Feminista hazugságok

Ugye tudjuk, a feministák elméletei nagyobbrészt arra épülnek, hogy a múltban milyen szörnyű módon elnyomták a nőket a férfiak. Ismerjük a megcáfolt városi legendákat, mint pl. az angol nyelvterületről származó “hüvelykujj-szabály”, ami a femcsik szerint azt jelentette, hogy a férj szabadon verhette a nőt, amíg a használt bot nem volt vastagabb a hüvelykujjánál. Ezt a [...]

A feminizmus filozófiai alapjai

A feminizmus, csakúgy mint a többi, vele kéz a kézben dolgozó jelenkori destruktív irányzatok és mozgalmak előszeretettel hirdetik önmagukról, hogy ők valamiféle „modern”, „korszerű” és „haladó” törekvések. Pedig filozófiai alapjaik lényegében a középkorba nyúlnak vissza. Nem, ez nem pusztán költői túlzás, és a „középkor” kifejezést sem a „loaded language”-es értelmében használtam, hanem tényleges eszmetörténeti igazság. [...]

Kína, egy másik világ

Történetünk ott kezdődik, hogy egy kínai fószernek nem tetszett a lánygyermeke. Nem értette hogyan lehetséges, hogy ő is jóképű, meg az asszony is mutatós, oszt’ a kölök mégis bűnronda. Először (ki hibáztathatná ezért?) a nő hűtlenségére gyanakodott, aztán több hónapos konfrontáció után kiderült: a nő még a házasság előtt erősen plasztikáztatta az orcáját, és ezt [...]

Rövid megjegyzés két elgondolkodtató mondat kapcsán

A drága kedves nőkerten való önsanyargatásom közepette az egy hónappal ezelőtti állatkínzásos cikkükben két gondolat ütött különösen szöget a fejembe. Az egyik Alice Walkeré: „Az állatok önmagukért léteznek a világban. Nem az emberekért vannak, ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérekért, és a nők sem a férfiakért léteznek.” A liberáltak persze fennhangon kérdezhetik, hogy há’ mán hol [...]

A női álarc alatt semmi mítosza

Kivételesen “feminista” jeleget kölcsönöz ez az írás a lapnak (noha csak a múlt századi bécsi paranoid nőellenesség ellenvéleményét olvashatjátok ki belőle). De úgy voltam vele, hogy egy kis tudományos önkritika nem árt, már ha a nőkert gyenge színvonala miatt nincs meg a lehetőség az olvasó közönségnek arra, hogy tudományosabb ellenvélemény alatt diverzifikálja a látásmódját. Noha [...]

A közgazdasági Nobel díjról

Az idén Alvin Roth és Lloyd Shapley kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat piactervezési és párosításelméleti munkásságukért. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy ennek aztán tényleg mi köze a feminizmushoz? Olvassuk végig a cikket, és ígérem, hogy a végén mindenki érteni fogja. A matematikai eljárás magyarázatát nem én írtam, ne engem tessék szidni, ha nem érti valaki teljesen. [...]

Felhívás!

Kedves feminista barátaim (mit barátaim, egyenesen bajtársaim)! Nagy örömömre szolgált, hogy a fácsébúkon meglátogathattam újabb mozgalmatok oldalát, amely arra irányul, hogy a mocskos patriarchátus által veretett, az elnyomást szentesítő érméket, illetve préselt bankjegyeket lecseréljük nőket ábrázoló érmékre, és papírpénzekre. Én is tevékenyen szeretnék részt venni mozgalmatokban! Így szeretnélek megkérni titeket, hogy lépjetek velem kapcsolatban és az általam megadott [...]

Kormánybuktatás nőlázadó módra

A Milla 2012. október 23-i tüntetésén a “Nők Lázadása Mozgalom” tagjai “kormányváltó” beszédet mondtak. A nőlázadás kibontakozása idején még csak óvatosan találgattam, hogy vajon a nőpolitika helyett esetleg az izzadt kormánybuktatási szándék fűti-e a szerveződés vezéralakjait, mára viszont ehhez már semmi kétség sem férhet.  Antoni Rita és Lovas Nagy Anna beszédével egyértelműen színt vallott a [...]

30 hasonlóság a mai feminista és a náci propaganda között

Az Angry Harry című weboldal szerzője megdöbbentő cikkben fejtette ki, hogy véleménye szerint jelentős hasonlóság fedezhető fel korunk feminizmusa és az 1930-as években kibontakozott német nácizmus módszerei és propagandája között. A szerző leszögezte, hogy összehasonlításának célja, hogy az érintettek ezen keresztül jobban megérthessék a megkülönböztetés és a démonizálás szörnyűséges eszközeit. A szerző rá kíván mutatni, hogy [...]

