Pash Cutter

Önmagunk legyőzése a legnehezebb. Az önmagunk feletti győzelem sokkal nehezebb, mint legyőzni egy államférfit. Önmagunk sokkal keményebb ellenfél, mint egy ország legkiválóbb kardforgatója. Tudatában vagyok ennek, hiszen folyamatosan küzdök önmagammal. Az önmagunkkal való küzdelem viszont nem felmentés; juthatunk az őrület határára, de ez a tény nem ad engedélyt a határ átlépésére. Soha nem léphetünk a kísértésbe, soha nem követhetjük el a bűnt, bármilyen bukásra ítélt a nyugati civilizáció, bármilyen dekadencia rágja a nyugati kultúrát, bármilyen káosz bontja fáradhatatlanul a rendet. Önmagammal küzdök... folyamatosan...
Az Úr adjon ehhez erőt és kitartást!
A katolicizmus egy felnőtt vallás. Köztem és az Úr között dől el valójában, mi bűn és mi nem bűn. A felszínes látásmódnak ez kényelmes hozzáállás, de annak, aki komoly energiákat fektet bele egy katolikus identitás kialakításába, tudatában van annak, hogy kemény meló. A katolikus egyház betartatja velem a vallási előírásokat, és bár ezzel segíti utamat, nem ad útlevelet a mennybe - az én felelősségem, hogy megkapom az isteni kegyelmet vagy sem. A katolikus egyház feladata ebben annyi, hogy nem enged a hagyományok kiüresedésének, és megállít abban, hogy becsapjam önmagam.
Pash Cutter 14 cikk szerzője:
Pash Cutter összes megjelent cikke »
Pash Cutter friss hozzászólásai:
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Miért olyan fontos a gamergate? »A gamergate még mindig nem egy lefutott ügy. A woke baloldal, miközben egyre nagyobb területet foglal be a gaming területén, továbbra is támadás alatt tartja a gamer közösségeket. A hazai gamer magazinok úgy állítják be magukat, mint a hazai gamer közösségek képviselői. Valójában a hazai gamerek legfőbb ellenségei. GAMESTAR https://grafomanpali.blog.hu/2022/10/15/woke_geek_wo_man
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Puzsér Róbert: Tíz ostobaság, amivel hülyítik magukat a nők »Az új játszóterem: https://forditott-tukor.blog.hu MÉG KÍSÉRLETI FÁZISBAN!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - “A nők ereje a gyengeségük látszata, a férfiak gyengesége az erejük látszata” »"Ami a film újranézésekor megdöbbentett az az, hogy a főszereplőket annak idején jó fej, laza fiatal srácoknak láttam, akikkel akár azonosulni is lehet… mostani szemmel nézve pedig a fejemet fogom, hogy hogyan is szophattam be annak idején ezt az átlátszó komcsi propagandát" Fiatal korodban sem sikerült megértened a filmet. Meg felnőtt fejjel sem. Matthieu Kassowitz egyáltalán nem hősöknek szánta a főszereplőket. Sőt, olyan fiatalembereket mutatott be a film, akik képtelenek felülemelkedni...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Én például utálom a férfiakat »"megnyugtató dolog lenne nőtől látni ezzel a könyvvel kapcsolatban egy kritikus nézőpontú recenziót… " Ez már azért is jó lenne, mert ez a féreg az ő nevükben beszél. A nők nevében. Igen, jó lenne, ha a normális nők kikérnék ezt maguknak. Akár egy kritikában.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Én például utálom a férfiakat »"Nekem megvan az eredeti példány" MEGVETTE!!!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Én például utálom a férfiakat »Hmm... Tényleg a kínszenvedés kategória a feminista "szakirodalom" olvasása. Ugyanakkor a mérgük ellen gyártani kell az ellenanyagot. Nemrég jutottam túl Pető Andrea egy könyvén. Már az is megfeküdte a gyomromat. https://grafomanpali.blog.hu/2021/01/10/nyilaskeresztes_nostenyfarkasok Ha sikerül megszereznem ezt az irodalmi förtelmet, akkor elolvasom, és írók róla egy kritikát. Pénzt mondjuk nem adnék rá.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Én például utálom a férfiakat »Ez a redva egyáltalán nem marginális. - Franciaországban népszerű szerző lett a baloldalon. - A 444! és a 24.hu már a múlt évben nyomatta róla a promót. - A Moly.hu-n már 6-an várólistára, 10-en kívánságlistára tették ezt a fércművet. (El sem merem képzelni, miféle pozitív kritikák lesznek majd róla az oldalon.) Számítani lehet rá, hogy ez a kútmérgezés itthon is népszerű lesz majd!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Én például utálom a férfiakat »Én például utálom a zsidókat https://forditott-tukor.blog.hu/2021/01/23/en_peldaul_utalom_a_zsidokat
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az írónőket is elnyomják – Állítja a Szépírók Társaságának nőtagozata »Az Európai Unió és a Youtube tett egy újabb lépést az EU-tagállamok társadalmainak kontrolljára. https://hvg.hu/tudomany/20200922_youtube_korhatar_video_mesterseges_intelligencia_tartalom_szurese https://pcworld.hu/pcwlite/mostantol-akar-a-szemelyi-igazolvanyodat-is-elkerheti-a-youtube-284746.html Erről a cikkem: https://grafomanpali.blog.hu/2020/12/13/bye_bye_youtube Remélem, az emberek nem lesznek hülyék!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A fehér ember bűne »Hunn, te egy olyan ember vagy, akinek szüksége van a gyűlöletre, mert anélkül lélegezni sem tudna. Te tipikusan az a fajta ember vagy, aki valahol nagyon elcseszte a magánéletét, nem hajlandó megvallani magának, hogy ezért ő a felelős, és inkább a külvilágot, a rendszert, a zsidókat, a cigányokat, a feketéket, a nőket, a feministákat, a baloldalt teszi meg felelőssé. Mindig más a hibás - így szokott ez lenni! Mennyi ilyen embert is ismerek - tipikus, igen! Ha te most amerikai néger lennél, akkor...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A fehér ember bűne »Az esszém az identitáspolitikával, a kultúrharccal és a hideg polgárháborúval foglalkozik. Akit érdekel, itt elolvashatja: Nem a zuhanás számít. A leérkezés. grafomanpali.blog.hu/2020/06/10/nem_a_zuhanas_szamit_a_leerkezes
