A polkorrektség abszurditása

Teljesen véletlenül figyeltem fel egy angol napilap weboldalán egy olyan cikkre, ami érinti a Férfihang profilját: egy ötvenes évekből származó magazint vizsgálgatnak, ami szerintük csúnyán “nőellenes”. Miről van szó? Egy erotikus lapban kifejezetten humorosnak szánt írásokat közöltek le arról, hogy hogyan szedjünk fel csajokat. Az egyik kérdéses oldalt láthatjuk is itt balra, és szerintem ebből [...]

A házasság múltja, jelene és jövője, 3. rész

A jövő Azon már túl vagyunk, hogy miért jött létre a monogám házasság intézménye (a cikk sorozat első részéhez kattintson ide), hogyan töltötte be a feladatát és miképpen rombolták le a feministák (a cikk sorozat második részéhez kattintson ide). Illetve a lerombolás még nem zajlott le teljesen, hiszen manapság is kötnek új házasságokat. Csakhát ezek már [...]

A házasság múltja, jelene és jövője, 2. rész

A cikksorozat első része a házasság kialakulásának történetét tekintette át, amely elérhető ide kattintva. Az összeomlás Manapság a házasság intézménye válságban van, ezzel általában minden normális ember egyetért, csak azok nem, akik a lerombolásán fáradoznak. Egyre kevesebben kötnek házasságot, és egyre többen válnak, nameg ott vannak a kereteket feszegető törekvések, mint a melegházasság, stb. Itt és most [...]

A házasság múltja, jelene és jövője, 1. rész

Az alapok Kevesen tudják manapság, hogy egyáltalán miért is alakult ki a monogámia; a régi korok társadalmi főokosai miért találták ki, mi célból hozták létre a monogám házasságot. Manapság nem divat ezzel foglalkozni, egyrészt mert nem sikk tanulni a történelemből, másrészt a modern gondolkodási trendek nem nagyon tudnak mit kezdeni az egyszerű, tiszta, ám kifinomulatlanul nyers [...]

Stop-Nőerőszak

Jó kis sztorit kapart elő az index egyik leányvállalata: A 32 éves Tiffany Baillie múlt decemberben egyik éjjel fogott egy 30 centis pengehosszúságú kést, odament barátja, a 48 éves Gregory Todd ágyához, és hátba szúrta a férfit. Az egyébként szakácsként dolgozó Toddnak sérült a lépe, a mája és a hasnyálmirigye, és csak a gyors orvosi beavatkozás [...]

Feminista Hófehérke és a tutyimutyi királyfi

Most láttam a Tükröm, tükröm című filmet, s megihletett egy rövid eszmefuttatásra. Mert mi is van akkor, amikor a meseszövést modern fokozatra állítjuk, és a jól bevált kliséket újakra cseréljük? Ezt a kérdést egyébként a végső összecsapás előtt a királyfi teszi fel szinte szóról szóra ugyanezekkel a szavakkal Hófehérkének. Újszerű feldolgozás ez a film, Hét Kicsi [...]

Vigyázó szemetek a jövőnkre vessétek

A Discovery Channel egyik doku-sorozatában foglalkoznak egy “érdekes” üggyel. Charles Bruce adójogi szakértő elvált, a bíróság jókedvében több gyerektartást és asszonytartást állapított meg, mint a fickó teljes fizetése, és ezért most mehet a börtönbe – a kamerák kereszttüzében. Nem tudom mindenki megértette-e elsőre: több gyerek- és asszonytartást kell fizetnie, mint a teljes fizetése. És ez [...]

Férfi cinkosság

A legutóbbi cikk egy apró részlete eszembe juttatott egy régebbi hírt. Erről a részletről van szó: “Jelenleg minden női munkahelyi balesetre jut 19 férfibaleset; úgy tűnik az állam szemében ez még mindig nem elég jó, vagyis egy nő biztosan nagyobb érték, mint 19 férfi.” A hír pedig, ami ennek kapcsán beugrott, itt található (angol) eredetiben. A többség [...]

Április, április

Nehéz helyzetben van ilyenkor, aki a médiát böngészi ihletért, hiszen ki tudja melyik cikk áprilisi tréfa, és melyik komoly. Például igaz-e vagy vicc, hogy április 1-i hatállyal új miniszteri biztosunk van a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására? Attól tartok, ez rosszízű tréfa lenne, tehát komoly. A férfiaknak biztos annyira jó a munkaerőpiaci helyzete, hogy azt már nem [...]

Feminista vitakultúra

Kisebbfajta vihar zajlik a reddit egyik zugában feministák és nem-feministák között. (Persze a végkimenetel egy percig sem kétséges, tekintve hogy a moderátorok radikális feministák, és mindenkit azonnal bannolnak aki akár csak kérdezni merészel.) Mindez abból indult ki, hogy “catherinethegrape” írt egy szösszenetet arról, hogy milyen okos gondolat az angloszférában az a törvény, ami kimondja, hogy [...]