Hogyan fojtja meg a házasság lerombolása a feminista jóléti államot

A cikk Dalrock kollégánk írásának magyarítása – nem egy-az-egybeni fordítás, hanem inkább az, amit én kihoztam belőle a magyar szövegkörnyezetre adoptálva. Az mindenesetre biztos, hogy ennyit megér a cikk, mert fantasztikus. … A modern polkorrekt duma szerint a feminizmus felszabadította a nőket a patriarchátus elnyomó igájából, megszüntetve a maradi korlátokat és társadalmi elvárásokat – tehát amit manapság [...]

A Férfias Szakmák

Egy cikkre szeretnék reagálni: “IT fenegyerekek feminista kereszttűzben” – egyszerűen túl sok gondolatot indított el, hogy kommentbe írjam. Szubjektív, őszinte írás lesz, tessék elfordulni, ha valakinek ez nem okés. Kezdjük ott, hogy van két sztereotípia, amiről igazából mindenki tudja, hogy igaz, csak nem illik beszélni róla. A nők sokkal rosszabbul vezetnek, és sokkal rosszabbul programoznak. Slussz. [...]

Girl Writes What válasza egy fiatal MRA-nak

Egy fiatal, új MRA napokat töltött a reddit-en kérve a feministákat hogy fejtsék ki, mit jelent a kiváltság-vak jelző. Sok önjelölt feminista szereti ezt a kifejezést, de arról már hallani sem akarnak, hogy esetleg ők maguk is ebben a vakságban szenvednének. Miután végigolvasta a sok kiváltságos nő körkörös érvelését arról, hogy milyen elnyomottak ők, Girl [...]

A LEGO is szexista?

Bár a most következő történet nem új, viszont még nem tettünk róla említést itt a Férfihangon, és az év végének közeledtével, lassan felmerülhet a szülőkben, hogy milyen ajándékkal lepjék majd meg gyermeküket karácsonykor. Ennek apropóján visszatekinthetünk az elmúlt év végén lezajlott LEGO ellenes mizériára. Bár ennél jóval korábban, 2008-ban már svédországban (hol máshol, mint a [...]

Feminista vagyok, baj? – A nagy vita

A Magyar Televízió vitaműsorában feminista aktivisták, közismert médiaszereplők és a közönség vitatkoztak a férfi és női szerepekről, azok változásáról és a feminizmus mibenlétéről és szükségességéről. Bár a felvétel 2005-ben készült, de ez mit sem von le értékéből, hiszen a felvetett kérdések ma is éppen annyira – ha nem még inkább – aktuálisak. A vita résztvevői: [...]

Világok harca

Az emberek világlátásának, gondolkodásmódjának két alapvető változata létezik: a valóságalapú, és az idea alapú. Aki a realitások talaján áll, általában szeretné megérteni a világot. Tudja, hogy a saját elméletei (szóljanak bár randizásról vagy kvantumfizikáról) csak elméletek, amikre a valóság bizony rácáfolhat. Sokáig lehet abban hinni, hogy a Mikulás hozza a csokit a csizmába, de amikor kiderül, [...]

Vliet Tiptree ámokfutása

Ismeritek azt az érzést, amikor az ember rossz környékre téved. Bőszen kukucskál ki az autó kormánya mögül, és nincs az az Isten, amiért leállítaná a  motort. Nos velem ez történt, amikor olvastam a Radfem nevű felettébb tanulságos radikális feminista oldalt (ami megintcsak megér egy misét, és fogok is írni az azt indító Vliet Tiptreeről [...]

Mesterséges méh, avagy a nőkre sincs szükség

A kisebbségi komplexusban szenvedő feministák szívesen kompenzálnak annak bizonygatásával, hogy a világnak nincs is szüksége a férfiakra. Merthogy megnyílott a spermabank, akciós a hímivarsejt – a modern nő tehát bemegy a boltba, leveszi a polcról a spermiumot, elviszi a dokihoz, aki megfogja a farkánál, és belelógatja a nőbe. Az értelmes, öntudatos nő eztán a legközelebbi [...]

Börtönérvek

A Michingani Egyetem professzornője, Sonja Starr legújabb kutatásai szerint a büntetőperekben az ítélet kiszabásánál a legnagyobb különbségeket az alsónemű tartalma okozza. Ha ez kicsit bonyolutan van megfogalmazva, íme itt van egyszerűbben: Ugyanazért a bűncselekményért egy férfi átlagosan 63%-kal hosszabb börtönt kap, mint egy nő. Ha egy gyanús alak egy sötét sarok mögül előugorván bikacsökkel fejbe sújtja az [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?