Kalman

Kolbásszagú, kőagyú agresszív barom.
32 vagyok, boldog házasságban élek és van egy lassan egy éves gyermekünk. Előtte évekig bénáztam a nőkkel, míg végül a PUA felfogás és a mögötte lévő pszichológiai ismeretek segítettek abban, hogy működő kapcsolatot tudjak kialakítani. Ennek már jónéhány éve, és azóta is igyekszem fejlődni. A Férfihang magazinra is a netes ismeretek túrása kapcsán akadtam rá. Itt olvastam először a feminizmus ártalmasságáról, a férfiak problémáiról, ami egy koherens képpé állt össze a világképemmel. Azért járok ide, mert itt van a legjobb közösség ahol férfi témákról beszélgetni lehet. Az élet több területén is különc véleményem és életmódom van, úgyhogy el tudom viselni a kirekesztettséget. De azért jó tudni, hogy vannak hasonlóan gondolkodók.
Ismerősi körben látom, hogy sokaknak szükségük lenne az itteni tudásra. A fiatal házasoknál már itt-ott látszódik a sárkányosodás, a legények meg bénáznak a csajozással. Ezért küldetésemnek érzem, hogy terjesztenem kell a PUA cikkeket, hátha jobbá tudom tenni ezzel az életüket.
Igyekszem úgy élni, hogy az őseim büszkén tekinthessenek le rám, a gyerekeim pedig követendő példaképnek tartsanak. Hitem szerint újpogány vagyok.
Kalman 6 cikk szerzője:
Kalman összes megjelent cikke »
Kalman friss hozzászólásai:
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Szakértői interjú a merevedési zavarról – vendégcikk »Ez így igaz! Annó az volt a vicc csimborasszója, hogy az iszlám és a nők védett állatai és növényei voltak a rendszernek. Most úgy tűnik - bár nem vagyok ideológiailag megfelelően képzett -, talán újra utálni kell az iszlámot. A nőket még mindig tilos :-) Annyit hozzátennék, hogy Somorjai Martinát továbbra se találom ellenségesnek, sőt úgy tűnik nekem, hogy a szándékai jók. Hihető, hogy tényleg jobbá akarja tenni a szexet. Teljesen rákaptam és nagyjából végighallgattam a youtube-on a...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Szakértői interjú a merevedési zavarról – vendégcikk »Köszi, jólesett! Jó téged is látni!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Szakértői interjú a merevedési zavarról – vendégcikk »Bevallom az első reakcióm az volt, hogy ez biztos, hogy férfigyűlölő kontent lesz férfihibáztatással és a nők mentegetésével. Kiváncsi is voltam, hogy mit csinál ez a nő, úgyhogy belenéztem egy videójába. Azzal a nem leplezett céllal, hogy megkeressem a férfigyűlöletet benne, és rámutassak, hogy nesztek, itt van! Erre kattintottam, mert a lista tetején volt, de viszonylag rövidebb mint a többi. Ésszerű kezdésnek tűnt az életmű megismeréséhez: https://www.youtube.com/watch?v=cqB2gXbW6VA Egy...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A Férfimozgalom legfontosabb kérdése: az apaság »Sokmindennel nem értek egyet. Először is szerintem az a jó, ha az anya a munkavállalás világától távol van, és a férfi tartja el a családot teljes mértékben. Persze ehhez jól kell keresni, emiatt nem mindenhol tud megvalósulni. De ettől még ez az ideális. Nincs értelme ilyen szerepcserékről álmodozni. Amennyi szavad időt tud az apa csinálni magának, annyit csináljon, de semmiképpen ne akarjon szerepcserét. A szoptatás az anya dolga, és cumisüvegezni eleve nem kell, ha egyetlen mód is van rá,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Szakértői interjú a merevedési zavarról – vendégcikk »Ennyi pénzér már ki lehet próbálni jópár hivatásost szépen sorban. Hátha valamelyik meggyógyít. Tuti ezzel próbálkoznék és nem terápiával. A viccet félretéve, a bevezető 7 perces videóját megnéztem, és nem is teljesen hülyeség amikről beszél. Hosszú haja van, és nincs durván elhízva sem, már ezzel is kitűnik a szexről okoskodó nők közül. De tényleg furcsa lenne, ha egy nő értene az ilyesmihez.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Szakértői interjú a merevedési zavarról – vendégcikk »Ezt úgy érted, hogy szerzetesnek állsz? Vagy mit kell ezalatt érteni?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Élet és tudomány »Zseniális írás! Tökéletesen visszaadja azt az érzést, amikor valami tényleg érdekel és nőkkel próbálom meg megosztani azt a dolgot. Nyilván én nem készítek időgépet, vagy ilyesmit, de néha akad valami nagyon érdekes, és azt mindig képtelenség nőknek úgy átadni, hogy megértsék miért is szórakozok azzal a valamivel.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A diszkriminatív sorkatonai kötelezettséggel kapcsolatos társadalmi elégedetlenség miatt indítottak petíciót Dél-Korában »A tálibokról amit "tudunk", azt a sajtóból "tudjuk". (Lehet, hogy volt aki járt ott és beszélt is velük, annak az élménybeszámolóját szívesen olvasnám...) Tehát nem tudunk róluk semmit. Semmi okunk nincsen tehát ellenségesen állnunk hozzájuk. A háborút pontosan az a háttérhatalom kezdte az afgánok ellen, amelyik a gyerekek buzivá nevelését és megcsonkítását (hormonblokkolók, stb), a nők többletjogait, a férfiak démonizálását, az idegenek bevándorlását, stb támogatja nálunk. Az egy dolog, hogy...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Beszélgetés Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével »> pl. Fideszék újra akarják nyitni Csillebércet :-D Volt ilyen hír? Lemaradtam róla. Mi a baj ezzel? Mármint én úgy tudom, hogy Csillebérc egy gyerektábor gyönyörű környezetben. Miért baj, ha újra használni fogják?