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nyílt levél a Nők Lapja szerkesztőségének a Koronczay Lilla ügyben »A Koronczay Lilla-ügyben két dolog az, ami számomra elborzasztó: 1, Az, hogy több balliberális orgánum is kiveszi a részét Koronczay Lilla karaktergyilkolásában. Index, ATV, HírTV, Nyugati Fény, NANE, PATENT, Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene, 444, Magyar Hang, HVG. Megdöbbenő, mekkora erőt mozgósítottak a kis nő kinyírására! Ez valahol már horrorisztikus! 2, A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság és a Férfihang Civil Társaság az egyetlen olyan civil szervezet, ami kiáll Koronczay Lilla...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A megveszekedett radikális feminista Mérő Vera kicsinálta a Nők Lapja egyik újságírónőjét »Sokat gondolkodtam, hogy kirakjam ide eme két írásom linkjét. Kevésbé érinti a feminizmust, inkább a jobboldali értelmiség problémáival foglalkozik. Ugyanakkor az első írásomban beszélek M. Dobos Marianne-ről is, aki 1, jobbról támogatta be Baukó Éva undorító lejárató-hadjáratát Havas Henrik ellen, és 2, jobber barátnőivel szintén beszálltak egy műsor erejéig a Mérő Vera által Koronczay Lilla ellen indított rágalomhadjáratba. A cikkem alatt van néhány link, azon belül egy, ami tovább visz Toplak...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Még több bevándorlót akarnak a svéd feministák »"A párt elnöke, a líbiai születésű Farida al-Abani véleménye szerint a skandináv államnak kifejezetten jót tenne, ha megismétlődne a 2015-ös migrációs válság." Farida szerintem inkább muszlim, mint feminista. Vagyis: ha Svédországban végbemenne az iszlamizálódás, és átvenné a hatalmat egy muszlim politikai elit, Farida valószínűleg az elsők között lenne, aki önként és dalolva öltözne be hidzsáb-ba, s tenne hitet Svédország új urai előtt. Nem véletlenül igyekszik több muszlim migránst importálni...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - „A Szolgálólány meséje” – ami tényleg csak mese »"Érdekes, ha valaki „judeokráciá”-ról beszél, már röpül is az antiszemita jelző, de ha valaki „matriarchátus”-t emleget, dehonesztáló jelzővel, már finoman csettint a haladó értelmiségi: „ah, feminista társadalomelmélet, csodás!”." Itt patriarchátust akartam írni, a matriarchátus egy elgépelés. Helyesen a mondat: Érdekes, ha valaki „judeokráciá”-ról beszél, már röpül is az antiszemita jelző, de ha valaki „patriarchátus”-t emleget, dehonesztáló jelzővel, már finoman csettint a haladó...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Felsülnek a radikális feministák – ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy írt kritikát az Isztambuli Egyezményről, mint egy férfijogi aktivista »Elkészült "A Szolgálólány meséje" kritikája https://grafomanpali.blog.hu/2020/02/29/_a_szolgalolany_meseje_ami_tenyleg_csak_mese
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mindenki félreértette Neidermüller Péter szavait »Egyetértek.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mindenki félreértette Neidermüller Péter szavait »Leporoltam egy kb. 2 éves írásomat, átpofoztam kissé, kiegészítettem a végét, és felraktam blogra. Ha valakit érdekel, elolvashatja. Incel-téma. https://grafomanpali.blog.hu/2020/02/26/nemi_sovinizmus Számomra új információ: a feminista táborban felvetődött a Gender-kurzus és az Incel szövetsége. Persze megfelelő fölé-alárendelési viszonyban. Amia Srinivasan, Gender-feminista úgy véli, az Incelek is gárdistái lehetnének az újjakobinus forradalomnak. Amia úgy próbálja megérteni az Incelek...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Evuka és Veruka, a feminista provokátorok adnak programot a miniszternőnek? »Hát igen... Én a magam részéről úgy olvasnék egy frankó antifeminista urban fantasy-t vagy cyberpunkot. Nem csupán King-től. Akármilyen tehetséges szerzőtől.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Evuka és Veruka, a feminista provokátorok adnak programot a miniszternőnek? »Természetesen nyugodtan átvehetitek a Férfihangra őket. Mind a négyre gondoltatok? Itt a privát email címem: cassetto.tiroir@gmail.com - ha gondolod, írj rám, és megbeszéljük De nyugodtan átvehetitek őket.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Evuka és Veruka, a feminista provokátorok adnak programot a miniszternőnek? »Pár antifeminista írás: Stephen King, Roboraptor, férfigyűlölet https://grafomanpali.blog.hu/2019/04/29/stephen_king_roboraptor_ferfigyulolet Feminizmus – önvizsgálat, vitakultúra, reform https://grafomanpali.blog.hu/2019/07/06/feminizmus_onvizsgalat_vitakultura_reform Jegyzet https://grafomanpali.blog.hu/2019/10/10/jegyzet_136 Egy Moskát Anita-interjú margójára https://grafomanpali.blog.hu/2019/12/09/egy_moskat_anita-interju_margojara Tervezek egy kritikát a "Szolgálólány...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nőpolitika ellenpontok nélkül »Létezik olyan, hogy erkölcs. Morál. Etika. Amit te folyamatosan igyekszel relativizálni a Férfihangon. Az a baj, hogy a hazai jobboldal is legitimálja a MeToo-t. A Havas- és Gréczy-üggyel a jobboldal is beáll a sorba, miszerint a MeToo jó és hasznos folyamat - miközben épp az ellenkezője: rossz és haszontalan folyamat. A MeToo egy posztmodern jelenség, és mivel posztmodern, destruktív. Egyetlen jobboldali cselekvés fogadható el a MeToo kapcsán: a felszámolása. Ezt az egész MeToo-mozgalmat fel...