Növekvő nyomás a nőkön

Gyakran hallhatjuk a modern feministákat panaszkodni afelől, hogy mennyi és milyen nyomás nehezedik manapság a nőkre. Nem elég, hogy egyszerre kell helytállniuk otthon és a munkában, a házas- és a társadalmi életben, még a média is irreális képekkel bombázza őket. Tegyük fel a kérdést: ki hozta létre ezeket a “társadalmi nyomásokat”? A feministák gondolom kapásból a [...]

A feminizmus nyert, hurrá

A feminizmus nyert, hurrá – legalábbis a Time magazin szerint, aminek a márc. 26-i címlapja a következő sztorival fogad minket: A gazdagabbik nem – A nők lehagyták a férfiakat pénzkeresetben, és ez mindenkinek jobb így Nem is tudom merről kezdjem boncolgatni ezt a nyolcadik világcsodát. Hát először is: akkor végre el lehetne pakolni a “wage gap” mítoszt, [...]

Nemi különbségek feminista módra

Ezt az írást “angol kuzinunk” két cikkéből fogom összegyúrni, mert igen érdekes és hatásos gondolatokat vetettek fel a napokban, amiket tolmácsolásra érdemesnek tartok. Arról van szó, hogy a feministák hogyan is látják a férfiak és nők közötti különbségeket. Mert hogy ilyesmi létezik, az vitathatatlan. Viszont a “miértek”, az okok már vitathatóak… A feministák gyakran beszélnek arról, [...]

A feminizmus kézzelfogható eredményei

Rodney Peterson, a 3 gyermekes családapa egy hóviharban meglátott két lányt a járdán haladni esernyő vagy kapucni nélkül, hát megállt mellettük a kocsijával és megkérdezte, messzire mennek-e. Azok integettek, hogy megoldják, mire Rodney barátunk elhajtott. 3 nappal később a rendőrség kopogtatott, hogy a lányok feljelentették, mert “zavarta őket” az ajánlat. A muksó védekezett, hogy ő csak [...]

Feminista árnyék a versenyszférán

Az EU-ban folyamatos téma, hogy a cégek és vállalatok igazgatótanácsaiban nincs elég nő. Tegyük félre azt, hogy ez elméletileg egy szabad világ, tehát azt veszek fel a cégemhez aki nekem tetszik – ezek az idők régen elmúltak. Manapság ezernyi szabály és törvény kötelez, hogy azt alkalmazzam, aki az államnak tetszik, attól függetlenül, hogy alkalmas-e a [...]

A patriarchátus a fürdőszobában

A zindex egyik leányvállalata azt feszegeti, hogy miért csinál manapság egyre több tinilány magáról “intim” fotókat és videókat, amiknek többsége aztán a netre is felkerül. Az ötletet a Jezebeltől vették, és ez erősen behatárolja a válaszaikat is: természetesen a patriarchátus miatt! Kutatók foglalkoznak vele, hogy miért készítenek magukról meztelen fotókat és videókat a tinédzser lányok, és [...]

Na még egyszer a GYES-ről

Új állami programot indítanak vállalati bölcsődék létrehozására 5,5 milliárdért – adja hírül a Napi Gazdaság. A cikket mindenki olvassa el maga, a következtetéseklet is le lehet vonni. Amire én felfigyeltem, az a cikk alján a szövegdoboz, ami arról tájékoztat, hogy egyes szervezetek (feltételezem, feministák) azt szorgalmazzák, hogy GYES helyett az állam adjon az anyáknak “bölcsődeutalványt”. Namármost. Le [...]

Süvegplafon

Hogy mennyire el vannak nyomva Magyarországon a nők, arra a Guardian c. angol lap hívja fel a figyelmünket: “Magyarországon gyakorlatilag egyetlen nő kontrollálja a bírósági rendszert” Hm. Várom a feminista magyarázatokat, hogy ez a helyzet miért nem az, aminek látszik. Hogy miért nem számít semmit, hogy egy nő kezében összpontosul a magyar igazságszolgáltatás. Ő biztos “nem olyan” [...]

Vita egy feminista szabadgondolkodóval

Csizmár Péter szabadgondolkodónak vallja magát, és blogján egy hosszabb fejtegetést tett közzé, arról, miért van szükség a feminizmusra. Nos, miért is? Már a második mondatban akkora előítéletesség van, hogy kilóg az ablakon. „Gyermekneveléskor a legtöbb kultúrában sajnos kora gyerekkortól a lányokat engedelmes, önmagukat a férfiaknak alárendelő nőknek, míg a fiúkat agresszív, kemény uralkodó személyiségeknek nevelik.” Aha. Kik és [...]

Feminista pornó állami támogatással

A hír nem új, 2009-es. Több helyen is említik. Bár erős két év eltelt azóta, mégis beszélek róla, mert számomra teljesen megdöbbentő. Adófizetők pénzét elkölteni pornó készítésére? Az eset a haladó szellemű Svédországban történt. A pornó címe Dirty Diaries, 50 000 euróval támogatta az állam, és 70 perc hosszú, 13 filmből áll. A készítő, Mia Engberg [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?