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Beszélgetés Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével »Gratulálok! Én is örülök, hogy létrejött ez az interjú, hogy a Férfihang gondolatai eljutnak Toroczkaihoz és így az MH-hoz és követőihez is! Ez nagy előrelépés a nyilvánosságban. Egyelőre még csak az elejét nézem, de Géza máris szimpatikus a megjelenésével.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Magyarország kilép az Isztambuli Egyezményből? »> Ha nincs lezárás, még több beteg lenne. Egyrészt ez nem bizonyított, másrészt pedig lehet, hogy kicsit többen meghalnának, de legalább szabadok (szabadabbak) maradnánk. Nem szabad így gondolkodni, hogy félünk a haláltól, ezért nem merünk semmit normálisan csinálni.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Magyarország kilép az Isztambuli Egyezményből? »Én úgy vagyok ezzel, hogy: * Csak kisebb rossz van, nincs olyan párt ami az általad is vázolt ideálist hozná: "hogy a hazaszeretetben, a nemzeti érdekekben, a teljes 15 milliós magyar nemzetben és Nagy-Magyarországban való gondolkodás legyen a magyar politikában a nemzeti minimum" - bár a Mi Hazánk nincsen messze ettől. * Azért kell a leginkább nemzeti oldalra szavazni mindig, hogy a kormányra kerülő lássa, hogy ott van megszólítható szavazó, illetve ha nagyon ellenségesen viselkedik,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A férfiak egyenlősége nélkül nem lesz egyenlő otthon se »+1 Nagyon jó példa arra, hogy a feminizmus hogyan teszi tönkre a nőket. Ha jól érzékelem a hosszú hajú cuki lány és a megkeseredett rövid hajú feminista külső között 1 év telt el. És ehhez semmi más nem kellett, mint egy romboló ideológia. Ezért a legfontosabb a lelki-szellemi egészségünk, minden más ezután jön.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mi igenis kedveljük a férfiakat! »> Akkor miért nem jössz ki vállalkozni? Hová mentél, mit csinálsz?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ilyen jövőre szánod a fiadat? – Kampány a fiúk-férfiak érdekében »Ezekre a problémákra - már ami egyáltalán probléma ebből - csakis a patriarkátus bevezetése jelent megoldást. Az ember a saját életével is csodát művelhet, ha bevezeti. És ha egyszer végre sikerül a nemzet szintjén is bevezetni - Hunn harcostárs útmutatásai szerint - akkor újra erősek leszünk, Álmos és Árpád büszkén fognak letekinteni reánk! Patriarkátus nélkül viszont az egész üres picsogás marad, pláne az ilyen, hogy: "a fiúkkal-férfiakkal kapcsolatos káros sztereotípiák felszámolása...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ki fizesse, ha én gyereket akarok? »Több dologgal sem értek egyet: 1. Először is az embernek van önműködő szaporodás kontrollja. Éppen ezt (is) látjuk működés közben, hogy az emberek nagyvárosokba tömörülve kevésbé akarnak szaporodni maguktól is. Erről a kísérletről lehet olvasni, és meglepő, hogy éppen ezek után kezdtek a kommunista rendszerek a lakótelepiesítésbe: https://en.wikipedia.org/wiki/Behavioral_sink Sőt a kultúra is szaporodási kontrollt jelent. Vissza is élnek vele az ellenségeink. 2. Oktatásegészségügy,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Apa lássa el a háztartást, míg anya pénzt keres? »Ejha, a cikket archív képpel illusztrálták. Ebben a videóban egy fényévvel öregebbnek látszik: https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=cYIN1X8DbU8 Ahogy beszél, egyből hallja az ember, hogy asszonynak való.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nő – gyerek – karrier »Túrót! Tudod mi lenne a jó? Az összes létező családsegítést el kellene törölni! Az lenne a jó! Ha csak az erősek és életképesek tudnának szaporodni, az volna a jó! Ráadásul ugye az adókat is lehetne csökkenteni, és akkor egy férfi simán el tudna tartani egy 5 gyerekes családot is, ha nem finanszíroznának a keresetéből még két léhűtőt is az állami újraelosztáson keresztül.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nő – gyerek – karrier »> Na innen szép nyerni! A nehéz helyzet a harcost még nagyobb teljesítményre sarkallja. Szerintem van esélyünk a túlélésre. Az átmeneti kisebbségbe kerülés szinte bizonyosan elkerülhetetlen lesz, de vissza lehet fordítani a folyamatot, csak nem 1 napra kell előre tervezni, ahogy manapság szokás, hanem generációkra, ahogy az ellenségeink is teszik.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mivel ne támadjuk az iszlámot? »Nem lennék meglepődve, ha ez a gyűlölet lenézéssel is párosulna...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Teremtő tűz – leigázott tűz? »Adót fizetsz?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Férfinapi körkép 2020 »Mit mondott az engedelmességről? Van pár bokros ismerősöm, de eddig sosem értettem, hogy mitől más ez mint a "sima" katolikusok. Simán kiváncsiságból kérdezek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az írónőket is elnyomják – Állítja a Szépírók Társaságának nőtagozata »> Az ilyen korban nagy súlyokkal végzett rendszeres erőnövelő edzések hatására jellemzően a csontok növekedési porc végei hamarabb csontosodnak el és a testmagasság és testarányok nem fognak a korral a kívánt módon alakulni. Ez egyébként mennyire bizonyított? És mi számít túlzásnak? Nyilván nem akarok a gyerekeimből súlyemelőt csinálni, de szoktam gondolkodni ezen, hogy mi az ideális tempó elkezdeni súllyal edzeni.