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nőpolitika ellenpontok nélkül »"Jelen pillanatban stílusát és intelligenciáját tekintve számomra G. Fodor Gábor-nak tűnik Bf (Black Friday) aki lopkodja a portáljára a témákat. Nemsokat talált eddig, ha igaz a teóriám." G. Fodor Gábor a Férfihangon? Létezik ilyen? (És akkor valójában a Bf vs. Alter Ego fight egy G. Fodor Gábor vs. Csuzi Attila fight?) Érdekes gondolat. Mondjuk az tény, hogy intellektuáliasan egy magasan képzett értelmiségből eléggé lesüllyedt egy ilyen lumpenproli szintre . Biztos a Habony hatása... De...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nőpolitika ellenpontok nélkül »Az AlterEgo és a fidesznyikek közti vitához: Azért az elképesztő, hogy még a Mi Hazánk Mozgalom és a FIDESZ is képes gesztusokat tenni a MeToo irányába. Hogy most ne is említsem, hogy a magukat radikálisnak tartó, nem egyszer a Gender-feminizmust kritizáló portálok is, mint a Pesti Srácok és a Vadhajtások, képesek MeToozni. Csak hogy eltegyenek, félreállítsanak egy ellenséget az útból. Ez nem antifeminizmus - ez az antifeminizmus illúziója. Miért nincs egy olyan tökös politikai párt...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A Gillette 8 milliárd dollárt veszített hírhedt feminista reklámfilmje bemutatása után »Az ilyen anyagi veszteségek nem fogják megállítani az ilyen kútmérgezőket. Sajnálatosan nem csupán veszteségeket könyvelhetnek el maguknak, hanem... Épp most olvastam. Egy újabb "jó" hír. Folytatást kap a "Szolgálólány meséje". konyves.blog.hu/2019/04/11/2019_oszen_erkezik_a_a_szolgalolany_mesejenek_folytatasa "A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót »Kellene egy szimpátia tüntetés Kenderesi Tamás mellett! Mit szóltok az ötlethez?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót »Kenderesi kifizette a pénzbüntetését, ami... Le se merem írni! 2500 dollár, vagyis 550 000 Ft!!! AZTAPICSA! Egy fenékpaskolás ára. Mennyibe került volna, ha csak a vállát érinti meg?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót »https://fuhu.hu/kenderesi-ugy-koreai-szemmel/ “A lány nem dolgozott táncosnőként ott, egy vendég volt a sok közül. Felháborodottan reagált, majd feljelentést tett. A rendőrök kimentek a helyszínre, ahonnan addigra már az úszó elment. Megnézték a felvételt, amin tisztán látni, hogy mi történt, ennek alapján eljárást kezdeményeztek a magyar úszó ellen. Az előzetes letartóztatásról a bíróság tíz nap alatt hoz döntést. Addig a rendőrség őrizetbe veheti, illetve védekezhet szabad lábon, ahogy ez...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót »"Félő, hogy tudomásul kell venni, hogy a huszonegyedik század sokak számára a társadalmi atomizálódást és a magányt hozza el tartósan." (Alter Ego) "Nem mellesleg a nem önkéntes cölibátus, a hosszútávú incel-lét lelki és pszichológiai hatása egy férfi számára tökéletesen megegyezik azzal, amit egy nő érez, ha éveken keresztül, nap mint nap brutálisan megerőszakolják!" (Hunn) Na igen ám! Csakhogy a társadalomban egyre nagyobb fokozatra kapcsoló elidegenedés magával fogja hozni a...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót »A hazai feministák már be is támadták a srácot: https://mandiner.hu/cikk/20190729_bosz_anett_sajnalom_hogy_idaig_jutottunk https://www.mandiner.hu/cikk/20190729_mero_vera_biztos_egy_hableany_volt_egy_szexualis_zaklatas_vadjanak_es_bocsanatkeresenek_margojara
- Ugrás a hozzászóláshoz - - „Transzformerek” – Putyin sem érti a gender-ideológiát »Naomi Alderman - A hatalom. (Ez egy anti-utópista regény, amelyben a nők átveszik az uralmat a férfiak felett.) Naomi Alderman egy feminista bölcsésznő, aki regényeket írogat a szabad idejében. Ő észlelte és jelezte, hogy a feminizmusban is felbukkantak azok a negatív tendenciák, amik egykor releváns részei voltak a bolsevizmusnak és a fasizmusnak is. Jobban mondva: egy tekintélynek számító feminista bölcsésznő jelezte a problémát, miszerint a feminizmus totalitárius jegyeket visel magán. Ezt...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - „Transzformerek” – Putyin sem érti a gender-ideológiát »Az angolszász feministáknál felmerült a gondolat: lehet, hogy nem különbek, mint a bolsevikok és a fasiszták? Úgy néz ki (lehet, hogy csak illúzió), hogy a harmadik vonalas feminizmuson belül csigalassúsággal megkezdődött egyfajta önvizsgálat. És ez kisebb mértékben megjelent a magyar feminizmuson belül is. Linkelek és másolok. __________________________________________________________________________________________________________________ ...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mennyiben férfiügy a “rabszolgatörvény”? »Érzelmileg függsz a témán. Így nehéz kialakítani egy árnyalt véleményt. Igaz, a mai időszakban, mikor olyan "szaktörténészek", mint Konok Péter ír rajongó írást a vörös terrorról a Rubicon-ban, és Domonkos László méltatja a fehér terrort egy könyvben, ez nem is olyan egyszerű. Mind a fehér terrorról, mind a vörös terrorról, a terrorhullámokban emblematikus alakjairól hiányzik a megfelelő, objektív és árnyalt feldolgozás. Igaz, te nem is törekszel arra, hogy lásd a történelmi realitásokat. A...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Milyen egy társadalom férfiak nélkül? – Válaszok Szíriából »"El kéne menni Szíriába csajozni. Mondjuk egy keresztes háború keretében. A szír csajok hipergám ösztöneit maximálisan kielégítenénk azzal, ha győztes keresztes hadként fűznénk őket rabláncra és tennénk őket az ágyban rabnőinkké. " "Szegénykéim már a falat kaparják a faszhiánytól, és ez a nagy feminista világ nem csinál semmit, hogy véget vessen a szenvedéseiknek. Jellemző. Ez is ránk, fehér, keresztény férfiakra vár. Ráadásul sokkal jobbak vagyunk az ágyban, mint a koszos arabok." "Küldjünk...