Femen szatír Budapesten – Megkocsikáztatták és sztárinterjút készítettek vele

Bizonyára mindenki értesült már róla, február 17-én az Orbán-Putyin találkozó idején, miközben Budapesten az újságírók a Balassi és a Markó utca sarkán várakoztak, hogy beengedjék őket a délutáni sajtótájékoztatóra, megjelent közöttük egy Femen aktivista, aki levette a felsőjét, majd felhúzta szoknyáját is, hogy megmutassa orosz nemzeti színekkel kifestett pináját.  Szoknyája belső felén a „Putin go home!” [...]

Felfegyverkezett a Femen

Újabb és újabb botrányaival rendszeresen követel figyelmet magának a Femen férfi- és kereszténygyűlölő “feminista” szervezet, azonban most minden eddigi “mellbedobáson” túltettek; immár a fegyveres terrorizmus gyanújával is sikerült az újságok címoldalára kerülniük. Egy bejelentés nyomán rendőrségi házkutatást tartottak a Femen ukrajnai központjában. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nyomozásra egy névtelen telefonáló által szolgáltatott információk alapján [...]

Polkorrekt-e a feminizmus?

Azon gondolkodtam, vajon polkorrekt mozgalomnak tekinthető-e a feminizmus, amelynek egyébként a valóban korrekt meghatározása, összefoglalása minduntalan nehézségekbe ütközik, hiszen a jelzőt vállalók, nézeteit terjesztők és a logikus kérdéseket föltevő érdeklődő közönség között rendszeresen olyan szó-, és fogalomértelmezési problémák merülnek föl, mintha bizony nem is ugyanazt az emberi nyelvet beszélnénk. Írásom talán e gondok áthidalására is [...]

Vallásgyalázó csöcsmutogatás a Notre-Dame-ban

Az utóbbi hónapokban Európa-szerte aggasztóan elszaporodott a kereszténység ellenes feminista gyűlöletkeltés és blaszfémia. Két hete a franciaországi Notre-Dame székesegyházban hajtott végre a katolicizmust és a leköszönt Pápát megsértő provokációt a FEMEN feminista botrányszervezet. Általában a feminista mozgalom súlyos válságát jelzi, hogy napjaink legzajosabb feminista szerveződéseinek tematikájában a homoszexuálisok újkeletű extra jogainak pártolása és a gyomorforgató keresztényellenesség [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?