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az írónőket is elnyomják – Állítja a Szépírók Társaságának nőtagozata »A súlyemelőnőket is elnyomják: https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/12/11/80_kilot_is_kinyom_7_evesen_a_vilag_legerosebb_kislanya/ Kemény dolgok ezek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Férfinapi körkép 2020 »Mit kell Bulányiról tudni? Ő a Bokor közösség alapítója, ugye? Miért fognak rárontani miatta?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Te is kevered: a fehér azt jelenti, hogy fehérbőrű, európai származású genetikai értelemben. Genetikailag egyértelműen létező kategória ez, bár az igaz, hogy a pontos határainak meghúzása vitatható. A vallásról nem mond semmit. Persze ritka a muszlim fehér, de ha felvenné a vallást, akkor is fehér maradna. Én pedig őspogány vagyok, nem kereszény. Mégis fehér. Ne keverjük össze a fogalmakat még mi is!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Az a lényeg, hogy a forgalmazó ugyan szereti ha van bevétel, de ha kell le tudja szarni, mert végsősoron az egész bizniszt úgyis az adókból, bankbevételekből és multikból finanszírozzák (röviden a háttérhatalom finanszírozza), mindegy, hogy termel-e bevételt. A lényeg az, hogy az elmeprogramozás működjön. Ez egész TV ipar erre épül a kezdektől kezdve, csak a mozi eddig nyereséges tudott lenni. De mostantól az sem nyereséges, de sebaj, akkor is megy tovább. Ezáltal derül ki, hogy valójában sosem...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Pont így, egyetértek. Hasonlóra akartam kilyukadni én is a kommentemmel, csak akkor még nem olvastam a tiédet. Amit hozzátennék, hogy a pszichológia tudománya iszonyatosan sokat fejlődött. Na, nem úgy, hogy az embereket meg tudnák gyógyítani a lelki problémáikból. Viszont a meggyőzés-tudomány iszonyatosan sokat fejlődött! Egy tisztességes ember még mindig az ókori ideák szerint értelmezi a retorikát, úgy próbál érvelni, hogy egy logikusan gondolkodó ember a szónokkal együtt az igazsághoz...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Tetszik amit a filmekről írsz, és hasonlóan látom én is. Annyit tennék hozzá, hogy a nem kimondottan látványosan feminista filmekben is benne van a társadalomromboló propaganda. Még abban is, aminek férfi főhőse van. (Maradt még ilyen? Jóideje nem követem a filmeket.) A lényeg az, hogy a pozitív hősök viselkedését másolják a fiúk, és ezekbe vannak belerejtve a lebétásító kulcselemek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Piaci alapon működik, csak a vevők nem mi vagyunk, hanem a világot irányító háttérhatalom. Azért veszik meg a sikeres franchise-okat, mert még ha tönkre is teszik, azért a lendületét felhasználva mégis véghez tudnak általa vinni némi elmeprogramozást. Mert három film kell ahhoz, hogy a többség rájöjjön, hogy szar lett, de azért még ha kijönne egy negyedik, azt is megnézék az SW rajongók, max nem moziban, hanem torrenten. Tudni kell, hogy attól még hogy utálsz egy filmet, ha megnézed akkor...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Én is úgy vagyok ezzel, hogy ha muszáj lenne, akkor bármilyen vallásúnak tudnám tettetni magamat. És inkább lennék muszlim európai muszlimok között, mint keresztény afrikai keresztények között. De azért a legjobb mégiscsak a saját pogányságunk visszaállítása volna :-)
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Más porontyát megvédeni a saját dilinyós apjától amolyan fehér lovagos felesleges hősködés, nem? Miért kéne? Ha az apja dilinyós, akkor az anyja is dilinyós, de legalábbis nagyon rosszul döntött. Miért kellene ezeknek a szaporodásához asszisztálni akárkinek is? Ez a hibás alapgondolat, hogy a gyereket el akarjuk választani a szüleitől, mintha tiszta lap volna.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »Igen. A hibás az, aki a feminizmust kitalálta és megszervezte, illetve azok a férfiak is hibásak, akik lustaságból, gyengeségből, nemtörődömségből asszisztáltak és asszisztálnak hozzá. Nyilván eltérő mértékben, de ezek a hibásak. A nők pedig áldozatok, mások nem is lehetnek elvi szinten.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az igazi nő férfimozgalmár »> Kíváncsi lennék Hunn, te komolyan gondold-e azt amit írsz. Ugyanis egyszer, a patriarchátus sokkal normálisabb volt, mint ahogy fantáziálsz, másodszor, ide visszarendeződni gyakorlatilag lehetetlen. Azt a szellemet, ami a “felvilágosodás” által elszabadult, nem lehet már visszazárni a palackba. Nem én lettem megszólítva, de azért leírom amit gondolok: A patriarkátust nemhogy ne lehetne visszaállítani, de konkrétan magától helyre fog állni. Ez nem is kérdés, hanem természeti törvény. A...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Ez igaz, de akinek állami tiltás kell ahhoz, hogy ne vágja le a faszát a fiának, abból a tiltás már nem csinál úgysem normális embert. Akik elvesztek, azokat el kell engedni, nem szabad foglalkozni velük.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Igen, itt két dolog összekeveredett: 1. Az eredeti témához kapcsolódva a mondandóm lényege az, hogy a szülei legyenek a teljhatalmúak. Ezen vitatkozhatunk patriarkátus/feminizmus kérdéskörön kívül is. 2. Számomra a patriarkátus is lényeges szempont. A világ rendje állna általa helyre. De ez itt offtopic, nincs kedvem ezen vitatkozni már, majd talán előkerül Hunn, és ő elmagyarázza. Vagy valaki más felveszi a kesztyűt. De csak annyit mégis: nem az a lényeg, hogy kinek a testéből mennyi...