Appa voot!

„Mindössze két szó, ami után egy család megtanulta, milyen törékeny is az igazság, ha az emberség hiányzik mögüle. Egy kisgyermek hangja még nem ismeri a világ súlyát. Mégis elég volt kettő elmosódott szó ahhoz, hogy egy család élete egy pillanatra összeomoljon. Amikor a törvény hideg rendje találkozik az emberi gyarlósággal, kiderül, mennyire vékony határ választja el a gyanút [...]

Egyszer minden madár kirepül

Vannak pillanatok, amikor az élet nem kérdez, csak csendben halad, de végérvényesen. Egy napon arra ébredünk, hogy az a gyermek, akit valaha a karunkban ringattunk, már a saját életét éli. Az a kis kéz, amely egykor a miénket kereste, most a világ felé fordul. Ilyenkor az ember szíve egyszerre telik meg büszkeséggel és ürességgel. Az anyák [...]

Kulturális háború a gyermekekért – ezúttal az Apák az Igazságért színeiben küzd Krokó

Apák az Igazságért Egyesület – Hang az apákért, jövő a gyermekeinknek Az Apák az Igazságért Egyesület 2015-ben alakult meg azzal a céllal, hogy képviselje és védelmezze azokat az édesapákat, akik a válás vagy párkapcsolati különválás után igazságtalan módon elveszítették kapcsolatukat gyermekeikkel. Az egyesület alapító tagjai maguk is személyesen átélték a különélő apák küzdelmeit – a kapcsolattartás [...]

Apák Napjára – Dr. Warren Farrell: Father and Child Reunion

A könyv magyarul nem kapható. „Nem csupán az anyák, hanem az apák is nélkülözhetetlenek. Nem helyettesíthetők – kiegészítenek.” Az Apák Napja egyre fontosabbá válik a modern társadalomban. Nem csupán ünnep ez, hanem lehetőség is arra, hogy visszatekintsünk: hogyan becsüljük meg az édesapákat, mennyire látjuk őket valódi szülőként, és vajon a társadalom biztosítja-e számukra azt a szerepet, [...]

Gyermekeiktől elszakított apák – a csendes fájdalom

Bevezetés Magyarországon évről évre apák ezrei szembesülnek azzal, hogy válás, párkapcsolati konfliktus vagy peres eljárás után kiszorulnak gyermekeik életéből. Bár a törvények formálisan biztosítják a közös szülői felügyelet és a kapcsolattartás jogát, a gyakorlat gyakran mást mutat: hosszan elhúzódó eljárások, egyoldalú döntések, joghézagok, valamint a társadalmi közöny következtében sok apa csak korlátozottan vagy egyáltalán nem láthatja [...]

Locke – egy felelős Apa (filmelemzés)

2013-as film a Locke. Címét a főhőséről kapta, Ivan Locke – ról . (Tom Hardy játsza.) Remek lélektani film. Tom Hardy az egyetlen látható szereplője a filmnek, ami egy autóban játszódik, miközben ő maximális sebességgel hajt, hogy helyrehozzon egy hibát, amit pillanatnyi gyengeségében követett el, ám elég ahhoz, hogy romba döntse az életét. Javaslom, először nézd [...]

Kettős mérce – átvert férfiak

A nők  társadalmi hátrányairól számos fórumon gyakran hallhatunk, olvashatunk. Minden bizonnyal ennek is szerepe van abban, hogy a közvélekedés úgy tartja, hogy a nőket nemi diszkrimináció, joghátrány éri napjainkban is. Az igazság az, hogy egyetlen törvény sem tesz különbséget a két nem között a nők hátrányára. Ezzel szemben a férfiakat kézzel fogható, valódi nemi diszkrimináció, [...]

Bántalmazott férfiak: “Ezreket neveltem és nevelek, de a saját gyerekeimet csak felügyelet mellett láthatom.”

Gábor – hívjuk így – tanár. Sok-sok éve és több ezer gyerek formálódott a keze alatt. Munkájával elégedettek, és ő is szereti végezni, és saját bevallása szerint tudja is. Saját gyerekeit mégis immár több mint három és fél éve csak felügyelt kapcsolattartáson láthatja, ahol fokozatosan távolodnak el tőle érzelmileg és válnak vele szemben bántalmazóvá az [...]

Búcsú – utánközlés

Ezen írás eredetije a Nők Lapja 2023.október 4 – i számában (40.) jelent meg, Grecsó Krisztián tollából. Azért kap itt helyt, mert az utánközlője (Toplak Zoltán) is nagy híve a szülőségnek, az apaságnak. Grecsó Krisztiánhoz hasonlóan szerelmes a szülőségébe és kicsit mindkét gyermekébe, mint Grecsó az ő lányába. De beszéljen inkább ő az apaságról! (Engedéllyel [...]

Árnyalódik a kép: megszólalt Stubendek Ákos volt élettársa – szerkesztetlen levél

Tisztelt Toplak Zoltán, Tisztelt Férfihang! A „Megszólal az igazságtalanul háttérbe szorított édesapa” című cikkük kapcsán küldöm levelemet, melynek közzétételéhez akkor járulok hozzá, ha változtatás nélkül teszik ezt meg. Ákos videóinterjújában szinte minden elhangzott mondat kapcsán akad pontosítani, kiegészíteni, helyreigazítani való dolog, sok a csúsztatás, a féligazság és a teljes hazugság. A legfontosabb részekre reagálok bizonyítható tényadatokkal. Köszönöm, [...]

