Tamási Erzsébet a Családon Belüli Erőszakról

Tamási Erzsébet jelenleg a PPKE JÁK Büntetőjogi Tanszék kriminológiai szak egyetemi adjunktusa. Évek óta folytat a férfiakkal kapcsolatos tanulmányokat. Talán az egyetlen kutató Magyarországon, aki publikál a CSBE – ről férfi szemszögből. Jellemző rá, hogy megoldásokat keres, és nem a férfiakat mentegeti. Természetesen, ahol a tények mellettük szólnak, azt kimondja, szemben a mai gyakorlattal, ahol [...]

Az alapvető probléma a kényszer-egyenlőséggel

Papíron jól hangzik, hogy bizonyos pozíciókban vagy szakmákban üdvös lenne, ha a férfiak és a nők egyenlő arányban képviseltetnék magukat. Papíron akár az is jól hangozhat, hogy kvótákkal biztosítsuk, hogy ez az egyenlő arány a valóságban is létrejöjjön. Van azonban egy alapvető probléma: mi van, ha az emberek nem akarnak egyenlő arányban részt venni? A helyzetet [...]

Feminizmus a sajtóban

Rendszeresen hallhatjuk a feministáktól, hogy nemcsak hogy nem kapnak teret a sajtóban, de egyenesen üldözik őket. Ebben a témában hadd idézzek pár sort egy feminista kiadványból – és itt rögtön megbukik az egész feminista hazudozás, hiszen ez egy EU-s, és magyar állami támogatással készülő magazin… “Vajon íratlan szabályok, esetleg önkényes újságírói szelekció vagy talán a politikai [...]

Nesze neked nőnap UPDATE

A zindex kint járt a NANE tüntetésén. Illetve egészen pontosan a zindex kint járt a félkegyeműek felvonulásán. Hogy miért mondom ezt? Lásd a képeket: miért kell (minimum) egy szerencsétlen gyereket ilyen fiatalon beoltani gyűlölködéssel? Erőteljes visszatetszést kelt bennem, hogy már ilyen fiatalon vakvágányra terelik szerencsétlen életét az ilyen antiutópisztikus ideológiákkal. Miért nem maradhat meg gyereknek…? A hazugságaikat [...]

Nesze neked nőnap

Mai anyag, friss anyag: a NANE tüntetést szervez a Blahára. A NANE Egyesület célja a csütörtöki demonstrációval az, hogy felhívja a figyelmet arra, valós változásokra van szükség annak érdekében, hogy a Magyarországon élő nők ugyanolyan jól és biztonságban élhessenek, mint a férfiak. Most sírjak vagy nevessek? Rendőrségi statisztika, hogy férfiak ellen sokkal több bűncselekményt követnek el, tehát [...]

Kereszténység és feminizmus

A feminizmus az egyik legelterjedtebb politikai mozgalom a nyugati társadalmakban. A kereszténység a legelterjedtebb vallás a Földön. Sok embert mozgat meg minkét közösség. Van vajon közös útjuk? Vagy lehetetlen e két szellemi áramlatot összeegyeztetni? Vannak keresztény feministák! A Talita.hu – n jelennek meg. Én legalábbis máshol még nem találkoztam keresztény feminizmussal. Elmondható róluk, hogy nem radikális [...]

Horror

Nem szívesen írok erről, mert förtelmes egy téma, de sajnos úgy érzem muszáj. Ausztrál nagyokosok szerint engedélyezni kellene a “születés utáni abortuszt”, merthát miért ne lenne joga az anyának erre is, ha már a várandósság alatt megteheti? Igen, az a javaslat, hogy természetes úton megszületett és teljesen egészséges gyermekeket lehessen “abortálni”. Indoklásképpen azt hozzák fel, hogy [...]

Képmutatás?

A Ryanair megalázó és szexista reklámját sikeresen betiltották! – tudósít a Daily Mail. Mitől megalázó és szexista? Mert bikinis nőket ábrázoló falinaptárakról van szó – amiket jótékonykodási céllal árusítottak. Volna. Ugyanakkor a Daily Mail írása mellett ott van egy tucat cikkajánló, frankó kis fotókkal,  és ezek közül kettőn majdhogynem még a naptárcicáknál is lengébben öltözött csajokat [...]

A hatalom kérdése

Furcsa vetülete a női léleknek, ahogyan a “nőuralom” gondolatára reagál. Általában nem folyik erről nyilvános csevej, de amikor szóba kerül, akkor annál érdekesebbek a hozzászólások. Lásd például egy ilyen témájú kalandregény értékelését a moly.hu-ról, amely bár nem friss, de szemléltetésnek tökéletes: “Az egypólusúság azért mégsem az igazi, bár igen hízelgő ránk nőkre nézve.” “Érdekes utópia. A nőuralom [...]