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mennyiben férfiügy a “rabszolgatörvény”? »"Héjjas Iván nem nyilas, nem “hungarista” volt, hanem a keresztény-nemzeti eszme, a szegedi gondolat, a magyar fajvédelem híve! " Őszintén: ki nem szarja le? Annyira bírom, amikor valaki egy 21. századi témánál (túlóra-törvény) visszaregresszál a 20. századba. " Héjjas Iván jó és igaz magyar ember volt, egy közülünk, a mieink közül, sokunknál különb, és méltó példakép mindannyiunk számára!" Aki merő véletlenségből (?) meggyilkoltatott jó néhány ártatlan embert. Mert volt olyan ostoba,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek »Közben a feministák is lereagálták a kormány gyermekvállalási programját, azonnal élesítették "A szolgálólány meséje" c. olcsó fantasy-t, és még Puzsért is meghívták egy nyílt vitára: https://www.youtube.com/watch?v=zAaZmuk2yE0
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek »Szerintem hamarabb eljutna Orbán Viktorhoz a levél, ha a Férfihang Civil Társaság jó viszonyt ápolna az olyan vállaltan antifeminista,, Orbánhoz közel álló értelmiségiekkel, mint Szilvay Gergely, Megadja Gábor, Czopf Áron, Rajcsány Gellért, Békés Márton (tudtommal mindegyik megtalálható facebook-on). A Férfihang Civil Társaság, ha tényleg fontos civilpolitikai szervezet akar lenni, mely képes megszólítani a társadalmat, elengedhetetlen, hogy kiépítse a kapcsolatait. A fideszes konzervatív és...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az EU a Pina-jelentés elfogadásával üdvözli a #MeToo-t és sürgeti az Isztambuli Egyezmény ratifikálását »Gondolkodtam, melyik topikba tegyem. Végül emellett döntöttem. A férfi-, keresztény- és jobboldal-démonizáló "A szolgálólány meséje" c. fércműről jelent meg egy jó kritika. Méghozzá egy nő tollából: http://www.hetek.hu/szabadido/201802/margaret_meseje
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Férfiak nélkül fesztiváloztak a nők, hogy „biztonságban érezzék magukat” »"Itt is újfent bebizonyosodik számomra, hogy a modern feminizmus és a #metoo-kampány (hisztéria) elkezdte lebontani a jogállami kereteket. Ezen mozgalmak egyre többször veszélyeztetik és sértik meg az aktuális törvényeket, jogszabályokat, a demokratikus alapelveket. Fittyet hánynak az Alkotmányra, az emberi jogokra, a bírósági ítéletekre (Woody Allen), ezzel szemben embereket szégyenítenek meg nyilvánosan, ártatlan emberek egzisztenciáját teszik tönkre (Matt Damon, Reuben Foster), népítéleteket...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Miért fontos a genderkurzus a progresszíveknek »Puzséron egyre kevésbé lehet kiigazodni. Én három problémát látok a politikai működésében. A, Puzsér geopolitikailag felállított magának és a követőinek egy frontvonalat. (Ezt nevezhetjük stílszerűen Szélsőközépnek.) Puzsér szerint geopolitikailag 3 ellensége van a nyugati civilizációnak és azon belül a polgári társadalmaknak - mely 3 ellenség amúgy egymással is farkasszemet néz: 1, a politikai iszlám 2, a kulturmarxisták 3, a trolldemokráciák (Orbán, Trump, Duterte meg más politikai...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Visszautasító szexrobotokkal tanítanák a férfiakat „tiszteletre” »Belinkelek két cikket, hogy azért legyen némi visszhangja, már csak azért is, mert a feministák jelen pillanatban (még mindig) nagy erővel támadják a pornót, a prostitúciót, a szerelembabákat és a jövőbeli szexrobotokat, mint a "nők tárgyiasításának, kizsákmányolásának és kihasználásának" szimbólumait (Nógrádi Noa, Dés Fanni). suisseproject.blog.hu/2016/06/10/nostenysovinisztak_huzzatok_el_a_prostitualtak_haloszobajabol ...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nőgyűlölet »Az hány embernek tűnt fel, hogy 2008 óta megszaporodtak a nemi erőszakról szóló filmek? Szerintem a 80-as években nem foglalkozott ennyit a témával a filmipar. Értékeltem 3 filmet a témában. Nemi erőszak a filmvásznon - Köpök a sírodra (2010) http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/05/nemi-eroszak-filmvasznon-1.html - A bosszú (2017) http://casset
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »"te viszont ne hagyd magad befolyásolni, attól még hogy Szász Péter szerint Pozsonyi egy zugíró, te még elismerheted a tehetségét. Szász Péter továbbra is a barátod marad." Látom, Szász Péter nyomot hagyott benned. De mi köze a témához? Teljesen Sz. P.-től függetlenül alakítottam ki Pozsonyiról a véleményem. Úgy, hogy elolvastam pár egyperces novelláját. Középszerű. Az, hogy te szerelmes vagy a munkásságába, az egy dolog. (Mások meg Bödöcs Tiborba vagy Fejős Évába szerelmesek, s védik...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »"Pozsonyi remélem egyszer elfoglalja a helyét a kortárs irodalom legnagyobbjai közt és kötelező olvasmány lesz, az irgalom atyja vagy a rebellió" Ezzel a kommenttel három problémám van. 1, Pozsonyi nem olyan jó szerző. Sőt, szerintem kifejezettem közepes. Egy Örkényhez képest vérszegény. 2, Pozsonyi nem a stílusáért népszerű, hanem a tartalmáért. Azért szeretik sokan a jobboldalon, mert beszól a baloldalnak. (Mint ahogy Bödöcsöt is azért szeretik a
