Femen szatír Budapesten – Megkocsikáztatták és sztárinterjút készítettek vele

Bizonyára mindenki értesült már róla, február 17-én az Orbán-Putyin találkozó idején, miközben Budapesten az újságírók a Balassi és a Markó utca sarkán várakoztak, hogy beengedjék őket a délutáni sajtótájékoztatóra, megjelent közöttük egy Femen aktivista, aki levette a felsőjét, majd felhúzta szoknyáját is, hogy megmutassa orosz nemzeti színekkel kifestett pináját.  Szoknyája belső felén a „Putin go home!” [...]

Szabadlábon a Karácsonyi vallásgyalázó Femen aktivista

December 25-én néhány órával azután, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a szokásos karácsonyi Urbi et Orbi áldást, egy Femen aktivista a Szent Péter téri betlehemi jászolnál hirtelen levette felsőruházatát, átugrotta a jászol körüli korlátot és elragadta a kisded Jézus figuráját. A téren összegyűlt tömeg megrökönyödve nézte végig, ahogy a [...]

Felfegyverkezett a Femen

Újabb és újabb botrányaival rendszeresen követel figyelmet magának a Femen férfi- és kereszténygyűlölő “feminista” szervezet, azonban most minden eddigi “mellbedobáson” túltettek; immár a fegyveres terrorizmus gyanújával is sikerült az újságok címoldalára kerülniük. Egy bejelentés nyomán rendőrségi házkutatást tartottak a Femen ukrajnai központjában. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nyomozásra egy névtelen telefonáló által szolgáltatott információk alapján [...]

“Égjenek a boszorkányok!” – Tűz a Femen párizsi szálláshelyén

“Burn witches”, magyarul: “Égjenek a boszorkányok”. – Ennyi állt abban a szöveges üzenetben, amely szombaton érkezett a Femen radikális feminista szervezet mobiltelefonjára. Ezt követően a szombatról vasárnapra virradó hajnalon körülbelül 5 órakor a Femen szállásául is szolgáló Párizsi épületben tűz ütött ki. A Femen a Párizs egyik külvárosi negyedében található “Lavoir Moderne Parisien” elnevezésű kis kultúrházban bérel [...]

Femen leprabélyeggel ünnepel Franciaország

Franciaországban Marianne egyfajta népi jelkép, lényegében a francia köztársaság allegorikus alakja. Eredete egy olyan dalhoz kapcsolódik („La garisou de Marianno”), amely nagy népszerűségre tett szert 1792 őszén. Franciaországban szokás Marianne arcképével bélyegeket kibocsátani, és például a polgármesteri hivatalokat Marianne-szoborral díszíteni. Marianne alakját gyakorta mintázzák meg közismert, népszerű nőkről, például színésznőkről. Francois Hollande francia államfő július 14-én [...]

Néhány kérdés radikális leszbikus feministákhoz

Félmeztelen leszbikus feministák öntötték le vízzel az épp egyetemi előadást tartó André-Joseph Léonard brüsszeli prímást kedden – olvasom a Magyar Kurír oldalán. “A félmeztelen, többségében rövid hajú nők testére olyan jelszavak voltak írva, mint például „az én testem, az én szabályaim”, egyikük pedig „Stop homofóbia” táblát tartott fel, írja a Der Standaard. A prímás nem nézett [...]

Vallásgyalázó csöcsmutogatás a Notre-Dame-ban

Az utóbbi hónapokban Európa-szerte aggasztóan elszaporodott a kereszténység ellenes feminista gyűlöletkeltés és blaszfémia. Két hete a franciaországi Notre-Dame székesegyházban hajtott végre a katolicizmust és a leköszönt Pápát megsértő provokációt a FEMEN feminista botrányszervezet. Általában a feminista mozgalom súlyos válságát jelzi, hogy napjaink legzajosabb feminista szerveződéseinek tematikájában a homoszexuálisok újkeletű extra jogainak pártolása és a gyomorforgató keresztényellenesség [...]

Cicázás

A mindennemű muzikalitást nélkülöző feminista csajbanda úgy csinált sztárzenekart magából, hogy rikító rongyokban meg Madárijesztő-maszkokban berontott a moszkvai ortodox székesegyházba zajongani, vonyítani, trágárkodni. A huligánok fejenként két évet kaptak. Most őket illik sajnálni természetesen. Merthogy igazándiból az egyház is elfogadhatna egy efféle szofisztikált kritikát ám, meg a lányok nem is a keresztények lelkébe akartak gázolni, ők [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?