Feminista hazugságok, újra és újra

Régebben itt-ott már beszéltem róla, hogy a feministák egyik kedvenc vesszőparipája az a hazugság, miszerint a világszintű sportesemények helyszínére prostituáltak tízezreit hurcolják, hogy a megjelenő szurkolóknak legyen hol kiélnie az igényeit. Nagyjából 20 éve kezdődött ez a feminista trend, amikoris az aktuális foci-vébére mondták, hogy X-ezer prostit fognak odahurcolni a gonosz emberkereskedők. Olyannyira csapták a [...]

A családon belüli erőszak feminista értelmezése

Ha már Vasgerinc kolléga kivesézte az egyik nőkertes cikket, én jövök a másikkal, amiből kiderül két dolog: először is, hogy az eddigi kismillió mellett van még egy nőszervezet, mert annyira nagy szükség van rá (nőkjoga.hu), másrészt hogy szerintük a családon belüli erőszak egyenlő azzal, hogy férfi bánt nőt. Rittyentettek is pár érdekes listát, amit érdemesnek [...]

Feminista kommunikáció (Súlyosbított ítélet Geréb Ágnes ellen)

A Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben     hagyták, de nem is szabadulhat feltételesen egy év után. Ráadásul még a 1,5 millió forintos bűnügyi költséget is állnia kell. Ezt a [...]

Egy gondolat bánt engemet

A feministák azt szokták mondani, hogy azért találtak fel gyakorlatilag mindent a férfiak, és azért alkottak a művészetek terén is többet, mert a nőknek nem volt rá lehetőségük. Hát most van. A ma feministáinak minden a rendelkezésére áll, hogy önkifejezhessenek, tanulhassanak, alkothassanak. A férfiak mindent feltaláltak és mindent megtettek, hogy a nők élete a lehető legkönnyebb legyen, [...]

Hát nem látjátok, hogy az ég piros???

Rutinból olvasgatom a nőkertet, és erre az anyagra bukkanok: “(…) még soha nem született ennyire kevés gyerek: 10%-kal kevesebb, mint egy éve. Demográfusok és közgazdászok folyamatosan, kétségbeesve ordítják, mit kellene tenni. Elemzések, kutatások tucatjaival bombázzák ők is, mi is a kormányt, hogy megértessék vele: a nők foglakoztatási szintjének emelése és a gyerekszám növekedése szorosan összefügg.” Hm. Már-már érthetetlen [...]

Háború a férfiak ellen

Az USA-ban körülbelül 50.000 ember ül börtönben gyermektartás elmaradása miatt. Ez önmagában is meghökkentő, de nyugodtan tényként kezelhetjük, hogy ezek 99+ százaléka férfi, és hogy legalább a 90%-uk egyszerűen nem rendelkezik elegendő pénzzel, mivel munkanélküli lett, tartozásai vannak, balesetet szenvedett, stb. Tehát 50.000 olyan férfi ül az amcsi börtönökben, akinek az a “bűne”, hogy nincs [...]

Feminizmus és női boldogtalanság

Talán ellentmondásosnak tűnhet, de a feminizmus kifejezetten boldogtalanságra neveli a nőket. Nem véletlen, hogy a boldogságra vonatkozó felmérésekben a nők egyre lejjebb és lejjebb csúsznak, az emancipáció és a nőjogi mozgalmak minden harcának ellenére – vagyis tulajdonképpen épp azért. Már hallom is a tiltakozást, hogy “egyenlőség”, meg “grrrl power”, ésatöbbi, de a handabandázás nem mentesít [...]

Rozi a szegecselő – Háborús munkásnőből feminista ikon

Rosie the riveter, azaz Rozi a szegecselő az USA egyik jellegzetes kulturális szimbóluma. Rosie fiktív alakjának keletkezése a második világháború idejére tehető, mikor a fronton szolgálatot teljesítő illetve hősi halált halt férfiak helyét kényszerűen nőknek kellett átvenniük a háborús üzemekben. Elsősorban lőszerek és más háborús kellékek gyártását végezték olyan munkakörökben, amelyek közelébe korábban nőket sosem engedtek. Értsünk [...]

Gender-ideológia a meleg férfiak nézőpontjából

Egy elgondokodtató írásban elmélkedik a ‘Kaleidoscope és Prizma” blog szerzője a gender mainstreaming kérdéseiről, Anti-gender mainstreaming cím alatt. A blog a következő mondattal összegzi célját és irányultságát: “Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.” A “mindenből egy [...]

Miért nincs egyenjogúság Magyarországon

…mert hogy nincs, azt nap mint nap halljuk. Forduljunk talán a leghitelesebb forráshoz, a friss és ropogós alkotmányhoz alaptörvényhez: A 2012. január 1-el életbe lépő Alaptörvény “Szabadság és felelősség” c. fejezetének XV./3. pontja kimondja: “A nők és a férfiak egyenjogúak”. Ennek a hatálya egészen két sorral lentebbig tart, ugyanis a XV./5. pont így szól: “Magyarország külön intézkedésekkel védi a [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?