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Demográfiai erőfeszítés címén mit kellene tennie a kormányzatnak ha elég tökös lenne? »"Egy normális világban ahhoz, hogy óvónő vagy tanítónő legyél, nem kéne egyetemre járnod. Régebben mindkettő középiskolai végzettséget igényelt." A könyvtáros végzettség dettó. A vicc az, hogy az OKJ segédkönyvtáros képzésen és a főiskolai könyvtáros képzésen ugyanaz a tananyag, ugyanaz a képzés.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »Lesz még ilyen a részemről. :)
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »Kellene. De még nem jutottam el odáig. Bár Karsaitól sok tanulmányt olvastam, Szálasiról. Azokat kifejezetten korrektnek tartottam. Valamikor a monográfiára is sort kellene kerítenem, majd idővel. Egyébként a Moly.hu vérliberális megmondó-emberei ihlették az írást. Két kedvencem Kuszma és Varga Rock Zsolt. Két roppant művelt és olvasott, ugyanakkor rettentően arrogáns és képmutató faszkalap. Littlewood és Kuszma valós személyek, és a kirohanásaik is valósak. Persze, picit leegyszerűsítettem és...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »Egyébként tényleg kicsit pozsonyis lett a stílus. Bár ha írnom kellene valakit, akkor inkább Örkény. De Puzsérnak is vannak ilyen szösszenetei. Szeretem az abszurdot és a groteszket.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Morvai Krisztina a nőjogi migrációs kiskapuról »Én szeretném, ha nyitott szemmel járnátok, és észrevennétek a közöttünk járó Szálasi Ferenceket. cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/04/a-koztunk-elo-szalasi-ferenc.html Remélem, nem túl nagy kérés ez tőlem.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Orbán Viktor beszéde – 2018. március 15. »Közel a választás. Mindenki jól gondolja meg, kire adja a voksát. Itt egy ajánlás, kire ne! A Kétszínű Kutyapártra semmiképpen sem! https://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/04/a-ketszinu-kutyapart.html A Kétszínű Kutyapárt is igyekszik felülni a Gender-szekérre. „Szóba jöttek a nőügyek is. Döme Zsuzsanna, az MKKP VI.-VII. kerületi jelöltje elmondta, hogy nagyon várja azt az időt, amikor a nőktől ismét elveszik a szavazati jogot, nem
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Baukó „Csöcsike” Évának kifizetődött Havas lejáratása »Mielőtt sajnálni kezdenénk Havas Henriket, érdekes elmélkedni azon, vajon ő mennyit járult hozzá ahhoz, hogy ez a primitív kultúra kialakuljon Magyarországon. https://www.youtube.com/watch?v=OwqvbtECd7o Ettől függetlenül borzalmas, ahogy a MeToo keretében kicsinálják Havas Henriket.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Undorító társadalom »Társadalmunk még mindig undorító: http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/02/papp-inez-mint-ejjeli-fereg.html
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Bármelyik férfiból egy pillanat alatt bűnözőt kreálhat az Isztambuli Egyezmény »Parsifal, Naooo egy troll. Na, nem a Gyűrűk Urából! Csak a magyar rögvalóságból. Érdemi választ ne várj tőle.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Bármelyik férfiból egy pillanat alatt bűnözőt kreálhat az Isztambuli Egyezmény »Farkas Attila Márton cikke a MeToo-ról: https://mno.hu/velemeny/hat-ezert-nem-tiszta-a-metoo-kampany-2424387
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Kormos Anett elevenen is elégne azért, hogy a bíróság diszkriminálja a férfiakat »Itt ellenőrizhető a hír. http://www.acpeds.org/the-college-speaks/position-statements/gender-ideology-harms-children A National Geographic-ban maguk dicsekedtek a feministák, hogy pubertás-blokkolóval és hormontablettával etetik a gyerekeket.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Kormos Anett elevenen is elégne azért, hogy a bíróság diszkriminálja a férfiakat »A gyermekbántalmazás feminista eszközei https://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2017/09/a-gyermekbantalmazas-feminista-eszkozei.html
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Felrottyant a feminista házi lekvár »-
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Antifeminizmus és nőgyűlölet »-
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Punci? Igen? Végül is szerkesztő vagy, megteheted, hogy ilyen jelzőt vágj a neked nem szimpatikus emberek fejéhez - jelen pillanatban az enyémhez. (Érdekes, hogy ha más esik az érzelmi érvelés hibájába, mondjuk AlterEgo vagy Reina/Gazella, akkor nem jelzed a hibázást.) Mint ahogy a szerkesztői hatalmaddal is visszaélhetsz, ahogy erre is történt példa. Ha így játszunk, akkor oké! A SAXONUS PETRUS-ügy is megérne pár sort - ami jó ideje nem lett kibeszélve még a privát, a nyilvánosság előtt nem...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Ott tartunk, hogy ha viccelődsz egy buszbaleset áldozatain, akkor az nem gyűlölet-bűncselekmény, csak kegyeletsértés. Amit nem büntetne a rendőr (nem is kell, hogy ezt tegye), de egy Pash Cutter nevű csávó igénytelen prolinak tartana. Ennyi. Nyugi, a TASZ szerint jogod van poénkodni egy buszbaleset áldozatain. :P
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Vagyis, ha Gulyás Márton kifejti, miért kell beengedni a migránsokat Európába, akkor ne firtassam azt, hogy mik a szándékai, hanem cáfoljam az állításait. Értem. :P