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Itt van a kutya elásva, ennek értelmében írtam a lentebbi hozzászólásomat is. Éppenhogy el kellene venni az államtól a döntés jogát, nem pedig újabb tiltásokat bevezetni. Ha az állam nem szólna bele, akkor nyugaton sem volna semmi probléma, csak a hülyék között, az meg mindegy.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyenesen az alkotmányba foglalná a genderpropaganda tilalmát »Alapvetően egyetértenék, azonban radikálisabb megoldást javasolnék! A probléma ugyanis mélyebb annál, hogy az állami iskolákba, óvodákba, az egészségügybe beszivárog a gender! A probléma az, hogy az embereknek nincs választási lehetőségük! A megoldás első lépése az lenne, hogy visszaállítjuk a Pater Familiae jogot: az apa dönthet teljes jogúan a gyerekéről. Ha úgy dönt levághatja a faszát is, az állam akkor sem veheti el tőle. 1-2 generáció alatt kiszelektálódnának az aberráltak, és többé nem...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Érinthetetlen nők – Így támad a feminista kultur-terror a férfisportok világában is »Jó, hogy megosztottad a linket, borzalmas amit leírtál. Igazából akárhogy is nézzük borzalmas, de elképzelve a folyamatot pláne borzalmas. Nem igazán értem, hogy hogy képesek erre az orvosok, hogy megtegyék? Van lehetősége egy szülésznek úgy dönteni, hogy nem vállal abortuszt egyáltalán? Csak rendes szülést, ahol a cél az élet segítése?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Felmérés: a nők személyes higiénéje sem sokkal jobb, mint a férfiaké »Mongyuk én nem szoktam behúgyozni meg beszarni se. Minek cserélnék gatyát?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Apa lássa el a háztartást, míg anya pénzt keres? »Kemény! Remélem nem üti meg a bokáját ezért a cikkért. A haladó nyugaton már meghurcolták volna.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Egy nő mellét csókolgatta videókonferencia közben az argentin képviselő – Le kellett mondania »Én elégedett vagyok, Naooo pedig majd megírja ha akarja. Legközelebb jobban figyelj oda! :-)
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Egy nő mellét csókolgatta videókonferencia közben az argentin képviselő – Le kellett mondania »Szerintem te is elkövetted a hibát. Azért jegyezte meg, mert tőled azért nem ezt váruk volna. De ha leírod százszor, hogy buzi, akkor megbocsátjuk a botlást! :-)
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Egy nő mellét csókolgatta videókonferencia közben az argentin képviselő – Le kellett mondania »Szerintem BASED! Sajnos már le lett véve a videó, úgyhogy nem tudom kielemezni a viselkedést, de én azt mondom, hogy nagy arc az öreg, csak így tovább! Én beszavaznám újra, az tuti. A sok savanyú alak csak irígy. Amúgy meg a COVID miatt lezárni az élőbeni törvényhozást eleve vicc. Na meg a demokrácia is az. Szóval nem sértett meg semmi tiszteletreméltót a csókolgatással.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Apa lássa el a háztartást, míg anya pénzt keres? »Ezt csak belinkelem ide - TikTok videó, amin vicces módon előadja egy lány, hogy mit is szeretne: https://twitter.com/mattwalshblog/status/1309551522355785729
- Ugrás a hozzászóláshoz - - EMI – Kásler Miklós: Ősztől a hetedikes fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást »Pontosan. Egyrészt nem kellene mindenkinek mindenkivel összefeküdni, akkor nem terjedne. Másrészt pedig akinek jó az immunrendszere az kigyógyul belőle magától. Harmadrészt pedig a méhnyakrák és a HPV közötti korreláció nem bizonyított, hogy oksági viszonyt is jelez. Simán lehetséges, hogy egyszerűen az a magyarázat rá, hogy akinek valamiért gyengébb a szervezete, abban elszaporodik a HPV és rákra is több esélye van. A mérleg másik serpenyőjében viszont egy rakás mellékhatás van. Én nem...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Modern Férfipolitikáért Mozgalom – új irány a magyar férfimozgalomban »A kólázásról sajnos lemaradtam, akkor olvastam csak hogy lesz mikor már volt... Minden rendben van itthon, a patriarkátus virágzik.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Modern Férfipolitikáért Mozgalom – új irány a magyar férfimozgalomban »Nekem nem tetszik ez az egész. Csakis a patriarkátus teljes visszaállításáért érdemes küzdeni. Az egyenlőség hülyeség és katasztrofához vezet továbbra is. Kötelező irodalom: https://www.bitchute.com/video/r0lnfooDXkpy/ vagy https://www.bitchute.com/video/D9ZozF5Pdenf/ (mindkettő Black Pigeon Speaks - Why woman destroy nations. Youtube-ról eltávolított, kizárólag a Bitchute-on megtalálható tartalom.) Ezenkívül természetesen a nők hülyének is nézik azt, aki ilyen egyenlősdivel próbálkozik. De...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A férfiak felelőssége is az internetes ribanckodás »A jelenség pszichológiai oldalát elég jól elemezte Roosh V. valamelyik frissebb videójában. Eszerint a jelenség mögött az áll, hogy a férfiak (mármint a többi :-) valójában nem csak baszni akarnak, hanem vágynak egy normális kapcsolat minden velejárójára, és így arra is, hogy mindenféle dolgokkal kedveskedjenek, elhalmozzák a nőjüket, tehát hogy provider béták lehessenek. Ha fizetnek a ribinek, akkor úgy érzik, hogy a leány nekik rángatja a klitoriszát, nem másnak. A visszajáró fizető vendégek...