Gondolatok egy 21 éves film kapcsán – About a boy

Emlékszem a cikk témájával hasonló mondanivalójú filmek hatására ígértem meg magamnak, hogy jó apja leszek a gyerekeimnek, mindig törődni fogok velük, és ott leszek a számukra. Rám ilyen szempontból a Steven Spielberg által rendezett Hook hatott nagyon, ahol a főszereplő egy mindig elfoglalt apából egy elérhető, játékos apává vállik. Itt, ebben a filmben Will, a [...]

Apaapp – színes, szagos őrület a Telextől

Háy János a szerzője annak a tárcának mely az Apa nevű applikáció kitalálásán és jellemzésén keresztül keményen megkritizál minket, apákat. Olyan vastagon sztereotípikus az apaképe, mintha SEMMI tapasztalata nem lenne az apákról és az apaságról. Úgy ír, mint aki csak “felvilágosult”, “nyugati szellemű” és főleg feminista irodalmon keresztül olvasott az apákról, élőben viszont még eggyel [...]

A lassan terjedő aktív apaságról. Cikk áttekintés és élménybeszámoló a Nőmédiából.

Közvetlenül a Nőnapi lapszám után adták közre a Nők Lapjában Bus István cikkét, “Apa, elviszel?” címmel. A cikk az apaságról szól: egyre több férfi tör ki a hagyományos családfenntartói szerepből és vállal otthon többet. Jóval többet.  Nekem nagyon tetszett a cikk. Őszintén leírja, hogy az az apa, aki pl. Gyesen otthon marad a gyerekével nem feltétlenül [...]

Gender kontra Gileád kontra Génkutatás

Az elmúlt két évtizedben felfoghatatlanul gyors ütemben haladt előre a genetikai kutatás, a szaporodás kutatása. Tulajdonképpen még fel sem ocsúdhattuk a klónozás technológiájának legátütőbb eredményei által okozott tartós döbbenetből és máris újabb aggályokat felvető géntechnológiai áttöréssel kell szembenéznünk.

Az apák nélküli családpolitika kudarca – avagy mit tehetne a kormány és mit tesz az ellenzék?

Régi alapvetés a férfimozgalomban, hogy amíg a férfiakat az állam, a jog, a társadalom súlyosan hátrányos keretek közé szorítja, addig a demográfiai mutatók javítására tett bármilyen kísérlet eleve kudarcra – a lehető legjobb esetben is legfeljebb félsikerre – van kárhoztatva. “A férfiak a nép fele, nélkülük nem lesznek se családok, se társadalom.” – Írtuk már [...]

Érdekli a férfiakat a saját sorsuk?

Nemzetközi Férfinap, 2022. A Parlament előtt gyűltek össze azok, akik tenni akartak a férfimozgalom mai legfontosabb kérdése: az apaság másodrendűsége ellen. Heten álltak ki és egy nyolcadik apuka késett el percekkel az eseményről. Felmerül a kérdés: hol volt az az 50 férfi és nő, aki jelezte az előzetes felmérés szerint, hogy jelen lesz? Természetesen a [...]

Jó-e ha kizárólag egy nő és egy lágy férfi beszélgetnek a férfiakról, férfiasságról? A Képmás magazin podcast-jéről röviden.

Természetesen nem rossz. A semminél jobb. Sokkal. De a hiányosságok garmadájával találkozva szinte öncsonkító módon leborotváltam a szakállamat a podcast felénél, mert annyira felkavart a beszélgetés. Egyébként nem baj, ha érzelmeket ébreszt egy tartalmasnak szánt párbeszéd bennem. Nos, mivel találkoztam és mivel nem a műsorban – holott kellett volna. Bóna Judit beszélgetett Steigervald Krisztiánnal, generációkutatóval, [...]

Fiúk: a jövő reménysége?

Zsolt (36, elvált): “Megnéztem a fiam telefonkönyvét, és az exem számánál ezt a “nevet” találtam: A megtestesült gonosz.” Akik legjobban szenvednek az apahiánytól: az elidegenített, ellennevelt fiúk. Valamint a fiúk, akik alig ismerik, ismerhetik a velük élő édesapjukat. Bár adódik a zsigeri reakció, hogy az apahiánytól a lányok is éppúgy szenvednek, és ez érzelmileg igaz is, [...]

Fuck off! Apa vagyok! Senki által nem ünnepelt, az iskolai évkör ünnepeiből is kihagyott édesapa. Mégis…

Felpörget, felemel és boldoggá tesz a tény. Megölelném miatta az egész világot. Először az jut az eszembe, mikor a kisfiam a büntetésem után is hozzám bújt vigasztalásért. Mert hát kihez? Tudta, hogy szeretem, ha épp kemény is voltam vele. Valamint másodszor, amikor évekkel később nekem meséli kamaszkori élményeit a barátságról, csalódásról és a szerelemről.   Igen, fárasztó egy [...]

Egyszerűen csak élni és másokért alkotni akarunk mi, “toxikus” – nak nevezett férfiak

Természetesen nem akarok én minden férfi nevében beszélni. Feminista szokás minden nő nevében szónokolni, holott számos nő nem szereti a szélsőséges és hangos feminizmus szexizmusát, agresszivitását, mindenen megsértődő mentalitását. Biztos vannak férfiak, akik nem akarnak másokért élni. Ők tudják, én nem ítélem el őket, egyszerűen sajnálom, és velük nincs is több dolgom. Mi, többiek, azok, akik [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?