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Őszintén megmondva: én eleve felhúzom magam az olyan témákon, amikor lemészárolt emberek a téma. (Pl. Mikor a manchesteri gyermekgyilkosságok után Gulyás Márton továbbra is arról hadovált, hogy az európai országoknak, köztük Magyarországnak keresztény kötelessége beengedni a migránsokat a határokon belülre, ökölbe szorult a kezem.) Ha itt most az örmény népirtás lenne a téma, hasonló relativizálással, akkor is hasonlóak lennének az indulataim. Tudom, hogy az indulat nem jó tanácsadó, de amit a...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »"Most már csak azt kéne kifejtened nekünk, hogy a hivatalos holokausztsztoriban való kételkedésbe miért kevered bele a német imperializmus dicsőítését, mert én ilyet egyik hsz-ben sem láttam." Olvasd át Hunn azon kommentjét, ahol felszólal a fasizmus és a kommunizmus összemosása ellen. Kéri a fasizmus árnyaltabb megítélését, miközben az Alterrel való vitában régi lejárt sablonokat és paneleket használ a marxizmus megbélyegzésére. Ebből következtettem - előfordulhat, hogy rosszul.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Egyes körökben meg a kuruc.infós linkek osztogatása gáz. Simán találhatnál korrektebb forrásokat is a Holokauszt-iparról (pl. Ratius cikkei), de helyette maradnak az igénytelen kuricinfós források.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Nahát, egy kurucinfós írás! Hmm, megbízható forrás! Sosem hazudnak! Korrektek! :P Bár ha bizonyos emberekre lenne ez bízva, akkor az egész Férfihang egy kurucinfós írássá változna... :P
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »"Főleg nincs semmi jogod ahhoz, hogyha neked nem tetsző témát vet fel valaki, azt megszégyenítsd." Ezt pont te mondod?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »A radikális jobboldalnak meg Trianon és a Nagy-Magyarország a vallása. "Más szemében a szálkát is meglátja, sajátjában a gerendát se" Nem ismerős, Gazella? A bűntetést meg ne ad a számba, mert ilyenért nem házaltam sehol. Felőlem mindenki ott mocskolja a Holokauszt, a GULAG vagy Trianon áldozatait és kárvallottjait, ahol akarja - ha erre van gusztusa!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Szerintem pedig a Holokauszt-tagadás az egyik legigénytelenebb téma, ami intellektuális körökben felmerülhet. Természetesen lehet beszélni Holokauszt-iparról, a Holokauszt-emlékezetkultúra generációkat megnyomorító jelenségéről, arról, hogy bizonyos politikai csoportok, üzleti körök és nemzetállamok hogyan használják fel fegyverként (Ratius, Puzsér) - ezek még intellektuálisan is igazolható témák. DE bizonyos kijelentések már a késdobáló kocsma kategória, már bocs!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Kedves Hunn! Amit te elvársz tőlünk: - beszéljünk árnyaltan a fasizmusról, nemzetiszocializmusról, mellőzve a paneleket és sablonokat - beszéljünk felszínesen a marxizmusról, kommunizmusról, alkalmazva a paneleket és sablonokat. Magyarán: használjunk kettős mércét! Ez most komoly?
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »"tömeges haláleseteket az elszabadult tífuszjárvány okozta" Hurrá! Hunn és Szergej halottakat gyaláz, aljas módon meggyilkolt nők és férfiak, gyerekek és felnőttek, fiatalok és öregek emlékét alázza meg. Lassan eljutunk odáig: "Hitler jó ember vot". Mint magyar ember - hiszen ez belefér a magyarságba. Komolyan, ti nagyon eltévesztettétek a házszámot: a Pax Hungarica Mozgalom weboldalát kerestétek, és valahogyan a Férfihangra jutottatok ki. "Mi nagyon unjuk a Holokaus
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Picit hüledezek. Mert miközben... Hunn polgártárs szemmel veri a fasizmus bírálóit (fasizmus-mosdatás) és AlterEgo polgártárs szemmel veri a kommunizmus bírálóit (kommunizmus-mosdatás) én felteszem a költői kérdést: senki nem hisz már a liberális demokráciában? (Per
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Lezajlott a Budapest Pride felvonulása »Az Identitesz elég korrekt választ adott a közvéleményben megint felbukkanó homoszexualitás-kérdésre: http://identitesz.blog.hu/2017/07/08/a_homoszexualitas-kerdeshez
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Lezajlott a Budapest Pride felvonulása »"Az idei hazai rendezvénnyel összefüggésben talán az borzolta leginkább előre is az idegeket, hogy a rendőrség megfelelő készültséggel és kordonokkal kívánta biztosítani a rendezvényt, mivel bejelentett ellendemonstrációról is tudomásuk volt. A rendezvény szervezői viszont kijelentették, hogy inkább vonulnak alternatív útvonalon, minthogy kordonok között:" Ez lehet, hogy összeesküvés-elméletnek fog hangzani, de megfogalmazódott bennem a gondolat. Előfordulhat, hogy a szervezők azért akarnak...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Lezajlott a Budapest Pride felvonulása »"A Pride... Nem lenne vele baj, ha nem politikai ügyként kezelnék, illetve ha úgy valósítanák meg, mint Japánban: nyugisan, közszeméremsértést, vallási provokációt és mások gyomrának felfordítását mellőzve. Ami nyugaton megy, az abszolút tarthatatlan és vállalhatatlan. Valószínűleg megpróbálnék egyeztetni a szervezőkkel, hogy próbálkozhatnak, de ésszel tegyék (mint a japánok), és hogy a kivezényelt rendőrség azért lesz ott, hogy a közszeméremsértőket letartóztassa. Emellett ha túlságosan...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Én mostanában gondolkodtam a baloldali anarchizmus történetén. És arra jutottam, hogy a „hatalomnélküliség vs. hatalom” féle romantikus anarchista interpretáció mindig is egy hülyeség volt, mondhatni, hazugság. A kommunizmus nem más, mint az Aranykor mítoszokból legyártott ideológiai fegyver, ami sosem volt cél, csak eszköz. Eszköz a nyomorgó tömegek és az idealista értelmiség mozgósítására. A valódi cél pedig a hatalom megragadása – mindig a hatalom megszerzése és megtartása a cél. Ilyen...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »És Soros és alapítványa véletlenül sincs a háttérben!