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ne legyen Apák Napja! – az utca embere 2020 Apák Napján »Köszönöm! Bevallom, hogy kicsit én is belefáradtam a folyamatos anyázások olvasásába, és egy ideje ritkábban nézek fel. Van egyébként egy cikkötletem: az a teóriám, hogy a COVID védekezés feminin megközelítéssel történt, és ha rendes patriarkátus lenne, akkor a fehérorosz modellt követtük volna. Mit gondoltok az elméletről, és megérne-e egy cikket kifejteni?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ne legyen Apák Napja! – az utca embere 2020 Apák Napján »Engem idén megünnepeltek, kaptam egy pólót ajándékba a feleségemtől! A harmadik fiú lett, úgyhogy most már mindkét fajta gyerökből van.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ne legyen Apák Napja! – az utca embere 2020 Apák Napján »Tényleg jó! Van benne egy rakás jól eltalált önirónia is.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Magyarország kilép az Isztambuli Egyezményből? »Általában nem szívlelem a kékeket, de ha valóban átment a piroson és igazoltatáskor megrúgta a rendőrt, akkor tényleg megérdemelte, hogy előállították.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Még több bevándorlót akarnak a svéd feministák »Nem akarom elvenni az optimizmusodat, de én úgy látom, hogy nem most fogunk nyerni. Semmi jelét nem látom, hogy tömegesen ébredeznének a férfiak. Itt vagyunk páran, meg még itt-ott 1-1 fehér holló, aztán annyi.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Még több bevándorlót akarnak a svéd feministák »Alan Watt idevágó igazsága, halgassátok végig: https://www.youtube.com/watch?v=xFLVMD99_88&t=255
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Férfiak és nők 40 felett »Igen. Csak azzal vitatkoztam, hogy ez gyorsan menne. Ha valaki elmegy tánciskolába, meg táncos helyekre mondjuk 30 évesen először, akkor azt fogja tapasztalni, hogy nála mindenki ügyesebb és magabiztosabb. Utolsó bénának fogja érezni magát még jó sokáig. Aztán ha rendesen megtanulta, akkor "hirtelen" már jól fogja érezni magát, önbizalommal telve. És onnantól lesz pluszos a befektetés. Ennyit akartam mondani. Neki kell állni, de nem szabad gyorsan csodát várni.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Akadjunk már le a láthatatlan munkáról! »Pontosan ennek a folyamatnak a logikus következő lépése volna a láthatatlan munka állami finanszírozása. Nem véletlen, hogy ugyanaz a réteg áll emögött a támadás mögött is, mint akik a cári családot kivégeztették. A manoszféra mémje, hogy valójában ma már az állam a nők férje, még tovább erősödne, méginkább valósággá válna. Ha belegondoltok, pont a fordítottja volna logikus: ha bárki a feleségemnek pénzt próbálna adni a beleegyezésem nélkül, az megvesztegetésnek minősülne, hiszen az én...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Akadjunk már le a láthatatlan munkáról! »Szerintem az ingatlanvásároltatásnak az is az értelme, hogy a 3 gyerek ne földönfutóként kezdje majd az életét: gondold el, akinek 3 van, az ha csak megőrzi az örökségét, akkor a gyerekei már kicsit szegényebbek lesznek! Ezért a háromgyerekeseknek az örökség megőrzése _mellett_ egy gyereknyi vagyont létre is kell hozniuk. Nem teljesen hülyeség ez.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Akadjunk már le a láthatatlan munkáról! »> Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a valamilyen okból széthullott, diszfunkcionális és elszegényedett családokat ne támogassa az állam. Én pedig mindenfajta támogatást megszüntetnék szépen lassan. Sőt, az államilag finanszírozott és kötelező iskolákat is! Ha belegondolunk, ezeknek az a hatása, hogy azok is életben maradnak, akik képtelenek lennének maguk gondoskodni a gyerekeikről, illetve akik nem tanítják/taníttatják a gyerekeiket. Ettől a kontraszelekciótól csak generációról...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Férfiak és nők 40 felett »A táncot én óvatosan ajánlanám: aki béna annak nagyon nehéz odáig eljutnia, hogy pluszos legyen a tánctudása. Tapasztalatból mondom, én elég sokáig jártam, és inkább csak bénábbnak éreztem magam tőle. Viszont van olyan barátom, aki objektíve ügyetlen volt, de nagyon kitartóan évekig járt, és végül jól jött ki belőle. Meg lehet tehát tanulni, de gyors sikereket ügyetlen emberek ne várjanak!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mindenki félreértette Neidermüller Péter szavait »Igen, a keresztény részt csak azért mondják bele, hogy ezzel egy kicsit megosszák a népet. Valójában minden egészséges fehér emberrel baja van. Férfiakkal és nőkkel egyaránt, főleg ha termékenyek és családban élnek. A baja azzal van, ha egészségesek vagyunk és élünk. Azért mert gyűlöl minket. Hogy miért gyűlöl? Nem tudom, de talán a talmúdot kellene olvasgatnunk, hogy megtudjuk.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A „Norbi botrány” margójára »> Ellenkező esetben a nők kollektíve megsértődnek és az illető férfi megbüntetését és a kijelentésének a visszavonását követelik. (Legfőképpen azért, mert a lelkük mélyén maguk is tudják, hogy a férfinak igaza van. Tudják, hogy egy ránk erőszakolt álomvilágban kell léteznünk, és hogy ez a feminista álomvilág csak akkor működhet, ha mindenki eljátssza, hogy az a valóság.) Óriási igazság. Olyannyira, hogy általánosíthatjuk is: ha valamivel a nőket igazán megsértjük, akkor biztosak lehetünk...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Komoly megfontolás tárgyává tette a kormányzat a Férfihang Civil Társaság Isztambuli Egyezmény elleni érveit? »Te viszont nem változtál semmit, ugyanúgy a kapitalizmuson kattogsz, mint a régi szép időkben :-).
