogy a feministák nem férfigyűlölők, hanem a nemek társadalmi, politikai, gazdasági egyenlőségének képviselői. Néha még el szokott hangzani az is, hogy bár valóban vannak radikális feministák, akik utálják a férfiakat, de ők csupán egy kisebbséget képeznek a mozgalmon belül… Azonban, még ha személyes tapasztalatainkat megpróbáljuk is félretenni, e gondolatmenet kapcsán akkor is lehet hiányérzetünk. Ugyanis [...]

Dán miniszter: nincs szó a valódi problémákról

Dánia új oktatásért és egyenlőségért felelős minisztere, Ellen Trane Nørby szerint a nők és a férfiak egyenlőségével kapcsolatos vita elitistává vált, csak pár témáról van szó, miközben a valódi kihívások kívül esnek a párbeszéd látóterén. “Lehet folytatni a vitát a kvótákról és az elkülönített apasági szabadságról az örökkévalóságig. Én azonban szeretnék olyan témákat felvetni, amikről kevés [...]

Az erőszak feminista értelmezéséről

Nők elleni erőszakról gyakran beszélnek a feministák és a politikusok. Nagyon sokszor hallhatjuk ezt a kifejezést. De vajon tudjuk-e, hogy pontosan mit is értenek ez alatt? Bár lehet, hogy első hallásra egyértelműnek tűnhet, nem vagyok biztos benne, hogy az. Akik kevésbé jártasak a feminizmusban, vagy nem követik kellően nagy figyelemmel a politikai fejleményeket, feltehetően csak leegyszerűsített [...]

Feministák igyekeznek megtorpedózni a férfiak azonos nyugdíjazási feltételeiért indított népszavazást

Az elmúlt hónapokban politikai pártok és magánemberek egyaránt kilátásba helyezték, hogy népszavazást kezdeményeznek, amely azt célozza, hogy a férfiak, a nőkhöz hasonlóan, 40 év munkaviszonyt követően nyugdíjba vonulhassanak. A jogegyenlőségi küzdelem végül Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének ügyvivője által magánemberként indítványozott népszavazás formájában öltött konkrét alakot. A népszavazási kezdeményezést azonban rövid időn belül több támadás is [...]

Népszavazás dönthet a férfiak nyugdíjazásáról?

A kormány még 2010-ben hozta meg az egyenlő bánásmód elvével ellentétes jogszabályt arról, hogy kizárólag nők vonulhassanak 40 év munkaviszony után nyugdíjba. 5 évnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy erről a nem egyedülálló, ám súlyosságát tekintve a többi közül kiemelkedő férfiellenes rendelkezésről társadalmi vita alakuljon ki. Aláírásgyűjtés és népszavazás Tavasszal a Jobbik törte meg a csendet, ahogy, [...]

Nem lehetnek beteg gyermekeik mellett az apák a Bethesdában

A budapesti Bethesda Gyermekkórházban a gyermekek mellett nem lehet ott éjszakánként az édesapjuk, mivel a kórház nemi alapon diszkrimináló szabályzata kizárólag az anyukák és a nagymamák számára biztosítja ezt a lehetőséget. Tamás Bence Gáspár Tumblr oldalán tette közzé a plakátnak a fotóját, ami ezt nyilvánvalóvá teszi, illetve hozzáfűzte még azt a megjegyzést is, hogy vannak [...]

Szemléltessük mit ért az Európai Unió nemek közötti egyenlőség alatt!

Az Európai Parlament nemrégen elfogadott egy állásfoglalást a nemek közti egyenlőségről a 2015 utáni időszakra vonatkozóan. Elemezzük ezt pontról pontra a valódi egyenlőség kívánalmait szem előtt tartva. Már rögtön a “sajtóközlemény” szövegrész után ott áll egy olyan kategória, hogy “a nők jogai”. A nemek közötti egyenlőség a férfiak jogairól és a nők jogairól egyaránt szól; az [...]

Hada Renáta abortáltatta volna gyermekét, mert fiú

A bulvárvilág eseményei kapcsán már megszokhattuk, hogy mikor egy férfi közszereplő bármilyen nőkkel szembeni negatív előítéleteken alapuló, vagy diszkriminatív kijelentést tesz, akkor napokon belül tiltakozások és tüntetések szerveződnek ellene és országos botrány lesz az ügyből. Úgy tűnik azonban, hogy mikor férfiakról, fiúkról van szó, akkor még az sem éri el a társadalmi ingerküszöböt, ha valaki [...]

Nyílt levél a Magyar Nők Szövetségének – He for She kampány

Két napja tartották a Deák Ferenc téren a magyar He for She mozgalom első kampányát. A He for She mozgalom elvileg a nemek közti egyenlőségért van, valójában azonban más a helyzet (már a kampány neve is sokatmondó, bővebben erről itt lehet olvasni). Ezzel kapcsolatban írtam egy levelet a Magyar Nők Szövetségének, akik nálunk szervezik ezt [...]

Március 8. legyen Férfinap! – Egy dán egyetemista véleménye

Dánia egyik vezető médiumában, a Politiken-ben meglepő ötlettel állt elő az elmúlt hónapban, a Nőnapot megelőzően egy egyetemista. Véleménye szerint elérkezett az ideje, hogy ezután Nőnap helyett Férfinapot tartsanak március 8-án Dániában. Per Micki Christensen a következő szavakkal fogalmazta meg véleményét: “Nők harca 2015-ben? Ez egy vicc. Legyen szó öngyilkosságokról, hajléktalanságról, szabadságvesztésről, korai halálozásról, megalázásról, erőszakról, a [...]

Egy új walesi törvény szerint csak nők lehetnek a családon belüli erőszak áldozatai

Walesben immár jogilag is csak másodrangú áldozatnak számítanak a bántalmazott férfiak, a kormány ugyanis a női áldozatokat védő szervezetek nyomásának hatására olyan törvényt szavazott meg, amely az áldozat nemi szervétől teszi függővé azt, hogy milyen védelemre jogosult. Mindezt a walesi kormány nem hogy tagadná, hanem a hivatalos weboldalukon még büszkén hirdetik is: “A nemzetgyűlés elfogadta az úttörőnek [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?