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Háborús helyzet Hamburgban »Érdekes. Úgy néz ki, ránk a szélsőjobb semmilyen veszélyt nem jelent - ha lenne is fasisztaveszély, amit kétlek, mi biztosan nem lennénk az áldozatai. Ellenben van mitől tartanunk mind a szélsőbalos aktivistáktól, mind az iszlamista fundamentalistáktól. Sokan beszélnek a virtuális térben (interneten) a Tőke Diktatúrájáról. Hogy nem akarnak abban élni. Ezen lehet elmélkedni, én mindenesetre egy valamit biztosan tudok, miszerint kétfajta rendszerben nem akarok élni: - egy újjakobinus di
- Ugrás a hozzászóláshoz - - 6 jel, hogy nem vagy már férfi a párkapcsolatodban »Blogbejegyzés-ajánló: https://peter1989.wordpress.com/2017/06/28/a-bolyhos-nyuszi-papucs-talalkozasa-a-nagy-varazsloval/
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ügynökhálózatok szervezik a tiltakozásokat? »Elég álszent a kérdés: "A civilek vagy a cégek átláthatósága állítja meg előbb a terrorizmust?" https://mtvsz.hu/a_civilek_vagy_a_cegek_atlathatosaga_allitja_meg_elobb_a_terrorizmust A válasz olyan egyszerű, mint egy pofon: Az lenne az ideális, ha Magyarországon az összes párt, az összes cég és az összes civil szervezet átlátható lenne a magyar társadalom számára. (Persze a Soros Alapítvány mind a pártokat, mind a cégeket, mind a civil szervezeteket zsebre rakja, ha úgy hozza
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Progresszív kislexikon – tüntizés »Mielőtt túlértékelnénk az Orbán-kormányt, ajánlom olvasásra az alábbi hírt: http://alfahir.hu/2017/04/29/brusszel_rogan_antal_migracio_kozteve http://alfahir.hu/2017/04/29/orban_viktor_brusszel_ceu_migracio_rogan_antal_fidesz_europai_neppart „Ez bizonyára vitatéma marad, de mi minden részletkérdést hajlandók vagyunk megfontolni. Vannak olyan témák a tranzitzóna kapcsán is, amelyek megfontolhatók. Például a tizennégy-tizennyolc évesek esetében konkrét kérés van felénk, hogy engedjük be...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Most akkor hányadán állunk a CEU-val? »
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Most akkor hányadán állunk a CEU-val? »
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Most akkor hányadán állunk a CEU-val? »Az a baj, hogy a CEU-ügy kapcsán két fóbia találkozik egymással: az Orbán-fóbia és a Soros-fóbia. És ez a két fóbia összecsap. Egyébként mindkét figura kárt okoz Magyarországnak, csak épp az arányok tolódnak el egymástól. Mert a helyzet az, hogy 1, Soros nagyobb kárt okoz Magyarországnak, mint Orbán 2, Soros nem csupán Magyarországnak okoz károkat, hanem egész Európának, míg Orbán csak a mi országunkban játssza a porcelánboltban tomboló elefántot. Ezt kellene sokaknak felismerni, de kevesen...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ügynökhálózatok szervezik a tiltakozásokat? »Csak AlterEgo nekem szánt ironikus megjegyzésére (arra az egy mondatra) válaszoltam. Egyébként ha valaki tisztelt egy személyt, aki jelen pillanatban lerombolja a saját méltóságát, akkor nehéz a szembenézés a csalódással. Puzsér nekem egy kibaszott nagy csalódás. Igyekszem megfelelni a fogadalmamnak, ugyanakkor folyamatosan eljátszok a gondolattal (miközben igyekszem elhárítani magamtól), hogy megpróbálok összehozni Puzsér Róbert és Csuzi Attila között egy személyes találkozót. (Persze lehet,...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ügynökhálózatok szervezik a tiltakozásokat? »"Vitatkozni mindig érdemes, de ha úgy érzed, hogy immár azt sem érdemli meg…" Mondjuk érdemes lenne egyszer kísérletet tenni a felvilágosítására. Amilyen radikális migránskérdésben, talán meg lehetne győzni a LexCEU-témában is.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Ügynökhálózatok szervezik a tiltakozásokat? »Teszek egy fogadalmat, és ha eltérek tőle, nyugodtan koppintsatok a fejemre. De ígérem, nem fogok tőle eltérni… Olvasom és hallgatom, hogyan nyilatkozik Puzsér Róbert a CEU-ügyről. A következő jön le a megnyilatkozásaiból. Ugyebár, az Orbán-kormány felülvizsgálja a Norvég Civil Alapot; ígéretet tesz, hogy kitiltja az országból azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldről kapott pénzekből bomlasztják a magyar társadalmat; bezáratná a CEU-t. Puzsér szerint mindezzel a kormány MEGTÁMADJA A...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Nincs kapcsolat (a Zimbardo könyv) I. rész »Deansdale 2016-os cikke többek között a Zimbardo-könyvről: http://deansdale.blog.hu/2016/06/04/hogy_hova_lettek_a_ferfiak_meguntak_a_suket_dumatokat_es_lementek_sorozni
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Így rombolja le az Isztambuli Egyezmény a jogrendszert és a társadalmat »„Ezek után, ha belegondolok abba, hogy a cikkben említett szörnyűséget bevezethetik ellenem a saját hazámban, hát ökölbe szorul a kezem. És igen, ennek megelőzésére, hajlandó lennék személyesen végezni azokkal, akik ezt be akarják vezetni. És nem örömmel tenném, hanem elkeseredésből.” (Hunn) Deansdale elmélkedett párszor az erőszak és a politika viszonyáról. http://deansdale.blog.hu/20