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A nő helye – Bill Gates felesége szerint »Mit akartok? Harry épp most lép ki a születéskori kasztjából! És ehhez semmi másra nem volt szüksége, mint egy feleségre!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Csak kitalálta, hogy megerőszakolták »Régi konflktus ez cipruson: https://en.metapedia.org/wiki/Kitos_War (115–117) "There were major uprisings by Jews in Cyrenaica, Cyprus and Egypt that spiraled out of control, resulting in a widespread slaughter of left-behind Roman garrisons and Roman citizens by Jewish rebels. Some of the areas with the heaviest massacres were left so utterly annihilated that others moved in to settle these areas to prevent their complete depopulation. Dio Cassius claimed that Jews massacred almost half a...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Egy apa története »Nem lennék meglepve ha csak a legkisebb lett volna biológiailag is az ő gyereke. Még úgy is jócskán kattant, de érthetőbbé tenné a sztorit.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Hamarosan az idősebb nők irányíthatják a világot – Adta hírül a Divány.hu női magazin »Zseniális cikk! Kösz a linket, magamtól soha nem találtam volna rá. A legszebb benne, hogy van benne némi igazság morzsa is: a férfi feladata a család anyagi biztonságának megteremtése és őrzése. És ha ebben hibázik - pláne ha a saját hibájából, akkor a nő jogosan érezheti magát átverve. Még a hűtlenség kifejezés is valamelyest passzol, mert a férfi oldaláról az anyagi gondoskodás a női hűségnek a duális megfelelője. Amitől súlyos lesz a cikk, az a kivitelezés. Ilyen szabályokkal...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Hamarosan az idősebb nők irányíthatják a világot – Adta hírül a Divány.hu női magazin »OMFG, mi történt Kristen Stewarttal? Amit tudni kell, hogy lassan 10 éve kerülöm a mainstream médiát, tehát a folyamatot nem kísértem végig, akkortájt láttam őt utoljára. Írjátok be: "kristen stewart" és "kristen stewart 2005". Tegyétek egymás mellé a két ablakot! Mi lett ezzel a lánnyal? Idő előtt letarolta a kamionja nagyon durván.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gazdasági-politikai rendszerek és a nemek »Gondolom ő a főnök. Azért van mindig igaza is :-)
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »szombathk: Köszi a linket, nagyon érdekes. Tanulmányozom!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Delin: Igen, hasonlóan képzelem a Pater familias-t: nyilván nem lehet a magyar jogba hirtelen visszaállítani, de de-facto törekedni kell erre az életformára. Ha elég keményen csináljuk, és exponenciálisan szaporodunk, akkor talán-talán egyszer jogi erőre is lehet majd emelni. Szigorúan erővel semmiképpen sem demokratikus úton. A boomerekhez annyit akarnék hozzátenni, hogy a nagy többségük fogalmatlan: ezt tartom. De ez nem jelenti azt, hogy nem is létezhet felvilágosult bölcs. Ha volna Pater...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Ha csendben maradtál volna bölcs maradtál volna. Mondom, máris Boldogkői szintjén állsz: a definíciót sem tudod, és szalmabábot szurkálsz, miközben a mindent jobban tudás dicsfényében képzeled magadat. Ha nagyon akarod elmondom, hogy hol hibázik az érvelésed: * A linkelt oldal egy kereskedő cégnek a receptes gyűjteménye. Olyan ez, mintha a mainstream dietetikát egy Dr. Oetker receptgyűjtemény alapján támadnád. * A paleo nem a kőkori ember étrendjének a visszaállításáról szól, hanem...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Jó veled beszélgetni! Látszik hogy beletettél apait anyait, hogy egy kifejtett gondolatkörre megfelelő cizelláltsággal válaszolj!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »> Számomra emellett a dolgok, jelenségek, problémák kívülről, személytelen módon való szemlélésének a képessége. Ez a definíció szimpatikus, gondolkodtam még hogy mi a bölcsesség, és hasonló nekem is eszembe jutott.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Ha konkrét dolgokról is akarsz vitázni, azt lehet, de ez így egyelőre csak fikázás fogalom nélkül. Ezzel Vágóval egy súlycsoportba kerültél, LOL.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »A szkeptikus a szó eredeti értelmében olyan, ahogy leírtad. Van egy Szkeptikus Társaság vagy valami hasonló nevű szervezet, én rájuk gondoltam konkrétan.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Pedig nagyon is szokványos. A legintelligensebb nők például nagyon is fogékonyak a feminizmusra, mivel mikor az intellektusukat dicsérik, az olyan mintha hájjal kenegetnék őket. "Túl okos vagy te ahhoz, hogy csak otthon ülő anyuka legyél!" Ki ne látott volna 1000 ilyen esetet? Akár egész sokat el is érhetnek a karrierjükben - ha valóban eléggé intelligensek és szorgalmasak. Csak közben a családjuk megsínyli. Jó esetben 1-2 gyerekük ha lesz, akiket az intézmények nevelnek helyette, és utálni...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Jó, hogy nem tűntél el egészen! Igen, ezen tényleg gondolkodni kellene, mert nagyon durván eszköztelenek vagyunk ezzel szemben! Emlékszem magamra, diákként én is egészen megettem a zöld maszlagot, és ha nem lennék full RedPill, akkor nem látnék át ezen. A durva az, hogy már az oviban elkezdődött a zöldségre nevelés, a kislányom a múltkor mondta, hogy nem kellene egyedül autóznom, mert az oviban hallotta. Persze sokmindennel egyetértek: tanulnak szelektív szemétgyűjtést, meg ültettek...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Az egyik táblán ott a felirat: "Minek tanuljak, ha nem hallgatnak a képzett emberekre?" Annyira sok síkon vicces, hogy borzongok tőle: * Képzett az lehet, de attól még megmarad fogalmatlan hülyének. * Igen, valóban tök fölösleges tanulnod. Örülök, hogy beláttad végre magad is. Férjed van már? Gyerek mikor jön?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az MTA friss kutatása is alátámasztja, hogy a klímamozgalmak főleg nőket mozgósítanak »Black Pigeon Speaks - Why Women Destroy Nations and Civilizations? Jótevőink, a gulág vezetői betiltották, nehogy megártson az igazság valakinek. Sajnos a lelkeket mérgező bitchute-on még fellelhető, és aki nem fél hogy elveszíti a blue pill ideáját, az megnézheti: https://www.bitchute.com/video/rGtjG3FIw7wE/ Lett folytatása is: Black Pigeon Speaks - How Women Dismantle Nations & other UNCOMFORTABLE Truths https://www.bitchute.com/video/PSw5GhIVaIxm/
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Hmm, 6 éve szóbakerült már ByAlex itt. Nagy visszatérés ez! Miről is volt szó akkor? https://www.ferfihang.hu/2013/05/27/a-labtorlo-dalol/ Kemény dolgok ezek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Így már értem. Egyet is értek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Van valami mondanivalód a tárgyhoz is? Eddig egy ide nem való de legalább bő lére eresztett idézetet hallottunk - legalábbis nem magyaráztad el, hogy milyen módon passzolna ide - és az én fikázásomat. Eddig kíméltelek, ha megfigyeled rólad nem mondtam semmi dehonesztálót ebben a topikban. Nem is szeretnék, úgyhogy ne húzz fel, kérlek! Ja, és várom a magyarázatot, hogy az idézet hogy jön ide, az én önismeretem hogy jön ide, és úgy általában mit akarsz ezzel mondani? Mi köze a patriarkátus...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Ezt szó szerint kell érteni, vagy valami hasonlat? Mire vonatkozik itt? Utánakerestem, amit találtam aszerint szó szerint kell érteni.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Nem emkészem melyik cikk alatt volt, de nemrég történt és épp olvastam ott, de nem szóltam hozzá ha jól emlékszem, nem volt időm. És azóta nem láttam kommentelni, úgyhogy úgy látszik komoly volt a szakítás. Sajnos a userek követése feature az oldal megújulása óta nem működik, úgyhogy én nem nagyon tudok értelmesen keresni a múltban. Ami kipörög a főoldal 20 posztjából, az örökre elveszett. A userek követhetősége jó feature volt. Plusz jó volna, ha a saját posztjainkra adott válaszokat tudnánk...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Nem csak nem hallottam, de nem is érdekel. Akár a témához is hozzászólhatnál, de te ezzel az önismeret fassággal jössz itt nekem. Mit gondolsz a patriarkátus szükségszerűségéről? Élhetnek stabil generációk egymás után sorban a világban valamiféle patriarkátus nélkül, vagy valóban szükségszerűen felszámolja magát a feminizmus útjára tévedt nemzet? A tézisem szerint patriarkátus nélkül nincs stabil létezés. Ezzel lehetne vitába szállni. Lehetőleg saját gondolatokkal, vagy ha idézetek...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Jó, ezt mondhattad volna elsőre is kerek-perec, igazán nem kellett volna valami sarlatántól idézned egy fél oldalt hozzá. Legközelebb, ha tanácstalan leszek, hogy mivel kellene foglalkoznom, akkor téged foglak kérdezni.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Mit akarsz ezzel mondani?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »"véleményem az, hogy ez az egész addig fog menni, amíg a férfiak észre nem veszik, hogy a női hisztinek addig nem lesz vége, amíg ti nem vettek neki véget és nem, a nők nem fognak megállni és önuralmat gyakorolni és igen, nálatok van a megoldás" Wow! Just Wow! Nő létedre micsoda éleslátás! Wow! Szerk.: ha nem lenne világos: teljesen ironia mentesen, szó szerint értem.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Hogyan NE legyél sikeres a nőknél? »Szerintem közvetlenül a God Pill bevétele előtt volt a legviccesebb. A Roosh Hour-t rendszeresen hallgattam, nagyon jó volt. A végefelé kezdett arról beszélni, hogy kezd befordulni ettől, hogy egy kamerába beszél egy kis szobából, meg egész nap a net előtt ül. Ezért szervezte meg az amerikai körútját, és ezzel nagyjából egybeesett a megtérése. Azóta valahogy sokkal kevésbé szórakoztató. A körútján készült videókba érdemes mégis belenézni, mert tanulságos, hogy hol mit lát. Meg azért van 1-2...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Hogyan NE legyél sikeres a nőknél? »Miközben Roosh V.: https://twitter.com/rooshv/status/1196671932458061824