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Mit kiván a magyar nemzet »Szerintem a mai magyar viszonyok között nem realizálható a 12 pont. Meg félek, hogy a mai magyar nemzet (többsége) egészen mást kívánna, ami a 12 pontban szerepel. http://boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2017/03/magyarorszagnak-annyi.html
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az Igazságügyi Bizottság tovább tárgyalja az Isztambuli Egyezmény ügyét »Mondjuk Joó Mária az egyetlen magyar kortárs feminista, akivel nem értettem egyet, de legalább élvezni tudtam a stílusát. Jó stílusa van, de sajnálatosan ezzel a stílussal nem szerelmes regényeket ír, hanem feminista tanulmányokat. Azért a hülyeség tőle sem áll távol, sőt, főbb tápláléka, és ezt jól mutatják az alábbi mondatok: „egyes adatai, tudományos hivatkozásai elévülhettek” Mondjuk ki: az adatai többsége elavult. Joó Mária sem tagadja, hogy Simone de Beauvoir munkássága tudományo
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az Igazságügyi Bizottság tovább tárgyalja az Isztambuli Egyezmény ügyét »Az kemény volt, mikor Pörzse azt magyarázta, hogy Simone de Beauvoir-nak volt egy csomó helyes észrevétele, csak a feministák túltolták. Sőt, egy könyvének az elolvasását még kötelezővé is tenné. Vagyis: egy jobboldali számára Simone de Beauvoir vállalható. Pff...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az Igazságügyi Bizottság tovább tárgyalja az Isztambuli Egyezmény ügyét »Én annak több értelmét látnám, ha Csuzi Attila felvenné a kapcsolatot Puzsér Róberttel, és együtt megszerveznének egy 1 vagy 2 órás beszélgetést a Gender Studies-ról, a harmadik vonalas feminizmusról, a férfiak jogairól (Hard Talk vagy Apu-műsor). Ott szó eshetne a Férfihangról, hogy az mi is valójában, és milyen célt is szolgál. S természetesen szigorúan olyan beszélgetés, amiről készül hang- vagy videóanyag. Onnantól már többen tudnának a Férfihangról. Sokan ugyanis arról sem tudnak
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Az Igazságügyi Bizottság tovább tárgyalja az Isztambuli Egyezmény ügyét »Nem éri meg Konok Péterrel felvenni a kapcsolatot, semmilyen formában. Netes kommunikáció során volt alkalmam megismerkedni vele. Először az indymedia.hu-n, utána a facebook-on. Rengeteg sztorit tudnék mesélni a kisstílű félremagyarázásairól, mocskolódásairól, egyebekről. Ő az a fajta ember (történész!), aki nem törekszik a tárgyilagosságra. Arra meg végképp nem, hogy valamit megismerjen a maga mélységében. Az érzelmei alapján ítél, szimpátia szerint. Elkötelezetten feminista. Többek között...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A férfigyűlölet buborékja (The Misandry Bubble) – 1. rész »„A valóság az, hogy a történelem folyamán rendszeresen a férfiak kockáztatták az életüket a csatamezőkön, a tengerek hullámain, dolgoztak erőn felül a földeken és a bányákban, miközben a nők a gyerekeket nevelték, és a háztartást vezették viszonylagos biztonságban. A férfiak átlagos élethossza mindig is jóval alacsonyabb volt és alacsonyabb ma is, mint a nőké.” Mennyivel egészségesebb modell volt akkor. Kár, hogy felborult. Nők a munkaerő-piacon, az egyetemeken és a hatalomban – mik
- Ugrás a hozzászóláshoz - - A férfigyűlölet buborékja (The Misandry Bubble) – 1. rész »Wastrel cikke: http://wastrel.blog.hu/2017/03/02/kata_neninek_az_extraverziorol
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Várakozásainknak megfelelően zajlott az Isztambuli Egyezmény elleni demonstrációnk »Puzsér írt egy elég korrekt cikket az Isztambuli Egyezményről: http://mno.hu/cinkosakinema/politikai-korrektseg-es-genderizmus-1387273
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Meghiúsult az Isztambuli Egyezmény ratifikálására tett kísérlet »"az aktivista tesz is valamit. Mi meg ugye irkálunk okos dolgokat okos dolgokról- egymásnak" Ez a probléma. Ezen kellene változtatni. A helyzeten. Mert miközben mi itt beszélgetünk egymással, épül a terror.
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Meghiúsult az Isztambuli Egyezmény ratifikálására tett kísérlet »"0 pinával" Ebben tévedsz. Tény, hogy a szülei válása és az anyjával való játszmázás súlyosan rányomta a bélyegét a személyiségére, ezt ő soha nem is tagadja a nagyközönség előtt. Viszont a csajozásban nem kell félteni sem őt, sem a cimboráit. Nekem vannak ismerőseim, akik részt vesznek az Apu azért iszik, mert te sírsz rendezvénysorozat lebonyolításában, és ők mesélgettek nekem olyanokat, hogy Farkas Attila Márton és Puzsér Róbert sokszor használta arra a rendezvényt, hogy csajokat szedjenek...
- Ugrás a hozzászóláshoz - - Meghiúsult az Isztambuli Egyezmény ratifikálására tett kísérlet »Egyre inkább az válik bizonyossá, hogy az antifeminizmusnak szüksége lesz a civilpolitikai jelenlét mellett egy pártpolitikai képviseletre is. Az Isztambuli Egyezmény folyamatosan előjövő téma a Parlamentben, így értelemszerű, hogy az antifeminizmusnak meg kell találnia azokat a politikusokat, akik képviselik az MRA-gondolatot. Reménykedni kell benne, hogy lesz olyan politikus, akit nem fertőzött még meg a korrupció, és képes felmérni, mekkora katasztrófával járna az IE ratifikálása. Az USA-ban...