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »> , akkor saját magukat falják fel, mert hiába hirdetik álszenten, a „béke vallását” az örökös harc tarja fenn, ha nincs kivel harcolni, hát „egymást eszik meg”…. Ez maga az élet: a harc örökké tart, maximum csak békésebb átmeneti időszakok lehetségesek. > amíg megvan a jólét, a fogamzásgátlás, az egészségügyi ellátás(védőoltások, „gyógyszerek”) és a halandóság megállításának/megfékezésének az „illúziója”, amihez mindig párosul a jogok „fellazulása”, nem, számít, hogy ki és milyen...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából »Mint az közismert, az antifeminizmus egyetlen működő iránya a patriarkális reakció. Mivel Hunn "elvtársam" önként elhagyta a közösségünket, ezért talán egyedül maradtam ezzel a nézőponttal, de attól még ez az igazság. "Ami régen morálisan helyes volt, az ma nem biztos, hogy az. Például korábban nem volt a jogegyenlőség általános érték, ma az. Kritikus gondolkodásra azért van szükség, hogy ezeket a kérdéseket át lehessen gondolni és a szerepeket a mai értékeinkhez, a mai társadalomhoz lehessen...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Hogyan NE legyél sikeres a nőknél? »Az illatosításról jutott eszembe a kenceipar legnagyobb red pillje: a legjobb dezodor a szódabikarbóna. Élelmi minőségben fillérekért kapható, magában semmi szaga nincsen, és valóban megszűnteti a hónaljszagot, nem elfedi. Zuhanyzás után egy csipetet kell bemasszírozni a nedves hónaljba és kész. Amióta red pill oldalakon rátaláltam, azóta csak ezt használom.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A nő helye – Bill Gates felesége szerint »Én pont az vagyok, aki simán el tudja hinni, hogy rejtett gluténérzékenység okozhat meddőséget. És pechje van, mert 98-ban még erről nem lehetett tudni, pedig ma már a csapból is folyik, csak megfelelő helyeken kell olvasgatni. De! Nézzük csak meg azokat a számokat jobban! Wikipédia: "Sharon Vonne Stone (born March 10, 1958)" Általad linkelt cikk: " recently confessed that an autoimmune disease made it difficult to carry a pregnancy to full term – suffering several miscarriages during...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - 1956 a Szabad Európa Rádió tükrében »Csak most olvastam el a cikket, mert látszott rajta, hogy komoly téma, és az ilyenhez rendesen le kell ülni. Mivel ritkán ülök le rendesen, ezért inkább csak a bulvárkönnyű dolgokat fogyasztom nagy bölcsen. A kérdések jók és egyben nyugtalanítóak is: akárhogy szeretném, nem tudok állást foglalni, hogy akkor pontosan kik voltak 56-ban a jó fiúk és kik nem. Mármint az irányítókra gondolok, a harcokban életüket vesztő magyar forradalmi katonák számomra mind hősök. Két lényegi megközelítés van,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Végre kiderült, mire jó igazából a Tinder »Lehet, hogy valami nyitott toleráns nyugati nagyvárosban él, nem itt vadkeleten.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Végre kiderült, mire jó igazából a Tinder »Miután a férfiakat hibáztatja az egyensúly minimális visszabillentésre ráfér. Ha egy nő csak simán el van hízva, de minden egyéb szempontból normális, akkor adok neki némi tisztelet és nem kövérezem le nyilvánosan. Sajnos a szerző ócsárolja a férfiakat, úgyhogy nem jár ki neki ez a meg nem érdemelt finom bánásmód. Egyébként pedig pont erre volna szükségük a nőknek, hogy jól oda legyen mondva nekik: kövér kurvák vagytok mind! És hasonlók. Ugyanis ha a társadalom elítélné őket a viselkedésükért...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Végre kiderült, mire jó igazából a Tinder »Lehetséges, hogy isteni közbeavatkozásra került a magzat a szívük alá. Szentté kellene avatni őket, nem meghurcolni! Hiszen apácák!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Végre kiderült, mire jó igazából a Tinder »Belenéztem. A cikk szerzője el van hízva, és rövidre van vágva a haja. Mondjuk úgy, hogy korántsem hozta ki a maximumot a lehetőségeiből... Nem csoda ha gyűlik benne a keserűség és nem lepődök meg ha mindenért a férfiakat hibáztatja. Nyilván a nőknek semmi felelősségük nincsen az életük alakulásával kapcsolatban. "Nehezen tudtam elfogadni a tényt, hogy Máté szinte észrevétlenül kitörölt az életéből. Soha nem gondoltam róla, hogy ennyire gyáva alak." Tipikus: a nők ha le vannak...